Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-09 / 33. szám

1988, február 9., kedd Mit terveznek a békéscsabai belvárosi parkoló helyére? Farkasok és bárányok A feljelentők lélektana flz elnök nem kapón fegyelmit A napokban értesültünk arról, hogy a Békés Megyei Tervező Vállalat közigazga­tási bejárást tartott a Ta­nácsköztársaság úti nagy p>arkoló helyére tervezett épület telepítésével kapcso­latban. A Békéscsabai Vá­rosi Tanácson Kmetykó Já­nos műszaki osztályvezetőt kerestük fel azzal a kérdés­sel,’ hogy milyen építményt terveznek erre a területre? — A Tanácsköztársaság útja és a Munkácsy út sar­kára háromszintes épület- együttest tervezünk, mely­nek egyik szárnya a Radnó­ti könyvesboltig, a másik pedig csaknem a Békés Me­gyei Népújság szerkesztősé­géig húzódna. Elképzelése­ink szerint az épület Ta­nácsköztársaság útjára né­ző földszintjén több kis üz­let, egy presszó, valamint egy Univerzál-vegyesipar- cikkbolt kapna helyet. A sarokra OTP-vállalkozási irodát, a Munkácsy úti szárny földszintjére pedig gyógyszertárat tervezünk. A ház első emeletének egy ré­szét a városi kiállítóterem foglalja majd el. Az eme­let fennmaradó részén, va­lamint a második emeleten harminc lakást alakítunk ki. A Népújság szerkesztősége és az épület között átjáró lesz. Az épület tervére a városi tanács és az OTP 1987 őszén pályázatot írt ki, s bíráló (Folytatás az 1. oldalról) őket a tanár. Odahajolok az egyikhez. Közel a fülébe ki­abálok: nincs Csabán más hely, ahol szórakoznátok? — Ilyen fiataloknak, mint mi, csak ez — kiáltják visz- sza. — Tanulók vagytok? — faggatózom tovább. Sorol­ják, hol tanulnak: a 613-as- ban, a közgében, a vendég­látóipariban. Az asztalok csupaszok, ko­szosak. Leöntve sörrel, kólá­val. Nem egy asztalnál úgy isszák a sört, mint a „na­gyok”. — Egyszerűen nem lehet ellenőrizni, hogy ki hozza ki nekik a szeszt. — mondja az alhadnagy. — A büfés mindig kéri a személyi iga­zolványt. Nyilván a gyere­kek megkérnek egy 18 évest, ö aztán az asztalukra teszi. Vagy hozzájuk ül, s magára vállalja az italok fogyasztá­sát. Legtöbben cigarettáznak. Sehol egy hamutartó. Ja, persze. Ott a padló, oda dobják. Jólesik kiérni az udvarra a tömény dohány- füstös teremből. Egy kislány nem látszik többnek 13 évesnél, nála alig idősebb bizottság választotta ki a beérkezett munkák közül a legmegfelelőbbet. A kivite­lezési tervek június végéig készülnek el, így az év má­sodik felében számítani kell a parkoló megszüntetésére. A belvárosi parkolási gon­dok megoldására egyébként részletes rendezési terv ké­szül, melynek tartalmát márciusban társadalmi vitá­ra kívánjuk bocsátani. En­nek megvalósítása, sajnos, hosszabb időt vesz majd igénybe, addig átmeneti megoldásokkal — például beépítetlen telkek felhasz­nálásával — igyekszünk a parkolási igényeket kielégí­teni. A terv időszerűvé válása előtt részletesen tájékoztat­juk a lakosságot a parko­lóhelyekről. — Mi indokolja ezt az elhatározást, hiszen a bel­város ezzel az épülettel még zártabb lesz, és a közvéle­mény is inkább egy park kialakítását igényli? — Városunk rendezési ter­vei 1975—tőL folyamatosan ennek a területnek a beépí­tését tartalmazzák, ezenkí­vül nem utolsó szempont a posta nem egészen átgon­doltan telepített, városképet rontó műszaki épületének el­takarása. (marik) Fotó: Kovács Erzsébet fiú nyakába csimpaszkodik. Vajon tudja-e az édesanyja, hol tölti estéit a lánya? Jaminában megállunk a Jobb, mint otthon vendéglő előtt. Valaki „leadja a dró­tot”. Itt a jard! Az étterem­ből két fiatal lány slisszol ki, mielőtt benyitnánk. Egy parkoló kocsihoz sietnek. Az alhadnaggyal utánuk me­gyünk. Az egyik lány egészségügyi ládából kivett pólyát szorongat. Tépkedi a papírt róla, idegesnek lát­szik. A kérdésekre szemle­sütve válaszolgatnak. Az al­hadnagy benéz a kocsiba, kiveszi az ülésre tett egész­ségügyi ládát. Amikor a csendesebbik lány észreve­szi, elkiáltja magát: — A rossebb evett volna meg Szarvason ... Akinek az átok szól — a másik lány — összerezzen, nem reagál. — Minek bontották meg ezt az egységcsomagot — kérdezi az alhadnagy —, de válasz nem érkezik rá, csak hümmögés. — Régi zsebes família tagjai — lehet, hogy valamit el akart dugni a pólyába —, világosít fel az alhadnagy, ahogy hallótávolságon kívül érünk. — Csak megzavar­tuk őket. (KI LÁTOTT ILYET?) Ol­vasom ét két oldalon sűrűn telegépelt sorokat. Vibrál a szemem és felháborodom. A levélíró jogosan dühös. Az ellenőrök a békéscsabai vá­sárcsarnokban a nyugdíjas virágárusokat molesztálják, míg az igazi nagy halak ví­gan ficánkolnak a szabad árak tengerében. Pontosab­ban egy vidéki téesz zöld­ség- és virágárusáról van szó. A panaszos sorra veszi azokat az égbe kiáltó sza­bálytalanságokat, amelyeket évek óta elkövet. Azt írja: a téesz fedezete alatt saját zsebre dolgozik. Tavaly áp­rilisig ezt nyíltan csinálta, hiszen a bolt működési en­gedélyére rágépelték, hogy a tsz saját termésű szegfűjét árusíthatja, de mindenki tudja, hogy ez a tevékeny­ség évekkel ezelőtt meg­szűnt. Hála a jó összekötte­tésnek, a városi tanács il­letékes osztálya utólag rá­gépelte a működési enge­délyre, hogy cserepes és vá­gott virágot árusíthat. Egy zöldségesboltban virágot kí­nálni, ki látott ilyet? (EZ AZTÁN AZ INFOR­MÁCIÓ) De ez még sem­mi! A bejelentő azt állítja: a téesz boltosa ugyanattól a termelőtől vásárol, ahonnan a levélíró. A virágtermelő elmondotta, hogy az eladott virágnak csak a feléről ál­lít ki számlát, ezt könyveli a tsz, a fennmaradó részt pedig a standon saját ha­szonra eladják; természete­sen a selejtet is a téesz hasznából írják le. Ez az­tán az információ, gondo­lom, miközben újabb titokra derül fény. Ugyanis az el­árusítóhelyen mindig csak a termelőszövetkezet könyve­lésében szereplő virágot rakják ki egyszerre, a töb­bit különböző helyeken el­dugják, ahogy fogy a virág a kirakatban, úgy töltik fel a standot újabb áruval. És mindezt a szemük láttára! Aha, kezdem érteni a dol­got. A feljelentő szakmabeli, maga is értheti a csíziót. Még hozzáteszi: valakinek palástolnia kell ezeket az üzelmeket, mert eddig min­den bejelentést elsimítottak. Ezt a levelet elküldte a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak, az Országos Kereskedelmi Főfelügyelő­ségnek, a Népszabadságnak Az étterem viszonylag csendes. Néhányan biliár- doznak. A játékasztal ütött- kop>ott, foltos. Néhányan kiönthették rá az italt, s néhányan hagytak itt már jó pár ezer forintot egy-egy játék után. De hát ki meri ezt bevallani, amikor tiltott a pénzes parti? * * * Üjkígyósra indulunk. Idő van. Beszélgetünk.- A na­gyon szimpatikus, jó ide­gekkel és fizikai erővel bíró alhadnagytól megtudom, hogy az akciócsop>ort ebben a felállásban 1986. ősze óta tevékenykedik. Addig csak közbiztonságiak vettek részt a razziákon, azóta bűnügyi­sekkel kiegészülve, nyolcán látják el két csoportban a feladatokat. Főleg az éjsza­kai „mulatókat” látogatják estéről estére. Fő feladatuk­nak a megelőzést tartják. A fiatal nyomozó szerint ész­revehetően javult a közbiz­tonság, amióta szinte állan­dóan a színen vannak. Aki­nek félnivalója van, külö­nösen tudja, hogy bármikor számíthat az akciócsoport felbukkanására. Megérkezünk Újkígyósra. A Róna étteremben telt háznak szól a diszkó. Itt az asztalokat leterítették, kul­turáltan szórakoznak a ven­dégek. Elviselhetőbb a hang­erő, diszkrétebb a fényjá­ték. Alig néhány asztalnál isznak szeszt. A jó szemű rendőrök ki is szúrják az és más országos hatáskörű szervnek, remélve, hogy egy­két megyei vezető hatáskö­re itt már nem érvényesül. (AZ A FRÁNYA KONKU­RENCIA) Forgatom a ne­kem kézbesített sokadik pél­dányt és csettintek. Végre egy bátor ember! A dátum alatt pontos név, város, ut­ca, házszám. A rendőrségi idézéssel a zsebemben már­is útnak indulok. Szerencsé­re ismerem a környéket, a megadott címen, a harma­dik emeleten csöngetek. Mégiscsak jó lesz tisztázni a részleteket. Az ajtóban meg­szeppent, törékeny asszony áll csodálkozva. Feljelentés, virágárus, micsoda balga­ság?! Magyarázom, hogy ne féljen, a rendelkezések ér­telmében titokban tartjuk a nevét, de a beszélgetésre szükség van. Könyörögve kér, higgyem el, hogy fo­galma sincs, miről van szó. Takarítónőként dolgozik, a férje nyugdíjas, valaki visz- szaélt a nevükkel. Letörve ballagok a lépcsőn, de nem adom fel. A gazdasági ren­dészeten kiderül: névtelen feljelentés alapján többször vizsgálták a szóban forgó zöldségesüzletet, kisebb sza­bálytalanságokon kívül mást nem tapasztaltak. Az viszont igaz, hogy a téeszárus jóval olcsóbban kínálja portéká­ját még jeles névnapok, ün­nepek idején is, mint a környező magánkereskedők. Akkor itt van a bökkenő, csapok a térdemre, közben a rendőrök derülnek. Bizony, az a fránya konkurencia! Napirendre térhetnénk a történtek felett, ha nem len­nének mellékszereplők, akik áldozatául estek az ügynek, nevezetesen a borítékon fel­tüntetett család tagjai, akik mitsem sejtve a hatóságok érdeklődésének a közép­pontjába kerültek. Gusztus­talan és eléggé el nem ítél­hető cselekedet, amely mo­rális károkat okoz az em­beri kapcsolatokban. Milyen lehet a levélíró? Gátlásta­lan, megátalkodott, kicsi­nyes? Bizonyára. Cseppet sem zavarja, hogy pitiáner irigységből, üzleti féltésből emberek becsületébe gázol. A szeme sem rebben. Bár sejtem, hogy ki lehet az il­lető, de bizonyítani aligha tudom, őszintén szólva nem is érdekel. Némelyek vé­egyik asztalt, ahol fiatal srácok, 16-17 évesek iddo- gálnak. Kiderül, hogy a pin­cér szolgálta ki őket. Két­száz forintja bánja. Ennyi a helyszíni bírság. Az Aranykalász presszó ajtaját zárva találjuk. „Kidobóem­iber méretű” férfi _nyitja k ulccsal az ajtót. Ugyancsak vigyázza a rendet. Itt aztán nincs verekedés, duhajko­dás — mondják a rendőrök. Jól öltözött emberek isszák a kávét, beszélgetnek, vagy éppen videót néznek. * * * Útközben, hazafelé 22.20- kor URH-n érkezik a jelzés, hogy Békéscsabán, a Kék macskában verekedés volt. A felszolgálónő sorolja mi történt: — Az egyik fiatal férfit már este 8 óra óta eszi a fene az italért. Ré­szeg volt, nem szolgáltam ki. Ezért beleragadt a ha­jamba, és a kezemet is jó^ megszorította, ráadásul fej­bevágott. Az „erős” fiatalember, K. Z. már a rendőrségi ko­csi vendége. Legalábbis annyi időre, míg felveszik az adatait. Húszéves, és a rendőrség jól ismeri a na- cionáléját. Többször volt büntetve verekedésért, ga­rázdálkodásért. — Fel fogom jelenti ga­rázdaság miatt, Zolikám — közli a fiatalemberrel az ak­ciócsoport vezetője. — Nagyon szépen kérem, alhadnagy elvtárs, bocsás­rengző farkasnak titulálják az ilyeneket, közléseikből a rosszindulat, a szadizmus sugárzik, voltaképpen szé­gyellik, amit művelnek, ezért nem hajlandók a ne­vüket adni, a leírtakkal azo­nosulni. (NAGY FERENC ELTŰNT) Meglehet. Viszont nem va­gyok pszichológus, elme- szakértő. Azt sem állítom, amit Isac Rubin, hogy a névtelen levélíró nem kí­ván kapcsolatban lenni sen­kivel, csak bántani akar. A paletta ugyanis meglehető­sen színes. A kezemben tar­tom a szeghalmi népi el­lenőröknek küldött feljelen­tést, Nagy Ferenc aláírással. Azt közli egyszerű szavak­kal, hogy a szomszéd köz­ségben levő ipari szövetke­zetben egyes vezetők a szö­vetkezet anyagából hétvégi házat, csirkeólat építettek. Természetesen az elvitt épí­tőanyagért eszük ágában sem volt fizetni. Ha a dolgo­zók béremelést kérnek, azt mondják: nincs miből adni. Ugyanakkor a bedolgozók­nak, a kívülálló maszekok­nak, anyagbeszerzőknek lát­szatmunkáért nagy pénzeket fizetnek. Az elnök és a mű­szaki vezető hónapokig be sem teszi a lábát a szövet­kezetbe, a munkabérüket ennek ellenére megkapják. Az ellenőrök sokáig keresték Nagy Ferencet, de nem ke­rült elő. Bizony, ilyen a be­jelentők lélektana. Ez a „Nagy Ferenc” nem farkas, hanem pici bárány. Fél va­lamitől és valakitől, talán nem is alaptalanul. Nem zö­rög a haraszt... ? Minden­esetre a három népi ellen­őr belevetette magát a mun­kába. Névtelen feljelentő ide, vagy oda. A számlákat 1968 augusztusától 1987 jú­liusáig szúrópróbaszerűen átnézték, egy-egy hónapot tételesen. Minden szabályos volt. Nem szaporítom a szót. A végső megállapítás így hangzott: a bejelentés alap­talan. (EGYEZSÉG A VADÁ­SZATON) Bár nem szere­tem a névtelen bejelentőket, érveiket, magyarázataikat többnyire elfogadom. Tu­dunk jó néhány olyan eset­ről, amikor a bátor, jól felkészült, korrekt panaszos a társadalom perifériájára került, mert felhívta a fi­gyelmet a visszaélésekre. Nemegyszer hiába védi a törvény a személyüket. Ezért sokan névtelenségbe burkolózva teszik szóvá ész­revételeiket. És gyakran nem hiába. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizs­gálta tavaly júniusban azt a bejelentést, amelyet egyik termelőszövetkezetünk veze­tői ellen tettek. A szabály­son meg. — mondja akado­zó nyelvvel. Nincs mese, hiába a kérés. Megvárjuk, amíg a kapatos fiú elhagyja a helyszínt. Alig elemezzük a történ­teket, megint jelez az URH. A Generál előtt vár egy nő. Nem tudni, mit akar. Indu­lunk. A Generál bejárati ajtaján belül a portás, kint a nő, aki mosolyogva fogad­ja autónkat, mintha annak utasait, bennünket, svéd­asztalhoz kéretett volna ... Mosolyog és részeg. Erősen domborodó hasát látva el­szomorodom. Mi végből, ho­va, kihez érkezik majd pár hét múlva az a csöpp kis élet? A hölgy elmeséli, hogy az elmúlt éjszaka az állomá­son aludt. Mindaddig, amíg nem tudom meg a részlete­ket, hajlamos vagyok arra. hogy sajnáljam. De kiderül, a rendőrök jól ismerik. Al­koholista. — Nem akarnak beenged­ni a főbérlőmék, hiába zör­getek — mondja. Hangjában semmi félelem, semmi szo­rongás. Úgy fecseg életének erről a napi problémájáról, mintha csak egy ételrecep­tet diktálna. Pár száz mé­terre, a megjelölt házba zörgetnek a rend őrei. El­telik néhány másodperc, mi­re jelzés érkezik bentről, hogy még fenn vannak ezen a késő’ éjszakán, öten jön­nek ajtót nyitni. Egy idő­sebb, egy fiatalabb házas­pár, és egy ifjú ember. Meg­látják a rendőrségi kocsit. talanságok gyűjteményét le­hetne összeállítani a vaskos jegyzőkönyvekből. A sze­mélygépkocsikat például ke­vés kilométer és üzemelte­tés után kiselejtezték, érté­kesítették, tetemes vesztesé­get okozva a téesznek. Egyes vezetők rendszeresen sza­bálytalanul magáncélra használták a gazdaság gép­járműveit. Elhanyagolták a kombájnok tisztítását, kar­bantartását. A tagoknak és a kívülállóknak teljesített szolgáltatások elszámolását nem ellenőrizték, emiatt is jelentős anyagi hátrány érte a szövetkezetei. Olyan ide­gen szaktanácsadóknak fi­zettek ki nem kevés díjakat, amely korántsem volt össz­hangban a teljesítménnyel. Az egyik sportegyesülettől megvásároltak 400 ezer fo­rintért egy autóbuszt, de ezt nem szerepeltették az állóeszközök között és nem is fizették ki a vételárat. Ugyanakkor a 25 ezer 900 forintos televíziót tartós használatra átadták az egye­sületnek. Ugyanígy jártak el a 135 ezer forintos kistrak- torral is. S mindez a veze­tőség beleegyezése és tudta nélkül történt. A vontatók selejtezésénél, értékesítésé­nél és bontásánál szintén nem tartották meg a rendel­kezéseket. Tavaly májusban eladtak egy vontatót, de adásvételi szerződést az el­lenőrzéskor nem tudtak fel­mutatni. Egyik vadászaton a téesz elnöke a vadásztársa­ság vezetőjének szóban tett ígéretet a gép átadására, megjegyezte: az árat a MÉH által megállapított haszon­vasként számolják el. A két MTZ—50 típusú vontatót szabályszerűen kiselejtezték ugyan, de az átvételi elis- mervényből nem lehetett megállapítani, hogy a leadott haszonvasban voltak-e von­tatók. A népi ellenőrök vi­szont megállapították: mind­két erőgép a téesz tulajdo­nában van, a forgalmi enge­délyt azonosították az al­vázszámokkal. A vontatók a műszaki vezető tanyájáról kerültek elő, amelyért sem bérleti, sem használati díjat nem fizetett. Sőt, a szövet­kezet tulajdonát képező bar- kácsgépeket, egyéb szerszá­mokat is hazavitt. * * * (VÉGSZÓ) A népi ellen­őrök javaslatára a megyei tanács illetékes osztálya a három vezetővel szemben lefolytatta a fegyelmi eljá­rást. A tsz küldöttgyűlése azonban büntetés kiszabása nélkül megszüntette az el­járást és mindannyiukat fi­gyelmeztette. A bejelentő meg ül és nem nehéz kita­lálni, hogy mire gondol. Seres Sándor az albérlőt, és már tudják, mi a helyzet. A főbérlő és a felesége csupa ideg. Egymás szavába vágva ontják pa­naszaikat, a most hátat for­dító albérlőről. — Kétes személyeket hord ide napok óta, isznak, része- geskednek. Ez a fiatal há­zaspár két kisgyerekkel él itt. A gyerekek ezt az er­kölcsi fertőt lássák? Az élettársa most dolgozik. Meghagyta nekünk, hogy ne engedjük be ezt a nőt, már neki is elege volt belőle. Nem hagy élni bennünket nyugalomban, már hetek óta. Tessenek elhinni, már ki vagyunk idegileg miatta — sírja el magát a házigaz­da felesége. — Nézzék meg, gyereket vár. Hát anya az ilyen?! Az alhadnagy elküldi a babát váró hölgyet az élet­társához, kérje el a lakás­kulcsot, és beszéljék meg, hogyan tovább? A nő most nem mosolyog. Hátára csap­ja a táskáját, és hosszú lép­tekkel az élettársa munka­helye felé veszi az irányt. Erős a gyanúm, hogy az éj­szakát megint az állomáson tölti. Két gyereke már in­tézetben él...! A hamaro­san megszülető harmadik­nak is nagy esélye lesz ar­ra, hogy ne az anyja nevel­je fel. ♦ Hazaíndulok. Az akció- csoport pedig folytatja a munkáját. Béla Vali Portyán az akciócsoporttal Micsoda éjszaka!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom