Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
1988. február 13., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Kazinczy Ferenc dolgozószobája Kazinczy és kora Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Nagyszabású vállalkozásának második fordulópontjához érkezett a Petőfi Irodalmi Múzeum. Ismeretes az érdeklődés körében, hogy a múzeum Bevezető a magyar irodalom világába címmel sorozatot indított, amelyben a kezdetektől — látványos formában, dokumentumokkal szemléltetve — mutatja bé a magyar irodalom emlékeit. A múlt év tavaszán az első kiállítás irodalmunk kezdeteitől az 1750-es évekig szólóan részletezte a reneszánsz és a barokk kor magyar irodalmi életét. A sorozat második, Kazinczy és kora című kiállítása időrendben 1750-től 1820-ig dolgozza fel az irodalomszervezésnek, a kulturális élet átszerveződésé- nek évtizedeit. Elsősorban Kazinczyt és körét, illetőleg a Kazinczy ellen csoportosuló mozgalmakat mutatja be. Ez a kor az irodalmi csoportok kialakulásának, a szellemi élénkülésnek nagy korszaka: folyóiratok indulnak, színtársulatok szerveződnek. Fontossá válik az országgyűlésekhez kapcsolódó politikai és irodalmi élet. Teret kap a szabadkőművesség. Szóhoz jutnak a diákönképzőkörök, az olvasókabinetek és az irodalmi szalonok. Művelődéstörténeti megközelítéssel az irodalom középpontba helyezésével öt tárgykört ölel föl a Petőfi Régi könyvek a vitrinből Irodalmi Múzeum kiállítása: bemutatja Ráday Gedeon, Csokonai, Kazinczy, a dunántúli írók (Berzsenyi, Kiss János, Kisfaludy Sándor, Pálóczi Horváth, Dukai Takács Judit) és a pesti írók (Vitkovics, Szemere, Kölcsey, Virág Benedek, Kul- tsár István) irodalmi publicisztikai működését és emberi jellemzőit. Néhány teremnyi dokumentum részletesen foglalkozik a hazai színházi élet, a közművelődési egyesületek és a könyvtárak fejlődésével, az iskolák és a" magyar nyelvű tudományosság helyzetével is. A könyv- és folyóirat-kiadás kapcsán esik szó a cenzúráról, és e korszak jellegzetes irodalmi tettéről, a nyelvújításról. Kéziratok, könyvek, első kiadások, korabeli folyóiratok lapjai, írók és költők levelei, naplói és följegyzései, személyes tárgyai és öltözékei töltik meg a vitrineket. Számos rajz és metszet bizonyítja, hogy e kor irodalmárai a szépművészetekkel is magas színvonalon foglalkoztak. És ott vannak a teremben a korszak neves képzőművészeinek — Donét János, Ferenczy István — alkotásai is. A Petőfi Irodalmi Múzeum gazdag tárlatát számos országos múzeum, könyvtár, levéltár és egyházi gyűjtemény anyaga egészíti ki. Kádár Márta Határhelyzetben Beszélgetés Grendel Lajossal A szlovákiai magyar író, Grendel Lajos regényei az őszinte fölismerés erejével hatottak a szlovák nyelven olvasók számára. Ottani szokás, hogy kerekasztal-beszél- getést szerveznek egy-egy könyvről az író jelenlétében. A kritikusok, irodalomtörténészek Grendel művei alapján döbbentek rá arra, milyen keveset tudnak a szlovákiai magyarságról, a szlovákiai magyar értelmiség gondolkozásáról. Csehszlovákiában nagyon kevés ott született magyar művet fordítanak le szlovák nyelvre, ezért az író három regénye — Éleslövészet, Galeri, Áttételek — küldetést is teljesít. — Az Áttételekben olvastam: „Magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár”. Ez az államjogi szempontból kifogástalan megállapítás mit jelent az ön számára? — Ugyanazt, amit akkor: államjogilag kifogástalan meghatározást. Ebben azonban benne van minden olyan kérdés, amely a csehszlovákiai magyarok azonossági zavaraiból származik. Hogyan kell viszonyulni a nemzeti kisebbségi helyzethez? Mit jelent a magyarság az államalkotó többség számára? És mit jelent magyarnak lenni az identitászavarokkal nem küzdő kisebbségi értelmiség számára? — Mit mond önnek az a Közép-Európában gyakran használt kifejezés, hogy identitás? — Nekem azt jelenti, hogy én, mint magyar értelmiségi, tisztában vagyok azokkal a történelmi előzményekkel, amelyek miatt kisebbségi magyar helyzetbe kerültem. Amennyiben ez lehetséges, ismerem azokat a kulturális hagyományokat, amelyek arra szorítanak, hogy ezt vállaljam, hogy ne akarjak beolvadni az államalkotó többségbe. Vállaljam tehát azt az értékrendet, azt a kultúrát, amely miatt érdemes magyarnak maradni. Sőt, érdemes azért is tenni valamit, hogy még az unokáim is azok legyenek. — Hősei őszinte moralizálok az őszintének nem nevezhető közegben. Tragikusnak tartja ezt a helyzetet? — Egzisztenciálfilozófiai értelemben maga az emberi létezés tragikus. A mi számunkra ezt a kisebbségi státus hozza felszínre. Ha az emberi sors paradoxonait ez a kisebbségi helyzet tudja kifejezésre juttatni, akkor erről kell beszélnünk. Tehát az emberi sors tragikus, feloldhatatlan ellentmondásairól kell szólnunk. — egyedi helyzetünkön keresztül. Nagy esélye az összes kisebbségi magyar irodalomnak, hogy az általánosat ragadja meg ebben a tartalomban. Ilyen értelemben akár jó dolog is kisebbséginek lenni, mert ha ebből a közegből szólunk, akkor a legelvontabb, legáltalánosabb kérdésekről is hitelesen beszélhetünk. Ilyen módon lesz több értelmű az az egyszerű tény, hogy határhelyzetben vagyunk. — Véleménye szerint van esély értékközpontú irodalmi életet létrehozni ott, ahol már az érték megnevezése is nehézségekbe ütközik? — Van. Azzal a feltétellel, hogy ennek a kisebbségnek az értelmisége tisztázza magában, hogy mit tart értéknek. Ezt az értéket azonban nem lehet fölépíteni illúziókból, vágyálmokból. Ha a valósággal való szembenézésre alkalmas a kisebbségi értelmiség, akkor ki fog alakulni ez a tudat. Idestova két évtizede az a dilemmája a felvidéki magyar kisebbségnek, hogy mi a járható út számára. Egyre többen látjuk, hogy a reális feladat: megalapozni egy olyan értékrendet, amely tíz-húsz év múlva már hagyományként funkcionálhat. Nem a holnapról, hanem a holnaputánról kell gondolkodnunk. Unokáink számára is mondanunk kell valamit, sőt, azoknak is, akik nem tagjai egyetlen kisebbségnek sem. — Tavaly Franciaországban járt, találkozhatott harmadik regénye francia olvasóival. Milyen tapasztalatokkal tért haza? — Tisztában vagyok azzal, hogy a franciák — és általában a nyugat-európaiak — mennyire felszínes ismeretekkel rendelkeznek kontinensünk középső és keleti részéről. Éppen ezért lepett meg, hogy az ottani kritikusok nemcsak az Áttételekről, hanem e régió politikai, történelmi eseményeiről is milyen alaposan tájékozódtak. Úgy tűnik, válságosnak ítélik prózájukat, ezért az intelligencia egyre inkább a közép-európai irodalmak felé fordul. •— Készülő regénye munkacíme: Szakítások. Ha tehetné, mivel szakítana leginkább? — Mindennel, ami nem igaz, ami vágyálom, ami előítélet, ami illúzió. Mindazon erőkkel, amelyek visszahúzzák az embert abban a természetéből adódó elemi igényében, hogy szabadnak érezze magát, hogy megteremtse a tartását, méltóságát. Az ember legfőbb értéke az a joga, hogy mindenről kialakíthassa a maga álláspontját. Ma éppen ez van veszélyben, hasonlóan a szabadsághoz és a méltósághoz. — Szlovákiai kritikusai föltették a kérdést: kié Grendel Lajos? Én is ezt kérdezem: kié? — Szeretném remélni, hogy a magyar irodaiamé. Ezen belül pedig azé a kis közösségé, amelyből jöttem. Dlusztus Imre Weintrager Adolf: Dante-illusztráció Hanzó Ildikó versei: Album A kert. A gyermekkori. Időbozótban ázott emlékek bújnak. Medveszőlőben sóhajt a csend. Barkákban álmodik a tavasz. Beszélünk a kerttel. Azt mondja, neki mindenki talppal kezdődik. Mégis más ember, más talp. Nem mindegy, hogyan tapossák. A fűzfa. A vágyakozó. Aki ültette, halott. Halottak a kosarak is, amiket belőle font volna. A rácsos kapu. A képzelt. Kisfiú biciklizik. Idegen az arca. Hó hull. Seprem. Mikor megtanulsz élni meghalsz nem szabad hogy csak túl akarsz lenni egy életen ÁT talán azután MÁS lesz végül valóban MÁS leszel de ebben már nem dönthetsz Weintrager Adolf: Madárgyógyítók
