Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
1988. január 16. szombat o Tűz is vfz? Szí sincs róla! Kiváló a munkásőrség megyei törzse Vállalat a mecénások közül Mostanában, amikor nem divat a kultúrára áldozni, ami igencsak nagy tévedés; a Békés Megyei Moziüzemi Vállalat kétszeresen is vállalkozott arra, hogy ezt a könnyelmű helyzetet megcáfolja. Példával mégpedig, először azzal, hogy elsőnek vállalkozott (mint „jogi személy”) arra, hogy belép a. Békés Megyei Népújság Köröstáj Baráti Körébe, melyet évi 6 ezer forint tagsági díjjal támogat, másodszor pedig azzal, hogy lapunk Köröstáj kulturális mellékletében 15 ezer forintos alapítványt hirdetett meg filmes témájú írások szerzői számára, melyet évente osztanak ki az arra érdemeseknek. Volt tehát mit kérdeznünk Dankó Páltól, a moziüzemi vállalat igazgatójától, aki készségesen vállalkozott, hogy a „mai világ” e különösnek tűnő lépéseit megmagyarázza. — Amikor megismerkedtünk a Köröstáj Baráti Kör alapszabályával, célkitűzéseikkel, világossá vált előttünk, hogy egy > kulturálisközművelő és művészeti célokat kitűző egyesület tevékenysége és a mi munkánk számos ponton közös, még számosabb ponton segítheti, erősítheti azt — mondotta. — A vállalati rendszer nem zárja ki (nem is zárhatja!), hogy kulturális funkcióinkat ne tartsuk szem előtt, más egyebek mellett. A mozi, igaz, elsősorban szórakoztat. Újabban még inkább ezt várja tőle a közönség. Mégsem hiszem, hogy a szórakoztató filmek nélkülöznének minden értéket, ha erről az oldalról vizsgáljuk őket. Egy szép táj látványa már önmagában is hatással van a nézőre, és a „jó győzelme a rossz felett”, mint alaptétel sem elhanyagolandó. Nem írom alá, hogy az ifjúság egy részének elvadultságáért a mozi lenne a felelős. — Mit várnak a baráti köri tagságtól? — Együttműködést olyan területeken, ahol együttműködhetünk. A különböző művészeti ágak csak felerősíthetik egymást. Például az már biztos, hogy a Köröstáj Baráti Kör és mi vándorkiállítást szervezünk a megye mozijaiban, a baráti kör képzőművészeinek közreműködésével. Ha lehetséges, egy hónapon belül megkezdjük ezt a sorozatot. Más: szeretnénk megnyerni a kör íróit, költőit közreműködésre gyermeknapi programjainkon, ilyenkor a nagyobb mozikban irodalmi összeállítások is elhangzanak. Értesültem róla, hogy hamarosan megjelenik a nemrég elhunyt Mucsi József gyermekverskötete. Ezt bemutatni szintén jó alkalom lehet egy-egy ilyen program. Szeretnénk kapcsolódni a Köröstáj-napok- hoz is, a már bevált módon: délelőtti exkluzív filmvetítéssel, rendezők meghívásával. Sok másról is szólhatnék még, a végeredmény: nekünk természetes az, hogy jogi személyként tagsági kötelezettséget vállaltunk az egyesületben. — Az alapítványra mi ösztönözte a vállalatot? — Az a véleményünk, hogy a különböző művészeti ágak együttes megjelenése felerősíti a mi munkánkat is. Ha a Köröstájban publikáló írók, helytörténeti kutatók, esszéisták többször vállalkoznak arra, hogy elmondják véleményüket egy- egy filmről, a filmszakma működéséről, a magyar film helyzetéről, a filmművészet közösséget formáló hatásáról, nos, akkor ezzel mi is szót kapunk a melléklet hasábjain, ezzel filmművészetünk és filmforgalmazásunk ügye jobbul, kiderülhetnek hiányosságai, elismerést kaphatnak eredményei. A tizenötezer forint, melyet a legjobb szerzők díjazására szánunk egy évben, hitünk szerint sokszorosan megtérül számunkra, mert nekünk, hangsúlyozom, változatlanul fontosak közművelődési funkcióink is, mégha vállalati keretekben is zajlik az életünk. Mindezeken túl pedig szeretnénk példát adni más vállalatoknak, gazdálkodó szerveknek, gyáraknak, gazdaságoknak, hogy érdemes és kötelező is támogatni a köz ügyét, a kulturális életet, mely mostanában úgy érzi, igencsak magára maradt. Hogy ez nem tartható állapot, hogy ennek negatív hatásai milyen súlyosak is lehetnek, felesleges felsorolni. Hát ezért is vállaltuk mindezeket. (s. e.) (Folytatás az 1. oldalról) az elismerő szavakért, a bizalomért Tóth Pál ezredes és Pusztai Kálmán alezredes mondott köszönetét. Az elnöki zárszót követően a megyei munkásőr-parancsnok- ság törzsének ünnepi állo- mánygyűlése az Internacio- náléval fejeződött be. —y—n Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka emlékérmet nyújt át Tóth Pál ezredesnek Nagyobb lorgalom A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsánál elkészült a szövetkezetek tavalyi munkájának gyorsmérlege. Eszerint a tagság létszáma egy év alatt százezerrel emelkedett, és meghaladta a kétmilliót. Részben ennek, másrészt a tagok növekvő érdekeltségének köszönhetően, egymilliárd forinttal gyarapodott a részjegyek együttes összege, és már elérte a 8,5 milliárd forintot. Az áfészek a tervezettnél nagyobb forgalmat bonyolítottak le, kiskereskedelmi hálózatuk üzletei 10 százalékkal több árut értékesítettek, nyereségük átlagosan 20 százalékkal haladta meg az előző évit. A takarékszövetkezetek ugyancsak eredményes évet zártak: betétállományuk csaknem kétmilliárd forinttal gyarapodott, és az év végén megközelítette a 43 milliárd forintot. Pályázat A Hazafias Népfront Békés Megyei Bizottsága népfrontmozgalmi munka végzésére munkatársat keres. A jelentkezési feltétel: — felsőfokú állami iskolai végzettség, — középfokú politikai végzettség, — közéleti, mozgalmi tevékenységben való jártasság. A jelentkezéseket írásban kérjük benyújtani 1988. január 25-ig a HNF megyei bizottsága titkárához (Békéscsaba, István király tér 10.). Birka, liba, krumpli a csomagtartóban Megtollasodott tolvajok Békés megyében ritkán fordul elő, hogy ugyanazon büntetőügyben egyszerre tizennégyen üljenek a vádlottak padján. Vajon miféle bűncselekmény az, amelyhez ilyen népes társaságot kell verbuválni? Nos, az Orosházi Városi Bíróság Kissné dr. Verasztó Éva büntetőtanácsa előtt több bűncselekményre, lopások sorozatára derült fény az ambrózfalvi Kurucz Sándor és társai perében. Ezek a lopások olyan sűrűn követték egymást, hogy szükség volt a „segítő kezekre”, még ha esetenként nem is egyszerre. Jó két év fél évvel ezelőtt a tótkomlósi Oláh Mihály felkereste Kurucz Sándort, és „bogarat tett a fülébe”: ismer egy helyet Makó-Rá- koson, ahol tollat tárolnak az ottani feldolgozó üzemben, és sokat sejtetően célzott az értékes vagyon őrzésének hiányosságaira. Kurucznak kapóra jött a hír. A közismert szólással ellentétben, nem ékeskedni akart az idegen tollal, hanem meggazdagodni belőle. A lopáshoz támogatókra talált a családjában (fiatalkorú feleségében és az első házasságából született, ugyancsak fiatalkorú fiában, Istvánban), és még néhány „megbízható” ismerősben. Makó-Rákosra, a Hungaro- féder Kft. raktárának közelébe gépkocsival jutottak el, és, hogy senki ne fogjon gyanút, Kurucz elhajtott a kocsival, amíg ketten-hár- man az üzem kerítésén átmásztak, s a tolibálák között válogattak. Kis idő múlva visszatért, a bálákat gyorsan bedobálták a csomagtartóba, és elindultak. Makó-Rákoson, 1985. nyarán sűrűn megfordult Kurucz Sándor „bálázó”-társaival: 9 alkalommal összesen 20 bála tollat loptak, több mint 250 ezer forint értékben. Igyekeztek is, amint lehetett, az idegen portékát a felvásárlóknak eladni. Mi tagadás, csakhamar megtollasodtak a tollopók. Abban az évben Ku- ruczéknak volt még egy nagy fogásuk: a környező gazdaságok juhhodályaira vetettek szemet, merthogy azok körül is hadilábon állt a vagyonvédelem. A birkalopások a Tótkomlósi Haladás Termelőszövetkezet gyulamezői juhhodályában kezdődtek. A jól bevált módszert alkalmazták ott is. Autóval érkeztek, megcsípték a birkákat, s már kattant is a csomagtartó fedele. Volt közöttük anyajuh, bárány, birka. Jószerével egy kisebbfajta nyáj kerekedhetett volna belőlük, ha közben el nem adják őket. Értékük meghaladta a 38 ezer forintot. A károsultak mögé hamarosan felsorakozott az Orosházi Űj Élet Termelőszövetkezet és a Kardoskúti Rákóczi Tsz is. A két gazdaság^ sóstói telepéről egy-egy alkalommal egy birkát, illetve két anyajuhot loptak Ku- ruczék. Lassacskán kezd kialakulni a kép. Tavasszal birka, nyáron tolibála, ősszel újra a négylábú gyapjas — és még csak ezután jött a paprikaszezon ! Kuruczékon a fáradás legkisebb jelei sem látszottak. Egyre inkább illett rájuk a mondás: mindent elvittek, amit emberi kéz elmozdíthatott és nem őrizte lakat. Visszatérve a paprikalopáshoz: 1985. szeptember 24-én Kurucz Sándor a feleségével és a fiával a Tótkomlósi Viharsarok Tsz háztáji földjéről 3 láda fű- szerpaprikát vitt el. Libatollról már esett sző, libáról még nem. öt nappal a paprikalopás után a megannyi elcsent holmit cipelő autó csomagtartójából harsány libagágogás törte meg a csendet, midőn Kuruczék egy kardoskúti tanyában megcsonkították a lúdállo- mányt. Ezúttal az 1700 forintos kár egy későbbi lefoglalással megtérült. A nagyszabású lopássorozat 1985. októberében fejeződött be. A Kurucz család néhány napon keresztül a Csanádapácai Széchenyi Tsz krumpliföldjéről összesen 57 mázsa gumót tulajdonított el (ami lefoglalás útján ugyancsak megtérült). Kurucz Sándor és társai 1985-ben összesen tizenhat- szőr (egy alkalommal sikertelenül próbálkoztak) pakolták meg gépkocsijuk csomagtartóját, többnyire gazdálkodó szervezetek aligalig, vagy* egyáltalán nem őrzött értékeivel. Az ügyben a Békés megyei Bíróság dr. Berndt Ádám büntetőtanácsa az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, Kurucz Sándort folytatólagosan, jelentős értékre, bűnszövetségben, társtettesként, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettéért főbüntetésül 3 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Ugyanezen bűncselekmények miatt a fiatalkorú Gy. É.-t egy évi és négy hónapi, a szintén fiatalkorú K. I.-t egy évi és hat hónapi, Blahó Istvánt 2 évi és hat hónapi, a többieket enyhébb bűncselekményekért 8 hónaptól egy év és 6 hónapig terjedő szabadságvesztésre, valamint különböző mértékű pénzmellékbüntetésre ítélte. L. E. A munkásőrség új megvei parancsnoka Pusztai Kálmán 1939. július 9-én született Orosházán. Munkáscsaládból származik. Általár nos iskoláit Orosházán, középiskolai tanulmányait Békéscsabán a közgazdasági technikumnek. A mérlegképes könyvelői vizsgát 1968-ban tette le, és az MSZMP Politikai Főiskoláját 1975-ben végezte el. A munkásőr- parancsnoki iskolát 1978- b an, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiban fejezte be. Első munkahelye a Magyar Nemzeti Bank volt, ahol ellenőrként, majd részlegvezetőként dolgozott. 1969-ig. Ezután az MSZMP szeghalmi bizottságának osztályvezetője lett. 1975-től hivatásos munkásőr tiszt, s a szeghalmi munkás- őregység parancsnokaként tevékenykedett 1979-ig. 1979-től — megyei parancsnoki kinevezéséig — a Békés megyei parancsnok helyettese volt. 1966 óta tagja a pártnak és a munkásőrségét pedig 1984-ben fejezte be. Eddigi munkáját több kitüntetéssel ismerték el elöljárói. A Haza Szolgálatáért Érdemrend bronz, ezüst és arany fokozatán kívül megkapta a Szolgálati Érdemérem 20, 15 és 10 éves fokozatát is. Tulajdonosa a Kiváló Munkáért és az Ár- vízvédelemért éremnek. Kiváló Munkásőr. Nős, három gyermeke van. Kinevezése alkalmából a munkásőrség országos parancsnoka alezredessé léptette elő. Dőlt betűvel A felszólalás A politikus nagysikerű felszólalással kápráztatta el a közvéleményt, és a képviselőket az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán. Egyházpolitikai témához szólt hozzá a Központi Bizottság nevében. Könnyedén, papír nélkül beszélt, s megengedhetőnek tartotta, hogy személyes példával is fűszerezze mondanivalóját. Nem is akármilyennel. Párt és egyház viszonyáról, valamint a politikai türelemről szólva azt idézte fel, milyen kíváncsisággal terhes figyelemmel tekintett hétezer lelkes szülőfaluja édesanyja temetése elé: világi, vagy a végakaratának megfelelő, egyházi búcsúztatást rendeznek-e neki párttag és politikus gyermekei. Napok sem teltek el az Országgyűlés után, és kiderült, nemcsak a földiek, a szabolcsiak lesték lélegzetvisszafojtva a döntést, hanem — igaz immár csak példaként felemlegetve — a fél ország. A döntés valószínű mindenki előtt ismert, s így az is, hogy a falubeliek egyszeriben megnyugodtak. Nem úgy a mi közvéleményünk. Hiszen valami olyan dolgot mondott ki hihetetlen nyíltsággal -a politikus, amit — bár volt rá hatályos és humánus pártálláspont — görcsként cipeltünk magunkkal évtizedeken át. Mindenkinek megvolt a véleménye, de valahogy nem illett róla beszélni. És íme, akkor, a fel- ■ szólalás nyomán oly egyszerűnek, kézenfekvőnek, pártszerűnek és humánusnak tetszett minden. Legalábbis a nagy többségnek, akiknek arcáról, véleményéből azóta valamiféle megkönnyebbülést, elrendezettséget véltem kiolvasni. De hallani lehetett aggályokat, értetlenséget' is. Egyfelől a gyanakvást: szabad-e, kell-e egy KB nevében elmondott beszédben személyes példával előhozakodni; egyáltalán, mi szükség volt erről beszélni, nem szónoki fogás volt-e az egész? Mások az „egyháznak tett engedménynek”, eddigi „állásaink feladásának” tekintették a hallottakat. Talán eszembe sem jutott volna ez az egész, ha az említett politikus épp egy héttel ezelőtt Orosházán, a munkásőr-egységgyűlésen nem emlékeztetett volna erre a beszédjére. Arra a nyilvánvaló kérdésre kívánt megfelelni, hogyan egyeztethető össze az egyházpolitikai témájú felszólalás és a munkásőrök üdvözlése. A televízió miért, miért nem, a közel negyven perces, agitatív beszédből mindössze ezt a részt „vágta be” a híradóba. Na — talán mondani sem kell —, lett vita megint. Legalábbis a közvélemény egy részében. Mintha csak érezte, tudta volna a politikus, hogy erről a kérdésről az állam és az egyház, a párt és az egyház viszonyáról itt beszélni kell. Azon a vidéken, ahol az átlagosnál nagyobb volt a sandaság hívők és nem hívők között. Mifelénk, ahol talán a szokásosnál több bűnt, vagy butaságot követtünk el egymással szemben. A kételkedők és aggályoskodók fejében most is politikai színezetet vett a dolog. Mintha a hatalmi pozíciók feladásáról, valamiféle, az egyházaknak tett engedményről lenne szó. Pedig mint köztudott, az egyház és az állam, az egyház és a társadalom (a párt) viszonya rendezett, s a hatalom kérdéséről sincs vita. Igaz, az erre vonatkozó megállapítások sok helyütt már kiüresedett, frázissá silányult kifejezéseknek tűnnek. Ha már szóba került az Országgyűlés, hadd emlékeztessek a református püspök felszólalásának egy mondatára: „... az eltelt évtizedek során nyilvánvalóvá vált, sem a kereszténység, sem pedig a marxizmus autonómiája nem szenved csorbát, ha az emberiség mai sorskérdéseiben politikai egyetértésre jutnak”. Hogy nemcsak egyetemes, hanem magyar sorskérdések is vannak, talán felesleges emlékeztetni. Ilyenformán arra is, hogy a haza építésén, mint alapvető és közös feladaton túl is van miben együttműködni, természetesen ideológiánk feladása, vagy abban tett engedmény nélkül. Vagyis, ahogy az említett politikus a parlamenti felszólalásában mondta: „nem politikai eszközökkel kell meggyőznünk — netán legyőznünk — ideológiai partnereinket, hanem olyan válaszokat kell adni korunk kérdéseire, amelyeket minden állampolgár — hívő és nem vallásos — meggyőzőnek, helyesnek ítél, és amelyek cselekvésre késztetnek”. A történtek (hallottak) alapján úgy tűnik, mintha egyszerűbb lenne határozatokat, nézeteket magunkévá tenni, és hangoztatni, mint értelmezni és alkalmazni azokat.
