Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-14 / 11. szám

1988. január 14., csütörtök IgHilUl-fiTd Megkérdeztük: Míyen lesz a Hazai Tükör? Csütörtök Egyik ismerősöm mesé­li, hogy fia az ünnepi ebéd után egy meglepő bejelen­téssel állt elő. Ez annál is váratlanabb volt a szülők számára, mivel a gyerek kedvéért, kifejezett kíván­ságára, vasárnap mindig rántott csirke van ebédre náluk, már nem is nagyon emlékeznek másra. Mit is mondott a kisfiú? Annyit, hogy ő csupán a bundájá­ért szereti a rántott csir­két. Elképzelem a két szülőt, amint elképedve egymásra merednek. Azután, gondo­lom, lázasan „kattogni” kezdett az agyuk. De nem hiszem, hogy valamiféle gazdaságosabb megoldásra juthattak a vasárnapi ebé­deket illetően. Mert hi­szen a rántott csirke bun­dáját nem lehet elkészí­teni csirke nélkül... p. f. — DR. BUGA LÁSZLÓ SZOT-díjas nyugalmazott főorvos temetése január 21- én, csütörtökön 12 órakor lesz Budapesten, a Farkasré­ti temetőben. Vasárnap a tévé Nézzük együtt! című műsorában, hallhattunk először egy új televíziós lap indulásáról, a Hazai Tükörről, mely mától kezdve kéthetente jelentke­zik, mindig csütörtökön. Az új, több órás műsor főszer­kesztőjét, Medvectky Lászlót kérdeztük meg, mire számít­hatunk, mi nézők, illetve milyen szándékkal hozták létre a Hazai Tükört? — Olyan színes, élő ma­gazinműsort kívánunk ké­szíteni, mely elsősorban hí­reket, információkat ad, mindezeket érdekesen, köz­érthetően. Szeretnénk min­denkor aktuálisak, közérde­kűek, nyitottak lenni, azon­nal választ keresni a külön­böző kihívásokra. Természe­tesen nagyon sok szórakoz­tató elem is lesz ezekben az adásokban, lehet majd játszani, vetélkedni is. — A Hazai Tükör nevet miért választották? — Mert a műsort az or­szág lakosainak, tehát mind a budapestieknek, mind a vidékieknek készítjük. Min­dig több helyszínről jelent­kezünk. Most Szegedről, Mis­kolcról és a főváros egyik kerületéből. — Lesz-e valami fő témá­ja, vezérfonala a mai adás­nak? — Igen. Ma az építkezést és környékét járjuk körbe. — Állandó műsorvezetők­kel dolgoznak-e a további­akban? — Ezt nem tervezzük. A mai Hazai Tükörnek és a következőnek Antal Imre és Juhász Judit lesz a műsor­vezetője. — Találkozhatunk-e eb­ben az évben a Hazai Tü­kör valamelyik stábjával megyénkben? — A tervek szerint igen, de a helyszínről még korai lenne nyilatkozni. P. F. Főiskolai előkészítő és innováciés szolgálat A Békés Megyei Művelő­dési Központ ebben az év­ben is meghirdeti — első­sorban a közművelődési in­tézményekben dolgozó szak­képzetlen népművelőknek — a főiskolai-egyetemi felvéte­li előkészítő tanfolyamát. A tervek szerint februártól májusig heti egy-egy alka­lommal, hétköznapon dél­előtt 9 és délután 4 óra kö­zötti időpontban tartják majd a foglalkozásokat. Az érdeklődők január 20-ig je­lentkezhetnek a Megyei Mű­velődési Központban. A debreceni Kölcsey Me­gyei Művelődési Központ 1084-ben kezdte meg inno­vációs kísérletét, amelyhez az elmúlt évek alatt 263 mű­velődési központ és ház, ta­nács, munkahely és más szervezet csatlakozott. Az 1986/87-es évadban százhúsz, a gyakorlatban már bevált, illetve jónak ígérkező eljá­rás szerkesztett változatát adták közre öt kötetben azoknak, akik anyagilag is támogatták a közlemények kiadását. A kísérlet a várt­nál sokkal kedvezőbb fogad­tatásban részesült, így a szervező bizottság úgy dön­tött: folytatják és sorozattá érlelik módszertani kötetei­ket. így erre az esztendőre is meghirdetik az innováci­ós szolgálatot, mivel a vár­ható gazdasági nehézségek miatt minden eddiginél fon­tosabb lesz az új követel­ményekhez való hatékony és gazdaságos igazodás a köz- művelődés számára is, ilye­tén módon is megvalósítva annak reformfolyamatát. Az érdeklődőknek bővebb fel­világosítással a Békés Me­gyei Művelődési Központ­ban is szolgálnak; a jelent­kezéseket ellenben a meg­hirdető debreceni művelő­dési központ címére (4026 Debrecen, Hunyadi út 1—3.) kell beküldeni. PROGRIMIlllLIIUll BÉKÉSCSABA — Tér, forma, szín . .. címmel Kovács Károly (Országos Peda­gógiai Intézet) tart diaképes előadásit a tantárgyi korrekció­ról január 15-én 14.30 órád kez­dettel a megyei könyvtárban. — Játékturmix és táncház lesz a Megyei Művelődési Központ­ban Január 16-án délután 2 órá­tól. — Német nyelvű társalgást vezet Dominka Gerhard január 18-án 14.30-tól1 a megyei könyv­tárban. — A mai magyarországi líra címmel tart előadást Keresztury Tibor kritikus január 18-án 18 órától a megyei könyvtárban. — Orosz nyelvű társalgást ve­zet Modcsanova Nonna Alexe- jevna január 19-én 14.30-tól a megyei könyvtárban. GYULA — Jack Popplewel—Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyo­moz című bűnügyi bohózatát játssza a Jókai Színház ma, csütörtökön este 19 órai kez­dettel a művelődési központ­ban. — A szívbetegek rehabilitáci­ós lehetőségei címmel tart elő­adást ma, csütörtökön 17.30-tól dr. Orosz István főorvos a TIT- klubban. OKOSHAZA — A biológiai növényvéde­lemről. a környezetkímélő nö­vényvédő szerekről tart előadást január 18-án 18 órai kezdettel a művelődési központban dr. Uovai Zoltán, a Hódmezővásár­helyi Növényvédő Állomás igaz­gatója. — A Robert Capa fotóművész képeiből nyílt kiállítás február 3-ig látható a művelődési köz­pontban. GYOMAENDRÖD — A staféta együttes gyer­mekműsorát január 20-án 10 és 14.30 órai kezdettel mutatja be a Katona József Művelődési Központban. MEZÖBEBÉNY — A Weinckheim-család Me- zőberényben címmel tart elő­adást január 18-án 17 órai kez­dettel Kugler József a művelő­dési központban. Aki ritkán vetődik el Mezőkovácsházára, annak feltétlenül megragadja a figyelmét a város központjában épülő 24 lakásos OTP társasház, amelynek földszintjén üzletsorok lesznek. A hagyományos technikával ké­szülő épületegyüttest a szegedi Délterv munkatársai tervezték igen tetszetősre, a kivitelezést pedig a Mezőkovácsházi Építő­ipari Szövetkezeti Közős Vállalat végzi igen szoros határidőt szabva meg magának. A tavaly indult építkezés határideje 1988. december 31., s mint az képünkön látszik, a jó idő segítségével talán igaz is lesz. Az egy és két fél szobás, valamint három­szobás lakások a város központjában épül­nek, így bizonyára nem jelent majd gon­dot az értékesítésük sem. Fotó: Kovács Erzsébet Meghalt Gyöngyösi Lázár Gyöngyösi Lázár állami díjas, okleveles mérnök, a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott osztályvezetője hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 67. évében, 1988. január 13-án elhunyt. Gyöngyösi Lázár 1921-ben született Majsajakabszállá- son. 1946-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet. Több mint három évtizedes víz­ügyi szolgálata alatt mind­végig a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóságnál, illetve jog­elődeinél dolgozott külön­böző beosztásokban, 1973-tól 1981-ig — nyugdíjazásáig — árvízvédelmi és folyósza­bályozási osztályvezető volt. A Tisza-völgyi árvízvé­delmi rendszer fejlesztésé­ben nyújtott kiemelkedő munkásságáért 1980-ban Ál­lami Díjat kapott. Gyöngyösi Lázár temeté­séről később intézkednek. Tompapusztán nyaral a nyár címmel hamarosan megjelenik Mucsi József gyermekverseinek kis gyűjteménye a Békés Megyei Tanács kiadásában. A könyv Békésen, a Megyer Nyomdában készül. Képünkön a kötés-előkészítés munka­fázisa látható Fotó: K. E. Egy héttel a tűz után A Rutexben folyamatos volt a munka MA: BÓDOG, VIKTOR NAPJA A Nap kél 7.29 — nyugszik 16.17 órakor A Hold kél 2.27 — nyugszik 11.31 órakor ÉVFORDULÓ Kétszázharmincöt éve halt meg Gorges Berkeley (1685 —1753) angol szubjektív ide­alista filozófus, írországi püspök. IDŐJÁRÁS Kissé téliesebbre fordult újra megyénk időjárása. Az elmúlt napok sok csapadékot adó frontátvonulásai után lelassul­tak a légmozgások, felszakado­zott a felhőzet, s a derült, szél­csendes éjszakán ismét?1' megje­lent a köd, mely sokfelé nap­palra is megmaradt. A ködöt több helyen zúzmaralerakódás is kísérte. Éjszaka mínusz 5, mínusz 6, napközben 0 fok kö­rüli volt a hőmérséklet tegnap — adta a tájékoztatást Zsiros György, a Békéscsabai Meteo­rológiai Állomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területére ma estig: változóan felhős, pá­rás, többfelé tartósan ködös idő várható, helyenként zúzmarakép­ződéssel. A déli szél a Dunántú­lon időnként megélénkül. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let általában mínusz 2 és mínusz 7 fok, a legmagasabb nappali hő­mérséklet mínusz 2 és plusz S fok között alakul. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható; a tele­fonszámunk : Hírügyeletes: 27-360 Pénzes Ferenc Január 5-én reggel tűz ütött ki a békéscsabai Rutex egyik üzemcsarnokában. A tűz másnapján megírtuk, hogy a termelés folyamatos­sága nem szakad meg, hi­szen a Békéscsabai Kötött­árugyár vállalta a kieső mű­veletet, a kelmeelőkészítést. Tegnap felhívtuk a szövet­kezet elnökét, Havas Istvánt, és ő elmondta, a Béköt a vállalását azóta is kifogásta­lanul teljesíti, így a terme­lés egy pillanatra sem állt le a Rutexben, és nem kel­lett egyetlen dolgozót sem szabadságolni. A megrongálódott üzem­csarnok helyreállítására a Békés Megyei Építőipari Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Bajikán Beáta Julianna és Bánfi Sándor, Kiss Edit Erzsé­bet (Tótkomlós) és Czövek Já­nos (Nagyér). Születések: Horváth Kálmán és Pap-Hor- váth Csilla Ilona fia Gábor Kál­mán, Majoros György és Sülé Erika Etelka leánya Diána Eri­ka, Dankó Pál és Szabó Klára leánya Brigitta Klára, Deák Rudolf és Kapás Edit leánya Bettina, Homoki Pál és Bella Magdolna Mária fia István Pál, Frankó Tibor és zima Julianna leánya Julianna (Battonya), Ko­vács Imre György és Kiss Ma­riid Terézia leánya Melinda Mó­niik (Csorvás), Boldóczki Pál és Mezei Marianna fia Gábor (Battonya), Szüos Attila és He­gedűs Zsuzsanna leánya Zsu­Szövetkezet tett biztató ígé­retet: március 31-ig elké­szülnek a csarnok javításá­val. A tűz keletkezését még vizsgálják a szakemberek, e munka valószínűleg három hét múlva fejeződik be. Ad­dig viszont nem lehet meg­állapítani, hogy a tűz kelet­kezésében főszerepet játszó gép milyen károkat szenve­dett, és mikorra javítható meg. A Rutexnek természe­tesen többletköltséget jelent a Béköttel végeztetett bér­munka és a kelme szállítása, ez azonban az elnök vélemé­nye szerint nem okoz meg­oldhatatlan gondot a szövet­kezet számára. n. zsanna (Mezőkovácsháza), Bak­ró István és Valach Mária Gyöngyi leánya Dóra Bettina (Szarvas). Huszár Attila és Liszkai Katalin Csilla fia Attila (Békésszentamdrás), Madari Jó­zsef és Németh Erika leánya Viktória (Kardoskút), Bencsik Zoltán és Csemus Marianna Il­dikó leánya Beáta (Békésszent- andrás), Vacsora Sándor és Pusztai Julianna fia Dávid (Ma- gyarbánhegyes). Halálesetek: Horváth Jánosné Juhász" Juli­anna. Dénes Jánosné Kunos Etelka, Furda Pál, Zana János, Dominkó Sándor József, Nagy Lajos György, Szemenyei Fe­renc. Németh Imre (Gádoros), Kolostyák Mihály (Végegyháza). Motyovszki János (Tótkomlós), Kovács Jánosné Sebó Zsuzsan­na (Tótkomlós), Madarász Jó­zsef (Nagyszénás), Sárközi György (Nagyszénás), Bacsa Antal (Csanádapáca), Nagy Já­nosné Pacsika Erzsébet (Csa­nádapáca). — SZABÓ MAGDA Kossuth- díjas írónő részvételével nagy sikerű irodalmi estet tartottak kedden Berlinben, a Magyar Kultúra Házában. Az NDK-beli olvasók köré­ben ismert és népszerű Író­nőnek az utóbbi években sok műve jelent meg az NDK- beli kiadóknál. Legutóbb ta­valy decemberben a Régimó­di történet. — KÖZPÉNZEINK címmel tart előadást dr. Kupa Mi­hály, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese Orosházán, január 18-án 15 órai kezdettel a művelődési központban. — VÁSÁRNAPTÁR. Január 17-én, vasárnap autóvásárt rendeznek Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Oros­házán, Szegeden és Szolno­kon. — A GÁZ Békéscsabán mért fűtőértéke tegnap 35,3 MJ/ normálköbméter volt. (Az alapadat 34,8 MJ/normáfköb- méter) Az adat tájékoztató jellegű. — KÖZÚTI INFORMÁCIÓ. Békéscsaba belterületén, a Berényi u. 20. szám előtt (a Szarvasi u.—Berényi u. jel­zőlámpás csomópontjában) a jobbra kanyarodó sávot cső­törés miatt várhatóan három napig a forgalom elől lezár­ják. Az erre haladók óvato­san közlekedjenek. — EMBERÖLÉSÉRT HALÁL­BÜNTETÉS. A Hajdú-Bihar Me­gyei Bíróság Lakatos Ferenc ta­nácsa előre kitervelt és nyere­ségvágyból elkövetett emberölés miatt halálra ítélte Vadász Ernő tiszacsegei lakost, tettestársát, az ugyancsak tiszacsegei Lakatos Istvánt pedig tizennyolc évi fegy­házbüntetéssel és tíz évre szóló közügyektől való eltiltással súj­totta a bíróság. Vadász Ernő és Lakatos István 1986. december 10-én Tiszacsege különböző szórakozóhelyein ita­lozott, s arra gyanakodtak, hogy az ittas állapotban lévő Juhász Imre helybeli lakosnál nagyobb összegű készpénz van. Amikor Juhász a cukrászdából hazain­dult, utána mentek, a lakása kö­zelében megvárták, és ott addig ütötték, rugdosták, amíg meg nem halt. Pénzt nem találtak nála; egy fel liter pálinkát és apró személyes tárgyakat vettek el tőle. Ezt követően még egy la­kásba is betörtek, majd felfeszl- tették az egyik helyi vendéglő ajtaját. Az utóbbiban 3500 forint készpénzt és egy zsebszámológé­pet zsákmányoltak. A vádlottak és védők enyhíté­sért fellebbeztek, az ügyész há­rom napi gondolkodási időt tar­tott fenn. Sajtóbál ’88 A Békés Megyei Népújság és a Lapkiadó Vállalat Bálint György KISZ-alapszervezete 1988. január 23-án Békéscsabán a Körös Szállóban rendezi meg este 7 órától a sajtóbálat A bál műsorában fellépnek Nagy Bandó András humorista és Horváth József komikus-bűvész. Zene, erotikus show, tánc, tombola! A belépőjegyek 250,— Ft-os áron a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat hirdetésfel vételi irodájában, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. alatt vásárolhatók meg. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom