Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-11 / 8. szám

1988. január 11., hétfő TELEX • MOSZKVA Lenin-renddel tüntették ki 75. születésnapján Gustáv Husák csehszlovák köztársa­sági elnököt — jelentették be szombaton Moszkvában. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a két ország népei közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesztésében, a béke és a szocializmus megszilárdítá­sában szerzett személyes ér­demeiért részesítették e ma­gas elismerésben a csehszlo­vák politikust. Köszöntőlevél Kádár János, az MSZMP főtitkára és Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke le­vélben köszöntötte Gustáv Husákot, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnökét 75. születésnapja alkalmából. # VARSÓ Vasárnap háromnapos hi­vatalos lengyelországi láto­gatásra Varsóba érkezett Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter. Tárgyalásain elsősorban az évek óta feszült lengyel— nyugatnémet kapcsolatok rendezéséről lesz szó. A nyu­gatnémet diplomácia vezető­je a tervek szerint találkozik Wojciech Jaruzelski vei. az államtanács elnökével, a LEMP KB első titkárával, más politikai vezető szemé­lyekkel, továbbá Józef Glemp bíborossal, Lengyelország prímásával. Tárgyalni szán­dékozik az ellenzék vezetői­vel is. • JERUZSÁLEM Az Izrael által megszállva tartott Gáza-övezet arab la­kossága szombaton távol ma­radt munkahelyétől, helyen­ként ismét voltak kisebb tüntetések. A térségben meg­erősítették az izraeli katonai egységeket, amelyek pénte­ken este öt palesztin mene­külttábort harckocsikkal megszálltak. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője szombaton ENSZ-erők kirendelését kér­te a megszállt területek arab lakosságának védelmére. Arafat szerint az utóbbi hetekben 60 palesztint öltek meg az izraeliek, szemben az izraeli hatóságok által beje­lentett 25-tel. • SZÓUL Csőn Tu Hvan dél-koreai elnök a „nemzeti megbékélés érdekében” találkozót java­solt az ellenzék három veze­tőjének. Szombati sajtóérte­kezletén az elnöki szóvivő közölte: a február 25-ig ha­talmon lévő Csőn Tu Hvan arra akarja kérni a vele szembenálló politikusokat, hogy a nemzeti megbékélés érdekében harmonikus poli­tikai kapcsolatokat tartsanak fenn a kormányzó párttal. Az államfő titkárságának vezetője szerint Csőn ' Tu Hvan külön-külön akar ta­lálkozni az ellenzék vezér­alakjaival. • PÁRIZS Erich Honecker, az NDK államtanácsának elnöke pá­rizsi látogatásának utolsó napján a Marigny palotában lévő kormányszálláson fo­gadta Georges Marchais-t. az FKP főtitkárát, majd Lionel Jospint, a szocialista párt el­ső titkárát. Erich Honecker és kísére­te délután hazarepült Berlin­be. Földrengések Az 'első becsléseknél súlyosabb károkat okozott Albániában az ország középső te­rületeit szombat hajnalban megrázó föld­rengéssorozat. Az ATA albán hírügynökség szombat esti összefoglalója szerint a föld­rengések következtében lakóházak százai­ban keletkeztek jelentős károk, több közü­lük lakhatatlanná vált. A főváros körüli településeken 138 lakóház és közigazgatási épület súlyos károkat szenvedett, magában Tiranában 39 lakóház, 11 iskola, bölcsőde és más középület ment tönkre, sok család fedél nélkül maradt. Áldozatok, vagy sú­lyos sérültek nincsenek — hangsúlyozza a hírügynökségi jelentés. A lakosságot moz­gósították a károk felszámolására, a haj­léktalanná vált családok elhelyezéséről gondoskodnak. Az albán szeizmológiai intézet szerint a földlökések ereje a Richter-skálán csaknem 5-ös erősségű volt, a belgrádi földrengés­kutató intézet a legnagyobb rengés erejét a Richter-skála szerint 5,7 fokban adta meg. Az ATA első beszámolóiban még csupán kisebb károkról esett szó. Vasárnap hajnalban földrengést észleltek Jugoszláviában is. Á Tanjug jugoszláv hír- ügynökség jelentése szerint a földmozgások epicentrumában, Belgrádtól 130 kilométerre, az Ibar folyó völgyében a Mercalli-skála szerinti 5-ös erősségű volt a rengés ereje. Az esetleges károkról eddig nem érkeztek jelentések. Ötös erősségű (Richter-skála) földrengés volt péntek este Románia délnyugati ré­szén, Vrancea megyében is. Ennek lökéseit Bukarestben is észlelték, de anyagi kár, vagy személyi sérülés nem volt — jelen­tette szombaton a TASZSZ. Közepes erejű földrengést észleltek szom­baton a szovjetunióbeli Tádzsikisztánban, a Pamír-hegységben. Az epicentrum a köz­társaság fővárosától, Dusanbétől 260 kilo­méterre volt. Anyagi kár, vagy személyi sérülés itt sem volt. Ledőlt egy bálvány A francia televízió az el­múlt évi utolsó nagy politi­kai műsorában Yves Mon- tand-t szólaltatta meg. Ez a másfél órás műsor jókora csattanóval fejezte be a „Kérdések otthoni környe­zetben” című közkedvelt mű­sor idei sorozatát. A színhely Montand „fe­hér háza” — egy gazdagon és ízléssel berendezett, fe­hérre meszelt udvarház volt, valahol Bretagne-ban. A két riporter: Anne Sinclair, a ta­valyi év legnépszerűbb fran­cia újságírója és Jean-Marie Colombani, a Le Monde po­litikai rovatának illusztris főmunkatársa. Akit kérdése­ikkel elhalmoztak: Yves Montand, az egyik legnép­szerűbb francia énekes-film­színész, az idei cannes-i filmfesztivál zsűrijének el­nöke. Montand nem véletlenül került a legrangosabb fran­cia politikai tévéműsorba. Az egykor haladó, baloldali gondolkodású filmszínész az utóbbi években látványos pálfordulás után a jobboldal kedvence lett. „Éljen a vál­ság” című kiáltványával 1982-ben üdvözölte a szocia­lista kormány jobbra fordu­lását, a szigorú gazdaságpo­litikát. Megtagadta, naivitás­nak nevezte saját korábbi baloldali nézeteit, örült a szocialista kormány bukásá­nak. s arra is célozgatott, hogy indul az 1988-as elnök- választáson, mint a jobbol­dal „populista” jelöltje. Nyil­ván megirigyelte amerikai kollégája, Ronald Reagan babérjait és sikereit. A karácsonyi tévébeszélge­tés izgalmas kérdése tehát az, volt. bejelenti-e indulását Yves Montand, és miként látja a mai politikai helvze- tet. A műsor általános csa­lódást kelteti. A legérdeke­sebb részek a fiatal Mon­tand fergeteges sikerű dal­estjeit idézték a párizsi Olympiából és Moszkvából, felejthetetlen filmalakításait volt feleségével, Simone Signoret-val, aki haláláig baloldali maradt. Montand elmondta azt is, hogyan lett a szegény olasz bevándorló gyerekéből népszerű francia színész, és hogyan őrizte meg népi gyökereit. Politikai mondanivalója kimerült a francia baloldal úgymond té­velygéseinek kárhoztatásá- ban. Elmondta, hogy maga is tagja volt az FKP-nak egy ideig, de hát erre ma már nem büszke. Az elnökséget nem pályázza meg. inkább azt a jelöltet támogatja — mondta —, aki a francia li­berális, demokratikus jobb­oldal legjobb jelöltje. Ez pe­dig szerinte nem más, mint Francois Mitterrand elnök. Végül adott egy gyakorlati tanácsot is a kormánynak a válságból kilábaláshoz: jövő­re öt százalékkal csökkente­ni kellene a franciák vá­sárlóerejét. Mi tagadás, nem volt bom­basiker. Pedig a csattanó csak ezután következett. A Le Canard Enchainé mindig gonoszkodó hírlapírói kifür­készték, hogy az önjelölt po­litikai orákulum 800 ezer frankért volt hajlandó sze­mélyét és villáját másfél órára a televízió rendelkezé­sére bocsátani. Ezért az összegért mond­juk szép lakást lehet kapni már akár a Riviérán is. A szám oly hihetetlen volt, hogy másnap reggel az Eu­rope—1 rádió élő műsorban felhívtá Montand-t. és meg­kérdezte, igaz-e. Az énekes- színész-politikus méltatlan­kodva közölte: igen. „Ret­tentően felfújják ezt a dol­got — dohogott. — Nem lop­tam, nincs semmi takargat­ni vagy pirulni valóm. Ügy­nökömnek teljesen igaza volt, hogy ennyit kért. Kér­hette volna a kétszeresét vagy háromszorosát is. Miért adnék én ajándékot Bouy- gues úrnak? (Az államiból kiárusított TF1 csatorna sok­szoros milliárdos főrészvé­nyesének — a szerk.) Ö ta­lán ajándékozgat másnak? Itt olyan adásról volt szó, amivel Bouygues csatornája meg akarta verni a verseny­társ állami tévécsatornát, és akkor fizessen is érte.” Ez a kirohanás ' sokat el­árult a francia tv-csatornák között ma folyó öldöklő harcról a nézettségi százalé­kokért, de a nagyközönség­nek még többet Moniand- ról, és moralizálással kevert politizálgatásáról. A legtöbb politikus és megfigyelő véleménye abban találkozott, hogy Yves Mon­tand most maga bizonyította be: megmaradt színésznek vagy inkább komédiásnak. Aki az országos politika szín­padára akar fellépni, annak eszébe sem juthat interjújá­ért pénzt kérni. Volt, aki egyszerűen , erkölcstelennek tartotta, hogy Montand a vásárlóerő öt százalékos csökkentését javasolja olyan műsorban, aminek minden percében 9000 frankot, a franciák havi átlagfizetésé­nél jóval többet keresett. Mások a magánkézbe ke­rült TF1 urait és szerkesztőit hibáztatták ezért a kisiklá­sért, tudniillik, hogy' össze­keverték a szórakoztató lát­ványt (a „show”-t, ami pénz­be kerül) a politikai műfaj­jal. A BBC és az amerikai tv-csatornák képviselői a műfajok megengedhetetlen keverésének mondták ezt az elcsúszást. A TFl-nél azon­ban szintén nem pirulnak. Ügy vélekedtek, hogy „rend­kívüli produkcióért rendkí­vüli gázsi jár”. A két sztár újságíró pedig azzal védeke­zett, hogy ők nem tudtak semmiről. Ami mellesleg aligha lehet igaz. Egy bizo­nyos: a Montand nevű bál­vány százezrek vagy talán milliók szemében dőlt 'le ta­lapzatáról, és a televíziós in­terjú francia műfaja is bele­remegett kissé. László Balázs EGY MACSKA VISSZATÉRT A GAZDÁJÁHOZ Egy amerikai pap nemrég unokájának ajándékozta a macskáját. A napokban azonban nem kis meglepe­tésére az ajtója előtt találta a cicát. A hűséges állat 500 kilométert tett meg, hogy hazaérjen, útközben át kel­lett kelnie a Mississippin, és a Red River folyón. Man­csai egészen véresek voltak. Az útját három hét alatt tet­te meg. ÖTVENMILLIÓ GOLYVÁS INDIÁBAN \ Indiában több mint öt­venmillió embernek, köztük 16 millió gyereknek van golyvája. Ennek az az oka, hogy sok indiai államban nem tartalmaz elég jódot az ivóvíz. Több államban a golyva endémikus jellegű. A kormány nemrég elhatároz­ta, hogy az üzletekbe kerü­lő sóba 1992-ig jódot kell adagolni. A jódhiány a goly­ván kívül süketséget, fizi­kai elváltozásokat és men­tális elmaradottságot okoz­hat. HELMUT KOHLRÖL KÉSZÜLT A LEGTÖBB KARIKATÚRA Az idén a nyugatnémet karikaturisták leggyako­ribb célpontja Helmut Kohl kancellár volt: több mint ezer karikatúra készült ró­la. Eddig egy nyugatnémet kancellárról sem készült egy év alatt ennyi karikatúra. A második helyen áll Francz Josef Strauss bajor kor­mányfő, a harmadikon pedig Martin Bangemann, a libe­rális párt főnöke. A SPANYOLOK MÁR NEM. ALACSONYAK Az átlag spanyol már nem kis termetű, fekete és kö­vérkés. Az egészségügyi mi­nisztérium adatai szerint a spanyolok átlagosan 7 cen­timéterrel magasabbak, mint harminc évvel ezelőtt voltak. 1955-ben átlagmagas­ságuk 165,3 centi volt, je­lenleg viszont 172,3 centi­méter. Ez a jobb táplálkozás és az egészségügyi intézke­dések eredménye. AIDS ELLENI KAMPÁNY GÖRÖGORSZÁGBAN Görögországban erősítik az AIDS elleni kampányt, a be­tegség megelőzése végett. A jövő év elején kétnapos szimpóziumot rendeznek, részt vesznek rajta az AIDS ellen harcoló nemzeti tanács tagjai és orvosok. Ezen az összejövetelen konkrét in­tézkedéseket készítenek elő. Többek között az összes kór­házban külön osztályokat nyitnak, hirdetések fognak megjelenni az újságokban, plakátokat az utcákon. Gö­rögországban eddig 60 em­ber betegedett meg AIDS- ben, közülük 27-en meghal­tak. A szakértők szerint az országban jelenleg 7000 AIDS-vírushordozó van. TOLVAJOK Alkalom szüli a tolvajt és a karácsonyi bevásárlások kiváló alkalmat nyújtottak a londoni áruházi tolvajok számára. Az Oxford Street üzleteiből naponta félmillió font értékű áru tűnt el. A marylebone-i rendőrkapi­tányságra naponta 25, tetten ért üzleti tolvajt kísértek be. A tettesek közt akadnak orvosok, jogászok, üzlettu­lajdonosok, sőt egy rendőr is. KABlTÓSZERLABOR Titkos kábítószer-labora­tóriumot fedezett fel a bra­zil rendőrség Mato Grosso államban, Cuiaba várostól 350 kilométerre. A laborató­riumban, amely a Latin- Amerikában eddig találtak között egyike volt a legna­gyobbaknak, naponta 50 ki­logramm' kokaint állítottak elő. A letartóztatott ötfőnyi személyzet bevallotta, hogy a drogot légi úton juttatták el Kolumbiába, ahonnan az­tán az USA-ba és Nyugat- Európába továbbították. ELLOPTAK EGY PAPAGÁJT Amerikában egy 18 éves, Eric névre hallgató papagáj évekig szórakoztatta egy madárkereskedés vendégkö­zönségét. A madarat néhány hónappal ezelőtt ellopták. Ä kereskedés kétségbeesett tu­lajdonosnője a rendőrséghez fordult. Egy házkutatás al­kalmával egy 19 éves fiatal­embernél a rendőrség meg­találta a papagájt. Onnan is­mertek rá, hogy „szervusz, Laura” felkiáltással üdvö­zölte őket (a papagáj tulaj- donosnőjét ugyanis Laurá­nak hívják). A rendőrség­nek ez elegendő bizonyíték volt. Audi 100 és turbó Quattro Az Audi 100-nak jelenleg az alapmodell mellett négy típusa vásárolható. A CC jelű a komfortosat, a CS jelű a sportos, a CD jelű a luxuskategóriát jelenti. Ezekhez a gépkocsikhoz 13-féle motort gyártanak, és a benzines kivitelűek csak katalizátoros formában készülnek. A CC jelű kocsinál a belső utastér kidolgozásával és a velúr­ülések minőségével érték el a nagyobb komfortérzetet, a kocsi külső oldalán hosz- szanti irányban vastag, esztétikusán forma- tervezett műanyagcsík védi a karosszériát az ajtónyitáskor keletkező ütésektől. A CS jelű típusnál azonnal szembetűnik a köny- nyűfém kerekek egyedi megoldású, küllős változata, amelynek szilárdsága megegye­zik a normál kerékével, de súlya csak ne­gyedrésze. A központi zár, a sötétített üvegű ablakok éppúgy tartozékai a széria­kocsinak, mint a sportos ülésgarnitúra és a szélesített kerekek, amelyek jobb úttartást biztosítanak. Az Audi CD luxuskiadása minden igényt ki tud elégíteni. Az alap­típus metállappal, sztereómagnóval, a cso­magtartóban erősítővel, egybekötött moto­ros antennával, fényszórómosóval és -tör­lővel, szervokormánnyal és halogén fény­szóróval kerül forgalomba. Amit ma a technika adhat egy autónak, azt az Audi Quattro tudja mind technikában, mind biztonságban. Az Audi 100 alaptípusait kü­lönböző egységcsomagokkal hozzák forga­lomba, amivel a kocsi sport-, luxus-, biz­tonsági és túratulajdonságait fokozni lehet. Az Audi motorok, beleértve a dízel- és turbóvariációkat is, 70—165 LE teljesít­ményt adnak, ennek megfelelően végsebes­ségük 154 és 216 km/óra között változik. Gyorsulásuk 100 km/órára 18,6 sec (dízel), 8 sec (Quattro turbó) között változik. Kü­lön említést érdemel az Audi 100 szervo­kormánya, melyet úgy alakítottak ki, hogy álló vagy lassú menetben könnyebb a kormányt forgatni, mint nagy sebességnél. Erre azért volt szükség, mert lassú menet­nél több erőt kell kifejteni a vezetőnek a kormányzáshoz. A motor gyújtása teljesen elektronizált, a fékrendszer kétkörös, elöl hátul tárcsafék megoldású, hidraulikus fékerőszabályozós, ABS-rendszerű, a turbó­kivitelű motoroknál a turbóhűtés miatt 30 százalékkal több hűtőfolyadékra van szük­ség. (9,4 1.) Az Audi Quattco kivételével fronthajtású (első kerék) kocsik. A sebes­ségváltó 4-5 fokozatúak, illetve automata változattal kerülnek forgalomba. Az Audi 100 Quattro, az Audi CS típusa kapott Quattro elrendezésű meghajtást. Ez a típus könnyűfém kerekekkel, központi zárral, zöld sötétített üveggel, szervokormánnyal, ABS-fékrendszerrel, háromféle (90, 136, 165 LE) motorral látják el. A kerekekre 205/60 VR 15 gumikat szerelnek. Ebbe a típusba építik be a turbómotort. Ennek köszönhetően a kocsi teljesítménye árának arányában növekszik. Álljon itt néhány sor az Audinak ezekre a típusokra vonat­kozó ajánlásából. — Ezeket a • kocsikat, amelyek egyben kiválóan alkalmasak uta­zásra, olyan sportos, ambiciózus vezetők­nek ajánljuk, akik minden időjárási és forgalmi viszonyok között biztonságosan kívánnak közlekedni. — gara —

Next

/
Oldalképek
Tartalom