Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-09 / 7. szám

1988. Január 9., szombat

KOROSTAJ

KULTURÁLIS MELLÉKLET

A „Kíváncsi”-rejtély

Avagy: ki volt Ady Endre titokzatos lllije?

Ady Endre, akinek 1987. december 22-én ünnepeltük születése 110. évfordulóját — a zilahi református kollégiumban érettségizett, és szülei kívánságára iratkozott be a debreceni református kollégium főiskolai tagozatának jogi karára. A kezdeti nekilendülés után azonban rövidesen egyre inkább a költészet, az újságírás felé fordul'érdeklődése. A „Szilágy” című orgánum már középiskolás diák korában is közölte néhány írását. Most újra fölkeresi soraival. Majd publikál a Debreceni Főiskolai Lapokban is. 1898-ban lesz a kormánypárti Debreceni Hírlap belső munkatársa, majd 1899 tavaszán átpártol a függetlenségi párti Debrecenhez, ahol főmunkatársként dolgozik tovább.

1.

A Debreceni Hírlap 1899. január 18-i számában a Szerkesztői üzenetek rovatban „Kíváncsi” jeligére A.

E. szignóval a következő sorok . látnak napvilágot: „Szerkesztőnk engedelmével én válaszolok kedves levelére. Szíves érdeklődését nagyon köszönöm, de kérdésére alig-alig vagyok képes ebben a pár sorban válaszolni. Igaza van. Az én verseim keserű hangon beszélnek az életről. A szerelmet nem mondják mennyországnak, a szívről fájó gúnnyal emlékeznek meg, nem keresnek baráti lelket, mert tudják, hogy úgysem találnak. Szerelemről daloltam én is először. Aztán egész sablon szerint csalódva sirattam eltemetett reményeimet. Az élet később többre tanított. Megtanultam, hogy a szerelmi bánat legkisebb a világon. Ezer nehéz kérdés kísért azóta, s míg lelkem megfejtésükön töpreng, megbénul a tehetetlenség érzetében. Egy nevetséges, de szörnyen igaz felfedezésre kellett jönnöm: a hozzám hasonló emberek nem illenek ebbe a világba, és a végzet azt mérte reájuk, hogy agyrémekért küzdjenek és haljanak meg. És lassan-lassan úrrá lesz ez a tudat. Keressük a szabadulást, keressük a feledést. Mámor, mámor kell minden áron. Bor vagy csók adja: mindegy. Ránk borul a köd. Haladunk tudat, hit, remény, cél és emlékezés nélkül. De ha néha a lélek hamvából felébred egy szikra, egy pillanatra eloszlik a köd, s ir- tpzattal látjuk meg a valót. Ilyenkor írom meg egy-egy versemet. Csodálkozik-e. hogy olyan megfejthetetlenül keserűek. A látszat a való átka. A látszat talán engem is élni vágyó embernek mutat, de nem, nem az vagyok . . . Köszönöm még egyszer szíves figyelmét, tartson meg jó indulatában.”

Ezután sorra követik egymást az üzenetek, míg Ady Debrecenben van. Sőt, néhány évvél később néhány üzenet újra feltűnik a Nagyváradi Napló hasábjain.

Majd a történeteket beborítja a feledés pora.

2.

Az Akadémiai Kiadó gondozásában 1955-ben jelent meg Ady Endre összes Prózai Műveinek első kötete. Tehát ötvenhat(!) esztendővel a titokzatos „Kíváncsinak küldött első üzeneteket követően. A kötet anyagát 1954 márciusában lezáró ösz- szeállító, Földessy Gyula, a Jegyzetek Függelékében így ír: „... Ady „Kíváncsi” címen levelezett egy ifjú leánnyal, „poste-restante” leveleket is váltott vele. Ady Lajos a következő sorokat írja e személyes megismerkedésig sohase jutott ábrándos viszonyról: Kíváncsi egy előkelő és módos debreceni család gyermeke lehetett, aki megható csökönyösséggel próbálta Adyt arra kapacitálni: hagyja ott az újságírást, végezze el a jogot, s akkor ő büszkén állhat majd a szülei elé, és követelheti beleegyezésüket a házasságukhoz. Kíváncsi leveleit még váradi hírlapíró korában is jöttek Ady-hoz, s Ady is válaszolt reájuk „poste restante” — címen. Ady Lajos megemlíti azt is, hogy „egy évtized múlva, Ady egy-egy jelentősebb sikere alkalmából, megjelenik halk bánatú gratulációjával a debreceni kisleány levele ..Ady sohase tudta meg, ki volt ez a fiatal- leány-tisztelője, de mindig nagy rokonszenvvel gondolt reá” — írja Földessy Gyula.

3.

Ismeretlen debreceni nő levele Ady Endréhez — a dokumentumot a Magyar Tudományos Akadémia

Könyvtárának Kézirattára őrzi — részlet: „Édes! Boldogan fogok a levélíráshoz. Ismét, ismét írhatok magának! Milyen boldogság ez. Megírhatom, hogy milyen csúnya, szomorú volt az elmúlt hét, mennyi gyötrelmet állottam ki, mennyi könnyet ejtettem. Múltkori leveléből úgy' vettem ki, hogy nem kívánja többé levelem olvasni — én legalábbis ezt olvastam ki belőle — tehát nem írtam, és nem írtam volna többet soha, ha maga levelet nem küld. De megvallom őszintén, hogy nagyon szomorú voltam és elkeseredett, s hiába nem akartam, gondolatom mindig magánál időzött. Nem tudtam szomorúságom eltitkolni, nem volt kedvem semmihez, nem mentem sehova és ha vendégeink voltak, nem mentem be, szavamat már napok óta nem hallották, úgy, hogy mama komolyan aggódott miattam. Azt hitték, beteg vagyok. Igen nagyon beteg voltam, de most már meggyógyultam. Mint egy varázsütésre tűnt el szívemből a szomorúság a maga gyógyszerétől, édes levelétől, és boldog vagyok, hogy ismét írhatok. Édes, a szívem úgy fájt, mikor legutóbbi levelét olvastam, nagyon, nagyon szomorú az . .. A napokban, hogy — vasárnap — egyedül voltam, előszedtem azokat a verseket, amelyeknek jöttét én mindig oly nehezen vártam, amelyekre én any- nyi csókot adtam, és amik ott pihennek dátum szerinti sorrendben fiókomban,

mindegyikre egy-egy most már száraz virág téve. Köszönöm a verskötetet. Illi- je”.

Hegedűs Nándor írja 1957- ben megjelent „Ady Endre nagyváradi napjai” című munkájában: „A Magyar

Tudományos Akadémia kézirattárában két levél fekszik, amelyet Ilii aláírással, dátum nélkül, ismeretlen debreceni nő küldött Ady- nak”. H. N. egy ideig abban a hiszemben volt, hogy „ ... ez a szerkesztői üzenet koholt személynek szólhat. I)e most, hogy az Akadémia kézirattárában elolvastam a két levelet, ezt az állításomat vissza kell vonnom. A legnagyobb mértékben érthetetlen azonban,

hogy soha nem derült ki az Ilii nevű nő kiléte. Hiszen az egyik levélben azt írja Ilii. hogy valakit küld a postára a levelekért. Tehát a titkot valaki más már tud- ja.”

Térey Sándor — Ady francia fordítója — a Forrás című folyóirat 1944. 3. számában a költő édesanyjával, Ady Lőrincnével kapcsolatos emlékeit adja közre, többek között egy beszélgetést az idős asszonynyal, 1928-ból: A. L.-né sorra citálta az Illi-leveleket, emlékezetből. Hegedűs Nándor megjegyzést fűz a Térey-visszaemlékezéshez: „Térey Sándor felhívása” — „hátha mégis elér az üzenet Iliihez”, e szavakkal zárta ugyanis Forrás-beli írását — „nem jutott el Iliihez, vagy ha eljutott, nem volt hatása. Talán már nem is élt 1944-ben.”

Hegedűs ahhoz az állításához ellenben kitartóan ragaszkodott, hogy az Ady-tól szerkesztői üzeneteket — is — kapó „Kíváncsi” azonos lehet a két Illi-levél írójával.

4.

Id. Pálfy József is foglalkozott a Kíváncsi-rejtély- lyel, ám a megoldáshoz ő sem jutott túlságosan közel. Bár sok érdekes nyomra, továbbá mendemondára bukkant búvárkodásaik során. Pálfy szerint az Adyval kortárs „újságírók körében az a tudat élt, hogy a Kíváncsiügy voltaképp bohém ugratás szüleménye. Ügy emlékszem, Sipos Béla és Szath- máry Zoltán azt emlegették, hogy Adyt Kemény Emil ugratta leányok nevében írt levelekkel, és ilyen tréfa volt a Kíváncsi-levelezés is.

Kemény valamelyik leányismerősével íratta a rajongó leveleket Adynak. őneki hízelgett a dolog, és büszke is volt rá. Annyira belemelegedett, hogy a tréfacsi- nálók végül nem merték Ady előtt fölfedni a valóságot, ismerve lobbanékony természetét, örök harag lett volna belőle. Így aztán meghagyták a költőt szép illúziójában”.

Hát, ennyi. Már úgy tűnt, hogy a Kíváncsi-rejtély végleg homályban marad, amikor bombaként robbant a hír, azaz egy cikk címe az Élet és Irodalom 1958. augusztus 29-i számában. Írója — Kovalovszky Miklós — ugyanis nem kevesebbet állított, mint, hogy „Megtalálták Ady Kíváncsi-Illi- jét”.

De hát tulajdonképpen — az első üzenetektől számítva 59 (!) esztendő után *— mi is történhetett?

5.

Kovalovszky Miklós: Hegedűs Nándor „Ady Endre nagyváradi napjai” c. könyvét olvasta egy váradi tisztviselőnő, Szikszai Valéria, s a Kíváncsiról szóló rész eszébe juttatta, hogy egyik ottani ismerőse, Osztás Róza többször is említette neki nagynénjét, aki állítólag Debrecenben ismerte Adyt. Szikszai Valériát érdekelni kezdte a dolog, írt Hegedűsnek, s az ő útmutatása alapján puhatolózni kezdett Osztás Rózánál. Osztásék az érdeklődésre, úgy látszik, megriadtak, s attól félve, hogy rokonukat esetleg zaklatásnak tennék ki, csak annyit közöltek, hogy Varga Ilona, aki ny. tisztviselő, már régen nem lakik Debrecenben, nővéreivel együtt Hajdúszoboszlóra költözött. Címüket nem árulták el.” Ko- valovszkyt is Hegedűs biztatta a további kutatásra, ám „a nyom megszakadt”.

S ekkor jön a váratlan fordulat: Kovalovszky:

„1958. augusztus 8-án levelet

kaptam a Szoboszlón für- dőző Gyúrói Nagy Lajos ny, evangélikus lelkésztől... (Ady róla írta A gyúrói pap című cikkét.) A lelkészről tudta, hogy régóta vendége Szoboszlónak. Felvetődött az ötlet: hátha ismerős az ottani körökben. A kérést tartalmazó levélre postafordultával jött a válasz: „Gyúrói Nagy megtudta, hogy valóban él Szoboszlón három idős Varga nővér”. Fel is kereste őket. S kiderült, tulajdonképpen régóta ismerik egymást, hiszen a nővérek is evangélikusok. „Mindjárt melegebb és bizalmasabb légkörben indult tehát a beszélgetés, és ennek köszönhető, hogy amikor Gyúrói Nagy óvatosan rátért látogatásának voltaképpeni céljára, az egyik nővér, Varga Ilona néni belső tusa után megvallotta, hogy ismerte Adyt debreceni jogászsága idején, illetve levelezett vele, Kíváncsi, majd Ilii néven. Szerette őt, miatta nem ment férjhez, leveleit ma is őrzi. Mindez azonban legfeljebb halála után kerülhet nyilvánosságra.”

Bizonyos időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az újra megelevenedett emlékektől teljesen fölzaklatott Varga Ilona egy híján hatvan esztendő múltával beleegyezzék abba: nyilvánosságra hozzák titkát, s az ahhoz simuló Ady-dokumentumokat. Augusztus 20-án Kovalovszky Miklós is leutazott Hajdúszoboszlóra, hogy Gyúrói Naggyal együtt bekopogtathasson a Varga nővérek házába:

„ ... s a tündérkert övezte meseház hűvös szobájában, amely a századvégnek valóságos kis múzeuma. a legstílusosabb díszletek között bontakozott ki előttünk a több, mint fél1 százados, különös regény. Legfőbb bizonyítékként pedig elém tárult a féltve rejtegetett kazetta titka: 20 Ady-levél és levelezőlap, a költő debreceni fényképe, első két dedikált verseskötete és más emlékek. Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy Varga Ilona két nővére, akikkel évtizedek óta együtt él, csak most ismerték meg mindezt.

A titoktartó állhatatosságának páratlan példája!”

„Kíváncsi Ilii” ekkor 79 esztendős volt.

6.

De ki is valójában ez a^» titokzatos hölgy? Válaszoljon ő maga a kérdésre: „Szüleim, Varga Kálmán és Osztás Julianna tótkomlósi evangélikus lakosok 1873- ban kötöttek házasságot. Hat leánygyermekük született, köztük harmadiknak én, 1879. március 14-én. Édesapánk a szarvasi gimnáziumban hét osztályt végzett. Ügy látszik, nagyobb kedvet érzett a gyakorlati pálya iránt, mert érettségit már nem tett, hanem, mikor nagyapánk meghalt, átvette fodrászüzletének vezetését. Édesanyánknak

Tótkomlóson 60 hold földje volt, így elég jómódban éltünk. s nekem és testvéreimnek megvolt a tanulási lehetőségünk. Atyánk köz- megbecsülésnek örvendő iparos ember volt, de fiatalon, 1887-ben meghalt. Halála után anyai nagybátyánk minket, lányokat fölhívatott Debrecenbe, hogy tovább tanulhassunk, s kulturáltabb életet élhessünk. Majd édesanyánk eladta a tótkomlósi földeket, s az egész család felköltözött Debrecenbe. Itt a Mester utcában nagyobb lakást béreltünk. Az akkori idők szokása szerint diákokat tartott, s további életünknek ez volt részben az anyagi alapja. Debrecenbe való átköltözésünk lehetővé tette további iskoláztatásunkat. Én a polgárit és a kereskedelmit végeztem el, s így lettem Kaszanyitzky Endre üveg- és porcelánnagykereskedő cégének levelezője és könyvelője. Ott dolgoztam egészen 1937-ig. Nyugdíjaztatásom után Hajdúszoboszlóra költöztem két nővéremmel. Megtakarított pénzecskénkén egy családi otthont vásároltunk, amelynek nélkülözhető szobáit

fürdővendégeknek szoktuk kiadni, hogy csekély nyugdíjunk mellett megteremtsük a megélhetés szerény létalapját.”

Tegyük ehhez hozzá: Varga Ilona kitűnően festett, művészi színvonalú fényképeket készített, és — előbb Jázmin álnéven, majd később V. I., utóbb Varga Ilona aláírással — tárcákat, elbeszéléseket írogatott debreceni lapoknak. (Ady különben ösztönösen kapcsolatot vélt fölfedezni a Jázmintárcák írója és Kíváncsi- Illi között — a teljes „személybeazonosításig” azonban sohasem jutott el.)

7.

Ady első levele Varga Ilonához: „Engedje meg, hogy elhagyjam a megszólítást. Vegye ezt úgy, mint gondolatomat arra az ígéretre, hogy kilétét kutatni nem fogom. Ismerkedésre — bocsásson meg a merész nyilatkozatért — azt hiszem, nincs szükségünk. — Kitüntető érdeklődése felhatalmazott arra, hogy egy rövid bepillantást engedjek a lélek ama titkos világába, melyet örökre el akartam rejteni. Miért lettem önnel szemben fogadásszegő? — nem tudnék választ adni rá. Bár fogalmaim közül töröltem a hit fogalmát, hinnem kell a sejtés annyit védelmezett és annyit támadott titkos hatalmában. Az én részemről sincs tehát szükség az ismerkedésre. Kellett önnek írnom, a szívem parancsolta, pedig a szívem már régen nem parancsolt. Ez a kényszer, mely rég nem tapasztalt rokonszenvvel vonz valakihez, önt teljesen ismertté tette előttem. Ennek a belső kényszernek, ennek a hitet kölcsönző rokonszenvnek tulajdonítsa ezt a levelet. Provokálása nem akar lenni az ön válaszának, csak hálája annak a szívemben rég nem érzett melegségnek, melyet az ön sorainak köszönhetek. Üdvözli az ön hálás poétája.”

És az utolsó üzenet: „Édes Ilii. Mély gyűlöletéért fogadja mély hálálkodásomat. A mély gyűlölet szavai majdnem olyan jól estek, mint valamikor azok a másféle szavak. Érdemtelen voltam bár azokra és ezekre is. Nagy, önző kegyetlenséggel kívánom, ho^y gyűlöljön tovább is. Meg nekem is jól esik és jó hinnem néha, hogy valaki — gyűlöl... Csókolja kezeit

A. E”.

Varga Ilona: „Hogy miféle gyűlöletet olvashatott ki levelemből Ady, nem tudom. Azt hiszem, túlozhatott, mert lehetetlen, hogy én gyűlölködő hangnemben írtam volna neki.” Vagy talán az lenne az igazi ok, amire szintén V. I. utal? „Nyilvánvaló, hogy Ady részéről befejeződött a romantikus regény, amely három évvel ezelőtt, 1899. január 18-án kezdődött. Nagyvárad elhomályosította Kíváncsi Ilii emlékét Ady szívében.”

8.

És most adjuk át a szót. újra Kovalovszky Miklósnak: a titok nyilvónosságra- hozatalát követően „az addig rejtőzködő Varga Ilona egy irodalmi szenzáció középpontja és Hajdúszoboszló nevezetessége lett. A város és a diákság küldöttsége felkereste és köszöntötte őt, ünneplésére Ady-estet terveztek Debrecenben. ... Ez a kései dicsőség azonban már csak utolsó fél évét ragyogta be. 1959. március 2- án agyvérzés érte, beszállították a debreceni klinikára, de eszméletét már nem nyerte vissza, s március 10- én elhunyt.”

Halálával az Ady-korszak egy szerény, ám épp ebbeli- ségében igen tiszteletre méltó szereplője szállt sírba. Varga Ilona egy életen át őrizte szíve titkát, s épp e szemérmes tartózkodással vált méltóvá az utókor tiszteletére, megbecsülésére. Bárha példáját a ténylegesnél jóval többen követték volna az Ady környezetében élők-megfordulók közül. Papp Zoltán

Polner Zoltán:

A csönd árnyéka

Hajnalokkal átvilágított Európa- galakszis, történelmi sóhaj: talán az örök Velence kék kőzete roppan vagy babák hüppögő hangját hallanám? Mi ez a szívemen is átszivárgó neszezés sugárzó csillagok alatt, egymást lökdöső rémület dideregne itt vagy betonban vergődő madarak?

Mintha a sütkérező növényi zöldben tenger morajlana vagy talán lovak tipródnak a szélben, hogy a nap időtlen karámjából vadul szabaduljanak? Hallgatózom. Zuhog a forró vér az aortákban. Rezdületlen csönd az ég; és mégis mintha a hattyúként elúszó akácok is gyökerükig sejtenék,

piros rózsákkal megállított halottasmenet az idő, siratóasszonyok az évek, a napok. Uram, gondolkoztasd a lét törvényhozóit és ne kopogj fekete varjakkal tükrös mezőkön, vak kocsmákkal ne alázz férfiakat, nőket! 'Lásd, a csorduló, mézsűrű álom a sereglő gyümölcsfákban megriad.

Vérrel megjelölt emberi fajunk lézer időben. Roncsolódik a lélek és a dzsungelek mélyéről kicsap merészen a virágokig lopózó szenvedés.

Ajtók lengenek, madártoll ütődik? Honnan ez a zaj itt éjek éjjelén?

Jaj, mit tehetek értetek én virágok, ti hószakadásban sok méltó remény?

Micsoda fondor csönd ez? Teleaggatva gyászlobogókkal a néma levegő.

Eleven kínomra vétkesek haragja ne uszítson már violás temetőt, mert pusztul a szándék és vele pusztul a szivárványos, gyönyörű indulat. Dögevő felhők alatt a margarétás kertek könnyei még meddig hulljanak?