Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-20 / 16. szám
1988. január 20., szerda Döntetlen a gólpárbajban Bcs. Előre Sp.—Borsodi Bányász 22—22 (9—10) SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT Kner Kupa női kézilabda-mérkőzés. Békéscsaba, 200 néző. V.: Dzsipof, Kiss S. Békéscsaba: Thaiszné — Hochrajter I. 1, Kasik, Hegedűsné 2, HANKOnE 4, BOLLA 11/5, Szakálné 2. Csere: Sebenné, Dobóné, Krisztóf 2, Hochrajter R. Edző: Buday György. Borsodi Bányász: Kovácsné — Enginé, BOCSINÉ 6, Feketéné, Nagyné 2, Kondiné 7/4, KERÉKJArTÖNÉ 7. Csere: Vinczéné, Hollóné, Kis- gergely, Kozák. Edző: Bereczky György. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 4/3. A csabaiak vezető góljára a vendégek hamar válaszoltak, előnyre tettek szert. A lila-fehéreknek a 22. percben sikerült egyenlíteniük (6—6). Ezután újra a borsodiak percei következtek, s így előnnyel zárták a játékrészt. A csapatok az első félidőben a védekezésre összpontosítottak, mindkét oldalon sok volt a pontatlan átadás, az eladott labda, a lövések is rendre célt tévesztettek. Fordulás után felváltva estek a gólok, közben Thaiszné két alkalommal is ziccerhelyzetben hárított remek érzékkel, s az ellentámadásból Bolla a 35. percben megszerezte a vezetést. (12—11). Ezután nagy gólpárbaj kezdődött, a vendégek 3 góllal elhúztak. A békéscsabaiak nem tudták tartani az eredményesen játszó balszélső Kerék jártónét, s ékkor úgy nézett ki, hogy simán nyernek a vendégek. De nem így történt, a lelkesen játszó csabaiak nem adták fel, s nagy izgalmak közepette sikerült Krisztóf találatával kiegyenlíteniük. Végül is a küzdelmes, közepes színvonalú találkozón — melyen mindkét csapat játékosai nagy hibaszázalékkal játszottak — reális eredmény született. H. Gy. Teremtornák SZEGEDEN a Zöldért leány serdülőkupán öt csapat vetélkedett. A nemzetközi tornán a békéscsabai kézilabdás lányok veretlenül végeztek az első helyen. A lila-fehérek különösen védekezésben nyújtottak kiválót. Eredmények. Bcs. Előre Spartacus—Hódmezővásárhely 19— 13, —Szentes 25—12, —Kassa 14— 13, —Szeged 16—13. A Zöldért serdülő leánykupa végeredménye: l. Bcs. Előre Spartacus 8, 2. Kassa 6, 3. Hódmezővásárhely 4, 4. Budaprint Szeged 1, 5. Szentes 1 ponttal. A kupán részt vevő békéscsabai játékosok (zárójelben a lőtt gólok száma): Bagyinka, Gyeb- rovszki (kapusok), Kovács I. (25), Bodzás (8), Dékány (8), Kulcsár (6), Sávolt (6), Kovács II. (5), Szekeres (4), Bozsó (4), Buday (4), Batke (3), Kovács III. (2). Edző: Tobak Lászlóné. MEZŐHEGYESEN a Téli Kupa teremlabdarúgó-tornán a hét végén a következő eredmények születtek: Mezőhegyes Kocogó I.—Mezőkovácsházi ifi 4—4, Tótkomlós-Pitvaros 5—0, Bcs. Agyagipar I.—Mezőhegyesi SE I. 3—2, Mezőhegyes II.—Makó 4—3, Tótkomlós—Bcs. Agyagipar II. 5—3, Mezőkovácsháza I. —Mezőhegyes Kocogó :—3, Mezőkovácsháza II.—Medgyesegy- háza 2—2, Mezőkovácsháza I.— Makó 10—2, Mezőkovácsháza Afész—Dombegyház 8—2, Mezőhegyes Vörös Kakas—Mezőhegyes Cukorgyár 2—2. NAGYSZÉNÁSON a Téli Kupa teremlabdarúgó-torna 2. fordulójának eredményei. B csoport. Üveggyár—Kazép 2—1, H. Dózsa I.—Sirató 4—1, Sirató—Kazép 4—3, H. Dózsa I.— Üveggyár 7—0, Üveggyár—Sirató 5—2, H. Dózsa I.—Kazép 3—1. A csoport. Nagyszénás Ifi— OMTK ifi 4—2, Elek—Csabacsüd 7—2, Nagyszénás ifi—Elek 4—0, OMTK ifi—Csabacsüd 6—1, Elek —OMTK ifi 3—2, Csabacsüd— Nagyszénás ifi 3—3. A találkozókat Séllei és Vass játékvezetők dirigálták. MEZŐHEGYESEN a Téli Kupa teremkézilabda-torna 2. fordulójának eredményei. Férfiak, I. osztály. H. Dózsa I.—Szarvas 20—11 (10—5). Ld.: Gedó 11, Szabó 4, ill. Juhos 6. H. Dózsa I.—H. Dózsa II. 20—18 (8—6). Ld.: Bárány 6, Gedó, Szabó 4-4, ill. Nemesi, Szikora 6-6. Mezőhegyes—H. Dózsa II. 32—17 (10—8). Ld.: Komáromi 8, Kozák 5, ill. Szikora 5. Tömegsportcsoport. Mezőhegyes öregfiúk—Mezőkovácsháza 18—12 (11—8). Ld.: Maya, Imre, Lázár 5-5, ill. Medovarszki 4. Székkutas—Mezőkovácsháza 16 —12 (8—4). Ld.: Rébék 6, Szilágyi 4, ill. Medovarszki 5, Németh 4. Székkutas—Mezőhegyes öregfiúk 15—14 (8—4). Ld.: Mó- rocz 5, Rébék 3, ill. Imre 6. Úttörők. Mezőhegyes—Székkutas 19—5 (12—3). Ld.: Sümegi 6, Deli 5, ill. Szántó 3. Nők. Tömegsportcsoport. Székkutas—Szarvas 20—13 (10— 4). Ld.: Török 5, Héjjáné 4, ill. Biserszki 3. Kaszaper-Nagybán- hegyes—Mezőkovácsháza 8—7 (4—3). Ld.: Tóthné 4, ill. Bódi. Székkutas—Kaszaper-Nagy- bánhegyes 32—9 (18—5). Ld.: Héjjáné 13, Szalka 7, ill. Tóthné 5. Úttörők. Székkutas—Medgyes- egyháza 12—8 (6—3). Ld.: Tóth 5, Rostás 3, ill. Dusik 4. Székkutas—Mezőhegyes 23—4 (12—1). Ld.: Rostás 6, Tóth, Baksa 5-5.. Oh. Kulich Gy. Alt. Isk.—Mezőkovácsháza 8—3 (3—1). Ld.: Kerekes 4, Varga 3, ill. Uhrin 2. A találkozók játékvezetői: Nyári, Veszter, Hajdú és Gye- raj voltak. BÉKÉSCSABÁN a 2. sz. iskolában a városi teremlabdarúgó- bajnokság 10. játéknapján 350 néző szurkolta végig az izgalmas összecsapásokat, melyeken a következő eredmények születtek. Körös K.—Honvéd Rém. 5—0, Sörbár—Dózsa 0—0, Rádió Taxi—Belváros 1—0, Mirelit K. —Kner öregfiúk 2^1, Kamut— Téglagyár Központ 0—0, Pedagógus-Vízmű 3—2, Arzén—Konzerv I. 3—0, MÁV Pályafenntartás—Üdítőipar 1—1, Unicum— BHG 8—1, III. sz. Cserép—Bé- szöv 1—0. Igazságügy—Agyag II. 3—3, Kner Nyomda—Unicon 3—2, Bútoripar—Ügyvédek 0—0, Telekgerendás—MÁV Vontatás 1—0. Asztalitenisz Totótippjeink OMTK—H. Kilián SE 10:6. NB Il-es női asztaliteniszmérkőzés, Orosháza. A várakozásnak megfelelően biztos győzelmet arattak az orosháziak. Orosházi győztesek: Balaton 4, Janovics 3, Lehoczki 2, Komjáti. OMTK—Kecskeméti Spartacus 19:6. NB II. Férfi. Orosháza. Az Andódyval megerősödött kecskeméti csapat nem állította nehéz feladat elé az orosháziakat. Az OMTK győztesei: Rózsa, Sipos 5-5, Bíró 4, Schneider 3. Tóth 2. a 4. heti szelvényekhez: 1. Como—Juventus 2 2. Empoli—Sampdoria 2 x 3. Roma—Ascoli 1 4. Torino—Avellino 1 x 5. Verona—Fiorentina 1 x 6. Bari—Padova 1 7. Bologna—Barletta 1 8. Brescia—Arezzo 1 9. Catanzaro—Piacenza 1 x 10. Cremonese—Triestina 1 11. Genoa—Modena 1 x 12. Messina—Atalanta 2 x 13. Parma—Lecce 1 x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Pescara—Intern. 2 15. Taranto—Lazio 2 16. Udinese—Samben. 1 Esélyek Az angol fogadölrodák közzétették a labdarúgó Európa-baj- noki döntőre érvényes fogadási arányokat. A legesélyesebbnek az NSZK-t tartják 6-4 arányban. A legjobban az írek végső sikere fizetne, minden fontért 33-at. A további fogadási arányok: Anglia 4-1, Szovjetunió 6-1, Hollandia és Olaszország 8-1, Spainyolország, Dánia egyaránt 11-1. Megyei I. osztály, ész meg, átlagosan 321. Ez 2100 nézővel több, mint tavaly hasonló időszakban. Tízezer-nyolcszáz perc számokban * Közepes teljesítménnyel a H. Dézsa az élen * Óriási előny a hazai pálya * Csorvás idegenben gólképtelen volt A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság első „félideje” után újra jelentkezünk tabellaparádénkkal, gólátlagokkal, statisztikai adatokkal. A jobb összehasonlítás kedvéért közöljük az 1986. évi őszi küzdelemsorozat és az 1986—87. évi bajnokság végeredményét. Az 1986—87. évi bajnokság az őszi küzdelemsorozat után: 1. Nagyszénás 15 10 2 35-11 23 2. Szeghalom 15 10 2 3 28-15 22 3. H. Dózsa SE 15 9 3 3 34-13 21 4. Mezőhegyes 15 7 3 5 22-14 17 5. Sarkad 15 6 5 4 20-12 17 6. Kaszap.-Nb. 15 6 5 4 24-24 17 7. Gyomae. 15 5 6 4 22-20 16 8. Agyagipar 15 5 5 5 24-19 15 9. B.-szenta. 15 5 5 5 13-20 15 10. Mezőb. 15 5 4 6 26-21 14 11. M.-egyh. 15 5 4 6 21-23 14 12. Kondoros 15 6 1 8 24-31 13 13. Battonya 15 4 4 7 21-37 12 14. Csorvás 15 2 5 8 13-26 9 15. Füzesgy. 15 2 5 8 20-34 9 16. Újkígyós 15 1 4 10 15-42 6 Az 1986—87. évi bajnokság végeredménye : 1. Szeghalom 30 20 6 4 64-26 46 2. Nagyszénás 30 19 5 6 55-20 43 3. H. Dózsa 30 17 8 5 59-22 42 4. Mezőhegyes 30 17 5 8 55-35 39 5. Gyomae. 30 12 11 7 43-32 35 6. Kaszap.-Nb. 30 13 8 9 43-44 34 7. B.-szenta. 30 11 9 10 34-36 31 8. Sarkad 30 10 10 10 34-30 30 9. M.-egyh. 30 10 9 11 44-42 29 10. Mezőb. 30 8 12 10 49-38 28 11. Agyagipar 30 8 9 13 40-46 25 12. Füzesgy. 30 8 9 13 39-54 25 13. Battonya 30 8 8 14 37-57 24 14. Kondoros 30 10 4 16 38-62 24 15. Csorvás 30 4 7 19 23-59 25 16. Újkígyós 30 2 6 22 24-78 10 Az 1987—88. évi bajnokság őszi végeredménye: 1. H. Dőzsa 15 11 2 2 37-16 24 2. Mezőhegyes 15 10 3 2 39-12 23 3. Gyomae. 15 8 4 3 25-13 20 4. Kaszap.-Nb. 15 9 1 5 25-24 19 5. Nagyszénás 15 7 4 4 28-10 18 6. Mezőb. 15 7 3 5 26-21 17 7. B.-szenta. 15 6 3 6 22-18 15 8. Agyagipar 15 7 1 7 19-20 15 9. Battonya 15 6 3 6 23-25 15 10. Sarkad 15 3 8 4 29-25 14 11. Kondoros 15 5 4 6 25-27 14 12. Vésztő 15 4 4 7 18-32 12 13. M.-egyh. 15 4 2 9 17-27 10 14. Gádoros 15 4 1 10 18-31 9 15. Füzesgy. 15 2 4 9 14-36 8 16. Csorvás 15 2 3 10 9-37 7 Ebben a bajnokságban több csapat küzd a bajnoki Három csapat maradt veretlen hazai pályán. Még mindig óriási előny a hazai pálya. Az együttesek 66 győzelmet arattak saját környezetükben és 246 gólt lőttek a vendégeknek. A legtöbb gólt a H. Dózsa rúgta, illetve a Csorvás kapta. A legkevesebb gólt viszont a Nagyszénás kapta, illetve a Füzesevarmat rúeta Idegenben: 1. Mezőhegyes 7 4 1 2 16- 7 9 2. 11. Dózsa 7 4 1 2 10-11 9 3. Kaszap.-Nb. 8 4 1 3 12-19 8 4. Gyomae. 7 3 2 2 10-8 8 5. Sarkad 8 1 5 2 18-18 7 6. Mezőb. 8 2 2 4 8-14 6 7. Nagyszénás 7 1 3 3 4- 7 5 8. Agyagipar 8 2 1 5 7-12 5 9. Battonya 7 2 1 4 7-14 5 10. Vésztő 7 2 1 4 7-18 5 11. B.-szenta. 8 1 2 5 7-14 4 12. Gádoros 8 1 1 6 7-21 3 13. Kondoros 8 1 1 6 6-20 3 14. Füzesgy. 8 1 1 6 6-27 3 15. Csorvás 7- 2 5 0-18 2 16. M.-egyh. 7 7 3-18Veretlen csapat nincs, nyeretlen viszont kettő is, sőt, a Medgyesegyháza még pontot sem szerzett Idegenben. A vendégek mindössze 29 győzelmet tudtak kicsikarni a hazaiaktól, és 128 gólt lőttek kapujukba. A legtöbb gólt a Sarkad rúgta, illetve a Füzesgyarmat kapta. A legkevesebb gólt a Mezőhegyes és a Nagyszénás kapta, egyaránt hetet-hetet. A Csorvás hét idegenbeli mérkőzésén nem tudott gólt lőni! GÓLATLAGOK, GÓLSZERZŐK A 120 bajnoki találkozón 374 gól esett, 12-vel több, mint a tavalyi őszi idényben. Mérkőzésenként a gólátlag 3,12 volt (tavaly 3,02). A góllövőlista élmezőnye. 13 gólos: Szalka (Kaszaper- Nagybánhegyes), Bíró (Me- zőberény). 9 gólos: Bognár (Gyomaendrőd), Kvasznovsz- ki (Nagyszénás), Juhász (H. Dózsa SE), Szatmár (Sarkad), Rith (Vésztő). Csapatonként a legeredményesebb góllövők. Agyagipar: Lőrinczi 8. Battonya: Hajdara 5. Békésszentand- rás: Kondacs 6. Csorvás: Salka. Taró 2-2. Füzesgyarmat: Csák, Földi 4-4. Gádoros: Pisont I. 6. Gyomaendrőd: Bognár 9. Kaszaper- Nagybánhegyes: Szalka 13. Kondoros: Kurucz, Filipinyi 4-4. Medgyesegyháza: Cseh 7. Mezőberény: Bíró 11. Mezőhegyes: Hanga, Samu 7-7. Nagyszénás: Kvasznovszkj 9. H. Dózsa SE: Juhász 9. Sarkad: Szatmári 9. Vésztő: Rith 9. Egy-egy mérkőzésen a legeredményesebb góllövők. Nagyszénás—Csorvás (6—0) Pelyák 4. Mezőhégyes—Kondoros (4—0) Hanga 3. Medgyesegyháza—Kondoros (4— 1) Cseh 3. H. Dózsa SE>—Füzesgyarmat (8—2) Juhász 3. Vésztő—Sarkad (4—4) Szatmári 3. Gádoros—Sarkad (3 —5) Mihálka 3. Mezőberény —Csorvás (4—0) Bíró 3. GAZDAG ÖNGÓLTERMÉS A tavalyi őszi idényben esett három öngóllal szemben az 1987-es őszi évadban 12-t (!) lőttek a játékosok. Ezek a következők: Kéki (Gyomaendrőd) a Gádoros, Pászka (Csorvás) a Kasza- per-Nagybánhegyes, Pócsik (Battonya) és Lőrincsik (Gádoros) a Kondoros, Evanics (Csorvás) a Mezőhegyes, Vigh (Agyagipar) és Szabó (Füzesgyarmat) a Nagyszénás. Kristóf (Füzesgyarmat) és Reinhardt (Vésztő) a H. Dózsa SE, Paraszt (Békés- szentandrás) és Harangozó (Mezőhegyes) a Sarkad, Müller (H. Dózsa SE) a Vésztő ellen volt „eredményes”. A MÉRKŐZÉSEK LÁTOGATOTTSÁGA A 120 bajnoki találkozót 38 ezer 500 néző tekintette Csapatonként! nézőszám: Gyomaendrőd 4900, Nagyszénás 4200, Gádoros 2900, Battonya 2800, Mezőhegyes 2700, Vésztő 2700, Kaszaper- Nagybánhegyes 2650, Sarkad 2200. Kondoros 2000, H. Dózsa SE 1950, Békésszentand- rás 1850, Csorvás 1850, Mezőberény 1750, Medgyesegyháza 1600, Agyagipar 1250, Füzesgyarmat 1200. Legtöbben a 4. fordulóban lejátszott Gádoros—Nagyszénás találkozót tekintették meg, ezren szurkoltak az összecsapáson. Negatív nézőszám : Füzesgyarmat—Kondoros 50 néző. Az ifjúsági bajnokság őszi évadjának végeredménye: 1. Sarkad 14 9 4 1 43-16 22 2. Nagyszénás 14 9 4 1 44-20 22 3. Gyomae. 14 10 4 52-19 20 4. Mezőber. 14 8 3 3 28-17 19 5. Battonya 14 8 1 5 58-23 17 6. Mezőhegyes 14 7 3 4 58-32 17 7. Füzesgy. 14 7 3 4 38-23 17 8. Medgyese. 14 7 3 4 33-24 17 9. Vésztő 14 6 2 6 28-32 14 10. Csorvás 14 6 1 7 36-31 13 11. Agyagipar 14 5 2 7 29-27 12 12. B.-szenta. 14 3 2 9 18-44 8 13. Kondoros 14 3 1 10 18-43 7 14. Kaszap.-Nb. 14 2 12 13-83 4 15. Gádoros 14- 1 13 12-74 1 Magas gólátlag jellemezte az ifjúsági mérkőzéseket. Ez azonban, sajnos, nem a csatárjáték javulásának, vagy néhány tehetséges fiatal feltűnésének tudható be, hanem egy-két igen gyenge csapat „gólképességének”. Például: Battonya—Kaszaper- Nagybánhegyes 14—0, Füzesgyarmat—Kaszaper- Nagybánhegyes 11—1, Mezőhegyes—Kaszaper-Nagy- bánhegyes 10—1, Gádoros— Gyomaendrőd 1—12, Battonya—Gádoros 9—0. KIÁLLÍTÁSOK A felnőtteknél 33 kiállítás volt, ez kettővel több, mint az elmúlt évadban. Az ifjúságiaknál is nőtt a kiállítások száma, ugyanis az losses őszi idényben kiállított 16 játékossal szemben az idén 23 ifjúsági korú labdarúgónak mutattak fel piros kártyát a mérkőzések bírái. A játékvezetők a legtöbb felnőtt játékost, négyet-né- gyet a Mezőberény és a Battonya csapatából állítottak ki, a legtöbb ifjúsági labdarúgót. szintén négyet, a Füzesgyarmat együtteséből küldtek hamarabb zuhanyozni. összeállította^ Szabó László címért. Az Orosházi Határőr Dózsa SE 20 százalék pontveszteséggel is az élen tudott maradni. Meglepő a Nagyszénás gyengébb szereplésé, amely valószínű, hogy a generációváltással függ össze. Továbbra is gyengélkedik a Medgyesegyháza. a Füzesgyarmat és a Csorvás. Az újoncok közül a Vésztő gyenge kezdés után feliavult, a Gádoros viszont igen jól kezdett, de utána visszaesett. Hazai p'lyán: 1. H. Dózsa 8 7 1- 27- 5 15 2. Mez i. 8 6 2- 23- 5 14 3. Nagyszénás 8 6 1 1 24- 3 13 4. Gyomae. 8 5 2 1 15- 5 12 5. Kondoros 7 4 3- 19- 7 11 6. Mezőb. 7 5 1 1 18-17 11 7. B.-szenta. 7 5 1 1 15- 4 11 8. Kaszaü.-Nb. 7 5 2 13- 5 10 9. Battonya 8 4 2 2 16-11 10 10. M.-egyh. 8 4 2 2 14- 9 10 11. Agvagipar 7 5 2 12- 8 10 12. Sarkad 7 2 3 2 11- 7 7 13. Vésztő 8 2 3 3 11-14 7 14. Gádoros 7 3 4 11-10 6 15. Füzesgy. 7 1 3 3 8-95 16. Csorvás 8 2 1 5 9-19 5 A fehér mezes mezőberényiek a novemberi bajnoki mérkőzésen 3—1-re legyőzték a batto- n.vaiakat Fotó: veress Erzsi BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesftőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.