Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

1987. december 12., szombat Orosházán áladták a Szőlő körutat Szombat A hét elején 'azzal kezd­tük ezt a kis sorozatot, hogy Washingtonra figyel a világ. Most a hét végén pedig egy másik városra, Zürichre tekint nagy vá­rakozással a futballszerető közvélemény. Ma délután a televízió segítségével mi is részesei lehetünk az öt­ezer nézőt befogadó sport- csarnokból közvetített ce­remóniának. A programot egy csinos olasz tv-be- mondónö, E. Gardini és a világhírű francia játékos, Michel Piatini vezeti. Most nem egy kisgyerek kezében leszünk, mint né­hány évvel ezelőtt. Tekin­télyes sportvezetők, vala­mint a labdarúgóvilág ki­válóságai, a brazil Pelé és az olasz Rossi húzza ki az urnából az egyes országok nevét. A legutóbbi Mun- dial előtt is voltak, akik pesszimistán nyilatkoztak, aztán a selejtezőkön még­is bizonyított a magyar csapat és biztosan jutott az 1986-os VB-re. Nem tudjuk még Fortuna jó­voltából kik lesznek az ellenfelek, annyi azonban bizonyos, hogy kellő önbi­zalommal és szervezett, hatékony edzésmunkával biztosíthatjuk helyünket az 1990-es VB-n. Úgy vé­lem, a labdarúgás mellett a gazdasági-társadalmi építés minden területén is több bizalomra van szük­ség ahhoz, hoay kilábal­junk a gondokból. Befeje­zésül csak annyit: hajrá, magyarok! v. 1. — OROSHÁZÁN a Szántó Kovács Múzeumban decem­ber 13-án, vasárnap délelőtt 11-kor nyílik a Szolnok me­gye népművészete című ki­állítás. — A GÄZ Békéscsabán mért fűtőértéke tegnap 34,87 M,i'normálköbméter volt. (Az alapadat 34,8 Mj'nor­málköbméter.) Az adat tájé­koztató jellegű. — CSABAI SZIVES hír. a békéscsabai Szíves klub so­ron következő összejövetelét nem a hónap utolsó kedd­jén, hanem december 15-én. a jövő hét keddjén tartja meg. A színhely és a kezdé­si időpont változatlan. Te­hát találkozó a megyei könyvtárban 17 órakor. A műszaki átadást köve­tően december 11-én, pénte­ken hivatalosan is forgalom­ba helyezték az Orosházán épült Szőlő körutat, mely­nek tervezője az Uvaterv volt. A Közlekedési Minisz­térium, a Szolnoki Közúti Igazgatóság, valamint az Orosházi Városi Tanács kö­zös beruházásában épült — csaknem 70 millió forint ér­tékben — a 2400 méter hösszú, 7 méter széles asz­faltút, melynek kezdőszel­vénye a Szarvasi út—Ku- lich Gyula utca keresztező­désétől indul és a Martino­vics utcánál csatlakozik az Iglói úthoz. A kivitelező vállalat — a Hódmezővásárhelyi Közút­építő Vállalat Orosházi Fő­építésvezetősége — ez év nyarán kezdte el az aszfal­tozási munkákat. Néhány hónap leforgása alatt elké­szültek a le- és feljáró utak, a vízelvezetők és a korszerű közvilágítás. Az Szerdán este Békéscsabán a Féling Színpad ismét elő­adta Übü Live című pro­dukcióját, amely Alfred Jar- ry Übü király című színda­rabjának rövidített változa­ta. A megyei könyvtár elő­csarnokában megtartott elő­adás nézőit érte néhány meglepetés. Ülőhelyek pél­dául nem voltak, ezeket azonban senki sem hiányol­ta, hiszen a cselekmény az előcsarnokban, a lépcsőkön, sőt néhány percig a köz­ponti katalógusszekrények előtt játszódott. A nézők — gyorsan alkalmazkodva a sajátos rendezéshez — egy­szerűen odasétáltak a válto­zó jelenthelyszínekhez. Übü király történetében nem is elsősorban a cselek­mény, hanem a szereplők jellemének ábrázolása a fontos. A könnyen befolyá­solható, hatalomvágyó Übü király, a ravasz, erőszakos Übü mama, az elvtelen csú­szómászó Poszomány kapi­tány a főszereplői a darab­új út üzembe helyezésével javult a Szőlő-városrész közlekedése. A földes ut­cák most már aszfaltúthoz csatlakoznak, ami feltétele is a környék további kiépí­tésének. (A kis utcák asz­faltozását lakossági hozzá­járulások segítségével old­ják meg.) Nem csak a helyi lakosok élvezhetik az új út előnyét, hanem a Szarvas felől érkező autósok is. Az eddig igen hosszú és ka­nyargós Szarvasi utat kike­rülve, gyorsabban meg le­het közelíteni Orosháza köz­pontját. Az átadással egy időben a forgalmi rend is megvál­tozott két csomópontban. (Erről lapunk tegnapi szá­mából értesülhettek az ol­vasók.) Ezért kérjük az ar­ra haladókat, ne megszokás­ból vezessenek, hanem fi­gyeljék az újonnan kihelye­zett figyelmeztető és jelző­táblákat. nak, de a rendezés a ki­sebb szerepeket is egyen­súlyba állította velük. A já­tékba a nézőket is bevon­ták. A darab egyik jeleneté­ben az adót követelő hiva­talnok könyörtelenül küldte a süllyesztőbe a fizetéskép­teleneket, s ez a sors várt a közönség néhány tagjára is. Az Übü Live sikerét erő­sítették a különféle hangef­fektusok. A süllyesztőt dob­pergés és leejtett vasdara­bok szimbolizálták, a végte­len hómezőket szélfúvással adták vissza. Az avantgarde, abszurd és meghökkentő elemeket tar­talmazó rendezést, a darab néhány „kiszólását”, a ki­emelkedő színészi játékot a közönség nagy tetszéssel fo­gadta. Többen személyesen gratuláltak Steinwender Jó­zsef rendezőnek, s mint megtudtuk: a társulat ja­nuárban Finnországban is bemutatja az Übü Live-t. (szilasi) Cs. I. Übü Live — Finnországban is Értékelték a Várfal-sorsjegy akciót Tegnap délután Gyulán a városi tanács dísztermében dr. Marsi Gyula, az MSZMP városi bizottságának első titkára köszöntötte azokat, akik részt vettek a Várfal- sorsjegy-akció szervezésé­ben és lebonyolításában. Elmondta, hogy az úttörő jellegű próbálkozás sikeres volt, széles körű társadalmi összefogás jött létre a vár megmentéséért. Ezután dr. Takács Lőrinc, a városi tanács elnöke ér­tékelte az akciót. A városi tanácsot 1986 nyarán keres­te meg levélben a Gyulai Munkácsy Tsz KlSZ-szer- vezete és Zrínyi Ilona szo­cialista brigádja azzal a ja­vaslattal, hogy indítsanak tombolaakciót a vár fel­újítására. A testületi dön­tések továbbfejlesztették az ötletet. így az év végére A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Békés me­gyei szervezete a Debreceni Építőgépkezelőket Képző Központtal karöltve szögbe­lövő tanfolyamot szervez mindazoknak, akik szak­mailag, egészségileg alkal­masak e foglalkozás gya­korlására. A kétnapos tan­folyamot januárban rende­zik meg. Előbb elméleti foglalkozáson vesznek részt sorsjegyek készültek. Máraz induláskor széles körű volt a támogatás, a Pénzügymi­nisztérium eltekintett a nyereségelvonástól és ille­tékmentességet biztosított. A Magyar Néphadsereg Tér­képészeti Intézete és a Kner Nyomda Dürer üzeme ál­lította össze, illetve nyom­tatta a sorsjegyeket. A ter­jesztésben versengtek az is­kolák, a legkülönbözőbb szervezetek, baráti körök, idegenforgalmi és kereske­delmi egységek kapcsolód­tak be az árusításba. Az ak­ció ez év őszén 167 ezer 367 darab sorsjegy eladásával zárult, melyből 3 millió 12 ezer 606 forint folyt be a városi tanács különszámlá- jára. A különböző adomá­nyokból mintegy 70 ezer fo­rint ■•gyűlt össze. a hallgatók, majd gyakorla­ti órákat tartanak számuk­ra. Végül a megszerzett is­meretekből vizsgát tesznek. A tanfolyamot Békéscsa­bán az Építők Művelődési Házában, valamint megfe­lelő létszám esetén Oroshá­zán is megrendezik. Az ér­deklődők december 21-ig je­lentkezhetnek a TIT Békés megyei és orosházi városi szervezeténél. Dr. Takács Lőrinc el­mondta, hogy a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a várral kapcsolatos feladatokat és a kezelői jogot visszaadta a városnak. A megyei tanács­tól 20 millió forint, a Pénz­ügyminisztériumtól 5 millió forint támogatást kaptak- Ezután Kiss László gyulai éremkészítő plakettjeit, va­lamint okleveleket adott át azoknak, akik a legtöbbet tették a sorsjegy létrehozá­sáért és az akció sikeréért. Végül bejelentette, hogy még mindig nem vettek át több mint tíz nyeremény­tárgyat: így az átvételi ha-, táridőt az év végéig meg­hosszabbítják. Amennyiben addig sem találnának a tár-, gyak gazdára, úgy azokat értékesítik és az összeget a különszámlához csatolják. Sz. M. Vas-, műanyagipari szövetkezet, Orosháza, Szarvasi u. 8. azonnali belépéssel felvesz számviteli területre gyakorlattal rendelkező könyvelőt. Jelentkezni: a személyzeti vezetőnél. Szögbelövő tanfolyam Békéscsabán a Dózsa György út elején levő, már átadott lakóház alagsora mindeddig befejezésre várt. Most a Békés Megyei ÁÉV dolgozói megkezdték az utcai homlokzat ki­alakítását, s ezzel a munkahely téliesítését, hogy a hideg hónapokban a belső munkálatokat zavartalanul folytathas­sák. A jövő év nyarától négyféle tevékenységnek jut itt hely. Nyílik egy 132 négyzetméteres élelmiszer-áruház. Egy új körzeti orvosi rendelőt is kap a környék. A Békés Me­gyei Élésker boltja 5,2 millió, az orvosi rendelő 3,8 millió forintba kerül. A Kondorosi Takarékszövetkezet ingatlan- forgalmi részlege, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-nek pe­dig egy békéscsabai lakossági kirendeltsége nyílik majd meg itt. Az előbbi beruházás értéke 4,9 millió, az utóbbié 5,2 millió forint. Nyitva (lesz) a Vásárkapu! Békéscsabán, a Tanács- köztársaság út sétálószaka­szán, pontosabban az Irányi út és a Korzó tér között a Megyevill emberei fektetik a kábeleket. Kell a kivilá­gítás majd a december 17- től 23-ig tartó karácsonyi vásáron. Ahogy Balogh Istvántól, a városi tanács kereskedelmi és vásári irodájának igaz­gatójától megtudtuk, az elő­ző évek hagyományaira ala­pozva rendezik a megye- székhelyen ez évben is a karácsonyi kirakodó vásárt. A vásárra több mint het­venen jelentkeztek, zömé­ben magánkereskedők, kis­iparosok, népi iparművészek. Sátort „bont” a Skála Gt, a Körösvidéki Cipész Szövet­kezet, a Gyomai Kötőipari Szövetkezet és a Művelt Nép Tevan Könyvesboltja is. A vásározók főként aján­déktárgyakat, édességet és ruházati divatcikkeket kí­nálnak majd. A díszes vá- sárkapu(k) felállítását a TÜSZSZI végzi. bévé. Lucázunk, lucázgatunk A néprajztudományban külön irodalma van a Luca- napjához fűződő kultikus szokásoknak, tabuknak, hie­delmeknek, babonáknak, varázsolási eljárásoknak, kezd­ve az óegyiptomiak Ozirisz-kultuszáig visszavezethető termékenységi rítusoktól a Luca székéig. Utóbbiról tudjuk, hogy igen hosszadalmason készül (éppen 13 na­pig és 13 féle fából), s valami boszorkányság búvik meg a háttérben. Ha csak ezt nézzük, bizony úgy tűnik, hogy a Luca széke nem egészen ment ki a divatból. Legalábbis, ami a hosszadalmasságot illeti. Nem kell éppenséggel nagy vagy misztikus dolgokra gondolni. Épp elég — teszem azt —, ha az ember a vasútállomá­son áll a lezárt pénztárablakok sora előtt, miközben vé­szesen közeledik a vonatindulás ideje, s a pénztárosok derűsen beszélgetnek valahol a kulisszák mögött. Vagy — hogy a közlekedésnél maradjunk — elég egy pillan­tást vetni az épülő békéscsabai autóbusz-pályaudvarra, s az ember máris rájön, mivégre született a szólásmon­dás: úgy készül, mint a Luca széke. Persze, ha az em­bernek jó kedve van, azt mondja, hogy jó munkához idő kell, de ha épp holmi bruttósítási számítással tömte egész nap az agyát, akkor dörmög, s kevésbé derűsen szemléli a szóban forgó építkezést. Es persze lucázhat, lucázgathat az ember egyéb okok miatt is. Elhatározhatja például, hogy éppen Luca nap­ján keresi fel azt az iparost, aki három hete félbehagy­ta lakása festését, s útközben beugrik a vízvezeték-sze­relőhöz, akivel ugyan kétszer is beszélt, de még min­dig nem jelentkezett. Sétálhat az utcán, s ha még nem szokta meg túlságosan, rámeredhet egy hónapok óta tátongó gödörre, attól nem messze pedig elolvashatja egy tavalyi hangversenyre invitáló plakátot. Egyszóval nem tűnik mindenestül elavultnak szólás- mondásos bútordarabunk. Mindennapjainkhoz, otthon és a munkahelyünkön számlálatlanul készítgetjük őket, az egész kicsi „sámedliktől” a „székkolosszusokig’’. S erre gondolva a néphit szerinti bűvös hosszúságú 13 nap nem is oly sok. _ szabó _ An yakönyvi kirak BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Bécsi Éva Katalin és Vaszily Attila, Tóth Magdolna és Krasz- nai János. Ancsin Anikó és Vár­hegyi László, Laurinyecz Mária és Kőhalmi Mihály, Román Krisztina (Békéscsaba) és Dobos Tibor (Százhalombatta), Tisza Zsuzsanna Anikó (Magyarcsa- nád) és Bottá György Gusztáv (Békéscsaba), Váczi Andrea (Bé­kés) és Molnár Attila (Békés­csaba), Unyatyinszki Eleonóra (Békéscsaba) és Szalontal Gá­bor (Békés), Szűcs Julianna Má­ria (Mezőberény) és Lédig Zol­tán László (Mezőberény). Születések: Slimbarszki Tamás és Turzó Agnes leánya Réka, Szatmári Lajos és Csicsely Erzsébet Judit fia Zsolt, Báróczi Pál és Betkó Éva fia Pál, Ancsin Pál és Lau­rinyecz Dorottya fia Pái. Reczai János és Bartolák Mária fia Pé­ter, Borgye István és Szokolal Ilona fia Róbert, Knylhár János László és Tomka Edit fia Gábor, Kocsubán Mihály és Ku llák Gyöngyike fia Viktor, Szekeres Lajos és Zolnai Erzsébet leánya Klára, Szili Zoltán és Lipták Mária fia Zoltán, Károlyi János és Prekopa Julianna leánya Ad­rienn (Mezőberény), dr. Zube- recz Zoltán László és Miklya Ibolya Agnes leánya Kamilla Edina (Mezőberény), dr. Hegye- si Péter és Meylenner Magdolna fia Péter (Tarhos), Maulis László és Zatykó Anna fia László Atti­la (Szabadkígyós). Tóth László Mihály és Lipcsei Zsuzsanna fia László (Békés). Halálesetek: Urbán János. Garai Györgyné Frank Mária, Vaszkó István. Su- toczki Ferencné Szabó Angyal­ka, Boros Mihályné Jascsur Má­ria, Juhász Pálné Nagy Julianna (Orosháza), Diós Ágoston (Dé- vaványa), Lipták András (Kon­doros), Balog Jenőné Lakatos Jolán (Vésztő), Oláh Józsefné Pleskonics Veronika (Ojkfgyós). Kovács Endréné Iván Jolán (Gyomaendrőd), Mihálik Ist­vánná Andor Erzsébet (Békés), Mochnács Pálné Csepregi Do­rottya (Medgyesegyháza), Nagy Ferenc (Csorvás), Koós Sámuel (Mezőberény), Kovács István (Mezőberény), Györgydeák Pé- terné Fábián Margit (Mezőbe­rény). Bobály László György (Mezőberény), Bednár István (Telekgerendás). Beleznai And- rásné Rákóczi Katalin (Szabad­kígyós). MA: GABRIELLA NAPJA A Nap kél 7.22 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 22.51 — nyugszik 11.49 órakor HOLNAP: LUCA NAPJA A Nap kél 7.23 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 23.58 — nyugszik 12.03 órakor ÉVFORDULÓ Tizenöt éve halt meg Kon­dor Béla (1931—1972) kétsze­res Munkácsy-díjas festő és grafikus. * * * Százhetven éve halt meg Kitaibel Pál (1757—1817) ter­mészettudós, polihisztor, egyetemi tanár, világhírű botanikus, a magyar flóra­kutatás úttörője, a hazai bal­neológia egyik megalapozó­ja. IDŰIDRÓS Az idei tél eddigi legzordabb napját éltük át pénteken. Haj­nalban még derült volt az ég, a hőmérséklet —9, —10 fokig süly- lyedt. Az elmúlt néhány nap hi­dege nyomán 10-15 cm mély­ségben átfagyott a talaj. Reggel gyorsan bcborult, majd több íz­ben látványosan havazott, de a lehullott hó mennyisége 16 óráig nem haladta meg az 1-2 centi­métert. A hidegérzetet fokozta az időnként erős déli-délnyugati szél. A hőmérők délután is mind­össze —3, —4 fokot mutattak. Ezek az értékek 6-8 fokkal elma­radnak az ilyenkor szokásostól, kaptuk a tájékoztatást Szudár Bélától, a Békéscsabai Meteoro­lógiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az országban ma estig: az erősen felhős időt felhőátvonulások követik, több­felé hózáporral. Később már csak néhány helyen lesz hózá­por, a több-kevesebb napsütés ellenére hideg lesz. Tovább erő­södik az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és mínusz 7 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és mínusz 4 fok között várható. — KITÜNTETÉS. Az Elnöki Tanács dr. Bencsik Endré­nek, a Szarvasi Óvónőképző Intézet intézeti vezető taná­rának eredményes munkás­sága elismeréseként, nyugál­lományba vonulása és az óvónőképzés 150. évfordu­lója alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Pusztai Ferenc, művelődési miniszterhelyet­tes pénteken adta át. — műsorváltozás a Kossuth Rádióban. Vasár­nap, december 13-án 16.05- től 17 óráig a Kossuth rá­dióban — a kiadott műsortól eltérően — összefoglalót su­gároznak Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnökének, valamint a kormány tagjai­nak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tett látogatásáról. A hangképes beszámolóban a kormányfőnek és a Mi­nisztertanács több tagjának a megye politikai és gazda­sági vezetőivel folytatott esz­mecseréjéről hallhatnak bő­vebben. Az összeállítást Bánkúti Gábor és Tarján Miklós készítette. A műsor címe: A borsodi párbeszéd. — EZÜSTVASÄRNAPI ME­NETREND. A Körös Volán a békéscsabai helyi járato­kat vasárnap — az ezüstva­sárnapra tekintettel — a szombati menetrend szerint közlekedteti. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint az 50. játékhéten öt- találatos szelvény nem volt. A nyeremények az illeték le­vonása után a következők: a 4 találatra 140 848 forintot; a 3 találatra 1058 forintot; a 2 találatosra 39 forintot fizet­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom