Békés Megyei Népújság, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
1987. december 19., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Gondolatok a kultúrafejlesztéshez Beszélgetés dr. Fodor Péterrel, a Közművelődési Tanács titkárával KÖRÖSTÁJ *#' 14 fí % J ^ ' -4'SL ~\v4T -i 4W V'v||rj| gjf gf 1* X* Kerti Károly: „A Kékszakállú... I.” A kultúra és a kulturális fejlődés feltételeinek hosszú távú elgondolásai című, a Művelődési Minisztérium gondozásában készített dokumentumot nemrégiben vitatta meg, s fogadta el a további munka alapjául a Közművelődési Tanács. Javasolta egyúttal, hogy e munka során a társadalom- tudományok és a szaktudományok kutatási eredményei épüljenek be a koncepcióba, s hogy e reális helyzetelemzésre támaszkodó, tendenciákat felvázoló, alternatív gondolkodásra késztető prognózis további nyilvánosságot kapjon. Ezért és erről beszélgettünk dr. Fodor Péterrel, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetőjével, a Közművelődési Tanács titkárával. — Hogyan készült, hogyan formálódott eddig ez a kultúrafejlesztési koncepció? — A különböző területek szakértői, irányítói készítették, támaszkodva a szélesebben értelmezett művelő- déskutatáS eredményeire és a munka egyes fázisaiban konzultálva a szakterületek jeles képviselőivel. Az anyagot megvitatta a minisztérium vezetése, az országos középtávú kutatási’ fejlesztési terv művelődéskutatásokkal foglalkozó tanácsa, a Hazafias Népfront művelődéspolitikai bizottsága és a Közművelődési Tanács. Ez az anyag, bár széles körű konzultáció eredménye, még egyáltalában nem lezárt. — Kérem, említsen a bírálók közül néhányat! — Valamennyiüket valóban nem tudnám felsorolni, de talán érdemes megemlíteni, hogy véleményével segítette a munkát többek között Ágh Attila, Papp Zsolt, Hermann József, Kla- niczay Tibor, Szabolcsi Miklós, Huszár István, Vámos Tibor, Falusné Szikra Katalin, Békési László, ör- dögh Szilveszter, Drucker Tibor, Vitányi Iván, Koncz Gábor, Kuti Éva, Lovas Tünde, a művészeti, közművelődési szakterületek képviselői, a tervezési szakemberek, de rajtuk kívül például újságírók is, így Ber- náth László, Zay László . . . S megemlíthetem történetesen egy kisbank elnökét, Pázmándi Gyulát, aki potenciális finanszírozóként látott fantáziát ebben a munkában. Természetesen különböző észrevételek, jogos kritikák, javaslatok hangzottak el, amelyeket a további munkában mérlegelés alapján, tovább konzultálva hasznosítunk. De egy dologban teljes volt az egyetértés, abban, hogy szükség van erre a tevékenységre, mert bármily nagy gondjaink is vannak, az előretekintésről, a távlatokban való gondolkodásról nem lehet lemondani. — Mi ennek a munkának a célja? — Azoknak a társadalmi folyamatoknak a feltárása, értékelése és előrejelzése, amelyeket a kulturális szféra befolyásolhat, és amelyek befolyásolják a kulturális területet. A hosszú távú társadalmi tervezéshez a kultúra sajátosságainak figyelembevételével kell végiggondolni, hogy milyen lehet a művelődés Magyarországon. Ismerni és számolni kell a közelebbi és távolabbi kulturális szükségletekkel. Ehhez el kell végezni a kulturális terület egészét meghatározó társadalmi-gazdasági folyamatok elemzését és lehetséges hatásuk prognosztizálását. — Mennyire tervezhető a kultúra? — A kultúra tervezhetősége napjainkban is kérdés. Az alkotás, a közvetítés és a befogadás „szent- háromságának” a társadalmi értékrendben és érdek- viszonyban megnyilvánuló kölcsönhatása roppant nehezen prognosztizálható. Azt nyilvánvalóan nem lehet megtervezni, hogy milyen alkotások szülessenek, hogy hányán olvassanak, vagy hogy hány egyesület alakuljon. Az azonban kötelessége a művelődéspolitikának, hogy a gazdasági-társadalmi változásokra érvényes, hosz- szú távon használható választ adjon. A kultúra távlati tervezése, éppen a nagy ívű időhorizont miatt a tendenciák megfogalmazását,, a tartalmi, minőségi szempontok felvázolását követeli és teszi lehetővé. A tárgyi szükségletek, a részletező feladatok a középtávú és éves tervek illetékességébe tartoznak. Abból kell kiindulnunk, hogy a társadalmi tervezés egésze lényegében kultúratervezés is, hiszen minden szükségesnek és lehetségesnek ítélt társadalmi, gazdasági, politikai változtatás egyúttal kulturális változtatás is; és semmilyen fejlesztés nem képzelhető el kultúra nélkül. Kétségtelen, hogy a társadalom műveltségi állapota és a kultúra feltételrendszere történelmi léptekkel mérve az elmúlt évtizedekben jelentősen fejlődött. A valós hiányok elsősorban a fejlődés mértékéből és minőségéből fakadnak. A kérdést tovább színezi, hogy a korábbi elképzelések mennyire voltak eszményítettek. S az is, hogy a saját lehetőségeinkhez képest, mikor, miért maradtunk el. — Lehetségesnek tartja, hogy éppen napjaink rendkívül nehéz gazdasági helyzetében kezdjünk hozzá ehhez a munkához? — Csakis ezt tartom lehetségesnek, mert máskülönben gazdasági gondjaink is súlyosbodnak. Ha lassan is, de egyre többen ismerik fel, hogy a társadalmi és gazdasági haladás egyik feltétele a műveltségi állapot érdemi javítása. A vitákban ez a kérdés egyébként nagyon élesen felvetődött. Azt hiszem, hogyha előrelé- pési programban gondolkodunk — más esélyünk nincs —, akkor kultúrában is gondolkodunk. Ha a jövőt tervezzük, akkor műveltséggel, művelődéssel is tervezünk. Tudomásul kell vennünk egy sajátos hierarchiát, hogy míg egyfelől a kulturális feltételrendszer fejlődése alárendelt a gazdasági helyzetnek, másfelől a gazdaság helyzete, a gazdálkodó és értékalkotó képesség, a döntés környezete éppenséggel a kulturális állapotnak van alárendelve. Ennek a kölcsönhatásnak a politikai felismerése és elismerése után a mindennapok gyakorlatában történő érvényesítése mindig az előrevivő igények és a lehetőségek függvényében realizálható. Mert igaz ugyan, hogy csakis annyi kulturális intézményt lehet létesíteni és működtetni, amennyit a gazdaság teherbíró képessége megenged. Ám a teherbíró képesség, valamint az érdekfelismerés, s az érdekegyeztetés módja a kultúra állapotának függvénye. A kultúra természetéből következik, hogy amennyiben a művelődési intézmények, a kultúraközvetítők feltételei romlanak, az nemcsak a kultúrát, hanem a társadalmi, gazdasági fejlődést is jelentékenyen befolyásolja. Ezért is izgalmas vitakérdés, hogy a nemzeti jövedelemből milyen legyen a kultúra aránya. — Ilyen feltételek, körülmények között lehet-e a kultúrafejlesztésben kitörési pontokat találni? — összetett kérdéskör ez, több feltétele is van. A legfontosabbak : a nagyobb nyitottság, a kultúra demokratizálódása, kezdeményezőbb művelődéspolitika, egyen- rangúbb kapcsolat az alkotók, a közvetítők, a művelődök között, továbbá a kultúra figyelembe vétele a társadalmi tervezésben. — Mit jelent a nagyobb nyitottság? — Ez is és a kultúra demokratizálódása is szorosan összefügg a társadalom demokratizálódási folyamatával. Ugyanakkor új kihívást jelent a művelődésirányítás számára. Az öntevékenység, a helyi kezdeményezések jelentősége egyre nő. A helyi igények, szükségletek megismeréséhez az irányítás gondolkodási módjának és gyakorlatának is változnia kell. Szükséges szabályozni ugyan, de a szabályozásnak nem lemerevítenie, hanem serkentenie, ösztönöznie kell az öntevékenységet. Ez az irányítástól azt kívánja, hogy szándékait, gondjait, elgondolásait megossza a közvéleménnyel. A különböző szakmai koncepciók például (a levéltári, múzeumi, művelődési otthoni, könyvtári, könyvkiadási) azt jelzik, hogy a szakmáknak van programja. Ez nagyon lényeges feltétele a további munkának. — Gondolom, a közvetítők és a befogadók magatartása legfeljebb prognosztizálható, de nem tervezhető . . . — Valóban így van. Mégpedig annak ellenére, hogy sokan úgy vélik: a kultúra- közvetítő intézményrend- szertien nincs szükség alapvető változásokra, elegendő lesz hatékonyabban dolgozni. Sajnos a hatásfok mércéje soha nem volt és nem is lesz elhatározás kérdése. Kevés a kultúraközvetítő rendszer jobb kondícióit tér vezni, a rendszernek magá nak is alkalmasnak kel1) lennie a változó feltételekhez való alkalmazkodásra vagy a változás kikényszerítésére. Éppen ezért indokolt, hogy koncepcióval, programmal, tervvel rendelkezzünk. Évtizedek óta tart az a vita, hogy áru-e a kultúra. A változó gazdasági helyzetnek megfelelően különböző válaszok fogalmazódtak meg. Elég hosszú ideig tartott, amíg eljutottunk onnan, hogy a kultúra nem áru, egészen odáig, hogy engedjük a piaci viszonyokat érvényesülni a kultúrában is. Annyi bizonyos, hogy ma már nem fedjük, nem fedhetjük el, hogy a kultúra pénzbe kerül, s azt sem, hogy az állami finanszírozás mellett egyre többe kerül a kulturális szolgáltatást igénybe vevő állampolgárnak is. Mivel azonban az állampolgár csak olyan kulturális szolgáltatásért fizet, ami az érdeklődését felkelti, kielégíti, legyen az színház, la-> kóklub, kondícionálóhelyi- ség vagy bármi más, a közvetítők lehetősége és felelőssége is növekszik. Voltaképpen rajtuk is múlik a helyi társadalmakban létező szellemi tőke mozgósítása, hasznosítása. A helyi pénzeszközök felhasználásánál ezt is figyelembe kell venni. — Hogyan lehet kezdeményezőbb a művelődéspolitika? — A kulturális kormányzat azt az álláspontot képviseli, hogy a kultúrában valamennyi terület fontos és nélkülözhetetlen, s hogy a társadalmi gondolkodásban és tervezésben egyaránt kell érvényesíteni a kultúra egészének prioritását. Tapasztalatom és meggyőződésem, hogy lehet harmóniára törekedve együttműködni és dolgozni. Ez a mai helyzetben is létkérdés, hogy ne szétforgácsoljuk az eszközöket, hanem összefogjuk, presztízsszempontok nélkül. A Közművelődési Tanács szükségesnek tartotta, hogy az oktatás a tömegkommunikáció távlati elképzelésével összhangban illeszkedjen a kultúrpolitikai elgondolásokhoz. Az utóbbi évtizedben úgyszólván evidenciává vált az érdekviszonyokban a gazdaság elsődlegessége. Ugyanakkor a művelődési érdekeltség nem vált a mindennapok során a társadalom működésének feltételévé. Márpedig az. Hogy azonban valóban azzá legyen, ahhoz a befogadói érdekeket kell a művelődéspolitikának képviselni, a szükségletekre, igényeire kell építeni, egyidejűleg a kínálat bővítésével, az értékek közvetítésével, újabb rétegek számára hozzáférhetővé tenni a kultúrát. A kulturális fejlődés szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy sikerül-e aktívabbá, kezdeményezőbbé, nagyobb hatásúvá tenni a művelődéspolitikát. Olyan országos kulturális érdekérvényesítésre van szükség, amely a jól kijelölt célokhoz rendéli hozzá az eszközöket, tehát nem elégszik meg a rendelkezésére álló fejlesztési források többé-kevésbé automatikus elosztásával, hanem erőit az országos szintű, nagy fontosságú problémák megoldására összpontosítja, de van mozgástere segíteni azokat a folyamatokat, ahol a lokális, a helyi irányítási, intézményi és fogyasztói döntések ígérnek nagyobb hatékonyságot. — Nem jelenti ez azt, hogy a kulturális kormányzat a helyi intézményekre hárítja a színvonal felelősségét? — Egyáltalán nem. Ahogy a társadalmi finanszírozásban növekszik a helyi önállóság, úgy a központi forrásoké^, alapoknak egyre inkább ösztönző, egyfajta katalizátorszerepet kell betölteniük, amelyek a helyi anyagi és szellemi erők mozgósítására hivatottak. A kulturális kínálatnak kell olyan színvonalúnak, választékúnak és értékorientáltnak lennie, amely az eltérő igényeket tudomásul véve, differenciáltan képes az egyének és a különféle rétegek, csoportok kulturális fejlődését segíteni. A gazdasági szerkezetváltozás, a műszaki-technikai fejlődés, a modernizáció a jelenleginél konvertálhatóbb ismeretekkel, más képességekkel rendelkező munkavállalókat feltételez. Éppen ezért a mainál nagyobb figyelmet és érdemibb döntéseket, cselekvéseket kíván egyebek között az oktatás, amelynek intézményeit a jövőben feltehetően nem lehet majd a közművelődés intézményeitől élesen elválasztani. A mai gyakorlattól eltérő szemlélettel lehet elérni, hogy a lakóhelyi és a munkahelyi művelődés közötti kapcsolat középpontjában az ember legyen. Mindehhez összehangolt gazdaság-, munkaerő- és művelődéstervezetére van szükség. Ami feltételezi a következetesen végigvitt társadalmi, gazdasági reformot, a modernizációs folyamatot, s az ehhez nélkülözhetetlen demokráciát, mert enélkül a műveltség számottevően nem gyarapítható. Mivel a művelődés az egyén szempontjából is tőkebefektetés, amelyre akkor tud és akar vállalkozni, ha van mit befektetnie és van reménye a befektetés megtérülésére, a kibontakozást segítő társadalompolitikának is számolnia kell ezzel. Kerti Károly: Ijedt galambok Aczél Gábor
