Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
1987. november 2., hétfő o Művészeink északon és délen A képzőművészet, a vi- zualitás nemzetközi nyelvezete határokon átlépő, összekötő kapocs a népek között. Megyénk művészei közül az elmúlt időszakban többen kaptak lehetőséget tanulmányútra. A testvérvárosi kapcsolatok egyre színesebbek, a művészek személyes kapcsolatai, egymás iránti szimpátiája, az alkotói produktumok — elismerést nyújtó — minősége, a hivatalosan kimért kereteket is örvendetesen túllépte. * * * Nem túlzás azt állítani, hogy a reveláció erejével hatott a1 jugoszláviai Nagy- becskereken a nyár elején bemutatott békéscsabai képző- és iparművészeti kiállítás. A fogadtatás baráti hangulatán túl érezni lehetett az elismerést a művek kvalitása és’ szemlélete iránt. A megfogalmazott dicséretek mellett két művészt is meghívtak a helyi vendéglátók az écskai művésztelepre: Lonovics László grafikusművészt és Váradi Zoltán fotográfust. Nem sokkal visszaérkezésük után ültünk le beszélgetni. — Jugoszlávia minden részéből jöttek művészek a Zrenjanin közelében lévő alkotótáborba — mondja Lonovics. — Az utóbbi öt évben csak Kanadából és Dél- Koreából járt ott egy-egy külföldi. Ügy érzem, a mi részvételünk ebben aj megközelítésben felértékelődik. E művésztelep nem egy tematika feldolgozásával foglalkozik, mint a mi csabai alkotótáborunk — ahol Magyarország jelképének! megfogalmazásával kísérletezünk. Műfaji, stiláris megkötöttség nélkül szerveződik az alkotógárda, és a tábor hangulatának sajátos jellegét éppen ez a sokféleség teremti meg. — Fotográfus még nem volt az écskai alkotótelepen — veszi át a szót; Váradi Zoltán. Az élményekkel feltöltődési kínáló együttmunkálkodás mellett komoly lehetőségem nyílt kilépni a megszokott témakörből. Ezt a tematikai bővülést kiváltképp azok a kirándulások szolgálták, amelyek során megtekintettünk Kikindán egy öreg téglagyárat, ahol jelenleg ke- rámia-művésztelep tevékenykedik. A Bega holtágán tett hajóút a természet lenyűgöző csodálatán kívül egész napra munkát is adott. Megszámlálhatatlan rajz, akvarell és fotó készült e tanulmányutakon. — Közismert, Lonovics László arról, hogy elvont művekkel fejezi ki mondanivalóját. Ebben a táborban a klasszikus műfajok hódolata újra visszatért számára? — Felüdülést jelentett rajzokat, természet utáni ak- varelleket készítenem. De az említett élményeken túl megfogott a műkereskedelem nyitottsága, rugalmassága. Kikindán az aznap készült munkákból egy rögtönzött kiállítást rendeztünk a Terra Galériában. Az itthoni viszonyokhoz 1 mérten óriási érdeklődés volt tapasztalható, amiben valószínűleg része volt annak is, hogy a publikum között műveket sorsoltak ki. A társművészetek természetes jelenlétét gitározó-éneklő fiatalok hangulatkeltő közreműködése mutatta. Az egész műkereskedelem üzletpolitikája két pilléren nyugszik, egyrészt szokássá vált nászajándékként, vagy névnapra műtárgyat ajándékozni, másrészt az alkotások elérhető áron — fizetésközeli szinten — vásárolhatók. — Lesz-e folytatása a külhoni együttműködésnek? — kérdezem Váradit. Kiállítási megnyitó Kikindán November 2-től huszonhatodszor Politikai könyvnapok — Mindketten meghívást kaptunk kiállításokra. Ügy tűnik, a két ország képző- és fotóművészeinek törekvései közel vannak egymáshoz.1 Azt tapasztaltuk, felfokozott az érdeklődés a magyarországi vizuális művészet jelenkori kezdeményezései iránt. Befejezésül feltétlenül meg kell említenünk, hogy a művésztelepi résztvevő és a táborvezető Zdravko Mandié festőművész mellett, kedvesen, szeretettel fogadtak bennünket mindenütt. * * * Gubis Mihály grafikusművész a finn Mikkeliben töltött el egy hetet a város vendégeként. — Zavarba ejtően fogadtak a finn városatyák és művészek: a helyi szálloda miniszteri apartemanjában kaptam szállást — kezdi! a beszámolót. Három nyomdába vittek el, amelyek közül az egyikben megvalósításra kerültek elképzeléseim is. Négyféle színes képeslapot készítettem, különleges kiállításokat tekinthettem meg. A Savonilinnában megrendezett szürrealista művészek világkiállítását is láttam. Itt Salvador Dalitól, a mai magyar fiatal alkotókig számosán képviseltették magukat. Izgalmas volt az a helyi kezdeményezés is, ami Kari Pippo mikkeli grafikusművész nevéhez fűződik: az első nemzetközi illusztrációs triennálé megrendezésére a helyi múzeum elegáns kiállítótermében. Most még főleg skandináv alkotókat hívtak, de három év múlva — építve a mostani szervezés tanulságaira — már* szélesebbre akarják tárni a kapukat. Cs. Tóth János Amióta az ember írástudó lett, minden könyv megjelenése politikai esemény is, s minden társadalmi rendszer fontosnak tartotta a könyvkiadást. Fokozottan érvényes ez napjainkban. A Kossuth Könyvkiadó 25 kötete jelenik meg november 2-ra. „Forradalom — megújulás — politikai tudatformálás” az 1987. évi politikai könyvnapok hármas és mégis egységes gondolatköre. Nem jelszó. így gondolja ezt valamennyi szerző, a kiadó s nem utolsósorban az a húszezer aktivista, aki társadalmi munkájával járul hozzá, hogy a kötetek minél több emberhez eljussanak. Kádár János művei címmel a kiadó megkezdte az MSZMP főtitkára írásainak és beszédeinek közzétételét. A sorozat első kötete az 1956. november 4. és az 1958. november 19. közötti időszakot fogja át. Grósz Ká- rolynak Szocializmus és korszerűség — nemzeti és történelmi felelősség címmel jelenik meg munkája. Az olvasókhoz kerül Mihail Gorbacsov az átalakításról szóló kötete is. A felsoroltak mellett még három könyvet ajánlunk az olvasók figyelmébe. Herczegh Géza: Magyarország külpolitikája 986—1919. Közhely számba megy, hogy hazánk a népek országúján — a Kárpát-medencében — talált helyet magának. E közhely tény: hazánkon átsöpörtek a különböző korok történelmi viharai. Az ország életét ennek ellenére sokáig hajlamosak voltunk úgy vizsgálni, mintha légmentesen el lett volna zárva Európától. Az igazság viszont az, hogy majd valamennyi belső esemény a kontinens erőviszonyaitól függött. Ezért nem beszélhetünk folyamatosságról sem, hisz az országnak sokszor évszázadokon át nem volt önálló külpolitikája. Nehezítette a szerző munkáját az is, hogy a régmúlt korokból kevés hiteles dokumentum áll rendelkezésünkre. A kötetből elénk táruló honfoglaláskép, Mátyás király ábrázolása, a Habsburgok szerepe a Du- na-medencében. várhatóan éles vitákat fog kiváltani. A nagy ívű tabló — egy kötetben — nem mentes általánosításoktól sem. Mindezek ellenére és mellett, izgalmas élményben lesz része annak, aki elolvassa Herczegh Géza könyvét. A marxizmus hazai helyzetéről. A vélemények és viták sorozatban megjelenő kötet tanulmányai a marxizmus hazai helyzetéről rendezett viták anyagát öleli fel. Nem egészen tíz esztendő — az elmúlt évtized — legjellegzetesebb álláspontjait tartalmazza a könyv. A tanulmányok négy témakörre oszlanak: Az ifjúság és a marxizmus, A marxizmus oktatásának problémái, A marxizmus helye társadalmunkban, és végül: A marxizmus esélyei. Az írások nem kinyilatkoztatás igényűek, vita hevében született és jegecesedett alkotások. A kötet talán legfőbb erénye: meg-megállásra, továbbgondolásra készteti az olvasót. Ruttkay Levente Szombat délután Okányban A plakátokra akár azt is kiírhatták volna: a Szombat délutáni citerahangverseny főszereplője az épülő óvoda. Nem, kedves olvasó, nem tévedés, amit leírok e bevezetőben, hiszen Okányba látogattunk október utolsó délutánján, e nap pedig, náluk jótékonysági hangverseny jegyében telt el... * * * A nézőtér már elsötétül, mire megtalálom a művelődési házat. Csendben álldogálok, várom, hogy elkezdődjön a „játék”, akkor észrevétlenül leülhetek. A büfésnőt, Botyánszkiné Fa- zekds Ágnest is becsalta a kíváncsiság, együtt ácsor- gunk az ajtó mellett. — Tessék csak helyet foglalni — biztat, aztán mikor látja, maradok mellette, halkan* hozzáteszi — van még szabad hely. Én csak azért nem ülök le, mert hamarosan mennem kell. Eddig is nagy volt a forgalom, a gyerekek sok mindent vettek az első előadáson. Első előadás? — kapom fel a fejem — erről nem tudtam. S már kérdezem is, miből maradtam ki. — A férjem elkalauzolja a művelődési ház vezetőjéhez — int egy közelben ülő férfinak a fiatalasszony. — ö majd mindenről tájékoztatja. Közben a Kodály Zoltán úttörő-citerazenekar elkezdi játékát. Botyánszki Pál nesztelenül ajtót nyit előttem, s már indulunk is hátra, a kulisszák mögé. Űt- közben arról beszél, hogy ő a művelődési ház gondnoka, jól ismeri az épület minden zugát. — Ilyen rendezvény sem volt még Okányban — mondja némi büszkeséggel —, jótékonysági hangverseny az óvodáért. De kellenek is ezek a megmozdulások, hiszen ez az óvoda nagyon hiányzik a községnek. A társadalmi összefogásról beszél, s arról, hogy a lakosság apraja-nagyja részt vesz a munkában, különben nem jutna a tanács egyről a kettőre. Dideregve követem az udvaron át, aztán a meleg irodában jegyzettömböt elővéve, még megkérdezem: ő mit tett azért az óvodáért? — Három napot dolgoztam, és fogok is még legalább ennyit, hiszen az eredeti szakmám szobafestőmázoló-tapétázó. Lesz ott még mit csinálnom! Csak már ott tartanánk . .. Közben a művelődési ház vezetője, Szeretva Istvánná is előkerül, vele folytatom a beszélgetést. — A jegyek ára bizony magasabb# volt, mint máskor — kezdi a rossz hírrel, aztán a jóval folytatja 1 — mégis mind elkelt a gyerek-, (az volt délután), s a mostani, felnőtt előadásra. Lám milyen önzetlenek az okányiak! Máskor — Szeretváné már csak tudja, hiszen évek óta a közművelődéssel foglalkozik —, örülnek, ha százan eljönnek egy-egy rendezvényre. Most meg, a magas árak ellenére, ilyen sokan itt vannak. — Nem mondom, van aki csak a jegyet vette meg, és nem jött el — teszi hozzá a teljesség kedvéért —, de szerencsére nem ez a jellemző. Nézzen csak körül a nézőtéren! * * * Igen,! az lesz a legjobb, legalább a „nagyérdeművel” is szót válthatok. Idős asz- szonyt választok riportalanyul, mellette szabad egy szék, elfoglalom. A színpadon a tiszakécskei nemzetközi nagydíjas Tisza ’83 ci- terazenekar játszik ... — Sok mindenből kimaradtam? — kérdem halkan a mellettem ülőtől, közben az arcát figyelem, ha bosz- szantaná érdeklődésem, csendben leszek. Nem barátságtalan, sőt. Kérdeznem is alig kell, beszél magától: — Az imént 18 kisjány szerepelt. Nagyon ügyesek voltak — súgja, aztán hozzáteszi —, ezek meg a tiszakécskei zenekar. Már külföldön is jártak. Közlékenységén felbátorodva, tovább faggatózom. Megkérdem,, nem sokallta-e a 80 forintos jegyet? — Hát az óvoda miatt olyan drága — nyílik el a szeme tájékozatlanságom láttán —, ezt a hangversenyt az építkezés megsegítésére rendezték. Még valamit mondani akar, látom, aztán mégsem folytatja. Várok. Fészkelő- dik, izgatja a ki nem mondott gondolat. Nagy lélegzet, s ismét hozzám fordul, sut- togóra fogva a hangját: — Pedig már szedtek 50 forintot a téeszben is. De hát üsse kő, ezt a jegyet is megvettük, hadd fejlődjön a falu. Ráfér. Pribojszky Mátyás okányi származású citeraművész játékát már lekéstem. E veszteségért némileg kárpótol, hogy konferálni ismét a közönség elé lép. Albinoni Adaggiójáról beszél megkapó közvetlenséggel, felcsigázva érdeklődésünket, hisz ilyet soha nem hallhattunk még: következik az Adaggió, citerazenekari feldolgozásban ... A dallam szépsége, a briliáns játék a mellettem ülő asszonyt is elbűvöli. Itt már nincs óvoda, belépő, nincs körülöttünk senki, csak zene van. A szárnyaló, a szépséges zene . .. Lassan végé a hangversenynek. Az emelkedett hangulatra a Himnusz teszi fel a koronát. Felállunk. Többek szemében könny csillan. Ritkán érez, lát manapság ilyet az ember — gondolom, mikor az öltöző felé indulok ... Mert a munkám ezzel még nem ért véget. * * * Kincses Imrét, a tanács elnökét keresem, hiszen ez a jótékonysági hangverseny csak egy mozzanata annak az' összefogásnak, melynek eredményeként 1989-ben — ha minden jól megy — birtokba vehetik új otthonukat az okányi apróságok. Hogy milyen lesz ez az otthon, / erre1 már a tanácselnöktől kapom a választ: — öt csoportban — mondja — 125 gyerekről gondoskodnak majd az új intézményben. A felszabaduló régi óvoda — teszi hozzá — az öregek napközije lesz. Minderre a tanácsnak hatmillió forintja van, a többit — a várhatóan hiányzó négymilliót a lakosság segítségével akarják összehozni ... — Erre fordítjuk a tehót. Gyűjtéseket szerveztünk a munkahelyeken. A KISZ- esek sorsjegyeket árultak, melynek bevételét az óvodának ajánlották fel — sorolja a segíteni akarás megannyi példáját. — A szakipari munkákat is a lakosság vállalja. És most itt ez a hangverseny, melynek bevétele 25 ezer forint... Lassan elcsendesedik a ház. Indulóban az est szellemi atyja, Pribojszky Mátyás citeraművész is. Eddig nem tudtam beszélni vele, hisz hol tanítványai körében, hol a színpadon tűnt fel. De most végre elérkezett az én időm is, kérdezhetem okányi kötődéséről. — Hétéves koromig éltem itt, aztán az akkori idők sodra előbb Békésre, majd Budapestre vetett. Azért — bár rokonaim már csak közvetve élnek itt — nem szakadtam el teljesen szülőfalumtól, sőt... Az okányiak baráti köréről beszél, mélyet Budapesten hívtak életre, s melynek ő is tagja lett. — Mikor téglajegyeket adtak el az okányi óvoda javára, én Svédországban jártam. Mire hazaértem, a jegyek elfogytak. Akkoriban a zeneakadémián egy sikeres koncertünk volt, melyet meg kellett ismételnünk. A második hangverseny bevételét felajánlottam Okány- nak^ • njcyidván, ez az én tégi aj egyem ... Ott, a pesti hangversenyen sóhajtott fel valaki: „Ha ezt az okányiak is hallhatták volna . ..” — Miért is ne! Eljöttünk, bemutattuk itt is — mondja a világ legtermészetesebb hangján Pribojszky Mátyás. — És milyen jó, hogy eljöttünk! Higgye el! Itt már nem is a bevétel számít, hanem az, hogy sikerült így fellelkesíteni az embereket az ügy érdekében. Ez a legfontosabb. Sokan várják, hogy gratuláljanak, hogy szót váltsanak vele ... A szeretetet, mellyel a hangversenyre készült,- viszonozzák az itt élők. S ő hálájának is hangot ad beszélgetésünk során: — Tudja, aki a világot összecsavarogja, annak talán még fontosabb, hogy kötődjön valahová, mint annak, aki egyhelyben él. Én ide kötődöm, s hálás vagyok az okányiaknak azért, hogy ezt a szeretetet visszakapom tőlük. Nagy Agnes A hallgatóság ... fotó: Fazekas Ferenc A tiszakécskei zenekar a színpadon
