Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-19 / 273. szám
1987. november 19., csütörtök Csütörtök Erzsébet-nap ma vagyon, holnap Jolán, a jövő héten pedig az e csokorba tartozó harmadik szép női név, a Katalin következik. Köszöntjük őket ajándékkal, virággal — aminek az árát erre az alkalomra menetrendszerűen úgy felemelik a virágpiacon, hogy csak létráról lehet elérni. No nem viráglétráról, inkább gyümölcsszedőről. De térjünk vissza a névnapokhoz, közelebbről a keresztnevekhez. Ilyenkor rendszerint eszünkbe jut kibogarászni jelentésüket. Ladó János Magyar utónévkönyve a legközkeletűbb forrás, ahonnan megtudhatjuk, hogy az Erzsébet jelentése „Isten az én esküvésem”; Jolán pedig voltaképpen a régi magyar Jóleán (jó leány) női név felújítása, míg a Katalin görög eredetre vezethető vissza, és annyit tesz; „mindig tiszta”, illetve eredetiben: korona. S ha tovább forgatjuk, ízleljük a dallamos szép neveket, híres magyar nagyasszonyok, kiemelkedő történelmi személyiségek, igaz magyarok méltó asszonytársai jutnak eszünkbe. Egyszóval, régi szép magyar nevek, melyeket választani-viselni egyben azt is jelenti, hogy ily módon is továbbörökítünk valamit, megőrizzük a folyamatosságot. Az anyakönyvi híreket böngészve úgy tűnik, mostanában kevesen tesznek hitet emellett . . . tóth Megkérdeztük: Miért nincs 12 voltos akku? A kérdés pontosabban így hangzik; miért lehet az utóbbi két hónapban csak ritkán hozzájutni a 12 voltos akkumulátorokhoz? Netán ez is a felvásárlási láznak köszönhető? A kérdésben legilletékesebbet, a Budapesti Akku- és Szárazelemgyár kereskedelmi osztályának vezetőjét, Mészáros Lászlót kerestük meg telefonon, aki a következőket mondta el: — Nem tudjuk megmondani mi lehet az oka a hiánynak. Az bizonyos, nem a gyártással van gond. Talán a kereskedelem rendelt az igényeknél kevesebbet, vagy az áru terítése nem megfelelő. Mi mindenesetre éves megrendeléseinket már 98 százalékban teljesítettük. Az kétségtelen, a hidegebb idő beálltával növekszik az akkumulátorok iránti érdeklődés, hiszen, tapasztalataink szerint az autósok kevés gondot fordítanak az akkuk karbantartására, noha megfelelően kezelve növelhető az élettartamuk. Mindettől függetlenül mi már az idén január elsejétől olyan akkumulátorokat gyártunk, melyek kevesebb gondozást igényelnek, s egy-két éven belül ilyenekkel cserélődnek le a korábbiak. S mivel egyszerűbb lesz a karbantartásuk, nyilván kevesebb gondot okoznak' hidegebb időben is. p. F. Egészségnevelési hét Csorváson A lakosság széles körű bevonásával egészségnevelési hetet tartanak Csorváson. A község tanulóitól kezdve egészen az öregek napközi otthonának lakóit érintő egészségügyi kérdésekről, szakemberek részvételével, rendeznek előadásokat. A rendezvényeken szó esik az egészségügy és a család, a szerelem és a házasság témaköréről, valamint a gyógyszermegszokás káros következményeiről. A helyi termelőszövetkezet dolgozói pedig a környezeti tényezők hatásairól hallgatnak előadást. Az egészségnevelési hét keretében ugyancsak szó esik majd a fogszabályozás és a fluorkezelés jelentőségéről, valamint az idős korúak egészségügyi problémáiról. A szombaton befejeződő akció az egészséges életmód című családi vetélkedővel zárul, melyet a község tanulói és szüleik részvételével a helyi könyvtárban rendeznek meg. (fo) PROGRAMM cimü magazin főszerkesztőjével találkozhatnak a gyerekek november 24-én 15.30-kor, a városi könyvtárban. OROSHÁZA — Népesedés, foglalkoztatás, munkaviszony címmel tart előadást november 20-án 15 órai kezdettel a művelődési központban Fekete Gyula író és Munkácsy Ferenc közgazdász. MEZOKOVÁCSHAZA — A Piszke és ribizke című gyermekelőadás november 20- án délután négy órakor kezdődik a művelődési központban. MEZÖBERENY — Erzsébet-bálat rendeznek a művelődési központban november 21-én este nyolc órától a művelődési központban. MEZŐHEGYES — Tóth Ernő festőművész munkáiból nyílik kiállítás a mezőgazdasági kombinát cukorgyári klubházában november 24- én 15 órakor. NAGYSZÉNÁS — Fábián Rózsa festőművész kiállítása november 20-án 17 órakor nyílik a művelődési házban. MURONY — Koszta Rozália, SZOT-díjas festőművész munkáiból nyílik kiállítás november 25-én 15 órakor a Hidasháti ÁG művelődési házában. Gáti Oszkár estje Hétfőn este a megyei könyvtárban várakozással telve figyelem a még üres színteret és nézőtársaimat. A terem megtelt, üres széket nem látok. A közönséget döntő többségében hölgyek alkotják, de hisz mi sem természetesebb, ha a mai előadó fiatal, jóképű színész. Pontban hét órakor minden ceremónia nélkül megkezdődik az előadás. Elsőként szerelmes verset hallunk, s ^szívesen éljük át az előadóval együtt az érzés szépségeit. Aztán kicsit bonyolultabb, kamasz kori álmokról, majd egy fiatalemberrel való találkozásról szól a művész. Már épp kezd elhatalmasodni rajtam a versek, novellarészletek sugallta szomorkás hangulat; kezdem elhinni, hogy minden ember idegen, hogy gyermek és szülő nem szereti egymást, hogy nem ismerjük társainkat, távolabb vagyunk egymástól, mint: a csillagok, amikor egy csokor szerelmes vers ismét hitet ad. A Semmiért egészen és a Ki viszi át a szerelmet című költemények elérzéke- nyítenek, a Mama és az Altató jóleső mosolyra késztet. Kitűnő versek és novellarészletek hangoztak el olyan íróktól, költőktől, mint József Attila, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Nagy László, a siker itt mégis nagyrészt az előadónak, Gáti Oszkárnak köszönhető, aki több mint egy órán át magára vonta a közönség figyelmét megnyerő stílusával, természetes előadásmódjával. (gém) Fotó: Kovács Erzsébet BÉKÉSCSABA — Videomozi. A mici'néni két élete című, Mamcserov Frigyes rendezte magyar filmet láthatják az érdeklődők ma délután 5 órai kezdettel a megyei könyvtárban. — A mai magyar belsőépítészet címmel tart előadást november 20-án 14.30-tól Fekete György a megyei könyvtárban. — Táncházat rendeznek gyerekeknek november 21-én 14 órától a Megyei Művelődési Központban. — A Collegium Musicum együttes hangversenye november 25- én 19 árakor kezdődik a megyei könyvtárban. A reneszánsz és barokk kor dalai és táncai címmel. Közreműködik: Faragó Laura. GYULA — Markos—Nádas kabaréest lesz a művelődési központban november 23-án 16. 18 és 20 órai kezdettel. Közreműködik a Zöldág együttes, Tamási Eszter és Berentei Péter. — Csodálatos, illetve valós lehetőségek a szívgyógyászatban címmel tart előadást dr. Deli László megyei kardiológiai főorvos november 23-án 17.30-tól, a TIT-klubban. BÉKÉS — Berkes Péterrel, a Kölyök — MÉLYSZINTI GÁZTERMELŐ létesítményt adtak át a napokban a Csongrád megyei Üllésen. A község határában a hatvanas évek óta 11 kőolaj-, és 19 földgáztelepet tártak fel. Az ül- lési mélyszintet világbanki hitellel, több mint 800 millió forintos költség árán alakították ki. Mintegy 2-3 ezer méter mélységből hozzák felszínre az. értékes szénhidrogént. II Békéscsabai szimfonikus zenekar estje Végy egy rész nyitányt, adj hozzá egy versenyművet, majd egy szimfóniát és készen áll a koncertprogram. Ha ezt sikerül egységes stíluskorszakba ágyazni — olasz és francia romantika — készen van a közönség táplálásának elfogadható módja. A kedd esti, békéscsabai hangverseny Rossini Sevillai borbély című operájának nyitányával kezdődött, mely a maga ritmikus invenciójával, csillogó hangszerelésével figyelemfelkeltő volt. Kiegyenlített hangzás, együttes játék voltak a jellemzők. Katona Ágnes zongoraművésznő vállalta Chopin f-moll zongoraversenyének szólamát, nem akármilyen sikerrel. Csillogó technikája, a mű fölényes ismerete, s a zenekarral való együttműködése az est fénypontja volt. Kár, hogy olyan ritkán jut el hozzánk. Játéka a chopini mélységek igaz feltárása volt. Bizet I. szimfóniája ismeretlen a hazai közönség előtt, de hálás mű, mert a zenekar képességeit jól tükrözi. Kár, hogy a zárótételben a figyelem lazulása miatt hallható volt a fáradtság. Sugár Miklós betanító és előadói tevékenysége jól tükrözte a karmester és a betanító viszonyát. Kár, hogy elmegy tőlünk. Keze alatt a zenekar fegyelmezetten, kiegyensúlyozott hangszínekkel játszik, ami önmagában is erény. Dr. Sárhelyi Jenő Malom ABC Nagykamaráson Minden különösebb hírverés nélkül nyitották meg augusztusban Nagykamaráson az első ABC-áruhá?at, amelynek nem véletlenül adták a Malom ABC kisáru- ház nevet. Valamikor az épület malom volt, majd átkerült a tanács tulajdonába, aki kiadta a helyi termelő- szövetkezetnek takarmányárusításra. Az öreg épületet az Orosházi Sütő- és Édesipari Vállalat varázsolta újjá a Ság- vári Mgtsz és a helyi tanács támogatásával. A feltűnően jó árukészlettel büszkélkedő ABC vezetője, Hanikovszki Pálné mutatta be a 100 négyzetméter nagyságú eladóteret, ^ tágas raktárakat, a négy hűtőpultot, és a három nagy méretű hűtőszekrényt. A húsról a helyi termelőszövetkezet gondoskodik egy héten két alkalommal, a friss, ropogós kenyérről pedig a szomszédos sütöde, amelyet az Orosházi Sütő- és Édesipari Vállalat üzemeltet. A sütöde vezetője, Jantó Pál elmondta, hogy átlagban 10 mázsa kenyeret süt munkatársával, de az ünnepek alkalmával ennek a duplája is elkel. A nagykamarásiak körében — de a környéken is — hamar kedveltté vált az új ABC, amit a forgalom is bizonyít. A bolt dolgozói a tervezettnél is több árut értékesítenek, amely az elmúlt hónapban elérte az 1 millió 400 ezer forintot. Fotó: Gál Edit Macskatalpakon oson... Ülök a gyulai Ritmus étteremben, délidőben, s várom kedvencemet, a babgulyást, és abban is reménykedem, hogy kedvenc felszolgálóm hozza ki: Sipaki László. Hat-hétszáz ember, főleg fiatal diákok, ipari tanulók étkeznek itt naponta. Köztük suhan macskatalpakon ,,a” Laci. Zömök, rövid hajú, barna fiatalember. Arca derűs, pihent, üde. Pihentebb, mint a vendégeké. Nem kapkod, nem siet. Jobb karján ijesztő mennyiségű tányér; mozdulatai kiszámítottak. Nem liheg, nem szakad róla az izzadtság. Szabályosan, a vendég jobb karja felől teszi az ételt az asztalra; kissé hátra lép, tekintete végigfut a terítéken, s aztán eloson az újabb adagokért. Rám is sor kerül, s tudunk pár szót váltani. — Mondja, Laci, honnan ez a nagy könnyedség, s az ideges kapkodást kizáró gyorsaság? — Lehet, hogy a sportnak köszönhetem az állóképességemet, meg annak is, hogy bele tudom magam élni az éhes vendég állapotába . .. Tudja, gyerekkoromban én is gyakran voltam éhes ... — Na, jó, akkor kezdjük az elsővel: mit sportolt? Biztosan futó volt, vagy futballista, hogy ilyen könnyedén emelgeti a lábait. . . — Egyik sem — mondja mosolyogva —, teniszeztem. Ott óriási jelentősége van a gyors, erőteljes, de mégis könnyed lábmunkának, és természetesen az erős karnak . .. — És voltak sikerei is a teniszsportban? — Hát..., igen — mondja szerényen —, nyertem Komjátszeghy-emlékver- senyt, s voltam Tiszántúl bajnoka is .. . Miután meg- * nősültem, szakítanom kellett a tenisszel — teszi hozzá fanyarul. — Azt hiszem, most is a sportban szerzett erőmnek és fegyelmezettségemnek köszönhetem, hogy; nem fáradok el a munkában ... — A másiknak érzelmi alapja van: .a fiatalok elé úgy teszem le az ételt, mintha az apjuk lennék ... De bocsásson meg, dolgom van... És eloson, puha macska talpakon. Ternyák Ferenc Lábnyomok Színhely: a gofrisütő előtti útszakasz, szemben az Univerzállal. Tehát Békéscsaba. Az úttest feltúrva, mert gázvezeték készül. Nem is baj, sőt. Aztán egy részét lebetonozzák, és itt jön a bökkenő. Lelkes gofrivásárlók (nyilván gyerekek), örömükben Jól beletaposnak a még puha betonba. Mire megköt, ottmarad a cipőjük nyoma, öt-hat centi mélyen. Mit mondjak: felemelő látvány megörökíteni az 1987 novemberében itt nyüzsgő, figyelmetlen tinik lábnyomát. Mert megőrizzük, mert azt a betont már senki ki nem javítja. Nincs rá se keret, se esztétikai igény. Ez is jellemző ránk, sajnos. És az is, hogy ezt a halkszavú segélykiáltást senki sem hallja meg. (s. e.) Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Pólyák Gabriella Tímea és Kerekes István, Suszták Judit és Nász_ Imre, Tomik Ilona és Pócsik András, Zalai Klára és Nemes Ádám. Születések: Gulácsi László és Pogonyi Júlia leánya Zsuzsanna, Bobor János és Sapka Erika leánya Petra, Horváth Endre Zoltán és Horváth Agnes fia Adám, Bögre László és Zsingor Zsuzsanna fia László, Máté László János és Győri Edit Zsuzsanna fia László Attila, Penei János és Török Ilona Emma leánya Ilona Emma (Battonya), Robotka János és Szabó Ildikó fia Péter (Battonya), Szvoreny János és Vigh Margit fia Dániel (Mezőhegyes), Kondacs András György és Medvegy Erzsébet leánya Klaudia (Szarvas), Elekes József és Jusztin Rózsa Magdolna leánya Renáta (Mezőhegyes), Izsák Mihály és Gede Györgyi fia Krisztián László (Mezőhegyes), Szabó-Sándor és Döme Éva Ilona fia János (Battonya), Takács István és Szöllő- si Ibolya fia István (Csorvás), Posuch László és Molnár Róza leánya Tímea (Csorvás), Zám- bori József és Bodor Ibolya fia Balázs (Mezőhegyes). Halálesetek: Kakuk István, Szabó Lajosné Héjjas Julianna, Barna Sándor Péter, Opauszki György, Király Mihály, lile Tivadarné Gabnai Erzsébet, Opauszki Mihályné Frankó Zsuzsanna (Szarvas), Hegedűs János (Gádoros), Czi- pó Pálné Vallerjanovics Ilona (Gerendás). hírek MA: ERZSÉBET NAPJA A Nap kél 6.54 — nyugszik 16.05 órakor A Hold kél 4.14 — nyugszik 14.46 órakor ÉVFORDULÓ Hetven éve született Indira Gandhi (1917—1984) indiai politikus, Dzsavaharlal Nehru lánya. idóiArds Borult, párás volt az idő megyénkben szerdán. Hajnalban egyes * helyeken köd képződött és 0 fokra, máshol 4 fokra hűlt le a levegő hőmérséklete. Kora délután az erősen párás levegőben Szarvason 8, Békéscsabán 6 fokot mutattak a hőmérők, kaptuk a tájékoztatást Unyatinszki Zoltántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területére ma estig: változóan felhős idő várható, elszórtan esővel; záporral, a hegyekben hózápor is előfordulhat. Délután nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és az esti óráktól a Dunántúlon már többfelé számítani lehet esőre. Az északi, északnyugati, majd nyugati szél sokfelé erős, főként a középső országrészben időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. Hírügyeletünk 19 óráig hívható; a telefonszámunk : 27-360 Hírügyeletes Ungár Tamás — FOGADÓNAP. Szabó Miklós, Gyula országgyűlési képviselője november 20-án, pénteken délután 2 órától fogadónapot tart a városi tanács épületében (Petőfi tér. 3. I. em. 35. szoba). — BÉKÉSEN, a Jantyik Mátyás Múzeumban ma délután 4 órakor Sass Ervin, lapunk rovatvezetője nyitja meg Kerekes Anna grafikusművész kiállítását. — TELEFONDOKTOR. Ma délután 2 órától 3 óráig hívható a telefondoktor a 24-011-es számon. A téma: Az éltető tej. — A DINAR ÜJ FORINTÁRFOLYAMA. A jugoszláv dinár november 17-i hivatalos leértékelését követve a Magyar Nemzeti Bank november 19-től csökkenti a dinár forint-árfolyamát. Az új vételi árfolyam — 1000 dinárra — 43,68-ról 34,55 forintra, az eladási árfolyam 46,38- ról 36,69 forintra módosul. Telelottö A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a novemberi Telelottó nyereményei — a nyereményilleték levonása után — a következők: 5 talála- tos szelvény nem volt. 4 találatot 32 fogadó ért el, nyereményük egyenként 275 489 forint, 3 találata 3051 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1445 forint, a 2 találatos szelvények száma 94 499 darab, ezekre egyenként 47 forintot fizetnek. ✓V- ----1 K ísérletileg bizonyított, hogy csupán néhány tized bar nyomáskülönbség a kerékabroncsban, méterekkel megnyújthatja a kormány- mozdulat és a járműmozgás közötti időt. Ez még aránylag csekély sebességnél is kritikus helyzeteket teremthet. N