Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-19 / 273. szám

o KUdUl-Md 1987. november 19., csütörtök Az állatállomány takarmányellátásáról n KISZ KB Intéző Bizottságának állásfoglalása (Folytatás az 1. oldalról) — A végtermékük árában ez és a hasonló drágulás megmutatkozik ? — Nem, fix áron értéke­sítjük a végterméket, nem lehet áthárítani az aszály miatti nagyobb önköltségün­ket. ­— Mi ösztönzi így a ter­melést? — Az ilyen nagyüzemet, mint mi vagyunk, az deter­minálhatja, hogy itt van egy óriási, 300 milliós vagyon­hányadot kitevő telep, amit vagy felszámolunk, vagy a lehetőségeken belül próbá­lunk a legjobban kihasznál­ni, a körülményekhez képest a maximumot kihozni. Nyil­vánvaló, hogy ez utóbbit vá­lasztjuk. CSANÄDAPÄCAI SZÉCHENYI TSZ, Berta Mihály főállatte­nyésztő: — Az új termésig lesz á közös állatállománynak elég abrak, silókukorica, széna. Ez utóbbi kettőt sikerült igen jó minőségben betárol­ni, bár a termés gyengébb a vártnál. A silózásnál most először használtuk a Boscoop szarvasmarha-tenyésztő rendszer által forgalmazott Pioneer kukoricatartósító szert, amitől jó eredményt várunk, az eddigi tapaszta­latok szerint ugyanis előse­gíti az erjedést. A széna is jó minőségű, és akkora te­rületen termelünk lucernát, hogy a kisebb hozam mel­lett is elég lesz a jószágnak. Kevés viszont az alomszal­mánk, ezért vásároltunk 3 ezer mázsát a Medgyesbod- zási Egyetértés Tsz-től, és vettünk nagybálás kukorica­szárat is, részben alomnak, részben a juhok etetésére. Egyébként hadd mondjam el, éppen november 19-én adjuk át az új tehenészeti telepet, amely 50 százalékos támogatással, összesen 50-55 millió forintba került. A kötetlen tartású, pihenőbo- xos istálló 416 férőhelyes, és készült hozzá fejőház, vala­mint 20 férőhelyes csikó- boxos istálló, betonsiló, víztározó. — Csanádapácán a legtöbb portán foglalkoznak jószág­tartással. Lesz-e takarmány a háztájiban is? — Az abrak-, illetve tö­megtakarmányt önköltségi áron, termelői szerződés alapján megvásárolhatják a jószágtartók. — Milyen a termelői kedv mostanában? — Nem tapasztalni visz- szaesést, legfeljebb a szarvas- marhánál egy kevéssé. A sertésnél megkezdődtek az év végi szerződéskötések, és nem látszik rossznak a kö­vetkező esztendő. Ez részben talán annak is tulajdonít­ható, hogy 1988-tól a Mis­kolci Húsipari Vállalattal kötöttünk szerződést hízó­marha és tőkesertés értéke­sítésére, és a felvásárlási árak kis súlyú sertésnél kedvezőbbek, mint eddig. Szerdán a KISZ KB inté­ző Bizottsága megvitatta az 1988. évi népgazdasági terv- javaslatot. A testület állás- foglalása szerint a tervet a Minisztertanács munkaprog­ramjában kialakított gazda­ságpolitikai koncepció alap­ján kell kidolgozni. Egyetért­ve a kormány tervezetével, olyan konkrét intézkedése­ket szorgalmaz, amelyek ki­fejezésre juttatják a nép­gazdaság hosszú távú érde­keit, figyelembe veszik a jö­vő, a kibontakozás szem­pontjait. Megítélése szerint a népgazdasági tervezésnek az elmúlt években követett gyakorlata nem felel meg a gazdasági-társadalmi válto­zásokból adódó követelmé­nyeknek. A kormányzati te­vékenység korszerűsítése ke­retében szükségesnek tartja a tervező munka eredmé­nyességének vizsgálatát és átfogó továbbfejlesztését. Az Intéző Bizottság a terv végrehajtásához szükséges társadalmi konszenzus meg­teremtése alapvető' feltételé­A városi és a nagyközsé­gi szakszervezeti bizottság titkárai tegnap, november 18-án, délután tartották ér­tekezletüket Békéscsabán, az SZMT -székházéban. Először Szeljak György, az SZMT titkára tartott előadást az ifjúsági parlamentek szak- szervezeti feladatairól, ame­lyeket 1988. június 30-ig kell befejezni a vállalatoknál, az intézményekben. Szólt a szervezésben való részvétel­ről, a feladat fontosságáról, felelősségéről. Mindenekelőtt arra van szükség, hangsú­lyozta. hogy ezeket az ösz- szejöveteleket demokratikus fórumoknak tekintsék és a szakszervezetek éljenek jo­gaikkal. Nagy figyelmet for­dítsanak az érdekek egyez­tetésére. az élet- és munka- körülmények javítására, a pályakezdő fiatalok, a mű­szaki értelmiség, a családot alapítók gondjainak megol­dására. Ezután Tábor Antal, az SZMT munkatársa az össz- titkári értekezletre való fel­készülésről beszélt. Ezeket az értekezleteket 1988. janu­ár 15. és február 15. között rendezik. Az SZMT elnöksé­nek tartja a tervjavaslatban körvonalazódó határozott kormányzati egység kialakí­tását, következetes és kiszá­mítható gazdaságirányítási gyakorlat megvalósítását. Fontosnak tartja, hogy a terv jóváhagyása után ne legyen lehetőség pótlólagos támogatások folyósítására, kivételes — vállalati pozíció­kat kifejező — egyedi szabá­lyozásra a nyilvánosság ki­zárásával. A terven felüli támogatásokról a tömeg­kommunikációs eszközök adjanak tájékoztatást. Az életszínvonal kény­szerű csökkentését az Inté­ző Bizottság tudomásul ve­szi. Fontosnak érzi azonban tudatosítani, hogy amennyi­ben nem következik be a társadalmi áldozatvállalással egyidejűleg a gazdasági fej­lődés kedvező fordulata, ak­kor mindez önmagában is súlyos társadalmi-politikai feszültségekhez vezet, me­lyek kezelésére gazdasági és politikai eszközrendszert szükséges kidolgozni. gének értékelése alapján tá­jékoztatta a résztvevőket az elmúlt évi tapasztalatokról, amelyeket a mostani előké­szítés során hasznosítani tudnak. Kifejtette: nincse­nek könnyű helyzetben a területi szakszervezeti bi­zottságok, hiszen a nehéz gazdasági körülmények kö­zött kevesebb pénz jut a település fejlesztésére. De mindez nem jelentheti azt, hogy ez a fontos szakszer­vezeti munka csorbát szen­vedjen. Keresni, kutatni kell azokat a helyi, társadalmi lehetőségeket, amely módot ad a kibontakozásra, az erő­források igazságosabb elosz­tására. Szólt a tanácsi ter­vezésről, és az ezzel kapcso­latos szakszervezeti felada­tokról. Igaz, a jövőben ke­vesebb pénz jut beruházá­sokra, gondot okoz a lakás­építés, a demográfiai hul­lám levezetése. Ezért a szakszervezetnek is oda kell figyelnie a tanácsi intézmé­nyek működtetésére, az alapellátás garantálására, a szociálpolitika lehetőségei­nek kihasználására. S. S. T. I. Fotó: Kovács Erzsébet Szakszervezeti titkárok értekezlete Naturisták között Békésen Olvastam a szombati Nép­újság hirdetési rovatában; „A magyar naturisták Bé­kés megyei csoportja értesí­ti tagjait, hogy téli fürdési lehetőség lesz november 15- től minden vasárnap 12-től a békési fürdőben. Tagfelvétel a helyszínen lehetséges.” Naturisták? Zárt helyen? Napfürdő nélkül? Kíváncsi­vá tett a hirdetés. Szemerkélt az eső nyálkás­sá téve az úttestet. A békési fürdő bejárata előtt egy mo­torkerékpár árválkodott. Semmi nem tanúskodott ar­ról, hogy itt majd tömeget találok ... A fürdő előteré­ben három különböző korú férfi elmerülten biliárdozott. Bizonytalankodtam, megszó- lítsam-e őket? Lesz, ami lesz. Bemutatkoztam, és kér­deztem, a hirdetésre jöt­tek-e? — Igen, a hirdetésre — felelik szinte egyszerre. — Beszélgethetnénk erről? összenéznek, egy pillantá­sukkal eldöntve, hogy be­szélnek. Megegyezünk, hogy ebben a riportban a nevük nem lényeges. Elsőként a magas, vékony, szőke fiatal­ember telepedik mellém, a többiek folytatják a játékot. — A közvélemény úgy is­merte meg a naturistákat, mint akik a napfény miatt keresik fel ruhátlanul a vi­zek környékét. Itt ugyan ta­lálnak vizet, de napozni alig­ha tudnak! — Nézze, én ’84 óta va­gyok tagja a naturisták szer­vezetének. Nyáron vannak lehetőségeink a napfürdő­zésre, ez kétségtelen. De most helyette itt van kon­dicionálóterem, szauna, kvarcolási lehetőség. Mind a hárman, akik itt biliárdo- zunk, Orosházáról jöttünk. Hogy miért? Megvan a ma­gyarázata. Azért, mert télen is ápolni szeretnénk a nyá­ron szerzett barátságokat. A naturisták nemcsak testben meztelenek, lélekben is. Könnyen barátkoznak. És itt nem férfi-női kapcsolat­ra gondolok. Eszem ágában sem volt, amikor beiratkoz­tam, hogy itt „szedjek fel” valakit. Nyitottak vagyunk gondolkodásmódunkban, és ez remek dolog. Egyébként is nekem menyasszonyom van! ö ugyan még nem ba­rátkozott meg a meztelen­ség gondolatával. Most az idősebb biliárdozó ül mellém. — A hirdetésre jöttem én is. Nem vagyok még klub­tag. Arra vagyok kíváncsi, milyen programot kínál ilyenkor télen ez a kis kö­zösség ... — A felesége mit szólt a kiruccanáshoz? — Elvált vagyok. Ha vé­giggondolom, a feleségem szégyellte volna magát. Azt hiszem, őt nem tudtam vol­na rávenni, hogy meztelenül élvezze a természetet, még előttem se nagyon vetkő­zött. Beszélgetésünk közben ér­kezik két férfi és két „hölgy. Leülnek, mintha még várná­nak valakit, valakiket... Harmadik beszélgető part­nerem inkább már az idő­sebb korosztály képviselője. — 1985 óta vagyok klub­tag. Nyáron három helyre is járhatok; Algyő, Csong- rád és Mindszent kínálja a naturistáknak a fürdési le­hetőségeket. Hogy ide miért utaztam? Ezek a találkozá­sok még jobban összetartják az egyesület tagjait. Három alkalmi beszélgető partnerem ismét birtokba vette a biliárdasztalt. Én pe­dig engedélyt kértem az újonnan érkezőktől a beszél­getésre. A fekete hajú, középkorú hölgy örömmel veszi a be­szélgetés lehetőségét. Ügy gondolja (joggal), hogy túl keveset és túl kevesen tud­nak erről a szervezetről a megyében. — Bár Békés megye szin­te valamennyi helységéből tartunk nyilván tagokat, mégsem túl sokan tudnak arról, hogy létezünk. Százan tartoznak hozzánk, fiatalok és öregek egyaránt. Jönnek szülők a gyerekeikkel, fér­jek a feleségükkel, mint ők is — mutat a mellette ülő házaspárra. — Az országban negyedik­ként kapott megyénk terü­letet a fürdőzéshez a Kettős- Körös bal partján. A jelzett házaspár Vész­tőről érkezett. A férfi szólal meg elsőként; — Nejemmel egy hónapot töltöttünk Délegyházán. Kel­lemesen, barátokat szerezve telt el a négy hét. Nem volt egyetlen szemtelenkedő sem, mindenki tegezett minden­kit, legyen az öreg vagy fia­tal. Délegyházán sok ezren vannak kora nyártól, amíg jó az idő, ősz derekáig. Azt tapasztaltuk, hogy mindenki kötelezőnek tartja betartani a kifüggesztett házirendet. Mondanom sem kell, ha ne­talán valakit meglátnak, aki­ről kiderül, hogy csak „kuk- kolni” jött, azonnal kiutasít­’ iák... — Fizetnek tagdíjat? — Igen. Mi 350, a nyug­díjasok 200 Ft-ot. — Hogyan kerültek Békés­re? — Kerestük a lehetőséget, először Gyulán. Ott nem si­került. Adtak viszont ötle­tet: próbálkozzunk kisebb településen. így kerültünk Békésre. És itt megkaptuk a helyet, legnagyobb örömünk­re Béla Vali Nehézségek és lehetőségek B izonyára sokakat meglep a következő történet. A Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének elnökségi ülésén sok szó esett azokról a gondokról, melyek az élelmiszer-termelést feszítik. Üj mezőgazdasági szabványokról, többek között a kukoricáéról vitatkoztak, s megállapították, hogy az nem veszi figyelembe az üzemek termelési lehetőségeit, adottságait. Elvonatkoztatottnak mi­nősítették a követelményrendszert, melyet a szövetkezetek anyagi helyzetük, műszaki felkészültségük hiányosságai mi­att nem tudnak teljesíteni. De a kukoricatermelésről egyik üzemben sem mondanak le. Az utóbbi időben több helyen és testületben vitatkoztak új szabványokon, melyek előírásai egyoldalúan tartalmazták a kereskedelmi szervek érdekeit. Ezek után gyakran arra kö­vetkeztettek, hogy a szabványban rögzített előírásoknak megfelelő búzát, kukoricát, tejet, húst — legyen bármilyen féle-fajta — képtelenek megtermelni. A szabványkészítők a nemzetközi tapasztalatokra hivat­kozva elmondták, hogy ezek az előírások a piac minőségi követelményeit tartalmazzák. Mivel az utóbbi időben több mezőgazdasági szakember járt külföldön, nem mulasztotta el egyikőjük sem, hogy az ottani szabványok után érdek­lődjön. A tapasztalatokat azután összevetették a hazaiakkal és gyakran megállapították, hogy a magyar szabvány oly­kor a külföldinél lényegesen szigorúbb, de előfordult, külö­nösen a húsok esetében, hogy a külföldi szabvány a ha­zainál lényegesen magasabb követelményt támaszt egyes készítményekkel szemben. Nincs ebben semmi különös, mondjuk meg őszintén: mej zőgazdasági termékeink egy részét, jó részét a külföld ép­pen a kiváló minősége alapján vásárolja, forgalmazza. A jobb minőségűnek a piacon nagyobb esélyei vannak a ke­lendőségre, mint fordítva. Ezért nekünk a mezőgazdasági termelés megújításánál létérdekünk egy olyan reális minő­ségi színvonal elérése, kialakítása, mely termelvényeinket a piacon jobb pozícióba helyezi. A szabványnak tehát a reáli­san elérhető legkiválóbb minőséget kellene tartalmaznia oty módon, .hogy a szövetkezeteket ennek teljesítésére ösz­tönözze, de ez az árban is jusson kifejezésre. A mezőgazdasági termelés minőségének azonban sok, na­gyon sok összetevője, függvénye van. Gondolunk az ipari eredetű anyagokra, ezek minősége és mennyisége az élelmi­szer-termelésben meghatározó. Maradjunk ennél az össze­vetésnél. A mezőgazdaságból kikerülő termékeket a feldol­gozó vállalatok minősítik. Vajon hány szövetkezetnek, álla­mi gazdaságnak adatott meg, hogy az ipar gyártmányairól — ekékről, vetőgépekről, traktorokról, felszerelési tár­gyakról és anyagokról — véleményt mondjon? Vajon el­jut-e a gyárba a szántó traktoros dohogása, aki fordulón­ként cseréli az ekevasat, mert gyorsan kopik, vagy naponta az eke kormánylemezét, a különböző ekecsavarokról nem is beszélve. Kérem, senki ne lepődjön meg, de egy ekevasat felfogó csavarért ma már majdnem egy mázsa búza árát kérik! Van olyan szövetkezet, ahol csak ebből a cikkből naponta 20-30-at kell cserélniük. Vajon a gyárakban van-e szabvány? Érzik-e az „ekevasat” gyártók, hogy nekik mi­ben kellene az eddiginél jobban segíteni az élelmiszer-ter- .melőket, hogy a hazai ellátás és az exportpiac lehetőségei­nek kihasználásában az ország előrébb jusson? Itt nagyon is kétkezi munkáról van szó. Az ipar jobb minőségben vál­lalhatná fel az élelmiszertermelés kiszolgálását. Valamikor — még az Osztrák—Magyar Monarchia ide­jén, de lehet, hogy egy későbbi időszakban — a magyar ipar olyan ekét, vetőgépet, gazdasági felszerelést gyártott, ame­lyet a világ legjobb eszközei között tartottak számon. Né­hány évvel ezelőtt jártunk Zrenjaninban, Nagybecskeréken, ahol vendéglátóink egy malmot mutattak. A franciáknak őröltek búzát azokon a hengerszékeken, melyeket' még Fe­renc József idejében gyártottak valahol az országban. A felirat a gépeken magyar volt. Ezeket a gépeket nem ette meg az idő vasfoga. Kiváló minőségűek még ma is. Pedig hol volt akkor a mai színvonalhoz méretezett minőségvé­delem? Ezt a példát csak azért írtam le, mert jó lenne, ha a ha­zai ipar legalább fele olyan jó minőségben gyártana a me­zőgazdaságnak gépeket, eszközöket, anyagokat, mint a szá­zadfordulón. Ebben az esetben bizonyára nem lenne olyan éles és mély a vita arról, ami kitölti az ipari eredetű anya­gokat felhasználók napjait a szántóföldön vagy éppen a rak­tárban. Ezek az emberek egyszerűen nem hiszik el, hogy ma nincsenek, az ipar nem foglalkoztat olyan tehetséges mű­szakiakat, mint akkor. Mondják, hogy nincs munkája a vasiparban több ezer embernek. Erről csak vezetőik tehet­nek; hiszen a mezőgazdaságban hiányolják azokat a szer­számokat, -gépeket, eszközöket, melyeket gyárthatnának, de nem gyártanak, így az ország vezetése kénytelen külföld­ről beszerezni, valutát adni azért, ami itthon is készül­hetne. Keressük a júliusi párthatározat és a szeptemberi Ország- gyűlés utáni kibontakozás lehetőségeit. Óriási tartalékaink lennének, ha 'az ipar és az élelmiszer-gazdaság jobban egy­másra találna. Az eltelt időszakban e lehetőségek mellett sokan elmentek, nem láttak fantáziát a két alapvető, meg­határozó ágazat közös együttműködésének magasabb szintre emelésében. A mezőgazdaságnak a termeléshez eszközökre van szüksége, melyet, ha az ipar nem bocsát kiváló minő­ségben rendelkezésére, akkor importból szerzik be szá­mára. A z ország közgazdászai panaszkodnak, hogy a gazdaság megújulásának meghirdetése óta eltelt négy hónap nem hozta meg a kívánt, az elvárható eredményt. Ha az ipar nem mozdul ebben és más irányban, tovább nőnek az ország, s benne a mi gondjaink, mert olyan kohászati ter­mékeket is importálnunk kell, amire idehaza anyag és gyártókapacitás lenne. Senki se higgye, hogy az iparban dolgozó műszakiak tehetségtelenek. Ma is vannak, itt él­nek közöttünk olyan jól felkészült mérnökök, technikusok, mint 70-80 évvel ezelőtt, sőt jobbak azoknál. Hirtelenjében említhetném a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat mű­szaki gárdáját, amely irányította a tervkészítéstől a kivite­lezésig a gyár rekonstrukcióját. Feldolgozóvonalaikat expor­tálni is lehetne, ha egy ipari menedzser gyártókapacitással rájuk figyelne. Ök felajánlották: nézzék meg és gyártsák, exportálják. De erre eddig senki sem vállalkozott! Hallot­tuk, hogy az iparban nem tudnak munkát adni az emberek­nek. Akik ezt mondják, állítják, egyáltalán akarnak-e mun­kát adni a dolgozóknak — bennem már ez is felmerült! A gazdaság megújulásáról beszélünk. Szükséges, elkerülhetet­len, közben a lehetőségek mellett többen elmennek. Mintha minden a régiben akarna maradni. Kínálkozó lehetőséget engednek el maguk mellett, sem gerendába, sem szalma­szálba senki lem kapaszkodik, nem keres menedéket, leg­alábbis ennek jeleit látjuk. Ebben a felfogásban vajon ho­gyan újulunk meg? n K

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom