Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-21 / 248. szám

1987. október 21., szerda u • SPORT SPORT SPORT SPORT II gyulai termelőszövetkezeti üdülőben Megkezdődött az Erkel-sakkemlékverseny 1 f ft A Ilii i '■ 1 ■1 / I i i 1 jHp t ií;-' A résztvevők egy csoportja Fotó: Béla Ottó Tegnap délelőtt Gyulán, a termelőszövetkezetek üdü­lőjének konferenciatermében megkezdődött a nemzetközi egyéni nyílt Erkel Ferenc sakkemlékverseny. Dr. Szi­geti Zoltán, a városi tanács elnökhelyettese mondott megnyitót, a rendezők nevé­ben kifejezve afeletti örö­mét, hogy a tavalyinál is erősebb mezőny gyűlt ösz- sze, különösen az élen vár­ható éles harc, A legna­gyobb eséllyel várhatóan a négy nemzetközi mester — a román Ungureanu, a szol­noki Perényi Béla, a pécsi Györkös Lajos és az egri* Mészáros András — verseng majd a 15 ezer forintos fő­díjért és az Élésker-kosárért. A 60 tagú mezőnyben 11 külföldi található,! köztük a már említett Ungureanu mesteren kívül további egy román versenyző, négy-négy lengyel és jugoszláv, vala­mint egy régi kedves isme­rős, még a hetvenes 1 évek elejéről, a battonyai felsza­badulási versenyekről is­mert szovjet sakkozó, Vik­tor Siskov. Három hölgy is asztalhoz ült a délután kez­dődött első fordulóban; Né­meth Mária, a Bp. Honvéd, a Békésről indult szolnoki tanárnő, mesterjelölt-minő­sítésű Sebestyén Mariann, valamint Szlabey Katalin (Bp. Vízügy). A mezőnyben harmincán rendelkeznek Élő-féle ér­tékszámmal,' a legmagasabb, 2405-tel Kiss Attiláé (Szol­noki Mezőgép), mögötte így alakul az erősorrend: Un­gureanu, valamint E módi Gy. (MTK-VM) FIDE-mes- ter 2380—2380, Györkös L. (PMSC) nk. mester 2290, Mészáros*A. (Eger SE) nk. mester 2275. Érdekes és népes névsort alkot a Békés megyéből el­származottaké. Minden kommentár nélkül, íme: Kiss (2405 — Szolnok), Pe­rényi (2360 — Szolnok), Nagy J. (2235 — Szolnok), Anka (Szolnok), Emődi — MTK-VM), Haragos (2240 — Lajosmizse), Sebestyén M. (2040 — Szolnok). Mint már arról korábban beszámoltunk, a tegnap dél­utáni első fordulót mától naponta követik a további­ak, kezdés 9 órakor, kivétel az október 28-i játéknap, amikor 8 órakor indul a sakkóra. A függőjátszmák befejezésére délután 17 órá­tól kerül sor. Érdemes tud­ni, hogy az új FIDE-szabá- lyok érvényesek, vagyis, két óra alatt 40 lépést, majd óránként 20 lépést kell meg­tenniük a versenyzőknek. Függő — 6 órai játék után. A szakemberek a legtöbb esélyt a győzelemre az 1985. évi nyílt országos bajnok­ság győztesének, Perényi- nek, a legmagasabb érték­számú Kiss Attilának és a DUSE-, FIDE-mesterének, Deák Sándornak adják. Tegnap lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy a nyitó forduló, első győzelmét dr. Kerekes (Békési SE) aratta világossal, Bezdán (Dutép) FIDE-mester ellen. (fábián) Rákosi Gyula az FTC Új edzője. Ma: Népszava ’87 Dlbert Flórián a szakosztály-igazgató ,u,omsen* í,ák"knak A (Ferencvárosi Torna Club el­nöksége kedden megtárgyalta a labdarúgószakosztályban kiala­kult helyzetet. Megállapította, hogy az NB I-es csapatnál az 1987/88-as bajnoki évre* tervezett célkitűzés végrehajtása nem ha­lad megfelelően jelenleg a 12. helyen áll —, a kiváltó okok elemzése időt vesz igénybe. A jövő javítása érdekében azonban szükségessé vált néhány szerve­zeti és személyi változtatás so­ron kívüli megtétele. Ezt meg­erősítette az a tény is, hogy Dalnoki Jenő (56) megromlott egészségi állapota miatt kérte a vezető edzői funkcióból való fel­mentését. Ehhez az elnökség hozzájárult, elismerve az FTC- nél több évtizeden át végzett sokoldalú tevékenységét. To­vábbi munkaköréről felépülése után vele egyetértésben dönt. Kőbányai út, 1500 néző. V.: Csolics (jugoszláv). Gólszerző: Hesp (66. p.). Magyarország: Mitring — Kut- tor, Bánfi, Braun — Belvon, Ár­ki. Járfás, Király (Varga, a szü­netben) — Fújsz, Orosz (Báder, 67. p). Pisont. Az elnökség egy korábbi hatá­rozatát figyelembe véve úgy döntött, hogy a szakosztályban a vezetés és a távlati tervezés, valamint a gyakorlat összhang­jának biztosítása érdekében a jövőben a szakmai munkát szakosztály-igazgató irányítja. Ennek ellátásával Albert Flóri­ánt (46) bízta meg. míg az NB I-es csapat edzője Rákosi Gyula (48).' Változások lesznek a szakosz­tály vezetésében is, az elnöki tisztséget viszont továbbra is Furulyás Jánosi tölti be. Az egyesület elnöksége jóváhagyta, hogy az eddigi technikai vezető, de ezentúl már az MLSZ-ben dolgozó Havasi Mihály utódja Magyar Zoltán, az FTC munka­társa legyen. (MTI) A magyar válogatott hiába igyekezett, a fizikailag jobb adottságú játékosokai pályára lépett Hollandia ellen ez kevés­nek bizonyult. A hazai együttes a döntetlenre rászolgált volna, így viszont elvesztette esélyét a csoportgyőzelemre, ami tovább­jutást jelentett volna. A Szakszervezetek Békés Megyei Tanácsa, a Népsza­va Lap- és Könyvkiadó, va­lamint a mégyei tanács mű­velődési osztálya ma dél­után másodszor rendezi meg a szakmunkásképző intéze­tek tanulói számára a Nép­szava futóversenyt. A fiúk 4, a lányok 2500 méteres tá­von mérik össze tudásukat, délután fél 3 órától Békés­csabán, a KISZ-vezetőképző iskola környékén. Totőtippjeink 1. Videoton—FTC 1 x 2. Bp. Honvéd—Rába ETO 1 x 3. Zalaegerszeg—Pécsi MSC x 1 4. Debrecen—Vasas x 1 5. Roma—Napoli 1 x 6. Intem.—Juventus x 7. Pescara—Sampdoria x 8. Verona—Milan x 1 9. Torino—Fiorentina x 10. Padova—Lecce x 1 11. Messina—Cremonese 1 12. Taranto—Catanzaro x 13. Piacenza—Lazio x PÖTMÉRKÖZESEK: 14. MTK-VM—Haladás 1 15. Siófok—Kaposvár 1 16. Tatabánya—Váci Izzó 1 Labdarúgó ifi EB-selejtezön: Hollandia—Magyarország 1-0 (0-0) Hét végi labdajáték-eredmények Mezőberényi SE—Szol­noki MÁV MTE 69:55 (31:29). NB II-es női kosárlabda-mérkő­zés. Mezőberény. V.: Gerda, Dobronyi. MSE: Braun (10). -URBANCSEK (10). MA­GYAR (4), HEGEDÜSNÉ (28/6), Iványinó (17). Csere: Pipis, Szé­kely, őszi, Hoffmann, Szegedi. Edző: Iványi László. A hazaiak végig jó játékkal szereztek újabb értékes győzelmet. Az eredmény alakulása: 15:5. 25:27, 27:33, 52:50, 63:52. Gyula—Bcs. Afész 66:40 (26:14). NB II. Női. Gyula. V.: Domokos, Ladányi. Gyula: Hidvéginé (6), Kajáriné (23), Baranyóné (17). ökrös (10). Takács (2). Csere: Kajári (8), Mészáros. Vidó. Bagi, Pálinkás Edző: Hidvégi Jánosné. Békéscsaba: Pásztori (14). Mi- koly (8). Krajcsó (6). Petrovszki, Fárad. Csere: Benkovics (8), Michnai (4), Kovács. Edző: Mich- nai Ágnes. A tartalékos békés­csabaiak ellen biztosan nyert a gyulai gárda. Szegedi TK—Békési Afész Fon- tex 69:55 (37:31). NB II. Női. Bé­kés V.: Kertész. Balogh. Békés: Tóth (29), Bányai T. (12). Jám­bor (9). Eperjesi (4), Salamon. Csere: Nógrádi (1), Bányai II., Hoffmann, Simonyi, Valach. Edző: Békési Mihály. Megérde­melt vendéggyőzelem. Szarvasi FMSE—Nyíregyházi Mg. Főiskola 64:56 (27:24). NB II. Férfi. Nyíregyháza. V.: Kékesi, Fodor. Szarvas: dr. Bakos (2), POMÁZI (32). Pusztai (7). Ru- zsonyi (9), Bodnár (11). Csere: KULI (3). Varga. Kóródi, Frecs- ka. Kovács. Edző: Szalontai György. Alacsony színvonalú mérkőzésen a fegyelmezettebb szarvasaiak értékes győzelmet arattak. Mezőberényi SE—Szegedi TK 74:66 (37:34). NB II. Férfi. Mező­berény. V.: Gerda, Dobronyi. MSE: Szilágyi (11). BOCZONADI (17), Szugyiczki (11), HOFF­MANN T. (15). Iványi (8 6). Cse­re: Székely (6). Frey (6), Hoff­mann S.. Faragó. Magyar. Edző: Szugyiczki János. Az első perc­től az utolsóig az MSE együttese vezetett, de a mérkőzés kimene­tele az összecsapás végéig nyílt volt. Bcs. MÁV—Nagykálló 107:79 (53:30). NB II. Férfi. Békéscsaba. V.: Darida. Szalontai. MÁV: Ab- rahám (12), BÍRÓ (22). Mészáros (13), ANTALI (8), Fehér (6). Cse­re: Vida (6). VOZAR (23), Tar (6). Sebők (5). Bozó (10). Edzői- Vágvölgyi Árpád. A 10. percben már 20 ponttal vezettek a csa­baiak. Fordulás után kicsit ki­engedtek, csak a 100 pont meg- dobására törekedtek, a védeke­zésre kevés gondot fordítottak. NB I-es női ifjúsági bajnoki mérkőzések. Sabaria—Szarvasi Főiskola Medosz 75:47 (57:21). A több NB I-es játékost szerepel­tető szombathelyiek már az első játékrészben eldöntötték a mér­kőzés sorsát. Szarvasi Főiskola Medosz—Sop­roni VSE 79:50 (39:26). Biztos ha­zai győzelem. Zalaegerszegi TE—Szarvasi Fő­iskola Medosz 86:41 (49:14). A tartalékos szarvasiak ellen biz­tos ZTE-győzelem született. NB Il-es leány serdülőmérkő­zés. Mezőberényi SE—Szolnoki MÁV MTE 48:43 (21:24). A heré­nyiek a második játékrészben fordítottak. Megyei leány úttörőbajnokság eredményei. I. forduló: Mezőbe­rényi SE—Békési Afész Fonex 39:4, Mezőberényi SE—Szarvasi Főiskola Medosz I. 66:10. Mező­berényi SE—Szarvasi Főiskola Medosz II. 75:1, Békés—Szarvasi Főiskola Medosz I. 26:22, Békés— Szarvasi Főiskola Medosz II. 37:23. H Szeghalmi SC—Gold­berger 20—20 (6—10). NB I B-s női kézilab­da-mérkőzés. Szegha­lom, 200 néző. V.: dr. Gyöngyösi, dr. Kékesi-Szabó. Szeghalom: dr. Horváthné — Zsótér 6. Mendréné 5 (3). Vizer- né 1, Madar 1. Mikola. Vargáné 3. Csere: Zsadányi 2. Veresnó 2. Edző: Bakajsza Ferenc. Ezen a találkozón búcsúztatták az aktív játéktól visszavonuló Vizer Fe­rencnél aki 13 évet töltött a ké­zilabdapályán. Az első játékrész­ben a hazaiak nem találták meg az ügyesen kombináló vendégek játékának ellenszerét. A második félidőben a fáradni látszó goliso- kat rendre leindították a szeg­halmiak és Zsótér vezérletével szebbnél szebb gólokat lőttek. Szirén SE—Kisvárda 22—11 (11— 7). NB II. Női. Szarvas. 100 néző. V.: Katona. Nagy. Szarvas: TI- BANÉ — Németh 4, SZABÓ 11 (3). Borgulya 4 (1). Melis 1. He­gedűs 1. Perger. Csere: Cseh (ka­pus), Jansik, Magyar 1, Lauri- nyecz, Cseri M. Edző: Velky Mi­hály. A szarvasiak fegyelmezett, jó védekezéssel és kapusteljesít­ménnyel hamar felőrölték a ven­dégcsapat ellenállását, és biztos győzelmet arattak a bronzérmes együttes ellen. Ezzel a győzelem­mel a Szirénnek sikerült megsze­reznie a 4. helyet. Mezőberény—Csavar SK 20—15 (11—7). NB II. Női. Budapest. 50 néző. V.: Mihalovics. Lenti. Me­zőberény: Rudniczkiné — Bán­falvi G. 2. Bálint, Tobakné 2. Szívós 5. Tóth 2, Bánfalvi Zs. 3. Csere: Mezővári 6, Botyánszki, Kissné. Edző: Pecze Gábor. A vendég herényiek megszorítás nélkül nyerték utolsó bajnoki mérkőzésüket. A herényiek győ­zelmükkel 4. helyen végeztek az NB II középcsoportjában. Kunhegyes—Újkígyós 22—20 (12 —10). NB II. Férfi. Kunhegyes, 200 néző. V.: Bánkuti, Pados. Új­kígyós: Nagy A. — Bene, Ba- csa. Szőke 2, Ruck, GAZSÖ 6, Fekete 4. Csere: Koppányi (ka­pus), Vida 1. Barna 3, Skaliczki 4. Edző: Skaliczki László. Nagy tétje volt a találkozónak: a ha­zaiak a kiesés elkerüléséért, a vendégek a dobogós helyezésért játszottak. Az első félidőben fel­váltva vezettek a csapatok, egyiknek sem sikerült jelentős előnyre szert tennie. A második félidő elején a szokásos kígyósi rövidzárlat következtében a ha­zaiak 20—14-re elhúztak. Innen huszáros hajrát vágtak ki a ven­dégek, de ez már csak a felzár­kózáshoz volt elegendő. 1/ L J Felvételünk Mezőberényben, a Mezőberény—Szolnoki MÁV MTE kosárlabda-mérkőzésen készült. A világos mezes Ivá- nyiné (MSE) egy kétpontos dobását örökítette meg fotósunk. A háttérben az ugyancsak fehér mezes Hegedűsné figyeli az akciót Fotó: Veress Erzsi Kondoros—Testvériség 26—25 (10—13). NB II. Férfi. Budapest, 100 néző. V.: Herz. Kiss. Kondo­ros: PARAJ — ZVARA 6. Skul- téti 3, Tóth 4, S'zrnka M. 5. Me­lis 4. Gyemengyi. Csere: Zöldi (kapus), Szmka Gy. 4, Lengyel. Edző: Sznyida György. A ha­zaiaké volt az első játékrész, vi­szont fordulás után a kondoro- siak erős iramot diktáltak, és a remekül védő Parajjal az élen értékes győzelmet arattak. NB-s férfi ifjúsági mérkőzés. Bp. Honvéd—Bcs. Előre Sparta­cus 19—16 (9—11). Békéscsaba. V.: ßzücs, Szilvási. Iramos, küzdel­mes mérkőzésen jól játszottak a csabai fiatalok, de a második já­tékrész elején kissé kiengedtek, így elmaradt a meglepetés. OSK-DÖNTÖBEN AZ ELŐKÉS FIÚK Bcs. Előre Spartacus—FTC 14— 13 (11—9). A találkozónak a dön­tőbe jutás volt a tétje a vissza­vágó mérkőzésen. A két jól fel­készült csapat igazi kupahangu­latú mérkőzést vívott, végül is az előrés fiatalok nyertek egy góllal. A lila-fehérek a selejtezők során a Csepel, a Tisza Volán, a Debreceni Sí és az FTC skalpja után kerültek be az országos döntőbe A sikert a következők harcolták ki: Szikora. Tóth T., Megyeri. Dögé. Fekete, Bencsik, Lovas. Kiss, Tóth L., Arató. Ko­vács. Edző: Csulik János. Megyei bajnokság. I. o. Férfi­ak. (Zárójelben az ifjúságiak és a serdülőcsapatok eredményei.) OMTK—Mezőberény 27—25 (28— 22 . 20—19), Szeghalom—Kondoros — (18—20,—), Gyomaendrőd—Bcs. Előre Sp. — (24—33, 24—25). Me­zőhegyes—Békés 37—24 (17—15, 9—23). Bcs. Volán—Újkígyós 37— 33 (19—23. 10—35). Nők. Bcs. MÁV—Doboz 14—6 (—). II. o. Szeghalom—Mezőbe­rény 36—23 (24—17). a Dévaványa —Kétsoprony találkozón a hazai­ak (!) ismét nem jelentek meg (7—13). Murony—Szarvasi Szirén 15—16 (—), Gyula—Bcs. Előre Spartacus 14—29 (—). Bcs. Előre Spartacus— Székesfehérvár 3:0 (13, 7, 7). NB II-es női röp­labdamérkőzés. Szé­kesfehérvár. V.: Szá­lai J., Szalai L. Előre: Bihari, Szoszki. Lipcsei, Nemes, Szépla­ki. Börcsök. Edző: Buzássy Béla. A kitűnő képességű fehérvári együttes legyőzése idegenben na­gyon értékes fegyvertény. Az el­ső játszma hatalmas csatája után a lila-fehérek átvették a já­ték irányítását, és látványos ak­ciókkal biztos győzelmet arattak. A sok jó egyéni teljesítmény mellett külön kiemelkedett Biha­ri. aki a mezőny legjobbja volt. NB II-es női ifjúsági mérkőzé­sen : Székesfehérvár—Bcs. Előre Spartacus 3:2 (—10, 14, 9. —5, 10). Gyulai SE—Szegedi Paprika 1—0 (0—0). Or­szágos női nagypá­lyás labdarúgó-mérkő­zés. Gyula, 100 néző. V.: Menyhért. Gyula: Zemen- csik — Szlup, Kajári, Kondacs, Szabó T., Búj, Illich (Mócz). Ho- lecska (Dávid), Podani, Lusztig, Hipszki. Edző: Erdős Ferenc. 74. perc: a szegedi kapus és a védők bizonytalankodtak, a lab­da Lusztig felé gurult, aki ügye­sen lekezelte és az üres kapuba ..sétált” vele, 1—0. A gyulaiak Lusztig szemfüles- ségének köszönhetik a két pon­tot. Jó: Lusztig. Szabó T. A megyei II. o. labdarúgó-baj­nokságban történt: Békési csoport. Bcs. MÁV—Gyulavári 3—0 (1— 0), Békéscsaba, 150 néző. V.: Kiss L. A helyenként ötletesen játszó hazai gárda megérdemel­ten győzte le sportszerű ellenfe­lét, jó játékvezetés mellett. G.: Braun I. 2. Andó. Jó: Szlávik. Braun I.. Braun II.. Ladányi, ill. Dobra. Petrovszki. (S. J.) További eredmények: Dévavá­nya—Gy. Köröstáj 1—2. H. Szal- vai SE—Kamut 0—0, Körösladány —Doboz 0—0, Újkígyós—Bélme- gyer 9—0, Gerla—Kétsoprony 4—3, a Bucsa—Sarkadkeresztúr mérkőzés tudósítása nem érke­zett meg. Ifjúságiak: Dévaványa—Gy. Kö­röstáj 12—0, H. Szalvai SE—Ka­mut 4—0, Körösladány—Doboz 1—4, Újkígyós—Bélmegyer 1—1, Gerla—Kétsoprony 2—0, Bcs. MÁV—Gyulavári 1—0. Orosházi csoport (zárójelben az ifjúságiak eredményei). Kevermes—Csabacsüd 0—2 (1— 6), Medgyesbodzás—Kétegyháza 1—3 (1—8). Tótkomlós—Elek 0—0 (2—1), Dombegyház—Rákóczi Va­sas 5—3 (0—8). Kardos-örmény- kút—Békéssámson 5—0 (0—8), Magyarbánhegyes—Pusztaföld­vár 2—1 (10—0), Csanádapáca— Lökösháza 1—2 (1—7). Eger—Bcs. Előre Spartacus 8—2 (5—0). Országos ifjúsági mérkő­zés. Eger. A békéscsabaiak 7—0 után Botyánszki és Kasik góljá­val szépítettek. Eger—Bcs. Előre Spartacus 0—0. Országos serdülőbajnoki mérkőzés. Eger. Alacsony szín­vonalú találkozón reális ered­mény született. Mindkét csapat mérsékelt teljesítményt nyújtott. Jó: Rácz, Demjén. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képekét nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom