Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-24 / 251. szám
1987. október 24., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET „Őscsabaiságból Európát formálni” Lipták Pál kiállítása Elhangzott az 1987. október 9-i megnyitón a békéscsabai Munkácsy múzeumban Lipták Pált Békéscsabán aligha kell bemutatni. Itt született. Itt lakik több mint hat évtizede, ez a hely nevelte, ennek a városnak szentelte egész életét. Ritka dolog manapság efféle hűség. A művészek legtöbbje Budapest felé .törekszik, ha nem tovább ugyan: a világhír irányába. Nagy megtartó ereje lehet ennek a tiszántúli városnak, Békéscsabának, ha ilyen kiváló embert, mint Lipták Pált — mondhatjuk nyugodtan — örök szerelemre kötelezett. Közéleti embernek tartotta magát mindig, a helyiek tudják, a város könyvtárosa (lehet-e szebb, előkelőbb címe valakinek?) — a főváros felől tekintve pedig már- már legendás alakja szellemi életünknek, írók és művészek önzetlen barátja, aki ha nem lenne csak úgy mellesleg elsőrangú festő is, nevét akkor is belevéste volna a magyar művelődés történetébe. Kiváló bibliofil könyvsorozatára gondolok elsősorban, a Poesis Hungarica közel negyven kötetére, amelyben költőnek megjelenni, szerepelni külön rangot ad lassan másfél évtizede már. Lipták Pál ezt a sorozatot a semmiből hozta létre, szinte, a Kner Nyomda maradványpapírosait mentve meg a szent cél érdekében, nyomdászbarátai önzetlenségére, szakértelmére, iro- dalomszeretetére alapozva elgondolását, s a megyei könyvtárt nyerve meg, hogy kiadóként jegyezze a vállalkozást. Kedvem lenne felsorolni, hogy Illyés Gyulától • Nemes Nagv Ágnesig, Pilinszky Jánostól Weöres Sándorig ki mindenki remekíró szerepel kötetnyi verssel ezeken az album alakú, tekintélyes lapokon, és szerényebb párján, a prózakötetek kisebb hasábjain. De nem Lipták Pálról, az irodalomszervezőről, a tipográfusról kell beszélnem ma, aki talán túlzott szerénységgel nevét se tüntette fel soha, egyetlen kiadványán se — az ugyancsak albumnagyságú rajzsorozaton se, holott, ismétlem, nevét, a csalhatatlan ízlésű kiadó, szerkesztő, könyvtervező nevét ezek a sorozatok is megőriznék. (Mi, íróbarátai gondoskodunk róla. hogy efféle érdemeinek hírét is széltében-hosszában terjesz- szük ...) De hadd vágjak a közepébe! A csabai Munkácsy múzeum minden elismerést megérdemlőén jó fényviszonyú kiállítótermében egy hatvanhat éves művész hatvanhat festménye közt állunk ma, egy idősödő alkotó alig kétesztendei termése előtt, amely pusztán mennyiségével, saját korát meghazudtoló, kirobbanó energiájával is bámulatot kelthetne bennünk, ha nem keltene ennél is nagyobb meglepetést a hatvanhat tempera kivételes színvonala, a művészi világlátásnak minden sokrétűsége ellenére is páratlan egysége. Lipták Pál figyelemreméltó festő volt azelőtt is, most — nagy megújulás tanúi vagyunk — az igen jók sorába emelkedett. Nem az izgatottság, nem az előrevinni, de rombolni is tudó szenvedély, nem a felragadni, de torzítani is tudó indulat festője ő — inkább az életkor második felére jellemzőbb derűé, a már-már bölcs természetlátásé: nemegyszer humoré. Ha a táj révén, amelyet szemlél, amely régebben őt formálta, emlékeztet is itt- ott Kohán piktúrájára, az alföldi iskola mestereire, úgy érzem, hogy mára nem neki diktál már a látvány, hanem ő a látványnak. Szuverén ura, újrateremtője lett a színekkel visszaadható világnak. Lipták a hagyományból jövőt formál, őscsabaiságá- ból korszerű Európát ezen a Köröstől kettészelt városban, a Tiszántúlnak, s a Partiumnak ezen a találkozási pontján. Lipták Pál nem a gyötrődve alkotó művészek típusába tartozik, ő munka közben is élvezi, amit csinál, felszabadultan dolgozik, felszabadulást kínál közönségének is. Mint író, hadd vegyem észre még: kettős kötöttségét, irodalmi vonzalmait se tagadja meg. Briliáns címeket eszel ki vásznai, azaz farostlemezei alá (mert hiszen farostra fest legtöbbször); Efféle elnevezések: A boldog kecskék rétje, Egy elszalasztott alkalom emléke, vagy Rekviem egy mézmadárért, engem elbűvöl: őszintén irigylem ezekért a cím-leleményekért — alkalomadtán egyiket-másikat kölcsönveszem majd tőle. Mit mondjak még? Lipták Pál igen nagy anyagból építkezik. Ami látszik ebből, kis része csak, de higgyék el, legragyogóbb része izgalmas világának. Lakatos István Ajtmatov regény remeke: Vesztőhely „Sokáig mentek, maguk mögött hagyva az emberek gyújtotta, az egész szemhatárt ellepő, füstölgő tűzvészt ... Átkelve az Ak-tűz hágóján, az Iszik-köl völgykatlanába jutottak. Tovább már nem volt hová. A tenger terült el előttük. És Ak- bara és Tascsajnár itt még egyszer újrakezdte az életét. És újra kölykeik születtek — ezúttal négy látta meg a napvilágot. Ez volt utolsó, kétségbeesett próbálkozásuk, hogy nemzetségüket | fenntartsák. És ott, az Iszik-köl mellett, torkollt szörnyű tragédiába a farkasok története . ..” A világhírű kirgiz író, Csingiz Ajtmatov regényremeke, a Vesztőhely, hosszú oldalakon át, vissza-vissza- térően szövi egy farkaspár létküzdelmeinek históriáját. Ha „fenevadak", hát mitikus értelemben azok. Hol urai, hol játékszerei életnek és halálnak. A regénynek az a szimbolikus, különös közelítésmódja' (mely csak egyik a több közül) sajátos látószöget kölcsönöz a szívbe, s elmébe markoló könyvnek. Hiszen valójában az emberi nemről van szó: arról, hogy fajunk érdemes és alkalmas-e még a fönnmaradásra — vagy ember embernek és önmagának farkasa lett immár? A Szovjetunió társadalmi életét átható nagy változás- folyamatok a művészetek légkörére, a publikálás szabadságára is jótékonyan hatottak. Lehet, sőt valószínű. hogy a Vesztőhely megjelenésében a kedvezőbb irodalompolitikai föltételek is jelentős szerepet játszottak. A regény mégsem a jelen dinamikus átalakulásaiban gyökeredzik, hanem Ajtmatov — bátran mondhatni — káprázatos írói életművének szerves egészében. Ez a nagy tehetség már ifjan eget kért, s időről időre, mindig előbbre lépve bizonyította, hogy egy kis népnek a szovjetorosz literatú- rába beforrott fia a nagyvilághoz tud szólni. Ezúttal is megrázó embersorsokat elbeszélve. Mert a farkasüvöltés és farkasremény, farkasbátorság és farkashalál «ak nagy jelképi erejű, nélkülözhetetlen balladái közege a műnek — igazi főszereplője azonban három férfiember. A költészet, a művészettörténet, a nyelvtudomány szakembereit is segítségül kellene hívnunk, ha példázatos útjuk minden állomását teljes egészében érteni kívánnánk. Persze önmagának hűséges tolmácsa a nyers történet. Avgyij Kallisztratové, aki rajongó hit és a tébolyult tagadás közt tántorogva egy vadkenderföldön jut el a „messiási” sorsig, a — senkit meg nem váltó — kínhalálig. Mintha egy doszto- jevszkiji formátumú antihős óriási árnya vetülne ránk. Döbbenetes sors, döbbenetes hatással. Boszton, a pásztor, saját gyermekének lesz akaratlan gyilkosa: őt öli meg, nem a gyerekrabló anyafarkast — aztán bosszút áll Bazarbajon, aki viszont a farkas kölykeit lopta el nyereségvágyból. Boszton úgy lövi le Bazarbajt, mint egy kutyát. Mint egy farkast. S készen arra, hogy föladja magát, életében először értheti meg, hogy minden ember önmagában hordja a világmindenséget. Mindenki felelős érte a maga módján; felelős a maga belső univerzumáért. Pusztulékony ez a kozmikus egész, akár külső, akár belső. A kicsapott papnövendék Avgyij istene, a jobb sorsra érdemes Boszton istene, az istentelen Bar^ zarbaj istene látja mindet — de mert a világot az embernek teremtette, hagyja némán, hogy az ember vergődjön el a világával. Alkoholizmus, kábítószerezés, brutalitás, kopár életek kopár vidékeken: sebeket hasogató könyv Ajtmatové. S mégis színtiszta költészet. Költő fordította magyar nyelvre: Rab Zsuzsa. Az idei esztendő könyvkiadásainak egyik legsúlyosabb és legszebb ajándéka Csingiz Ajtmatov Vesztőhely című regénye. Torkunkra forr a kezünk. De az ember mégsem fojthatja meg önmagát — sejteti a tragédiák mögül is Ajtmatov. ö átkiabálja a pusztaságot, a kábítószert termő vadkenderföldet, a farkasok dalát. Nekünk is énekelnünk keik (Európa Könyvkiadó, 1987) Tarján Tamás Lipták Pál: A késő éden hagyatéka A nap már késő délutánra jár Lipták Pál: A csabai főtéren Mucsi József: Hitvesemhez Az előkészületben, az útban Az úton látottakban: a hőségtől ébredt délibábban, az útmenti gyümölcsfákban, a mezők sokszínű virágaiban, a búzatáblák szőkeségében benne voltál Erzsikém! Békés, 1987. július 22. Katona Judit: Mint a szép, hives... Mint a szép, hives patakra a szarvas, úgy vágyom én, szomjazom, igaz szavakra. Lobog fehér papírom, fohásszal tele írom, vajon lesz-e megnyugvásom, vadak között maradásom? Húzkodnának, kötöznének csapdát vetve ellenim, bizakodván mégsem félek, feléjük kiáltok megint én semmitől se félek, erős bennem a lélek s bár gyengék a szárnycsapások égi madarakkal szállók. Sass Ervin: Visegrád úgy sétáltam ott mint Mátyás íródeákja egykor még láttam Nagymarost miként amaz a palotát hegyomlás előtt a Dunának karjaiban Hajó amonnan jött az a hajó amonnan dübörgő állat lihegő vízikígyó s a bástyán a torony alatt nem kiáltott senki riadót az ágyúk elgurultak a lőrések elől s a folyó vihogva nevetett Az Anjou kút időgép Salamon tornyában arról hogy a legnagyobb király is íme elmúlandó A fellegvárban mire felértünk mai ostromlók tíz óra lett vagy tizenegy is néztük a csákányok rajzát a sziklafalon s láttuk a sújtó karokat a porrá omlott energiát hallottuk a harci kiáltásokat amikor a német a török és a magyar meg a ki tudja miféle a belső várba csak mi nem mert Ancika szabadnapos és nem küldte el a lakatnak kulcsát hogy lássuk ki élt *es ki holt itt ebben a nagy világpolitikában anno Jegenyék jegenyék Nagymaroson az évezredfo- lyónak partján jegenyék a békési országút napsárga oldalán jegenyék Tihany útjain és a magányos torony- góliát az ablakom látószögében haragos felkiáltójelek démonok hajlongó öregszülék örömök nekrológjai arról hogy megingathatatlanul még akkor is
