Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-12 / 240. szám
1987. október 12., hétfő o 1 „leány(vállalat)-vásár Épít-e még a Délép Békés (Folytatás az 1. oldalról) — A szerződéseket egyszerűen, cedálással adtuk át, ami azt jelenti, hogy minden, a szerződésből eredő jogot és kötelezettséget, amelyet a beruházó felé a Délép vállalt, a cedálással a szövetkezet átvállalta. Ezt a beruházók mind tudomásul vették, hisz ezt a nyilatkozatot mindkét kivitelező aláírta, így a szerződés folyamatos maradt. Ilyen értelemben sem a garanciális problémákkal, sem egyéb szerződéses vitával nem lehet gond, mert teljes értékű jogutódként viszi tovább a munkákat a szövetkezet. — Milyen a Délép jelenlegi helyzete? Hogyan tudnak kilábalni a nehézségekből? — Bizony, nagyon félreverték a harangot a Délép körül. Voltak olyan hírek, hogy felszámolják a vállalatot, vagy szanálják. Többféléi is kaptunk olyan tanácsot, hogy kérjük ezeknek az elindítását. Mi úgy ítéltük meg, hogy vannak olyan — elsősorban nem termelő — állóeszközeink, amelynek az értékesítésével valahogyan ki tudjuk gazdálkodni az egymilliárdnyi pénzügyi hiányt. Ez részben alaphiányból, részben a ’85—86-os éves veszteségből, valamint a várható, és ennek megfelelően tervezett 1987. évi veszteség figyelembevételével adódik. Erre készült egy program, amelyet elfogadott az ÉVM és a Pénzügyminisztérium tis. Tudomásul vették, hogy a vállalatunk önerőből kívánja rendezni pénzügyi gondjait. Az eddigi intézkedések azt bizonyítják, hogy helyes volt ez a döntés, mert év végéig vállalkoztunk arra, hogy az egymillinvomában... megyében? árd-ötvenmilliónyi pénzügyi hiányt rendezzük. Ma ott tartunk, hogy durván mintegy 100 millió forintnyi hiány az mindössze, ami nem került még rendezésre. Mindenképpen úgy tűnik, hogy az év végére a pénzügyi hiányunk teljes egészében rendezésre kerül, és talán még valamennyi szabad forrás is lesz. — A vállalat átszervezésével a vállalat dél-alföldi regionális tevékenységi köre be fog-e szűkülni? — Regionális tekintetben nem fog szűkülni a tevékenység. Az biztos, hogy elsődlegesnek Csongrád megye építési feladatainak ellátását tekintjük. Amennyiben az itteni igények nem töltik ki teljesen a kapacitásunkat, úgy szabad válla- lású munkákat a szomszéd megyékben is elvégezhetünk. Békés megyében jelenleg is van több munkánk, különböző területeken. Egy biztos, hogy lakásépítésre egyelőre mi azért nem vállalkozunk, mert nincs hozzá megfelelő építőipari szervezetünk. — Vannak-e olyan technológiák, amelyekért kereshetik a Délépet munkavégzésre? — A speciális, csúszózsa- lus technológiával az egész országban vállalkozunk. Vállalati szabadalomként tartjuk számon a dugóalapozási eljárást, amelyet az FTV-vel, a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalattal közösen jegyzőnk. Ez egy — mondhatom úgy, hogy világ- színvonalon álló — technológia, amivel már külföldön is van lehetőségünk a kivitelezésre, sőt a licencia értékesítése is folyamatban van, Franciaországba és Jugoszláviába. Pleskonics András Egészségügyi intézmények országos tűzoltóversenye A gyulai tűzoltók bemutatták a tűz elleni védekezés legkorszerűbb módját. 8600 liter tűzveszélyes folyadékot gyújtottak meg, és oltottak (el rövid időn belül Ragyogó őszi időben került sor szombaton délelőtt a gyulai sporttelepen az egészségügyi intézmények első országos tűzoltóversenyére. Az ötlet a Békés Megyei Tanács Pándy Kálmán Kórház és Rendelőintézetében született. Szükségességét Nánási János, a kórház tűzvédelmi üzemmérnöke azzal indokolta, hogy a különböző területi megmérettetéseken az egészségügyi vállalati tűzoltók általában nem végeztek kimagasló eredménnyel. Ennek oka az volt, hogy ! az egészségügyi intézmények eddig nem az első feladatok közé sorolták a tűzvédelmet. Az egészségügy első ilyen versenyén 19 országos, megyei és városi kórházi csapat bizonyíthatta be fel- készültségét. Először dr. Horváth István orvos ezredes, az egészségügyi minisztérium szervezési főosztályvezetője üdvözölte a felsorakozott csapatokat, és fogadta jelentésüket. Ezután Fábián Gábor tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Tűzoltóparancsnokság parancsnokhelyettese •köszöntötte a résztvevőket, a vendégeket. Megnyitó beszédében dr. Rácz László megyei főorvos kiemelte, hogy az egészségvédelem és a tűz elleni védekezés kapcsolata a gyógyítás biztonsága érdekében mindennapos szakmai feladat. A versenyt az önkéntes és a városi tűzoltóság versenyszabályzata alapján rendezték meg. A vállalati tűzoltók két „számban”, 800 liter/perces kismotorfecs- kendő-szerelésben és kétszer 55 méteres tűzoltó-váltófutásban bizonyíthatták fel- készültségüket. A versenyen első lett a Békés Megyei Tanács Pándy Kálmán Kórház és Rendelőintézet tüdőgyógyászati csapata, második a Debreceni Orvostudományi Egyetem, harmadik pedig a berettyóújfalui dr. Zöld Sándor Kórház és Rendelőintézet csapata lett. Kép, szöveg: Szőke Margit Erdély története Tudományos illés Debrecenben Szombaton este szakmai vitával befejeződött Debrecenben az Erdély története című háromkötetes monográfiáról rendezett ! tudományos ülés. Több mint 300 érdeklődő előtt olyan szakemberek, történészek, tanárok fejtették ki a véleményüket Erdély történetéről, akik nem vettek részt a háromkötetes mű elkészítésében. de szakmai tapasztalatuk segítheti a kötet szerzőit későbbi kiadások esetleges kiegészítésében, pontosításában. A kétnapos! tudományos ülést bezáró vitát Köpeczi Béla akadémikus, a monográfia főszerkesztője vezette. A tanácskozás után Köpeczi Béla az Erdély története című monográfia létrejöttének körülményeiről, fogadtatásáról és a debreceni konferencia munkájáról nyilatkozott az MTI munkatársának. Elmondta, hogy a monográfia iránti élénk érdeklődés magával a témával, Erdély történetével indokolható. Erdély évszázadokon át a magyar állam szerves része volt, s az ott élő magyarok ma Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét alkotják. A mű az első olyan vállalkozás, amely három etnikum — a magyarok, a románok és a szászok — el- különíthetetlen történeteként, a régió történetébe ágyazva mutatja be Erdély történetét az I. világháborút követő időszakig. Tudományos munka még nem keltett olyan, érdeklődést hazánkban, mint e tízéves munkával elkészült monográfia megjelenése, egyben jó példa arra is, hogy hazánkban a tudományos kutatás számára nincs tabutéma, a politikai vezetés komolyan kezeli a tudomány szabadságát.1 Erdély pedig, amely kultúránk révén, családtagok vagy barátok közvetítésével olyan sok szállal kötődik múltunkhoz és jelenünkhöz, különösképpen nem lehet „tiltott terület” a tudomány számára. — Országhatárunkon túl — mondta Köpeczi Béla — elsősorban tudományos munkaként kezelik, s magas színvonalúnak minősítik az Erdély történetét. Sajnálatos módon politikai túlrea- gálást is kiváltott a monográfia, amit indokolatlannak tartunk. Erdély történetének vitatott kérdéseit csak tudományos úton lehet és kell megoldani. Ennek érdekében hazánk javaslatot tett a Magyar—Román Történész- bizottság munkájának felújítására, a javaslatra azonban mindeddig nem kaptunk választ. A kétnapos debreceni konferencia egyben a monográfia itthoni tudományos megméretését is jelentette. A szakemberek több olyan kérdésre is felhívták a szerzők figyelmét, amit beépíthetnek egy esetleges javított kiadásba. Köpeczi Béla a tanácskozáson bejelentette, hogy hamarosan megjelenik az Erdély történetének harmadik kiadása. Eddig 70 ezer példányban jelent meg a mű, sajnos a 2. kiadás — a könyvterjesztők kishitűsége miatt — csak 30 ezerben. December végére a szerzők elkészítik az egykötetes változat kéziratát, ami idegen nyelven is meg fog jelenni. Nyugati országok könyvkiadói emellett a háromkötetes monográfia megjelentetése iránt is érdeklődnek. ] Szombat délután a mezőberényi állomáson Szombat, kora délután. A mezőberényi vasútállomás várótermében teremtett lelket sem találni. A peronon próbálkozunk, néptelen az is. Csak egy fiatalember bóbiskol a pádon, arcát a kellemesen melengető napsütés felé fordítva. Nincs szívünk megzavarni nyugalmát. Jegyet csak tudnánk venni valahol — bizakodunk —, s bekopogunk oda, ahová „Idegennek belépni tilos”. Boldizsár Irén jegypénztárost a helyén találjuk. — Ilyenkor szombat délután mindig kevesen utaznak, még kötögetni is van időm — mutat a félkész pulóverre. — Bezzeg reggel ... Mikor a piacra igyekszenek az emberek. A vasárnap estéről nem is bőszéivé ... Olyankor mennek vissza a diákok, meg a katonák. És persze, erős a hétfő reggel is. Bizonytalan kopogtatást hallunk odakintről, s a fiatalasszony már nyitja is az aprócska üvegablakot, hogy ne várjon hiába az utas. „Egy 20 kilométerest kérek, Gyomára” — hallatszik kívülről. Boldizsár Irén pillanatok alatt kiadja a jegyet, aztán ismét felénk fordul, fáradtan ölébe ejtve kezét. — Tudják, kicsit hosszú a nap — magyarázza. — Reggel öttől vagyok szolgálatban, és 21.20-ig még jócskán van idő. De megéri, hiszen minden másnap szabad vagyok, így jut idő a kisfiámra, meg a ház körüli munkákra is. Másfél éve jöttem ide a vasúthoz, 'a szövőszék mellől. Nem bántam meg. Könnyebb ez a munka, és a fizetésem sem roszabb, mint addig volt. Hirtelen megnő a forgalom.. Nem zavarunk tovább, inkább kint, a peronon folytatjuk a szemlélődést. Csinos, fiatal lány mellé telepszünk, Gyomára utazik, lakodalomba hivatalos. Odább fiatal pár csitít egy négyéves forma, torkasza- kadtából üvöltő lánykát. Talán álmos, talán futkározni szeretne, de ez itt, a sínek közelében veszélyes vállalkozás. Különösen, most, mikor a távolban kirajzolódtak a Budapestről érkező „személy” szürke körvonalai. Néhány másodperc, s előttünk sóhajtozik, zúg, csikorog a böhöm nagy gép, a mozdony, alázatos kísérőivel, a vasúti kocsikkal. A mozdonyvezető kihajol az ablakon, figyeli a meglóduló tömeget. Vár; itt „randevúzik” nap mint nap percek múlva érkező „gyorssal”, mely Békéscsabáról Pest felé tart. Megvárja, míg az tovarobog, s indul ő is, végállomása, Békéscsaba felé. Ám addig van egy cseppnyi időnk, hogy szót váltsunk vele. Mi lent, a peronon, ő fent, a mozdony ablakában. Nosza Lászlóra a szó szoros értelmében felnézünk ezekben a percekben. — Húsz éve vagyok mozdonyvezető — mondja. — Apám, bátyám a vasútnál dolgozott, hát én is idejöttem. Szeretem a munkámat, a nehézségeivel együtt is. A legemlékezetesebb utam két évtizedes pályafutásom alatt az volt, mikor egy busz előtt sikerült megállni az utolsó pillanatban. Hát, mit mondjak? Én is megizzadtam, de a busz utasai még jobban. A peronon még nagyobb a sürgés-forgás, mikor Békéscsaba felől befut a „gyors”. Elbúcsúzunk a mozdony vezetőjétől, s bevetjük magunkat a leszállók forgatagába. Kit szólítsunk meg — nézegetjük a szembejövő embereket —, végül egy idős asszonyt választunk, aki kosarakkal megrakodva igyekszik a kijárat felé. Szabó Sándorné kora reggel óta talpon van, egy kis szőlőt, meg galambot vitt a csabai piacra. Most üresek a kosarak, elkelt a portéka: — Megdolgozunk a férjemmel azért a kis pénzért. Két kertünk van, a gyerekek meg, a két fiam, csak ritkán ér rá segíteni. Van nekik is elég, tudja, hogy van ez. Leteszi a csomagokat, kifújja magát, aztán indul ismét, sietős léptekkel, úgy szól vissza, summázva beszélgetésünket: — Ebből aztán nem gazdagszunk meg! Nagy volt a felhozatal, olcsón kellett eladnunk mindent, ha szabadulni akartunk az árutól.... A vonatok tovarobogtak, ismét elcsendesedett az állomás. Kálazi László forgalmi szolgálattevő is kifújhatja magát. Beszélgetésünket csak a mechanikus biztosítóberendezés berregése zavarja meg: — Jelzi, most járt ki a vonat — mondja „vasutasnyelven”, aztán hozzáteszi Személypénztáros, szolgálatban magyarázatképpen: — Szabad a vágány. Tíz esztendeje felügyeli az állomás rendjét, emelgeti a vonatmenesztő tárcsát, mellyel — ezt is tőle tudom — az indításra hatalmazza fel a vonatokat. Gondoskodik a tolatás megszervezéséről, tájékoztatja az utasokat, egyszóval teszi, amit kell. Csakúgy, mint néhány méterrel odébb Ry- binszki István. Fantasztikus iramban rakja vagonokba a hegynyi cukorrépát, homlokrakodójával. Jelbeszédünkre azért megállítja a gépet, van még idő, este 9- re kell berakni a vagonokat, hogy mehessenek a Sarkadi Cukorgyárba. — Látják, nincs itt a kampány idején se szombat, se vasárnap — mondja, aztán hamar hozzáteszi, nehogy azt higgyük, panaszkodik: — Azért nem bánom, hiszen tudják, hogy van! Az ember szereti, amivel a kenyérre valót keresi. Én is szeretem ezt a Volvót. Ha ráhajtok, 35 perc alatt is berakok vele egy vagont ... Mielőtt hazaindulunk, még egy rövid sétát teszünk az imént még kihalt peronon. Ismét van kivel szóba elegyedni. A négyéves Pengő Pisti nemrég érkezett nagyanyjával, Somvári Mihály- néval „vonatnézőbe”. Rendszeres program ez náluk, ilyenkor szombat délután. Gécei Pál és fia időben érkeztek, még negyed órájuk van, s tehetik vonatra a roppant demizsonokat. Haza, Békéscsabára viszik a pálinkát, amit a herényi kertben termett gyümölcsből főztek. — A lányomékkal közösen vettünk itt egy 414 négyszögöles kertet — mondja az apa —, úgyhogy gyakran utazunk ide, mindig van mit csinálni. Hogy megéri-e? Hát tudja, ilyen szárazságban, mint az idén volt, nemigen. A permet meg drága, mert új a csomagolás. A bogarak meg szemberöhögnek minket, ha permetezünk ... Ismét vonat tűnik fel a láthatáron. Megérkezik, aztán indul, s tovatűnik, "miként az állomásokon lenni szokott. Lassan beesteledik, de a vonatok csak jönnek, menetrend szerint. Nagy Ágnes Vonatra várakozók Fotó: Gál Edit
