Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-08 / 237. szám
1987. október 8., csütörtök ...És ma mit tenne Zrínyi Miklós? Évadnyitás a Jókai Színházban HANGSZÓRÓ A vértanúk napja Ünnepeink, ünneplési szokásaink változnak. Így van ez jeles nemzeti és családi eseményeket jelölő napjainkkal egyaránt. A tiszteletadás, a megemlékezés hangjai a poli- I tikai irányzatoknak megfelelően másképp szóltak — és szólnak — a különböző korokban. Október hatodikén aradi és pesti vértanúkat gyászolunk, hős forradalmárokra emlékezik kegyelettel a nemzet. 138 évvel ezelőtt, 1849 őszén Magyarország fájó történelmi leckét kapott, s nem elsősorban Haynautól, nem is Ausztriától, hanem az ellenforradalomtól. Rónai Mihály András írja a Népszabadság keddi számában: „1849. október hatodikénak — s azóta is megannyi borzasztó dátumnak — leckéje más: az ellenforradalom természete. Az ellenforradalom ugyanis hivatalból bestiális: jogokba vél visszatérni, tehát féket nem ismer, terrorjának típusa bosszuló, tehát magát küldetésesnek, amor&li- tásában önmagát a morál netovábbjának érző terror. Hinni neki, kapitulálni előtte nem szabad, mert akkor keresztre feszít, tüzes trónra ültet, lemészárol, felakasztat, tarkón lő, kiirt — s közben isteni parancsnok végrehajtójának tekinti s hirdeti magát.” A vértanúk napja című október 6-i, esti rádióműsor nem a történelmi tényeket, eseményeket tárgyalta vagy elevenítette fel, hanem azok utóéletéről, az évek során változó megemlékezésekről, a nemzeti tragédia, az egyéni tragédiák előtti tisztelgés különböző hangsúlyairól szólt. Juhász Gyula, Katona Tamás és Nemeskürty István történész szakértők Ocsovay Gábor műsorvezetővel nemzeti forradalmi tudatápolásunk lépcsőfokait vázolták fel. Arad a nemzet „lenni vagy nem lenni?” kérdéseként jelent meg az érdekes kerekasztal-beszélgetésen. Arra hívta fel figyelmünket, hogy tiszta, igaz történelemlátás, -vállalás és emlékezés nélkül elképzelhetetlen a nemzeti öntudat. A kék fényű lámpás A nem régen elhunyt német költő és elbeszélő, Franz Fühmann nem ismeretlen a magyar közönség előtt. Azt viszont kevésbé tudják róla, hogy jelentős műfordító is volt, József Attila, Ady Endre és Radnóti Miklós kiváló ismerője és szenvedélyes tolmácsolója német nyelven. Fühmann meséket is írt, számos gyermekkötete jelent meg. Tegnap délelőtt egy felnőtteknek szánt meséjéből készült hangjátékot, A kék fényű lámpást sugározta a rádió. Magyarországi naplójából (Huszonkét nap, avagy Az élet fele), Tapasztalatok és ellentmondások című esszékötetéből, sok-sok lírai vallomásából tudom, mennyire szerette Fühmann a mi hazánkat, a magyar tájakat, ízeket, irodalmunkat. Több helyütt méltatja — valami egészen különös fájdalmas irigységgel — történelmünket és nemzeti öntudatunkat. Történelemvállalás és nemzeti öntudat — hallgatom Fühmann hangjátákát, s a tegnapi adás jut eszembe, A vértanúk napja. A kék fényű lámpás — ez a felnőtteknek szóló mese a katonáról, akit elküldenek, akire már nincs szükség — Müller Bálint muskétás sorsán keresztül tulajdonképpen szembesítés a múlttal. Kíméletlen önvád, önítélet — és a tisztánlátás óhaja. Ki ez a katona, ez az ember, ez az I íróV És hol a helye, mi a dolga, a mai világban? Szenvedélyből és szenvedésből született írás — mint Fühmann valamennyi műve. Már csak azt sajnálom, hogy a felnőttek — akikhez Fühmann meséje szól — általában nem a rádió mellett töltik délelőttjüket. Niedzielsky Katalin Lehet, hogy hiba volt, mégis kötelezőnek éreztem, hogy elolvassam: mit is írtam a Nyári Gyulai Híradó június 26-i számában az Üj Zrínyiász várszínházbeli előadásáról? Akik csak az akkor látott előadásból ítélnek, nem tudhatják, menynyi zavaró körülmény gátolta (nem a rendező és a színészek hibájából) az előadás kiteljesedését, hogy jóformán csak az utolsó órákban dőlt el: mégis lesz bemutató. Nos, a nézőt nem érdeklik efféle közjátékok, a néző csak a végeredményre kíváncsi, az előadásra. A végeredmény pedig közepes osztályzatra jogosította a produkciót, és ez némiképp táplálta azt a reményt, hogy majd az őszi, kőszínházi bemutató jobb lesz, közelebb jut Mikszáth Kálmán zseniális ötletéhez, és remekbe szabott regényéhez, az Üj Zrínyiászhoz. A legfontosabb nyilván az, hogy a millennium után „feltámadt” Zrínyi Miklós és katonái miként válnak tükrévé egy csak a pénzre, vagyonra, üzletre, rangkór- ságra és korrupcióra épülő világnak? Miként vetítik vissza a háromszáz év előtti (legalább is a tudatunkban) erkölcsösebb világ eszményeinek ütközéseit az újjal, hogyan csetlenek-bot- lanak a „hősök” a másféle A KISZ KB, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal és a Művelődési Minisztérium pályázatot hirdet belföldi köz- művelődési ösztöndíjra. Ennek célja, hogy a közművelődés tartalmi fejlesztése érdekében segítséget nyújtson a szakembereknek — egyéneknek vagy 3-4 tagú csoportoknak — a korszerű gyakorlat megismeréséhez, terjesztéséhez, fejlesztéséhez, illetve a szakmai önképzés hatékonyabbá tételéhez. Az ösztöndíjjal két munkaformát — belföldi tanulmányút és pályamunka — támogatnak: ezekre 10 naptól egy hónapig terjedő idő áll az ösztöndíjat elnyertek rendelkezésére. Erre az időre havi átlagkeresetet fizetnek. A meghirdető szervek különösen három témakört javasolnak: ifjúság és közművelődés, demokrácia és kultúra, gazdaság és kultúra. A következő esztendőre szóló pályázatokat 1987. október 31-ig kell beküldeni a Művelődési Minisztérium Közművelődési Koordinációs Titkárságának címére (ahol részletes felvilágosítással is szolgálnak): Budapest, Sza- lay u. 14. 1884. Pf. 1. A pályázatok elbírálási határideje december 15. vitézkedéseket elváró közegben, az elmúlt századvég éveiben? Mikszáth félreérthetetlen szándékkal írta meg regényét, és szabadjára engedve mesélő kedvét, vitte az olvasót fantasztikus tájakra, helyzetekbe, ahol és amelyekben: a feltámadot- tak- gondolataival is megismerkedhettünk. De hogyan van ez a színpadon? El le- het-e mondani mindazt (és el lehet-e játszani?), ami a regényben a Nagy Szatíra feltámadását hozza? A várszínházi és ezt a mostani, kőszínházi előadást látva, az az érzésem, hogy nem lehet. És erről nem tehet az író, Szentmihályi Szabó Péter sem. nem tehet a rendező, Rencz Antal sem, és hiába igyekszik Victor Máté a songokkal (nincsenek olyan színvonalon, mint az eddig utolérhetetlen Cyrano zenéje) : az Üj Zrínyiász (a regény) úgy tűnik, makacsul ellenáll az adaptálásnak. Ennek ellenére — és ez már kétségtelen, hogy az író, a zeneszerző, a rendező és a színművészek érdeme — a hangulat, mely ezt a furcsa, fantasztikus történetet körüllengi, jelen van alkalmanként: kitűnő a feltámadás „megszervezése”, a groteszk humor itt, tehát már az első jelenetben megüti a hangot: majd (különösen az első részben) adódik még A másik pályázatot a Művelődéskutató Intézet (Budapest I., Corvin tér 8. 1251) írta ki „ön mit javasol?” címmel. Ennek a pályázatnak a célkitűzése olyan közművelődési elgondolások, megoldások, eljárásmódok összegyűjtése, feldolgozása és közkinccsé tétele, amelyek helyben születtek, az adott város, település, intézmény előtt álló feladatok megoldására. Az elbírálók és a jövendő hasznosítók hivatásos, gyakorló népművelők, kultúraközvetítéssel foglalkozók lesznek. A maximum tíz gépelt oldalnyi terjedelmű pályamunkákat november 30-ig lehet beküldeni a meghirdető címére. Az első díjat nyert 15 ezer, a második 10 ezer, a harmadik pedig 5 ezer forint pénzjutalmban részesül, további tíz dolgozatot is megvásárolnak. A kiírások — remélhetően — visszhangra találnak megyénkben is, ahonnan már annyi figyelemre méltó köz- művelődési kezdeményezés elindult, ahol népművelőink nem álltak soha szűkében munkájukat segítő elgondolásokban, javaslatokban, módszerek kidolgozásában. Erőpróbának is alkalmas a két pályázat, melyeknek erkölcsi haszna kétségtelen. több alkalom, amikor vibrálni kezd a „levegő” és zárul az áramkör a színpad és a nézőtér között. Később ez ritkul, hogy aztán a vége felé újra lendületbe jöjjön az egész, és mondhatni, tökéletesen megkomponált záróképpel ajándékozzák meg a már csüggedni látszó közönséget. Ennyiből is kitetszik tehát, hogy ezen a kőszínházi estén most már tévedhetet- lenül kiderült: a dramati- zálás nem sikeres, és nemcsak a sűrű színváltozások okán esik az előadás feszültsége. Ha még ehhez az is hozzátartozik, hogy a cselekmény groteszkségét, vagy talán frivolitását erősítő songok nem azonos színvonalúak, akkor a képlet megoldása nyilvánvaló. Rencz Antal láthatóan felhasználja a várszínházi bemutató tapasztalatait, az előadás ritmusa sokkal gyorsabb, drámaibb. Kerüli a kitérőket, habár így is kénytelen megtenni jó néhányat, összességében és láthatóan arra törekszik, hogy az Új Zrínyiásszal ne csak az elmúlt századvég társadalmi visszásságait leplezze le, tegye ironikus tükörbe, hanem arra is, hogy egy-egy fél mondat, hangsúly, kétségtelen párhuzam felerősítésével a mostani századvég közönsége is kaphasson Egy nap az út Ügy két évvel ezelőtt kezdődött a kapcsolat: a dort- mundi RWAG (Rheinisch- Westfälischen Auslandsgesellschaft — Rajna-Vesztfá- liai Külföldi Társaság) szervezésében akkor látogathatott el először a Ruhr-vidé- ken levő Bergkamenba a Balassi. A harmonikazenekarral baráti kapcsolat alakult ki; a nyár elején ismét vendégül láthattuk a számunkra talán szokatlan, de minden tekintetben igazi művészi élményt nyújtó, igen nagy zenei kultúrájú, elsősorban munkásfiatalokból álló zenekart ás vezetőiket. Szeptember 9., szerda, délután 4 óra. Negyvennégyen szállunk föl az MMK új Ikaruszába; a táncosok, a négytagú Békés Banda, az együttes nemzetközi hírű koreográfusa-vezetője, Born Miklós, Krétz Ádám, a tolmács és a delegáció, melynek vezetője Blahut Lajos, a békéscsabai városi tanácselnök helyettese, tagja Faragó Géza, a megyei tanács ifjúsági és sportosztáJyának helyettes vezetője és dr. okulnivalót, felhívást arra, ami egy évszázad alatt sem változott; hiszen az, hogy pénz, vagyon, üzlet, rangkórság, korrupció — még nem kerültek ad acta. A szereplők teljesítménye sokkal jobb, mint a várszínházi előbemutatón volt. Okait nincs okom keresni, nyilván, a művészi önértékelés és a rendezői segítség sokat nyom a latba most is. Kifejezettebben hatásosabb, és néhány jelenetben az a Zrínyi, akit Mikszáth megírt: Kincses Károly. Hogy énekesfeladataiban is visz- szafogottabb, előnyére vált az alakításnak. A beugrásra kényszerülő Árdeleán László Alap Gáspár szerepében magabiztos, kellően tizenhatodik századi, és mindvégig belső tűzzel ég: az egyik legelfogadhatóbb szereplő az előadásban. Sokat változott Dávid Sándor, Juranics Lő- rincze figyelmet érdemel. Morvay Pálma most nemcsak a csábos Bobomét játssza-énekli, a kor erkölcséről is némi képet ad, és adhatna többet, ha Bobomé szerepére jobban figyelt volna az író. Kár, hogy több színész sok szerepet játszik, ez bizony keményen zavar, főként, ha maszkban-megje- lenésben sincs elütő változás. Ettől függetlenül Dari- day Róbertre elsősorban mint Bobor ezredesre, Gyur- csek Sándorra mint Rózer- re, Lengyel Istvánra mint Fáik Miksára, Gálfy Lászlóra mint Wlassits Gyulára emlékezünk, és külön Kalapos Lászlóra, aki nem kevesebb, mint hat szerepben lépett elő, nyíltszíni tapsra ragadtatva a közönséget, ami ezen a bemutatón azért ritkaság volt. Rátkai Erzsébet díszlete a gyulai várat idézte kiindulópontként, és ide is tért vissza az utolsó képben, jelmezei elfogadhatóak. A koreográfust Gesler György m. v. talán több vitalitást kölcsönözhetett volna elképzeléseihez, lendített volna az előadáson. Az évadnyitó — a gyulai előbemutató után — gondolatokat ébresztő hangulattal zárult, elsősorban arról, hogy miért is ismétlődnek bizonyos dolgok az emberek életében, évszázadokon át? (Képünkön az előtérben Kincses Károly és Árdeleán László.) Sass Ervin Fotó: Gál Edit Ambrus Zoltán, a megyei könyvtár igazgatója. No és e sorok írója is .. . Az előzetes számítások szerint legalább huszonnégy órás út áll előttünk ... „Elosztás” a piactéren Végig Ausztrián, majd Passautól tovább a Duna mellett a sztrádán, aztán északra fordulunk a ködöspárás tájjal övezett „autó- bahn”-on kontinensünk legnagyobb kiterjedésű ipari központja, a Ruhr-vidék felé. Az otthoni nyár végi langymeleg után kicsit szokatlan a hűvös-páradús levegő; előkerülnek a pulóverek. No és a hangszerek is. A Békés Banda „teljesíti kötelességét”, hol balladiszti- kus, hol csúfolódó népdalok szólalnak meg a hegedűkön, a brácsán. S amikor pihennek egy kicsit — hiszen az együttes átlagéletkora alig haladja meg a 19-20 évet! —, popzenét rejtő kazetták kerülnek sorra. Ahogyan majd mindig, ha útra keltünk buszunkkal. Nagyon figyelni kell a „bahn”-on: egy szemvillanásnyi késés és megvan a baj. Egy kijárattal később fordultunk le, így némi késéssel érkeztünk meg a bergkamen-oberadeni piactérre, a megbeszélt találkozóhelyre. A krónikás meg sem kísérli, hogy lefesse, milyen ovációval fogadták az egyvégtében vagy 1300 km-t megtett buszt vendéglátóink, a „vendégszülők”. Rövid üdvözlés, amelyre már senki sem figyel igazán, hiszen noha még csak az ablaküvegen át, de már lehet üdvözölni a régi ismerősöket. „Jé, Martinnak rö- vídebb a haja!” — kiáltja valamelyik lány, s Martin, a harmonikazenekar „koncertmestere” szőkén és mosolyogva, szemüvege mögül kacsintva a ránk váró megannyi személykocsi fényében integet vissza lányainknak. Este nyolc óra van, végtére is 28 órát buszoztunk. De boldog mindenki, a szemmel láthatóan vendéglátóink is. „Családokhoz megyünk" — tudtúk ezt indulásunk előtt is. Azt azonban csak későbben, hogy majdnem sértődés lett a dologból: voltak olyan családok is, akiknek már nem juthatott „magyar gyerek” ... És következik az „elosztás”, előzetes megállapodás szerint. Itt mindenki régi ismerős, s a bizony szánalmasan csekélyke német nyelvtudást a pillanat öröme még pótolni tudja ... Gyorsan kiürül a tér, Bartha István és Szatmári Sándor buszvezetőink a „géppel’ együtt utazhatnak a „vendégszülőkhöz” — mint később valamennyien megtudtuk —, egy mintafarmra. Talán a véletlen, talán a vendéglátók szándéka hozta úgy, hogy e sorok írója dr. Ambrus Zoltánnal együtt a bergkameni zenekar vezető Látogatás a bergkamen-oberadeni városi múzeumban Pályázatok népművelőknek % Cél: a közművelődés tartalmi fejlesztése űz NSZK-ban a Balassival 1. Vendéglátónk, Oberaden Szeptember 19. és 20. között az NSZK-beli bergkameni harmonikaegyüttes meghívására nagy sikerű turnén vett ré'zt a Békés Megyei Művelődési Központ Balassi néptáncegyüttese; viszonozva ezzel a vendéglátó zenekar kora nyári Békés megyei vendégszereplését.
