Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-06 / 235. szám
1987. október 6., kedd o IZUtlUKTiltj Meghalt Cserei Pálné Térkép a napenergiáról Megrendültén vettük a hírt, hogy Cserei Pálné TIngi Ilona, a Vöröskereszt nyugalmazott megyei titkára október Igán, életének 74. évében váratlanul elhunyt. Személyében elkötelezett kommunistát, a közösségért és családjáért áldozatkészen dolgozó embert vesztettünk el. 1945 óta volt a párt tagja. Mint a Vöröskereszt megyei titkára fáradtságot nem ismerve dolgozott, hogy könnyítsen embertársai sorsán. Munkabírása, ügyszeretete révén megyeszerte elismerést vívott ki magáhak. Megrokkant egészségi állapota hamar nyugdíjba kényszerítette, de ezután sem szakadt el a munkától. Egy évtizeden át Békéscsabán a II. kerületi párt- alupszervczet titkára volt. Tevékenysége elismeréseként megkapta a Munka Érdemrend ezüst, majd arany fokozatát és a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Ezenkívül több táisadalmi és szakmai elismerésben részesült. Szerettei, tisztelői ma délután 3 órakor vesznek búcsút tőle Békéscsabán, a vasúti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A földfelszínt elérő és ott hasznosuló napenergia- mennyiség tér- és időbeli eloszlásának térképezésére tudományos módszert dolgoztak ki az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének szakemberei. A világszerte egyedülálló eljárás jól hasznosítható a naperőművek telepítésénél, az üvegházak elhelyezésénél, valamint a vetésszerkezet és a növénykultúrák táblahatárainak ' meghatározásánál. A térképek a napjainkban mind gyakrabban előforduló szélsőséges időjárás magyarázatát is elősegítik. A kutatók a Somló hegységet érő napenergia vizsgálata alapján fejlesztették ki a Föld bármely területén alkalmazható módszert. A mo- dellterületen egymástól függetlenül meghatározták azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják a napenergia tér- és időbeli eloszlását. A földrajzi szélesség, hosszúság, valamint a Nap évi és napi járásának ismeretében megállapították, hogy a légkör felső határára érkező energiamennyiség mekkora hányada jut el a földfelszínre. Hasonmás kiadásban Dr. Petényi (Donner) Lászlóra emlékezünk (1887—1971) „Csak most emlékszem rá, milyen volt” (József Attila) Száz éve született Békéscsabán. Középiskoláit szülővárosában, egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Diplomájának megszerzése után Bécsbe került a helyőrségi kórház főorvosaként, majd 1911-ben a temesvári kórház sebész főorvosa lett. Az I. világháború négy évét, mint ezred- orvos végigszolgálta a keleti és olasz frontokon. A háború befejezése után hazajött Békéscsabára. A Tanácsköztársaságban a helyi ’tartalékkórház sebészeti osztályának vezetője, majd városi kerületi orvos lett. 1926-ban városi ügyvezető orvosi kinevezést nyert. 1936-tól állami tisztifőorvosi megbízást kapott, és átvette a város egészségügyének irányítását. Ezt a tevékenységét — néhány év megszakítással — 1962 májusáig, nyugdíjba meneteléig nagy szakértelemmel látta el. Dr. Petényi László 43 éven keresztül irányította, szervezte Békéscsaba egészség- ügyi szolgálatát. Ezen idő alatt alakultak ki a magasabb színvonalú egészség- ügyi ellátásnak az alapvető feltételei. Munkája igen sokoldalú volt, az egészségügy minden ágazatára kiterjedt. Ösztönösen megérezte a betegségek megelőzésének a jelentőségét, a gondozás fontosságát. Az ő vezetése alatt alakult meg a Stefánia Csecsemővédő Egyesület helyi szervezete, a Tüdőgondozó Intézet, a Bőr-Nemibeteg- gondozó Intézet. Aktív szerepet vállalt a kórház korszerűsítésében, az új sebészeti pavilon tervezésében és építésében, új szakrendelő- intézet létrehozásában. A kórházi bizottságban, a képviselő-testületben mindig a gyógyítás korszerű feltételeinek a megteremtéséért harcolt. A felszabadulás után — idős kora ellenére — igen rugalmasan látta meg a szocialista egészségügy kialakításának előnyeit és szükségességét. Ennek érdekében minden kiváló szakmai tudását, nagy tapasztalatát hasznosította. Aktívan részt vett a város egészségügyi szervezetének korszerűsítésében. Munkabírása csodálatra méltó volt. Kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezett. Szerény, egyszerű, barátságos' segítőkészségével orvos kollégáinak, az embereknek modorával, jó tanácsaival, tiszteletét, megbecsülését elnyerte. ö minden orvosnak a kedves „Laci bácsija” volt, akihez bármikor bizalommal lehetett fordulni segítségért, tanácsért. Nagy elfoglaltsága mellett nagy gonddal és szenvedéllyel kutatta fel a város történetének dokumentumait és megőrizte az utókor számára. Mint volt munkatársa idézem emlékezésül a költőt: „Egy végső, igaz szót keresek De jaj, a szók mind üresek.” (Tóth Árpád) Dr.. Sonkoly Kálmán ny. igazgató-főorvos Megjelenik a Nekcsei biblia A magyar lovagkor leggazdagabban díszített, a megrendelőjéről Nekcsei bibliának elnevezett kódex hasonmását jövőre megjelenteti a Helikon Kiadó. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár gyűjteményében őrzött, festett és írott remekművet Károly Róbert kincstárnoka, Nekcsei Demeter az 1300-as években készíttette, valamelyik általa emeltetett templom részére, A művelődéstörténeti dokumentum méreteit tekintve a legnagyobbak közé tartozik, s a harmadik olyan emlék, amely fennmaradt az Anjou-korból. A Helikon Kiadó a washingtoni könyvtárral közösen adja közre az 1400 oldalas kódex 108 legdíszesebb, legszebb lapjainak hasonmását, különleges kötésben: tokban, az aranyfüsttel készült miniatúrákat arany színű fóliával nyomtatva. A képekhez magyarázatul szolgáló szöveget és a kódex történetéről, művészi értékeiről szóló tanulmányt Dercsényi Dezső írta. A , Nekcsei bibliára a Helikon Kiadó előjegyzést vesz fel. A díszes kiadvány várhatóan a jövő évi téli könyvvásárra jelenik meg 3900 forintos áron. Tisztelet a hősöknek ■Iz áldozatos hazaszeretetre emlékezünk október hall todikán. Arra a hazaszeretetre, amely az életet is kész feláldozni népe szabadságáért, boldogulásáért. 1848—49 dicső tettei például szolgálnak az utókornak, példát mutatnak arra, hogy mire képes a nemzet, ha haladó erői összefognak. És e dicső tettek névtelen hőseinek ezrei nyugosznak a szabadságharc csataterein, vagy a megtorlás áldozataként. Rájuk, mindannyiukra gondolunk, rájuk emlékezünk október hatodikén. A történészek feljegyezték, hogy ötvennégy és fél ezer honvédet követelt áldozatul a szabadságharc, a császári hadseregnek negyvenhatezer, a cári segélyhadnak huszonnyolcezer katonájába került a fegyverletétel kierőszakolása. Í849. augusztus tizenharmadikán Világosnál történt a feltétel nélküli megadás. Aztán a megaláztatást, hogy Ausztria csak idegen hatálom segítségével tudta legyőzni a magyarokat, könyörtelen megtorlás követte. Az időrendben első aradi vértanút, Ormai-Auffenberg Norbert honvéd ezredest augusztus 22-én felakasztották. A kegyetlen haditörvényszéki ítéletek zömének kihirdetése és végrehajtása azonban csak Komárom várának feladása után kezdődött. „Megdőlt a szabadság végső reménysége. Halálra vérzik immár Magyarország!” — kiáltotta világgá 1849 októberében Heine Európa legjobbjainak mélyen átérzett fájdalmát. Október hatodikán, ami egybeesett az 1848-as nagy bécsi forradalom egyéves évfordulójával, agyonlőtték Pesten az első magyar miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost, és lábbal tiporva a hadijogot, Aradon kivégezték a magyar szabadságharc tizenhárom parancsnokát: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Ariszti- dot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lázár Vilmost, Lahner Györgyöt, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagy-Sán- dor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és gróf Vécsey Károlyt. Tudatosan vállalták a halált, hiszen tisztában voltak helyzetükkel, mégsem szöktek meg, bár az orosz főhadiszállás tisztikara és legénységi állománya mindent elkövetett, hogy az őrizetükre bízott honvédtiszteket és tábornokokat életük megmentésére biztassa. Az osztrák császári hatalmat képviselő törzshadbíró viszont még halálukban is meg akarta alázni a hősöket, ezért holttestüket az akasztófán közszemlére hagyatta. Aminek eredményeként az aradi nép és a környező falvak lakossága ezerszámra zarándokolt a vértanúkhoz, és még sötétedéskor is hangosan imádkozott a gyászoló tömeg, Arad valamennyi harangjának zúgása közben ... Az aradi vértanúkat követte a halálba Csányi László közlekedésügyi miniszter, Kazinczy Lajos honvédtábornok, a nyelvújító költő fia. Pesten végezték ki Peter Giron és Woroniecki Mieczyslaw honvéd ezredest, valamint Aban- court Károly honvéd századost, de ki tudná név szerint felsorolni az áldozatokat. Még többen voltak, akiket börtönre ítéltek, majd évek múltán sokan kegyelmet kaptak. Ám jó néhány példa volt arra, hogy a szabadságharc hősei visszautasították a kegyelmet, így nevetségessé tették a bécsi kormányzatot, amelynek az ötvenes évek végére hovatovább azt kellett erőszakkal elérnie, hogy némelyik elítélt magyar elhagyja börtönét... N apjainkban más példát kíván a hazaszeretet. Az ország más értelemben van nagyon nehéz helyzetben, mint százharmincnyolc évvel ezelőtt, de most is történelmi fordulónak számító időszakot élünk. És most is egységre van szükség, egységre az önálló, kezdeményező munkában. Most is áldozatot kell hoznunk ahhoz, hogy megújuljon a nemzet, hogy boldoguljon a nép e hazában. Imre Erzsébet Hz eleki idősek klubjában Eleken húsz évvel ezelőtt hozták létre az öregek napközi otthonát. Eleinte viszonylag szegényes körülmények között működött az intézmény, kezdetben 15-en vették igénybe a szolgáltatásait. Néhány éve — 1981- től — már több szempontból megfelelőbb helyen van a klub — mert ma már idősek klubja a neve —, a volt általános iskolai kollégium épületét kapták meg, a Gyulai út 15. szám alatt. Itt már sok minden van: külön ebédlő, pihenő, társalgó, fürdőszoba, dohányzó. Ki tudják elégíteni az idősek igényeit. Jelenleg negyven tagja van a klubnak, olyanok, akik nap mint nap bejárnak, de több mint húsz embernek a gondozók viszik az ebédet, s segítenek a ház körül. Ebből a munkából a nagyközség általános iskolásai is kiveszik a részüket. ■WWMWWMi Azon a szeptemberi szombat délelőttön úgy gondoltam, nem lesznek sokan az idősek klubjában. Hiszen az a reggel nem a legbiztatóbban kezdődött. Szokatlan, heves, villámlással, mennydörgéssel, záporesővel köszöntött ránk a hajnal, nem sok jót ígérve arra a napra. De mire odaértem, a nap már sütött, szárította a reggeli eső maradványait. Fél tízkor lépem át a klub küszöbét. Nedren Dá- vidné gondozónő fogad, s miközben egy-két későn érkező klubtagnak átadja a reggelit, beszélgetünk, bemutatja az intézményt, a mindennapokról beszél. Fél nyolctól délután négyig lehetnek itt az idősek hétköznap, de vasárnap és szombaton sincsenek zárva, akkor is megkapja mindenki a reggelit, ebédet, vacsorát, csekély térítés ellenében. A hétvégeken ugyan rövidebb a nyitva tartás, ám ekkor is eljön a legtöbb klubtag, beszélgetnek, tévét néznek, kártyáznak — megszokták már egymás társaságát. Csordás Juliannát, az egyik alapító tagot a tévészobából „lopjuk” ki a gondozónővel. „88 éves vagyok, mindennap itt vagyok. Reggel nyolckor jövök, s'három óra tájban megyek haza. Az unokámnál lakom, családos ember már ő is. Itt, az otthonban már sok mindent átéltem, három vezetőt is. Nem mondhatok rájuk semmi rosszat. Csak azt szeretnénk, ha a mostani vezető is mindig velünk lenne, de hát felsőbb tanulmányokat folytat, keveset van közöttünk. A koszt? Meg vagyunk elégedve vele. Változatosan főznek, ebéd után megkapjuk a vacsorát is, az ilyen »öreg cselédeknek« már, mint amilyenek mi vagyunk, e/ bőven elég, van, amikor meg sem tudjuk enni. Persze, van baj is, hogyne. Mostanában szinte mindig rossz a színes tévé. Hát ugye, ha már van, mi inkább azt szeretnénk nézni. Most a fekete-fehéret nézzük. Ezért egy kicsit zúgolódunk. De azért ezen is nézzük ezt a gyűlést, az országosat, érdekel bennünket. Én ugyan nem tudom értékelni, de biztosan azért tárgyalják a dolgokat, hogy jobb legyen nekünk is, csak többet kapunk ezután. Ezt az adórendszert nem nagyon értem, nincs nekem annyi iskolám. A nyugdíjam 2356 forint, nekem ez mindenre elég, igaz nin-* csenek már különösebb igényeim. Nem nagyon költ már ilyen korban az ember. Hál’ istennek, mindent el tudok még magam körül látni, de ha majd leesek a lábamról, biztosan segítenek rajtam.” Míg az alapítóval, Csordás Juliannával beszélgettem, véget ért a film, a társalgóból többen az udvarra mennek ki, immár ragyogó, napsütéses idő van. Előkerül a kártya is, aki meg nem játszik, az a napi dolgokat tárgyalja meg társaival. A 81 éves Reményi Györgyné ugyan nagyon szeret kártyázni, de előtte azért arra kér, hallgassam meg. „Elégedett vagyok az itteni helyzetemmel. Kifizetem én, mint más is, amit kell, nem kívánjuk, hogy az állam állja helyettünk a költségeket. Ugyan van négy gyerekem, kettő itt is lakik a községben, de felém sem jönnek. Itt viszont jól érzem magam, nem civakodunk, elbeszélgetünk, kár- tyázgatunk. Bornyúzni szoktunk. Hát, amit hiányolok, nagyon régen szerveztek kirándulást. Régebben több helyen megfordultunk. Jó lenne valahová elmenni.” Megalakulnak a kártyázó csapatok. Végigvezetnek a klubon, bemutatva a különböző helyiségeket. Legtöbbjüket az Országgyűlés eseményei foglalkoztatják, s abban bíznak, hogy számukra csak kedvező döntések születhetnek. Az adózás új módjának tervezete is szóba kerül a háztáji kapcsán, de ez keveseket érint. Ebédidő előtt nem sokkal indulok el, a klubban folyik tovább a megszokott élet. Zsörtölődnek a színes tévé „képtelensége” miatt, kártyáznak a szeptemberi verőfényben, s meghányják- vetik a világ dolgait. S mindezen túl, jól érzik itt magukat.. . Azóta eltelt két hét. Az Országgyűlés is befejeződött, s nyilván az eleki nyugdíjasok is megtárgyalták a kormányprogramban foglaltakat, s az új adótörvények várható hatásai szintén beszédtéma volt közöttük. A kormány azóta több intézkedést is hozott, mely a nyugdíjasok életét könnyebbé teszi. Bizonyára örülnek ezeknek Eleken — s természetesen másutt is — az idős emberek. Pénzes Ferenc Kártyázás közben a szerző felvétele