Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-06 / 235. szám

1987. október 6., kedd o IZUtlUKTiltj Meghalt Cserei Pálné Térkép a napenergiáról Megrendültén vettük a hírt, hogy Cserei Pálné TIngi Ilo­na, a Vöröskereszt nyugalmazott megyei titkára október Ig­án, életének 74. évében váratlanul elhunyt. Személyében el­kötelezett kommunistát, a közösségért és családjáért áldo­zatkészen dolgozó embert vesztettünk el. 1945 óta volt a párt tagja. Mint a Vöröskereszt megyei titkára fáradtságot nem ismerve dolgozott, hogy könnyítsen embertársai sor­sán. Munkabírása, ügyszeretete révén megyeszerte elisme­rést vívott ki magáhak. Megrokkant egészségi állapota ha­mar nyugdíjba kényszerítette, de ezután sem szakadt el a munkától. Egy évtizeden át Békéscsabán a II. kerületi párt- alupszervczet titkára volt. Tevékenysége elismeréseként megkapta a Munka Érdemrend ezüst, majd arany fokozatát és a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Ezenkívül több táisadalmi és szakmai elismerésben részesült. Szerettei, tisz­telői ma délután 3 órakor vesznek búcsút tőle Békéscsabán, a vasúti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A földfelszínt elérő és ott hasznosuló napenergia- mennyiség tér- és időbeli eloszlásának térképezésére tudományos módszert dol­goztak ki az MTA Földrajz­tudományi Kutatóintézeté­nek szakemberei. A világ­szerte egyedülálló eljárás jól hasznosítható a naperő­művek telepítésénél, az üvegházak elhelyezésénél, valamint a vetésszerkezet és a növénykultúrák táblaha­tárainak ' meghatározásánál. A térképek a napjainkban mind gyakrabban előfordu­ló szélsőséges időjárás ma­gyarázatát is elősegítik. A kutatók a Somló hegy­séget érő napenergia vizsgá­lata alapján fejlesztették ki a Föld bármely területén al­kalmazható módszert. A mo- dellterületen egymástól füg­getlenül meghatározták azo­kat a tényezőket, amelyek befolyásolják a napenergia tér- és időbeli eloszlását. A földrajzi szélesség, hosszú­ság, valamint a Nap évi és napi járásának ismeretében megállapították, hogy a lég­kör felső határára érkező energiamennyiség mekkora hányada jut el a földfelszín­re. Hasonmás kiadásban Dr. Petényi (Donner) Lászlóra emlékezünk (1887—1971) „Csak most emlékszem rá, milyen volt” (József Attila) Száz éve született Békés­csabán. Középiskoláit szülő­városában, egyetemi tanul­mányait Kolozsvárott végez­te. Diplomájának megszer­zése után Bécsbe került a helyőrségi kórház főorvosa­ként, majd 1911-ben a te­mesvári kórház sebész fő­orvosa lett. Az I. világhá­ború négy évét, mint ezred- orvos végigszolgálta a ke­leti és olasz frontokon. A háború befejezése után ha­zajött Békéscsabára. A Ta­nácsköztársaságban a helyi ’tartalékkórház sebészeti osz­tályának vezetője, majd vá­rosi kerületi orvos lett. 1926-ban városi ügyvezető orvosi kinevezést nyert. 1936-tól állami tisztifőorvo­si megbízást kapott, és át­vette a város egészségügyé­nek irányítását. Ezt a tevé­kenységét — néhány év megszakítással — 1962 má­jusáig, nyugdíjba menetelé­ig nagy szakértelemmel lát­ta el. Dr. Petényi László 43 éven keresztül irányította, szer­vezte Békéscsaba egészség- ügyi szolgálatát. Ezen idő alatt alakultak ki a maga­sabb színvonalú egészség- ügyi ellátásnak az alapvető feltételei. Munkája igen sok­oldalú volt, az egészségügy minden ágazatára kiterjedt. Ösztönösen megérezte a be­tegségek megelőzésének a jelentőségét, a gondozás fon­tosságát. Az ő vezetése alatt alakult meg a Stefánia Cse­csemővédő Egyesület helyi szervezete, a Tüdőgondozó Intézet, a Bőr-Nemibeteg- gondozó Intézet. Aktív sze­repet vállalt a kórház kor­szerűsítésében, az új sebé­szeti pavilon tervezésében és építésében, új szakrendelő- intézet létrehozásában. A kórházi bizottságban, a kép­viselő-testületben mindig a gyógyítás korszerű feltételei­nek a megteremtéséért har­colt. A felszabadulás után — idős kora ellenére — igen rugalmasan látta meg a szo­cialista egészségügy kialakí­tásának előnyeit és szüksé­gességét. Ennek érdekében minden kiváló szakmai tu­dását, nagy tapasztalatát hasznosította. Aktívan részt vett a város egészségügyi szervezetének korszerűsíté­sében. Munkabírása csodá­latra méltó volt. Kiváló emberi tulajdonsá­gokkal rendelkezett. Sze­rény, egyszerű, barátságos' segítőkészségével orvos kol­légáinak, az embereknek modorával, jó tanácsaival, tiszteletét, megbecsülését el­nyerte. ö minden orvosnak a kedves „Laci bácsija” volt, akihez bármikor bizalom­mal lehetett fordulni segít­ségért, tanácsért. Nagy elfoglaltsága mellett nagy gonddal és szenvedél­lyel kutatta fel a város tör­ténetének dokumentumait és megőrizte az utókor számá­ra. Mint volt munkatársa idé­zem emlékezésül a költőt: „Egy végső, igaz szót keresek De jaj, a szók mind üresek.” (Tóth Árpád) Dr.. Sonkoly Kálmán ny. igazgató-főorvos Megjelenik a Nekcsei biblia A magyar lovagkor leg­gazdagabban díszített, a megrendelőjéről Nekcsei bibliának elnevezett kódex hasonmását jövőre megje­lenteti a Helikon Kiadó. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár gyűjteményében őrzött, festett és írott re­mekművet Károly Róbert kincstárnoka, Nekcsei De­meter az 1300-as években készíttette, valamelyik ál­tala emeltetett templom ré­szére, A művelődéstörténeti dokumentum méreteit te­kintve a legnagyobbak kö­zé tartozik, s a harmadik olyan emlék, amely fenn­maradt az Anjou-korból. A Helikon Kiadó a wa­shingtoni könyvtárral közö­sen adja közre az 1400 ol­dalas kódex 108 legdísze­sebb, legszebb lapjainak hasonmását, különleges kö­tésben: tokban, az arany­füsttel készült miniatúrákat arany színű fóliával nyom­tatva. A képekhez magyarázatul szolgáló szöveget és a kó­dex történetéről, művészi értékeiről szóló tanulmányt Dercsényi Dezső írta. A , Nekcsei bibliára a Helikon Kiadó előjegyzést vesz fel. A díszes kiadvány várható­an a jövő évi téli könyv­vásárra jelenik meg 3900 fo­rintos áron. Tisztelet a hősöknek ■Iz áldozatos hazaszeretetre emlékezünk október ha­ll todikán. Arra a hazaszeretetre, amely az életet is kész feláldozni népe szabadságáért, boldogulásáért. 1848—49 dicső tettei például szolgálnak az utókornak, pél­dát mutatnak arra, hogy mire képes a nemzet, ha haladó erői összefognak. És e dicső tettek névtelen hőseinek ezrei nyugosznak a szabadságharc csataterein, vagy a megtorlás áldozataként. Rájuk, mindannyiukra gondolunk, rájuk em­lékezünk október hatodikén. A történészek feljegyezték, hogy ötvennégy és fél ezer honvédet követelt áldozatul a szabadságharc, a császári hadseregnek negyvenhatezer, a cári segélyhadnak huszon­nyolcezer katonájába került a fegyverletétel kierőszako­lása. Í849. augusztus tizenharmadikán Világosnál történt a feltétel nélküli megadás. Aztán a megaláztatást, hogy Ausztria csak idegen hatálom segítségével tudta legyőz­ni a magyarokat, könyörtelen megtorlás követte. Az idő­rendben első aradi vértanút, Ormai-Auffenberg Norbert honvéd ezredest augusztus 22-én felakasztották. A kegyet­len haditörvényszéki ítéletek zömének kihirdetése és vég­rehajtása azonban csak Komárom várának feladása után kezdődött. „Megdőlt a szabadság végső reménysége. Halálra vér­zik immár Magyarország!” — kiáltotta világgá 1849 októ­berében Heine Európa legjobbjainak mélyen átérzett fáj­dalmát. Október hatodikán, ami egybeesett az 1848-as nagy bécsi forradalom egyéves évfordulójával, agyonlőt­ték Pesten az első magyar miniszterelnököt, gróf Bat­thyány Lajost, és lábbal tiporva a hadijogot, Aradon ki­végezték a magyar szabadságharc tizenhárom parancsno­kát: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Ariszti- dot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lázár Vilmost, Lahner Györgyöt, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagy-Sán- dor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és gróf Vécsey Károlyt. Tudatosan vállalták a halált, hiszen tisztában voltak helyzetükkel, mégsem szöktek meg, bár az orosz főhadi­szállás tisztikara és legénységi állománya mindent elköve­tett, hogy az őrizetükre bízott honvédtiszteket és tábor­nokokat életük megmentésére biztassa. Az osztrák császá­ri hatalmat képviselő törzshadbíró viszont még haláluk­ban is meg akarta alázni a hősöket, ezért holttestüket az akasztófán közszemlére hagyatta. Aminek eredményeként az aradi nép és a környező falvak lakossága ezerszámra zarándokolt a vértanúkhoz, és még sötétedéskor is han­gosan imádkozott a gyászoló tömeg, Arad valamennyi ha­rangjának zúgása közben ... Az aradi vértanúkat követte a halálba Csányi László közlekedésügyi miniszter, Kazinczy Lajos honvédtábornok, a nyelvújító költő fia. Pesten végezték ki Peter Giron és Woroniecki Mieczyslaw honvéd ezredest, valamint Aban- court Károly honvéd századost, de ki tudná név szerint felsorolni az áldozatokat. Még többen voltak, akiket bör­tönre ítéltek, majd évek múltán sokan kegyelmet kaptak. Ám jó néhány példa volt arra, hogy a szabadságharc hő­sei visszautasították a kegyelmet, így nevetségessé tették a bécsi kormányzatot, amelynek az ötvenes évek végére hovatovább azt kellett erőszakkal elérnie, hogy némelyik elítélt magyar elhagyja börtönét... N apjainkban más példát kíván a hazaszeretet. Az or­szág más értelemben van nagyon nehéz helyzetben, mint százharmincnyolc évvel ezelőtt, de most is tör­ténelmi fordulónak számító időszakot élünk. És most is egységre van szükség, egységre az önálló, kezdeményező munkában. Most is áldozatot kell hoznunk ahhoz, hogy megújuljon a nemzet, hogy boldoguljon a nép e hazában. Imre Erzsébet Hz eleki idősek klubjában Eleken húsz évvel ezelőtt hozták létre az öregek nap­közi otthonát. Eleinte vi­szonylag szegényes körül­mények között működött az intézmény, kezdetben 15-en vették igénybe a szolgálta­tásait. Néhány éve — 1981- től — már több szempont­ból megfelelőbb helyen van a klub — mert ma már idő­sek klubja a neve —, a volt általános iskolai kollégium épületét kapták meg, a Gyulai út 15. szám alatt. Itt már sok minden van: külön ebédlő, pihenő, tár­salgó, fürdőszoba, dohány­zó. Ki tudják elégíteni az idősek igényeit. Jelenleg negyven tagja van a klubnak, olyanok, akik nap mint nap bejár­nak, de több mint húsz em­bernek a gondozók viszik az ebédet, s segítenek a ház körül. Ebből a munkából a nagyközség általános iskolá­sai is kiveszik a részüket. ■WWMWWMi Azon a szeptemberi szom­bat délelőttön úgy gondol­tam, nem lesznek sokan az idősek klubjában. Hiszen az a reggel nem a legbiztatób­ban kezdődött. Szokatlan, heves, villámlással, menny­dörgéssel, záporesővel kö­szöntött ránk a hajnal, nem sok jót ígérve arra a napra. De mire odaértem, a nap már sütött, szárította a reggeli eső maradványait. Fél tízkor lépem át a klub küszöbét. Nedren Dá- vidné gondozónő fogad, s miközben egy-két későn ér­kező klubtagnak átadja a reggelit, beszélgetünk, be­mutatja az intézményt, a mindennapokról beszél. Fél nyolctól délután né­gyig lehetnek itt az idő­sek hétköznap, de vasár­nap és szombaton sincsenek zárva, akkor is megkapja mindenki a reggelit, ebédet, vacsorát, csekély térítés el­lenében. A hétvégeken ugyan rövidebb a nyitva tartás, ám ekkor is eljön a legtöbb klubtag, beszélget­nek, tévét néznek, kártyáz­nak — megszokták már egy­más társaságát. Csordás Juliannát, az egyik alapító tagot a tévé­szobából „lopjuk” ki a gon­dozónővel. „88 éves vagyok, mindennap itt vagyok. Reg­gel nyolckor jövök, s'három óra tájban megyek haza. Az unokámnál lakom, családos ember már ő is. Itt, az ott­honban már sok mindent átéltem, három vezetőt is. Nem mondhatok rájuk sem­mi rosszat. Csak azt szeret­nénk, ha a mostani vezető is mindig velünk lenne, de hát felsőbb tanulmányokat folytat, keveset van közöt­tünk. A koszt? Meg vagyunk elégedve vele. Változatosan főznek, ebéd után megkap­juk a vacsorát is, az ilyen »öreg cselédeknek« már, mint amilyenek mi va­gyunk, e/ bőven elég, van, amikor meg sem tudjuk en­ni. Persze, van baj is, hogy­ne. Mostanában szinte min­dig rossz a színes tévé. Hát ugye, ha már van, mi in­kább azt szeretnénk nézni. Most a fekete-fehéret néz­zük. Ezért egy kicsit zúgo­lódunk. De azért ezen is nézzük ezt a gyűlést, az or­szágosat, érdekel bennünket. Én ugyan nem tudom érté­kelni, de biztosan azért tár­gyalják a dolgokat, hogy jobb legyen nekünk is, csak többet kapunk ezután. Ezt az adórendszert nem nagyon értem, nincs nekem annyi iskolám. A nyugdí­jam 2356 forint, nekem ez mindenre elég, igaz nin-* csenek már különösebb igé­nyeim. Nem nagyon költ már ilyen korban az ember. Hál’ istennek, mindent el tudok még magam körül látni, de ha majd leesek a lábamról, biztosan segítenek rajtam.” Míg az alapítóval, Csordás Juliannával beszélgettem, véget ért a film, a társal­góból többen az udvarra mennek ki, immár ragyogó, napsütéses idő van. Előke­rül a kártya is, aki meg nem játszik, az a napi dolgokat tárgyalja meg társaival. A 81 éves Reményi Györgyné ugyan nagyon sze­ret kártyázni, de előtte azért arra kér, hallgassam meg. „Elégedett vagyok az itteni helyzetemmel. Kifizetem én, mint más is, amit kell, nem kívánjuk, hogy az állam állja helyettünk a költsége­ket. Ugyan van négy gyere­kem, kettő itt is lakik a községben, de felém sem jönnek. Itt viszont jól ér­zem magam, nem civako­dunk, elbeszélgetünk, kár- tyázgatunk. Bornyúzni szok­tunk. Hát, amit hiányolok, nagyon régen szerveztek ki­rándulást. Régebben több helyen megfordultunk. Jó lenne valahová elmenni.” Megalakulnak a kártyázó csapatok. Végigvezetnek a klubon, bemutatva a külön­böző helyiségeket. Legtöbb­jüket az Országgyűlés ese­ményei foglalkoztatják, s abban bíznak, hogy szá­mukra csak kedvező dönté­sek születhetnek. Az adózás új módjának tervezete is szóba kerül a háztáji kap­csán, de ez keveseket érint. Ebédidő előtt nem sokkal indulok el, a klubban fo­lyik tovább a megszokott élet. Zsörtölődnek a színes tévé „képtelensége” miatt, kártyáznak a szeptemberi verőfényben, s meghányják- vetik a világ dolgait. S mindezen túl, jól érzik itt magukat.. . Azóta eltelt két hét. Az Országgyűlés is befejező­dött, s nyilván az eleki nyugdíjasok is megtárgyal­ták a kormányprogramban foglaltakat, s az új adótör­vények várható hatásai szintén beszédtéma volt kö­zöttük. A kormány azóta több in­tézkedést is hozott, mely a nyugdíjasok életét könnyeb­bé teszi. Bizonyára örülnek ezeknek Eleken — s termé­szetesen másutt is — az idős emberek. Pénzes Ferenc Kártyázás közben a szerző felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom