Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-27 / 253. szám
1987. október 27., kedd o „Elekért” plakett az egészségügyieknek A napfényes őszi délelőt- tön midnössze néhány ember üldögélt a körzeti orvosi rendelő várótermében. Néhány perc múlva én is bejutok dr. Rédei Józsefhez. — Ilyen keveset betegeskednek az elekiek? — kérdezem az ügyvezető főorvost. — A reggeli órákban már elláttuk azokat a betegeinket, akiket folyamatosan kell gondoznunk. Kértük őket, hogy a nyugdíjasokkal együtt ilyenkor jöjjenek, a délutáni rendelés a dolgozóké marad. Aztán még nem jött el az őszi meghűlések időszaka ... ősszel és télen naponta 80-90 beteg is megfordul itt. * * * Dr. Rédei József 1961 óta körzeti orvos Eleken. Nyugdíjba vonulása előtt hívta ide dolgozni Győry Gyula, az akkori körzeti orvos. — Ő ebben az időben már sokat betegeskedett, gyakran helyettesítettem, sőt még Lökösházárá is jártam — ■ emlékezik - a kezdeti évekre. — Tűzoltó munka volt ez, nem is tudom, hogy bírtam ki . . . 1971-ben Ger- la községből idejött dolgozni dr. Szepesvári Elemér, így megalakulhatott a két körzet. Együtt láttunk az eleki egészségügy megszervezéséhez. Munkatervet készítettünk, szűrővizsgálatokat végeztünk — még a kötelezőkön kívüliekre is jutott erőnk. A 70-es évek közepén szegedi orvostanhallgatók is bekapcsolódtak munkánkba. Elek’ egészségügyi helyzetének térképe így viszonylag rövid időn belül elkészült. A hatezer fős la- >kosság ellátása azonban még két körzeti orvosnak is nagyon megterhelő volt 1980- ban kaptuk meg a megyei főorvos engedélyét újabb, harmadik körzet telepítésére. A folyamatosság azonban csak 1985-től számítható, ekkor került hozzánk dr. Csuka Ildikó. — Akkor jelenleg a község egészségügyi ellátásához megvannak a személyi feltételek? — Nem, nincsenek. Újabb nehéz időknek nézünk elébe, hiszen kollégánk, dr Szepesvári Elemér elmegy tőlünk. Saját erőink megszervezése mellett bízunk abban, hogy Gyuláról kapunk segítséget, mint ahogyan már korábban is volt Mit tett ez a manócska?! példa arra, hogy a fiatalok nálunk töltötték a kötelező orvosi gyakorlatot. Persze, az átmeneti állapot mindig csak szükségmegoldás. A védőnői munkához is kellenének még szakemberek ;.. — 1990-ig tervezik, hogy kialakítják a községben az egészségügyi központot. A létesítmény mennyiben javítaná a szolgálat feltételeit? — Nem új épületről van szó, hanem átalakításról. A mi épületrészünk mellé kerülne az egészségház, korszerű körülmények közé. jelenlegi helyzetük ugyanis egyáltalán nem nevezhető rózsásnak. Az új komplexumban sok mindent tervezünk, többek között szeretnénk kialakítani egy önálló gyermekorvosi rendelőt is. A lakosság a VII. ötéves terv végéig 900 ezer forinttal támogatja a megvalósítást. — A tanács az elmúlt évben önöknek ítélte1 az Elekért plakettet... — Az egész egészségügyi kollektíva kapta 20 éves munkájáért, nemcsak a gyógyításért. hanem azért is. mert mindenütt igyekszünk ott lenni, ahol a község lakóinak egészsége érdekében tehetünk valamit. Debrecenből került a községbe dr. Csuka Ildikó, nagyvárosból, ötéves intenzívosztályon töltött munkát hagyva maga után. Idejött férjhez. — Nehéz volt-e a váltás? — A klinikai élet sűrűsége után úgy éreztem, itt légüres térbe kerültem. Ma már tudom, ezt a munkát is nagyon komolyan kell csinálni, Nem érthet az ember mindenhez, és a műszerezettség is csak az alapellátásnak megfelelő. Ezért, ahol szükségesnek láttam, szakorvoshoz küldtem a betegeket. Nem tagadom, jólesett, amikor azzal jöttek vissza, hogy más kollégám is azokat a gyógyszereket írta fel, amit én. Ügy érzem, most már beilleszkedtem. A falusi életet azonban még mindig nem ismertem ki teljesen. A minap például bejött egy néni, és azt mondta: akkor kezdődött minden baja, ’amikor kivették a kemencéből. Nagyon meglepődtem, erre elmagyarázta, hogy régen a kemence egy bizonyos részében tartották melegen a csecsemőt. Tehát már az inkubátor előtt is ismerte a nép, hogyan kell megóvni, erősíteni a babát. Munkám során egyébként mindig tapasztalom: a jó körzeti orA szerző felvétele vosnak nemcsak a testet, a lelket is ápolni kell. * * * Dr. Nádor Gyöngyvér 15 éve a község egyetlen fogorvosa. Tősgyökeres eleki, a család a XVII. századi betelepülések óta itt él. Rendelésére folyamatosan érkeznek a betegek — asszisztensével, Kaczkó Andrásné- vál behívásos módszerrel dolgozik. így minden betegre elegendő idő jut. — A gyógyítás mellett legalább olyan fontos a megelőzés —. vallja a fogorvosnő — ezért felvilágosító előadások, fogápolási vetélkedők mellett még itt a rendelőben is szakítok időt arra, hogy megtanítsam az embereket arra, hogyan tartsák épségben fogaikat. Nagyon szeretem és ajánlom is a gyerekeknek * a Fognyűvő manócska című könyvet. A beszélgetéseknek félelemoldó szerepe is van: tudással felvértezve köny- nyebb elviselni a fájdalmat. — Jelent-e valamit, hogy a család generációk óta itt él? — Mindenki ismer bennünket, és én is ismerek mindenkit — ez sok mindenre kötelez. Tudom kikért dolgozom, s amit teszek, csak jól tehetem. Szőke Margit Kipufogó gáz mérése a közutakon Ne lepődjenek meg az autósok, ha közúti ellenőrzéskor nem a jogosítvány, vagy a forgalmi engedély iránt érdeklődnek az ellenőrök, hanem a kipufogócsőből kiáramló gázokat vizsgálják, e hónap elejétől ugyanis érvényben van a közlekedési miniszter új rendelete a gépjárművek által kibocsátható szennyező anyagok megváltozott — szigorított — határértékeiről. Az új szabályozásra azért volt szükség, mert a legutóbbi — 12 évvel ezelőtt született — közúti környezetvédelmi rendelkezés óta sokat változott a járműpark nagysága, összetétele, a forgalom sűrűsége. Az akkori 580 ezer személygépkocsi, százezernyi teherautó és a tizenhatezeres autóbuszpark helyett ma már 1,6 millió személyautó, 200 ezer tehergépkocsi és 26 ezer autóbusz közlekedik a hazai utakon. Egyre több gondot okoz — a jelentős részben elöregedett, korszerűtlen — járműpark környezetszennyezése, különösen a városokban, ipari körzetekben, ahol a levegő amúgy is sok káros anyagot tartalmaz. Ezzel párhuzamosan fokozódik az igény a tisztább, egészségesebb környezet iránt. Az új rendelet kidolgozásakor figyelembe vették, hogy a hazai gépjárművek többsége környezetvédelmi szempontból nem felel meg a korszerűbb járműparkkal rendelkező országokban előírt általános nemzetközi követelményeknek. Éppen ezért, ha a korábbinál szigorúbbak is, a nemzetközi előírásoknál valamivel enyhébbek az újonnan megállapított szabályok. A rendelkezés egyik legfontosabb célja, hogy csak korszerű, környezetkímélő járműveket hózzanak be az országba. Az úgynevezett típusvizsgálatok során —több egyéb műszaki mutató mellett — szigorúan elemzik a forgalomba állítandó járművek káros égéstermékeinek (benzinüzeműeknél: szénmo- noxid, szénhidrogén, nitro- génoxidok; dízeleknél pedig: korom) mennyiségét, s csak a követelményeknek megfelelő gépkocsik kapják meg az üzemeltetési engedélyt. Az államközi szerződések alapján behozott új járművek megfelelnek a szigorúbb előírásoknak, kivéve a kétüteműeket: az általuk kibocsátott szénhidrogének mennyisége magasabb az engedélyezettnél. A rendelet kivételt tesz ezekkel az autókkal, hiszen beszerzésükről — egyéb vásárlási lehetőség hiányában — nem tud lemondani a magyar külkereskedelem. A VII. ötéves tervidőszakra lekötött Trabantokat, Wartburgokat és Barkasokat az új szabályok ellenére behozzák az országba. (A jelenlegi személygépkocsipark egyharmada, a tehergépkocsipark tíz százaléka kétütemű járművekből áll.) A rendelettel elérendő másik cél, hogy a már forgalomban levő járművek kevésbé szennyezzék a környezetet. Ennek érdekében vezették be a közúti ellenőrzéseket, melyeket a rendőrök, illetve a tanácsok közlekedési felügyeleteinek szakemberei végeznek. Magánszemélyek (illetve a 200- nál kevesebb gépjárművet üzemeltető vállalatok) esetében, ha az ellenőrzésnél a megengedettnél nagyobb ha- tártértéket mérnek, 30 napos határidőt kapnak a tulajdonosok gépkocsijuk rendbehozatalára. A kijelölt műszaki állomásokon, szervizekben kell igazoltatniuk, hogy járművüket megfelelően beállíttatták. (Megyénként 3-5 ellenőrző állomást jelöltek ki, ezek közül az autós választhatja ki a neki megfelelőt. A rendőrség jelzi a kiválasztott állomásnak az ellenőrzésre felszólított gépkocsi rendszámát, s visszajelzést kap, ha a tulajdonos elmulasztja kötelességét.) Ha az autó továbbra sem megfelelő, újabb 30 nap a türelmi idő. Abban az esetben, ha ezt követően is kifogásolható a jármű, szabálysértési bírságot kell fizetnie a tulajdonosnak. (Azok a cégek, amelyek kétszáznál több gépkocsit üzemeltetnek, s így szakvállalatnak számítanak, ennél szigorúbb elbánásban részesülnek, nekik már az első közúti mérés esetén is bírságot kell fizetniük, ha a jármű szennyezi a környezetet.) A bírság mértéke természetesen függ attól is, hogy mekkora a túllépés mértéke, milyen feladatot látnak el a járművel, részt vesz-e az alapellátásban, valamint számít az is, hogy beszerezhető-e a pontos beállításhoz szükséges alkatrész. A légszennyezési vizsgálatot azonos típusú műszerrel, azonos mérési módszerrel végzik a rendőrök és a (karszalagos) tanácsi alkalmazottak is. Személyautókat, tehergépkocsikat, autóbuszokat és mezőgazdasági vontatókat egyaránt ellenőrizhetnek. Egy-egy ilyen mérés — amelyet a kipufogócsőre helyezett szerkezettel végeznek — 5-10 percet vesz igénybe. Tájékozódni és tájékoztatni a jövő évtől kezdve sok tekintetben új feltételek között kell gazdálkodniuk a vállalatoknak és szövetkezeteknek, szigorúbb takarékoskodásra kényszerül sok költségvetési intézmény. Egyénre és kollektívára egyaránt fokozott terheket ró az ország gazdasági stabilizálásának kényszere. E terhekkel megbirkózni, a feladatokkal megküzdeni csak úgy lehet, ha a pártszervezetek messzemenően közreműködnek a cselekvés helyi programjának kimunkálásában, s képesek felsorakoztatni a kollektíva egészét az együttes gondolkodásra és munkára. A kibontakozásnak, az előrelépésnek alapvető feltétele a tenniakarás, a cselekvési készség. Sok jel mutatja, hogy ez a feltétele meg is van, vagy viszonylag hamar megteremthető. Ám azzal a megnyilvánulási módjával aligha érhetjük el, ami helyenként még ma is érezhető — nevezetesen az olyanféle igénnyel, hogy „mondják meg, mit kell csinálni a kibontakozásért, és mi megcsináljuk”. Ezt az igényt ugyanis nincsen, aki teljesítse — a helyi kollektíva, a helyi vezetés helyett nem munkálják, nem munkálhatják ki a konkrét teendőket sem a központi, sem a megyei vagy városi szervek. Éppen ezért a Központi Bizottság július 2-i állásfoglalását vagy a kormány munkaprogramját sem lehet a pártszervezeteknek a szó hagyományos értelmében „végrehajtaniuk”. De lehetetlen nem törekedniük a bennük megjelölt alap- I vető célok elérésére — aki nem ezt teszi, azt nem valamely felsőbb pártszerv fogja felelősségre vonni a hatá- ! rozat teljesítésének elmulasztásáért, hanem maga az élet, I a gazdaság könyörtelen törvényszerűségei szabják majd I ki érte a büntetést. Ezt elkerülni, a fejlődés igényeivel lépést tartani csak úgy tudhat bármely pártszervezet, ha alaposan tájéko- I zódik a gazdálkodás feltételeiről, a piac követelménye.i- I ről. A tájékozottság most valóban alapvető érdekké válik— a tájékozatlanság, a felületes ismeretek luxusát egyszerűen nem engedheti meg magának egyetlen olyan kommunista kollektíva sem, amely érdemi befolyást kíván gyakorolni környezetére, az adott egység sorsára. Politikai súlya, valós szerepe ma nem kis mértékben függ ettől. A pártmunka hagyományos formái — a gazdasági vezetők úgynevezett beszámoltatása, a különféle elemzések, vizsgálódások, a vezetői megbeszéléseken való részvétel és így tovább — éppúgy e cél szolgálatába állíthatók, mint ahogy meg lehet keresni, ki lehet alakítani hozzá a mai körülményekhez megfelelő újfajta eszközöket, módszereket is. Ám a személyes erőfeszítéseket egyik sem teszi feleslegessé. A sokféle információs csatorna hasznosítása persze időt igényel, és sok pártmunkásnak ma éppen ebből van a legkevesebb. Mégis kell rá módot találni, mert enélkül a politikai munka, a termelést segítő tevékenység megreked az általánosságok szintjén, kimerül közismert igazságok hangoztatásában. Nem elég azonban, ha csak a titkár, a vezetőség tagjai vannak a szükséges ismeretek, információk birtokában. A párttagság részéről egyre erősödő ige- az érdemi részvétel a döntések előkészítésében, meghozatalában. Ennek az igénynek a kielégítésében azonban csupán az egyik oldal a fórumok megteremtése, az eldöntésre váró kérdések napirendre tűzése, a párttagok véleményének kikérése. Megfelelő tájékozottság nélkül aligha születnek a dolog lényegét érintő, tartalmas észrevételek. A pártélet belső demokratizmusának ebben a tekintetben is szerves része a nyilvánosság, a nyitottság. És ahol a vezetőség nem gondoskodik az információk továbbításáról, közkinccsé tételéről, ott nem sokat tettek a pártdemokrácia valóságos fejlesztéséért. A mai feltételek között egy-egy vállalatnál, intézménynél a vezetők és beosztottak érdekei mind erősebb szálakkal kapcsolódnak össze. Az objektív érdekeltség tehát nem készteti a vezetőket titkolódzásra a dolgozók előtt a munkahely életének lényegi kérdéseiben. Ám közrejátszhatnak szubjektív tényezők is: abban persze már egyetlen gazdasági, intézményi vezető sem érdekelt, hogy esetleges mulasztásaira, melléfogásaira is fény derüljön a kollektíva előtt. A tények vagy a tervezett lépések elhallgatására késztethet a kényelmesség, a konfliktusok elodázásának reménye is. A nyíltság adott esetben politikai bátorságot igényel. A pártszervezet vezetésének szükség esetén vállalnia kell a kellemetlen tényekről szóló nyílt tájékoztatást, az ebből adódó esetleges feszültségeket is. Hiszen a párttagok csak akkor vállalják, vállalhatják a kiállást a népszerűtlen intézkedések mellett, ha pontos információt kaptak ezek okairól, elkerülhetetlenségéről, a messzebbi jövőben várható előnyös hatásaikról. A jelek szerint ma kiváltképp a vállalati központok és a gyáregységek között akadozik az információk áramlása. Ez utóbbi helyeken olykor csak sejtik, mit terveznek a központban, s az intézkedések nemegyszer kész helyzet elé állítják az itteni kollektívákat. A felelősség ennek elkerülésében természetesen elsősorban a koordinációs joggal felruházott központi pártszervé, de az üzemegységek pártszervezeteinek is joguk és kötelességük' igényelni az idejében történő, érdemi informálást. Az ismeretek megszerzésében támaszkodhatnak a vállalati tanács és a szakszervezeti vezető testületek helyi tagjaira is, akik helyzetüknél, tisztségüknél fogva többnyire hamarabb tudomást szereznek az elhatározásokról. A z információ alapja — kell-e mondani? — mindig maga a konkrét tény. De pusztán a tények, adatok felsorakoztatása még nem tájékoztatás. Megérteni és állást foglalni az okok és összefüggések ismeretében, a várható következményekre és hatásokra vonatkozó becslések alapján lehet. A párttagokat, a dolgozókat ilyen tájékoztatás illeti meg, közreműködésük a közös gondolkodásban és cselekvésben csak így várható el. Hiszen okosan dönteni, hatékonyan tevékenykedni csak tájékozottan, felkészülten lehet. Gyenes László
