Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
IZHilUKTil*} 1987. október 3.7,, szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Múzeumi rangot kaptak Vízellátás-történeti gyűjtemény Orosházán Nehéz lenne összeszámlálni, hányán foglalkoznak a megyében helytörténeti gyűjtéssel. Az esetek többségében a néprajzi, ipartörténeti, helytörténeti (gyakran muzeális értékű) tárgyak gyűlnek össze először, s akkor jön a neheze: otthont keresni a gyűjteménynek, olyan otthont, ahol biztonságban van és közszemlére állítható minden darabja. Orosházán különös, fordított helyzet alakult ki annak idején: mondhatnánk, előbb volt meg a gomb, s utána készült el a kabát. A nyolcvanas évek elején ugyanis bontásra ítélték a város szívében a Könd utca 1. szám alatt álló víztornyot. A Hazafias Népfront helyi, honismereti csoportja, mikor megtudta, milyen „merénylet” készül a korosodó, de még mindig mutatós, karcsú „toronyhölgy” ellen, lovagias vállalkozásra szánta el magát: megmentik az építményt, s múzeumot hoznak létre benne. S ekkor, 1982-ben kezdték el a gyűjtést. Az épület jellegéhez, adottságaihoz igazodva, a kutak történetét kívánták feldolgozni, szemléltetni. A közületek, s a gyűjtők egy emberként álltak a nemes kezdeményezés mellé. A MÉH-nél „beépített’ ember segítette a gyűjtők munkáját. Szocialista brigádok — összesen nyolc — álltak a sajátos „honfoglalás” ügye mellé. Meszeltek, betonoztak, üvegeztek, vasrácsot készítettek az ajtóra. Fél év telt el az „épületmentő akció” kezdete óta, s 1983-ban a miniatűr múzeum megnyithatta kapuit. Kiss Horváth Sándor — a helytörténeti munkacsoport titkára —, aki a gyűjtőmunkát irányította, így emlékezik a megnyitó napjára: — Meghívtuk a város vezetését, akik „áldásukat adták” a múzeumra, sőt. Biztattak minket a továbbfejlesztésre. Mit biztattak ... Segítettek is! A szanált házak kovácsoltvas kerítéseit megkaptuk, hogy bekeríthessük az építményt, s kút- kertet hozzunk létre környezetében. Így aztán a 8-10 fajta kerítést darabonként cipelték, s állították fel a tett színhelyére. S újból gyűjteni kezdtek, mentették tovább, ami menthető. Ma már vagy 20, ilyen-olyan kút áll az aprócska kertben, emléket állítva a múltnak, mikor nem a vízcsapból kapta a vizet a város lakossága, hanem a legközelebbi kútról. Milyen kár, hogy nem tudnak beszélni ezek a kutak... Hiszen jó alkalom volt a tereferére a vízhordás. Mellettük, amíg megtelt a kanta, meghányták-vetették a napi eseményeket az asszonyok. De ami elmúlt, elmúlt. Mindenesetre így, némán is letűnt időszakot idéznek e vasszerkezetek. * * * Ha már itt járok, Kiss Horváth Sándor értő kalauzolásával végignézem a gyűjteményt. — Soha nem voltam kútásó. de a kiállítás berendezése során kész szakember lettem — mondja bevezetőül nevetve, s helyből (hisz lépni is alig lehet, oly kicsi az építmény alapterülete) magyarázza az orosházi kutak történetét. De előbb a jobb^ sorsra érdemesült víztorony megszületéséről szól. . . — Régen sok kúttársaság volt Orosházán. Kettő alacsony nyomású vizet talált, így tornyot kellett építenie... Ezt, amelyben »most vagyunk, Sülé László, építész terve alapján — mutat a falra függesztett tervrajzra — Fejes József kőműves- mester építette 1931-ben. A másik víztorony is áll még, A jobb sorsra érdemesült víztorony sajnos gazdátlanul, pedig hangulatos kólázót vagy kávézót lehetne kialakítani benne... És kezdődik az „igaz mese”. A víznyerés kezdeteinél, mikor — mint egy festményen látható — a természetes vizeket használták az emberek. Majd kutakat ástak. A tanyaudvar központjában volt mindig az éltető, tiszta vízforrás: a gémeskút. Mint egy felkiáltójel magasodott az ég felé a kútgém, melyből egyet kitettek mutatóba a kútgém- csapszeg, a vasmacska és sok egyéb tárgyi emlék társaságában. — Később, ha kicsi volt az udvar vagy kidőlt a kútgém, célszerűbb volt kerekes kutat használni. Egy fedett példányt találtunk, két félfedett is létezett a gyűjtés idején, ma már csak egy van. S a legjellemzőbből, a nyitott kerekeskútból többet is felkutattunk. Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz kalapács, puska, könnyűlovassági kard és edény a kúttörténeti kiállítás anyagába? A magyarázat egyszerű. Kúttisztítások alkalmával kerültek ismét napvilágra, így, ezzel az előélettel, megférnek az egyéb kutakat szemléltető tárgyak, dokumentumok mellett. — Ezek átmenetet képeznek az ásott és a fúrt kutak között — mutogatja a lendkerekes, kanalas és sorolhatnánk még hányféle kút fotóit Kiss Horváth Sándor. Aztán továbbhordozzuk tekintetünket a falon, s megszemléljük a ké- zikútfúró-készletet is, mely- , lyel két ember akár egy óra alatt is kutat készített. A szivattyús kutak többsége a kútkertbe került, de működésükről, teljesítményükről itt bent, a víztoronyban tájékozódhatunk. Egyet még szétszedve is látni, hogy jobban értsük, miként működtek. És elérkeztünk a zárócsapos. és .állandókifolyásos artézi kutakhoz, melyekből sajnos már csak egy üzemel Gyopároson, a többi kiapadt. — Kár értük — sajnálkozik —, hiszen vizük tiszta volt, s egyik másik olyan meleg, hogy mosni lehetett benne. Ivott már artézi vizet? — fordul hozzám —, még langyosan is elvette a szomját, ki tudja miért? Még megnézegetünk néhány csapot, szerelvényt, idomot, s lassan elérkezünk az épített és szerelt víztornyokhoz, melyekből már csak a nagyobb gazdaságok hidroglóbuszai üzemelnek. A város vizét napjainkban egységes vízmű biztosítja. Hétfőnként, mikor nyitva tartanak, sokan eljönnek ide. Eddig mintegy háromezer látogatója volt a múzeumnak. Ha nagyobb csoport jön, csak tízesével tudnak belépni, hiszen több ember nem fér be az apró helyiségbe. —: Egyszer járt itt egy ismeretlen illető — nézegeti a vendégkönyvet Kiss Horváth Sándor —, annyit tudtam róla, hogy ezen a szakterületen dolgozik. Néhány nap múlva egy nyomtatványt küldött, hogy azzal kérjünk működési engedélyt. Megtettük. Lassan egy esztendeje, múzeumi rangra emelkedett ez a vízellátástörténeti gyűjtemény. Előveszi az 1986. október 16-án kelt alapító lapot, s megmutatja, érthető büszkeséggel, hisz megdolgoztak érte: — Az Esztergomi Országos Vízügyi Múzeum irányítása alá tartozunk. Ott mondták egyszer, hogy ez az ország legkisebb múzeuma. És mégis, már egy órája nézelődünk. Hát még, ha terveik valóra válnak . .. Mert a munkacsoport tagjai most sem pihennek. Gyűjtenek tovább rendületlenül, a saját örömükre, s a látogatók gazdagodására. Nagy Ágnes Szebb jövőbe nézünk... Emlékezés Jánosi Zoltánra A közelmúltban emlékezett meg Jánosi Zoltán író és költő halálának 45. évfordulójáról a füzesgyarmati Sárréti Múzeum Baráti Körének tagsága. „Az emberek úgy élnek majd együtt, mint egymásnak testvérei: szeretetben, igazságosságban, egyenlőségben, szabadságban és békességben” — vallotta Jánosi Zoltán. Ez az életeszme, amelyre mindenét feltette, lassan fejlődött, már gyermekkorától kezdve. Joannides Konstantin — Jánosi Zoltán Kréta szigetéről hazánkba költözött nagyapja — nevével az öcsödi református egyház- község házassági anyakönyvében találkozunk. Az ő fiának neve már Jánosi Márton, aki nagylétai prókátor. Jánosi Zoltán Nagyiétán, 1868. július 14-én született. Forradalmak veszik körül a fogékony lelkű gyermeket, írja később, hogy a párizsi „Bastille ostromának napján születtem én ... / E nap tüzes haragja / Szívembe költözött ..Az is mélyen áthatja, hogy édesapja Kossuth katonája volt. Szülőfalujában végzi elemi iskolai tanulmányait, 1879-től pedig a debreceni kollégiumban tanul. Családi körülményei megváltozása folytán két év múlva, 1881- től skolgadiákként, vagyis „kisebb” jótéteményesként folytatja tanulmányait. Szorgalma és tanulmányi eredménye meghozza az elismeréseket. Díjakat nyer. Teológus lesz 1887-ben. Ekkor már első tanuló és az ifjúság vezére, aki verseket, cikkeket és értekezéseket ír. A munkához szokott diák kitűnő atléta és a kollégium utolsó nagybotosa, aki a gerundiumot kinyújtott kézzel meg tudja forgatni feje fölött... Jánosi Zoltán 1898 és 1902 között sámsoni lelkész. Ekkor bontakozik ki az agrár- proletpr-mozgalom Észak- Magyarországtól Békésig. Jánosi Zoltán figyelemmel kíséri e mozgalmat és értékeli azt. Sebestyén diák néven egyre gyakrabban közli verseit a „Debreczen” című újságban. Egyik-beszédében ezt írja: „megtűrünk egy olyan gazdasági és társadalmi rendetlenséget, mely a tömegnyomort és a tömegszolgaságot egyre csak növeli!”. Ezért a hangért támadják az írót. Állja a harcot, válaszol a támadóknak. Ilyen sorokba foglalja álláspontját, hitét a „Védő beszéd” című versében: „Csak zúgjatok! Az igazat kimondom. / Jogom van hozzá: a becsületem! / Sőt ennél is nagyobb, szentebb jogom van: / Ezt a szegény országot szeretem ...” Jánosi sámsoni működésének négy és fél éve alatt kapcsolatba került a helybeli szocialisták szövetségével, sőt a balmazújvárosi és a téglási csoportokkal is . .. Debreceni működése idején — 1902—1921 között — Jánosi Zoltán jelentős irodalmi munkát végez. A következő két művét azért tarthatjuk számon, mert a szabadságharc vezérével foglalkozik. Ezek: Alkalmi beszéd Kossuth születésének 100 éves fordulóján, 1902; a másik: Két erős ércbástya — Kossuth halálának tízéves évfordulóján, 1904. Könyvsorozatot is kiad Papi dolgozatok címen, amelyekben forradalmi tanításait tárja az olvasók elé. Az ideiglenes képviselőválasztás alkalmával, 1918 elején Tüdős János halálával a megüresedett, egyik debreceni választókerület mandátumát ajánlották fel Jánosinak, akit a függetlenségi Károlyi-párt és a szociáldemokraták támogatásával meg is választottak. Programbeszéde radikális, függetlenségi, demokratikus elveket vall. Felemeli szavát a munkásság, a tisztviselők és a mezőgazdasági dolgozók érdekében. Követeli a nők egyenjogúságát, az iskolák államosítását, az egyház* és az állam szétválasztását, az általános választói jogot és a világbékét! Ezeket az eszméket hangoztatva vesz részt a parlamentben, s lesz részesévé a forradalmi eseményeknek. A. húsztagú Nemzeti Tanács tagjai között is ott találhatjuk, a Károlyi-kormány megalakulása után, november 12-én ő lesz a belügyi politikai államtitkár. E minőségében működik a proletárdiktatúráig. 1919. április 15-én megválasztják a debreceni városi intézőtanácsba, a polgármesteri hivatalban dolgozik. Közben elvállalja a közalkalmazottak szakszervezetének főtitkári teendőjét — és a debreceni „írók Tanácsának” az elnökségét ... Mindezeket és a publicisztikai tevékenységet lelkészi munkájával együtt végzi. A Tanácsköztársaság bukása után a legelsők között tartóztatják le Jánosi Zoltánt, és internálják, előbb Fogarasra, majd Brassóba. A fogságból kiszabadulva Nagyváradon él, Bihar megyét nem hagyhatja el. Állást vállal, I kereskedelmi könyvelőként dolgozik. Közben franciából fordít. Még haza sem tér, már megindul ellene a támadás, 1921-ben pedig elítéli az akkori konventi bíróság. A „vád” ellene, hogy egész életében a nép érdekeinek szolgálatában harcolt. Meg kell emlékeznünk Jánosi Zoltán utolsó szolgálatáról is. 1922 szeptemberében került Füzesgyarmatra. Huszonkét pályázó közül ő került ki győztesen, 570 szavazat közül ő kap 559-et. Itt is a sárréti, füzesgyarmati szegény parasztok tanítója, és mindvégig ragaszkodik „bibliai” eredetű „forradalmi” elveihez: építeni mindenütt, mindenkor az egész nép javára! 1942. szeptember 16-ig, haláláig tevékenykedik Füzesgyarmaton. Nem érte meg azt, amiért harcolt. Sőt, méltatlan ítélet kísérte élete utolsó évtizedében. Csak halála után tíz évvel, a Tiszántúli Egyház- kerület bíróságának felterjesztésére, a konventi bíróság 1952. október 29-én, a debreceni zsinat idején szolgáltatott igazságot neki, és hazafias küzdelmeit méltó elismerésben részesítette, emlékét megtisztította. Borbiró Lajos
