Békés Megyei Népújság, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-16 / 244. szám

1987. október 16., péntek «mHJETiM Péntek Rózsa-fesztivál: vetélkedő a vándorkupáért A békéscsabai Lencsési- lakótelepen három nyolca­dikos fiú kezdeményezésé­re összeállt a Szabó Pál Téri Iskola vagy ötven ta­nulója, s egy elhagyott fü­ves területen crosspályát építettek maguknak. Azóta ott hajtanak, repkednek, egykerekeznek fürge két­kerekűjükön. Csányi Csa­ba, Fábián Péter és Kása Csaba, a főszervezők, azt mondják, a munkát még folytatják. A pálya nem elég izgalmas, kell még né­hány meglepő és nehéz ug­rató és csalafinta kanyar, úgyhogy szabad idejük egy részét továbbra is ráál­dozzák az iskola melletti pályára. Mi tagadás, eddig még nem hallottam hasonló esetről. Hogy a felnőttektől oly sok bírálatot kapó ut­cai vadbiciklisek felnőttek nélkül leljenek megoldást hobbijuk olyan kiélésére, ami végre nem zavarja a közút rendjét, no, ez méltó az elismerésre. Srácok, maradjatok min­dig ilyenek! Legyen erőtök, akár segítség nélkül is megvalósítani elképzelései­teket, álljatok ki értelmes szenvedélyeitek mellett, és legyen bennetek összefogás a közös célokért. S ha tényleg ilyenek maradtok, az élet engedelmeskedik nektek. „Lányok, itt a nőuralom / Fiúk, többé nincs unalom / Mert Andi nem egy Eliza- bet / Okos, csinos, talpra­esett!” — reklámozta egy plakát a Rózsa Ferenc Gim­náziumban Petrovszkí And­reát, a „Vaslady” párt ve­zérét. A korteshadjárat azonban nem járt ered­ménnyel, mert 318 szavazat­tal Bocsor Pétert, a „P — ártatlanok” vezetőjét vá­lasztották meg diákigazgató­nak. így a Rózsa-fesztivál ’87 zárónapján a diáknapon övé lesz a hatalom a gim­náziumban. Tegnap délután pedig „Ne játszd meg ma­gad!” címmel — amint azt a gimnázium falain levő fel­iratok hirdették — valóban „őrületes” harc folyt há­rom békéscsabai középisko­la — a vízmű, a közgé és a Rózsa csapatai között a díszes vándorkupáért. A zsűriasztalnál az Előre Spartacus fiatal labdarúgói — Belvon Attila, Bánfi Já­nos, Marik László — foglal­tak helyet. Az első feladat parodizálás volt, s a szép­számú közönség tetszésnyil­vánítása jelezte: ezt mind­három csapat sikeresen ol­dotta meg. Majd egy tojást kellett a mintegy fél mé­ternyire levő célba görget­ni, s a törékeny játékszert mindhárom versenyző ép­ségben gurította át a célvo­nalon. A következő feladat­nál Csipkerózsika meséjét elevenítették fel a játéko­sok háromféle előadásban: a balett eszköztárának fel- használásával, a mai diák­kor szellemében és az Óma­gyar Mária-siralom szöve­géhez „igazítva”. Nagy si­kere volt a rózsások balett­előadásának, különösen a fő­szereplő sokszínű, élvezetes játéka tetszett a nézőknek. Az újabb próbatétel a tele­vízióműsor minél gyorsab­ban való felolvasása volt, a győztes 27 másodperc alatt hadarta el. Fogalmazások készültek magáról a vetél­kedőről is, az egyetlen ki­kötés az volt, hogy ponto­san 50 szót volt szabad eh­hez felhasználni. Nem volt nagy sikere annak a fel­adatnak, ahol ismert tévés és rádiós személyiségeket kellett felismerni; Körmen­di Jánosra a házigazdák azonnal ráismertek. Az egyórás vetélkedő végén Marcsó Csilla, a zsűri el­nöke ismertette a végered­ményt. A Rózsa csapata ta­valyi sikerét megismételve 84 ponttal végzett az élen, a közgazdasági szakközépis­kola 63, a vízmű 52 pontot gyűjtött. (szilasi) A Dobozi Petőfi Termelőszövetkezet háztáji paprikaföldjein — összesen 39 hektáron — a folyamatos öntözésnek köszön­hetően jó termés volt az idén. Ezen a héten még folyik a paprika szedése, s ezzel együtt mintegy 160 vagonnyi ter­méssel számolhatnak. Az utóbbi napokban ugyan értékesí­tési gondok jelentkeztek, de a Békéscsabai Konzervgyár se­gítségükre sietett, B a szerződésen felül is — eredetileg 60 vagon paprikáról szólt az egyezség — vesznek át a dobo­ziaktól, hétfőig összesen csaknem 30 vagonnal. A többi, szer­ződéseken felüli paprikát különböző szabadpiacokon érté­kesítik Fotó: Pénzes Ferenc Zöldség- és gyümölcsárak Bcs. BCS. Bp. Szeg. Gye. Mkh. Oh. egység Vcs. Húsk. Afész Afész piac Burgonya kg 15,— 13,— 15,50 12,­14,— 15,­15,­Vöröshagyma kg 16,— 12,­19,60 12,­18,— 12,­12,­Fokhagyma kg 120,— 125,— 120,— 70,— 160,— 110,— 100,— Fejes káposzta kg 8,— 7,— 9,50 7,— 10,­10,— 8,— Kelkáposzta kg 15,— 9­11,80 10,— 20,— — 12,­Alma kg 20,— 15,— 19,30 12,­20,— 15,­17,­Tojás db 2,80 2,80 2,90 2,80 2,80 2,70 2,80 Néhány további megyei zöldség- és gyümölcsár: sárgarépa 12,— Ft/kg, gyökér 15—25,— Ft kg, karalábé 8—16,— Ft, kg, paprika 12— 15,— Ft/kg, uborka 20—25,— Ft kg, paradicsom 8—10,— Ft/kg, zöld­bab 30,— Ft/kg, karfiol 12,— ,Ft/kg, körte 20—30,— Ft/kg, szőlő 32— 50,— Ft kg, görögdinnye 5—8,— Ft kg, mák 150—160,— Ft/kg. Növényvédelmi előrejelzés A gyümölcsfákon az atkák erős elszaporodása ellenére már nem javasolja az őszi lombfer­tőtlenítést a MÉM Növényvé­delmi és Agrokémiai Központ­ja. A permetezés más években ilyenkor még hatásos volt, a legújabb helyszíni vizsgálatok szerint azonban most már igen sok az áttelelő tojás, amiket az atkaölő szerek nem pusztítanak el. A tömeges tojásrakás miatt viszont már most biztosra ve­hető erőteljes tavaszi támadá­suk, amire alaposan fel kell ké­szülni, okvetlenül be kelT sze­rezni az atkák ellen hatásos tél­végi lemosószert. Legcélszerűbb a finom vazelinolajat tartalma­zó Agrolt vásárolni, amely kel­lő időben alkalmazva bénítja a tojások légzését, a kibomló le­vélkéket viszont nem perzseli meg. A szőlőben a-napokban hul­lott csapadék fokozza az or­szágszerte' újra erősödő szürke­penészes rothadást. Most azon­ban már a kései borszőlőt sem szabad gombaölőszerrel perme­tezni. A rothadó szőlő a szüret előrehozásával menthető meg. A zömmel saját vagy családi fogyasztásra szánt bor minősé­ge sok kívánnivalót hagy maga után, nem egyszer élvezhetet­len. A központ szerint a jó borhoz jó cukorfokú, legalább 18 fok feletti mustot kell er­jeszteni, mégpedig patikatiszta­ságú tárolóedényekben. A za­jos erjedés után azonnal vé­gezzük el az első fejtést, amit gyenge kénezéssel tisztítsunk meg a fölösleges anyagoktól. A must erjedéséhez a 20-25 fok, a bor tárolásához pedig a 14-15 fok a legkedvezőbb -hőmérsék­let. Legalább kétszer-három- szor fejtsük, szellőztessük” át a bort, a fejtéseknél mindig mossuk ki a hordót, s csak tiszta edényekkel dolgozzunk. Orosházi terek, parkok "Az idén Orosházán 4 millió 700 ezer forintot for­dítottak a parkok, terek fenntartására. A 160 ezer négyzetméter zöldterületet a városi tanács tartja fenn és a költségvetési üzem kerté­szeti részlege gondozza — tájékoztatott Csizmadia Zol­tán részlegvezető. A játszóterek, parkok, te­rek állapota változatos ké­pet mutat. A szépen, gon­dosan ápoltak mellett sok az elhanyagolt, kitaposott, szemetes terület. A város nagyobb parkjai felújításra szorulna^. A talajból elfo­gyott a tápanyag, elgyomo­sodott a terület. Az a ke­vés zöld gyep, az a néhány facsemete nehezen viseli a gyerekhad rohamait. Külö­nösen szomorú, hogy a szán­dékos rongálok; vandálok a parkokat sem kímélik. Gon­doljunk csak a szálloda kö­rül kidöntött padokra, hul­ladékgyűjtőkre, a kitaposott gyepre, a derékba tört fák­ra, kitépett cserjékre. (A kertészeknek köszön­hetjük, hogy nemrég hely­reállították, rendbe hozták az Alföld Szálloda környé­két.) A költségvetési üzem ker­tészeti részlegében ötvenha- tan dolgoznak. Mivel sem a vállalat létszámának növe­kedésével, sem az anyagi lehetőségek bővülésével nem lehet számolni a közeljövő­ben, fontos a lakosság rész­vétele a közterületek gondc^ zásában. Szükség van arra. hogy ne csak külső segítsé­get várjanak, hanem együt­tesen tekintsék Szívügyük­nek a rongálok kezének le­fogását, a fák, bokrok, vi­rágok védelmét. (Csete) Kisgyermek halálát okozta a súlyos bántalmazás Halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanú­jával eljárást indított a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapi­tányság Szalai Sándorné 23 éves takarító, dobozi lakos ellen. A fiatalasszony októ­ber 13-án, kedden, az éj­szakai órákban olyan sú­lyosan bántalmazta három hónapos kisfiát, hogy a gyermek a helyszínen meg­halt. A rendőrség őrizetbe vette Szalainét, s ügyében folytatja a vizsgálatot. Moldova György Kossuth-díjas író dedikálta könyveit teg­nap Békéscsabán a Skála Divatsarokban. Ezt követően az MN Helyőrségi Klubban találkozott olvasóival. A nagy sike­rű, jó hangulatú író-olvasó találkozón a közeljövőben meg­jelenő — a rendőrségről szóló — riportkönyvéről beszélt többek között a neves író. Szólt az anyaggyűjtés izgalmas pillanatairól, nehézségeiről, majd arról, min dolgozik je­lenleg. Válaszolt a résztvevők kérdéseire, majd az író-olvasó találkozó dedikálással ért véget Fotó: Kovács Erzsébet Süllyed-e még az épülő klinika? Rádióból, televízióból, a sajtóból sokat lehetett halla­ni mostanában arról, hogy a szegedi új klinikatömb épít­kezésének a középső része talajmechanikai okok miatt megsüllyedt. Emiatt az épít­kezés veszített a tervezett üteméből. Utóbb a fővállal­kozó MEDINVESZI_pályá- zatot írt ki a probléma meg­oldására. A versenytárgya­lást egy dunántúli építőipari vállalat, a DUTÉP nyerte. Egy különleges cölöpözési el­járás birtokában viszonylag olcsón vállalták el a munkát. Az első gépek már meg is ér­keztek az építkezésre, és megkezdődhetett a próba­munka. Az NDK gyártmányú DEMAG verőberendezéssel 22 cm-es átmérőjű vascsöve­ket süllyesztenek a földbe, olyan mélységig, ahol elérik azt a szilárd talajréteget, amely képes megtartani az épületet. Szükség esetén ez a mélység 26 méteres is lehet. A csövekbe később betont sajtolnak. A csodarabokat a szakemberek a helyszínen munka közben hegesztik össze. összesen 360 cölöp kerül a talajba, de ebből még alig tíz darabot juttattak a földbe. Naponta átlagosan 8 cölöppel tudnak haladni a DUTÉP munkatársai, ha majd be­indul a nagyüzem. A tervek szerint így is március végé­ig eltart ez a nagy és'körül- ményes munka. p. a. Anyakönyvi hírek GYULA Házasságkötések: Gácsi Agnes és Fogarasi Zol­tán, Fazekas Katalin és Ritter József. Születések: Tamás Mihály és Takács Má­ria leánya Márta Rita, Cseresz­nyés József és Takács Ibolya leánya Beáta, Lóvéi László és Bálint Anna leánya Hajnalka, Gácsi Ferenc és Nagy Erika fia Ferenc, Fülöp János és Braun Éva leánya Emese, Jován Sán­dor és Gurmai Katalin Mária leányai Katalin és Mariann (Kö- rösladány), Fekete László és Hollósi Ilona leánya Ilona Edit (Vésztő), Varga Mihály és Gő­zön Katalin Jolán fia Mihály (Gyomaendrőd), Petrusán Mi­hály és Kondoros Mária leánya Mária (Méhkerék), Balog Ist­ván és Samu Erzsébet leánya Erika (Békéscsaba), Petrusán László és Kozma Flóra fia Lász­ló (Méhkerék), Barabás László és Makra Márta Sarolta leánya Márta (Békés), Molnár Imre és Nagy Erzsébet fia Tamás (Szeg­halom), Sándor Mihály és Nagy Gizella Lenke fia Zsolt (Kondo­ros), Juhos Imre és Nagy Pi­roska leánya Julianna (Szegha­lom), Horváth József István és Brád Éva fia Zsolt (Kétegyhá- za), Oláh János András és Abo- nyi Katalin leánya Henriett Ka­talin (Medgyesbodzás), Lovas József és Sárközi Piroska fia József (Sarkad), Sós Ferenc és Gulyás Katalin leánya Katalin (Zsadány), Sárközi András és Dávid Hajnalka leánya Mariann Kitti ‘ (Sarkad), Berényi László és Katona Julianna fia László (Méhkerék), Varga János és Ko­vács Katalin leánya Katalin (Szarvas), Kelemen Árpád és Erdőhegyi Jolán fia Árpád (Lö- kösháza), Berki Géza és Tóth Julianna leánya Nikoletta (Me­zőhegyes), Keller György és Bálint Erzsébet fia Zoltán (Elek), Bódis Mátyás és Nagy Ilona fia Zsolt (Battonya), Ba­logh Ferenc István és Varga Julianna fia Ferenc Illés (Sar­kad), Bálint József és Horváth Irén leánya Gréta (Mezőgyán), Rokszin János és Netye Aran­ka leánya Adrienn Aranka (Méhkerék), Kiss Ferenc és Orosz Erzsébet leánya Brigitta (Kunágota). Halálesetek: Kertes Istvánná Sóvári Erzsé­bet, Tyukodi Istvánná Darabos Julianna, Szabó Mihályné Ta­kács Julianna, Busek György, Süldi *Jánosné Pálfi Katalin, Du­nai Sándorné Gyapjas Vilma, Kubinszki Károlyné Kotroczó Margit, Szabó Menyhértné Hor­váth Mária, Harmati Sándor, Megyesi Sándor, Király Mihály, Szabó Ferenc, Nagy Istvánná Már Kornélia, Tóth Gábor (Sar- kad), Horváth Sándor (Oroshá­za), Horváth Lajos (Nagyszé­nás), Marosmenti Mihály (Elek), Grósz Vazulné Sztán Rozália (Kétegyháza), Nikula Demeter (Kétegyháza), Pardi Zsigmond (Vésztő), Szarka Dánielné Csa­tári Róza (Dévaványa),. Dóczi József (Dombegyház), Gábor Imre (Doboz), Nagy Pál (Ma- gyarbánhegyes), Agócs Kálmán (Ecsegfalva), Méreg Jánosné Máthé. Etelka (Dombegyház). HIRDETMÉNY Értesítjük a lakosságot, hogy Békés, Kossuth tér 3—7. sz. alatt (32 db) kisméretű, 1-1,5 szobás lakások értékesítését megkezdtük. A lakás négyzetméterenkénti irányára 13 200 Ft. Értékesítés alatt áll továbbá a Békés, Kossuth u. 7. sz. alatt (11 db) nagyméretű, 3 szobás társasházi lakás, melynek négyzetméterenkénti irányára 12 200 Ft. Érdeklődni, jelentkezni fiókhelyiségünkben lehet, csütörtökön nyújtott műszak, 18 óráig. A lakások egy része a Békési Városi Tanács kijelölésével történik. így jelentkezést ott is elfogad­nak. Országos Takarékpénztár békési városi fiókja MA: GÁL NAPJA A Nap kél 6.03 — nyugszik 16.57 órakor A Hold kél 23.58 — nyugszik 14.49 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve született Ro­ger Francois Vailland (1907 —1965) francia író és esz- széista, drámaíró. IDÖIÓRÓS Csütörtök hajnalban erősen bepárásodott a levegő. Napkel­te táján megyénket egy-ket órán át sűrű köd borította, ez azon­ban nyolc órára mindenütt fel­oszlott. Napközben élénk déli szél fújt, a napsütést csak időn­ként zavarta vékony fátyolfel­hőzet. A hőmérséklet reggel 4-5 fokig süllyedt, 15 órára 18-19 fokig emelkedett, kaptuk a tá­jékoztatást Szudár Bélától, a Békéscsabai Meteorológiai Állo­más ügyeletesétől. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: változóan fel­hős idő lesz. Főként a Dunántú­lon szórványosan kisebb eső, zápor valószínű. A déli szél sokfelé élénk, nyugaton gyak­ran erős lesz. Hajnalban he­lyenként köd képződik. A vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6-11 fok, a legma­gasabb nappali 19-24 fok között alakul. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható; a telc- fonszámunk: 27-360 Hirügyeletes Ungár Tamás — OROSHÁZÁN a TIT vá­rosi szervezete adóügyi to­vábbképző tanfolyamot szer­vez vállalati dolgozók, könyvelők, bérelszámolók számára. Jelentkezni a TIT- szervezetnél lehet, a to­vábbképzés időpontja no­vember 18. — BIOBRIKETT gyártását kezdték meg Hódmezővásár­helyen a Péti Nitrogénmű­vek Furfurolgyárában. Az utolsó negyedévben 2,5 ezer tonnát gyártanak a 4200 ki­lokalória értékű fűtőanyag­ból. A biobrikett a Fur- furol-gyártás melléktermé­kéből, a furfolkorpából ké­szül. Ebből az elmúlt évek­ben 300 ezer tonnányi gyűlt össze a gyár területén. — OKTOBER 18-ÁN, va­sárnap délelőtt 11 órakor avatják Békéscsabán a lige­ti zsidótemetőben az ausch­witzi emlékfalat. — VÁSÁROK. Október 18­án, vasárnap országos ál­lat- és kirakóvásárt rendez­nek Kecskeméten, autóvá­sárra várják az érdeklődő­ket Debrecenben, Hódmező­vásárhelyen, Orosházán, Szegeden és Szolnokon. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 42. játékhéten ^ következő nyerőszámokat húzták ki: 12, 33, 37, 68, 88 Az Univerzál rövidáru- és kultúrcikkboltjának árukínálatából: — 5-ös bőr futball 700,— Ft-tól 1190,— Ft-ig — 4-es ifjúsági futball 800,— Ft-ért — női kézilabda 480,— Ft-ért — Rubik karikavarázs játék — válltömés 11 méretben — kézimunkafonal (több mint 100-féle) — játékok, ajándéktárgyak széles választékban. Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 24—28. (U alakú ház udvara). Tel.: 22-553.

Next

/
Oldalképek
Tartalom