Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-14 / 216. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1987. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ Ara: 1,80 forint XLn. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM Befejeződött a számítástechnikai szervezési akadémia A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Szervezete V. számítástechnikai és szervezési akadémiája szombaton délelőtt zárult a gyulai művelődési központban. Reggel a résztvevők fórumon találkoztak neves szakemberekkel és megvitatták a számítástechnikai rendszer alkalmazásának kérdéseit. Ezután dr. Tompéry Béla, az SZVT számítógép-alkalmazás munkabizottságának vezetője értékelte a négynapos akadémia munkáját, valamint átadta az akadémia előtt meghirdetett pályázat díjait. Az országos pályázatra 12 munka érkezett be, közülük kilencet ítélt előadásra érdemesnek a bírálóbizottság. Az akadémia bírálóbizottsága első díjjal jutalmazta az Áruforgalmi Rendszer PC—ÁT-hálózaton című előadását, amely a Buda Környéki Áfész (Pongó Károly- né Zsolnai Magdolna) és a Műszertechnika Kisszövetkezet (Tóth Miklós, Siklósi Gábor) munkatársainak pályázata volt. Sz. M. A békeklubok feladatairól tartott vitaindító előadást Iván Kornél a hallgatóságnak Fotó: Bacsa András Békeklubok találkozója Szanazugban Bárcsak a nemzetközi politika is oly felhőtlen volna, mint a mostani hét vége délelőttje volt. Akkor talán munkájuk sem lenne azoknak a békekluboknak, melyeknek viszont ma ugyancsak akadnak tennivalóik, a háború megelőzésében, a béke védelmezésében. A megyei ifjúsági napok rendezvénysorozatának keretében ezen a hét végén rendezte meg a KISZ Békés Megyei Bizottsága és a Hazafias Népfront megyei szervezete a békeklubok megyei találkozóját. A színhely a szanazugi úttörőtábor volt, ahol csaknem százan; úttörők, dolgozó KISZ-es fiata(Folytatás a 3. oldalon) Bökfi VB-n pontszerző az ostravai súlyemelő Battonyán, a Hősök terén az elmúlt év augusztusában kezdték meg a Tiszamenti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat dolgozói az új, nyolc tantermes általános iskola építését. A tervek — melyeket Bállá József, a Békés Megyei Beruházási Vállalat tervezője készített — melepő gyorsasággal valósággá váltak, s most szeptember 12-én, szombaton délelőtt végre birtokukba vehették a gyerekek az új, korszerűen berendezett oktatási intézményt. Az átadási ünnepség résztvevőit Takács Dezső tanácselnök köszöntötte, majd átadta a szót Vámos Lászlónak, a Békés Megyei Tanács művelődésügyi osztálya vezetőjének, aki ünnepi beszédében szólt a lakosság összefogásáról, a szülők és gyermekeik áldozatvállalásáról, melynek eredményeként létrejöhetett az új iskola. „A múltból hozott örökség — folytatta — ebben a községben sem volt gazdag, s az oktatás adottságai különösen nehéz gondot jelentettek a kor követelményeinek megfelelő színvonalú oktatás megvalósításában. Bár korábban is történtek erőfeszítések a közoktatás és közművelődés fejlesztésére, mint például a gimnázium és szakközépiskola oktatási feltételeinek megteremtése, és folyamatos bővítése, a nagyközségi könyvtár felépítése, a gyermekfalu felépítéséhez a feltételek előkészítése, a szépen iparosodó nagyközségnek a felszabadulást követő legnagyobb vállalkozása mégis a ma átadásra kerülő iskola.” Vámos László avatóbeszédében elmondta azt is, hogy a negyvennégymillió forintos összegből — a helyi ipari és mezőgazdasági szövetünnepi beszédet mond Vámos László kezeteken túl — részt vállalt az SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete és a megyei tanács is. Az ünnepi beszéd végül a gyerekekhez szólt. Vámos László kérte őket, tanuljanak szorgalmasan, védjék és óvják iskolájukat, hogy úgy adják át az utánuk jövőknek, ahogyan most átveszik. Ezt követően az iskola jelképes kulcsát Sipos Pé- terné igazgató vette át, köszönetét mondva mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a pedagógusok és a gyerekek ilyen hamar birtokba vehessék újl otthonukat. Az ünnepség végén elismerő okleveleket, jutalmakat adtak át, majd a résztvevők megtekintették az intézményt, melyben a mai naptól 16 felső tagozatos tanulócsoport — mintegy négyszáz gyerek — szaktantermi rendszerben sajátíthatja el a tudnivalókat. Az új iskolát tehát átadták Battonyán. Ám a munka ezzel nem állt meg, hiszen mint megtudtuk, a következő tervidőszakban tornatermet, ebédlőt és konyhát is szertnének építeni az intézményhez. N. A. Sipos Péterné átveszi az intézmény jelképes kulcsát Felső képünk: Bökfi János, a Békéscsabai Előre Spartacus versenyzője, aki 6. helyen végzett az összetett versenyben az ostravai súlyemelő VB-n. Alsó képűnk: a Viharsarok Kupa ejtőernyősverseny csapatgyőztesei, a békéscsabaiak I. gárdája; balról a stílusugrásban győztes Bodor István, Tímár Vince, ifj. Bánszki György és Molnár László Véget ért a Viharsarok Kupa Békéscsabán Balázs bedeszkázta a zalai kaput Fotó: Gál Edit (BESZÁMOLÓ A HÉTVÉGE SPORTJÁRÓL A 7. ÉS 8. OLDALON) Új iskolát adtak át Battonyán