Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-11 / 214. szám
1987. szeptember 11., péntek KUdUKfiTcl Változó világban Benépesültek az iskolák. Űjabb kicsik léptek a sorba, újabb tanév kezdődött bizakodással, hogy jobb, gyümölcsözőbb lesz az előzőeknél, hogy akik kikerülnek majd az életbe, felkészültebbek legyenek az előző nemzedéknél. Mindig is így volt, több kevesebb sikerrel, s mindig a változó világ jegyében, abban a hitben, hogy az iskola ehhez igazodik. Beszélni sem kellett róla. Az utóbbi évtizedekben viszont annyit emlegettük a változó világot, míg közhely lett belőle — tartalom nélküli frázis — mire valóban beütött az igazi változtatást követelő helyzet. Amikor a gazdaság átalakítása az új iránti fogékonyságot, a vállalkozási készséget, a változtatni tudást szükségeli, értékeli, de csak azok képesek rá, akikben ezek a tulajdonságok egyébként is megvannak, mások csalódottan nézik a megváltozott világot, mert nevelésük nem erre készítette föl őket. Nem ilyen irányban folyt a nevelés, az életrevalóság nem kapott kellő ösztönzést, a karrier gyanús volt, a pályamódosítás meg egyenesen kudarcnak számított. Még akkor is, ha az oktatást magát szüntelen pályamódosítás jellemezte, s ennek során többek közt iskolatípusok alakultak át, újak jöttek létre — a mielőbbi — szakosodás céljából. Noha a világ más tájain továbbra is fontosnak tartották az általános képzést még a felső oktatásban is — főleg az első években —, mert arra építhetők rá legjobban a speciális ismeretek. Az ipari szakmunkások esetében is, mivel a megbízható alaptudás a biztosítéka az újabb szakmák sikeres elsajátításának, a szükséges átképzésnek. A korai specializálódás korai pályaválasztásra kényszerítette a tanulókat; a minél kevesebb munkahelyi mozgás idealizálása, valamint eltévesztett pálya melletti kitartás illeme a változtatás szándékát is elhalványította. Az igazi jó dolgozó eszményét az testesítette meg, aki ha egyszer szakmát szerzett — akár szellemit, akár fizikait —, amellett ki is tartott élete végéig, s lehetőleg ugyanazon a munkahelyen. Holott a választást többnyire a környezet — leginkább a szülő — határozza meg, és nem a gyerek. Manapság meg — így hallani — a törekvő szülő nem is pályát, hanem iskolát választ, olyat, ahonnan nagy biztonsággal meg lehet célozni a jó előre kiszemelt presztízspályát. Még lejjebb szállt volna az első döntés ideje? Csak azo- ké, akik ezt megtehetik, hiszen a nagy többségnek nincs rá módja, mindenki nem írathatja a legjobb iskolákba a gyerekét. Ám annyian mégis, hogy befolyásolja az esélyegyenlőséget. Az ellenhatást a minden iskola legjobbá tétele jelentené, de ez olyan utópia, mint azt kívánni, hogy minden diák kiváló legyen. Nem volt, nem lesz, nem is lehet. Az viszont több mint furcsa, amit a múltkor egy gyakorló szülő mondott, hogy összeszűkült a középmezőny az iskolában. Kevesebben vannak a jó közepesek, akik mindig egy-egy osztály gerincét képezték. Természetesen nem az a baj, hogy több a jó tanuló — ennek csak örülni lehet —, hanem hogy megszaporodott a gyenge, a kegyelemből élő. Ha tényleg így volna, az nem eleve elrendeltség, sokkal valószínűbb, hogy a megváltozott iskolai körülmények okozzák. Valami kedvezőtlen dolognak a terjedése. Talán olyasmi is, mint például az, hogy ha á gyerek nem írni-ol- vasni tudással lép az első osztályba, azonnal hátrányba kerül. Hiába éles az esze, lemarad azoktól, akiket erre otthon megtanítottak, s még jó, ha győzi szusszal a felzárkózást a nem tiszta lappal indult versenyben, és el nem veszti az önbizalmát. Talán nem olyan nagy a veszély, mint a fentiekből látszik, de ha csak a jelei mutatkoznak is, már akkor tenni kellene ellene valamit, nem kiengedni a kézből az irányítást: előre látni a következményeket, hogy ne akkor kelljen korrigálni — mint annyiszor —, amikor már késő, vagy sokkal nehezebb. Vass Márta Táncosok — paradicsomszüreten A találkozót délután 4-re beszélték meg. A művelődési központ előtt gyülekeztek, s kerékpárral jöttek ki a paradicsomföldre. Tudják az utat, hisz többször jártak már erre, de együtt mégiscsak kellemesebb a karikázás, hisz jól összeszokott csapat az övék. A szarvasi úttörő- néptáncegyüttes tagjai paradicsomot szüretelnek... Elnézem az ifjú „földbirtokosokat”, amint nagy odaadással hajlonganak az érett gyümölcsökért. Pedig vezetőjük, Csasztvan András nincs a közelben. Épp az imént ment el néhány mar- kosabb legénnyel. „Kijövünk a gyerekekkel és nincs egy konténer, amibe a paradicsomot szedhetnénk!” — zsörtölődött, miközben a vállalkozó kedvű fiúkat maga köré gyűjtötte. Amíg visszatér, a gyerekekkel elegyedek szóba. Kedves, barátságos társaság. Lelkesen magyarázzák, hogy kell a pénz az együttesnek ruhára, csizmára, koreográfiákra. Esetleg kirándulni is lehetne a bevételből. Van, aki maga jött, de az ügyesebbje segítséget is hozott. Radios Attila „lány- tesója is, kistespja” — ő mondja így — is itt van. Szép a termés. Jól gondját viselték a nagyok a növényeknek. Mert a munka dandárját ők, a felnőtt együttes tagjai vállalták, hiszen kétszer meg kellett kapálni a több mint ötezer négyzet- méter területet. Most, hogy a felnőtt együttes tagjai visszamentek tanulni — Gyulára, Békéscsabára, ki hova — és csak hét végén találkoznak a próbákon, a kicsikre maradt a szüret. De nem bánják. Sőt! A közös munka öröme kiül az arcokra, vidáman beszélgetnek, közben serényen jár a kezük. Egyikmásik paradicsom „pályát téveszt”, s a vödör helyett egy-egy éhes gyomorba vándorol. De hát mi sem természetesebb, hiszen mint Pet- rovics Szilvi mondja: „Az otthoni paradicsom nem ilyen finom”. Ezt persze ő maga sem gondolja komolyan, de az biztos, ezért a gyümölcsért ők, az együttes fáradozott. Ezért ízlik any- nyira. A gyerekek az imént arról beszéltek, hogy azért vállalkoztak mezőgazdasági munkára, hogy az együttesnek több pénze legyen. Most, mikor Csasztvan András visszaérkezik a konténerrel, megtudom, rejtett szándékok is húzódnak e munkavállalás mögött. — Szarvason két tsz létezett korábban — kezdi a kézenfekvőbb magyarázattal. — Minket a Táncsics segített, ahogy tudott. Később új kapcsolatok után kellett nézzünk ahhoz, hogy a TOT támogatásáról ne kelljen lemondanunk. Ekkor gondoltunk először arra, hogy felkeressük a Dózsa Tsz-t, s felajánljuk a munkánkat. Hibrid kukoricát szerettek volna vállalni, az nem sikerült. Ma már nem is bánják, mert az nagyon messze esett volna a várostól. A paradicsomföld meg kerékpárral könnyen elérhető ... Ez volt tehát a munkavállalás praktikus oka ... S a másik? Visszakanyarodunk a régmúltba, mikor a parasztember, a nagy munkák után bálban, tánccal pihente ki a hétköznapok fáradalmait. Nos, a tánccal már próbálkoztak ezek a fiatalok, de a paraszti munkával még nemigen ... (Az itt hajlongó gyerekek közül hatan emelik fel a kezüket, mikor megkérdezem, ki dolgozott már a földeken. ök is csupán kevés ideig, az iskolák őszi munkája idején.) — Sára Ferenccel, az együttes művészeti vezetőjével van egy dédelgetett álmunk — folytatja elbeszélését Csasztvan András —, gyimesi napokat szeretnénk rendezni Szarvason. Ennek az országos ' rendezvénynek az lenne a lényege, hogy a résztvevők közösen kimennének kukoricát törni, aztán csakúgy, mint annak idején a gyimesi parasztember, fosztással és bállal fejeznénk be a munkát. A másik elképzelésünk személyes élményemhez kötődik. Máig is jól emlékszem azokra a naHamar megtelik a konténer pokra, mikor nagyapámmal kimentünk kaszálni, ö ment elöl, mi mögötte. Nem is kellett hátranéznie. Milyen büszkék voltunk, hogy tartottuk az iramot. Miközben beszélgetünk, a konténerek szépen telnek. Csasztvan András fél szemmel a gyerekeket figyeli, hogy minden rendben menjen. Irányítani már nemigen kell őket, hiszen tudják, mi a dolguk. Inkább a bátorítás, a lelkesítés kedvéért szól hozzájuk, bár szerintem erre sincs szükség ... — Az igazság az, hogy kicsit kellemetlenül érzem magam, hogy most beszélgetek, és nem dolgozok közöttük — mosolyodik el. — így van ez a próbákon is. A lépéseket sem csak megmutatom, magam is velük táncolok. Úgy hiszem, nevelési szempontból ez a helyes. S ha már itt tartunk, szólni kell a munka közösségformáló erejéről is. Öröm nézni őket, ahogy segítik egymást. Ha valaki lemarad, mindig van, aki visz- szaálljon mellé, együtt aztán könnyen behozzák a többieket ... S a pénznek is megvan már a helye. Egy részéből a kicsik tervezett kirándulásának buszköltségét fedezik, a többiből ruhaanyagot vesznek. A varratást a Szirén Ruházati Szövetkezet vállalja társadalmi munkában. Megérdemlik a kicsik a pihenést, a nagyok a szép, új ruhákat, s a közönség tapsát. Megdolgoztak érte, kétszeresen is ... Nagy Ágnes Fotó: Gál Edit A belvárosi iskolában — Békéscsabán
