Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-11 / 214. szám
1987. szeptember 11., péntek Kádár János japán gazdasági vezetőket fogadott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Központi Bizottság székházában fogadta Szai- to Eisirót, a Japán Gazdasági Szervezetek Szövetségének elnökét, aki a Magyar—Japán Gazdasági Klub meghívására tartózkodik hazánkban. A találkozón véleményt cseréltek a magyar—japán kapcsolatok, különösen a gazdasági együttműködés fejlesztésének helyzetéről. A megbeszélésen jelen volt Ivat Kazuo, a Japán—Magyar Gazdasági Klub elnöke, Györke József, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Székács Imre, a Magyar—Japán Gazdasági Klub elnöke is. * * * Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára ugyancsak csütörtökön fogadta a japán gazdasági vezetőket. Olasz kormány - bizalmi szavazás Az olasz kormány szerda este 170:118 arányban bizalmat kapott a szenátusban, amelynek tagjai két napon keresztül meglehetősen éles vitát folytattak a szavazás tárgyául szolgáló kérdésről: a kormánynak arról a múlt héten hozott .döntéséről, amelynek értelmében Olaszország is hadihajókat, aknaszedő hajókat küld a Perzsa (Arab)-öböl térségébe. A bizalmi szavazás tárgya a kormánypártok által ösz- szeállított dokumentum volt. Ennek szerzői támogatásukról biztosítják az ENSZ-fő- titkár békéltető misszióját, másrészt azonban, az öbölbeli hajózás védelme és az aknák eltávolítása szempontjából a kormány lépését is szükségesnek minősítik. A szenátusi vitában kiderült, hogy a kereszténydemokrata Andreotti külügyminiszter és pártja elsősorban az ENSZ tevékenységében látja az iraki—iráni háború lezárásának a zálogát. A baloldali ellenzék, főleg a kommunista párt, ismételten hangot adott elítélő álláspontjának, amely szerint a kormány elhamarkodott és veszélyes lépést tett. A hajók ügyét pénteken a parlament másik háza, a képviselöház tűzi ülésének napirendjére. Idft előtti választások Törökországban November 1-jén idő előtti, általános választásokat tartanak Törökországban. A választások kiírásáról csütörtökön délelőtt befejeződött ülésén döntött a török parlament. A legfelső törvényhozó hatalom kétnapos rendkívüli ülésén a küldöttek megvitatták, majd 246:100 arányban megszavazták Turgut özal miniszterelnök javaslatát arról, hogy az 1988 novemberére kiírt általános választásokat még ez év novemberében tartsák meg. Emlékezetes, hogy vasárnap Törökországban a lakosság népszavazáson igent mondott arra, hogy engedélyezzék az 1980-as katonai hatalomátvételt megelőző korszak több vezető politikusának a közéleti tevékenységbe való visszatérést. Így az államcsíny óta ez lesz az első alkalom, hogy korlátozásoktól mentes választásokat tartanak az országban. Berecz János a Szovjetunióba utazott Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására csütörtökön a Szovjetunióba utazott. Kíséretében vannak Kemény László és Dégen István, a KB agitációs és propagandaosztályának vezetői. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Vladlen Puntusz, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Geraszimov sajtótájékoztatója a vegyi fegyverekről A bizalom hiánya a kétoldalú kapcsolatokban, a Szovjetuniót befeketítő híresztelések, rágalmak kérdésköre állt a szovjet külügyminisztérium szóvivőjének csütörtöki moszkvai sajtóértekezlete középpontjában. Gennagyij Geraszimov Eduard Sevardnadze és George Shultz találkozója előtti sajátos ajándéknak nevezte az Egyesült Államok külügyminisztériumának legutóbbi nyilatkozatát, amelyben a rakétaelhárító rendszerek építésének tilalmáról szóló szerződés megszegésével vádolják újfent a Szovjetuniót. Bejelentette: október 3- ára és 4-re meghívják a vegyi fegyverek tilalmáról a genfi leszerelési értekezlet keretében tárgyaló országok három-három képviselőjét, akiknek az első nap a Szovjetunió arzenáljában levő vegyi fegyvereket mutatják be, másnap pedig a megsemmisítésükre szolgáló eszközökkel és módszerekkel ismerkedhetnek a vendégek. Rotterdam tanácsi bordélya Rotterdam városi tanácsa azzal a tervvel foglalkozik, hogy kezelésében létesít nyilvánosházat. Hollandiában — ahol nem tiltja törvény a prostitúciót — ez lenne az első „hivatalosan létesített” ilyen intézmény. Már az utcát is kijelölték, ahol a „városi nyilvánosház” helyet kapna. A tanács a következőkkel indokolja tervét: — Rotterdam a világ legnagyobb kikötője. Egyetlen kikötővárosa a világnak sem kerülte és nem kerülheti el a prostitúciót. — Más országokban törvény tiltja a prostitúciót, de azért az ott is változatlanul létezik. Hollandiában éppen azért van megengedve, hogy a hatóságok kellő felügyeletet gyakorolhassanak fölötte mind a kliensek, mind a prostituáltak védelmében. Ha pedig engedélyezve van, akkor meg kell teremteni működésének feltételeit is. — Rotterdamban kétezer „teljes munkaidőben” foglalkoztatott prostituáltat tartanak nyilván, közülük 200—300 kábítószeres is. A „szakma” fél- vagy csökkentett munkaidőben dolgozóinak számát megbecsülni sem tudják. — A II. világháborúban Rotterdamot ért igen súlyos bombatámadás a nyilvánosházak körzetét is elpusztította. A Katen- drecht körzet járdáira helyezték törzshelyüket a lányok, de innen kiszorulnak, mert a városrészt másfél éven belül átépítik. Valahol helyet kell adni nekik. — Mind az egészségvédelmi, mind a bűnözés elleni harc szempontjai indokolják a városi hatóságok szigorú ellenőrzését, ellenkező esetben az „iparág” az alvilág kezébe kerül. A terv igen heves ellenállást váltott ki. A szóban forgó utca lakói és hat vállalat itt levő munkahelyeinek mintegy ezer dolgozója kijelentette: ha kell, fizikai erőszakkal is megakadályozzák a „műintézet” felállítását. Hollandiában emlékeztetnek arra a tavalyi amszterdami akcióra, amelyet egy utca pár száz lakója indított. Bejelentették: ha a városi tanács nem korlátozza ott a prostituáltak és a kábítószeresek jelenlétét, otthagyják lakóhelyüket, és menedékjogot kérnek a Közös Piac más tagországaiban. A rotterdami városi tanács azonban egyelőre kitart terve mellett. Fábián Ferenc Medvehistóriák 4. Tizenhét medvét szűrt 1e Hogy a medve mikor vonult be az irodalomba — elsősorban a gyermekirodalomba —, senki sem tudja pontosan. Természetesen a szaklapok sem. Az viszont biztos, hogy a finnugor népek azt tartották: az ember a medvétől származik, és az ilyen totemállatot tisztelni kell. Tisztelték, és ma is tisztelik még a medvét ott, ahol nagyobb számban él a sűrű erdőkben s akarva-akaratlan gyakrabban találkozik vele az ember. Különösen tartottak tőle a század elején, feltehetően azért, mert akkor nem voltak még olyan hatásos medveölő alkalmatosságok, legalábbis nem olyan hatásosak és alkalmasak, amelyek mindfenkor vagy biztonságosabban megvédték az ember testi épségét és életét. Régi erdélyi vadász- történetekben olvastuk, hogy a medvét valamikor inkább leleményességgel, rendkívüli emberi bátorsággal győzték le, mintsem valami hatásos fegyverrel. Régente a hegyekben farkas, vaddisznó, medve és hiúz is pusztította a termést meg az állatokat. Az ökörcsordát a medve ritkította a legjobban. Rendszerint sötét éjszaka, hangtalanul közeledett, hogy a kutyák ne kapjanak szimatot. A csorda közelébe osonva kiszemelte a legközelebbi ökröt, felugrott a hátára, és megkezdődött az élethalálharc. A medve a karmait az állat hátába eresztette és gerincét harap- dálta. Az ökör egy ideig hátán cipelve „lovasát”, bőgve, üvöltve rohant tovább. Végül is összerogyott, és ha fel akart tápászkodni, a medve egy rettenetes mancscsapással leroggyantotta. Egy ideig még bőgött az ökör, mintha segítséget kérne, majd halálos csönd támadt. Kimúlt az egyébként szintén szívós és bámulatos erejű jószág, legyőzője pedig falatozni kezdett belőle. A mesemondó szerint — akinek nagyapja vadász volt — a pásztorkutyák ilyenkor rendszerint elbújtak a kunyhó mögé, mert általában rossz tapasztalatuk volt a medvével. Ha pedig üldözőbe vették, akkor egy-kettő ott maradt közülük, de a többi is rendszerint sebesülten tért vissza. A megtámadt medve fatörzsnek vagy sziklának vetette a hátát, s a megcsapott kutya métereket röpült a levegőben. Ágadat és köveket is görgetett feléjük, azok pedig vonítva menekültek. A régi erdélyi medveölők hosszú késsel szúrták le a vadat. Meleg bundájáért vadászták. hiszen jól jött a házban a hosszú zimankós teleken. Medvebőrbe bújva, brummogó hanggal • oda- csarták az állatot, s amikor — szokása szerint — halálos ölelésre két lábra ágaskodott, szíven szúrták. Egy rendkívül bátor és erős medveölő, aki már 17 medvét leszúrt, a 18. medve tőrbe csalásakor lelte halálát. Valószínűleg elvétette a szúrást, és a medve halálra ölelte. Volt egy másik eredményes módszere is a medvevadászatnak. Erős ágakból embermagasságú kast fontak. Az ágfonat közt a két szemnek és jobb oldalon a kés döfésére rést hagytak. A kasba belebújva csalták oda az állatot. Volt ghol hosszú nyelű baltával mögé bújtak, s ugyancsak brum- mogással odacsalták a medvét, és amikor az a fa mögé kíváncsiskodott, a háta mögé kerülve agyoncsapták. Sokszor apáról fiúra szállt ez a mesterség, s előfordult, hogy az ember húzta a rövidebbet. Bizony ez egyik sem volt éppen vadászias mód, legalábbis nem mai szempontokból. Ám valljuk be: jóval több bátorság és ügyesség kellett hozzá, mint most karabéllyal lelőni. Régi nagy társas vadászatokon igen gyakran a haj- tókra támadt az üldözött vág- megsebzett medve, és akkor életre-halálra ment a küzdelem. Mire a husángokkal felszerelt hajtők agyonverték vagy megfutamították a társukat megtámadó vadat, az rendszerint a felis- merhetetlenségig összeroncsolta annak arcát. Sokszor elegendő volt csupán egy mancscsapás, hogy a szerencsétlen ember feje olyan kopasz maradjon, mintha megskalpolták volna. Ezekben a históriákban is megerősítik, hogy a medve valójában emberre nem pályázik. Ha tehát nem bántják — vagy nem érzi, hogy bántani akarják —, békében marad. De ha védenie kell zsákmányát, menekülni még nem tudó bocsait, vagy megsebesítették, akkor rettenetes dühvei támad az emberre is. legyen az vadász, pásztor, közelben járó favágó, gombaszedő, rőzseszedő, férfi, gyermek vagy asszony. Törköly István (Következik: Még egy vérmedve.) Tizennégy éves fényképeket nézegetek Tizennégy éves fényképeket nézegetek. Akkor ősszel másképp kezdődött a tanév. A nyári szünetről visszaérkezve Lipcsébe, a pályaudvarról vagy a repülőtérről valamennyien a chilei egyetemistákhoz rohantunk. S nem a nyaralás él» ményeiről, meg az előttünk álló új esztendő programjáról beszélgettünk. A mindig népes társasággal teli, a spanyol nyelv dallamától és a latin-amerikai zenétől hangos szobák némák voltak akkor ősszel, szeptember közepén. Pedig mindannyian azért siettünk oda, hogy megtudjuk, visszajöttek-e azok a diákok, akik vakációra hazautaztak Chilébe. Kíváncsiak voltunk, vajon ők hallottak-e többet a hazájukban történtekről, mint amiről az újságok, a televízió és a rádió beszámoltak. Természetesen többet tudtak. Csak éppen — akkor és ott — nem volt könnyű kérdezni, nem veil könnyű megszólalni. Mi, európaiak első perctől kezdve csodáltuk azt a tartást, vidámságot és erőt, ami a chilei — és általában a dél-amerikai — egyetemistákat jellemezte. S nem arról volt szó, hogy ők a saját életüket, sorsukat, túlságosan felhőtlennek, gondtalannak tartották volna, arról sem, hogy nem látták volna be, mennyire tarthatatlan belpolitikai helyzet uralkodott náluk már 1973 nyarán! Nem. Nagyon is tisztában voltak az események súlyával, a sztrájkok jelentőségével, a pártok széthúzásának veszélyével és a katonaság szerepével, valamint mindezek következményeivel. Vagyis a szeptember 11-i puccs nem érte őket váratlanul. A chileiek tartása és örök vidámsága éppen attól volt olyan különös és meglepő, elismerésre méltó, hogy nehéz helyzetük, fájdalmuk, boldogtalanságuk ellenére tudtak önfeledten énekelni és nevetni. A gondok súlyát, a felelősséget és a kínt úgy tudták belül hordozni, hogy közben a szemük csillogott, és a hangjuk derűs volt. Soha másoknál ilyen tartással, ilyen lelki erővel nem találkoztam korábban — és azóta sem. A vakációra hazautazókat többé nem láttuk. Volt akiről megtudtuk később, hogy agyonlőtték, volt, aki koncentrációs táborba került vagy eltűnt, volt, akiről nem hallottunk semmit A hírek jöttek: megkínzott, eltűnt, meggyilkolt édesapákról, testvérekről, kedvesekről, barátokról, rokonokról, elvtársakról. A hírek: iszonyú eseményekről, elképesztő dolgokról az imádott hazából, onnan, ahol elszabadult a pokol. És a Lipcsében tanuló chileieknek volt erejük mindent végighallgatni, egymást biztatni, továbbra is hinni, reménykedni. Sőt, ha másokról, mások öröméről, sikeréről vagy ha egy szép lányról, cseresznyepálinkáról, vagy egy jó viccről volt szó — még örülni, nevetni, meg énekelni is! Bámultuk, hogy honnan veszik azt az erőt! Annyi erőt akkor és még évekig. S vajon maradt-e belőle a mai napig? Mert akkor látva és ismerve őket, bizony nem gondolta volna senki közülünk, hogy ilyen hosszú ideig tarthat Pinochet uralma. Nem gondoltuk volna, hogy még tizennégy év múltán is arra a tragikus szeptember 11-re emlékezünk. Régi fényképeket nézegetek: Gerardo, Juan, Ricardo, meg a többiek ... Hol lehetnek most? És vajon tudnak-e még úgy nevetni, úgy énekelni, ahogyan régen? A fényképek között egv nyomtatvány: Pablo Neruda üzenete az 1973-as berlini világifjúsági találkozó résztvevőihez, és egy hanglemez, amelyen Allende elnök honfitársaihoz, Chile dolgozó népéhez szól. A költő — a próféta képességével megáldott — a közelgő tragédiára figyelmeztet: „Chile ma legnemesebb erőit veti harcba, hogy felépítse igazságos társadalmát. Fasisz- ták, imperialisták és hazug keresztények támadnak majd ránk; egyesül a múlt, hogy megőrizze a bénító pókhálót, és elzárja a remény útját. ..” A politikus utolsó perceiben hitet, reményt, erőt igyek-' szik adni a túlélőknek: „Hazám dolgozói, én hiszek Chilében, s hiszek hazánk jobb sorsában. Lesznek emberek, akik túl fogják élni ezt a kegyetlen és keserű órát, amelyben az árulás lett úrrá. Tudjátok meg, hogy nincs messze a nap, amikor újra szélesre tárul az út, s szabadon haladhatnak majd előre rajta az emberek, hogy megteremthessék a szebb és jebb életet! Éljen Chile! Éljen a chilei nép! Éljenek a munkások!” Salvador Allende szavait elnyomja az egyre sűrűbb golyózápor hangja .. . Niedzielsky Katalin Felhívás OKTATÁSI PROGRAMOK KÉSZÍTÉSÉRE. A Tudományszervezési és Informatikai Intézet az informatika bevezetése és alkalmazása iskolai elterjesztésének gyorsítása érdekében az iskolák által igényelt, jól használható programokat kíván forgalmazni megfelelő propagandával. Ennek érdekében átvesz a szerzőktől az oktatás bármely szintjén forgalmazható programokat, és ezekre — amennyiben az eladhatóságot viszonylagosan széles körben biztosítottnak látja — forgalmazási szerződést köt. A forgalmazás feltételeiről, a programokkal kapcsolatos követelményekről információt lehet kérni Bánó Györgytől (III., Budapest, pf. 454, 1372. Telefon: 664-011 26-57-es mellék.) A Tudományszervezési és Informatikai Intézet egyúttal visszavonja a „közoktatási számítógépes programok elkészítésére” 1985. októberében kihirdetett pályázatát.
