Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-10 / 213. szám
1987. szeptember 10., csütörtök Felügyelöbiztos az SOS gyermekfalu élén Csütörtök Kisebb ufóláz volt kedden este hazánk nyugati felében: egy fényes gömböt láttak az égen késő este, mely sebesen közlekedett, kisebb csóvát húzott maga után, majd szétpukkant. A rádió tegnap reggeli híradásában megszólaltattak egy szakembert, aki állította: meteor volt, s nem valószínű, hogy akár egy darabja is földet érhetett volna, elégett a légkörben. Utána egy amatőr csillagász is szót kapott, neki valamelyest más volt a véleménye, ő nem csodálkozna azon, ha egy-két autótulajdonos jelentkezne behorpadt tetejű járműve miatt, hiszen a lehulló meteordarabok okozhatnak ilyen sérüléseket. Mivel az amatőr csillagász a második megszólaló volt, joggal hiheti a hallgató: neki van igaza. Nem tudom, mivel nem vagyok szakértője a kérdésnek. Azt azonban tudom, hogy hazánkban néhány helyen jobban hallgatnak egyes kérdésekben az amatőrökre, mint a szakemberekre .. . Véletlen egybeesés bár. de ugyanezen a keddi estén egy másik „csillag” is felrobbant. Méghozzá Miskolcon, a Középszer utca egyik lakásában egy újabb Color Star tévé. Az utca neve mintha a rosszul sikerült tévészéria darabjait minősítené ... p. f. A Művelődési Minisztérium a következő tájékoztatást adta a Magyar Távirati Irodának: Az SOS Gyermekfalu Ma-V gyarországi Egyesületének törvényességi felügyeletét ellátó Művelődési Minisztérium a szeptember 5-i közgyűlés alapján megállapította, hogy a vezetőség mandátuma megszűnt, új vezetőség választására határozat- képtelenség miatt nem került sor. Az egyesület alapszabályszerű működése ilyen körülmények között nem biztosított, ezért a minisztérium az egyesület önkormányzatát felfüggesztette, s az új vezetőség megválasztásáig felügyelőbiztost rendelt ki. E feladatra dr. Ben- cédy József főiskolai tanárt kérte fel, akit felhatalmazott, hogy ezen időszakban az egyesület képviseletében eljárjon^ és munkáltatói jogokat gyakoroljon. A gyermekfalu zavartalan működése érdekében a minisztérium — KÖVIZIG KUPA. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság és a Kövizig Könnyűbúvárklub rendezésében kerül sor a Kövizig Kupa rendezvényeire Gyulán a Várfürdőben szeptember 12- én és 13-án. A könnyűbúvár uszonyos- és búvárúszóversenyek 12-én délután 2 órakor kezdődnek. által megbízott felügyelőbiztos gondoskodik a faluvezető, illetve szükségszerűen egyéb szakemberek alkalmazásáról. Intézkedéseiben támaszkodik mindazokra, akik az egyesület normális közösségi életének megszilárdítását elősegíthetik. A felügyelőbiztos feladatai közé tartozik az egyesület vezetőségének megválasztására hivatott szeptember 26-i közgyűlés előkészítése is. * * * Az Elnöki Tanács dr. Ben- cédy Józsefnek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető főiskolai tanárának, igazgatónak, a pedagógusképzés területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Csikai Gyula művelődési miniszterhelyettes szerdán adta át. — KUKORICA- ÉS SZÓJA- fajtabemutatót és -tanácskozást rendeznek — több országos és megyei szervezet részvételével — szeptember 14-én, hétfőn Békéscsaba- Fürjes területén. A 47-es út mentén található fajtakísérleti állomásra 10 órától várják az érdeklődő szakembereket. Megkérdeztük: Lesz-e filmforgatás Békéscsabán? Szikora mágus varázslata Újra szélt a csiki-dam Augusztus 8-án este a békéscsabai szabadtéri színpad nézőtere zsúfolásig megtelt. A közönség soraiban helyet foglalók közül néhá- nyan kis R-GO feliratú papírzászlókkal játszottak, mások az együttes paródialemezéről hallgathattak részleteket, mivel a hatalmas hangfalakból kezdésig ez szólt. „Te csak mindig akkor sírsz, amikor már túl késő minden” — énekelte Szikora Róbert a legelső számban. Aztán egy kis visszatekintés következett, a régebbi nóták közül felcsendült az Egy alacsony férfi dilemmái a szerelem körül, a Tavaszi bezsongás és a Szorít egy szó című. Kellemes meglepetés érte azokat, akik még nem látták színpadon az új „gidákat”, a két táncos lány profi módon mozgott a jobbnál jobb koreográfiákra. Magukra vonták a figyelmet, nemcsak szépségükkel, de táncukkal is. Még mindig a régi dalok közül való a Szeánsz is, de mintha újjászületett volna. A színpad sejtelmes füstfelhőbe burkolózott, vilióztak a színes fények, és Szikora mágus talpig varázslójelmezben elbűvölt minket. „Robi, Robi” — sikították az első sorokban „csápoló" lánykák valahányszor kedvencük sokat sejtetően beletúrt hajába, vagy egy lezser mozdulattal lerántotta válláról ingét. Hallgattuk a csupa derű számokat is, így például a Fiatal lányok és a Szerelmes vagyok, mint egy nagyágyú címűeket. Kozma Tibor gitáros és Holló József billentyűs is lehetőséget kapott az éneklésre, egy-egy dal erejéig. Ezt követően az ellágyulás pillanatai következtek. Egy vadonatúj nóta, a Nem igaz gondoskodott arról, hogy a sötét nézőtéren kigyúljanak a kis lángok, a romantikusabb néző szemében pedig megjelenjenek a meghatottság könnyei. A ráadásban hangzott el az R-GO talán legismertebb nótája, a Szeretlek is meg nem is; végül pedig a híres-hírhedt paródiaműsorból kapott ízelítőt a nézősereg. A csabai közönség meggyőződhetett arról, hogy a csiki-dam a régi, a díszletben még mindig ott vannak a pálmafák, a gidák jobbak, mint valaha, és mindez — úgy hiszem — Szikora mágusnak köszönhető. — gém — Fotó: Gál Edit „A Pannónia Filmstúdió 14—22 év közötti fiúk és lányok jelentkezését várja a Békéscsabán forgatásra kerülő filmjéhez” — olvastuk a városban itt-ott kiragasztott plakátokon. — Mi a film címe, s kik játszanának benne? — kérdeztük Kocsiß Zoltánt, a Pannónia Filmstúdió békéscsabai kirendeltségének szervezőjét. — A címe „Az angyalok a földön járnak”. Kozák András (nem azonos a neves színésszel) rendező elképzelése szerint a fiatalokról szóló filmben csak amatőrök szerepelnének. Körülbelül ötven főre van szükség, s egy hónap alatt harmincán jelentkeztek. — Miért éppen Békéscsabát választotta a filmstúdió? — Mert csendes, kis forgalmú város és statisztikai adatok bizonyítják, hogy itt van a legtöbb motoros ... — Ez miért volt fontos? — Mert a film egyik jelenetében két motoros banda fog összecsapni. — Mit kell tudnia a jelentkezőknek? — Szeptember 20-ig lehet még jelentkezni, levélben vagy személyesen. A kirendeltség címe: Békéscsaba, Fövenyes u. 5., földszint 3. A következő adatokra van szükségünk: név, pontos lakA megyeszékhelyen, a Jókai utcában levő, nagy népszerűségnek örvendett rétesbolt július végén bezárt, 'hamarosan szanálják a területet. Nem sokáig kellett várni a finom sütemények kedvelőinek, a Szarvasi út és a Kazinczy utca sarkán levő helyiséget a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat 200 ezer forintért felújította, s a szerződéses rétesbolt a hét elejétől itt várja vásárlóit Fotó: Kovács Erzsébet 13-as találat Békéscsabán! cím, foglalkozás, munkahely, személyi szám és személyi- igazolvány-szám, valamint egy fénykép. — Mikor kezdődne a forgatás? — Ha legalább ötvenen jelentkeznek, a pesti forgató- csoport még ebben a hónapban ideutazik Békéscsabára, s elmondják az elképzeléseiket. A forgatás azonban csak jövő tavasszal kezdődhet el. Szeretnénk, ha minél többen jelentkeznének, hogy lehessen válogatni a színészjelöltek közül. Eddig egyébként főleg középiskolás lányok írtak levelet, de jelentkezett egy egyetemista is. (szilasi) — TELEFONDOKTOR. Ma délután 2 és 3 óra között hívható a telefondoktor a (66) 24-011-es számon. Most a gyermekkori balesetekről hallható tájékoztatás. — OROSHÁZÁN a Petőfi Sándor Művelődési Központban a jövő héten angol, német, francia és eszperantó nyelvtanfolyamokat indítanak. Néhány jó tanács az autós szülőknek. Ne álljanak meg az iskola előtt menetiránnyal szemben, a járdán vagy a gyalogátkelőhelyen. Ne engedjék a gyereket az úttest felé kiszállni, győződjenek meg az ajtó kinyitásának veszélytelenségéről! Nem szükséges a gyereket az iskola kapujában kitenni, jobb, ha egy kicsit távolabb, de az iskola oldalán, viszonylag nyugodt helyen száll ki a gyerek, ahol nincs szükség a siettetésre. Az Országos Takarékpénztár Békés Megyei Igazgatósága szerint a totó 36. fogadási játékhetén a sok meglepetés miatt mindössze ketten értek el 13- as találatot. Az egyik 13 talá- latos kollektív szelvény a békéscsabai totózó révén került játékba. A nyertes szelvényt ~a hattagú kollektíva megbízásából Kókai István dobozi lakos az OTP békéscsabai körzeti fiókBÉKÉSCSABA — Videomozi. A Jean Paul le Chanois rendezte Nyomorultak című film első részét láthatják az érdeklődők ma délután öt órai kezdettel a megyei könyvtárban. — Lakótelepi mozi. A Szabó Pál Téri Általános Iskolában szeptember 12-én 15.30-tól a Bocsáss meg, madárijesztő! című filmet vetítik gyerekeknek, míg 17.30-tól a felnőttek láthatják a Sárga haj és Aranyerődöt. — Csehov: Leánykérés és Schnurre: Előcsatározások című egyfelvonásosait láthatják az érdeklődők szeptember 14-én este nyolc órától a Gyopár klubban. — Koncertbuszt indít az Építők Művelődési Háza szeptember 15-én Peter Gabriel budapesti koncertjére. Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Dimák Katalin Mária és Do- minkó Mihály Lajos, Vincze Ildikó Rozália és Farkas Bálint, Zsíros Julianna Erzsébet (Csa- nádapáca) és Balogh István (Szeged). Lustyik Ilona (Gádoros) és Kristó József (Gádoros), Rosta Ildikó Edit (Orosháza) és Horváth Zoltán László (Tótkomlós). Libor Katalin (Gyula) és Szula László (Nagyszénás), Csiga Róza (Vésztő) és Ivanics Péter János (Nagyszénás). Születések: Géczi Béla és Sin Erika Julianna leánya Erika. Kiss György és Sárközi Gabriella Erzsébet fia Csaba, Sánta László Mihály és Farkas Aranka leánya Erika, Ferencsik Zoltán és Németh Erika leánya Dóra, Csobolyó Béla és Pipis Etelka fia Béla Dániel, Domokos Imre és Rigler Mária fia Csaba (Mezőhegyes), Tóth Fejánál bemutatta és ott letétbe helyezte. A szelvényen a 13-as találat mellett még további négy 12-es, hat 11-es, négy 10-es találat van. A nyereményösszeg az említettekkel együtt 3 millió 226 ezer 821 forint. A nyertesek valamennyien az ÉPFU békéscsabai üzemegységének dolgozói. Mint ahogy megtudtuk, mindössze- négy hónapja játszanak együtt. . . — Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes műsorát szeptember 15-én 15 órától a gyerekek, 18 órától pedig a felnőttek láthatják. OROSHÁZA — Sportfórumot tartanak szeptember 14-én 18 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A fórum vendége: dr. Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára. GYULA — Virág Éva rajztanár-festő müveiből nyílik kamarakiállítás ma, csütörtökön délután a 100 éves cukrászdában. SZEGHALOM — Gyermekszínház. A Mesélő Színház előadásában látható a Kolduskirály szeptember 15-én 10 és 14 órától a művelődési központban. renc és Kis Judit fia Ferenc (Nagyszénás), Kárai József és Lehóczki Éva leánya Bettina Éva (Tótkomlós), Kocsis István és Grestyák Katalin Mária leánya Anita Katalin (Mezőko- vácsháza). Petrás János és Gun- da Zsuzsanna fia Ádám (Szarvas), Gulyás Imre és Kun Zsófia fia Tibor (Kaszaper). Szabó István és Deák Judit Emma fia Zsolt (Szarvas), Gergely Gyula Zoltán és Varga Erzsébet Rozália leánya Edina (Bé- késszentandrás), Nyerges István és Rácz Melinda leánya Szilvia (Mezőhegyes). Halálesetek: Nagy János Mártonná Lengyel Mária, Vas Istvánná Lédeci Mária, Tóth János, Fodor János- né Láda Margit Julianna, Papp István, Gyáni Zsigmond, Petre András, Csíki Istvánná Balog Etel, Horváth Bálint, Rákóczi Pálné Szelják Judit (Nagyszénás), Uhlár Pálné Szabados Róza (Nagyszénás), Sovány István (Tótkomlós), Juhos Mihály (Kardos), Fejes Antal (Gádoros), Kondacs Mihályné Kun Rozália (Gádoros). PROGRlMmtMUTUNK HÍREK MA: NIKOLETT NAPJA A Nap kél 6.14 — nyugszik 19.10 órakor A Hold kél 20.10 — nyugszik 9.27 órakor ÉVFORDULÓ Százhatvan éve halt meg Ugo Foscolo (1778—1827) olasz költő és elbeszélő. IDÖIDRÓS Szerdán változó felhőzet mellett, mérsékelt északnyugati szélben a hajnali 10—11 fokról délutánra 22—23 fokig melegedett a levegő — kaptuk a tájékoztatást Kudlák Jánostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az országban ma estig: hosszabb időn át csak a nyugati országrészben lesz erősen felhős az ég, másutt nagyobbrészt derült vagy gyengén felhős idő valószínű. Számottevő csapadék nem várható, a légmozgás továbbra is mérsékelt marad. Hajnalban többfelé pára, néhol köd várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Ilírügyeletünk 19 óráig hívható; a tele- QTF QCII fonszámunk: Hírügyeletes: Pénzes Ferenc — SZUCHÄNSZKI MIHÁLY, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje ham- vasztás utáni búcsúztatása szeptember 11-én, pénteken 15 órakor lesz a tótkomlósi ó-temetőben. — AZ OROSHÁZI Petőfi Művelődési Központ madrigálkórusába 16 éven felüli nők és férfiak jelentkezését várják minden hétfőn és csütörtökön az Eötvös Téri Általános Iskolában 18 órától. — A LEENDŐ gyulai ifjúsági és úttörőtábor területének bekerítésén dolgoznak a város KISZ-es fiataljai, társadalmi munkában. A tervek szerint szeptember végéig befejeződnek ezek a munkálatok. — DÍSZMADÁR- és virág- kiállítást rendez a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Egyesületének békéscsabai csoportja szeptember 11. és 13. között Mezőhegyesen, a művelődési központban. — BÉKÉSCSABÁN minden csütörtök délután fél háromtól fél ötig ingyenes családi tanácsadást tartanak pszichológus, orvos és jogász közreműködésével a Hazafias Népfront megyei bizottságán (István király tér 10. I. emelet). — SZÜNYOGIRTAS! Békéscsaba város Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálata felhívja a város lakosságának a figyelmét, hogy szeptember 11-én és 12-én este 22 órától reggel 3 óráig Békéscsaba és a Pósteleki parkerdő területén szúnyogirtást végez Unitox 100 SC vegyszerrel. Rossz idő esetén a szúnyogirtást 14-én, hasonló időpontban végzik el. A fenti vegyszer a méhekre és az emberekre káros hatással lehet, ezért kérik a lakosságot, hogy az ablakokat tartsák csukva a jelzett időszakban, a méhészek pedig a méheket az adott területekre ne engedjék ki. HIRDETMÉNY Értesítjük a lakosságot, hogy Mezőg?án, Árpád u. részére épített kisfesz, hálózatot és OTR-állomást 1987. szeptember 11-én FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZZÜK. A létesítményeken elhelyezett tárgyak érintése élet- veszélyes és tilos 1 Démász-üzemigazgatóság, Békéscsaba