Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
1987. szeptember 5., szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Szabó Tamás restaurátor műhelyében Tudatosan keresem, hogyan lehet megmenteni az értékeket Számolom az utcákat, jobbról is meg balról is, lesem a bekanyarodáshoz támpontot nyújtó buszmegállót, úgy, ahogy azt lelkemre kötötte .Szabó Tamás, a szegedi Móra Ferenc Múzeum restaurátor művésze, őt keresem, ' hozzá igyekszem, hogy betekintsek a műhelybe és iskolát vegyek e sokak által irigyelt művészi foglalkozásból. Mögöttem a város, lassan már az utolsó házak közül is kifutok, mire megtalálom a megállót, s hozzá közel az utcát, amelyen le kell térnem. A házak, a fák még rejtik előlem a műhelyt. Reménykedem. Hátha mégis egy klasszicista, vagy romantikus, vagy „csak” egy parasztépületnél kell meg- állnom, s nem — ahogy tapintatosan előre felkészítettek — egy illúzióromboló építménynél. A valóság a reméltnél is sivárabb. A rozoga barakképület hű tükre a magyar közgyűjteményi állapotoknak. Ahogy benyitok az egyébként vasráccsal védett és éjszaka is őrzött ház ajtaján. egy másodperc alatt rájövök, hogy restaurálásra váró képek és szobrok garmadájára, vagyis egy nem hivatalos kiállításra hiába számítok. Ez, itt munkahely, a szó legszigorúbb értelmében. a feladathoz illő (?) puritán egyszerűséggel. Balra konyha — benne a legszükségesebb felszerelések —. jobbra mosdó, arrább, beljebb, a barakk mélyén restaurátori helyiségek. Minden együtt van, ami a folyamatos alkotó munkához elengedhetetlen. (Aki ide kijön dolgozni, aligha hiheti komolyan, hogy napközben elszaladhat valahová enni- innivalóért. akárcsak egy ebédért is. Kilométereket kellene • hozzá kutyagolnia.) A harmincét”' éves művész, Szabó Tamás szívélyesen fogad. Kávéval, üdítővel és természetesen hellyel kínál az ablak mellett, hogy jól, eredeti színében láthassak mindent. Tudja miért jöttem. A festőállványon hazai kép: Oskó Lajos múlt századi orosházi festőművész portréja Kossuth Lajosról (a Szántó Kovács János Múzeum küldte át restaurálásra). Az állyánv körül a szűk kis szobában ecsetek, mindenféle kenceficék.1 képkeretek és képek, egy térdmagasságú nagy asztallapon pedig további két-három festmény a restaurálás különböző fázisában. (Egyikük szintén Oskó- kép, portré Széchenyi Istvánról.) Elbűvölten nézem a romantikus Kossuth-képet. Négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre haladok rajta tekintetemmel, úgy pásztázom végig. Láttam a restaurálás előtt, erősen szakadt, tenyérnyi festékhiány- nyal idehozott állapotában. A pótlásoknak nyoma sincs. Akárha most került volna ki Oskó Lajos ecsetje alól. A csoda, egy kén felfrissülésének lépcsőfokai, a restaurátori munka folyamata .érdekel. — Az első művelet —avat be szakmájába Szabó Tamás — a restaurálásra való előkészítés: vászon alapú képeknél a konzerválás. Ehhez először is helyre kell állítani a keretet (ez a vakráma, belső gyalult keret, amire a vászont felfeszítették), vagy ha az már nem lehetséges. akkor új keretre van szükség. Ezt követően a vászont és a rajta lévő festékalapot (mint másodlagos festékhordozót) kell konzerválni, simára préselni, és megfelelően átitatni, hogy ne száradjon ki, és bírja a feszítést. Csak ezután jöhet az esztétikai helyreállítás, ami lényegében csak a festékréteg restaurálását, felújítását jeA gyökerek, a pályára indító pillanat felidézése felé próbálom terelni a beszélgetést. De Szabó Tamást nem kell unszolnom, hamar beavat titkába, gyermekkorának vásárhelyi világába! — Tanyasi születésű vagyok. Engem ott a pusztán felcseperedésemtől kezdve foglalkoztattak a gyökerek. Honnan indultam, mi van lenti. Az alap- és festékhiányok pasztózus (a festék felületéhez — mely már maga is érdes, megmozgatott — igazodó) kitömítése tartós, de rugalmas anyagokkal történik. Majd megfestésük következik, a festéstechnikának megfelelően kompromisszumos vagy megkülönböztetett retussal, attól függően, hogy kiállítási, vagy funkcionális tárgy lesz-e a darab. A munka a véglakkozással, az úgynevezett fir- niszeléssel ' fejeződik be. Egy-egy remekmű helyreállítása hosszú heteket, sőt, hónapokat vesz igénybe. Igaz, általában egyszerre több festményen vagy szobron dolgozom. Valamivel többet tudok már Szabó Tamás mesterségéről, a tőle hallottak1 után kérdeznem sem kell, hogy az asztallapokon fekvő képek konzerválásra, átitatásra várnak. De a részletek még nagyon távol vannak tőlem, s még mindig erősek a restaurálásról bennem élő romantikus képzetek. Beszélgetünk, hogy közelebb kerüljek ehhez a sokak által irigyelt és kontár módon is űzötti (a szakszerűtlenség nagy károkat is okoz, mert sokan azt hiszik, ezt ők is tudják csinálni) szakmához, és persze egyik szegedi művelőjéhez. Megtudom, hogy ott a városban a Tömörkény Gimnáziumban és Szakközépiskolában kezdett a művészettel foglalkozni. Ahogy mondja, „sok aprólékos, gondos munka elvégzése” után fejezte be a díszítő szobrász tagozatot, s jelentkezett a képzőművészeti főiskola restaurátori szakára, ahol a fa- szobrász-restaurátori tagozaton szerzett diplomát. mögöttem. Ezért elkezdtem gyűjteni, többek között népi bútorokat és tárgyakat, no meg mindenféle ereklyét. Idővel, ahogy gyűjteményemmel lassan megtelt szüleim lakása, rájöttem, hogy ezek csak akkor érnek valamit, ha úgy-ahogy rendbe hozom őket, és új funkciót adok nekik megváltozott körülményeik között. Így találkoztam először — persze akkor még kezdetleges szinten — a restaurálással. Rendbe hozott szerzeményeimből azóta egy parasztszobát rendeztem be, | s most oda húzódom, ha barátaimmal egy jót akarok beszélgetni, vagy iddogálni. — Mi a szép ebben pusztuló tárgyi világban? Mi több, szakmáját, magaválasztotta hivatását tekintve egy egész életet leélni régi mesterek, stílusok társaságában, s közben még amolyan örök pótlásra is vállalkozni? — Mindig úgy voltam — remek darabok, gyönyörű dolgok pusztulását látva —, hogy az enyészet _ mindent semmivé tesz, ha-valaki nem áll ellent. Aztán egyszer- csak valamiféle ellenállás támadt fel bennem: megmenteni a tárgyakat, hogy ne pusztuljanak el. Gondoltam, ami szép a szemnek, ami gyönyörködtet, ami gazdaggá tette egyetemesen, mindig, minden korban életünket, azt nem szabad pusztulni hagyni, azért, mert eltelt 150 év ... Egyfajta sajnálat, mentési készség tört fel bennem, ami idővel értékmentő céllá állt össze. Ettől kezdve tudatosan kerestem, hogyan lehet megmenteni az értékeket. Közben elfeledkeztem arról, hogy természetes folyamattal szállók szembe: a régi elpusztul, újnak adja át a helyét. Sőt, nekem is újat kellene teremtenem. De az önálló festés más világ, ahhoz másfajta alázat kell. így a mentés lett az életem, mint egy elhivatott orvosnak. De az alkotás ebben a restaurálási munkában nem elhatározás kérdése. A régi művészetek megértése és megbecsülése felkelti a kíváncsiságot a képkészítésben használt technikák iránt, annak kiderítésére, hogy mivel festettek hajdan és milyen anyagra, összetett dolgok ismeretét kívánja meg egy-egy feladat. Egy kicsit kémikusnak és fotósnak is kell lenni, ismerni kell például az anyagot, ami a kezembe kerül; tisztában lenni annak a darabnak az összes művészettörténeti vonatkozásával. Vagyis, tudni kell mindazt, amit a szak- tudomány neve — ikonográfia — kifejez: a műtárgyak szellemi tartalma és tárgya, valamint az adott kor közötti, összekötő kapcsolatot. Tehát az ábrázolás történetét, hogy miért azt a témát festették meg. és miért éppen úgy. ahogyan. Szabó Tamás dossziét vesz elő. Benne újságkivágások, fényképek és jegyzetek. Korábbi munkáinak relikviái. Otthonosan mozog közöttük, mindegyikhez van mondanivalója, mindegyik emlékezetes valamiért. Ahogy hallgatom magyarázatát, s nézem a képeket, rajtuk a változást, miből mi lett, eltűnődöm. Micsoda megszállottság kell ahhoz, hogy az ember századokkal korábban élt elődök ecsetvonásain járva, gondolataikat kutatva reprodukálja kezük nyomát, s közben megvalósítsa önmagát. S micsoda gyönyörűség lerázni a szépség válláról az enyészetet, I egyszersmind micsoda szenvedés látni, hogy az idők végezetét tekintve mily múlandó minden. Ám most a szépség, ,a nagy alkotói élmények és az emlékezetes művészi feladatok izgatnak. — Az egyik érdekes munkám — emlékezik vissza Szabó Tamás — Börcsök mester népies festett faszobrának, a Madonnának a restaurálása volt. A 18. század végéről, 19. század elejéről származó darab feltehetően egy épület védőszentje lehetett, i mert egy régi szegedi ház homlokzati fülkéjéből került a múzeumba, majd onnan a műhelyembe. Hat réteg festéket kellett lekaparnom róla, és rétegenként dokumentálnom, ösz- szesen másfél évig dolgoztam rajta, mire közönség elé kerülhetett a szegedi múzeumban. — Nyilván akadt olyan munkája is, amely művé- szettörténetileg is különleges darab volt. — Igen, több is. öt éve például egy ikon megszokott Madonna-ábrázolásán meghökkentő dolgokkal találkoztam. Mária, a karján ülő Jézust három kézzel tartotta. Elkezdtem kutatni az okát. Még a moszkvai Rubl- jov-gyűjtemény akkori budapesti kiállítására is felutaztam, hátha ráakadok hasonló képre. ! De csak nem jutottam nyomra. Végül az ismert művészettörténészhez, dr. Entz Gézához fordultam tanácsért. A magyar középkor művészetének legjelesebb ismerője úgy vélte, hogy a kép valóban 18. századi ikon lehet, amelyen a kompozíció készítése közben változtathatott a művész. Ahhoz, hogy ezen a nyomvonalon elindulhassak, először is be kellett bizonyítanom a kép eredetiségét. Ez sikerült. Ami pedig a három kezet illeti, a következőkre jutottam. Mivel a három kéz — illetve adott esetben a két jobbkéz — teljesen egyedi ábrázolási jelenség, valószínűleg a mester próbálkozásairól, tökéletesen megfestett kézvariációkról lehet szó, amelyeket végül otthagyott. A másik feltevésem szerint a művész eredetileg csak Máriát akarta ábrázolni, és később döntött a kompozíció mellett, amit viszont már csak így, a főalak háromkezűvé tételével tudott megoldani. A kép még most\ is izgat, nincs-e más, szimbolikus jelentése e „három kezű Madonná”- nak?! Egy másik érdekes munkámra a Szépművészeti’Mú- zeumtól kaptam megbízást. Egy 15. századi, 80 centis német faszobrot kellett restaurálnom. A Szent Katalinnak vélt alak könyvet tartott a kezében, s a könyvborító tisztítása közben két íacsap helye bomlott ki az eltömítés alól. Ez a csapolás szöget ütött a fejembe, s elkezdtem kutatni, hogy mit rögzíthettek vele a könyvhöz. Kiderült, hogy a korábban már restaurált szobor Szent Ottíliára utal, vagyis a könyvön két félbevágott szemnek kellett lennie. így bizonyosodott meg előttem, hogy a mindaddig siennai Szent Katalinként nyilvántartott szobor valójában a vakok védőszentjét. Szent Ottíliát ábrázolja, aki vakon született, és a ke- resztség felvétele után nyerte vissza látását. Szabó Tamás széttárja karját, mintha azt akarná mondani: hát ennyi. Még elrendezi az újságkivágásokat és a fényképeket, aztán ösz- szecsukja a dossziét. Hosszú kínos csend telepedik közénk. Olyan, amilyen elmélyíti a gondolatokat. Hirtelen feláll, igazít egyet a Kossuth-portrén, hogy a megváltozott fényben jobban lehessen látni. A kép látványa felszakítja a csendet. A romantikáról, az egész 19. századi festészetről kezdünk beszélgeti. Aztán egyszer- csak „beugrik” a Feszty - kép, meg hogy ez Szeged, sőt, múzeumi restaurátorműhely. Hátha Szabó Tamás is . .. hiszen annyian dolgoztak rajta. Félve kérdezek rá. hisz nem tudom, volt-e találkozása a körképpel. — Én is dolgoztam rajta, volt, amikor egyszerre húszán is, közülük sokan restaurátorok. Erősen roncsolt és korhadó állapotban kaptuk meg a képet. A figurális rész nagyon hiányos volt. Mint ismeretes, bombatalálat érte a Városmajorban. Aztán amikor a háború után, 1947-ben lebontották, tovább károsodott: műgyűjtők, vagy inkább nagy üzletet szimatoló barbár műkereskedők késsel levagdostak belőle. Majd a pincék — ahol tárólták — gombái pusztították. A restaurálás megkezdése előtt a televízió felhívására az elvitt részek töredékét — 2-3 négyzetméteres darabokat, egyenként 20-30 ezerért — sikerült visszavásárolni. A körképnek egyébként inkább művészettörténeti, mint művészeti! értéke van. Kevéssé ismert, hogy készítésében Feszty Árpád mellett mások is részt vettek, többek között Pállya Celesz- tih, Mednyánszky László és Vágó Pál. Mednyánszky például a lovasrohamokat és az erdős jeleneteket festette. Külön érdekessége a képnek, hogy a' Feszty és a Vágó Pál készítette részek nem olyan kvalitásúak, mint a többieké. A korhűséget és az aprólékosságot kellett hogy alárendeljék a f^tői- ségnek. Az erősen sérült kép restaurálása lényegében befejeződött. A munka utolsó fázisában, a hetvenes évek végén, ’80-as évek elején folyamatosan hatan-nyolcan dolgoztak rajta, feltérképezték. végezték az állagmegóvást. és előkészítették tárolásra. A 3-4 éve raktárban szunnyadó kép hátralevő munkálatait már csak a végleges helyen, a körcsarnokban lehet elvégezni. Ojabb vászonréteget kell majd hátulról ráragasztani, és az így megerősített darabokat négyszer nyolc méteres, rugalmas tartószerkezetre felerősíteni. Ezeket a harminckét négyzetméteres táblákat kellene aztán a helyszínen, tehát az épülő ópusztaszeri körcsarnok falán összedolgozni. Maga a felerősítés sem lesz egyszerű feladat, mert a vászon deformálódott, zsugorodott és megnyúlt, ezért nehéz lesz illeszteni és összedolgozni az egymáshoz tartozó részeket. Kifeszítve 120 méterszer 15 méteres palástra fér el az 1800 négyzetméteres kép. Ezért fontos, hogy a pontok illeszkedjenek, s a két végén is hézag, vagy átfedés nélkül találkozzanak a táblák. Szerencsére megvannak az eredeti képről készített fotók és a Morelli-fé- le fotómodulációs anyag. A Feszty-kép további részletére már nem kérdezek rá. Megelégszem azzal, amit Szabó Tamás egyszuszra elmondott róla. Hisz ez már egy másik — igaz. nem kevésbé érdekes — történet. Csakhogy én ezért a szegedi fiatalemberért, no meg különlegesen szép szakmájáért jöttem ide. Jegyzetfüzetemet összecsukom és zsebembe csúsztatom. Menni készülök. Váltunk még néhány s£öt. aztán kezet fogunk. Szabói Tamás a vasrácsos ajtóig kísér. A barakkudvaron legszívesebben csukott szemmel mennék át. A lélek miatt. Árpási Zoltán Misigijn Cedendorzs (mongol költő): Boldogság Dehát mi a boldogság? Meglátni a nem láthatót, felfogni fel nem foghatót, ismeretlent megfejteni, titkot olvasni, bontani. Felderengett, szív felzengett, álmot mentett, dalt és kedvet. Most már értem, a boldogság ez: Mindtg szemedbe nézni csak, látni mélység-világokat. Mindenütt hangod hallani — hogy csörögnek forrásai. Járni veled, csak teveled, rejtőzni, élni meleged. Rendeltetett nekem s neked minden álom a világon. Szokolay Károly fordítása
