Békés Megyei Népújság, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-22 / 223. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LflPin 1087. SZEPTEMBER 22., KEDD Ára: 1,80 forint XLH. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM Hatvan éves a szarvasi gazdaképző iskola Ünnepi tanévnyitó tanácsülés a mezőgazdasági főiskolán Dr. Szántosi Csaba főigazgató tanévnyitó beszédében felvázolta az iskola múltját, jelenét és jövőjét Fotó: Gál Edit Az elmúlt évtizedek során — több képzési fokozattal is működött — szarvasi gazdaképző iskola fennállásának hatvanadik évfordulóját méltóképpen ünnepelte meg tegnap. A Debreceni Agrár- tudományi Egyetem Szarvasi Mezőgazdasági Főiskolai Karán ez alkalomból együtt vettek részt az ünnepi tanévnyitó tanácsülésen az alma materben 50—60 éve végzett öreg gazdák, és a főiskola elsőéves hallgatói. A szülők kiszorultak egy másik terembe, ahol televízión kísérhették figyelemmel az ünnepi eseményeket. A szarvasi mezőgazdasági főiskola főigazgatója, dr. Szántosi Antal először köszöntötte a vendégeket, közöttük Gyulavári Pált, a megyei tanács elnökét, majd ünnepi beszédét történelmi visszapillantással kezdte. — Szarvas a korábbi és a mai szakembernemzedékek tudatában és emlékezetében mint a mezőgazdasági szakoktatás és kutatás egyik jelentős fellegvára él. Hazánkban az első agrárismereteket nyújtó intézményt Tessedik Sámuel szervezte meg 1780-ban Szarvason. Intézményünk alapítását — joggal — ehhez a dátumhoz kötjük. A tessediki gyakorlati szorgalmatossági iskolában azonban a képzés csak 26 éven át tartott, s a folyamatos szakoktatás feltételeit csak 1927. őszére sikerült megteremteni. Ekkor kezdte meg munkáját a középfokú gazdasági tanintézet, amely a képzés színvonalát tekintve hamarosan országosan elismertté vált. A főigazgató ezután kitért beszédében a régi iskolai képzés egyik erősségére, a gyakorlati oktatásra, amelynek akkor saját területe, központja volt Bikazugban. — Ezt azért hangsúlyoztam — mondotta —, mert jelenleg is nagyon hiányzik egy, a Bikazughoz hasonló rendeltetésű, megfelelően felszerelt, saját üzemeltetésű tanüzem, ahol megvalósítható lenné a legalapvetőbb technológiai fogások begyakorlása, a sokat emlegetett „klinikai” jellegű gyakorlati oktatás, ahol mind az oktatók, mind a hallgatók — nemcsak külső szemlélői, hanem — felelős részesei lehetnének a termelésnek, a gazdálkodásnak. Az iskola a felszabadulás* után 1960-ig technikumként működött, igen eredményesen, majd ezt követően egy évtizedes átmenet után áttértek a felsőfokú oktatásra. A tárgyi és személyi feltételek lassú, de töretlen fejlődése révén a főiskola a növénytermesztési és meliorációs üzemmérnöki profillal hosszú távra megtalálta helyét az agrár-felsőoktatás rendszerében. * Az ünnepi szónok a továbbiakban a ma feladatait elemezte, az oktatási törvényből s a népgazdasági feladatokból vezetve le az intézményre háruló tennivalókat, majd külön köszöntötte az elsőéves hallgatókat, s a szülőket. A több, mint 130 nappali és levelező elsőéves hallgatót Thyll Szilárd, a főiskola főigazgató-helyettese kérte fel eskütételre, s pecsételte meg kézfogással a hallgatóvá fogadást. A főiskola KISZ-bi- zottságának titkára, Karika András is meleg szavakkal köszöntötte a „gólyákat”, felajánlva a mozgalom adta lehetőséget közéletiségre nevelésükben. Ezután dr. Nagy Miklósnak átnyújtotta a címzetes egyetemi tanári okiratot dr. Héger József, a MÉM főosztályvezetője, majd dr. Szász Gábor, a DATE rektora és dr. Szántosi Antal kitüntetéseket adott át jól sportoló, jól tanuló diákoknak. Végül a főigazgató az ötvenj hatvan éve végzett gazdászoknak a jubileum alkalmából diplomát nyújtott át. Az ünnepség a főiskola — a régi kollégium épületében kialakított — impozáns könyvtárában folytatódott, ahol a könyvtár vezetője, ördögh Józsefné mondott köszönetét a hatmillió forintért átalakított és berendezett könyvtár készítőinek, a 30 ezer kötet könyv átköltöztetésében, a 730 négyzet- méteres, hatalmas könyvtár szépítésében részt vevő kolr légáknak, diákoknak.! A könyvtár utolsó termében nyílt meg az iskolatörténeti állandó kiállítás, ahol dr. Tóth Lajos arra kérte az öregdiákokat,1 hogy segítsék tárgyi emlékeikkel a kiállítás gazdagítását. Az ünnepi eseménysorozat az öreg malomépületből és raktárhelyiségekből 16 millió forintért átalakított gép- tani oktatási bázison folytatódott, ahol a vendégeket dr. Berták János főigazgató-helyettes, a géptani tanszék vezetője tájékoztatta. A három épületből álló komplexumban kutatási és oktatási feladatokat látnak el. Az oktatási helyiségek mellett vízgépészeti labor, gépszínek, és kiállítóhelyiségek is helyet kaptak. Az ünnepségen résztvevők az Agro- tek és Agroker segítségével készült háztáji kisgépkiállítást ig1 megtekinthették. Az ünnepélyes tanévnyitó j tehát nagy jelentőségű ese- j ményekkel kapcsolódott egy- • be a szarvasi mezőgazdasági : főiskolán. A délutáni öreg- gazdászok találkozóján volt mit megbeszélniük — á múltidézés mellett — az alma mater jelenéről és jövőjéről is az egykori diákoknak. BJ S. E. Tanácskozott az ÉD0SZ központi vezetősége Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége hétfőn ülést tartott. A testületet Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár tájékoztatta a kormány munkaprogramjának mellékleteként elkészült élelmiszer-gazdasági programról. Az államtitkár elmondotta, hogy az élelmiszeriparban az elkövetkező három évben is bővülő termeléssel számolnak. A rubelelszámolású piacokon eleget kell tenni az államközi szerződésekben rögzített kötelezettségeknek, és itt is a jobb minőségű termékekkel kell magasabb bevételre szert tenni. A konvertibilis elszámolású élelmiszerexportban 1990-ig el kell érni, hogy a jelenlegi évi mintegy 600 millió dolláros aktívum 900 millió dollárra növekedjék. A nagyobb követelményekhez igazítják a közgazdasági szabályzókat. Ezek kialakításán jelenleg még dolgoznak, de a jövő évi tervek készítéséhez idejében — várhatóan októberben — kiadják azokat. Az élelmiszer-ipari vállalatoknak azzal kell számolniuk, hogy a jövőben növekszik a hazai termékértékesítés is. A termékek minőségének és árának differenciálódása miatt növekedhet a vállalatok közötti harc a piacért. Békemozgalmi hazánkban Az Országos Béketanács szervezésében magyar és szoyjetunióbeli békemozgalmi aktivisták tanácskoztak hétfőn a SZOT Központi Iskoláján. A tanácskozásra Jevgenyij Dolmatovszkij költő, a Szovjet Békevédelmi Bizottság elnökhelyettese vezetésével huszonnégy tagú delegáció érkezett hazánkba. A szemináriumot Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára nyitotta meg. Szólt a békemozgalom hazai eredményeiről, és az OBT- nek a múlt hét végén Debrecenben tartott kihelyezett ülésén elhangzott jelentősebb javaslatokról. Hangsúlyozta, hogy a kibontakozó szovjet—amerikai párbeszéd kedvező hatással lesz a béaktivisták kemozgalmak megerősödésében is. Kiemelte, hogy hazánkban a béke ügyének elkötelezett emberek rugalmasan és gyorsan reagálnak a hazai és a világpolitikai eseményekre egyaránt. A lakó- területi és a munkahelyi tapasztalatok és módszerek átadásával és átvételével a szocialista békemozgalmak jelentősen erősíthetik egymást — mondotta Barabás Miklós. Jevgenyij Dolmatovszkij a megnyitó alkalmával többek között utalt arra, hogy a nagy októberi szocialista forradalom közelgő 70.tóv- fordulóján a lenini békedekrétum történelmi jelentőségéről is megemlékeznek a világ békeszerető népei. Kihasználva a jó időt a hét végén is dolgoztak a földeken. Képünk vasárnap délelőtt készült a Magyarbánhegyesi Egyetértés Termelőszövetkezet cirokföldjén, ahol családi összefogással végzik a betakarítást Fotó: Veress Erzsi n Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének elnökségi ülése Hétfőn az acsai Kastély Szállóban ülést tartott a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének elnöksége. A napirenden a Pest megyében élő szlovák nemzetiség helyzete szerepelt. Amint a beszámolóból kitűnt, a megye 35 településén összesen 25 ezer szlovák lakost tartanak számon. Fontos szerepet töltenek be a települések közéletében, kiveszik részüket a társadalmi munkákban is. Számarányuknak megfelelő képviselettel rendelkeznek a különböző szervezetekben, több helyen a tanácsi vezetők is közülük kerülnek ki. Ugyanakkor az anyanemzettel is ápolják a politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatokat. A megye vezetése ösztönzi a nemzetiségi nyelvi oktatást. A jelenlegi tanévben 11 óvodában 765 gyerek vesz részt szlovák nyelvű foglalkozásokon, és 22 általános iskolában 1847 gyermek tanulja a szlovák nyelvet. Előrelépést jelent, hogy például Pilisszentkereszten ez évtől kétnyelvű tanítás folyik, ugyanakkor a váci Sztáron Sándor Gimnáziumban szakköri formában sajátíthatják el a nyelvet a diákok. A tervek szerint további középiskolákban is bevezetik majd a szlovák nyelv oktatását. A megyében az elmúlt években több helyen is sikeres nemzetiségi honismereti táborokat rendeztek. --------------------------------Megyei vadásztalálkozó Szarvason A Magyar Vadászok Országos Szövetségének Békés Megyei Intézőbizottsága szeptember 26-án, szombaton megyei vadásztalálkozót rendez Szarvason. A rendezvény célja, hogy a Békés megyei vadászoknak találkozási, ismerkedési lehetőséget teremtsenek, a vadászok kicserélhessék tapasztalataikat, megvitathassák napi gondjaikat, örömeiket. A megyei vadásztalálkozó programjai a szarvasi Mezőgazdasági Főiskolán, illetve az Erzsébet- ligetben kerülnek lebonyolításra. Fél kilenckor az Er- zsébet-ligetben megtartják a csapatverseny sorsolását — az egyes vadásztársaságok ötfős csapatokkal képviseltetik magukat, bizonyíthatják felkészültségüket a vadászat, vadgazdálkodás elméleti és gyakorlati kérdéseiben, valamint a vadpörköltfőzésben — majd kilenc órakor a főiskolán Csatári Béla, a Mavosz megyei IB elnöke tart előadást a vadgazdálkodás és vadászat aktuális kérdéseiről. Ezt követően fórumok, szakmai tanácskozások kezdődnek. Lesz fiatal vadászok fóruma — amelyre a megyei KISZ-bizottság külön meghívta a megyében élő 178 harfninc éven aluli vadászt —, eszmecsere a fácán, nyúl, fogoly és vadkacsa vadászatáról; az őzről; és a társasági élet — a vadászetika —, fegyelem és természetvédelemről. A vadásztalálkozón a résztvevők, érdeklődők találkozhatnak a vadkereskedelmi vállalatok képviselőivel, a Nimród és a Megyei Vadászhíradó képviselőivel is. Ezenkívül a főiskolán több kiállítást megtekinthetnek az ide látogatók. (A megye vadgazdálkodási eredményei, a Nimród fotóklub, vadászkönyvek, trófeák és vadkereskedelmi vállalatok — amelyek többek között elhozzák a hazánkban elejtett, világrekord trófeát viselő vadak agancsainak másolatát.) Az Erzsébet-ligetben a könyv- és vadászati cikkek árusítása mellett lesz film- és videovetítés és szellemi tombola is. L. S.