Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-25 / 199. szám
1987. augusztus 25., kedd Máris csatát nyert a „hatindulós” a salakon Már megírtuk: Gyula város nagydíját salakmotorozásban az idén Bódi László, a debreceni Hajdú-Volán Sportegyesület válogatott vaspapucsosa nyerte. Rövid, képes híradásunkban arról isj beszámoltunk, hogy a mostani, ötödik gyulai nemzetközi viadal a város fődíjáért egyben premierje volt a „hatindulós” erőpróbának hazánkban. Emiatt érdemes visszatérni az eseményre, amely mellett a közönség azonnal letette voksát. Ha a kezdés tervezett időpontjában a hangosan beszélő nem közli: türelem a pénztáraknál, talán a kapuk sem maradtak volna helyükön ... Hiába, nem könnyű manapság kiszámítani, hogy egy-egy sporteseményre hányán kíváncsiak. 1 Az az igazság, hogy a rendező Békéscsabai Volán SC-t kissé váratlanul érte a nem mindennapi érdeklődés, ami persze inkább kellemes gond, annál is inkább, hiszen a sportág rendkívül drága, sokkal nagyobb anyagi befektetést igényel — méghozzá folyamatosan —. mintsem azt a nézőktől származó, egyébként nem elhanyagolható bevételből fedezni lehetne. Ugyanakkor örvendetes, hogy például az értékes tombolanyeremények mindegyikét távolabbról érkezett szurkolók nyerték, azaz a motorozás iránti figyelem korántsem szorítkozik Gyulára és közvetlen környékére. A 18 induló — köztük osztrákok, dánok, bolgárok, csehszlovákok — először az úgynevezett alapfutamokban mérte össze - tudását, mindenki háromszor állt rajthoz. S aki legalább öt pontot gyűjtött (futamon- kénti pontozás: 5-4-3-2-1-0), az az elődöntőben folytathatta. A 6-6 vaspapucsos négykörös csatája nyomán aztán következhetett a döntő, előbb a különdíjakért, majd a fődíjért. Budapesten, a Népstadionban rendezték meg a Kazi Aranka és a Goldoványi Béla felnőtt atlétikai emlék- versenyt. A viadalon a hazai élvonal 80 százaléka, mintegy 400 sportoló állt rajthoz a különböző számokban. A GYSE ifjúsági és serdülő atlétái igen jó időeredményeket értek el. A gyulai eredmények. Nők. 400 m, 3. futam: 4. Marosán (serdülő) 59,80. 800 m: 5. Forgács (ifjúsági) 2:12,48. 1500 m: 8. Forgács 4:31,09, ...12. Gal- báts (serdülő) 4:38,45. Férfiak. 3000 m: 12. Kliszek (ifjúsági) 8:25,#2. A 2. futamban 9. Mány (ifjúsági) 8:58,48. Tömegsport FUTBALL — SZEGFŰVEL. Sarkadkeresztúron évek óta nehézségekbe ütközik a labdarúgócsapat működtetése. Bár a futballt sok fiatal szereti, arra nincs elegendő vállalkozó — hogy űzze is. Magyarul: nehéz összehozni egy csapatot, ám kivétel is akad. Nemrégiben az öregfiúk mutattak példát, amikor meghívták az okányi öregfiúkat, s még arra is volt gondjuk, hogy egy szál szegfűvel köszöntsék vendégeiket. Egyben búcsújátéka volt a találkozó Bakos Györgynek, aki korábban éveken keresztül védte a medgyesiek kapuját. A találkozót 3—1-re a keresztúriak nyerték. Tervezik, hogy legközelebb Kö- rösnagyharsány csapatával is megmérkőznek. — Tegnap a Debreceni Nagydíjon elég béna voltam, csak 5. lettem — jegyezte meg a kivonuláskor (ez is újszerű volt, vállalkozó kedvű, lelkes taxisok segítettek a rendezőknek) Bódi László, a debreceniek nyurga kiválósága. — Most próbálok javítani. — Amikor arról érdeklődtünk, milyen sajátos taktikát kíván, amikor hat motoros porol egymás mellett, Bódi ezt mondta: — Semmi különöset, itt is döntő a jó rajt, és ha túlságosan sűrűn vagyunk a kanyarban, érdemes az embernek a csizmájára vigyázni. Egyébként a pardubicei Aranysisak hasonló, talán kiforrottabb a lebonyolítási rendszer, de a hosszú pályás világbajnokságon is! bevált ez a versenyzési forma. Csak idő kérdése, hogy nálunk mikor terjed tovább. Később erre is választ kaptunk, Koroknay Jenő, a MAMSZ szakágvezetője elmondta, . hogy megkezdődött a debreceni pálya felújítása, és az új méret már lehetővé teszi, hogy ott szintén lebonyolíthassanak ilyen futamokat. A ! későbbiekben Rijeka után t Tegnap hazaérkezett egyhetes rijekai edzőtáborozásáról a Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es férfi- és női kézilabdacsapata. Jugoszláviában a fölkészülésen kívül több mérkőzést is játszottak. Itthon sem pihennek sokáig, ugyanis a hölgyek a hét végén megkezdik a bajnoki pontvadászatot — augusztus 30-án, vasárnap a fővárosban mérkőznek a Vasas együttesével 16 órától. egyébként Bódi beváltotta ígéretét, sorra imponáló fölénnyel nyerte futamait, és az ő nevéhez fűződik a magyar alapcsúcs is a hatkörös versenyben (a döntőket ugyanis ezen a távon rendezték). Nos, az időeredmény: 1 perc 47,82 másodperc. összesen 15 futamot szurkolhatott végig a közönség, s többségük méltán váltott ki elismerést. Kétségtelen érdekesebb, változatosabb „kívülről” is a hatkörös, noha ezt nem volt nehéz előre sem megjósolni. Az ötödik Gyula Nagydíj alkalmával debütált versenyforma tehát máris csatát nyert, s biztos, hogy a jövőben lesz folytatása! (fábián) Eredmények. Gyula város Nagydljáért: 1. Bódi (magyar) 5 (az előző futamokban: 15+5). 2. Hajdú (magyar) 4 (11+4), 3. Schätzer (osztrák) 3 (13+5), 4. Brhel (csehszlovák) 2 (12+3), 5. Tihanyi (magyar) 1 (11+4), 6. Eftimov (bolgár) 0 (4+3). A különdíjakért (elődöntő és döntő): 1. Bódi 5, 2. Brenel 4. 3. Adorján 3, 4. Schätzer 2. 5. Tihanyi 1, 6. Fejfar (csehszlovák) 0 ponttal. A férficsapat francia vendéget fogad, ma, kedden 18 órától a Stella gárdájával mérik össze tudásukat a békéscsabai 2. számú iskolában. A szarvasi csapat meghívására ugyancsak a megyében táborozik a Linz együttese — szerdán ezzel a csapattal méri össze tudását a lila-fehér együttes Szarvason. Pénteken az Előre Spartacus utánpótlásgárdája játszik, ugyancsak a 2.. számú iskolában a Stellával, 18 órakor. % Az ünnepen: * ’ Sportol a „Kétrekesz”... Több százan „mozdultak meg” alkotmányunk ünnepén a gyulavári kastélypark pályáján évek óta népszerű vetélkedőkön, mi több, az indulók sokszorosa kíváncsiskodott a versenyeken és a bemutatókon. A Vasas Kupát — az érte járó rekesz sörrel!? — ismét a „Kétrekesz sör” elnevezésű együttes nyerte .. . Nagy ovációval fogadták a tűzoltó-bemutató után földet érő ejtőernyősöket, sőt az ügyességi vetélkedők rönkdobó győztesével, valamint a Hevesi Tamással — a Névtelen Nulla együttes szólistájával — folytatott helyszíni riportot is nagy sokaság hallgatta. A lövészet, a kerékpározás, a női foci és más ügyességi programok, az autós ügyességi Vár Kupával (abszolút győztes dr. Hutter Károly) együtt ugyancsak nagy érdeklődés mellett zajlottak, (christián) Sarkadkeresztúr: bakon a fogatosok A helyi Szalvai Mihály Honvédelmi Klub meghívására a sarkadi fogathajtók másodszor tartottak bemutató jellegű versenyt Sarkadkeresztúron. A sportpályán akadályhajtásban versengtek a résztvevők, de gazdagította a programot Ke- mecsei István négyesfogat-bemutatója. Erdélyi Sándorné és gyermekei a sportág egy másik oldalát mutatták be, ők ugyanis nem a bakról irányították a négylábúakat — meg is ülték azokat. A fogatversenyt összevetés után Juhász Imre nyerte, Borsos Béla, Kemecsei István, valamint Szatmári Ferenc és Kiss Sándor előtt. Az ünnepi programba „belefért” egy légpuskás sportlövészverseny is, melynek fődíját — egy bárányt — dr. Szatmári László nyerte el. (drozdik) SPORT Méltóan a jubileumhoz Orosházán az év egyik legjelentősebb sportrendezvénye volt a kétnapos nemzetközi lovasjátékok. Román, jugoszláv, szlovák és hazai lovasok indultak, 20 szakosztályból 72 lovas, 130 lóval. A XX., jubileumi verseny méltó volt a hagyományokhoz; a sportág szinte valamennyi szakágában színvonalas vetélkedők tanúi lehettek a nézők, a két nap alatt mintegy 10 ezren. Dicséret illeti a rendező Űj Élet vezetését és szakosztályát ! Eredmények. A győztesek és a Békés megyei érmesek. Gyo- párosfürdői hendikepp, 1800 m ügető: Pál (Oh. Oj Elet) Félisten n. 1. Dr. Sztevan petro- vics-emlékverseny: Franyó (jugoszláv), Armada n. 1., 2. Pál, Surugel n. 1. Barátság díjugratás: 1. Gyalai (Hmv.), Imbolygó n. 1., 2. Göttler (Oh. Dózsa), Klárika n. 1., 3. Novák (Gyula), Rita n. 1. 2600 m gátverseny: Puskás, Priusz n. 1„ 2. Kocsis (mindkettő Oh. Oj Élet), Picador n. 1. 2000 m ügető: Franciskovity (jugoszláv), Dali n. h, 3. id. Gulyás (Oh. Dózsa), Életkép n. I. 120 cm díjugratás: Szabó Ildikó, Betty n. 1., 2. Szabó Ildikó, Böbebaba n. 1„ 3. Göttler (mindkettő Oh. Dózsa), Klárika n. 1. Tatársánci hendikepp: Varga, Félisten n. 1., 2. Jelinek, Jánoshegy n. 1., 3. Kon- csek, Etruszk n. 1. Szimultán díjugratás: Szőlős! (Gyula), Kiskati n. 1„ 2. Pribojszki (Bcs. LK), Heródesz n. 1. Duna Kupa ügetőverseny: Vorisek (csehszlovák), Katinka n. 1. 3600 m akadály: Kiss, Quick Arrow n. 1., 2. Szemenyei (mindkettő Oh. Űj-Élet), Cvikker n. 1. Dr. Sztevan Petrovics-emlékverseny: Pál, Surugel n. 1. Kovács András- emlékverseny: Franciskovity (jugoszláv), Dali n. 1., 3. id. Gulyás, Életkép n. 1. Puissance, 170 cm: Gyalai, Imbolygó n. 1., Göttler, Arnold n. 1. (holtversenyben) . ♦ * * A Budapest bajnokság Békés megyei vonatkozású eredményei. Nehézkategória. Középdöntő: B: Szász Sándor, Fecske n. 1., 3. Ákos (mindkettő Mezőhegyes! SE), Many n. 1. Csapat: 1. Budapesti LK, V. Mezőhegyes! SE. Nehézkategória, döntő: Ákos Ajtony, Many n. 1. Nehézkategória. Budapest bajnoka: Rezgő Zoltán, 3. Ákos. Együtt a közvéleményválogatott Az Üllői úti stadionban szerdán este sorra kerülő magyar válogatott—közvélemény csapata labdarúgómérkőzést nagy érdeklődés előzi meg. A szurkolók által kiválasztott játékosok hétfőn délelőtt találkoztak az MLSZ-ben és együtt maradnak szerdáig. A meghívottak közül Teo- doru sérülése, Szíjjártó pedig betegsége miatt nem jelent meg, lemondta szereplését. Ott volt Disztl László és Csapó is, de sérülés, betegség miatt ők sem játszanak. Nem volt ott a délelőtti találkozón Disztl Péter és Fitos sem, tőlük semmiféle bejelentés nem érkezett. Mint később kiderült, félreértés történt, és később csatlakoztak a gárdához. — Nagy várakozással tekintek a mérkőzés elé — mondta Hidegkúti Nándor, a közvélemény-válogatott szakvezetője. A közvélemény válogatott kerete: Disztl P., Koszta, Sal- lai, Schneider, Pintér, Kardos, Kozma, Bánki, Bognár, Kincses, P. Nagy, Fischer, Kiprich, Dajka és Kovács K. Nyolc csapat csatárt keres... Csak 16 gól volt a megyei I. osztályú labdarúgó-baj- nokság 2. fordulójának „termése?’. Nyolc csapat gólképtelen volt. A Nagyszénási TSZSK veretlenül listavezető, még pontot sem vesztett. Idegenben csak a szénásiak (Bcs. Agyagipar) és a H. Dózsa SE (Kaszaper) nyert. Gól nélküli döntetlen született a Sarkad—Gyomaendrőd és a Füzesgyarmat—Csorvás találkozón. Békésszentandrás—Battonya 2—1 (1—0),. Békésszentandrás, 300 néző. V.: Szürszabó. Békésszentandrás: Szakács — Tóth, Szabó, Bencsik (Csik), Ada- movszki, Gonda, Jelen (Virág). Tasi, Kondacs, Horváth, Kiss. Edző: Koltai Lajos. Battonya: Szilágyi — Molnár, Hajdara, Pécsik, Kovács, Mákos, Horváth, Juhász, Fekete, Agócs, Bende (Daróczi). Edző: Szilágyi János. Közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak helyzeteiknek csak egy részét használták ki. G.: Kiss, Jelen, ill. Horváth. Jó: Szabó, Gonda, Kondacs, ill. Szilágyi, Hajdara, Horváth. (Varga László) Sarkad—Gyomaendrőd 0—0. Sarkad, 450 néző. V.: Kokavecz. Sarkad: Pribojszki — Tóth U., Tóth L, Sándor, Kapros, Szatmári, Szűcs, Kesztyűs, dr. Gur- zó (Tóth K.), Török, Somogyi (Tóth G.). Edző: Szatmári Sándor. Gyomaendrőd: Gulyás — Bán (Gera), Szilágyi, Vári. Mesterházi, Bukva, Pataki, Máté. Győrfi, Gonda, Forgács (Bódi). Edző: Fodor Sándor. Jó iramú mérkőzés, igazságos eredmény. Jó: Pribojszki, ill. az egész vendégcsapat dicséretet érdemel teljesítményéért. (Burás István) Mezőhegyes—Kondoros 4—0 (l—O). Mezőhegyes, 300 néző. V. : Szilágyi I. Mezőhegyes: Fülöp — Molnár, Pepó, Krecsméri, Harangozó, Deák, Szpisják (Varga), Kovács, Boros, Rédli (Hanga), Samu. Edző: Kozák István. Kondoros: Dián — Brlázs, Nagy, Sonkoly, Ladnyik, Kórodi, Gló- zik (Sutyinszki), Bartóki. Fili- pinyi, Kurucz, Karsai. Edző: Kunstár János. Közepes színvonalú találkozó, könnyű mezőhe- gyesi győzelemmel. G.: Hanga 3, Kovács. Jó: Kovács, Hanga. Boros, ill. Brlázs. (Dr. Kató Já- nos). Nagyszénás—Bcs. Agyagipar 2—0 (1—0). Békéscsaba, 100 néző. V.: Mihályi. Nagyszénás: Bordás — Nagy M., Nagy A., Füredi, Ugró, Krausz, Kovács (Szpisják), Tóth. Kvasznovszki, Sebestyén, Hankó Z. (Jámbor- csik). Edző: Moós János. Agyagipar: Vidovenyecz — Vigh, Mol- csányi, Jagyugy, Nagy L., Sin- kovicz (Boros), Turcsek. Gebei, Szarvas, Jakab (Bottá), Bella. Edző: Herczegfalvi Gábor. Az Agyagipar fiataljai nagy mezőnyfölényben játszottak, egy peches öngóllal és egy kapushiba miatt vesztettek az alacsony színvonalú találkozón. G.: Vigh (öngól), Kvasznovszki. Jó: Nagy A., Füredi, Tóth, ill. Molcsányi, Vigh, Jagyugy. (Uhrin János) Gádoros—Medgyesegyháza 2—0 (1—0). Gádoros, 450 héző. V.: Csipái. Gádoros: Udvardi — Gabnai, Garai, Plesovszki. Ré- kasi, Pisont I., Ruzsinszki, Pi- sont P., Héjas T., Héjas A. (Orbán), Szőke (Lőrincsik). Edző: Lenti József. Medgyesegyháza: Ecker — Hegyi (Holecz), Kitul- jak, Zsiros (Cseh), Szabó, Ko- valcsik, Nagy, Kiss, Kovács,- Engelhardt I., Vágási. Edző: Tóth Miklós. Sikeresen mutatkozott be hazai pályán a megfiatalított gádorosi csapat. Végig fölényben játszottak a helyenként igen durva vendégekkel szemben. G.: Pisont I. 2 (egyet ll-esből). Jó: az egész hazai csapat, ill. Ecker, Kovalcsik. (Prozlik Pál) Mezőberény—Vésztő 2—0 (1—0). Mezőberény, 200 néző. V.: Hra- bovszki. Mezőberény: Mosoni — Harmati J., Burai M., Kohut. Hegedűs, Ilyés, Vamyu, Rácz, Biró, Burai L., Kvasz (Magasi). Edző: Kvasz János. Vésztő: Agárdi — Vakarcs, Antóni, Varga, Magony, Papp (Kaszai), Pán- di, ötvös. Lázár, Rith, Petrusán. Edző: Gulyás László. A többet támadó herényiek biztosan tartották otthon a két pontot. G.: Ilyés, Biró. Jó: az egész hazai csapat, ill. Agárdi, Pardi, Antoni. (Henger Péter) Füzesgyarmat—Csorvás 0—0. Füzesgyarmat, 200 néző. V.: Tar. Füzesgyarmat: Szabó — Lázár, Kiss, Kristóf, Petri, Báníi (Bacsó), Varga, Salya, Földi. Pillér, Bere (Tóth). Edző: Leányvári László. Csorvás: Fekete — Pász- ka, Evanics, Zana, Varga, Hür- kecz, Taró, Krizsán, Hrobár (Szigeti), Kaszai, Bress. Edző: Plesovszki Mihály. Alacsony színvonalú mérkőzésen a gyar- mai gólhelyzetek rendre kimaradtak — s ennek eredménye pontvesztés lett. Jó: Kiss. Kristóf, Petri, ill. Evanics, Krizsán, Kaszai. (Szabó László) H. Dózsa SE—Kaszaper-Nagy- bánhegyes 2—1 (1—0). Kaszaper. 300 néző. V.: Molnár. H. Dózsa SE: Kiss — Árvái, Gebri, Nagy L., Sebestyén, Rubóczki, Gort- ka, Müller, Juhász, Vida, Karsai. Edző: Zalai Antal. Kaszaper: Szobek — Kormányos, Kőszegi, Kun R., Rábai, Péli, Mellei (Lehoczki), Juhász, Bállá, Jámbor, Papp. Edző: Patyi Béla. Iramos mérkőzésen a vendégek megérdemelten nyertek a gyenge napot kifogó hazaiak ellen. G.: Juhász, Rubóczki, iU. Péli. Jó: Kiss, Nagy L., Gebri, Müller. A hazai csapatból senki sem nyújtott átlagon felülit. (Z. M.) Ifjúságiak: Gádoros—Medgyesegyháza 1—6, Bcs. Agyagipai>— Nagyszénás 2—3, Sarkad—Gyomaendrőd 2—0, Békésszentandrás—Battonya 1—7, Füzesgyarmat—Csorvás 3—2, Mezőberény— Vésztő 1—3, Mezőhegyes—Kondoros 7—1. * * * Bcs. Előre Spartacus öregfiúk —Sarkad 3—2 (2—1). A cukorgyár 75 éves évfordulója alkalmából rendezett barátságos mérkőzés. Sarkad, 750 néző. V.: Molnár I. Előre: Kovács — Szűcs, Dobó, Schneider, Rakonczás, Láza, Zielbauer, Dávid, Lengyel, Lukoviczki, Királyvári, Kuba, Jankulár, Varga, Rózsa. Sarkad: Karkus (Pribojszki) — Tóth II., Sándor, Kapros, Tóth I., Szűcs, Somogyi (Tóth K., Sztojka), Szatmári, Gurzó, Tóth G. (Kesztyűs, Szurovecz dr.). Török. Az öregfiúk jól futballoztak, de vendéglátóik is derekasan küzdöttek. Ezen a találkozón búcsúzott az aktív játéktól a Sarkadi Kinizsi kapuvédője, Karkus János. G.: Jankulár. Ziel- zauer, Rózsa, ill. Szatmári 2. (Burás István) A MEGYEI I. O. ÁLLASA: 1. Nagyszénás 2 26-1 4 2. Mezőhegyes 2 1 15-1 3 3. Gyomaendrőd 2 1 11-0 3 4. H. Dózsa SE 2 1 13-2 3 5. Csorvás 2 1 12-1 3 6. Gádoros 2 11 2-1 2 7. Medgyesegyh. 2 11 3-3 2 8.—11. Sarkad 2 22-2 2 B.-szenta. 2 11 2-2 2 Battonya 2 11 2-2 2 Kaszaper 2 11 2-2 2 12. Mezőberény 2 11 3-4 2 13. Füzesgyarmat 2 1 1 1-3 1 14. Kondoros 2 1 1 2-6 1 15. Bcs. Agyagipar 2 2 1-416. Vésztő 2 2 0-3LABDARUGÓ SERDÜLÖ- ÉS IFIBAJNOKI EREDMÉNYEK MTK-VM—Békéscsaba 3—0 (2— 0). Serdülőmérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Németh M. Békéscsaba: Rácz — Sitkéi (Gazsó), Vura, Schneider, Fejes — Magyari (László), Békési (Kulcsár), Demjén — Zahorán, Juhos, Török. Edző: Szombati György. A gyorsabb, bátrabb és kombinatlvabb futballt játszó MTK-VM biztosan nyert. Jó: Schneider, Zahorán, Vura. MTK-VM—Békéscsaba 3—3 (2— 0). Ifjúsági mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Makra. Békéscsaba: Tüskés — Such, Kiss L., Bordás, Bajnok* — Kiss A., Papp, Szász — Udvari, Bo- tyánszki (Novodomszki), Képiró. Edző: Klembucz János. Kétgólos hátrányt dolgozott le szünet után fél óra alatt az Előre, de öt perccel a befejezés előtt a vendégek szerencsés góllal kiegyenlítettek. Második félidei játékukkal a csabaiak győzelmet érdemeltek volna. _G.: Szász, Udvari, Képiró. Jó: az egész hazai csapat. Korábbi eredmények: Békéscsaba—Ganz-Mávag 7—0 (4—0). Serdülőmérkőzés, Békéscsaba. Előre: Rácz — Sitkéi, Vura, Schneider, Fejes — Magyari, Demjén (Gazsó), Lovas (Bélteki) — Zahorán, Bócsik (Puskás), Török. Edző: Szombati György. Török vezérletével fölényes hazai győzelem született. G.: Török 4, Zahorán, Magyari, Bócsik. Jó: Török, Vura. Békéscsaba—Ganz-Mávag 1—0 (1—0). Ifjúsági mérkőzés, Békéscsaba. Előre: Tüskés — Kiss A., Kiss L., Bordás, Bajnok — Udvari, Papp (Lipták), Szász (Brakszatórisz) — Botyánszki (Novodomszki), Kasik, Képiró. Edző: Klembucz János. Változatos mérkőzésen „nehéz” hazai siker — 11-es-góllal. G.: Botyánszki (ll-esből). Jó: KissL„ Udvari, Botyánszki. Totónyeremények A , Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 34. játékhetén 13 plusz 1 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2 451 051 forint; 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1 634 034 forint; 12 találatos szelvény 160 darab, nyereményük egyenként 20 425 forint; 11 találatos szelvény 2232 darab, nyereményük egyenként 1464 forint; 10 találatos szelvény 20 372 darab, nyereményük egyenként 241 forint. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyei- tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz.. 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat)''Bcs. PL: ill. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem örzünk meg és nem küldünk vissza.