Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-11 / 188. szám
19S7. augusztus 11., kedd o A Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinátban 20 ezer tonna termény tárolására új, korszerű magtárt építenek. Az építkezést a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát igen jelentős anyagiakkal támogatja. Ezzel a létesítménnyel Mezőhegyesen, az úgynevezett központi telepen 50 ezer tonna termény szárítására és tárolására rendezkednek be ' FotórD. k. Orosháza ás Környéke Háziipari Szövetkezet Új piacokat keresnek termékeiknek Nincs könnyű helyzetben a hazai könnyűipar. Ez a megállapítás igaz a több mint 270 dolgozót foglalkoztató Orosháza és Környéke Háziipari Szövetkezetre is. Az idei első félév tanulságairól, a várható eredményekről, és a meglevő gondokról beszélgettünk a szövetkezet főkönyvelőjével, Szabó Gézával. — Ebben az évben kedvező piaci feltételek mellett indítottuk a termelést. A főbb mutatóink az első félévben a tervezettnek megfelelően alakultak, ösz- szesen 7 részlegünk van, ezek közül a meghatározó a gépi kötött termelés, amelynek hatékonysága javult. Termékeink legnagyobb része belföldi felhasználásra kerül. A szocialista exportunk a szovjet igények mérséklődése miatt elmaradt a tervezettől az év első hat hónapjában. Az idén 13 millió forint értékű terméket kívánunk szállítani a szocialista országokba, és ebből eddig 5,5 millió teljesült. Tő- késexport-tervünk 2,2 millió forint erre az évre, ebből eddig mindössze 600 ezer forint teljesült. Az NSZK-ba szállítunk női ruhákat. Bízunk abban, hogy a hátralevő időben elérjük az éves célkitűzést a tőkés exportban. Visszaesett a cirokseprű-ér- tékesítés is az idén. Mérsékelték tudatos piacpolitika révén kooperációs tevékenységüket. Legfontosabb partnerük az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezet, amelynek fémtömegcikkszerelést és viaszminta- öntést végeznek. Az első félévben a tervezettnél magasabb nyereséget produkáltak, a félévi jövedelem megközelíti a 3 millió forintot. Ez az eredmény azonban kevés a meglevő feszültségek csökkentésére. A létszám az idén mérsékeltebben csökkent, mint egy évvel korábban. A szövetkezet jelentős bedolgozói hálózattal rendelkezik Nagybánhegyestől Me- zőkovácsházáig, Makótól Hódmezővásárhelyig vannak partnereik. Tavaly az egy főre jutó kereset meghaladta a 48,5 ezer forintot. Az idén egy százalékos keresettömeg-növekedést tűztek ki célul, így várhatóan eléri az 50 ezer forintot az egy dolgozóra jutó jövedelem. A foglalkoztatottak a munkák sajátosságaiból adódóan 95 százalékban női dolgozók. Jó néhány területen szakemberhiánnyal küszködnek, en1 nek egyik oka, hogy a városban és környékén nincsenek textilipari hagyományok. Törekednek a teljesítménybérezés további elterjesztésére, és a nem termelői állomány ésszerű csökkentésére. Az adminisztratív területről kilépők helyét csak részben pótolták. A munkákat osztották fel racionálisabban a dolgozók között. Elsődlegesnek tartják a termelőberendezések fejlesztését. Jelenleg 1 Commodore 64-es számítógép működik a szövetkezetben, amelyen a közgazdasági értékelést, elemzést végzik a szakemberek. A meglevő gondok ellenére nincs rossz hangulat náluk. Az új iránti fogékonyságra és a kibontakozásra törekednek. Jól működik a szövetkezet demokratikus fórumrendszere. Ottjártunkkor éppen munkahelyi értekezleteket tartott a szövetkezet elnöke, Zimborán Gábor. Két értekezlet közötti szünetben váltottunk néhány szót az elnökkel. — Ezeken a tanácskozásokon szólunk a Központi Bizottság július 2-i állásfoglalásáról. Érezhető aggodalommal várják a jövő esztendőt dolgozóink, de a hozzászólásokból tükröződik a tenni- akarás. Az idén 35 éves szövetkezetünk, és az eltelt több mint három évtized során jó néhány alkalommal került már nehéz helyzetbe, de közös összefogással mindig ki tudott lábalni a bajból. A mozgósító, tudatformáló munkában élenjárnak párttagjaink. A kibontakozási programból adódó helyi feladatokat mi is megtárgyaltuk, és igyekszünk javítani a munkát. Jövőre várhatóan bértermeltetés keretében 300 blúzt készítünk egyik tőkés partnerünknek, s ha elégedettek lesznek a minőséggel, úgy további megrendelések is várhatók, ötéves exportbővítő pályázatunk van, s szeretnénk teljesíteni az abban vállalt kötelezettségeinket. Bár a gépek nagy része régi, elhasználódott, igyekszünk úgy dolgozni az év hátralevő részében^ hogy sikerüljön teljesíteni a 4,5—5 millió forintos nyereségtervet. Már most megkezdtük az 1988-as gazdasági év előkészítését, új piacokat keresünk termékeinknek. Bár nyereségrátánk az ágazatban nem rossz, hiszen meghaladja a 10 százalékot, ennek ellenére jelentősebb fejlesztésre, beruházásra nem gondolhatunk. (Veras ztó) hírek a világgazdaságból IRÁNI—SZOVJET VASÚT ÉS CSŐVEZETÉK A két országot összekötő, közös vasútvonalról és csővezetékről állapodott meg Irán és a Szovjetunió — közölték Teheránban Ali Ak- bar Velajati iráni külügyminiszter és Julij Voroncov szovjet külügyminiszter-helyettes hét eleji megbeszélései után. A vasútvonal a Szovjetunióból egészen a Perzsa (Arab)-öböl partjáig épülne meg, s első ízben kötné ösz- sze sínpár az öblöt szovjet területtel. A csővezeték helyét még nem döntötték el. Szóba került az is, hogy a két ország között már meglévő földgázvezetéket alakítanák át kőolaj szállítására. Ez naponta 1 millió hordó olajat tudna továbbítani. A vezeték csökkentené Irán olajszállításainak függését az öböltől, amelyre az ország legfontosabb vezetékei nyílnak. JUGOSZLÁVIA — TÖRLESZTÉSI GONDOK Jugoszláviának a következő öt évben a valutabevételek felét kell majd arra áldoznia, hogy visszafizesse az esedékessé váló 13,9 milliárd dollárnyi tartozást, és a nemzetgazdaság ekkora tőkekiáramlást nem képes elviselni. Jugoszlávia erről értesítette a Nemzetközi Valutaalapot, valamint az Egyesült Államok és az NSZK kormányát — írja az Ekonomszka Politika című jugoszláv folyóirat. A kéthetente megjelenő lap Milos Milosavljevic miniszterelnököt idézte, és megjegyezte, hogy Jugoszlávia jelenleg is valutabevételének 40 százalékát fordítja arra, hogy eleget tegyen idei, 4 milliárd dollárnyi kötelezettségeinek. Milosavlje- vicre hivatkozva a lap közli, hogy már előzetes tárgyalások folytak az IHF-fel és néhány nyugati ország kormányával a törlesztési terhek könnyítéséről, az érdemi megbeszélések pedig szeptemberben kezdődnek. Jugoszláviának már a nyár elején is komoly nehézségei voltak egy 240 millió dolláros hitelrész kifizetésével, és ennek a viszonylag kis összegnek az átütemezését kellett kérnie. Leértékelődött, de felértékelhető Mennyit ér a magyar munka? A címben foglalt kérdés első olvasásra inkább tűnik érzelgős hangvételűnek, semmint olyannak, amely konkrét, elemző válaszra tart igényt. Újraolvasva azonban rájövünk arra, hogy a kérdés igencsak gyakorlatias, hiszen minden új értéket a munka hoz létre; a társadalom egészének jövedelme, a nemzeti jövedelem is a munka gyümölcse, hozadéka. Ebben az összefüggésben az érzelgősnek látszó megfogalmazás a magyar munka érték- és jövedelemtermelő képességét firtatja. Az évszázad második , felének hazai gazdaságtörténetét elsősorban az ötéves tervek — azok kezdő- és záróesztendei — periodi- zálják. 1973. a középtávú tervek szempontjából közömbös esztendő, mégis benne lesz, benne marad a gazdaságtörténetben, legalább olyan markáns mérföldkőszereppel, mint a stabilizáció, a tervgazdálkodás megkezdése, az ötéves tervek meghonosítása. 1973-ban ugyanis egy olyan világgazdasági változás, folyamat bontakozott ki, amely vitathatatlanul korszakváltást jelent, s amelynek a magyar gazdaságra gyakorolt hatása — immár másfél évtizede — kedvezőtlen. Elsősorban és legfőképpen azért, mert a külpiacokon, a nemzetközi gazdasági együttműködésben igen nagy mértékben leértékelte a magyar munkát, a magyar társadalom gazdasági teljesítményének reálértékét. A magyar külkereskedelem cserearányai 1970-től napjainkig mintegy 30 százalékkal, az árrobbanás időpontjához .— 1973-hoz — viszonyítva 25 százalékkal romlottak. A cserearány-mutató romlásának mértéke arról tájékoztat, hogy az adott külkereskedelmi áruszerkezetben az egységnyi importért mennyivel több exporttal kell fizetni. A cserearányromlás két vetületben értékelte le munkánkat, gazdasági teljesítményünk értékét: egyrészt mind az egységnyi, mind a teljes irhportdeviza költségének, árának kitermeléséhez a korábbinál több naturá- liát, árut kell a külpiacon értékesíteni, elvonni a belső felhasználás elől; másrészt a cserearányromlás folyamata, az abból származó újabb és újabb árveszteség minduntalan korrigálja — azaz: csökkenti — a tényleges, a felhasználható nemzeti jövedelmet. Az elmúlt másfél évtizedben a cserearányromlás a köz- és a gazdasági élet mindennapos témája lett. Ez alapjában érthető, ám eközben a cserearányromlás olyasfajta mumussá változott, amely minden bajért, rosszért okolható. A nemzetközi kereskedelem cserearányai soha sem voltak abszolút stabilak, a konjunkturális helyzet, az egyes árupiacok változásai olyan ármozgásokat idéztek elő, amelyek időről- időre kis mértékben módosították az egyes országok külkereskedelmi cserearányait. Az 1973—1974. évi olaj- és energia-árrobanás szinte természeti katasztrófahatással jelentkezett; az árak megsokszorozódtak és láncreakció-jelleggel gyűrűztek az olajtermékekbe és az energiaigényes nyers- és alapanyagokba. Az olaj- és energia-árrobbanással kezdődő nagymértékű cserearányromlásnak ezek a jellemzői — ide számítva még az anyagok-késztermékek árarányainak átrendeződését — a későbbiek során a folytonos hivatkozás következtében olyan tabukká, dogmákká változtak, amelyek lehetővé tették az újabb cserearányromlások sematikus, felelősséget és cselekvést elhárító magyarázatát. Rövidesen kiderült azonban, hogy nem írható minden cserearányromlás és veszteség az árrobanás és az árarány-átrendeződés kontójára, az árveszteség jelentős része abból származik, hogy a feldolgozóipari termékeket tartalmazó árucsoportokban is mi vagyunk a cserearány vesztesek. Az történt ugyanis, hogy a cserearány-változás károsultjai, mindenekelőtt a fejlett tőkés országok, a termelés és a termékek műszaki színvonalának javításával törekedtek ellensúlyozni a cserearány-veszteségeket. A fejlett gazdaságok aktív reagálása, amelynek része a termelési struktúra modernizálása is, általában sikeres volt, egyebek között azért, mert a megújított termelési szerkezet és a fejlett technika birtokában exportáraikat emelhették. Miközben a korszerű termékek árai emelkedtek, a hagyományos, a kínálati helyzetben lévő gyártmányoké jó esetben stagnált, az ilyen termékek leértékelődtek. Sajnos a mi exportszerkezetünkben és -kínálatunkban csak elvétve akadnak élenjáró technikát, műszaki és minőségi színvonalat képviselő termékek, a feldolgozó- ipari ágazatok alacsony árfekvésű — a külpiacokon jócskán leértékelődött — export- termékei ezért képtelenek voltak érdemlegesen mérsékelni * a cserearányromlást, amely egyébként az elmúlt esztendőben ismét nagymértékű lett. (1981—1985-ben 8,2 százalékkal romlott a cserearány, 1986-ban, egyetlen esztendő alatt csaknem ugyanilyen mértékben.) A magyar munka alkotta gazdasági teljesítmény leértékeléséből nemcsak a cserearányromlás szerepét, hanem e folyamat indítékait is vegytisztán kell látnunk, megítélnünk. A cserearányromlás néhány indítéka objektív jellegű. Objektív adottság az energiahordozó- és a nyersanyagforrások szűkössége, ami elkerülhetetlenné teszi ezek importját. Az is objektív adottság, hogy a mezőgazdaság egyetlen számottevő és megújuló erőforrásunk, az agrártermékek exportjából — kedvezőtlen, alacsony árszint esetén sem mondhatunk le. Mindennek az a lényege, hogy az objektív adottságokkal összefüggő, azoktól származó cserearányromlás elháríthatatlan volt, s lesz ezután is. A reagálás, a cselekvés elmulasztásának hátrányos konzekvenciáját a közgazdasági irodalom az elmaradt haszonhoz kapcsolja, azzal érzékelteti. Az elmaradt haszon nem mindig értelmezendő szó szerint, az elmulasztott vagy késedelmes cselekvés konzekvenciája gyakran a hátrányok fokozódása. A magyar társadalom gazdasági teljesítményének leértékelődésében tevőleges szerepet játszott a hosszú ideig, lényegében 1979-ig elmulasztott cselekvés és reagálás. Mert lehet az 1973—1979. közötti esztendők eladósodását az importtöbblettel is magyarázni, ám az importtöbblet nem ok, hanem okozat volt, annak konzekvenciája, hogy nem akartuk, nem mertük tudomásul venni a magyar munka, a gazdasági teljesítmény, a nemzeti jövedelem árrobbanás, cserearányromlás okozta leértékelődését, s úgy szabtuk meg a fogyasztás és a felhalmozás lehetőségeit, mintha mi sem' történt volna. Ilyen körülmények között a hátrányokat, a veszteségeket enyhítő, ellensúlyozó cselekvés — példának okáért az energiával, az anyagokkal, általában a ráfordításokkal való takarékosság, a gazdasági növekedés anyag- és energiaigényességének csökkentése, a termelési szerkezet átalakítása — is egyre késett, csak az évtized végén és a nyolcvanas évtizedben került napirendre. Ha már 1973—1974. táján felocsúdunk, bizonyos, hogy tompítani tudtuk volna a cserearányromlás és árveszteség, a magyar munka leértékelődésének mértékét. Gazdasági teljesítményünk reálértékét ugyanis az is befolyásolja, csökkenti, hogy mindinkább rákényszerülünk a gazdaságtalan exportokra, ami végül is a magyar gazdaságból kiindulva rontja a cserearányokat. A világgazdaság elmúlt évtizedbeni változásai nyomán a magyar gazdaság a vesztesek, a nagymértékű cserearányromlással és árveszteséggel sújtott országok táborába került. De nemcsak mi, hanem majd minden fejlett tőkés ország, nagy és kis gazdaságok, olyanok is, amelyekkel a hetvenes évtized elején megközelítően azonos fejlettségi szinten álltunk. A kárvallott gazdaságok többsége teljesen, vagy túlnyomó részben már ledolgozta cserearányhátrányait, mert azonnal reagáltak, cselekedtek, társadalmi megrázkódtatásokat is vállalva, rendezték a válságiparok helyzetét. Nem reménytelen és lehetetlen feladat tehát a világpiacon mintegy 25 százalékos mértékben leértékelődött magyar munka produktumának, gazdasági teljesítményének, reálértékének javítása, a nem objektív adottságokból származó cserearány-veszteségek lefaragása. Nem lehetetlen, de elk^r pesztően nehéz feladat, mert az azonnali reagálás és cselekvés elmulasztása és hosz- szú időn át való halogatása következtében a teendők felhalmozódtak, s megoldatlanságuk a gazdaság általános helyzetét súlyosbítja. Garamvölgyi István Demográfiai helyzet a Közös Piacban A világátlagnál sokkal lassúbb ütemben növekszik a Közös Piac lakossága, sőt, három tagországban — az NSZK-ban, Olaszországban és Belgiumban — fogy a népesség. Ezt állapította meg az európai közösségek bizottságának a demográfiai helyzettel foglalkozó legfrissebb jelentése. Különösen nagy népességcsökkenés várható az NSZK- ban, ahol az előrejelzés szerint az ezredfordulón 2 millióval kevesebben fognak élni, mint ma. Ehhez képest elenyésző népességfogyás várható Olaszországban és Belgiumban, ahol 100-100 ezerrel lesz kevesebb az állampolgárok száma. Dánia lakossága változatlan marad, ha beigazolódnak a jelentés jóslatai. Az EGK más tagországaiban erős népességgyarapodás várható, ezért a közösség összlakossága 6 millióval (1,8 százalék), 328 millióra emelkedik 2000-ig, bár a népszaporulat üteme jóval elmarad az Egyesült Államokban várható 13 százalékos, a Japánban várható 6 százalékos és a Szovjetunióra előrejelzett 15 százalékos népességnövekedéstől ■— írja a jelentés. Az eltérő népszaporulati ütem miatt az ezredfordulóig (6,2 százalékról) 5,4 százalékra fog csökkenni az EGK demográfiai súlya a világ népességén belül. A leggyorsabban, 16,5 százalékkal egyébként Írország lakossága fog növekedni az ezredfordulóig. Portugáliában 9,7 százalékos népességnövekedés valószínű.
