Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

1987. augusztus 1., szombat o II pályakezdők elhelyezkedése Óriási különbségek a megyék között A napjainkban zajló gaz­dasági folyamatok befolyá­solják a fiatalok pályakez­désének esélyeit is. Az elő­ző évek tapasztalatainak birtokában összesítve a gaz­dálkodó egységek idei elő­zetes bejelentéseit, az Álla­mi Bér- és Munkaügyi Hi­vatal szakemberei megálla­pították, hogy országos szinten minden pályakezdő fiatalra jut egy munkahely. Ebbe a megállapításba azonban azt is belekalkulál­ták, hogy mintegy 120 ezer­nyi pályakezdő egy része például „hagyományos" módon, szülei, ismerősei ré­vén talál olyan munkahe­lyet, amely a hivatalos elő­rejelzésben nem is szerepel. Az idén ugyanis — az elő­zetes bejelentésekben — a tavalyinál mintegy 15 ezer­rel kevesebb munkahelyet ajánlottak fel a vállalatoka pályakezdőknek. Ez nyilván­valóan összefügg azzal, hogy a népgazdaság munkaerő- helyzetében dinamikus vál­tozások vannak folyamat­ban, a gazdálkodó egységek többsége a létszám szinten tartására vagy csökkentésé­re, illetve minőségi cserékre törekszik. Szokatlan szélsőségek De a konkrét elhelyezke­dési lehetőségekben nagy­arányú eltérések vannak aszerint is, hogy ki milyen típusú iskolában fejezte be tanulmányait, milyen irá­nyú képzettséget szerzett, milyen településen lakik, és az ország mely részében van szülővárosa, szülőfaluja. A bejelentett munkahe­lyek 26 százaléka Budapest­re koncentrálódik, ezen be­lül a nem fizikai jellegű ál­lások több mint 40 százalé­kát a fővárosban kínálják. A többi városban és városi jogú nagyközségben jelent­kezik a munkaerőigény 57 százaléka, a községekben pedig az összes munkahe­lyek 17 százaléka található, de a segédmunkások iránti igény 24 százaléka jelentke­zik a kistelepüléseken. Az egyes megyék helyzetében jelentős eltérések vannak. Az idei előzetes bejelenté­sek szerint az általános és középiskolát végzett, illetve szakmunkás-képesítést szer­zett fiatalok számára Bara­nya és Bács-Kiskun me­gyékben a legkedvezőbbek a lehetőségek: itt száz fiatal­ra 105, illetve 114 munka­hely jut, míg Tolna megyé­ben csak 65, Hajdú-Bihar megyében 69, Szabolcsban 73, a mostanában sokat em­legetett Borsodban pedig 84. A munkaerő-kereslet csök­kenése a különböző végzett­ségű fiatalokat eltérően érin­ti. (Csak a felsőfokú képe- sítésűek számára növeked­tek — 3 százalékkal — az elhelyezkedési lehetőségek.) Hogy a borsodi példánál maradjunk: az idei előzetes jelzések szerint a szakmai szakközépiskolát végzetteket száz százalékosan tudják foglalkoztatni a megyében, a szakmunkásképzőkből ki­került pályakezdő fiatalok közül százra 93 munkahely jut, viszont a borsodi gim­náziumban érettségizett, to­vább nem tanuló diákok közül csak minden máso­diknak kínálnak állást a vállalatok. És még ez is jobb arány az országos átlagnál (40), amelyben Hajdú-Bihar megyéé a negatív „csúcs": itt száz gimnáziumban érett­ségizett pályakezdőre 17 munkahely jut az előzetes információk szerint. Ismétlődő feszültségek Az idén is több mint tíz­ezer érettségizett pályakez­dő — mintegy 70 százalékuk lány — keres munkát. Az előzetes munkáltatói igény­ből arra lehet következtetni, hogy különösen nehéz a nem fizikai munkakörben elhelyezkedni szándékozó lányok helyzete, főként a kisebb településeken. Segít­séget jelent, hogy például a MÁV és a posta továbbkép­ző tanfolyamokkal, szakkép­zési lehetőségekkel várja a fiatalokat. Valószínű az is, hogy mind az általános is­kolai, mind a felsőfokú vég­zettségűek számára bejelen­tett állások egy részét gim­náziumban érettségizett pá­lyakezdők töltik be. De az évről évre ismétlődő fe­szültséget jelentősen csak az enyhítené, ha a gimnáziu­mok nappali tagozata vala­milyen szakképesítést is nyújtana a diákoknak. Kevesebb gondjuk van azoknak a fiataloknak, akik az általános iskola után áll­nak munkába, illetve akik lemorzsolódtak valamilyen középiskolából. A mintegy 22 ezernyi ifjú pályakezdőt szakképzettség nélkül is várják betanított és segéd­munkásnak az iparba épp­úgy, mint a szállítás, hír­közlés területére, de a me­zőgazdaságba is. Főként Ba­ranya, Bács-Kiskun, Csong- rád, Heves és Békés megyé­ben kedvezőek a szakkép­zetlen pályakezdők elhelyez­kedési lehetőségei. (Bács megyében például száz álta­lános iskolát végzett pálya­kezdőre 443 állás jut.) Bár például az iparban mintegy 20 százalékkal csökkent a munkaerőigény, a szakmunkásképzőt vég­zett fiatalok létszámánál va­lamivel magasabb az előze­tesen bejelentett munkahe­lyek száma. A feszültséget az okozza, hogy a „divat­szakmákban” az idén is túl­népesedés várható, viszont például a forgácsoló-, he­gesztő-, lakatos-, kőműves-, ács-állványozó-, mezőgaz­dasági gépszerelő, állatte­nyésztő-szakmákban na­gyobb az igény, mint a je­lentkezők száma. Két állás minden diplomásra A felsőoktatási intézmé­nyekben idén oklevelet szer­ző mintegy 13 ezer friss diplomásra 25 és fél ezer állás vár. Tehát még válasz­tási lehetőségük is van, fő­ként a műszaki egyetemet végzetteknek, mivel a ré­szükre meghirdetett állások száma hat és félszerese a pályázók létszámának. De a többi értelmiségi pályán is maradnak betöltetlen állá­sok, valószínűleg főként a kisebb településeken hiány­zik továbbra is a képzett pedagógus, gyógyszerész, vagy egyéb szakember. Foglalkoztatáspolitikánkat a gazdasági változásokkal összhangban tovább kell fejleszteni, s e feladat ré­sze a pályakezdők támoga­tása. De arra is szükség van, hogy a képzési struk­túra jobban igazodjon a munkaerő-kereslethez. A területi feszültségek pedig csak a gazdaságilag elma­radt települések fejlesztésé­vel csökkenthetők. Mindez persze nemcsak a pálya­kezdők érdeke, hanem mind­annyiunké. A jövőnkről van szó, amelyet a következő év­ezred elején már a mai, holnapi pályakezdők for­málnak. Imre Erzsébet JUHSAJT EXPORTRA. A Szécsényi-tejüzemben megkezdték a „Kaskavál” fantázianevet viselő juhsajt készítését. ívaponta mintegy háromezerötszáz liter juhtejből állítják elő a külföldi piacon is keresett finom csemegét. A próbagyártás után az Ipoly-parti városban készülő sajt teljes mennyiségét határainkon túl értékesítik (Fotó: Rigó Tibor — ks) — Nemzetközi összehasonlítás Hol tart építőiparunk? Hazai építőiparunk teljesítményének megítélésekor nem szokták alapul venni a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok ada­tait. Nemcsak azért nem, mert ezekből igen kevés van, hanem azért is, mert haj­lamosak vagyunk egy-egy ágazatunkat ön­magához, tervéhez, saját igényeinkhez mérni. Pedig tanulságos az összevetés, hogyha hasonló vagy .éppenséggel teljesen eltérő adottságú országok építőipara mi­ként fejlődött az utóbbi években. A szak­embereknek ugyanis szükségük van a fej­lődési irányra, hogy eredményeinket és elmaradásainkat ahhoz mérve értékeljék. De egész gazdaságunk számára nélkülöz­hetetlen a megmérettetés, hiszen nyitott­ságunkhoz feltétlenül hozzátartozik a nemzetközi értékek ismerete. Amikor más országokéhoz viszonyítjuk saját építőiparunkat, csínján kell bánni az adatokkal, mert a statisztikai gyűjtés eltérő módszerekkel folyik. Az azonban pusztán tapasztalati úton is megállapít­ható az épületek minőségi színvonalát te­kintve, hogy a legnagyobb lemaradás a munkakultúrában van. Sok oka közül most csak arra utalunk, hogy építőink el­avult, leromlott gépekkel dolgoznak, a munkaerő szaktudása pedig gyakran el­marad attól, amit a kor megkövetel. A nyugati országokkal összehasonlítva nem pusztán a lakásépítésben van pótolni­valónk, hanem elsősorban az otthonok használati és esztétikai értékében: ná­lunk vagy túl kicsi, vagy túl nagy az alapterület (az északi államokban nem di­vat „várakat” építeni, a 70 négyzetméter körüli otthon az általános), mozdíthatat­lan, változtathatatlan az alaprajzi elrende­zés, kisebb a berendezések választéka, gyengébb a kivitelezés technikai színvo­nala, s ezáltal rosszabb és lassúbb is. A szocialista országokéval összevetve azon­ban jobb a kép, néhány technikai muta­tóban csupán az NDK előz meg bennün­ket. Ipari építésünkkel már nincsen szé­gyenkeznivalónk, igaz, az saját átlagunkat is meghaladó színvonalú. Ezzel a szocia­lista országok élvonalába tartozunk, ki­véve az építés szervezettségét. A mezőgazdasági létesítmények kivite­lezői maradéktalanul megfelelnek a hazai igényeknek, ám ez nem jelent „dobogós” helyezést a világban. Különösen akkor nem, ha arra gondolunk, hogy szakipa­runk nem mindig áll helyzete magasla­tán. Márpedig ma a külföldi építési pia­cokon ez alapkövetelménynek számít. To­vábbi megmérettetést jelentenek az élel­miszeripari üzemek, amelyek színvonalá­ban egyre magasabbak a követelmények a nemzetközi porondon. A kommunális, egészségügyi építésben viszont van már büszkélkednivalónk is, mert nemzetközi mércével mérve is jó­nak mondhatók szerkezeti rendszereink, technológiáink. Ezek minőségét itt is a befejező munkák rontják le esetenként, valamint az alkalmazott és meglehetősen elavult épületgépészeti rendszerek színvo­nala. Néha mégis csodákra képes ez az ágazat, gondoljunk csak a Hilton Szálló építésére. Ettől függetlenül is a szociális- tű országok élmezőnyébe tartozunk, és tartozhatnánk a világéba is, ha javítani tudnánk kommunális építésünk szerve­zettségén, ezzel együtt csökkenteni a ki­vitelezés idejét. Nemcsak magyar jelenség, hogy az utób­bi években csökkent az építési munkák aránya és növékedett a fenntartási meg­bízásoké, a karbantartásé, a felújításé. Ez a folyamat a nyugat-európai országokban már korábban végbement, ezért kidol­gozták ennek építési módszereit, amelye­ket hazánk is át tudott venni. Ebben kü­lönösen a szellemi tőke hasznosításának van nagy szerepe, és újból fontosak let­tek a kétkezi munkások, mert a felújítá­sokat csak részben lehet iparosított tech­nológiákkal elvégezni. Az építési piacnak akármelyik szeletét, területét vizsgáljuk is, önkritikusan meg­állapítható, elég jelentős lemaradásunk az ipari háttérben, a szerkezetfejleszté­sekben. Ezek a világon mindenütt pénzbe kerülnek, és nálunk is az a törvény, hogy ezek fejlesztésének anyagi alapjai dön­tően az építőipari termelés növekedéséből származhatnak. Jól hangzó befejezésként: sok mindenre mondják manapság, hogy egy országnak olyan ipara (esetünkben: építőipara) van, amilyet megérdemel. Ám ha ennek a sommás megállapításnak a mélyére né­zünk, meg kell állapítanunk azt is, hogy eredményeink is vannak, s abban nagy szerep jutott az időben végrehajtott ipa­rosításnak. A továbbfejlődéshez elenged­hetetlen a háttéripar felzárkózása, a be­fejező szakipari munkák színvonalának javítása, a szervezettség nagyléptékű fej­lődése. Sz. K. Muronyi Lenin Tsz A sikeres gazdálkodás receptje A Muronyi Lenin Tsz 1977. óta öt alkalommal nyerte el a kiváló minősítést, 1978-ban a MÉM és a TOT elismerő ok­levelét, 1985-ben pedig Miniszteri Dicsérő Oklevelet kapott munkájáért. Az elsősorban csak alaptevékenységgel foglal­kozó szövetkezet évek óta 8—17 milliós nyereséget könyvel­het el. A sikeres gazdálkodás titkáról kérdeztük Bondár Im­rét, a tsz elnökét (45 éves), aki 20 éve tagja a szövetkezet­nek és 4 éve vezeti a gazdaságot. — Egyáltalán volt-e már a Lenin Tsz veszteséges? — Soha. A ’84-es esztendőt zártuk a legszerényebb eredménnyel. Ekkor az aszály miatt „csak” 6,7 mil­liós nyereséget értünk el. Három évvel korábban — 1981-ben — pedig megdön­töttük minden eddigi rekor­dunkat, ekkor ugyanis 17,2 millió forint volt a tsz nye­resége. A ’84-es száraz év után felkészültünk az aszályra is. A hibrid és cse­megekukoricát, a lucernát és a másodvetéseket tudjuk öntözni. Ez körülbelül 300 hektár. S emellett a vetés- szerkezetet is módosítottuk. Szárazságot jobban tűrő nö­vényeket termesztünk. — A tsz 2060 hektár szán­tóterületen gazdálkodik. Mit termesztenek? — Búzát 750, kukoricát 160, zöldborsót 165, vető­magborsót 85, hibrid kukori­cát 225, napraforgót 25, ré­pamagot 32 és cukorrépát 220 hektáron. A korábbi évekhez viszonyítva nőtt a cukorrépa és a vetőmagbor­só területe, annak köszönhe­tően, hogy ezek jól jövedel­mező növények. Csak a bú­zából és a kukoricából ma­napság már nem lehet meg­élni. — A tavalyi 10 milliós nyereségből a különböző adók levonása után mennyi pénz maradt a szövetkezet kasszájában, s ezt mire for­dították! — A megmaradt szűk 3 millió forintból folytattuk a beruházási programjainkat. A terménytároló építésére, szociális létesítményekre és a libatelep felújítására for­dítottuk .az összeget... _— A Muronyi Lenin Tsz hires az állattenyésztésről is. — Viszonylag nagy az ágazat, árbevétele megköze­lítette tavaly a növényter­mesztését (45 millió). Nye­resége viszont csak 2 millió forint volt, a növényter­mesztés 8 milliójához ké­pest. Az 550 szarvasmarha mellett 6500 törzslibánk, 60 ezer darab húslibánk és 340 ezer darab pecsenyecsirkénk van. Legjobb üzletnek a baromfiágazat bizonyul. En­nek legnagyobb ugyanis a nyereséghányada. A 'szarvasmarhatelepünket sza­kosítottá alakítottuk. Erre 4 év alatt 15 milliót fordítot­tunk. magyar tarka és Holstein Friz keresztezett állományunk van. — Foglalkoznak-e mellék- tevékenységgel? — Az alaptevékenységen kívül két szerény méretű tevékenységünk van. Az egyik a háztáji táp- és ta­karmányforgalmazás, a má­sik az építőipari szolgálta­tás. E két üzemágtól szolid, fél milliós nyereséget vá­runk. Emellett jelentős a közös vállalati részarányunk. A Kamut—muronyi Sertés­hizlaló Közös Vállalatban 40 százalékos, a Kondorosi Ta­karmánykeverő esetében pe­dig 10 százalékos a rész­arányunk Sőt. érdekeltsé­günk van a Sárréti Tej Kö­zös Vállalatban is. — A termelőszövetkezet tagságának 40 százaléka nem helybéli lakos . . ■ — Igen. zömében béké­siek. Békéscsaba és Békés közelsége miatt egyébként igen erőteljesen érvényesül az ipari üzemek elszívó ha­tása. De ez fordítva'is meg­figyelhető, hisz a 230 dolgo­zónk majdnem fele a két városból jár Muronyba. S ez jelzi azt is, hogy számí­tásaikat itt is megtalálják. — Mekkora az éves átlag- kereset a szövetkezetben? — Az ország hasonló adottságú szövetkezeteit ala­pul véve némileg felette van az országos átlagnak. Tavaly 76 ezer forint volt. — Mi tehát a receptje a nyereséges gazdálkodásnak? — Az adottságokhoz leg­jobban igazodó, a lehetősé­geket leginkább kihasználó termésszerkezet, szorgalmas tagság és nem utolsósorban kdevező időjárás, „Csak ennyi az egész ... 1 H. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom