Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-04 / 182. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljelek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES II MEGYEI TUNICS LIPIN 1987. AUGUSZTUS 4., KEDD Ára: 1,80 forint XLII. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM Atomfizikusok tanácskozása Elénk forgalom a nyári vásár első napján Vevők és eladók egyaránt elégedettek lehettek a ruházati nyári vásár premierjével: hétfőn — a vállalatok boítzárás előtti becslése szerint — majd mindenütt eladták az engedményes készletek jóval több mint egy- tizedét. A tavalyinál valamivel szerényebb kínálatból az első napon még mindenki kedvére válogathatott — ám mivel az egyes boltok, áruházak választéka ezúttal igen eltért egymástól, sokaknak nem kis utánjárásába került a számukra leginkább megfelelő árucikkeket megtalálni. Az ország 35 Centrum Áruházában az összesen 320 millió forint értékű engedA Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársai — az Országos Tudományos Kutatási Alap pályázatát elnyerve — olyan mikroszámítógépes környezetértékelési rendszert fejlesztettek ki, amellyel kimutathatják, hogy az egyes növények termesztésére melyik tájegység a legalkalmasabb. A kutatók elsőként Somogy megye termőterületeit minősítették, s az idén Borsod-Abaúj-Zemplén és Szolnok megye kerül sorra. Összegyűjtötték a vizsgált területek éghajlati, vízföldrajzi, domborzati, geológiai és talajtani adottságaira voményes áruk mintegy 10-12 százalékát adták el. Különösen a női konfekció bizonyult igen kelendőnek, ezt ugyanis egységesen 40' százalékkal adják olcsóbban, s a kínálat is 20 százalékkal meghaladja a tavalyi nyári vásárét. Hétfőn, a vásár első napján a Centrum böngészdét nyitott a fővárosban, a Kálvin téren, a Városkapu Áruházzal szemben. Ebben az üzletben véglegesen 30-50 százalékkal leárazva kaphatók a nyári ruhák és cipők,' ezeket a későbbiekben a mindenkori idénynek megfelelő ruházati áruk váltják fel, ugyancsak kedvezményes áron. natkozó adatokat. A munkához 23 hazai kutatóintézettől kaptak a szakterületükre vonatkozó térképeket, s ezek felhasználásával értékelték Somogy megye termőterületeit. Az adatbank 300 ezer adatot tartalmaz, s tovább bővíthető. A szakemberek az 54 legfontosabb környezeti tényezőt figyelembe véve, 16 négyzetkilométerenként minősítették a megye területét. Az adatokat mágneslemezeken tárolják, számítógép segítségével dolgozzák fel, s végül jól áttekinthető, négyzetrácsos beosztású minősítő térképeket készítenek. Tizenöt ország hetven atomfizikusának részvételével kezdődött háromnapos nemzetközi tudományos tanácskozás hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Atommagkutató Intézetében. Az eszmecsere kísérő rendezvénye annak az elektron- és atomi ütközésekkel foglalkozó konferenciának, amelyet még az idén az angliai Brightonban rendeznek a világ ilyen kérdésekkel foglalkozó legnevesebb tudósainak részvételével. Berényi Dénes akadémikus, az ATOMKI igazgatója elmondta az MTI munkatársának, hogy a debreceni konferencia résztvevői elsősorban a nagyenergiás ionatom ütközési folyamatok vizsgálatáról cserélnek véleményt. Az e területen tapasztalható rendkívül gyors fejlődés, a legújabb vizsgálati módszerek ma már olyan megközelítéseket tesznek lehetővé, amilyenekre A szív- és érrendszeri betegségek megbízhatóbb felismerését segítő orvosi műszerrel bővítik Pécsett a komplex lakossági szűrő- vizsgálatok eszköztárát. A pécsi és fővárosi szakemberek által alkotott „Hevimet —40” elnevezésű számítógépes reométer a pácienstől vett csekély mennyiségű vérminta viszkozitásának, vagyis belső súrlódásának mérésére szolgál. A néhány perces méréssorozat a vér laboratóriumi vizsgálatának eredményeivel együtt minden korábbinál részletesebb tájékoztatást még három évvel korábban egyszerűen gondolni sem le- . hetett. Ilyen körülmények között különösen nagy jelentősége van a különböző kutatóhelyeken elért eredmények megismerésének, összegzésének. A rendkívül drága nagy- berendezésekkel folytatott kísérletek mellett — mutatott rá a továbbiakban Berényi Dénes — megnőtt a finommechanika, az elektronika és a robottechnika szerepe a fizikai kísérletekben, s e nagy pontosságot igénylő kísérletező munkából tetemes feladatokat Iát el a debreceni intézet. A világon tudósok ezrei dolgoznak például az energiaellátást alapjaiban forradalmasító úgynevezett szabályozott magfúziós energiatermelés megvalósításán. Ez azt jelentené, hogy rendkívül olcsón és nagy mennyiségben állíthatnánk elő úgy atomenergiát, hogy közben nem keletkezik radioaktív hulladék. nyújt az érrendszer állapotáról. Lehetővé teszi még a dohányzás miatt fellépett egészségkárosodás mértékének pontosabb megállapítását is. Alkalmazásával köny- nyebbé válik, hogy idejekorán felismerjék, illetve megelőzzék a halálokok között vezető helyen álló érrendszeri betegségeket. A műszerrel nyert adatok birtokában az orvos az eddigi általános intelmek helyett konkrét tanácsokkal láthatja el páciensét az egészséges életmódra, a helyes étkezési szokások kialakítására vonatkozóan. Környezetértékelési rendszer gazdasági döntésekhez Gépesített érrendszer-diagnózis Útkorszerűsítés Békéscsabán Május végén adtunk hírt lapunkban arról, hogy a Hódmezővásárhelyi Közútépítő Vállalat Békéscsabai Főépítésvezetősége és alvállalkozói kivitelezésében korszerűsítik a Temető sort, illetve az ezt keresztező Tanácsköztársaság és Bartók Béla úti csomópontot. Ezek a munkálatok szükségessé tették, hogy néhol lezárják az utat, eltereljék a forgalmat, s időlegesen leszereljék a jelzőlámpákat. Az arra közlekedőknek ezért célszerűbbnek látszik a csomópontokat kikerülni. A Kétegyházi úton érkezők például a Tessedik utcán keresztül az Aradi vagy ,az Október 6. utcán juthatnak ki a Bartók Béla útra. Az új, korszerű lámpák elhelyezése és az útburkolati munkák előreláthatólag szeptember 30-ig tartanak. B. Cs. Fotó: Gál Edit A békéscsabai Csaba Szőnyegszövő és Háziipari Szövetkezet központi részlegében tőkés exportra készülnek különböző színű és méretű Csongor extraszőnyegek Fotó: Gál Edit Varroda az okányi tsz-ben Menetrend szerint százegy perc az út vonattal Békéscsabáról Okányba. A rekke- nő hőségben úgy tűnik, ólomlábakon jár az idő és sehogyan sem akar eljönni a 101. perc. Az átforrósodott vonat után szinte felüdülés belépni a Haladás Tsz varrodájába, ahol szorgos kezek szabnak, varrnak, vasalnak, meóznak és csomagolnak. — Azelőtt tésztaüzem volt itt, de nem bizonyult kifizetődőnek — mondja erről^Wa- csa Istvánné, a varroda vezetője. — Én 17 éve dolgozom a szövetkezetben. Okányból nagyon körülményes nagyobb településre ingázni, ezért a tsz vezetői mindig nagy gondot fordítottak arra, hogy minél több nő helyben találjon munkát. Megkeresték a Békéscsabai Kötöttárugyárat, így sikerült 1980-ban varrodát berendezni nálunk. A Béköt dolgozói kijártak, megtanították varrni az okányi asszonyokat. Jelenleg 59-en dolgozunk, húszán kisgyermeküket nevelik odahaza. Sem mennyiségi, sem minőségi kifogás nem merült fel eddig a varrodában. 70 különböző típusú gép áll rendelkezésre, a karbantartásra két műszerész fiút alkalmazunk. Vannak betanított varrónők, de a fiatalok egy része szakmunkásképző iskolában végzett. A teljesítmény függ a kézügyességtől és az alapanyag minőségétől. Az első fél évben 3071 forint volt az átlagkereset, de többen elérték a négyezer forintot. Háztáji földet és veteményest kapunk a szövetkezettől, a termés jó jövedelemkiegészítés. — Mit varrnak az okányi nők? — Hazai értékesítésre csecsemőholmikat, szovjet exportra férfi-fürdőköpenyeket és szép kelméből, a legújabb divat szerint sálgalléros lumberjackokat varrunk szürke, drapp és sárga színben. Elegáns és nagyon kényelmes viselet nők számára. Ha az export úgy kívánja, hét végén is bejönnek varrónőink, a szabászok pedig bérmunkára is vállalkoznak. A Haladás Tsz összbevételéhez nem sok, amit mi adunk. 1986-ban hárommillió 800 ezer forint értéket termeltünk, a tiszta nyereség 695 ezer forint volt. Jó érzés, hogy a közös kasz- szából nem viszünk, hanem teszünk bele valamennyit. — Nagyon jól jött nekünk ez a varroda — vallja Varga Ferencné blokkvezető. — Lánykoromban varrónőnek tanultam, otthonos vagyok a szakmában. Meg tudom ítélni, hogy nagyon szépen dolgoznak a lányok és asszonyok. Balogh Irén és Móga Erika egymás mellett varrnak. Fiatalok, fürge ujjuk gyorsan táplálja a gépet, a keresettel is elégedettek. Távolabb idősebb asszonyok dolgoznak, Király Benjáminná és Nagy Lászióné. — Ilyen kényelmes munkahelyem még nem volt — magyarázza Nagyné. — 1962- ben léptem be a termelőszövetkezetbe. Az első években a földeken végeztem nehéz fizikai munkát, aztán a tésztaüzemben. Egyhúztom- ban 30 levél tésztát meggyúrni, kinyújtani nem volt könnyű. Mondhatom, kérges kezekkel kerestem a kenyerem. Fáradt, bütykös uj- jaim nem hajlanak úgy, mint a fiataloké, nem versenyezhetek velük. De boldog leszek, ha a hátralevő két évemet nyugdíjig itt ledolgozhatom. — A varrodára még nem fizettünk rá — vélekedik Gonda Károly tsz-elnök. — Sőt, többszörös a haszon. A férjek általában nálunk dolgoznak. Kampánymunkák idején nyugodtan kinn maradnak a földeken késő éjszakáig, mert tudják: a gyermekeket ellátja édesanyjuk, őket pedig meleg vacsora várja. Ary Róza Gyomaendrödi hét a BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG ban A gyomaendrödi hét második napján, a mai számunkban a Béke Termelőszövetkezetről írunk lapunk ötödik oldalán. Nem volt szándékunkban teljes képet adni a szövetkezetről, most csupán arról tájékoztatjuk olvasóinkat, mit is jelent a gazdaságnak a számítógép, mit hoz nekik a „konyhára”, s milyen további terveik vannak. Lapunk 6. oldalán pedig arról szólunk röviden, milyen kérdéseket tettek fel szolgáltatórovatunk — a Vonalban vagyunk — ügyeletesének a városi jogú nagyközség életével kapcsolatban.