Békés Megyei Népújság, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-27 / 201. szám
NÉPÚJSÁG Gremitszkih—Schäuble és a Pershing Ifl 1987. augusztus 27., csütörtök Hazánkba látogat a csehszlovák miniszterelnök Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnökének meghívására a közeli napokban baráti munkalátogatásra hazánkba érkezik Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke. (MTI) Reagan-beszéd a szovjet—amerikai kapcsolatokról Erősítés az öbölbe Az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei katonai jelenlétük fokozására készülnek a Perzsa/Arab- öbölben — jelezte Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter a Los Angeles Times című lapnak adott interjújában. Weinbergpr közölte, hogy a térségbe küldendő újabb hajóknak nem kell feltétlenül amerikai parancsnokság alatt állniuk. Az erősítés célja — mint a hadügyminiszter közölte — a „lehetőségek kibővítése” a térségben. Azt azonban nenr\ részletezte, hogy pontosan milyen amerikai egységeket akarnak az öbölbe irányítani, sem azt, hogy mely nyugat-európai országok csatlakoznának az ott tartózkodó amerikai hadihajókhoz. Reagan elnök kaliforniai birtokáról kedden Los Angelesbe utazott. Az elnök szerdán itt mond beszédet a szovjet—amerikai kapcsolatokról és a nicaraguai helyzetről, csütörtökön pedig ugyancsak itt találkozik a nicaraguai ellenforradalmárok vezetőivel. Reagan egy nappal korábban külön' rádióbeszédben biztosította támogatásáról a kontrákat: a beszédet az ellenforradalmárok rádióadója sugározta. Az Egyesült Államokban nagy visszhangot keltett, hogy Washington kedden bejelentette: az elnök döntése alapján módosította a jelenlegi leszerelési tárgyalásokon az ellenőrzéssel kapcsolatos korábbi álláspontját, kevesebb ellenőrzést akar. Bár az értékelések jó része szerint ez a módosítás az amerikai katonai vezetés és a hírszerző szervek nyomására történt, a jobboldal egyes politikusai máris „a kommunistáknak tett engedménynek” igyekeznek azt feltüntetni — holott a Szovjetunió kész volt elfogadni a korábbi, a jelenlegi tervezetben foglaltnál sarkalta szigorúbb ellenőrzési Vendszert. Több jobb oldali politikus vádolta meg televíziós nyilatkozatában Reagant azzal, hogy „a csúcstalálkozó megvalósítása érdekében kész engedményekre a kommunistáknak”. A jobboldal egyelőre nem fogadja el az elnöknek a nicaraguai ellenforradalmárok támogatására tett ígéreteit sem, és Reagant a kontrák „kiárusításával” vádolja. Az NSZK kormányának a lehető legvilágosabban közölnie kell az Egyesült Államokkal és az egész világgal: nincs kifogása az ellen, hogy az egész világon felszámolják a Szovjetunió és az Egyesült Államok közepes és annál rövidebb ható- távolságú eszközeit, beleértve a 72 darab, Pershing 1A típusú nyugatnémet rakéta amerikai robbanótölteteit. Ezt a szovjet igényt fogalmazta meg szerdán Jurij Gremitszkih, a moszkvai külügyminisztérium tájékoztatási főosztályának vezetőhelyettese. A szovjet szóvivő Wolfgang Schüublénak, a bonni kancellári hivatal vezetőjének NDK újságírók előtt tett kijelentéseire reagált. A nyugatnémet politikus azt mondta: az NSZK kormánya kész hozzájárulni ahhoz, hogy konkrét eredményeket érjenek el a genfi szovjet— amerikai tárgyalásokon. Gremitszkih kedvezően értékelte Schäuble kijelentését, ám felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az NSZK részéről még nem hangzott el egyértelműen az a nyilatkozat, amely lehetővé tenné a Persching 1A robbanótölteteinek felszámolását. Ellenkezőleg — állapította meg a szóvivő —, a nyugatnémet kormány kibúvókat keres és Washingtonra mutogat, miközben a furcsa színjáték keretében Washington visz- szamutogat Bonnra. Schäuble fogadkozását ennek folytán a Szovjetunió nem tartja kielégítőnek, és hivatalos akaratnyilvánítást, valamint politikai lépéseket vár a nyugatnémet vezetéstől. „Azt gondoltam, végre megmenekülhetek a matematikától, s nagyon boldog voltam. De aztán császár- metszéssel kellett szülnöm. Az orvos azt mondta, hogy az én koromban a medence túl keskeny a természetes szüléshez” — mesélte egy 14 éves kubai kislány. Yalena Hernandez egy osztálytársához, Oscarhoz ment férjhez, s egyúttal otthagyta az iskolát. Rövidesen elváltak, s Oscarnak azóta már új barátnője van. Yalena példája egyáltalán nem ritka Kubában, egyre több az ilyen házasság. Csak az 1985—1986-os tanévben nyolcezer fiatal maradt ki az iskolából „sürgős házasodás" miatt. Közülük 900 elemi iskolás volt, ötezer pedig főA szovjet sarkvidék repülőtereinek többségén az Északi-sark felfedezőire, úttörőire emlékezve emlékműként LI—2-es típusú repülőgépet állítottak betontalpazatra. Az „északi teve” — ahogy a sarkvidéki repülőket elnevezték — felbecsülhetetlen szolgálatokat tett á század első felében a sarki expedícióknak, s nagy szerepet játszott a kutatóállomások hálózatának kiépítésében, illetve ellátásában. A kiszolgált repülő ott áll Norilszk repülőterén, és hatszáz kilométerre északra, a dicksoni kifutópálya mellett is. Ma már korszerűbb repülőgépek és helikopterek járják a sarkvidék légterét, de a szovjet repülősök szerint még mindig nem találtak megfelelő pótlást a LI— 2-esnek, amelynek tulajdonságai . — manőverezőkészsége, könnyű építése, rövid leszállópályája — különösen alkalmassá tették az Északisark rendkívül zord időjárási körülményei közötti repülésre. Wilhelm Léber, a dicksoni repülőtér német származású parancsnoka is így vélekedik, s szerinte nagy szerencse kell ahhoz, hogy a sarkvidéken késedelem nélkül érkezzenek és induljanak a járatok. Az itt kalandozó utazónak elsősorban türelemre van szüksége, hiszen gyakran napokat, sőt heteket kell várni a kedvező időjárásra. Az AN—26-os tehergéppel, különböző ládák társaságában mindenesetre pontosan érkeztünk a dicksoni repülőtérre. A külföldi újságírók másik csoportja viszont több mint 30 órát töltött No- rilszkban, mivel megfordult a szél, s az északról érkező köd ellepte a Kuszkin szigetén kiépített repteret. Neiskolás. Kétezer hallgatónő hagyta ott az egyetemi felkészítő iskolát, a tanárképzőket — adja tudtul az éves közoktatási statisztika. Évente mintegy 25 ezer tizenéves köt házasságot, s ez, főként az idő előtti terhességek, s azok következményei miatt aggasztó jelenség — mondja dr. Miquel Sosa, a Család- Tervezési Társaság elnöke. Kubában egyébként minden ilyen gond ellenére nagyot fejlődött a terhesgondozás, a nőgyógyászati kezelés. Ezt bizonyítják a statisztikák: 1986-ban például a csecsemőhalandóság ezer élve születésre számítva 13,6 volt, ami az egyik legalacsonyabb mutató a világon. Emellett kevesebb szülőanya veszti életét szülés közben. 1970-ben tízezer szülés közül hét végződött az anya halálával, 1986-ban ez az arány 3,7-re csökkent. A rendelőintézeti hálózat, a családvédelmi szolgálat, a szülőotthonok ingyenes kezelést biztosítanak minden nő számára. Dr. Lajonchere, a Szexuális Oktatási Munkacsoport igazgatója kijelentette: az abortusz számunkra ugyanolyan nagy probléma, mint a tizenéves korban történő szülés. (Kubában évente százezer abortuszt hajtanak végre h statisztikák szerint. Minden harmadik terhességmegszakítást 20 évesnél fiatalabb nő kéri.) A probléma igazi ellenszere a szexuális felvilágosítás lehet. „Nem ellenezzük a szexet, de ellene vagyunk, ha azt sportnak tekintik” — mondotta Lajonchere doktor. Sarkvidéki riport: II jegesmedvék szerelik a tejkonzervet künk még sikerült átcsúsznunk, a szigetről helikopterrel már csak pár perc az út a Jenyiszej-öböl vize felett a szárazföldi Dicksonba, a Tajmír-félsziget, s egyben a szovjet sarkvidék nyugati szektorának fővárosába. A tajmír autonóm körzet dicksoni kerülete két ma- gyarországnyi területű, s ezen túlmenően milliónyi négyzetkilométer tenger, több mint száz nagyobb sziget közigazgatási központja. A lakosság száma nem éri el a 15 ezret, közülük négy és fél ezren élnek Dicksonban. A település a sarkvidéki tudományos-kutató munkák központja, 33 északi meteorológiai állomás és két obszervatórium tartozik a dicksoni igazgatósághoz, itt szerveződnek a geológusok, a sarkkutatók expedíciói, a tengeri kikötőben itt állítják össze a hajókaravánokat, amelyeket ezt követően jégtörők vezetnek végig az északi tengeri hajózási útvonalakon. Az időjárás embert, gépet és épületeket egyaránt próbára tesz itt északon: a kilenc hónapig tartó tél átlag- hőmérséklete mínusz 22—26 fok, amit a gyakran viharos erejű szél szinte elviselhetetlenné tesz. Az utcákon ilyenkor csakis síszemüvegben, vagy műanyag védőállarcban tanácsos közlekedni, az északi ragyogás idején pedig sötét szemüveg az általános viselet. Az itt élő gyerekek (számuk ezerre tehető) a téli hónapokban fokozott figyelemmel lesik a helyi rádió időjárásjelentését, hiszen a januári-februári hónapokban gyakori hóviharok miatt nem ritkán szünetel a tanítás. Augusztusban viszont alig lehetett gyerekeket látni a település utcáin: különböző táborokban töltik a nyarat a szovjet déli köztársaságban, élvezik a napfény, a gyümölcsszezon áldásait. A másfél-két hónapig tartó nyár 7-8 fokos átlaghőmérsékletével csak a talaj 30— 40 centis felső rétegét képes felolvasztani, a tajgában csak bizonyos füvek és virágok képesek kihasználni a rövid vegetációs időszakot. E rövid időszak alatt kell elvégezni a karbantartási munkálatokat, a központi fűtés hálózatának javítását, az erős fagy által okozott károk helyreállítását az épületeken. Dicksoni vendéglátóink csak a jegesmedvékre panaszkodtak: rendkívül elszaporodtak (számukat 30 ezerre becsülik) és elszemte- lenedtek, télen még Dicksonba is bemerészkednek. Megszokták az ember közelségét — szigorúan védett állatokról van szó —, ellustultak, fókavadászat helyett a kutatóállomások, halásztelepek moslékjából lakmároznak. Télen a sirályokhoz hasonlóan állandóan a jégtörők mellett járnak: a ledobott, sűrített tejjel teli konzerve- ket mancsuk egyetlen csapásával lapítják szét, majd lenyalják a kedvelt csemegét. Gyakran az élelmiszerekkel teli konténereket is megpróbálják felnyitni, néha tucatnyi méterre is odébbtolják a több tonnás dobozokat, s a fém oldalfalakon gyakran ott marad a hatalmas mancs lenyomata. A jegesmedvék számos esetben az embert is megtámadják, ezért előírás, hogy ä kutatók csakis fegyverrel hagyhatják el az állomások területét, hogy időben elriaszthassák a hívatlan vendégeket. Tamássy Sándor DENGUE-LÁZ Vietnami sajtójelentések szerint az országban napjainkra vészesen elterjedt a Dengue-láznak nevezett súlyos fertőző betegség. A kór heves fájdalomrohamokat okoz, különösen az ízületekben, és a kanyaróhoz hasonló kiütésekkel jár. Az évente visszatérő járvány az idén a szokásosnál 2-3 hónappal korábban, áprilisban kezdődött. A vietnami egészségügyi minisztérium adatai szerint a betegek száma elérte a 130 ezret. Mintegy 700 esetben a betegség halálos kimenetelűvé vált. Különösen súlyos a helyzet az ország északi részén és Ho Si Minh városban, ahol az összes megbetegedések felét regisztrálták. Az egészségügyi hatóságok intézkedéseket tettek a betegség leküzdésére. HETENTE HÁROM AIDS-ES Az Egészségügyi Világszervezet kimutatása szerint az első negyedévben hetente 3 AIDS-es beteget jegyeztek fel Európában. A legtöbb beteg Franciaországban volt, január 1-je óta 31 esetről adtak hírt, ami a tavalyi — ugyanezen időszakra vonatkozó — adatokhoz képest 123 százalékos növekedést jelent. Az európai államok közül Franciaországban van a legtöbb AIDS-es, 1632, ezután az NSZK következik, ott 999 beteget tartanak számon. ^.c riEH3EHCKAB JIPABZ 2 (2« ág"*» 29 erős földrengés történt, amelyeknek ereje erősebb volt 6,5 foknál, a Richter-skála szerint. Az idén a legkatasztrófálisabb földrengés március 6-án történt Equador és Kolumbia határvidékén. Erőssége 6,9 fok volt a Richter-skála szerint, és 1000 ember vesztette életét. Az idén a legerősebb földrengés február 8*án történt Pápua Üj-Guineában, ennek következtében azonban csak három ember vesztette életét. LENNON-INTERJŰ Magas áron 37.370 dollárért kelt el egy Londoni árverésen egy John Lennon- interjút tartalmazó magnószalag. A Beatles együttes tagjával a kétórás felvételt 1968-ban készítették. Ezenkívül az árverésen 8690 dollárért adtak el egy, a Beatlesről a Segítség című film forgatása közben készített 20 perces amatőrfelvételt. MAUZÓLEUM DZSINGISZ KAN EMLÉKÉRE Kínában tervbe vették egy mauzóleum építését Dzsin- gisz kán emlékére. A mauzóleumot Kína északnyugati részében Landzu városban fogják felépíteni, ott, ahol Dzsingisz kán 1227-ben meghalt. A mauzóleumban Dzsingisz kán földi maradványain kívül elhelyezik a nagy mongol hódító páncélját, ruháját, fegyvereit és sátorát. PUMA Érdekes látványban volt részük a Fehér-tenger mellett levő Szeverodvinszk lakosainak. Nemrég korán reggel a város utcáin puma sétálgatott, amely abból a rosz- tovi állatkertből szabadult ki, amely éppen északon mutatta be állatait. AIDS-SZÜRÉS AIDS-szűrési program kezdődik ősszel New York államban, hogy a hatóságok pontos képet nyerjenek a betegség elterjedéséről. Az anonim orvosi ellenőrzés során 100 ezer embert vizsgálnak meg. A becslések szerint jelenleg New York mintegy 1 millió lakosa AIDS-virus- sal fertőzött. A betegségben eddig mintegy 7 ezer ember halt meg, 5 ezret kórházban kezelnek, havonta 300 új megbetegedést regisztrálnak. HATVAN GYERMEKRE TILOS SZÁMIT - a KAKASKUKORÉKOLÁS FÖLDRENGÉSEK ÁLDOZATAI 1987 első felében a földrengéseknek ugyanannyi áldozatuk volt, mint tavaly egész évben. Tavaly 1087 személy vesztette életét földlökések következtében, az idén pedig az első félévben 1015. Az idei első félévben Az Arab Emírségek Szövetségének egy polgára reméli, hogy élete végéig ösz- szesen 60 gyermeke lesz. A 44 éves Salim Mubarak jelenleg 32 gyermek apja. Ösz- szesen tizenegyszer nősült, először 12 éves korában. Sohasem volt egynél több felesége, mert nem akart véteni az iszlám törvény ellen. Dániában, Sallingsund faluban a községi elöljáróság megtiltotta a kakaskukorékolást reggel 7 óra előtt, mert igen sokan panaszkodtak, hogy nem tudnak aludni tőle. Az elöljáróság megparancsolta a kakasok tulajdonosainak, hogy a szárnyasokat 7 óráig a házban tartsák. Bűnözés és erőszak az amerikai kérházakban Az amerikai kórházakban egyre gyakoribbak a bűnesetek és erőszakos cselekmények — észlelik riadtan az illetékesek. Éjszakánként egyes ügyeletes rendelők gyakran csatatérré változnak, s a kórházakban nap-nap után feltűnnek élősködő tolvajok. A közelmúltban például az egyik clevelandi kórház rendelőjébe beszállított beteg megszerezte az egyik biztonsági őr pisztolyát és két embert megsebesített, mielőtt a másik őr ártalmatlanná tudta tenni. Az egyik New York-i kórházban pedig egy nő ápolónak adta ki magát, és elrabolt egy 19 napos, még inkubátorban levő csecsemőt. A szülei azóta is reszketnek érte, és semmi nyoma. Egy apró adalék, amely talán jól jelzi a helyzet súlyosságát: a kórházi ügyeletes orvosok két évvel ezelőtti országos értekezletén az egyik előadó megkérte hallgatóságát, tegye fel a kezét, akinek a rendelőjében még nem fordult elő fegyveres incidens. Egyetlen kéz sem emelkedett a magasba. Egy országos felmérés szerint 1986-ban minden ötödik belvárosi kórházban történt fegyveres rablás, és több mint felükben súlyos testi sértés. Majdnem az összes kórházban előfordultak lopások, és 15 százalékukban gyújtogatás. Minden tizedik kórházban követnek el nemi erőszakot, és minden ötödik kórháznál elégtelenek a biztonsági intézkedések. Az Amerikai Egészségügyi Szövetség nemrégiben már kénytelen volt felszólítani az ország mintegy hatezer kórházát, hogy szigorítsanak biztonsági intézkedéseiken. Erre már csak a lopások miatt is égető szükség lenne, hiszen egy másik, 1981-es felmérés szerint a kórházakat minden évben ágyanként 2500 dolláros kár éri. A betegek, az alkalmazottak, a látogatók sok mindent ellopnak, kezdve a közönségesebb gyógyszerektől egészen a nagy értékű berendezésekig. A kórházak természetesen próbálnak gondoskodni biztonságukról. A nagyobbakban 70-80 főből álló biztonsági személyzet működik, míg a kisebbekre tucatnyi ember vigyáz. De vannak olyan kórházak is, amelyek nem tudnak őröket fizetni, így a helyi rendőrségre kell támaszkodniuk, amelynek akad elég gondja a kórházakon kívül is. A rendelőkben azonban sokszor még biztonsági személyzettel is nehéz elejét venni különböző eseteknek. Az utcai bandák leszámolása egymással, vagy a családi perpatvarok gyakorta itt fejeződnek be. A denveri Szent Antal kórházban 1985-ben egy nőt megerőszakoltak a folyosón. Michi- ganben a kórházi gyógyszerészt felfüggesztették, miután bevallotta: egy éven át lopta a morfiumot kábítószeresek számára. Egy brook- lyni előkelő kórház igazgatóját lelőtték az irodájában, a támadó kedvezményes kórházi kezelést követelt hiába. Egy bizottság most minimális biztonsági követelményeket ír elő a kórházaknak: az alkalmazottak jelvényt viseljenek, hogy tudni lehessen, ki tartozik oda, ki nem, a belépőket ellenőrizzék stb. Rejtett kamerás, ipari televíziós megfigyelő berendezésre persze már nem telik minden kórháznak. És hát a kórházakban aligha lehet sokkal jobb a közbiztonság, mint a kórházak körül. Gyermekanyák Kubában