Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
1987. július 11., szombat N. Szamohvalov: A kilincs Szomov főmérnök kiment a folyosóra levegőzni és cigarettázni. A laboráns Léna váratlan kérése, hogy segítsen neki kitenni az ünnepi plakátot, természetesen nem töltötte el különösebb örömmel. — Még cigarettázni sem hagynak nyugodtan — düny- nyögte savanyú ábrázattal. De — talán bosszúságában — egyetlen ütéssel beverte a szeget, ahová kellett. Léna halkan álmélkodott, és olyan áhítattal tele mosollyal jutalmazta a főmérnököt, hogy az a munkaidő végéig mozdulatlanul ült az asztalánál. — Igen, ez az új laboránsnőnk nagyon-nagyon kedves. .. És az a két ártatlan szeme.. . milyen nagy! — gondolta a főmérnök. Ettől a naptól kezdve Léna és Szomov mindig melegen üdvözölték egymást. Szomov egy 'kis tükröt kezdett hordani a zsebében, minduntalan fényesre simította a már kopaszodó feje búbját, és virágkölni illatát árasztva percenként szaladgált a folyosóra abban a reményben, hogy belenézhet Léna hatalmas szemébe. — Ide hallgasson, Misa, nem tudna valamelyik este beugrani hozzám egy percre? — kérdezte egyszer ka- céran Léna. Szomov örömében félrenyelt. — Én.. . én akár ma is. — Hát ez csodálatos! — csillant meg Léna ragyogó, hatalmas szeme. — Akkor várom. Itt a címem. Szomov fellelkesülve rohant az asztalához, és nyúlt a telefonért: — Iraida Jegorovna! Én vagyok, a veje, Misa. Nagyon kérem, vigye haza ma Vovkát. Egy doboz bonbont kap tőlem! A megbeszélt időben a főmérnök, kezében egy kis csokor megfagyott virággal, melyet a virágbolt mellett vett, becsöngetett az ismeretlen házba. — Á, Misa! Jöjjön be! — mondta őszinte örömmel Léna. Tán a nagy igyekezettől, vagy a túláradó érzések miatt történt, hogy amikor Szomov becsukta az ajtót maga után, mindenestül kiszakította a kilincset. — Látja, mi minden történik egy lakásban, ahol hiányzik egy igazi férfikéz! — kiáltotta nevetve Léna. Szomov zavarban volt. — Adjon egy szerszámot, mindjárt megcsinálom — mondta. — Ott a kalapács meg a szegek — bökött ujjával a sarok felé Léna. — A maga mesteri érzékével és tapasztalatával csak egy másodperces munka lesz ez. Jóllehet a főmérnök sohasem dicsekedhetett azzal, hogy bánni tudna valamilyen szerszámmal, ebben a lelkiállapotban gyorsan és szépen visszaszerelte a kilincset. — Ó, hogy maga milyen ügyes! — lelkendezett az elbűvölő háziasszony. — Éppen ilyennek gondoltam magát. Látja azt a kis dobozt az asztalon? Csillár van benne. Gondolom, nem okoz problémát, hogy föltegye a helyére. Szomov —> ezen maga is elcsodálkozott — ügyesen odaerősítette a csillárt a tartójához. Léna, aki éppen kikukkantott a konyhából, boldogan mosolygott: — Misa, lehet, hogy maga még a vasalót is meg tudná csinálni? Szomov kapta-fogta magát, életet lehelt a vasalóba is. Egészen tűzbe jött. — Van még valami, amit még kéne csinálni? — kérdezte. — Igen — bólintott Léna —, és csillogó szemmel nézett rá. A lámpával van valami. De elég bonyolult a szerkezete... Szomov villámgyorsan megjavította a lámpát is. Léna leírhatatlanul lelkes volt. — Ez esetben itt van még egy kis feladat — csicseregte. — Tudja, halálra idegesít a vízcsap csöpögése. Kop-kop! Nem bírom már idegekkel. Legyen szíves, hallgattassa el, aztán asztalhoz ülünk, már majdnem készen vagyok. A föllelkesült főmérnök egy kis kalapács segítségével elhallgattatta a vízcsapot is. — Ó, maga egy igazi férfi! — Léna elragadtatásában összecsapta a kezét. — Nagyon-nagyon köszönöm. Tudja, leghőbb vágyam, hogy áttegyük a gáztűzhelyet is, de erre már nem akarom magát megkérni. Üljön asztalhoz. . . — De miért ne, majd én átteszem — mondta bátran Szomov, és még mindig a kis kalapáccsal ügyködve egy perc alatt áthelyezte a gázt az egyik faltól a másikhoz. Léna örömtől repesve hozta a parfist, segített feltakarítani. — Igyon egy kupica konyakot, én addig befejezem az előkészületeket a konyhában. Szomov ivott egy pohár- kával, aztán még eggyel. A háziasszony pedig még egyre a konyhában szorgoskodott. — Lám. mennyire igyekszik — gondolta önelégülten Szomov. — Vajon egy feleség miért nem tud ilyen figyelmes lenni? És akkor az ezermesternek eszébe jutott a felesége, Zó- ja. Kicsit elszomorodott. Első ízben távolodott így el a feleségétől. — Egyébként magára vessen — hessentet- te el határozottan az ünneprontó gondolatokat magától Szomov. — Szép kis feleség az ilyen! Hazajössz a munkából — aztán melegítsd meg a vacsorát magad! Azt hiszi, ha már egyszer van egy férje, hát azt csinálhat vele, amit akar. Egyáltalán nem értékeli mint férfit. Pedig kiderült, hogy velem minden rendben van, tartom a formám, ha még egy olyan nő is, mint Léna, észrevett engem. .. Már éppen nyúlt volna az üvegért újra, amikor elfogta egy rossz érzés. — Én itt ülök, és lehet, hogy ezalatt meg az én lakásomban is valaki éppen a kilincset szereli. .. Szomov egész elunta magát, hazamehetnéke támadt. Ügy elkedvetlenedett, hogy szinte félt attól a perctől, amikor Léna bejön. Az előszobában megszólalt a csengő. Léna kiviharzott a konyhából. — Éppen jókor jössz! Asztalhoz! — mondta, miközben arcon csókolt egy pipo- gya alakot. — Ismerkedjetek össze. Ez Júra, a férjem... Ez pedig itt Misa Szomov, a munkatársam, ezermester, és egyáltalán, igazi férfi. , Ó, nem is hasonlítható hozzád, te kétbalkezes! öt perc alatt mindent megcsinált a házban. Te meg, kedvesem, pu- hány is vagy, meg lusta! Egy zenész. . . — és Léna még egyszer gyöngéden arcon csókolta a férjét. .. .Ahogy Szomov hazaért, idegesen becsapta az ajtót. A kilincs a kezében maradt. Boldogan felnevetett. Somi Éva fordítása Szavak, szavak Az élet szerelme Megkérded majd egyszer, tudom, te is megkérdezed, hogy mivégre élsz e világon. Kétségek gyötörnek, hited elhagy. Elátkozod fogantatásod pillanatát és elriadsz a gondolattól, hogy kósza sorsra magad is gyarapítsd fajunkat. Döbörög benned a csend, éget a magány. Ajzott érzékeid eltompulnak, végzeted után vágyódsz. Szeretnéd megtapasztalni a semmit, a nem létezést. Vigyázz testvér, bánatodban tudd, hol a határ! Ami- koc.fáj minden gondolat, hagyd a buta gondolkodást. Bízd magad jó ösztöneidre, azok segítenek. Mozdulj ki bilincs-burkaidból, nyíljon meg előtted a szerelmetes világ. Friss őszi délutánon, amikor még egy utolsót nyújtózik a nyár, menj el Tihanyba, nézz le a mélyben elterülő víztengerre, lelkeddel öleld át a búcsúzó fecskemadarakat. Nyögő téli szélben járd a mátrai erdőket, csontjaidat szikráztassa a hideg, hogy jó legyen behúzódni kuckódba. Megbecsüld az otthon melegét. Várd a tavaszt, harapd a karcos levegőt, fuss versenyt a világgal, és néha győzd le önmagad. Jó gyümölcsöt érleljen nyarad, ne búsulj a férgese miatt. Szemétre minden álnoksággal! Végtelen időfolyam röpke felvillanása csupán a tiéd, élj a soha vissza nem térő lehetőséggel. Biztatom magam, s a velem egy húron érkezőket, szellemi ikertársakat. Nehéz, roppant nehéz. Hamlet óta valahogy mindig kizökken az idő. Csak állunk, kábán, sebzetten, s magunk sem értjük, hogy is van ez? Miféle törvényeket kellene betartani, hogy képességeinket kibontva élhessünk jól, boldogan, tisztességesen? Válasz ha nincs is, mégis, meg kell próbálni. Végigjárni az utat. Valamilyen sorsot ki kell hasítani magunknak. Kalapot jó mélyen lehúzva, hogy ne kelljen lesni, merről támad forgószél. Persze, jobb lenne lobogó hajjal, nyílt lélekkel, friss sokaságban énekelni a dalt. Talán csak egy okos karmester hiányzik, hitet sugárzó ember, modern messiás. Aki nem végzi keresztfán, mert megtanított a tavasz szeretetére, aki felnyitja szemünket a mindennapi csodákra. Génjeiben hordozza a világ a jó lehetőségeket. Ha már megszülettünk, bízni kell, hogy számunkra is adatik béke, nyugalom, értelmes munka. És mert más választás nincs, kötődni kell anyaföldhöz, simogató napsugárhoz, jószagú esőhöz. Gyúrni magunknak sárból virágot, szivárványszínűt. S a többit elvégzi majd az idő, az életnek az a villanása, amikor nézők és szereplők is va- gj'unk a vándorkomédiások között. Andódy Tibor Krúdy Gyula: Pesti album Térképvázlat és kristály kavicsok Kb 600 oldal Krúdyból — óriási „töményszesz” mennyiség, amit nem lehet egyszerre elfogyasztani, csak apránként, mint a jó szilva- vagy barackpálinkát. így is zsong kicsit az ember feje a Krúdy-könyv olvasása után: mit lehet mondani a Pesti albumról? Először is a tettet kell minősíteni, az írói magatartást, hogy 1919 után (amikor Krúdynak is kicsit „felfutott”) újra írni próbál és merészkedik valaki. Nem az íróasztalnak — a publikumnak, a romba dőlt nemzetnek. Megjelenik az „Álmoskönyv” azzal a mottóval, hogy legalább — ha már másuk nincs — álmodozni tudjanak a magyarok. És több más mellett megjelenik töméntelen sok kis írás is a pesti lapok hasábjain Krúdy tollából a ’20-as években, a ’30-as évek legelején. A Pesti albumban másfél száz kis színes karcolat, helyenként elbeszélés, történelmi leírás. A legkülönfélébb színes betétek díszítik a kötetet: milyen pompával keresztelték meg Ferenc József unokáját és ugyanő miként találkozott Kossuth Lajos egyik fiával, Ferenccel? Hogyan válhatott Mágnás Elza, az éj királynője, rablógyilkosság áldozatává? Miként győzedelmeskedhetett a tiszaeszlári perben a zsidók ártatlansága? Milyen volt az egykori pesti március 15.? Ki volt a legjobb pesti polgár- mester? Hogy lett nagyhatalom Pilisi Róza? Milyen volt a régi István-nap, Anna-bál, őszi szüret és terézvárosi búcsú? Hogyan vitte sokra Burger Jakab? Mire vetemedett egy angol lord lánya? Mit mondott a főhercegnek egy nyírségi ember? Mi lett a svindler bankalapítóval? Ilyen és hasonló szenzációk szövetéből messze kicseng a kötet alaphangja: a magyarországi szegénység és nyomorúság feletti bánat. Jóllehet a kötet kiváló szerkesztője, Barta András közreadja Krúdynak a „Levél egy fiatalemberhez” című írását is, melyet a „fel a fejjel” optimista hangvétel jellemez, ez a derű nem feledtetheti sok-sok írás borongós hangulatát. A panaszokat. A szegény tanítókét és a még szegényebb, állásta- lanságtól rettegő tanítónőkét. A mélabús merengéseket az 1923-as dunai árvíz szerencsétlen, szegény kárvallottjairól; a szegényeknek való gyűjtésről; a sanyarú írói sorsokról; a szegénység és nyomorúság sárga várairól, a kórházakról; a divatból kiment menyasszonyi csokrokról; a szegény felvidéki öngyilkos tótról, aki egy úszó fatörzsön a Vágból a Dunába került; a pesti külvárosokról, a város fanyar szám- űzöttjeiről; az emberek kóros álmatlanságáról; a némaságról, mely a legelszántabb‘humoristákat is rabul ejtette; arról, hogy az utolsó vicces ember is elrejtőzött Pesten, nehogy kölcsönt kérjen tőle valaki; a tömött bugyellárisok vágyálmairól; a madárijesztőként lefogyott emberekről; az adókivető bizottságok ríkatásairól; a siralomházszagú vidéki fogadókról; az igazságot hasztalan kereső újságolvasókról; a szűzdohány és kisüsti eltűnéséről; s Krúdy mindezt ilyen intonáló sorokkal komorítja tovább: „A szegények naptárát hiába keressük a pesti piacon, még mindig nincs naptára a koldusok Magyarországának, mely megírja, mit csináljunk, ha több nap óta nem ettünk”... De ez nem minden. A kötet teteje, szerintem, hogy az ez idő tájt már egyre'jobban gyengélkedő írónak az ugyancsak küzdelmes sorsát élő. országban van kedve cikkezni a tavasz madarairól, a szüreti taposólányról, aki sose öregszik, a dolgos, jókedvű molnárokról, a szeptemberi hősökről, az iskolásokról, a húsvétvasárnapi pereces pék vidám vásári trombitálásáról, az olyan ízekről, mint a zöldborsó, újretek, újhagyma, újkrumpli, saláta, tyúktojás — és nem utolsósorban a sportról, a vívónőkről, s arról a Kis Gyula nevezetű férfiúról, aki megingathatatlanul bízott a magyar labda kiválóságában, mintha ezt mondaná: élni kell! Szegényes ez a „térképvázlat”, kinek-kinek magának kell kézbe vennie Krúdyt, hogy megtalálja benne a maga ízlésének megfelelő hangfoszlányokat. Krúdy az élet krónikása, he. átszövik is az álmok írásaiban az élet „kristálykavicsait”. Olvasása nemcsak fáraszt: pihentet és erőt is ad, s mind e- közben tájékoztat is. Mint már máskor is szóltunk róla, Krúdy nemcsak romantikus olvasmány, de romantikus szociográfia is. Valóságos kortörténet. Még valamit: a kötet végén van egy kis „Krúdy-szótár”. Ebből tudtam meg, többek között, hogy tőlünk kb. 100 méterre, az Irányi és Veres Pálné utca sarkán volt valaha a „Csiga” nevű vendéglő, ahol Petőfi, Vörösmarty, Jókai is megfordult. Most jut eszembe, hogy az egykori Ady-lakás — múzeumként — e tájt még ma is létezik. És a közeli „Réz- kakas”-ba ma is járnak írók, költők, művészek, mint annak „Bajtárs” nevű elődjébe. S a „Bajtárs” elődje, á Szőke-féle vendéglő, vajon a „Csiga” utódja volt? Itt élünk és semmit sem tudunk a történelemről. (Szépirodalmi) Berecz Miklós Erdőrészlet Öze István: Faházak Finnországban
