Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
NÉPÚJSÁG 1987. július 4., szombat Gellért-kutatások a szegedi egyetemen SZÜLŐFÖLDÜNK Egy tudós életpályája A közelmúltban emlékeztünk meg Csánki Dezső történetíró születésének 130. évfordulójáról. Békés megye számos jó nevű történészt adott az országnak. Mindnyájuk közül, sőt korának valamennyi historikusa közül Csánki Dezső futotta be a legfényesebb pályát. A füzesgyarmati református lelkész fiaként, 1857. május 18- án jött a világra, s amikor 1933-ban, 76. évében eltávozott az élők sorából, holttestét a Magyar Tudományos Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták fel. Hosszú, munkás élete végén olyan pozíciókba került, amelyek polgári tudós számára azelőtt elérhetetlenek voltak... Csánki Dezső Füzesgyarmaton született, ahol atyja, Csánki Benjámin, a református gyülekezetnek harminchat éven keresztül volt lelkipásztora. 1884-ben bekövetkezett halálakor tíz gyermeket hagyott maga után. Csánki Dezső Budapesten végezte jogi és „bölcseleti” egyetemi tanulmányait, ám a jogi, vagy a tanári életpálya helyett hivatásos gazdaságtörténeti kutatónak készült. 1881-ben, mint fizetésiden gyakornok került az Országos Levéltárhoz. Ott tevékenykedett ötvenegy éven át, nyugdíjazásáig, 1932- ig. Több mint húsz évig állott az intézmény élén. Ahhoz, hogy az ország 1756- ban alakult feudális rendi levéltára helyett a polgári fejlődés igényeinek megfelelő Országos Levéltár működhessék, szükség volt egy korszerű épületre. Az, hogy a budai várban 1913 és 1917 között felépült a mai Országos Levéltár, elsősorban Csánki Dezsőnek köszönhető. Nemcsak levéltáros volt, hanem történész is. Azért állt a levéltár szolgálatában, hogy a múltat kutassa és a vezetésére bízott intézményt a történettudomány jelentős műhelyévé fejlessze. Fiatalon, harmincnégy éves korában választották a Tudományos Akadémia tagjává. Hat évvel később elnyerte az Akadémia nagydíját. A hagyományőrző Sárrét népes községében született, a történelem iránti érdeklődés már a szülői házban felébredhetett benne. Apja, Csánki Benjámin, bizonyos értelemben „irodalmi ember” volt, kálvinista egyházi beszédei nyomtatásban is megjelentek, s akinek az egyházpolitikai irodalom terén is voltak próbálkozásai. A füzesgyarmati parókián őrizték (őrzik ma is) Csánki Benjámin egyik hivatalbéli elődjének, Gacsári István „hazafias prédikátornak” 1838-ban irt krónikáját a helység eredetéről, történetéről, viszontagságairól és „hajdankori jeles férfiainak érdemeiről”. Gacsári, „úgy is mint az tudományoknak és régiségeknek különös kedvelője”, igyekezett „az lelhető dokumentumok világánál valami bizonyost felfedezni”, s krónikáját „hiteles kútfőkből sok keresgélés után, gondos szorgalommal” szedegette ösz- sze. Csánki Dezső már a szülői házban megízlelhette e régi írások olvasásának gyönyörűségét. Szülőföldjétől később sem szakadt el. Ez csendül ki szavaiból akkor is, amikor Szabó Károly felett mond gyászbeszédet, aki hozzá hasonlóan Békés megye szülötte, ugyancsak református papfiú, Teleki József befejezetlen munkájának folytatója és Erdély történelmének szerelmese volt, akárcsak ő maga. S ez mutatkozott meg abban az összetartásban- is, amely a fiatal Csánki és levéltáros kollégái közül a tiszántúliak között kialakult. Volt Csánkiban egy még mélyebb érzelmi kötődés. Ez a magyar parasztság szere- tete, amelynek heve írásaiból több helyütt kiérződik. Csánki sohasem felejtette el azokat a parasztokat, akiknek a környezetében gyermekkorát töltötte. Paraszti őseinek tudatos vállalása kölcsönzött Csánkinak bizonyos plebejus öntudatot akkor is, amikor már a társadalmi „ranglétra” magasabb fokára jutott. Szülőfaluja, Füzesgyarmat, születésének ötvenedik évfordulóján díszpolgárrá választotta solj dicsőséget szerzett fiát. Halálának negyvenedik évfordulóján emléktáblát helyeztek el egykori lakásán és azóta is többször megemlékeznek róla. Borbíró Lajos Gellért püspök, ez a tudós velencei, midőn I. István király uralkodása idején a magyarok országába érkezett, bizonyára sejtette, hogy előbb-utóbb vértanúként fogja bevégezni az életét, hiszen akkortájt ez eléggé elterjedt halálnem volt a térítő papok között. Arra azonban aligha gondolhatott: épp egy hegynek a tetejéről taszítják a mélybe a tar fejű paganusok, amelyet ezért később róla neveznek el. Hogy ez a bizonyos letaszítás kétkerekű taligával, vagy anélkül történt-e, ma is vita tárgyát képezi, ami halála szempontjából, tehát a végkifejlet felől nézve végül is részletkérdés. Gellértet, a székevesztett apátot rövidesen püspökké szentelték, mégpedig Csanádi püspökké. Ami pedig még ennél is fontosabb: az életműve. A szent férfiú legendái közismertek, de az már kevésbé, hogy Gellért a XI. század legjelentősebb gondolkodóinak egyike, amiért is sajnálhatjuk, hogy írásai — egy kivételével — nem maradtak korunkra. Ez az egy azonban (Deliberatio supra hymnum trium .puero- rum, azaz: Elmélkedés a három fiú himnuszáról) tökéletesen elég jelentőségének fölméréséhez, személyisége, valamint az adott történelmi korszak által megkívánt ideológiai és politikai alapállásának megítéléséhez. S hogy tulajdonképpen mi is ez a Deliberatio, miben áll jelentősége — a választ a Gellért-téma szegedi, országon kívül és belül egyaránt ismert kutatói. Karácsonyi Béla és Szegfű László adják meg; a két történésszel a tudomány- egyetem központi könyvtárának igazgatói szobájában beszélgettem, alig megszámlálható mennyiségű szakiroda- lom és latin szövegű fóliáns között. — A Deliberatio a maga nemében a korabeli Európában egyedülálló alkotás, és egyszersmind a magyarországi tudományos irodalom első jelentős terméke. Vaskos, több száz oldalas teológiai mű, de bizonyos értelemben példázat is, mely egy ismert bibliai történet révén ábrázolja s bírálja a korabeli magyar viszonyokat. — Úgy tudom, a Gellért- kutatások érdemben a mai napig nem zárultak le, sőt... — Gellért műve felfedezése idején nagy tiszteletnek örvendezett azon kevesek körében, akik megfejtésére vállalkoztak, de aztán feledésbe merült. Az utóbbi időben például egy müncheni kutató, a téma egyik szakembere arra a következtetésre jutott, hogy Gellért munkája nem eredeti mű, tehát „felesleges lenne újra kiadni”. Aztán, egy évtized múltán, ugyanez a tudós mégis kiadta a szöveget, ami legalábbis véleményének bizonyos fokú megváltoztatására utal... Persze a mű megvallatása rendkívül nehéz, egyrészt a nyelvezete, másrészt a teológiai tartalom pontos értelmezése miatt. (Köztudott, hogy ilyen szövegek esetében akár egy vessző helytelen kitételével az eretnekség gyanújába keverhetnénk a szerzőt!) Egyébként a középkori latin nyelvű irodalom történetének legnagyobb szakértői szerint ez a mű eredeti és rendkívül értékes munka egy olyan korszakból, amikor alig keletkeztek irodalmi alkotások Európa-szerte. A mai tudományos értékelés — külföldi és magyar egyaránt — ezt csak megerősíteni tudja. — Az Önök kutatásai hoztak újat az eddigi magyar és külföldi eredményekhez képest? — Sikerült pontosan „bemérnünk” Gellért munkásságát a korabeli tudományos élet, az állam és egyház viszonya, illetve az eretnekség és az ortodoxia kialakulása szempontjából. Történettudományunk, s ennek nyomán felsőoktatásunk máris hasznosítja elért részeredményeinket. — Gellért, mint Csanádi püspök jószerével itt tevékenykedett környékünkön. Ennek nyomát bizonyára munkásságában is meglelhetjük. — Annyi mindenképpen megállapítható, hogy műve egyértelműen magyar indíttatású : egyébként az országot, s szűkebb környezetét, püspöksége területét valóban jól ismerte. Munkásságának magyar vonatkozású részei híven tükrözik az akkori országos és helyi problémákat. Az országrész gazdasági viszonyaira is következtetni enged: tőle tudunk például az itteni vidék fejlett szőlőkultúrájáról, a helyi búza- termesztésről. .. összefoglalva: a Deliberatio egy nagylélegzetű, kétségtelenül eredeti, hazánkban keletkezett teológiai mű, amely ugyanakkor értékes irodalmi alkotásnak is tekinthető. Tudósít az akkori Magyarország gazdasági, társadalmi és politikái bonyodalmairól is. Bonyodalom pedig akadt bőven: jóllehet ezek egy részéről már nem Gellért műve, hanem alkotójának haláláról készült források tudósítottak csupán. Farkas Csaba Hazai tájakon A kultúra vára: Keszthely Goldmark Károly szülőháza A keszthelyi Balatoni Múzeum (Cservenka György felvétele — KS) Az Európában elsőül rendszeresen működő mezőgazdasági főiskolát alapító, majd a magyar nyelv és tudomány ápolását szolgáló helikoni ünnepségeket szorgalmazó Festetics György levett kalappal állt meg Berzsenyi Dániel előtt, amikor a nagy költő közeli niklai otthonából belátogatva, Keszthely utcáin bandukolt. Jelképes tiszteletadás volt ez a Festetics család fiától. Nem csoda, hogy a bécsi udvar . nem kedvelte Festetics Györgyöt, de áll a Georgi- gon, áll a tangazdaság majorja is, — ma már mint múzeum —, Festetics helikoni ünnepségeiből tisztesen ápolt hagyomány lett, s az ország egyik varázslatosan szép kastélyában megmaradt a hajdani nagyszerű könyvtár nyolcvanezer kötettel. De él-e Festetics György felvilágosult szellemének öröksége? A bölcsesség és a haza szeretete, amely összefűzte a kortárs gondolkodókat? A mi egyik kincsünk a megőrzés lehetősége. Keszthely szemmel láthatóan jól sáfárkodik a rábízottakkal. A közelmúltban kerültek le az állványok a Balaton környék legnagyobb gótikus templomának, a főtéri Plébánia templom 15—16. századból feltárt freskói elől, a roppant áldozattal helyreállított Kastély Múzeum és parkja megnyílt a látogatók előtt, a látványos Major Múzeum terjeszkedik, megszépült. Ennek a megújuló Keszthelynek most két egészen új hírvivőjét lapozgatom. Cséby Géza Keszthely hűséges szellemi leltározója Cservenka György mesteri fotóival igen vonzó albumot készített csalogatónak. A másikat Eszes László történész írta a feledésbe ment keszthelyi utcanevekről. Múlt századi „geográfiai” szótárban olvashatjuk, hogy „Keszthely magyar város, igen regényes és egészséges vidéken. A lakosok főleg szőlőművelésből, kézművekből és kereskedésből élnek. Van itt jeles urasági kastély és kert, derék uradalmi épületekkel és példás gazdászattal, ásványos fürdővel a Hévíz pataknál, s a Balatonban jövedelmes halászattal.” Akkor. 7050 volt lakói száma, mára megháromszorozódott, s a jövedelemforrások között nyugodtan állhatna első helyen az idegenforgalom, hiszen a város fele érdekelt benne. Főutcája nyári, téli sodrása felér nagyvárosokéval — emlékeztetve egykor virágzó kereskedelmére —, maga a város azonban aligha hivalkodhat szépsége feltűnő jegyeivel. Talán az árnyas kis utcák őriznek valami csendes, békés megnyugvást kisebb városaink hangulatából. És hát a kastély remekbe kovácsolt kapujával, az agráregyetem, a volt ferences kolostor, a Gold- mark-ház udvara. A Goldmark Károly Művelődési Központ panteonjának márványtáblái külön is felhívják figyelmünket Egry József festőművész és Csokonai Keszthelyen töltött napjaira, az amerikai polgárháború neves északi tábornokára, a keszthelyi As- bóth Sándor ’48-as honvédtisztre. Egyelőre beszorultak volna ide a kapu aljába, mint a néprajztudós, Sági János fejfája? Lehet, de figyelmeztető feltétele immár megvan, hogy ne csak a Szendrey-telepről gondoljunk a keszthelyi születésű Szendrey Júliára, s köztudott legyen, hogy keszthelyi a biedermeier idők feledett, de kitűnő írója, Nagy Ignác és a merev Zeppelin rendszerű kormányozható léghajó feltalálója: Schwarz Dávid. Itt született a zeneszerző Goldmark Károly, és itt írta a János vitézt Kacsóh Pongrác. Az emléktáblák gyarapodnak, a régi utcanevek fogynak. Nem kereszteltem volna át sem a Szent István, sem a Szent László, sem a Festetics utcát. De hát az értelmetlen névváltoztatásban már eleink is jeleskedtek, amikor törölték a már 1715-beli összeírásban szereplő Sajka utcát, mintha restellni kellene, hogy akkor is házak álltak a maiak helyén. De hát hol van Berzsenyi és Festetics György szelleme? Talán egy kis botanikus kerten belül Mikus Gyula festőművész műtermében, jó érzékű gyűjtők könyvespolcai, képei között, vagy éppen mai keszthelyi írók — Aranyi László, Karay Lajos, Kántor Lajos, Simán Mária, Szeles József — tisztes szándékában? Keszthely ezeken túl a mai kulturális élet medencéje és szellemi határa kiterjed messzi a városon kívül. Zalaegerszegről, Hévízről, Tapolcáról járnak ide koncertekre, színházi előadásra, kiállításra. Már a szem is gyorsul, ha végignézhet Keszthely felől a Balaton végtelennek látszó tükrén, s megpihenhet végül az ország legszebb tája, a Badacsony, Szigliget, Szentgyörgyhegy, Csobánc láttán. Jó tudni, hogy a szellemi ajándékok gazdag tárgyi feltételei pedig napról napra újjászületnek, gyarapodnak. A Balaton-part egyik karakteres városa így válhat ismét hű nevének eredetéhez, a Castellumhoz, Kestelhez, Keztelhez, Kos- telhez, kastélyhoz, s lehet ennek jegyében is a kultúra „vára”, „erőssége”. Koczogh Ákos A Festetics kastély — a mai Helikon kastélymúzeum
