Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-31 / 179. szám
1987. július 31., péntek Szovjet mérleg a bécsi utótalálkozérél nEH3EHCKAJt Se Mamik fió A nyugati országok halogató taktikázása miatt nem sikerült határidőre befejezni az európai utótalálkozót, de jó remény van arra, hogy a kölcsönös engedmények alapján ősszel tartalmas záródokumentum születhet. Erről beszélt csütörtökön a sajtó előtt Jurij Kaslev nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője. — Minden előfeltétel megvolt ahhoz, hogy az eredeti tervnek megfelelően július 31-ig befejeződhessék az európai találkozó. Meggyőződésünk, hogy a NATO-álla- mok kívánták elhúzni a tanácskozást — hangsúlyozta Jurij Kaslev. Mint mondotta, a szocialista országok igen rugalmasan, előfeltételek nélkül szorgalmazták a záróokmány kidolgozását, a hivatalos és nem hivatalos javaslatok egész sorát terjesztették be, figyelembe véve a nyugati álláspontokat. A másik fél azonban még a Az Egyesült Államok „alaposan tanulmányozza” az űrfegyverzetről kötendő megállapodás szovjet tervét — jelentette ki Charles Redman amerikai külügyi szóvivő. Redman ugyanakkor csalódásának adott hangot amiatt, hogy.a Szovjetunió „továbbra is ragaszkodik a hadászati védelmi kezdeményezést (SDI) érintő kiegészítő korlátozásokhoz”, amelyek úgymond „jelentősen túlnőnek a rakétavédelmi rendszerekről kötött ABM-szer- ződésben foglalt megszorító rendelkezéseken”. A szovjet pozíció szerint viszont a hadászati védelmi kezdeményezés egyértelműen az ABM-szerződés megszegését jelenti. A külügyi szóvivő kijelentette, hogy Washington álláspontja változatlan az NSZK területén telepített 72 Pershing—1A típusú rakéta vonatkozásában. Az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó a közép-hatótávolságú és hadműveleti-harcászati rakétákról kötendő megállapodásba bevonni a Bundeswehr amerikai robbanófejekkel felszerelhető Pershing—IÁ rakétáit. Mariin Fitzwater fehér házi szóvivő sajtótájékoztatóján hasonlóképp nyilatkozott: az Egyesült Államok továbbra is együtt kíván korrupcióra. A lincselések szervezésében élenjárnak a taxisok, ők különösen ki vannak téve a bűnözésnek. Brasíliában például a taxisok szövetsége világosan kinyilatkoztatta szándékait: „Magunk fogunk ítélkezni a gyilkosok felett” — áll az egyik röplapjukon. Vannak taxisok, akik a „bűnözők” vadászatára szakosították magukat: elkülönítik, elfogják, majd társaikra bízzák őket, ezután következik a nyilvános lincse- lés. A brazil napilapok hideg- vérűen írnak ezekről a gyorsított eljárásokról. Mato saját javaslatait sem volt hajlandó eddig rögzíteni, abban a reményben, hogy e halogató taktikával valamifajta engedményeket kényszeríthet ki a szocialista országoktól. A szünet után, szeptemberben folytatódó találkozón a szovjet vélemény szerint az alábbi feladatokat kell megoldani: — Biztosítani kell, hogy — a madridi záróokmánynak megfelelően — mind a 35 állam részt vehessen az összeurópai leszerelésről folytatandó tárgyalásokon. Az össz-európai hagyományos leszerelési tárgyalásoknak egyébként ki kell terjedniük a harcászati nukleáris fegyverekre. A harcászati légierőre is meg kell határozni a tervezett csökkentések földrajzi körzetét. A stockholmi konferencia tervezett új szakaszának illetékességi körét ki kell bővíteni és új, még hatékonyabb katonai működni az NSZK-val, amely magában foglalja Bonn jogát a területén található rakéták korszerűsítésére. Fitzwater a genfi szovjet javaslatot kommentálva kijelentette, hogy az a hadászati védelmi kezdeményezés leállítását jelenti, míg az Egyesült Államok és Reagan elnök ragaszkodik az Sülhöz. A Pentagon tekintélyes szakértőiből álló bizottság kétkedését fejezte ki a világűrbe telepített rakétavédelmi rendszer célszerűségével és megvalósíthatóságával kapcsolatban. A bizottság múlt hónapban közzétett jelentésében a The New York Times értesülése szerint ez áll: „A Pentagonnak nem áll rendelkezésére elegendő információ az űrvédelmi rendszer hatékonyságára és költségeire vonatkozóan és nem lehet tudni pontosan azt sem, hogy mikorra készülhet el a rendszer. A dokumentum rámutat, hogy a hadászati védelmi kezdeményezés egyes elemeinek létrehozása találomra és becslések alapján történik. Az SDI leginkább egy. a különböző részegységekből összeállított listára emlékeztet, semmint pontos technológiái rendszerre — mutat rá a jelentés. Grosso déli államban egy rendőrt, aki állítólag tagja volt egy bandának, amely megölt egy taxist, darabokra tépték szét, majd földi maradványait egy nejlonzacskóban családjának a háza előtt hagyták. Ipiauban (Bahia állam belvidékén) öt embert, akik egy támadás során megsebesítettek egy autó- buszvezetőt, és ezért börtön- büntetésüket töltötték, agyonverték az áldozat kollégái, akik az őröket lefizetve hatoltak be a fegyintézetbe. Paraná államban pár száz megvadult autós fúr-» kósbotokkal halálra ütlebizalom- és biztonságépítő megállapodásokra van szükség. — Világos és hatékony megállapodások kívánatosak a gazdasági és a kereskedelmi együttműködés területén, beleértve össz-európai tanácskozások rendezését a gazdasági, tudományos, a környezetvédelmi együttműködésről. — A humanitárius kérdések tekintetében, a helsinki záróokmány szellemében, egyforma súlyt kell adni a politikai, a polgári, a gazdasági, a szociális, a kulturális és egyéb emberi jogoknak. Sok kérdés, amelyre a nyugati országok nagy súlyt helyeznek, bekerülhet a záródokumentumba, ha valamennyi résztvevő érdekeit, javaslatait, felfogását megfelelően összehangolják és elkerülik a szélsőségeket, a maximalizmust. A Szovjetunió tudvalevőleg azt javasolta, hogy Moszkvába hívA francia—iráni viszony kiéleződésével tovább fokozódik a feszültség a Perzsa (Arab)-öbölben. A 239 000 négyzetkilométer területű öböl a világgazdaságban elfoglalt fokozódó súlya miatt az érdeklődés középpontjába került. Ebben a térségben található a tőkés világ jelenleg ismert kő- olajkészletének kétharmada, a becslések szerint a következő évtized közepére innen származik a kapitalista országok olajszükségletének 30—45 százaléka. 1985-ben a 15 km széles, 85 km hosszú, 40 m mély Hormuzi-szoro- son „haladt át” a tőkés világkereskedelemben forgalomba került kőolaj 15 százaléka, ami 1986-ban már 35 százalékra emelkedett. Az USA felhasználásában tavalyelőtt 6, tavaly 15 százalék volt az innen származó gélt három teherautó-tolvajt. Pernambuco államban két fiút, akik nemi erőszakot követtek el, felnégyeltek, majd tetemüket közszemlére tették a piactéren. Umuarmá- ban, egy isten háta mögötti dél-brazíliai városkában három hírhedt zsarolót a megvadult tömeg kihurcolt a börtönből és élve megégették őket. Paulo Brossard igazságügyminiszter egyetért abban, hogy a lincselés kezd veszélyes méreteket ölteni. Szerinte „mindez a népnek a közintézmények munkájával való elégedetlenségét tükrözi. Az embereket felháborítja a bűnözés feltartóztathatatlan terjedése és a bűnözők kegyetlensége, akik egy cruzeiróért (kb. 150 dinár) már ölni képesek”. A lincselés vágya mindenekelőtt a legszegényebb rétegeket keríti hatalmába; a nagyvárosok nyomornegyedei a bűnözők kezében vannak. Rio de Janeiro vagy Sao Paulo hírhedt .favelái- ba” a rendőrség be se meri tenni a lábát. „Rettenetes válaszút előtt állunk”, mondják a közrend felelősei Pa- ranában, „vagy az elállatia- sodott tömeg közé lövetünk, vagy hagyjuk, hogy meglincseljék a gonosztevőket”. janak össze össz-európai találkozót a „harmadik kosár”, az emberi jogok és kapcsolatok valamennyi kérdésének megtárgyalására. E konferencia teljes ülései nyilvánosak lennének, és a vendéglátó ország minden résztvevőnek, a sajtót is beleértve, természetesen ugyanúgy biztosítja a beutazást, mint a helsinki folyamat többi tanácskozásán tették. Kérdésekre válaszolva a szovjet nagykövet kijelentette: véleménye szerint a hagyományos leszerelési fórum összetételének kérdésében és a többi nyitóig kérdésben lehetőség van a kompromisszumra, s akkor a tanácskozások jövőre megkezdődhetnek. A bécsi utótalálkozón ma nyilvános ülést tartanak, amelyen a résztvevők ösz- szegzik ennek a szakasznak a tapasztalatait. A konferencia szeptember második felében ül össze ismét, abban a reményben, hogy az év végéig a záródokumentum elfogadásával befejezheti munkáját. olaj. E néhány adat rávilágít az öböl gazdasági jelentőségére, amit elsősorban a tőkés nagyhatalmak e fontos víziúton történő biztonságos olajszállítás érdekében tesznek. A 77 hónap óta tartó iraki—iráni háború rendkívüli erőfeszítéseket követelt mindkét hadban álló országtól. Az óriási emberáldozattal (1 millió halott, kb. 3 millió sebesült) dúló háború, amely kezdetben a szárazföldi csapatokat vette igénybe, az iraki légierő, és az iráni haditengerészet megerősödésével fokozatosan a Perzsa (Arab)-öböl térségére is kiterjedt. 1980. szeptembere óta — az öbölben — több mint 300 kereskedelmi hajó vált a hadviselők célpontjaivá és 120 különböző nemzetiségű tengerész vesztette életét az értelmetlen pusztításban. Krími tatárok újabb megmozdulása Moszkvában Üjabb megmozdulást tartottak a krími tatárok szélsőséges képviselői a szovjet fővárosban: csütörtökön délelőtt lázító jelszavakkal tüntettek Moszkva központjában, a Puskin téren. A szovjet belügyminisztérium egyik vezetője a nyugati tudósító számára rendezett színjátéknak nevezte a megmozdulást. Mint arról beszámoltunk, a múlt hét végén krími tatárok 150-200 fős csoportja a moszkvai Kreml közelében azzal a követeléssel szervezett megmozdulást, hogy haladéktalanul állítsák helyre az 1944-ben megszüntetett Krími Autonóm Köztársaságot. A tüntetésre azt követően került sor, hogy Andrej Gromikónak, az SZKP KB PB tagjának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének vezetésével bizottság alakult a krími tatárok által felvetett kérdések alapos kivizsgálására. Andrej Gromiko a megmozdulás után, hétfőn fogadta a tüntetők képviselőit, és megerősítette: az általa vezetett bizottság alaposan tanulmányozza a krími tatárok kívánságait, és a vizsgálat után megfelelő javaslatokat fog előterjeszteni a probléma igazságos, a Szovjetunió minden nemzetének és nemzetiségének érdekeit szem előtt tartó megoldása érdekében. A szovjet politikus ugyanakkor leszögezte: az állami szervekre gyakorolt nyomás, a helyzet kiélezése, a szenvedélyek szítása akadályozza a bizottság munkáját, és a krími tatárok érdekeit sem szolgálja. ELSŐ HELYEN 1986-ban Franciaország az első helyre került a nyugateurópai országok között, ami az egymillió lakosra jutó halálos közúti baleseteket illeti. Egymillió lakosra számítva 205 halálos balesetet jegyeztek Ausztria 180, az NSZK és Olaszország 140— 140 halálos balesetével szemben. A balesetek okai között fontossági sorrendben a következők szerepelnek: ittas vezetés, a megengedettnél nagyobb sebesség, az előny- nyújtás elhanyagolása. Tíz esetből nyolcban a gépkocsi- vezetők a hibásak. KÉSŐBBEN, MINT VÉLTÉK Számos tudós arra a véleményre jutott, hogy a világegyetem sokkal később született, mint azt eddig feltételezték. A legújabb tudományos eredményeket felhasználva, az a vélemény alakult ki, hogy az eseményre nem 16—18 milliárd, hanem csak 10-11 milliárd évvel ezelőtt került sor. Ha elfogadják ezt az elméletet, akkor egyéb téren is módosítani kell az eddigi elképzeléseken. Az új teória szerint ugyanis az ősrobbanást követően a fénynél nagyobb sebességgel tágult a világegyetem. Az elképzelés igazát csak nagy méretű rádió- teleszkópokkal lehet ellenőrizni. Mint a hírügynökségek megjegyzik, jelen pillanatban két ilyen eszköznek az építése is folyamatban van, az egyik Hawaii szigetén, a másik a chilei Andokban épül. GYÉMÁNT Sierra Leone Köztársaság délkeleti vidékein, Beadjidu város közelében a trópusi esők következtében keletkezett vizek nagy területeken lemosták a termőréteget, ami ez alkalommal... örömmel töltötte el a lakosságot. Az előbukkant kőzetekről ugyanis kiderült, hogy nagy mennyiségű gyémántot rejtenek. Ahogy a hír elterjedt, a vidéket az ország minden sarkából ezrek és ezrek lepték el, hogy a ... zavarosban halásszanak. A hatóságok intézkedéseket foganatosítottak annak érdekében, hogy a gazdagnak ígérkező lelőhelyet védelem alá helyezzék. MERÉNYLET DA VINCI KÉPE ELLEN Egy pénteken este, mielőtt bezárták volna a Londoni Nemzeti Galériát, egy látogató puskát rántott elő, s pár golyót lőtt ki Leonardo da Vinci 487 éves alkotásába, amelynek címe A Szűzanya gyermekével, Szent Antallal és Szent Jánossal. A rendőrség azonnal letartóztatta a merénylőt, a nevét nem tették közzé. Leonardo da Vinci nagy méretű rajza nyolcmillió dollárt ér, és különleges üveggel védik a merénylők ellen. A golyók nem sértették meg a képzőművészeti alkotás alakjait, de megsérült az alkotást védő drapéria. A kép ugyanis a Londoni Nemzeti Galéria legnagyobb attrakciója, különleges drapériával óvják, nehogy a nappali fény kárt tegyen a majd fél évezredes műalkotásban. A galéria 1962-ben vette meg ezt a művet. Akkor egy német festő meg akarta semmisíteni, éspedig olyképpen, hogy tintásüveget dobott a képre. Megállapították, hogy az illető elmebeteg volt. MÉSZÁRLÁS Agyonlőtt hét embert — anyósát, apósát, szüleit, feleségét és két gyermekét — egy fiatalember az amerikai Tacoma városban. A látszólag minden ok nélkül elkövetett mészárlás után magával is végzett. SEGOVIA Madridban bejelentették, hogy a világhírű gitáros, Andres Segovia tiszteletére meghirdetett negyedik gitárfesztiválra 1988. január 2—6. között kerül sor. Mint ismeretes, Andres Segovia az idén hunyt el. FRANCIA KONYHA A VILÁGŰRBEN A francia konyha világhírű különlegességei minden jel szerint a világűrt is meg fogják hódítani. Két toulouse-i szakács ugyanis megsajnálta a jövő év végén a közös szovjet—francia misszió keretében űrutazásra készülő honfitársait, s mintegy 4 hónapos megfeszített főzöcskézéssel sikerült „világűrállóvá” varázsolniuk a francia konyha néhány remekét. Articsókás kacsasült, rák savanyú káposztával és almaszeletekkel, datolyás galambhús, vodkában és szilvában pácolt nyúl, homár narancsmártással és egyéb ételköltemények' fognak szerepelni az űrhajósok étrendjében. KÉNYSZERLESZÁLLÁS A skót partok közelében egy brit helikopter pilótája arra lett figyelmes, hogy a lapátok furcsa rezgésbe jöttek. Azonnal segítséget kért a parti őrségtől, amely helikopterekkel és hajókkal követte a vergődő gépet. A helikopternek végül is sikerült a skóciai Sunburgh repülőtérre leszállnia. Az esemény viszont emlékeztette a szakembereket a legnagyobb helikopter-katasztrófára, amely tavaly következett be egy ugyanolyan típusú géppel. A balesetben akkor 45 személy vesztette életét. CARUSO-DÍJ Lastra a Signa városban került sor idén a hírneves •olasz énekes emlékére alapított Caruso-díj kiosztására. Az idei győztes a spanyol Alfredo Kraus tenorénekes. Mint a hírügynökségek megjegyzik, a nagyra becsült díjat eddig olyan énekesek nyerték el, mint Mario del Monaco, Carlo Bergozi, Giuseppe di Stefano, France Corelli, Ferruccie Tagliavini és Renata Tebaldi. TENGERSOK SZÓ A kínai nyelv nagy értelmező szótára, a Ci Hai (Tengersok szó) rövidesen megjelenik kétnyelvű változatba. A szavakat, kifejezéseket és a műszaki fogalmakat kínai és angol nyelven értelmezi majd. A szótár nyomásra való előkészítésében 600 szakember vett részt. Az alapmunka 500 ezer szó és kifejezés, 40 millió írásjelre volt szükség kinyomásához. A kétnyelvű változat 70 ezer szócikket tartalmaz majd. Az első kötet még az idén, a második pedig jövőre látja meg a napvilágot. MŰHELY. . . AGGLEGÉNYEKNEK Torontóban műhelyt nyitottak az agglegényeknek azzal a gondolattal, hogy kisegítsék azokat olyan apróbb szolgáltatásokkal, mint a gombfelvarrás, fehérneműjavítás stb. A személyzet legnagyobb meglepetésére a kliensek zöme azonban nem férfi, hanem... nő! 134 LESZÁRMAZOTT A líbiai Miszirata településen elhunyt a legidősebb líbiai állampolgár, aki megérte a tekintélyes 134 éves kort. A véletlen egybeesés következtében 134 leszármazottat hagyott maga után. Legidősebb fia 80 éves, legfiatalabb ükunokája .pedig alig háromhónapos. Hz Egyesült Dllamok nem mond le az SDI-rAI Néhány adat az öbölről és az öböl menti háborúról Magyar Sió -ban olvastuk Lincseljétek meg a tolvajt! Brazíliában egyre több a lincselés, a nép nincs megelégedve az igazságszolgáltatás és a rendőrség munkájával, ezért mind több esetben saját kezébe veszi a törvénykezés jogát. A lincselési láz mindig este tör ki, ehhez elég egy rablás, kisebb lopás vagy nemi erőszak Brazíliában. 1986-ban hatvanegy polgárt mészároltak le nyilvánosan, 1987 első hónapjai azonban máris felülmúlták ezt a véres rekordot. Az újságok hírmagyarázatai szerint az emberek lincseléssel reagálnak a rendőrség mulasztásaira, az igazságszolgáltatás lassúságára és a közbiztonsági szervek köreiben burjánzó