Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-03 / 155. szám

0 1987. Július 3., péntek Gorbacsov—Gandhi megbeszélések Több mint két órán ke­resztül tárgyalt csütörtökön egymással Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Radzsiv Gandhi indiai kor­mányfő. A két vezető első találkozóján — pénteken újabb megbeszéléseket tar­tanak — az időszerű világ- politikai és regionális kér­dések széles körét tekintet­ték át, s megvizsgálták a minőségileg mind magasabb szintet elérő szovjet—indiai együttműködés legfontosabb területeit. Radzsiv Gandhi, felesége társaságában a nap folya­mán érkezett hivatalos lá­togatásra Moszkvába, az in­diai fesztivál megnyitására. Az indiai vendégeket a szov­A hagyományos haderők és fegyverzet csökkentésének ki kell terjednie a harcászati nukleáris fegyverekre, a har­cászati légierőre is és a ter­vezett megállapodásnak Eu­rópa teljes területére vonat­koznia kell. A tárgyalások­ba valamilyen formában mindenképpen be kell von­ni a semleges és el nem kö­telezett államokat. Erről be­szélt a Die Presse-ben csü­törtökön megjelent nyilat­kozatában Jurij Kaslev szov­jet nagykövet. Rámutatott: nemcsak az Egyesült Államok és a Szov­jetunió, hanem Nagy-Bri- tannia és Franciaország is rendelkezik kettős rendelte­tésű, * hagyományos és nuk­leáris robbanótöltettel egy­aránt ellátható harcászati fegyverekkel — amelyek atomtöltetei egyébként a hi- rosimai bombához hasonló Oliver North alezredes, az iráni-kontra botrány egyik kulcsfigurája szerdai zárt­körű meghallgatásán először tett tanúvallomást a kong­resszusi vizsgálóbizottságok tagjai előtt. A nemzetbizton­sági tanács politikai-katonai osztályának elbocsátott he­lyettes vezetője hét hónapon át alkotmányos jogaira hi­vatkozva hallgatásba burko- lódzott. Az eskü alatt tett tanúval­lomás előtt North nem hiva­talos formában válaszolt a bizottsági tagok Ronald Reagan szerepét firtató kér­déseire. Elsősorban arra kér­tek választ, hogy tudott-e az jet főváros repülőterén Nyi- kolaj Rizskov, az SZKP. KB PB tagja, szovjet kormány­fő és felesége, valamint más hivatalos személyiségek fo­gadták. Az indiai vendégek • ezt követően a Kremlbe haj­tattak, ahol a György-terem- ben Mihail Gorbacsov és fe­lesége fogadta őket ünnepé­lyes keretek között. A két ország vezetője este szűk körű baráti találkozón folytatta a véleménycserét. A megbeszélések pénteken fejeződnek be, s műszaki-tu­dományos együttműködési dokumentum aláírására is sor kerül. Radzsiv Gandhi, szombaton utazik el a szov­jet fővárosból. robbanóerőt képviselnek. Amennyiben Európa atom­fegyver-mentesítéséről be­szélünk, ezeket a fegyvere­ket, ugyancsak be kell von­ni a tárgyalásikba. A NATO a VSZ-nek a ha­gyományos fegyveres erők­nél fennálló fölényére hivat­kozik az előkészítő’ megbe­széléseken, mutatnak rá Bécsben. A VSZ részéről újabban ismételten jelezték, hogy készek az aránytalan­ságok kiegyenlítésére, de csökkentések révén. A NATO egyébként várha­tóan a közeli jövőben végre előterjeszti Bécsben részle­tes elgondolásait a katonai bizalomépítés és az össz-eu- rópai leszerelés kérdéseiben. A nyugati szövetség belső vitái miatt a november óta folyó bécsi utótalálkozón e. kérdésekben mindmáig nincs az asztalon NATO-javaslat. elnök az iráni fegyvereladá­sokból befolyt összegek át­adásáról a nicaraguai kont­ráknak. Reagan a botrány egyes részleteit illetően már meg­változtatta korábbi állás­pontját, de következetesen kitart amellett, hogy nem volt tudomása a pénz „elté­rítéséről”. A szerdai, csaknem két­órás zártkörű meghallgatá­son a vizsgálatot folytató törvényhozóknak és tanács­adóiknak csak egy szűk cso­portja vett részt. North keddre kitűzött következő meghallgatása nyilvános lesz. um megbízásából, a Kurt Waldheim osztrák köztársa­sági elnökkel szemben főleg Washingtonban felhozott vá­dak ügyében, az NSZK fő­városában folytatott tárgya­lásokat Fritz Molden külön­leges meghatalmazású nagy­követ. Találkozott Wolfgang Schäuble szövetségi minisz­terrel, a Kancellári Hivatal vezetőjével, Adam-Schwaet- zer asszonnyal, a külügymi­nisztérium államminiszteré­vel, továbbá — a Zöldek Pártja kivételével i— a nyu­gatnémet politikai pártok parlamenti csoportjainak képviselőivel. Molden küldetésének az a célja, hogy — Hollandia, Dá­nia, Norvégia és Nagy-Bri- tannia meglátogatása után — az NSZK vezető politikai tényezőit is tájékoztassa kor­mányának az elnök második világháborús tevékenységé­vel kapcsolatos vádakat el­utasító hivatalos álláspontjá­ról. A különleges nagykövet, pontban szakértői megbeszé­lések folynak a kelet—nyu­gati tárgyalásokon képvise­lendő álláspontok egyeztetett kialakítására. Ülésezik az eurorakétákkal foglalkozó különleges tanácskozó cso­port, valamint az a bizott­ság is, amely az európai ha­gyományos fegyverek és haderők csökkentésével kap­csolatos kérdéseket vizsgál­ja. A NATO-ban még min­dig nem tudták eldönteni, milyen fórumot javasolja­nak ez utóbbi tárgyalások­ra. A 23 NATO- és VSZ- tagország Bécsben folyó elő­készítő megbeszélésein, mint ismeretes, a Varsói Szerző­dés országai a „helsinki” ér­tekezletek keretét (Stock­egykori-ellenálló, 1946-ban Karl Gruber akkori osztrák külügyminiszter titkáraként betekinthetett az amerikai politikai rendőrség, a CIC és az Egyesült Államok Köz­ponti Hírszerző Hivatala, a CIA elődje, az OSS aktáiba, amelyek tartalmazták a náci szervezetek tagságáról fel­fektetett kartotékokat is. Ezekben — közölte Molden — nem szerepelt Waldheim neve. Mint a különleges megbí­zatású nagykövet hangsú­lyozta, most zárult kőrútjá­nak nem volt célja hivatalos látogatásokat szervezni Kurt Waldheim számára. Ilyen látogatás nem szerepel az NSZK kormányának napi­rendjén sem. Hivatalos bé­csi helyen mindamellett megelégedéssel nyugtázták Richard von Weizsäcker nyugatnémet szövetségi el­nök szóvivőjének azt a köz­lését, hogy Weizsäcker a közeljövőben nem hivatalo­san találkozni óhajt Wald- heimmel. holm—2) ajánlották a ha­gyományos fegyverek és had­erők csökkentésének tár­gyalási fórumául. A NATO- ban arra hajlanak, hogy ket­téválasszák a megtárgyalha­tó témákat: a katonai biza­lomerősítő és biztonsági in­tézkedések második lépcső­jéről tárgyaljanak Stock­holmban (tehát 35 ország, a semlegesek és el nem köte­lezettek részvételével) — ja­vasolják kiszivárgott értesü­lések szerint —, míg a ha­gyományos erők leszerelésé­ről csak a NATO- és a'VSZ- országok tárgyaljanak egy­mással, külön fórumon. A katonai bizalomerősítő intézkedésekről a múlt év­ben már létrejött megálla­podás Stockholmban. Rablás az autápályán Hat fegyveres szerdán kirabolt egy páncélozott pénzszállító autót a Milánó—Como közötti autópályán, s elvitte a széfben levő 7 mil­liárd lírát (5,25 millió dollárt) — jelentette az ANS A olasz hírügy­nökség. A rablók Varese közelében gépkocsijukkal keresztbe áll­tak a pénzszállító jármű előtt, így kényszerítették megállásra. Ki­lyukasztották a páncélautó gumijait, majd fegyverrel kiszállásra, és a páncélszekrény kulcsának átadására kényszerítették a három őrt. Magukhoz ragadták a 7 milliárd lírát tartalmazó 12 pénzes­zsákot és elhajtottak. A támadásban senki nem sérült meg. A tet­teseket keresi a rendőrség. Európai leszerelés North a vizsgálóbizottság előtt Nyugatnémet—osztrák tárgyalások a Waldheim-ügyben A bécsi külügyminisztéri­NÜTO-tanácskozások A brüsszeli NATO-köz­Lobogólegenda: a varrónő vagy az énekes poéta? Itt van július 4-e, az amerikai függet­lenség évfordulója és megint felújult a vi­ta, vajon kinek a nevéhez is fűződik a csillagos-sávos lobogó megalkotása? Az amerikai néphit azt tartja, hogy egy Betsy Ross nevű philadelphiai özvegy kár­pitos és fehérnemű-varrónő készítette az amerikai nemzeti lobogó mintapéldányát, az Anglia élleni harcot vezető kontinentá­lis kongresszus felkérésére. Ezt a legendát lelkesen ápolja William Kingsley, a Betsy Ross-emlékház igazgatója. A múzeum ma turistákat vonzó látványosság: évente 500 ezren zarándokolnak el az amerikai zászló feltételezett megalkotójának lakóházához. A legenda még azt is tudni véli, hogy amikor a kongresszus küldöttsége felkeres­te a jóhírű varrónőt, a honatyák a dolog megkönnyítésére hatágú csillagot ajánlot­tak, de Betsy Ross egy papírdarab össze- hajtogatásával bizonyította nekik, hogy számára az ötágú csillagok megvarrása sem gond. Bár Philadelphiában annak idején szá­mosán keresték kenyerüket varrással, a választás állítólag azért esett őreá, mert nagybátyja a parlament tagja, az 1776. jú­lius 4-én kihirdetett függetlenségi nyilat­kozat egyik aláírója volt és anyagilag gondoskodni kívánt unokahúgáról, aki megözvegyült, mikor férje 1776. januárjá­ban egy lőszerraktári robbanásban életét vesztette. Néhány történész azonban már a két­száz éve is szeuzációhajhász sajtó ismé­kének tartja a Betsy Ross-sztorit. Howard Madaus, a Milwaukee múzeum kurátora azt állítja, hogy Rossnak semmi köze a lobogóhoz, a XVIII. századból nem is ma­radtak fenn olyan zászlók, amelyekre öt­ágú csillagokat varrtak volna fel. Léteztek varrott lobogók, de azokon hat-, hét- vagy nyolcágú csillag virított. 1777. június 14- től ugyan az ötágú csillagos, sávos válto­zat volt a törvényes, ezekre azonban fes­tették és nem varrták a csillagokat. A var­rott ötcsillagos lobogók használata szerin­te csak az 1800-as évektől terjedt el — vagyis jóval később, mint azt Betsy Ross állítólag „feltalálta”. Madaus más törtértészekkel együtt hihe­tőbbnek tartja azt az elméletet, amely sze­rint az amerikai lobogót mostani formájá­ban vépül is egy Francis Hopkinson nevű humoros költő, dalszerző és orgonajátékos tervezte, aki ugyancsak a kontinentális kongresszus tagja volt New Jerseyből. A fennmaradt dokumentumok szerint ő két számlát is benyújtott a kongresszusnak a szabásmintáért, de a díjat — a fél hordó rumot, amelyet eredetileg kért — a tör­vényhozás megtagadta tőle, bár jogosult­ságát nem vitatta. Hogy miért nem része­sülhetett éppen Hopkinson az állami rum­ból, azt ma már a történészek sem tudják kideríteni. Gromiko—Carter A szovjet—amerikai kap­csolatok fejlődése jelenleg olyan, igen fontos szakaszba lépett, amelyben — a két fél megfelelő politikai akarata esetén — konkrét megálla­podásokra lehet jutni a nuk­leáris fegyverzet csökkenté­séről — egyebek mellett ezt hangsúlyozta Andrej Gromi­ko szovjet államfő és Jim- < my Carter, az Egyesült Ál- * lamok volt elnöke. Gromiko csütörtökön fogadta a Moszk­vában tartózkodó amerikai politikust. A regionális konfliktusok­ról, köztük a Közel-Keleten, a Perzsa (Arab)-öbölben, Kö- zép-Amerikában, Délkelet- Ázsiában és Afrika déli ré­szén kialakult helyzetről szólva, Andrej Gromiko is­mertette a Szovjetunió e konfliktusokkal kapcsolatos elvi álláspontját. Jimmy Carter szintén a nemzetközi problémák békés eszközök­kel történő rendezése mel­lett szállt síkra. A beszélgetés végén And­rej Gromiko hangsúlyozta; a nemzetközi ügyekben jelen­tős szerepet játszhatnak azok a tekintélyes politikai és tár­sadalmi személyiségek, akik felismerik a világ sorsáért viselt felelősségüket. riEH3EHCKAfl jy Ú J ^^SniffurterAlljenm'í? e —MawarSiö EGY NAP A Chicago Tribune című lap Egy nap az USA-ban ... címmel a következő adato- lítanak kb. egymilliárd té­kát közli: elszívnak 1,32 mil­liárd cigarettát, feladnak 208,7 millió levelet, lebonyo- iefonbeszélgetést. SOK A KÉSELÉS NAGY-BRITANNIÄBAN A késelések Nagy-Britan- nia utcáin szinte járványos méreteket öltenek. Sok fia­tal kést hord magánál, egye­sek azért, hogy az utcai bandák felvegyék őket so­raikba, mások pedig -önvé­delem céljából. A Scotland Yard követeli, hogy szigo­rítsák meg a büntetéseket a kés viseléséért. A jelenlegi büntetés csupán 30 font. HÁROMEZER FÉMPÉNZ A SZÍ VARDOBOZBAN Iwno lengyel városban egy épület lebontásakor a padló alatt több szivardobozt találtak, amelyekben mint­egy 3000 fémpénz és egyéb érme volt elrejtve. A lelet a XVII—XVIII. századból származik. ELÁRVEREZTÉK EDWARD KIRÁLY AUTÖJÄT Londonban 230 ezer dol­lárért elárverezték VIII. Ed­ward angol király kanadai Buick gyártmányú autóját, amelyet 1936-ban vásárolt meg. Az árverés szervezői nagyon elégedettek, mert csak 100 ezer dollárra szá­mítottak. Érdekes, hogy a vevő nem magángyűjtő, ha­nem a londoni Daily Mail szerkesztősége, amely a ko­csit egy nyereményjáték ke­retén belül sorsolja ki majd egyik olvasójának. A Buick eredeti ára 7395 dollár volt. Eddig 70 000 kilométert tett meg. CSOKOLÁDÉFOGYASZTÁS A svájciak csokoládéfo­gyasztása a legnagyobb a vi­lágon. Egy svájci polgár évente átlag 10,4 kiló csoko­ládét fogyaszt el. Egy átlag angol 7,8 kilót, egy norvég 7 kilót, egy amerikai 4,4 ki­lót, az olaszok viszont csak 1,4 kilót. GYILKOSSÁGGAL VÉGZŐDÖTT MULATOZÁS Három barát mulatozása egy Fülöp-szigeteki kocs­mában tragikusan végződött. Miután már jól felöntöttek a a garatra, azon kezdtek vi­tatkozni, hogy ki a legszebb nő a világon. Ketten Diana hercegnőre esküdtek, a har­madik pedig Marcos, volt Fülöp-szigeteki diktátor fe­leségére. Mivel a két barát leszavazta a harmadikat, az dühösen kést rántott. A mu­latozás vége az lett, hogy egy ember életét vesztette, pgy pedig súlyos sérüléseket , szenvedett. KILENCVENMILLIÖ TONNA HAL. Rekorderedményt hozott 1986-ban a világ halászata. A FAO közlése szerint a zsákmány 90 millió tonna volt. JUGOSZLÁV REKLÁMFILM SIKERE Az idegenforgalmat az emberek alakítják elnevezé­sű jugoszláv reklámfilm nemzetközi díjat nyert a 34. nemzetközi cannes-i reklám- film-fesztiválon. A szemlére 3000 alkotás érkezett be. EGY REPÜLŐGÉP ÖSSZEÜTKÖZÖTT EGY VADDISZNÓVAL A pakisztáni légierő egy harci repülőgépe felszállás közben összeütközött egy vaddisznóval, majd kigyul­ladt. Most a repülőtér köee- lében levő erdőkben hajtó­vadászatot indítottak a vad­disznók ellen. HÁZASULÁSI HULLÁM Cabo Cruz kubai halászfa­luban házasulási hullám volt. A 416 lelket számláló tele­pülésen egyszerre 26 pár es­küdött egymásnak örök hű­séget. Egyebek között Car- meline Általa, akinek most három fia nősült és maga is követte példájukat: másod­szor jelent meg az anya­könyvvezető előtt. SZÜLETÉS ELŐTT A spanyol plasztikai műté­tekkel foglalkozó sebészek társaságának tudományos ülésszakán, amelyre Pamp- lonában került sor, az ame­rikai Berish Strauch beje­lentette, hogy bizonyos plasztikai sebészeti • beavat­kozásokat még születés előtt, az anyaméhben el lehet vé­gezni. Utalt az ajak- és vég­tagműtétekre, amelyekre már sor is került az Egyesült Ál­lamokban. VALÓSZÍNŰLEG bezárják A STRADFORDI SZÍNHÁZAT Londonban a híres Royal Shakespeare Company beje­lentette, hogy pénzügyi ne­hézségek miatt kénytelen lesz hat színháza közül egyet bezárni. A hír néhány nap­pal a társaság legnagyobb sikere utáp' érkezett. A Nyomorultak előadásáért ugyanis 8 Tommy-díjat ka­pott. A hírek szerint éppen Stradfordban, Shakespeare szülővárosában kell majd a színházat bezárni. Az egye­düli remény az, hogy ma­gánvállalatok és bankok megnövelik a társaság dofe- cióját. ANTARKTISZ Szovjet tudósok véleménye szerint az Antarktisz föl­dünk hatalmas légkondicio­náló „berendezése”. Csupán létének köszönhetően a lég­kör hőmérséklete 6—5 fok C-szal mérséklődik. A nagy­kiterjedésű jégmező ugyanis a beeső napsugarak 90 szá­zalékát visszaveri, így fö­lötte hideg légtömeg alakul ki, mégpedig úgy, hogy az eltérően a Föld más öveze­teitől, az alacsonyabb ré­giókban marad. A hideg le­vegő „alácsorog” a földrész hegyein, helyét melegebb légtömeg váltja fel, s az ily módon kialakuló légfor­gás következtében néhány év alatt, az Antarktisz „átszi­vattyúzza” a Föld egész lég­körét. Űj ízek a Körös Hotel GRILLTERÖSZlÍN! Szeretettel várjuk kedves vendégeinket, mindennap 12—24 óráig éttermünk grillteraszán, ahol 1987. július 1-től- a Hotel Vojvodina mesterszakácsa, SVENDERMAN STEFAN készíti 18—24 óráig szerb ételkülönlegességeit. SZERETETTEL VÁRJUK VENDÉGEINKET.

Next

/
Oldalképek
Tartalom