Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
19S7. július 18., szombat Villanások a „végekről A terebélyes fák a nagy nyári melegben jóleső hűvösséget árasztanak. Alattuk színes sátrak, köröttük kerítés. A kapu fölötti felirat szerint az Arany János ifjúsági és úttörőtáborba vezet az itt véget érő műút. A tábort 'Gulyás Szabó Géza, a Lökösházi Általános Iskola magyar—történelem szakos tanára, csapatvezetője irányítja. A kezdetektől itt van, hogy mindenkori lelkes kis csapatával jó szünidei programokat szervezzen. A táborozás élményén túl azért ismeretszerzésre is van itt mód, hisz a geszti tábor az évek során szaktábornak is helyet adott. A. „parancsnoki” sátor felé tartunk, ahol letelepedve, az indulás éveit idézi fel a táborvezető. — Még 1975-ben született meg az akkori gyulai járás párthatározata arról. hogy itt úttörőtábort kell létesíteni. Szükség volt ugyanis arra, hogy ebben a körzetben is működjön egy őrsvezetőképző. Kialakításához az anyagi lehetőséget a megyei és járási KISZ- és úttörőszervezetek teremtették meg — ez azonban önmagában nem lett volna elegendő. Szerencsére a Vöröskereszt megyei szervezetétől, a környékbeli üzemektől, termelőszövetkezetektől is sok segítséget kaptunk, mind anyagban, mint társadalmi munkában. Emlékszem, 1976-ban épp csak a sátrak voltak itt. Azóta folyamatosan épül, szépül. Elkerítették a tábort, faalapra rögzítették a sátrakat. Van már villany, hideg-melegvíz, épült klub, foglalkoztató és raktár javaink megóvására. Jelenleg a tábor értéke mintegy 500 ezer forint. Közben elindulunk egy kis szemlére. A sátrak közül sajnos már jó néhány nincs a legjobb állapotban, de a többit is fóliatakarással biztosítják az eső ellen. Bennük egyébként példás a rend. — Tanár bácsi... — perdül a táborvezető elé egy 10 év körüli kisfiú. — Hogy mondtad? — néz rá biztatóan Gulyás Szabó Géza. — Hát... Géza bácsi! — bátorodik neki a fiú. és már sorolja is mondandóját. A sátrak közötti téren, az egyik épület falán mindenki olvashatja a napirendet. Ébresztő 6.30-kor, takarodó 21.30-kor. Közöttük foglalkozások, sportprogramok, vetélkedők, kirándulások a községbe, a környékre, sőt Gyulára is. — Nincs kiírva, meglepetésnek szántuk — nyom el egy mosolyt Géza bácsi —, lesz itt éjszakai túra is! Eddig minden csoportnak nagyon tetszett... Éjjel fél 12- kor ébresztő, azután teljes sötétben indulás megkeresni az elrejtett állomásokat. A 10 holdas, fás, bokros terület nagyon is alkalmas erre. Fényvillanások után lehet tájékozódni; két villanás — ott ellenség tanyázik, három villanás — arrafelé jó az .irány. A megtalált állomásokon azután még különböző feladatokat kell megoldani. A sötétben persze még riogatjuk is egymást, hogy még nagyobb legyen az izgalom! A kapunál két kislány őrködik, Czinanó Anita és Jónás Irénke. Mindketten Dobozon járnak iskolába, negyedikesek, ötödikesek voltak. Anita még harmadikban is kitűnő, negyedikben azonban megszaporodtak a hármasok, négyesek. Főként a környezetre panaszkodott, s e tárgy Irénkének se volt könnyű. Anitának minden munka nagyon tetszik. Otthon — meséli —, leginkább azt szeretnék, hogy boltos legyen, így hát ő is ezt jelöli meg majdani foglalkozásául. Irénke óvónő szeretne lenni, de lehet, hogy mégis inkább varrónő lesz. Nem messze tőlük ugyanis él egy Magdika néni, aki varrónő. Még akkor ismerkedtek meg, amikor két és fél éves korában elhozták őt az intézetből. Azóta mindenfélét varr neki, és közben tanítgatja is eme tudományra. Beszélgetésünknek véget vet a vendégek érkezése, kaput kell nyitni. A megyei tanács cigányügyi koordinációs bizottságának tagjai érkeznek. Tóm és Jerry... Pólóról készül a díszes őrsi munkalap a délutáni akadályversenyre — Békéscsabán működik a megyei olvasótáborunk, Geszten, Mezőkovácsházán, Gyomaendrődön a helyi úttörőelnökséggel egyetemben hoztunk létre táborokat — tájékoztat — Hevesi József, a bizottság titkára. — Célunk, hogy a helyi csapat- vezetőkkel és a cigánycsalád-segítőkkel olyan gyerekeket juttassunk táborozási lehetőséghez, akiknek üdülésre nehezen lenne módjuk. Főként azokat az ötödikes és hatodikos gyerekeket választjuk, akik a tanulmányaik és a közösségimozgalmi életben való részvételük alapján a legkiemelkedőbbek. Azokat, akik e táborokban a jók között is még jobbak, háromnapos országjáró kirándulásra küldjük. Egy nap ebből külföldi út... VaV A napokban Geszten kis ünnepségen emlékeztek meg a tábor alapításáról — elhívták mindazokat, akik egykor segítettek. Szerb József tanácselnök, iskolaigazgató, és még sok más tisztséget is betölt a községben. „Megállna itt az élet nélküle” — állítják róla. Ezek után természetes, hogy a tábor sorsát is a szívén viseli. — 1976. óta 2630 gyerek táborozott Geszten. Jó né- hányan újra eljöttek. A tábor június 20-tól augusztus 1-ig működik, a csoportok 10 naponként váltják egymást. A kihasználtság száz- százalékos: van úgy, hogy az elmenő csoport itt ebédel. Ez nem kis terhet ró azokra. akik azért vannak, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. — Sokféle tábor volt már itt. A rajtitkár- és őrsvezetőképző mellett volt vöröskeresztes tábor, sőt, közép- iskolások, főiskolások részére néprajzi tábor. A környékbeliek üdülési lehetőségét gyarapítjuk azzal is. hogy 6 éve rendszeresen itt táboroznak a Bajai Állami Gazdaság gyerekei is. A mieink pedig részt vesznek a cseretáborban. — Hallottuk, már maga a tábor is széles körű társadalmi összefogással épült. — Nemcsak az indulás éveiben, hanem most is sokan és sokat segítettek: a Vöröskereszt megyei szervezete, a Sarkadi Cukorgyár, a szellőzőművek itteni gyáregysége, az újkígyósi, sarkadi, lökösházi, geszti termelőszövetkezetek, a Démász és mások. Jelenleg a sarkadi költségvetési üzem egyik brigádja építi a játszóteret. •Jövőre szeretnénk fürdő- medencét csinálni. Talán sikerül . . . — Jelent-e valamit Gesztnek. hogy itt van ez a tábor? — Hogyne! Szinte megpezsdül az élet nyáron, itt nálunk is, a végeken. A záró tábortüzekre meghívjuk a falubelieket. Volt úgy, hogy háromszázan is voltunk ... Kép, szöveg; Szőke Margit Oki nem tudott „csak író” lenni... Béládi Miklós: Illyés Gyula Néhány éve indult útjára a Kozmosz Könyvek szerkesztőségéből Az én világom című könyvsorozat. Célként azt tűzte ki, hogy a társadalomtudományok legkülönbözőbb területeiről adjon hírt, alapismereteket és legújabb eredményeket úgy ismertetve, hogy az a sorozat feltételezett, 16 éven felüli fiatal olvasóközönsége számára vonzó és érthető is legyen. E sorozatból idáig az irodalom szinte teljesen kimaradt, s így külön öröm, hogy most egy irodalomtudományi munkáról számolhatok be. Ezt az örömöt növeli az is, hogy éppen Ily- lyés Gyuláról van szó. s hogy éppen Béládi Miklós a könyvecske szerzője. Béládi Miklós ugyanis Illyés Gyula életművének egyik legjobb ismerője volt. Ha valakitől várhattuk, hát idehaza elsősorban tőle a nagyszabású Illyés-monográ- fiát. Erre már nem kerülhetett sor, hiszen még 1983 őszén, néhány hónappal Ily- lyés halála után hirtelen Béládi Miklós is eltávozott közülünk. Addig azonban egy könyvre való tanulmányt írt egyik kedvenc költőjéről, s így gondolom, szinte önként kínálkozott a felkérés e munkára. Béládi Miklós posztumusz könyve nem monográfia, nem is áttekintő pályakép, hanem esszé. Nem a filológiai adatokra helyezi a hangsúlyt, életrajzi vázlatokat sem ad, bár a szövegbe építve számos fontos életrajzi adalékkal is megismerkedhetünk. Az időrendet sem követi szorosan, s nincs olyan igénye sem, hogy minden lényeges műről szóljon. Nem is igen tehetné meg, hiszen az Illyés-életműsoro- zat ez idáig 22 vaskos kötetből áll, s még korántsem teljes. Esszé tehát, vagy inkább esszék füzére a négy részre tagolt könyvecske, amelynek első két része főleg a lírikusról, harmadik része a drámaíróról, a negyedik pedig az utolsó művekről szól. Ezek a szövegek még mind Illyés életében íródtak, tehát egy akkor még lezáratlan pályát vizsgálnak jelenidőben, s ennek időnként döbbenetes a hatása, amit csak fokoz még az, hogy a szerző sem él már. Mindazonáltal nem ártott volna óvatosan hozzányúlni Béládi Miklós szövegéhez, amelyet ő már láthatóan nem tudott átfésülni, s az alkalomhoz illően átdolgozni. Ha másként nem, életrajzi vázlattal és műjegyzékkel célszerű lett volna eligazítani főként azokat az olvasókat, akiknek feltehetően nincs alapos ismeretanyaguk Ily- lyés Gyuláról. E végül is mellékes hiányosság ellenére, aki kézbe veszi ezt a művet, rengeteget megtudhat belőle Illyés Gyuláról. Béládi pontosan tudja, hogy mi az, amiről feltétlenül szólni kell, mi az, amit hangsúlyozni szükséges. Az ő Illyés Gyula-képe korszerű és legfőbb vonásaiban vitathatatlan. Illyésben a huszadik századiság egyik legkiemelkedőbb hazai képviselőjét látja, olyan alkotót tehát, aki modern, aki min- dik a lényeges kérdésekről szólt, s éppen ezért soha nem válhat korszerűtlenné. Leglényegesebb írói sajátossága, hogy az írói eszközök teljességének vértezetében sem volt, sem tudott „csak” író lenni. Hely és idő és alkat sajátosságai tették számára kötelezővé, hogy irodalmi műveivel, s egyéb tevékenységével is fölvállaljon „irodalmon kívüli” feladatokat is. Így, éppen így tudott egyszerre emberiségben és nemzetben, társadalomban és személyiségben is gondolkozni. így tudta egyszerre képviselni a társadalmi haladást és a nemzeti jogokat. Béládi Miklós ezt a példa erejű életművet és magatartást mutatja fel számunkra, szembenézésre kötelezve mindannyiunkat. Vasy Géza MOZI Qua la Mana! Az olasz cím fordítása azt jelenti: kezet rá! Ügyesen magyarították azzá, hogy: Fogadjunk! Mert ez a most bemutatott olasz film (két film együtt), a nagyvonalú fogadások, kockázatos, de azért vidám vállalkozások filmje, a két pompás főszereplővel : Enrico Monte- sanóval és Adriano Celenta- nóval. Sajnáltam, hogy már délelőtt be kellett ülnöm a moziba, hogy lássam (választhattam volna a kora délutánt is, de este már más filmet játszottak), habár szó, ami szó, kánikula volt odakint, és kellemes hűs odabent. Aztán egy (két!) olasz film: nem reménytelen vállalkozás. Hogy csak részben jött be, az sem csüggesz- tett különösebben, mert azért jól szórakoztam. Az első film címe (ha jól emlékszem) lyA pápa a barátom”. A mindig, mindenből fogadást kreáló Orazio ezúttal arra veszi rá a környezetét, hogy: „Fogadjunk, a pápával együtt állok egy ablakba és integetek”. A fogadásra ráteszi a lovát, a konflisát, mi több, még az iparengedélyét is, ami ha jól meggondoljuk, már önmagában könnyelmű ajánlat. És nyer! Persze, nem olyan könnyen, mármár végleges kudarc fenyegeti, de a kegyes pápa és a még kegyesebb forgatókönyvírók jóvoltából Orazio megdicsőül, és megnyeri a fogadást. A film élménye Montesano alakítása. Mindent tud ez a színész a kisemberről, az olasz kisemberről, aki nem szűkölködik' a tréfában, nagyhangúság- ban, ravaszságban sem. Néhány jelenetében (a pápa és Orazio) túl is csordul a kenetteljes szeretet, pedig nem erre hangol a szöveg és a helyzet, az vesse azonban az első követ Pasquale Festa Canpanile rendezőre, aki nem használna ki hasonlókat hasonlóan, más tartalmak esetében is ... A második film. a Celen- tano abszolút főszereplésével készített „A táncoló plébános” kissé jellegtelenebb, képtelen felsorakoztatni annyi szellemes helyzetet, ötletet, mint a megelőző, Celentano egyénisége és tehetsége azonban minden lanyhuláskor jelent annyi pluszt, hogy továbblendítse a leülő mesét. Itt némi pikantéria is „felüti a fejét”, hiszen plébánosunk „civilben” diszkóőrült, és hát a diszkóban diszkókirálynők és hétköznapi leánykák is előfordulnak, Fulgenzio atya azonban (a szent cél érdekében) hű marad önmagához, és a falujához is, mert jeles patrióta. Mindkét történetben kitűnik az operatőr, Giancar- lo Ferrando, különösen az elsőben ismerteti meg a kedves mozinézőt Róma gyönyörű szökőkútjaival, tereivel, középületeivel, hogy az ember indítékot érez odalátogatni, de aztán rájön, hogy moziban ül, ahol ném osztanak repülőjegyet. .. Fulgenzio atya története azonban arra int: legyen az ember vidám, jókedvű, ha kedve van, perdüljön táncra, mert aki táncolni szeret, az háromszor olyan buzgalommal végzi a dolgát, szolgálja hivatását, mint az, aki az élet apró örömeit mesz- szire kikerüli... Kicsit banális tanulság, de hát eny- nyire tellett. s. e.
