Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-13 / 163. szám
NÉPÚJSÁG 1987. július 13., hétfő Kollektiv megrovás, szerényebb ballagás Vihar egy tantestületi döntés nyomán „KEDVES SZÜLÖK! Sajnálattal közlöm önökkel, hogy a nyolcadik osztályos tanulóink jelentős része eddigi iskolai hagyományainktól eltérően túlságosan méltatlanul viszonyul iskolai kötelezettségeihez, az iskola programjaihoz, illetve nevelőihez... (Például nevelők véleményének lekezelése, szándékos rongálások, ocsmány, durva beszéd és viselkedés...) . A nevelőtestület — az itt maradók fegyelmére, a ballagok magasabb szintű tanulmányaira gondolva — megrovásban részesíti a nyolcadik osztályt és a korábbi évektől eltérően szerényebb külsőségekkel búcsúztatja őket az iskolából. Tisztelettel a nevelőtestület nevében: krisztovan Sándor (általános iskolai) igazgató Sarkadkeresztúr, 1987. június 4.” Lezárt borítékban vitték haza ezt a levelet — ballagásuk előtt egy héttel — az utolsó éves diákok. A szülők először értetlenül, majd — miután felfogták az írás tartalmát — csodálkozással vegyes megdöbbenéssel forgatták kezükben a papírlapot. Néhányan még aznap berohantak az igazgatóhoz, mások a tanácselnököt és a községi párttitkárt keresték meg. így hát futótűzgyorsasággal terjedtek el a faluban a hírek és — ami ezzel járni szokott —, a lehető legvadabb pletykák. A ballagás óta eltelt néhány hét, s a kedélyek is lecsillapodtak már, ezért úgy gondoltuk, hogy az esemény főszereplői — a tanárok, a szülők és a gyerekek — már indulatok nélkül tudják megítélni a történteket. H tantestület A tanév végi rendezke- dés, nagytakarítás még javában zajlik, amikor betoppanok az iskolába. Szerencsém van, benn találom az igazgatót és az osztályfőnököt is. — Mi volt a nevelőtestület célja azzal a levéllel? — fordulok Krisztován Sándor igazgatóhoz. — Tudtára akartuk adni a diákoknak és szüleiknek, hogy mélységesen elítéljük a nyolcadik osztályosok utolsó néhány hónapban tanúsított viselkedését. Egyúttal figyelmeztetésnek is szántuk a jövőre nézve, hiszen ezeket a fiatalokat a középiskolákban vagy a munkahelyükön sokkal magasabb követelmények elé állítják majd. Ugyanakkor példát is akartunk statuálni az alsóbb évesek számára. — De konkrétan mit követtek el a gyerekek, hogy ehhez a módszerhez kellett folyamodniuk? — Sorolom. Súlyosan megsértették a házirendet, a tanuláshoz, tanáraikhoz való viszonyuk elfogadhatatlan volt és ... — Ezek még mindig csak általánosságok. — Jó, akkor mondok példákat. Egyik kollégánk kerékpárgumiját kiszúrták, betörték az osztály ablakát, kitépkedték könyveikből a lapokat, elrontották a csengőt ... és még sorolhatnám. — Minden csínyt közösen követtek el, mind a harmincötén? — Természetesen nem. De képtelenek voltunk kideríteni, hogy kik voltak a főbűnösök, mert a többiek nem árulták el őket. — Ezért fordultak ahhoz a megoldáshoz, hogy kollektiven megbüntetnek mindenkit? — Nem tehettünk mást. — Mikortól alakult ki ez az áldatlan állapot? — Ötödik osztályos koruktól kezdve lettek egyre rosszabbak ezek a gyerekek, de igazán elviselhetetlenné csak az utolsó félévben vált a helyzet. — Milyen intézkedéseket hoztak addig velük szemben? — Semmilyet, hiszen — mint már az előbb említettem — nem tudtuk kideríteni a bűnösöket. — Ez az intézkedés miféle szankciókkal sújtja a diákokat? — Gyakorlatilag semmilyennel. Egyszerű szóbeli figyelmeztetés, még az ellenőrzőbe se került be. * * * A nyolcadikosok osztály- főnöke szeptemberben került Dobozról Sarkadkeresz- túrra, és alig két hónap múlva már átvette — az eltávozott Kovács Kálmántól — a végzős diákokat. — Nem félt a feladat nagyságától? — kérdezem Szerb Károlynét. — Úgy gondoltam, hogy nem lehet semmi probléma, hiszen amíg csak tanár voltam a nyolcadik osztályban, igazán jó munkakapcsolat alakult ki köztünk. Miután azonban már osztályfőnökük is lettem, nagyon megromlott a légkör. — Ezt mivel magyarázza? — Számomra is érthetetlen. Ügy éreztem, hogy kifejezetten ellenszenvesnek találtak a gyerekek. — Semmiben sem érzi magát hibásnak? — Erre hadd válaszoljak inkább én — veszi át a szót az igazgató. — Tökéletesen meg vagyunk elégedve a kolléganőnk munkájával, ő a kialakult helyzetért nem tehető felelőssé. — Nem lehetett volna valaki mást — aki már ' régebb óta itt tanít — osztályfőnöknek kinevezni? — A tanulók állandóan kérdezgették, hogy ki veszi át őket, és nagyon örültek, amikor megtudták, hogy Szerb Károlyné. — ön húsz éve pedagógus már. Ez idő alatt végig osztályfőnök is volt? — fordulok ismét a tanárnőhöz. — Nem, csak hat évig. Utoljára 1974-ben. R szülök A szülők meglehetősen indulatosak. — Mikor tudták meg, hogy ilyen fegyelmi problémák vannak a gyerekeikkel? — Csak a levél olvasása után — állítják többen. — Addig semmiféle jelzés nem érkezett az iskolából? — Sem a szülői értekezleteken, sem az ellenőrzőből nem tudtuk -meg, hogy ilyen a légkör. Sőt, kis falu lévén, gyakran találkoztunk a nevelőkkel az utcán, a boltban, de ők ekkor sem szóltak erről. Tehát teljesen váratlanul ért bennünket a hír. — Az egyetlen büntetés az volt, hogy szerényebb külsőségek között rendezték meg a ballagást, mint a korábbi években. Ez pontosan mit jelentett? — Szerencsére csak apróságokat változtattak meg. Például nem járták végig a ballagok a tantermeket, a virágokat pedig az udvaron adták át nekik. — De olyan „rémhírek” is elterjedtek, hogy az igazgató úr nem tart ünnepi beszédet, és amikor a nyolcadik osztály bevonul, a tantestület tüntetőén otthagyja őket — teszi hozzá egy szülő. — önök miben látják a saját felelősségüket? — Nekünk is többször kellett volna érdeklődnünk, de annyit igazán elvártunk volna, hogy kinyomozzák a tetteseket, és őket büntessék meg. Ehelyett minden szülő egyformán szégyenkezhet a gyereke miatt. — Én ott követtem el a hibát, hogy ide írattam be a fiamat — mondja dühösen az egyik anyuka, n gyerekek Volt alkalmam megismerkedni több nyolcadikos diákkal is. Nem kis „büszkeséggel” mesélik, hogy miket műveltek. — Minden „balhét" közösen csináltatok? — Á, dehogy — egy duci lány a szóvivő —, a legtöbb buliban csak ketten-hárman voltak benne, a többiek nem is tudtak róla. — De miért viselkedtetek igy? Lehajtott fejjel kuncognak. Egy szőke, hosszú hajú kislány válaszol pár perc múlva. — Amíg Kálmán bácsi volt az osztályfőnökünk, semmivel sem voltunk rosz- saabbak, mint az elődeink. De a tanár nénihez nem fordulhattunk problémáinkkal, nem figyelt ránk. — Ezért még nem kellett volna ablakot törni, sem a tanár bácsi kerékpárját tönkretenni. — Sok mindent ránk fogtak, amit nem is mi követtünk el. Mivel sohasem derültek ki a tettesek, lehet, hogy nem is közülünk voltak — szól közbe egy fiú. — Hányán kaptak osztály- főnöki vagy igazgatói figyelmeztetőt? — Senki! — mondják többen —, mi sohasem árulkodtunk, inkább kiálltunk egymásért. — A szüléitek sem próbáltak meg figyelmeztetni benneteket? Ismét a dundi lány válaszol: — Mi ezeket a dolgokat nem mondtuk el otthon, de szerencsére a tanároktól sem tudtak meg semmit. — Hogyan képzelitek; ez a magatartás folytatható a középiskolában is? — Tudjuk, hogy nem. Ott könnyen a fejünkhöz vágják, hogy a gimnázium nem kötelező. Ebben maradtunk. Bundula Csaba Botrány a presszóban Ki szereti a társadalmi ellenőrt? Június éjszaka volt, 40 perccel múlt éjfél. A presszóban javában zajlott az élet. A két társadalmi ellenőr gyanútlanul dolgozott. Kikérték a szokásos féldecit, majd a felszolgálóval együtt az irodába mentek. A meglepetés ezután következett. Az aszta Ion ittas férfi ült és derűsen csevegett a pincérnővel. — Ki ez az úr? — kérdezte az egyik el-lenőr. — A főnököm — mondta a felszolgáló. — Itt nem lesz semmiféle ellenőrzés — harsogta a szerződéses üzletvezető. — Én vagyok a főnök, fizetem a bérleti díjat... (Előkerült a szondái Udvariasan megkérték, hogy ne akadályozza a munkájukat, mert rendőrt hívnak. — Ti nem telefonáltok, majd én! — kiáltotta és tárcsázott, de a vonal nemsokára megszakadt. Ekkor az éllenőrpk felhívták a kapitányságot, amely aligha aratott osztatlan sikert az üzletvezetőnél. Nem éppen templomba illő szavak kíséretében kilök- döste az ellenőröket az irodából. A rendőrök megérkezése után a kukából szedték ki a mérőeszközöket és az ellenőrzési naplót, de a főnök senkit nem engedett be az irodába. — Kiborultam, nem bírom■ szusszal, két üzletet vezetek egyszerre — magyarázott kézzel-lábbal. — Különben is, részegek az ellenőrök, a vendégeket .is leitatták. Előkerült a szonda, de csak az üzletvezetőié színeződött el alaposan. Közben a járőrparancsnok csitította, hogy ne hangoskodjon, mert beviszi a rendőrségre. — Kicsi fiú vagy te ahhoz, kevés a pa- rolinod — heveskedett újra a főnök. A bejegyzés aláírását, lebélyegzését „természetesen” megtagadta. (Hivatalos személvek) igaz,azeset nem most történt, mégsem mondható egyedinek. Azóta is hallani hasonló cselekedetekről, amely a vendégek közérzetét is befolyásolja. Rontja a vendéglátás tekintélyét, a vállalat jó hírnevét, az ellenőrzés hatékonyságát. Példánknál maradva: a fogyasztót szemmel láthatóan megkárosították, de a bizonyítás, az üzletvezető magatartása miatt elmaradt. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy ugyanennél a vállalatnál nyolc hónapon belül kétszer fordult elő ilyen súlyos szabálytalanság, s először a renitens főnök megúszta írásbeli figyelmeztetéssel. De ki szereti a társadalmi ellenőröket? Azt hiszem, senki, hiszen olykor még a vásárlók is akadékoskodó, minden ‘ lében kanál embereknek tartják, aki fölöslegesen tartja föl a sort a pénztárnál, a pultnál, a söntésben. És mindezt önként, társadalmi munkában vállalja. Dr. Varga Imre, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára figyelmesen hallgatja történeteimet, érveimet, viszont egy csöppet sem borongós a tekintete. — A szakszervezeti munka értékelésénél nagy hangsúlyt kap az életkörülményeket meghatározó áruellátás, a szolgáltatások színvonala, a fogyasztói érdekvédelem — mondja. — A vásárlók érthetően érzékenyebbek az üzletben, elvárják, hogy a pénzükért tisztességesen kiszolgálják. A kereskedelmi társadalmi ellenőrök nem veszik át az állami szervezetek feladatait és felelősségét, nem helyettük, hanem ezek munkáját kiegészítve, segítve dolgoznak. Az kétségtelen, hogy nem szívesen látott vendégek a boltban, a kocsmában. Előfordulnak bántalmazások, durva kirohanások, amelyek ellen úgyszólván védtelenek. Ezért született meg a Legfelsőbb Bíróság kollégiumának állásfoglalása, ' miszerint a társadalmi ellenőrt munkája során hivatalos személynek kell tekinteni. (Utasítást nem adhat) — Mit tartalmaz ez az állásfoglalás? — Mindenekelőtt azt, hogy a hatósági ellenőrzés az államigazgatási szervezetek feladata, de jogszabály alapján az állampolgárok is közreműködhetnek. Ilyen rendelkezés pedig több van, a belkereskedelmi törvénytől a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának irányelvéig. A jogszabályok egyértelműen rögzítik: a társadalmi ellenőrzés kiterjed az állami, a szövetkezeti, a magánkereskedelem, a társadalmi szervezetek, az őstermelők árusítóhelyein a kereskedelmi és a vendéglátóipari tevékenység vizsgálatára. A társadalmi ellenőrnek joga van betekinteni az ellenőrzési naplóba, a feladatával kapcsolatos iratokba, javaslatokat tehet, intézkedéseket kezdeményezhet, megállapításait ellenőrző könyvben kell rögzítenie. Utasítást azonban nem adhat! Eny- nyiben különbözik a jogköre a hivatalos ellenőrétől. Mindent egybevetve: a társadalmi ellenőr a büntető törvénykönyv idevágó pontjának alapján államigazgatási feladatot ellátó, más személynek tekinthető. — A Btk. szerint milyen jogvédelem illeti meg a társadalmi ellenőrt? — Hivatalos személy elleni erőszaknak minősül, ha ilyen embert feladatának jogszerű ellátásában erőszakkal, vagy fenyegetéssel akadályozzák, illetve bántalmazzák. Büntetendő az is, aki a hivatalos személy védelmére kelt ember ellen követi el az erőszakot. E bűntettnek minősülő cselekményeket 3 évig terjedhető szabadság- vesztéssel lehet büntetni. Ugyanakkor hatósági, vagy hivatalos személy megsértésének számít, ha valaki olyan kifejezést használ, amely a hatóság, vagy a hivatalos személy munkája iránti bizalom megingatására, csorbítására alkalmas. Ez a magatartás vétségnek minősül, és végső esetben egy, illetve 2 évig terjedhető szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával, vagy pénzbüntetéssel sújtható. A hivatalos személy védelmének természetesen szabálysértési alakzata is van. (■ki bűnhődik) — A rossznyelvek szerint azonban a társadalmi ellenőrök sem angyalok... — A hatósági jogvédelem azt is jelenti: a társadalmi ellenőr tartózkodjék minden olyan cselekménytől, amely a tekintélyét rombolja, alapot ad a szervezet lejáratására. Kerülje az erőszakos fellépéseket, ne kérjen jogtalan előnyöket. Tárgyilagosan, elfogulatlanul dolgozzon. — Mégis előfordulnak visszaélések. Mondana erre konkrét példát? — Szívesen, de megjegyzem: ez olyan ritka, mint a fehér holló. Amiről szólok, 1984-ben történt, de a bírósági hercehurca az idén fejeződött be. Az egyébként precíz és szigorúságáról híres ellenőr, aki villany- szerelőként dolgozott a vasútnál, „megbotlott”. Márkás italokat fogadott el, a jegyzőkönyvre ráhamisította a társa nevét. Persze, a két szerződéses üzletvezető azt állította, hogy pénzt is követelt és kapott az üzletben észlelt hiányosságok leplezése, enyhítése fejében. Végül jogerősen egy év szabadságvesztésre ítélték, az üzletvezetők felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést kaptak. Ugyanakkor mindkettőnek meghosszabbították az időközben lejárt szerződését. Azt hiszem, az utóbbihoz felesleges kommentárt fűzni. — Dehogy felesleges ... — Nézze, semmiképpen nem akarom felmenteni a vétkes ellenőrt. Hibázott, megszegte a szabályokat; bűnhődjön. De ne feledjük: ez az ember társadalmi munkában hibátlanul dolgozott 3 évig. Gyomorfekélyt kapott, felbomlott a családi élete, anyagilag a csőd szélére került. Az üzletvezetők pedig megfelelő jogszabály híján ugyanúgy dolgoznak, mint azelőtt. — A társadalmi ellenőrök felelőssége viszont egyre nő. A SZOT elnökségének a határozata alapján módosították a működési szabályzatot is. — Valóban. Hatáskörük ezután a fogyasztási szolgáltatást nyújtó helyek ellenőrzésére is kiterjed. Vizsgálhatják a vállalási szabályzatokat, a megrendelésre, a munka minőségére, az alkatrészellátásra, a jótállásra, a szavatosságra vonatkozó előírások megtartását. (Csak becsületesen) Az elmúlt hónapban megyénkben is újjáválasztották a társadalmi ellenőröket. A szakszervezeti bizottság javaslatára a bizalmi testületi ülésen, illetve a taggyűlésen olyán 300 embert bíztak meg ezzel a feladattal, akik becsülettel helytállnak a munkahelyükön, magánéletük példamutató. Csak remélni lehet, hogy munkájukhoz minden tekintetben megkapják az ellenőrzőitektől is a segítséget és a megbecsülést. Seres Sándor
