Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-27 / 150. szám

1987. június 27., szombat o lüNilUMfa A szlovák betű útja Békéscsabán Dedinszky Gyula hiánypótló könyve a csabai szlovákság szellemi életéről Mindössze három esztendő telt el a „Fekete könyvek” kultúrtörténeti sorozat meg­születése óta. Valószínű, nem véletlen, hogy a most napvi­lágot látott 7. kötetet — Dedinszky Gyula A szlovák betű útja Békéscsabán című könyvét — Tábori György A rézveretes Tranoscius cí­mű munkája előzte meg. Hiszen mindkét dolgozat a békéscsabai szlovákság által teremtett kultúrával, irodal­mi emlékekkel foglalkozik. Míg Tábori György egyetlen témának — a békéscsabai evangélikus szlovákság leg­kedveltebb egyházi énekes­könyvének, a Tranosciusnak — a feltérképezésére vállal­kozott, addig Dedinszky Gyu­la — Haan Lajos nyomdo­kán haladva és olykor vi­tázva vele — Békéscsaba nyelvi és vallási képének ki­alakulását dolgozza fel egyik dolgozatában, A szlo­vák betű útja Békéscsabán cím alatt pedig olyan ösz- szegzést ad a csabai szlovák­ság szellemi életéről és ön­álló kultúrájáról, ami az ed­digi kutatásokat tekintve is egyedülálló és hiánypótló. A könyv méltatása előtt azonban ismerkedjünk meg a szerzővel, aki helytörténe­ti, néprajzi munkásságával, Jókedvű voltam, mindent elfelejtettem, körülménye­sen meggyújtottam a sziva­rom, és nekivágtunk az Andrássy-útnak. Én szép és drága feleségem mosolygott rám a fátyol alól, én szép kedvesem, aki, íme, szere­tett és megengedte, hogy szeressem. A fiatalemberrel a Duna- parton találkoztam, hat óra felé. Elment mellettünk, már alkonyodott, nem vettem észre. Már húsz lépésnyire lehetett, mikor hátulról megpillantottam. Egyszerre elhallgattam, és zavart nyugtalanság fogott el. A karcsú derék egy rakodóha­jó hátteréből vált ki élesen, de mégis, azt hiszem, a lé­péseiről ismertem rá. Ki­csit kopottak a ruhák. A kezében széles füzetet vitt. Tizennyolc-, vagy csak ti­zenhétéves talán . .. még haboztam ,nem mertem el­hinni ... el akartam fordul­ni, de egyszerre éles nyila - lás vonaglott át a szívemen, és utána oly heves dobogás fogta el, hogy meg kellett álljak. Egy mozdulatát lát­tam meg, amint a kezét fel­emelte, és maga elé tartot­ta; ó, jaj, rettenetes, ez volt a kéz, még a vágást is meg­ismertem rajta, amit a tor­nateremben . . . A feleségem csodálkozva nézett rám, és én hebegve mondtam: — Kérlek . . . várj rám . . . beszélnem kell ezzel a fia­talemberrel ... És otthagytam őt és elő­resiettem. Nemsokára aztán meglassítottam a lépteimet. Már alkonyodott. A fiatal­ember nem fordult meg. Tudta, hogy mögötte va­gyok. Nyugodtan ment to­vább, egy hajókötélkőnél nyugodtan megállt, és a csendes Duna felé fordult, s nézett át, messze a hegyek felé. Borzasztó zavarban vol­tam, a torkom köszörültem. Melléje álltam, hogy észre- vétessem magam. Lopva a száját néztem, mely fiata­labb és keskenyebb volt még, mint az enyém. A sze­me nagyobb és világosabb. Ó, ő volt az. És a füzet a kezében, a régi füzet. .. amit a szekrényem fenekére tettem és elfelejtettem ... Nehéz, szorongó izgalom volt ez. — Hát... nem látsz? ... — mondtam végre halkan. — De igen — mondta, de nem fordult felém. Zavartan hallgattam. Az­tán elszégyeltem magam. Nevetséges. Egy tizennyolc mélyen humánus lokálpat­riotizmusával hű folytatója a Tessedik Sámuel, Haan Lajos, Rell Lajos, Linder László — és sok-sok kitűnő társ — által felvállalt ha­gyományőrző, művelődéster­jesztő, értékközvetítő szerep­nek. A rövid bemutatáshoz Szabó Ferenc: Dedinszky Gyuláról és könyvéről című zárszavának sorait hívom segítségül. A Dedinszky család szá­mára az evangélikus lelké- szi hivatás jelentette a ve­zérfonalat . . . Dedinszky Gyula 1905-ben született az akkor Bács-Bodrog megyei Dunagáloson. A második gimnáziumi osztályt már Békéscsabán kezdte meg, majd az 1923-as csabai érettségi után a soproni evangélikus teológián tanult tovább. Itt kezdett el fog­lalkozni a finn—magyar nyelvrokonság kérdéseivel, amely munkát 1927-ben a helsinki egyetem hallgatója­ként folytatott. Lelkészi szolgálatát Kiskőrösön, Ipolyvecén, Szarvason, majd Békéscsabán folytatta, ahol kerek három évtizeden át szolgálta az egyházközséget. 1972-ben vonult nyugdíjba, azóta is dolgozva, kutatva. éves fiatalember! A találko­zás különös, de fel kell ta­láljam magam. Elfogulatlan leszek. Örüljön, hogy alkal­ma volt meglátni engem. — Azonnal megismertelek — mondtam hangosan —, amint elmentél mellettem. — Tudom — mondta. — Hát miért nem jöttél oda? Nem vagy kíváncsi rám? Nem felelt. Ideges lettem. — Jó, tudom, milyen tar­tózkodó és gőgös vagy. De látod, ennek semmi értel­me ... Hidd el, rájöttem, hogy semmi értelme. . Majd elmagyarázom neked ... Ma­gad is belátod majd, hogy nem maradhattam tartózko­dó és gőgös... De hát mi­ért nem nézel rám?... Nézd, bajuszom van . . . Hu­szonhatéves vagyok... De furcsa vagy. Haragszol rám? Nem felelt. A szája kese­rűen összehúzódott. — Eh!... — mondtam. — Ez a nagyszerű hallgatás! Jó, jó, emlékszem már . . . Hát aztán? Örökké nem csi­nálhatja azt az ember. Né, még talán szemrehányáso­kat teszel. Ugyan kérlek, a nagy hallgatásod nem olyan nagy dolog ... Nem látom, hogy sokat használt ne­ked ... A ruhád nagyon szá­nalmas, édes fiam. És so­vány vagy. Már engedj meg, nem tudnék*ilyen ruhát fel­venni ... Na, mi az! Sírj egy kicsit, kapsz egy kraj­cárt! Most nézett rám először. Keményen rám nézett, a szemembe, aztán megint el­fordult. — Sokat beszélsz — mond­ta szárazon. Megsértődtem. — Ó! Ugyan! Nagyon tö­kéletesnek képzeled magad. Igenis, beszélek, mert taní­tani akarlak . . . érted? Vég­re, idősebb vagyok nálad . . . és én azóta sokat láttam . . és sokat tapasztaltam... te gyerek vagy . . . mit tudod te ... Egvszerre elcsuklott a han­gom, lehorgasztottam a fe­jem, és egészen halkan és A mindig paraszti és szlo­vák környezetben munkál­kodó Dedinszky Gyula 1960-tól rendszeresen szer­zett — a megyei és orszá­gos helytörténeti, néprajzi pályázatokon — díjakat. Fo­lyamatosan publikált az or­szágos és megyei folyóira­tokban, neve tehát nem is­meretlen a néprajz iránt érdeklődők körében. A könyvben szereplő két munkája is a hatvanas évek­ben született, de A szlovák betű útja Békéscsabán cí­mű írását pótlólag kiterjesz­tette egészen napjainkig. ígv az 1718-ban Békéscsabára települt szlovákság több mint 250 éves arculatválto­zását, történelmének, kultú­rájának, szellemiségének alakulását szinte napjain­kig végigkísérhetjük, lelkiis­meretes feltáró munkája ré­vén. Aki valamennyire is ér­deklődik a törökdúlás után elnéptelenedett Csaba újjá­születése, fejlődése, Ijnemze- tiségi, nyelvi, vallási válto­zásai, képe iránt, az pontos és igen olvasmányos útmu­tatót kaphat Dedinszky Gyu­la „Békéscsaba nyelvi és vallási képének alakulása” zavartan motyogtam, és hal­kan és zavartan felemeltem a kezem, és zavartan moso­lyogva suttogtam: — ...Hát mit tegyek?... hát azt nem lehetett, ahogy te gondoltad. Hidd el, kér­lek, nem lehetett... én pró­báltam ... de igazán nem lehetett. . . Most felém fordult. El­görbült szájjal, gyűlölettel nézett rám. — Hol a repülőgép? — kérdezte rekedten. Zavartan dadogtam: — Hát. .. mit tegyek . .. feltalálták . . . Farman ... a Wright-testvérek .. . nem voltam ott... De hidd el, ők is elég jól csinálták. . . egész jó, aránylag ... lehet vele repülni.. . — Látom — mondta gú­nyosan. Aztán megint rám nézett. — Hol az Északi­sark? Lesütöttem a szemem: — Valami Peary elérte .. . Kérlek, hát nem volt időm... te tévedtél... nem lehet mindent... én akkor az egyetemre jártam ... — Ügy — mondta. Aztán: — Hol a büszke és sza­bad Magyarország? — Kérlek alássan . . . iga­zán furcsa vagy . . . dolgo­zunk rajta ... én is . . . de az nem megy olyan ha­mar ... az embernek élni is kell. Hadarni kezdtem: — De látod ... azért én igyekeztem ... hogy legyen valami abból. . . amit ne­ked megígértem ... Írtam ám . . Elég jó dolgokat ír­tam ... Nézd meg csak, kér­lek, a kirakatokat... a ne­vem ismerik ... jónevű va­gyok ... ahogy te akartad... és az emberek eléggé tisz­telnek ... És látod, könyve­ket is írtam . . . ahogy te el­gondoltad . . . né2d csak . . . itt van egy ... elég jó ... Idegesen kapkodtam ki a zsebemből egyik könyvemet, amiben humoros rajzok és novellák vannak, és mutat­tam neki. című munkájából, amely a könyv indító dolgozata. A szerző olyan — a történé­szek számára is fontos — alapmunkát alkotott, amely a békéscsabai szlovákság önálló társadalommá szer­veződését bizonyítja, s azo­kat a változásokat, amelyek e társadalom lassú felbom­lásához, átformálódásához vezettek. A szerző Békéscsaba nyel­vi, nemzetiségi, vallási ar­cának megrajzolásában a tények korrekt és valósághű csoportosítása mellett vál­lalja mindazt az érzelmi, szellemi örökséget, amely­ről ír. S ez teszi munkáját színessé, olykor érzelem­gazdaggá és olvasmányossá. Dedinszky vitatkozik is a kezdetekre vonatkozóan nagy elődjével, Haannal. Mint írja: „Haan közléséből ered és lett általánossá az az elképzelés, hogy a török világ után újjáalakuló Csa­ba tiszta szlovák helység volt. Ez azonban így nem felel meg a valóságnak. Mert például a legelső, az 1723. évből megmaradt tö­redék evangélikus egyházi házassági anyakönyv szerint az azon évben esketett 22 párnál nyolc magyar nevű vőlegény illetve menyasz- szony szerepel.” . . . „Váro­sunk újjáalapítása tehát — mai kifejezéssel élve — a szlovák—magyar békés együttélés és alkotó együtt munkálkodás jegyében tör­tént.” A 18. század közepén tisz­tán evangélikus lakosságú — Nézd csak . . . elég jó... Egyetlen pillantást vetett csak a könyvre, nem nyúlt utána. — Igen, láttam már — mondta kurtán. — Elég jó Kinyújtotta a karját az al­konyodó láthatár, az elgör­bülő hegyek felé. — Hol a nagy szimfónia, a rettenetes színjáték a szür­ke láthatárról és a gőgös is­tenekről, akik ott lüktetnek és vonaglanak a láthatár mögött? Elpirultam. — Hát kérlek ... azt nem lehetett... Azt nem lehet három felvonásban megcsi­nálni ... Te tévedtél... A szürke láthatárt nem tudja eljátszani egy színész . . . az­tán rájöttem, hogv ez nem is a megfelelő műfaj ... és nem is tudnék elkészülni vele ... Hanem írtam erről egy csinos szonettet. .. egy előkelő revű hozta... és tetszett... és azóta jobban fizetnek . . . Nem felelt. Komor hall­gatásba merült, tekintete el­tűnt a távolban. Akartam még mondani valamit, meg­magyarázni, hogy milyen fiatal ő ... de homályosan emlékeztem rá, hogy ilyen­kor. mikor így néz, nem le­het őt zavarni. Egyszerre eszembe jutott a feleségem és nyugtalankodni kezdtem. — Kérlek ... — mondtam — jöjj velem, bemutatlak a feleségemnek. Ó, ennek örül­ni fogsz. Nagyon szép asz- szony . . . értékes, nagyszerű nő ... látod ... és én meg­hódítottam . . . szeret en­gem ... látod ... vagyok va­laki ... ahogy te akartad . . Most rám nézett és a sze­mében végtelen gúny volt. — Meghódítottad — mond­ta. — Ugyan! Ó, milyen büszke vagy rá! Te mentél hozzß és meghódítottad!. .. A várkastély leszállt a hegy­ről és ostrommal bevette a völgyet!... A tölgy meghó­dította a folyondárt, és sze­relmesen körülcsavarta . . . Miért nem jön ide a felesé­ged? összehúztam a szemem. — Ostoba vagy — mond­tam. — Gyerek vagy. Ezek fantazmagóriák. Nincs iga­zad. Nekem van igazam. Én felnőtt vagyok, és megis­mertem az életet. Mit tudsz te az életről! Téged min­denki kinevetne! Egészen mellé mállt, a sze­membe nézett. Most láttam meg sűrű és barna haját. — Nem akartam megis­merni az életet. . . azt akar­Csaba még egységesen tu­dott fellépni a más vallású jövevényekkel szemben, hogy aztán a vallási kép alaposan átformálódjon az elmúlt kétszáz esztendő so­rán ... A kötet másik, nagyobb lélegzetű munkája, A szlo­vák betű útja Békéscsabán — a kezdetektől napjainkig — színes képet rajzol a csa­bai eredetű szlovák iroda­lomról, zenéről, ezek alko­tóiról, az olvasási szokások­ról, a meglepően gazdag könyv- és újságkiadói tevé­kenységről, s a kultúra sok­fajta forrásáról. A kétnyel­vű, jegyzetekkel ellátott művek gazdag tárháza bi­zonyítja — hogy a magyar- országi szlovákságtól is el­szakadt, önálló fejlődési utat választó — csabai szlovák­ság történelmének legnehe­zebb fordulóiban is képes volt kiváló tudós-irodalmár- egyházi személyiségei révén sajátos, egyedi kultúrát, szellemiséget kialakítani. Dedinszky Gyula ennek a szellemiségnek állít emléket — mint Szabó Ferenc jel­lemzi — időt álló kéziköny­vével. A Tevan Andor Nyomda­ipari Szakközép- és Szak­munkásképző Iskola tanmű­helye — néhány bosszantó nyomdai betűhibát leszámít­va — ismét jó munkát vég­zett a kétezer példányban készített kötettel, amelyet a megyei tanács tudományos­koordinációs szakbizottsága adott ki. B. Sajti Emese------------------------------------------L tam, hogy az élet ismerjen meg engem ... Igaz, engem mindenki kinevetne, és te nem akartad, hogy miattam téged kinevessenek ... De te tudod, nézz a szemembe, merj a szemembe nézni!. . . te tudod, hogy te vagy a ne­vetséges és kicsi ... és hogy nekem van igazam... te szegény ... te kicsi ... te senki .. . Merj a szemembe nézni... El kellett fordulnom; a helyzet ostoba és kínos volt. Ö lassan távolodott el tő­lem, aztán nem nézett töb­bé rám, lassan, gondolkodva indult meg ... Percek múlva, halkan tud­tam csak megszólalni: — Hová mész? Maradj . . . — suttogtam. De nem for­dult már vissza. Csak a sza­vát hallottam még, távol­ról: — Emlékezz rá, hogy egy­szer még, utoljára, találkoz­tál velem ... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a le­nyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik . . . írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el és hogy tűntem el, beléolvad- va az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szaba­don, hogy ne lássalak töb­bé.. . Ezeket nagyon messziről hallottam már, és a karcsú alak vékonyodott, elfolyt, felemelkedett. Még néztem, azt hittem, hogy látom, de aztán rájöttem, hogy a vö­rös égen egy vékony felhő lebeg csak. A feleségem türelmetlen lett. — Ki volt ez a fiatalem­ber? — kérdezte. — Egy régi ismerősöm — mondtam neki zavartan. — Kedves fiú . . . — Igen — mondta a fe­leségem kicsit élesen. — Csak rossz modora van. Mi­ért nem mutatkozik be? Pedig feltűnően hasonlított hozzád. Aztán idejöttünk a kávé­házba. Nehéz kedvemről las­san oszlott el a görcs. — A téma szép — mond­tam magamban, felvidulva. — Versnek kicsit hosszú volna. De egy novellát le­het belőle csinálni. • Röviden, szatirikusán. Ma úgyis kedd van, szállítanom illik vala­mit. Papírt kértem, és rövid habozás után leírtam a cí­met: „Találkozás egy fia­talemberrel ...” És csak tompán fájt már a seb. Arcok közelről Nehezen tudtunk a be­szélgetésre időpontot talál­ni Mészáros Sándor textil­művésszel, mert Európa és Észak-Amerika azon orszá­gaiba utazott, ahonnan gé­peket vásárolhat a Békés­csabai Kötöttárugyár 80 mil­lió forintos beruházáshoz. Végül aztán mégis sikerült az első kérdést feltenni: művésznek, vagy gazdasági vezetőnek érzi-e magát? — Nem tartom fontosnak az effajta fekete-fehér el­különítést. A vásárló a vi­lágpiacon vagy az üzletben a látó- és tapintóérzékére hagyatkozik, amikor lakás­textilek, ruhák között válo­gat. Olyan terméket fog vá­lasztani, amely mívesen ki­dolgozott, finom eleganciá- jú, amelyet az élet termé­szetes kellékeként bizton­sággal magára ölthet. Nem tekinti iparművészeti re­meknek — legyen bár a legművészibb textilálom egy adott ruha —, hanem egy­ségében jelenik meg az öl­tözet: a szépsége, divatos­sága, az anyag kidolgozásá­nak mikéntje, színei, har­móniája vagy kontrasztja. A csabai műteremlakás dolgozóasztalán számos olyan rajz látható, ami szabadidő- ruhák díszítőfiguráinak ter­ve. Tagadhatatlan rajzkész- ségröl vallanak e munkák. Milyen szakmai, művészi felkészülés kísérte életútját? — Örülök, hogy Hódme­zővásárhelyen, szülőváro­somban éppen akkor lehet­tem a világra eszmélő ifjú, amikor Vásárhely a magyar képzőművészet zenitjét je­lentette. Az 1950-es évek vé­gén, az 1960-as évek elején két kitűnő rajzszakkörben érlelődtek a tehetségek. Jó­magam a Csikós Miklós fes­tőművész által vezetett kör­ben értem el sikereket, egyik rajzommal díjat nyer­tem Osakában egy gyer­mekrajzversenyen, 1955-ben. Később Németh József fes­tőművészhez jártam korrek­túrára. Jelentkeztem a Kép­zőművészeti Főiskolára, de végül az Iparművészeti Fő­iskola „lepfestőibb” szakán, a textilesek között találtam magam. Rákosi Zoltán em­bersége, művészi magatar­tása hatott rám máig meg­határozóan. Akkoriban el­sősorban művészeket nevel­lek a főiskolán (kevésbé gondolva az alkalmazott mű­vészetre), komplex tudás­anyagot tanítottak — keve­sen is maradtak meg válla­latoknál. Én először Buda­pesten dolgoztam, a Béköt- höz 1970-ben kerültem. Az­óta végigjártam a hivatali hierarchiát, több beosztás­ban tevékenykedtem, míg igazgatóhelyettes lettem. Szót váltottunk még a dí­jakról, amelyeket Mészáros Sándor a lipcsei és buda­pesti nemzetközi vásárokon kapott; a legrangosabb ha­zai seregszemlén elnyert két formatervezési nívódíjról, hogy csak a kiemelkedőket említsük. A beszélgetésünk során szóba kerültek a társ­művészetek: a táblaképfes­tészettől a köztéri alkotáso­kig. Az elmondottak azt sej­tetik, vendéglátónk tartogat még művészi meglepetése­kéi . . . Cs. Tóth János Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom