Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-09 / 134. szám

1987. június 9., kedd SPORT SPORT SPORT SPORT Graf és Lendl: Párizs hősei Az elmúlt 17 esztendőben volt már kétszer is bronzérmes a Békéscsabai II. Szalvai SE cselgáncscsapata — legutoljára a '80-as évek legelején, de a mostani fegyvertény már bra­vúrszámba megy, hiszen tavaly jutottak vissza a CSB I. osztályába. A hét végén csapat­bajnoki bronzérmet kiharcoló gárda tegnap összeállt egy felvétel erejéig, s íme az ered­ményesen szereplő együttes sportolói, vezetői, hátul (balról): Vörös, Varga, Alexi. Közé­pen: Sarkadi János vezető edző, Domucza, Kiss G„ Szalontai, Gyáni, Kiss S„ Auer, Jan- csó Károly sportköri elnök. Elöl: Tamás, Mitykó, Szojka, Kántor, Horváth, Tóth. "A képről hiányzik: Jantyik. Roxin * Fotó: Kovács Erzsébet Szeghalom: ősztől a területiben Négy döntetlen, három hazai és egy vendégsiker a megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokság záró fordulójának mérlege. Tét nélküli mérkőzéseket játszottak az együttesek, hiszen a bajnoki cím sorsa is és a kiesés kérdése is eldőlt korábban. Mivel a Békés együttese nyerni tudott, így bent maradt a területi bajnokság Körös csoportjá­ban, a megyei I. o. labdarúgó-bajnokságból csak egy ki­eső van, ez pedig az Újkígyós. Az idei francia nemzetkö­zi teniszbajnokság mind színvonalát, s az izgalmakat tekintve is méltó volt a ver­seny 90 éves történetéhez. A női és a férfi egyes győzte­seiről, a nyugatnémet Stefii Gráfról és a csehszlovák Ivan Lendlről hatalmas ter­jedelemben írnak a világ hírügynökségei. A sikerekből néhány morzsa a magyar te­niszsportnak is jutott, ez­úttal az ifjúsági mezőnyben. Lányi András jóvoltából. Az MTK-VM 18 éves sportolója egyéniben és párosban is — Markovits Lászlóval az olda­lán — a legjobb nyolc közé jutott a világ legrangosabb salakpályás versenyén. A világ sportsajtójának el­ső számú kedvence Párizs után Steffi Graf. A nyugat­német teniszezőnő egy héttel június 14-i 18. születésnapja előtt lett minden idők leg­fiatalabb bajnoknője a Ro­land Garroson. „A centerpálya új király­nőjét Steffi Gráfnak hívják — írta a párizsi Le Journal du Dimanche. — Különleges jelenség a teniszsportban, ilyen fiatalon senki sem ját­szott még ilyen jól.'’ A legszellemesebben az AP hírügynökség kommentátora fogalmazott: „Steffi Graf né­hány nap múlva 18 éves lesz, azaz nagykorú. Üj jo­gokkal, kötelességekkel kell megbarátkoznia: szavazhat, autót vezethet, s megszok- hatja, hogy ő a világ legjobb játékosa.” A vesztes Navratilovát leg­feljebb az vigasztalhatta, hogy a második helyért 90 ezer dollárt kapott. (Ezzel átlépte a 12 millió dolláros határt. Pályafutása során ed­dig összesen 12 002 881 dol­lárt keresett tenisszel.) Nem sokkal marad el tőle a fér­fiak legbuzgóbb pénzgyűj­tője, Lendl, aki Párizsban a (Tudósítónktól) Nem mindennapi körülmé­nyek között ünnepelte szü­letésnapját a sokszoros ma­gyar bajnok autós, dr. Tan- dari János. Ahogy illik, stílszerűen 23 és fél gyorsa­sági szakasszal a hátuk mö­gött, a kettes szorzójú Ba­rum Rallye-ra készülve, egy jobb 2-es és egy bal 4-es kanyar között tréningezve... — Az igazi ünnepléssel még várunk egy kicsit, a verseny végéig. Remélem, kétszeresen is okunk lesz majd — mondta a szakállas navigátor, aki mindjárt egy kis úthelyzetjelentéssel is szolgált Csehszlovákiából. — Tele van a pálya vízfolyá­sokkal és a három napja tartó esőzés miatt felduz­zadtak az átfolyások az uta­kon. A rendezők köveket hordanak a patakokba, hogy egyáltalán a kijelölt helyek­re is el lehessen jutni. A hozzáértők előre megjó­solták: a 3. idei Európa-baj- noki futam, a 17. Barum Rallye a gumik csatája is lesz. Ferjáncz Attila az ed­zések tapasztalatairól ezt mondta: — A rendezők óriási mun­kát végeztek, hogy megküzd- jenek a roppant sok vízzel és az égi áldás nyomán kelet­kezett sártengerrel. A mi nagy és súlyos Camel-Audi coupénkkal nehezen fogunk megbirkózni az ilyenfajta ne­hézségekkel. Ám akárhogy is alakul, mi EB-pontokkal akarunk hazamenni. A csapat egyik szerelője, Gál István ennél még maga­biztosabb volt: — Győzni fo­gunk! 11 milliós küszöbön jutott túl (195 ezer dollárt kapott győzelméért). Visszatérve Navratilovára, a 31 éves amerikai -nagyon szomorú volt a döntő után. Nemcsak azért, mert egymás után har­madszor kapott ki a párizsi fináléban — tavaly és ta­valyelőtt Everttől —, hanem azért is, mert — szinte hihe­tetlen — idén még egyetlen tornát sem tudott nyerni. — A döntő szettben 5:4-es vezetésemnél mérkőzéslab­dám volt. Máskor az ilyen esélyeket nem szoktam el­játszani — kesergett. — Nem adom fel a harcot, Wimble­donban ki akarom köszörül­ni a csorbát. Steffi Graf szombaton nyerte sorozatban 39. mérkő­zését. Utoljára 1986. novem­ber 23-án kapott ki, éppen Navratilovától. Sokak sze­rint nagyon messze van még az az idő, amikor újra ve­szít. Ami Ivan Lendít illeti: a New York melletti Green- wichben élő csehszlovák pá­lyafutása ötödik Grand Slam- tornáját nyerte vasárnap. Viszonylag későn, 24 évesen, 1984-ben diadalmaskodott először az ebbe a sorozatba tartozó versenyen — akkor is Párizsban. 1986-ban volt másodszor a Roland Garros bajnoka, 1985-ben és 1986- ban pedig Flushing Meadow- ban bizonyult a legjobbnak. Eddig 64 Grand Prix-tornát nyert 1980 óta. — Sokan azt hitték, ku­darcot vallók Párizsban —- nyilatkozta Lendl. — Való­ban, idén gyengébben ment. a Roland Garros előtt csu­pán egyetlen versenyt nyer­tem. Meg is operálták a tér­demet, szóval, nem voltak a legkedvezőbbek az előjelek. Éppen ezért kétszeresen örü­lök, hogy rá tudtam cáfolni a kétkedőkre. Az előzetes esélylatolgatá­sokat figyelembe véve, főleg a csehszlovákok gyári audis Pavlikék és Attiláék között lehet nagy küzdelem. — Ami remélhetőleg Ferjánczék ja­vára dől el — tette hozzá Gábriellé Egolf, az Imrace Limited, a magyar csapat sponzorának főnöknője. A házigazdákon kívül 12 országból érkeztek verseny­zők Gottwaldovba, s a ver­senyen utóbb Audi Quattro. Ford Sierre Cosworth, Mer­cedes 190 E 2,3, BMW-k. Alfa Rómeók, Peugeot 205- ösök, Toyoták és Subaruk is felvonultak, természetesen a mindig kitűnően előkészített, ezúttal hazai pályán ver­senyző Skodák mellett. Az eredmény immár is­mert: Ferjánczék megnyer­ték a csehszlovákiai viadalt. A 200 ezer néző biztatása mellett lezajlott verseny ne­hézségeire jellemző, hogy a 900 kilométeres távon 298 kilométer volt a 27 gyorsasá­gi szakasz össztávja, s a 74 rajthoz álló kocsiból csak 31 érkezett célba. A magyar pá­ros az első napi küzdelem után az élre állt és végül összesen 16 gyorsasági sza­kaszon bizonyult a legjobb­nak, míg kettőben holtver­senyben végeztek az élen. Mögöttük a már említett csehszlovák Pavlik, Rijatko kettős végzett Audi Quatro Coupe-val, míg a 3. helyen egy osztrák páros futott cél­ba. A legjobb skodás a 6. helyen végzett Vraj, Nerusil duó lett. Roóz Péter Az utánpótlás a nemzetközi porondon Mező bérén y ben kétnapos le­ány kézilabda és fiú labdarúgó serdülő nemzetközi tornára ke­rült sor. A leány kézilabda Berény Kupán a következő eredmé­nyek születtek: Nova Dubnica (csehszlovák)—Szeghalom 20— 10. Bcs. Előre Spartacus—Két- soprony 34—3, Mezőberény— Szeghalom 16—15. Nová Dubnica —Kétsoprony 27—4, Bcs. Előre Spartacus—Mezőberény 14—11. Szeghalom—Kétsoprony 17—3. Nová Dubnica—Mezőberény 13— 12, Bcs. Előre Spartacus—Szeg­halom 22—12. Mezőberény—Két­soprony 15—7, Bcs. Előre Spar­tacus—Nová Dubnica 17—9. A Berény Kupa serdülő leány­torna végeredménye: 1. Bcs. Előre Spartacus 8, 2. TJ. Nová Dubnica 6, 3. Mezőberényi SE. 4. 4. Szeghalmi SC 2. 5. Kétsop­rony 0 ponttal. A két különdijat a békéscsabaiak kapusa, Ba- gyinka Edina és a csehszlová­kok mezőnyjátékosa. Ivana Po- rubanova kapta. A serdülőkornak Barátság Kupa labdarúgótornáján a kö­vetkező eredmények születtek: Mezőberény—Gyomaendröd 0—0. Nővé Zámki (csehszlovák)— Kondoros 2—1. Kondoros—Mező­berény 2—ü. Gyomaendröd—Nő­vé Zámki l—l. Gyomaendröd— Kondoros 7—l. Mezőberény— Nővé Zámki 1—0. A Barátság Kupa végeredmé­nye: 1. Gyomaendrődi STK 4. 2. Mezőberényi SE 3. 3. TJ Elektrosvit Nővé Zámki 3, 4. Kondorosi TSZSK 2 ponttal. A gólkirály a gyomaendrődi Tóth Zsolt lett 7 találattal. A leg­jobb kapus a csehszlovák Kan­tár Szilárd, a legjobb mezőny- 'játékos a mezőberényi Guth Tamás lett. A Mezőberényi l. Sz. Általá­nos Iskola DSE leány mini ko­sárlabdacsapata a lengyelországi Krakkóban nemzetközi tornán vett részt. A berényiek nagyon jól szerepeltek, minden ellen­felüket legyőzték, első helyen végeztek. A mezöberényiek eredményei: —Ostrava 24:16.—Krakkói 100. sz. ált. isk. 26:23. —Hutnik Krakkó 39:14. A végeredmény: i. Mezőberé­nyi l. Sz. Általános Iskola DSE. 6, 2. Krakkói 100. Sz. Általános Iskola 5. 3. Hutnik Krakkó 4. 4. Ostrava 3 ponttal. A tornagyőzelem mellett kü­löndijat kapott: Bátori Anetta. Kondé Nóra és Ivánvi Dalma. „Kezdd a napol” —és tombolái Mint beszámoltunk róla, sikeresen fejeződött be a Kezdd a napot futással egy hónapos akció, amelyen csaknem kétezren vettek részt. Vasárnap a tombola- I sorsolásra is sor került, ed- ] dig a 130 értékes nyere- ; mény közül a zömét át is vették a szerencsések, de to- j vábbi mintegy 40 tárgyjuta- j lom még gazdára vár. Mint ! például: eddig nem jelent- 5 kezett a 465-ös számú szel- j vény gazdája, aki egy ag- teleki barlangtúrára szóló utazást nyert (nyereményét még a héten átveheti, ugyanis hamarosan kezdődik a túra). De „raktáron " van még egy 6 személyes étkezé­si utalvány, amelynek gazdá­ja a gyulai Aranykereszt vendéglőben költheti el nye­reményét, több labda, kézi- súlyzó-felszerelés, 1000 fo­rintos utazási utalvány. Mindezeket tulajdonosaik átvehetik a hónap végéig a békéscsabai városi sportosz­tályon (Petőfi u. 3). Mit (izet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők. 13 plusz l találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyen­ként 292 765 forint; 13 találatos szelvény 24 darab, nyeremé­nyük egyenként 162 294 forint; 12 találatos szelvény 806 darab, nyereményük egyenként 5490 fo­rint; 11 találatos szelvény 8500 darab, nyereményük egyenként 522 forint; 10 találatos szelvény 51 694 darab, nyereményük * egyenként 129 forint. Bcs. Agyagipar—Békésszent- andrás 2—1 (1—1). Békéscsaba, 100 néző. V.: Tajthy. Agyagipar: § Vidovenyecz — Sinkovicz. Mol- l csányi. Jagyugy. Balogh, Pán- | tya (Gál), Turcsek. Bella (Kri- | zsán), Bognár. Szarvas. Gebei. Edző: Kovács György. Békés- szentandrás: Szakács — Tóth, Csík, Tasi, Bencsik (Pálinkás), Gonda, Virágh, Hegedűs (Med- veczki), Kondacs. Horváth. Kiss. Edző: Koltai Lajos. A több helyzetet kihagyó Agyagipar vesztett állásból fordította meg a mérkőzés eredményét. A ven­dégek sportszerűtlen viselkedés­sel és túl kemény belemenések- kel vétették észre magukat. A gólokon kívül mindkét oldalon még két kapufát is rúgtak a já­tékosok. G.: Bella (ll-esből), Bognár, ill. Kiss. Jó: Balogh (a mezőny legjobbja), Bella. Mol- esányi, Jagyugy, Vidovenyecz, ill. Kiss. Virágh, Hegedűs, (Uh- rin János) Gyomaendröd—Kondoros 3—1 (2—1). Kondoros, 300 néző. V.: Barna. Gyomaendröd: Gulyás — Bán, Szilágyi, Vári, Mesterházi, Pataki, Forgács (Bukva), Paler- csik (Máté). Győrfi, Bódi. Gon­da. Edző: Fodor Sándor. Kon­doros: Dián (Zsilinszki) — Brlázs, Szász, Bartóki, Glózik, Kórodi. Sutyinszki. Karsai (Son­koly), Filipinyi, Kurucz. Garai. Edző: Kunstár János. Divattá vált a kezdőrúgások eladása, így volt ez most Kondoroson is. A kezdőrúgás jogát Bagyinka György vásárolta meg 5 éves fia részére, 1500 forintért. Tét nélküli, de jó iramú mérkőzé­sen — melyen a játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna — a szerencsésebb együttes nyert. Kiállítva: Ku- I rucz, Bódi (kakaskodásért). G.: 8 Szilágyi, Bán. Szász (öngól), ill. í Glózik. Jó: Szilágyi, Bán, Gon- ! da, ill. Garai, Glózik, Bartóki. (Sztvorecz János) H. Dózsa SE—Üjkígyós 4—0 I I (0—0). Orosháza ,350 néző. V.: Szabó S. H. Dózsa SE: Kiss — Árvái, Gebri, Nagy L., Kurucz, Juhász (Zeke). Márki, Rubócz- I ki, Gortka, Nagy J., Karsai i; (Tóth). Edző: Zalai Antal. Üj- íj kígyós: Filó — Harangozó, Vo- I tentér. Borbély, dr. Szurovecz. í; Réti, Szilágyi, Becsei, Burkus. I Zubán. Benkó (Török). Edző: Csatlós György. Alacsony szín­vonalú, szezonzáró mérkőzésen a hazaiak elibizakodottan lép­tek pályára. A más_odik félidőre a vendégek teljesen elfáradtak. G.: Karsai, Márki, Tóth. Nagy .1. Jó: Árvái, Márki, Rubóczki. ill. dr. Szurovecz, Becsei. Bur­kus. (Sin Géza) Mezőhegyes—Sarkad 2-*-2 (0—1). Mezőhegyes, 400 néző. V.: Ha- nyecz. Mezőhegyes: Fülöp — Molnár, Pepó, Keresztes, Krecs- méri, Harangozó (Adler), Han­ga (Boros), Bakai, Kovács, Var­ga, Pálhidai. Edző: Batke László. Sarkad: Karkus — Tóth I.. Sán­dor, Tóth II., Szatmári, Kesz­tyűs (Sztojka), Török, Gurzó, Fábián, Mihálka, Kapros. Edző: Szatmári Sándor. A találkozón a bátor támadójátékot produ­káló csapatok közül a vendégek álltak közelebb a győzelemhez. G.: Pálhidai 2 . (egyet U-esböl), ill. Mihálka, Karkus (11-esböl). Jó: Molnár, Bakai, Pálhidai. ill. Sándor, Török. Mihálka. (Dr. Kató János) Füzesgyarmat—Szeghalom l—l (1—0). Füzesgyarmat, 600 néző. V’.: Pálfi. Füzesgyarmat: Köles­én — Lázár, Csák. Gebri. Pillér. Kiss l., Tóth, Tőkés, Varga I., Varga II.. Bere (Kovács). Edző: Bökli János. Szeghalom: Gazsó — Balázs, Csorba, Tar, Rá ez. Kovács (Papp), Zsombok 1.. Ko­zák (Hajdú). Lipták, Rith, Zsombok II. Edző: Farkasinszky András. A találkozó előtt a ha­zai csapat labdarúgói gratuláltak a bajnok szeghalmi együttesnek. Jó mérkőzés. igazságos ered­mény. G.: Bere, ill. Lipták. Jó: Köleséri, Kiss. Varga I., ill. Ga­zsó, Kozák. Csorba. (Szabó 1. ászló) Nagyszénás—Csorvás 3—0 (2— ü). . Nagyszénás. 600 néző. V.: Makai. Nagyszénás: Bordás — Nagy M., Békési (Kovács), Sza- bovik, Füredi, szabó (Szpisják). Tóth Z., Ugró, Takács, Sebes­tyén, Krausz. Edző: Moós János. Csorvás: Fekete — Kaszai. Var­ga A., Varga J.. Zana, Pászka. Krizsán. Hürkecz. Tóth (Popol), Béres, Salka. Edző: Ogrincs Pál. Közepes iramú, kemény, de sportszerű találkozón a minden csapatrészében jobb Nagyszénás rengeteg helyzetéből hármat ér­tékesítve biztosította a bajnok­ságban a 2. helyét. G.: Tóth Z. 2. Ugró. Jó: Ugró (a mezőny legjobbja), Füredi, Békési. Tóth Z., ill. Varga A.. Varga J.. Pász­ka. (Szabó Árpád) Kaszaper-Nagy bánhegyes— Medgyesegyháza 0—0. Kaszaper. 700 néző. V.: Hajdú. Kaszaper: Marovka — Pivoda, Oláh. Kor­mányos, Rábai, Bállá, Kun. Ju­hász, Engelhardt. Mezei, Lehocz- ki. Edző: Patyi Béla. Medgyes­egyháza: Ecker — Hegyi, Kifut­ják. Gellény, Cseh. Krizsán. Plástyik, Kiss, Kovács, Szabó. Engelhardt. Edző: Tóth Miklós. Iram os mérkőzés, reális ered­mény. Jó: Marovka, Oláh. Kor­mányos, Pivoda. ill. Ecker. Cseh. Kituljak. (Z. M.) További eredmény: Battonya— Mezőberény 1—1 (0—0). Ifjúságiak: Bcs. Agyagipar— Békésszentandrás 4—1, Kondo­ros—Gyomaendröd 1—3, Mezőhe­gyes-Sarkad 0—0. Nagyszénás— Csorvás 1—1, Füzesgyarmat— Szeghalom 2—6, Kaszaper-Nagy- bánhegyes—Medgyesegyháza 0—3, Battonya—Mezőberény 0—o. A MEGYEI I. O. BAJNOKSÁG NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE: l. Szeghalom 30 20 6 4 64-26 46 2. Nagyszénás 30 19 5 6 55-20 43 3. Dózsa SE 30 17 8 5 59-22 42 4. Mezőhegyes 30 17 5 8 55-35 39 5. Gyomaend. 30 12 11 7 43-32 35 6. Kasza.-Nb. 30 13 8 8 43-44 34 7. B.-szenta. 30 11 9 10 34-36 31 8. Sarkad 30 10 10 10 34-30 30 9. Medgyese. 30 10 9 11 44-42 29 10. Mezőber. 30 8 12 10 49-38 28 11. Agyagipar 30 8 9 13 40-46 OS 12. Füzesgy. 3(1 8 9 13 39-54 25 13. Battonya 30 8 8 14 37-57 24 14. Kondoros 30 10 4 16 38-62 24 15. Csorvás 30 4 7 19 23-59 15 16. Üjkígyós 30 2 6 22 24-78 10 IFJÚSÁGIAK 1. Agyagipar 28 21 4 3 84-23 46 2. Sarkad 28 17 5 6 81-36 39 3. Gyomaend. 28 15 8 5 70-31 38 4. Mezőhegyes 28 16 6 6 55-28 38 5. Mezőber. 28 16 5 7 72-38 37 6. Szeghalom 28 15 6 7 65-40 36 7. Füzesgy. 28 15 9 8 64-41 31 8. Nagyszénás 28 12 6 10 69-54 30 9. B.-szenta. 28 11 3 14 59-60 25 10. Medgyese. 28 10 4 14 58-81 24 11. Kondoros 28 10 3 15 49-66 23 12. Csorvás 28 6 5 17 30-59 17 13. Battonya 28 6 4 18 32-72 16 14. Üjkígyós 28 5 6 17 48-84 16 15. Kasza.-Nb. 28 1 2 25 17-134 4 Felvételünk a Bcs. Agyagipar—Békésszentandrás mérkő­zésen készült, a csíkos mezes békéscsabaiak nyertek 2—I-re Fotó: Gál Edit Boldog születésnap Ferjánczék nyerték a Barum Rallyet BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csata János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapiizeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzilnk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom