Békés Megyei Népújság, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-20 / 144. szám

1987. június 20., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Üjoncőrjárat (f.) Vác először az NB l-ben A labdarúgó NB II. utolsó előtti fordulója döntött a feljutás kérdésében: a Vác és a Kaposvár szerezte meg az NB I-es jogot az egy év­vel ezelőtt a legjobbak kö­zül kiesett és oda vissza- igyekvő Bp. Volán és Csepel előtt. A Vác újonc lesz az NB I- ben, a Kaposvár viszont már ötödik alkalommal ját­szik a legmagasabb osztály­ban. A Váci Izzó feljutásával először van NB I-es csapata a városnak, sőt, Pest me­gyének. A labdarúgók sikere az egész várost megmozgat­ta, lázba hozta. Elég csak arra utalni, hogy a szerdai, Nyíregyháza elleni mérkő­zést 9000 néző látta, vagyis minden harmadik váci lakos ott volt a stadionban. Haász Sándor edző gyors sikert aratott csapatával: ta­valy ősszel vette át a Vác irányítását, s mindjárt az élvonalba kormányozta. — Mivel két évvel ez­előtt már az NB I. kapujá­ban állt a Vác — egyetlen hellyel csúszott le a felju­tásról —, "kezdettől a fel­sőbb osztály felé „kacsin­gattam" — mondta a 42 éves szakedző. — Igaz, a hi­vatalos elképzelés csupán az élmezőnybe kerülés volt — elvégre tavaly kis híján ki­esett a csapat —, hamar si­került azonban rábeszélni a játékosokat a merészebb cél megvalósítására. Illetve, volt olyan játékos, akit nem is nagyon kellett győzködnöm, mert sokan álmodoztak ar­ról, hogy az NB I-ben foly­tassák pályafutásukat." Ezt pedig a legegyszerűbb úgy elérni, ha feljutunk az él­vonalba! Ősszel csak a hatodik he­lyen fordult a Vác ... — Igaz, de csak három ponttal voltunk lemaradva az éllovastól. Szinte az egész bajnokság alatt kézzelfogha­tó közelségben volt az 1-2. hely. Valójában azonban csak egy héttel ezelőtt kezd­tem bizakodni, amikor vá­ratlanul az élre ugrottunk. Ami elég volt az NB II- ben, nem biztos, hogy az NB I-ben is célravezető. — Éppen ezért szeretnénk erősíteni, de nem nagynevű, ám levitézlett játékosokkal, hanem tehetséges, tenni vá­gyó fiatalokkal. A legna­gyobb eredménynek azt tar­tanám, ha senki sem távoz­na el a csapattól. Most, hogy feljutottunk, több játékosom­nak alaposan mégnőtt az ázsiója. Éppen ezért nem is szeretnék senkit sem ki­emelni a siker részesei kö­zül, nehogy akaratlanul is „reklámot" csináljak ^ játé­kosszerzőknek. Azt azért el kell mondanom, hogy a ve­terán Váradi leigazolása jó húzásnak bizonyult, az egy­kori sokszoros válogatott ve­zéregyénisége volt — s talán még lesz is — a Vácnak. Hegyi EB-iutam Pécsett Az autó-, motorsportban a hét vége legrangosabb hazai eseményét a vasárnap 10 órakor kezdődő pécsi 25. nemzetközi Mecsek—Pannon autós hegyiverseny jelenti, amely egyben az Európa- bajnokság negyedik állomá­sa, továbbá az Alpok—Duna Kupa és a magyar bajnok­ság második versenye. Ki­lenc országból 144 verseny­ző nevezett. Az Európa-baj- nokságban külön értékelik a sorozatgyártású zárt autó­kat és a kétüléses, nyitott sportautókat. Rajthoz áll hat Európa-bajnok, köztük a két címvédő, a svájci Claude- Francois Jeanneret, illetve az olasz Mauro Nesti. Nagy várakozás előzi meg a ma­gyar bajnoki címvédő Kesjár Csaba szereplését, aki egy kölcsönkapott Forma Ford 2000 kocsival versenyez. Kes­jár elmondta, hogy idén a Forma—3-as NSZK bajnok­ságban is szerepel a Schübel versenyistálló tagjaként, s eddig három futamon in­dult, egy 11., 12. és 14. he­lyezést könyvelhetett el. Polster új vetélytársat kapott Néhány nappal ezelőtt már csaknem biztosnak tűnt. hogy a legjobb európai gól­lövőnek járó „Aranycipőt” az Austria Wien labdarúgója, Toni Polster érdemli ki. Az osztrák csatár azonban vá­ratlanul új vetélytársat ka­pott, ugyanis a Dinamo Bu­karest támadójátékosa, Ro­dion Camataru az elmúlt két fordulóban hat alkalommal vette be az ellenfelek kapu­ját, s így már csak egyet­len góllal van lemaradva Polster mögött. Mindkét já­tékos még két alkalommal lép pályára, így a versenyfu­tás teljesen nyílt. A legeredményesebb góllö­vők listájának élcsoportja: 37 gólos: Polster (Austria Wien, még 2 mérkőzést ját­szik), 36 gólos: Camataru (Dinamo Bukarest, 2) és Szi- rakov (Vitosa Szófia, 0), 35 gólos: McClair . (Celtic Glas­gow, 0). Az Orosházi Üveggyár felvesz kedvező munkakönyvi bejegyzéssel rendelkező ÉV-MÉRÖS VILLANYSZERELŐ ELEKTRIKUS SZAKMUNKÁSOKAT. BÉREZÉS: megegyezés szerint, az 5/1983. ME. rendelet figyelembevételével. JELENTKEZÉS: a gyár felvételi irodájában. OROSHÁZI ÜVEGGYÁR Köszönet a szurkolóknak A képünkön látható kupát a Magyar Labdarúgó Baráti Körök Szövetsége szavazata alapján a Békéscsabai Előre Spartacus szurkolótábora nyerte el az 1986 87. évi baj­nokságban. Annus Vince, a lila-fehérek ügyvezető elnöke azzal a kéréssel fordult hoz­zánk, hogy a klubvezetés megbízásából nyilvánosan is köszönetét fejezhesse ki a legsportszerűbb szurkolótá­bornak, a Kórház utcai lelá­tó állandó és lelkes labdarú­góbarátainak. Sporlnapközi A Békéscsabai Előre Spar­tacus tornaszakosztálya jú­lius 20. és augusztus 8. kö­zött sportnapközit szervez az általános iskolások ré­szére, amelynek fő helye a Kórház utcai tornacsarnok lesz, de mivel ígérik azt is, hogy a diákokat megtanít­ják úszni a három hét fo­lyamán — az Árpád fürdő­be látogatnak mindennap. A képességfejlesztő táborba június 22-től lehet jelent­kezni az egyesület torna­szakosztályánál. (Békéscsa­ba. Kórház u. fi.) Kézilabda Dunaföldvár—Oh. Honvéd Dózsa 25—24 (10—9). NB li­es férfi kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 100 néző. V. Hor­váth, Szűcs. Honvéd: TÖ­RÖK, Czikkely 1, GEDÖ 5, TÁBORI 12, Gazsó 2, Kiss 2, Skultéti. Csere: Zuba (ka­pus), Barta, Varsandán 1, Hajnal 1, Cseri. Edző: Mi- kus István. Kitűnően helyt­állt a honvédegyüttes az el­ső helyezett Dunaföldvárral szemben. A mérkőzésről mérkőzésre mind jobb já­tékot produkáló hazaiak lel­kesedésből és küzdenitudás- ból felülmúlták a vendége­ket. Végig egyenrangú el­lenfelei voltak a vendégek­nek, végül is a rutin dön­tött. Megyei bajnokság. I. o. Férfiak. (Zárójelben az if­júsági és serdülőeredmé­nyek.) Mezőberény—Mező­hegyes 30—31 (24—15, 29— 20), Szarvas—Gyomaendrőd 37—14 (45—15, 11—23), Kon­doros—Bcs. Volán -- (18— 16, —). Nők. (Zárójelben a serdü­lők eredményei.) Sarkad— Békés 24—34 (8—20), Mező- kovácsháza—Bcs. Előre Spartacus 19—26 (11—16), Bcs. MÁV—Csorvás 23—13, Doboz—Kamut 32—20 (4— 22), OMTK—Békésszentand- rás 16—15 (13—8), Bcs. MÁV —Sarkad 30—15. Dózer a tekepályán? A levelet — melyet június 16-án kézbesített a postás — első olvasásra alig akarták elhinni. Feladója a megyei kórház, címzettje a Gyulai Sportegyesület. „Korábbi tá­jékoztatásunk pontosítása ér­dekében értesítjük önöket, hogy a tekepálya bontását 1987. június 18-án megkezd­jük. Kérjük, hogy a saját felszerelésük elszállításáról ez ideig gondoskodjanak." * * * Az egykori járási hivatal épületének második emele­tén akaratlanul téved a sze­münk a hirdetőtáblára. A hi­vatalos közlemények mellett egy piros filccel „erősített” tabella is látható rajta. A városi tekebajnokság vég­eredményét teszi közzé, az aláhúzás pedig azt adja tud- tul, hogy az Élésker csapata ezüstérmes! Nyomatékül mellé tűzve a csillogó érem is. Lám, ennél a vállalatnál biztos sokan szeretik a spor­tot, mi több, űzik is. Leg­alábbis a tekét, amely mi ta­gadás. bármilyen szép ha­gyományokkal rendelkezik is, megyénkben talán ötve- nen ha versenyszerűen fog­lalkoznak vele. A „szom­szédban". az Állategészség­ügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hivatalában dr. Gyarmati Sándor a kopogás­ra azonnal ajtót nyit. A já­rási-városi főállatorvos hig­gadtabb, mint vártuk. — Ez csak a látszat. Te­hetetlennek érzem magam, dühös vagyok. Annyi év munkája látszik kárba vesz­ni napok alatt. A levélről még nem is mertem szólni a játékosoknak. Éppen tegnap hivott az egyik, hogy Szom­bathelyen talált kínai tor­nacipőt, tudja, azt a zöld talpút, egyedüli, ami nem csúszik a műanyag pályán. Fogadtam volna azzal, hogy a miénken már semmilyen cipő sem csúszik, mert na­pokon belül lebontják?! Tesz egy kört az asztal körül, majd dossziét vesz elő. — Hosszú ügy ez, nem is tudom, hogy vissza men- jek-e most az elejére? — Hogyne! * * * — A gyulai tekecsapat 1972-ben esett ki az NB li­bái. Akkor még a Béke su­gárúti pályán játszottunk, te meg az I. o. csapatbaj­nokságot, melyen nyolc csapat — a Bp. Spartacus, Ü. Dózsa, BHSE, Kecskemé­ti SC, Tatabányai Bányász, Miskolci VSC, Szolnoki H. Kilián SE és a Bcs. H.Szal- vaf SE — vett részt. A békéscsabaiak első el­lenfele a Bp. Spartacus gár­dája • volt, az összecsapást a fővárosiak 12:2-re (53:5 se­gédpont) nyerték. A szalvai- sok taktikai okok miatt nem álltak ki az első csapatuk­kal, mivel ezután a rivális Szolnoki Kilián következett az I. osztályú minősítésért. A versenykiírás értelmében, amelyik csapat kétszer egy­más után vereséget szenved, kiesik az I. osztályból. A szolnokiak ellen nagy küz­delemben, fej-fej mellett haladt a két csapat, végül is 7:7 lett az eredmény, de segédpontok alapján 25:23- ra a Szalvai nyert. A dobogós helyért a Ta­tabánya gárdája követke­zett, amelv korábban nem kis meglepetésre legyőzte a KSC-t. Jó mérkőzésen a Bányász ellen magabiztos Szalvai-siker született, a persze, én csak állító vol­tam. Jött a városközponti építkezés, és vele egy ígéret, hogy egyelőre települjünk át a kórházi pályára, előbb- utóbb felépül az új létesít­mény is. Tudja, a tekézők fegyelmezett és lelkes embe­rek, a legfontosabb számuk­ra, hogy játszhassanak. Jó­szerivel teljesen saját pénz­ből, sokáig fütetlen pályán, mostoha körülmények között edzettünk és versenyeztünk, miközben mindig tudtuk, hogy ott lebeg felettünk Da­moklész kardja. A kórház­ból előbb utóbb ki kell köl­tözni, a rekonstrukció miatt lebontják a pályát. Ennek fontosságát senki sem vitat- ' ta, ma sincs ellenvetésünk. Amikor az kerül a mérleg egyik oldalára, hogy tarta­lék fűtési lehetőséget kell biztosítani a kórháznak, és ehhez hely kell az olajtar­tálynak, ezzel szemben nem versenyezhet érvként, hogy kell a tekepálya a 30 spor­tolónak. Ezt nagyon kihang­súlyoznám. Mert nem szeret­ném, hogy ránksüssék a bé­lyeget: veszélyeztetjük az egészségügyi ellátást... Talán térjünk vissza még a sportág eredményeinek alakulására. * * * — Szóval fennmaradt a szakosztály, és játszottunk az NB 111-ban. Négy éve azon­ban minden bajnokság haj­rájában kopogtatunk az NB II ajtaján ... Tavaly aztán sikerült, és magam sem hit­tem volna, mennyi támoga­tója van a mi kis szakosz­tályunknak. Akárkihez men­tem a városban, azonnal se­gítettek. Még a fűtést is el­intézték, meg aztán olyan melegítőket kaptunk, hogy azelőtt nem is láttam ilyet a mi játékosainkon. És ra­gyogóan sikerült első NB li­es évünk: 8. lett a csapat, a 26 mérkőzésből 14-et meg­nyertünk, egyszer döntetlen volt és 11 vereségünk van. Vidéken öt pontot szerez­tünk, ami nagyon nagy szó, minden elismerés megilleti háromgenerációs csapatun- Striffler György, Szák György, Jevuczó István és jómagam tartozunk a meg­lett csapattagok közé, Püski Lajos, Oláh Sándor, Nagy István és Sárközi József képviseli a „középosztályt”, tehetséges két ifistánk pe­dig Bálint József és Gergely István. És most, ilyen szép sikerrel a hátunk mögött, le­het hogy visszalépni kény­szerülünk a bajnokságtól. Battonya nagyon messze van, a mezőberényi pályá­ból raktár lett, a békéscsa­bairól nem sokat tudok, de oda biztos olyan drágán jut­nánk be, hogy ... Kinéz az ablakon, látszik, magában már ezerszer is számba vette valamennyi le­hetőséget, amivel megment­hetnék magukat. így folytatja: — Magyarországon 101, érti, százegy automata teke­pálya van, ebből négyespá­lya 45. A háromezres lélek­számú Szánkon is építettek. Békés megyében összesen három van, természetesen kézi állításúak. Egyedül Bé­késben nincs automata pá­lya. Térjünk vissza a kórház­hoz. Meddig kaptak koráb­ban határidőt a „kiköltözés­hez”? — Ha jól emlékszem, 1986- ban két év haladékot kap­tunk — szóban. Egy alka­lommal már úgy volt, hogy végünk, de megkerestem az Állami Építőipari Vállalatot, és a tervezett fűtőkazánt mégiscsak odébb építették pár méterrel. S, mert volt hely, maradhattunk. A mos­tani levelet a múlt héten egy telefon előzte meg, és az előzménye tulajdonképpen az volt, hogy a tekepálya he­lyére tervezték az olajtar­tályt. Pedig még mindig van ott hely, legalábbis annyi, hogy ne kelljen dózerrel szétrombolni a mi öregecske, de mégis sok szép emléket, sikert hozó pályánkat. 493 a pályacsúcs, Oláh Sanyi ütöt­te a Salgótarján elleni mécs­esén. * * * Az új pálya tervei egyéb­ként már készen vannak. Az Erkel Filmszínház udvarán építik majd meg, de leg­jobb esetben is csak jövő őszre. De mi lesz addig? Ta­lán mégis van megoldás, amellyel átmenetileg megol­dódna minden. Talán ha új­ra megnéznék a tervrajzot. Talán, ha a kivitelező még- egyszer bajárná a helyszínt és azt mondaná: megpró­bálják úgy megépíteni az olajtartályt, hogy maradhas­son a pálya is. Talán a me­gyei kórház vezetői is adná­nak még egy utolsó haladé­kot. Talán. Fábián István Csb: bronzérmes a Szalvai SE csabaiak 9:5-re (32:13) nyer­tek, végül is a dobogóra áll­hatták. Az 1987. évi I. o. cselgáncs­csapatbajnokság végeredménye: 1. BHSE, 2. Bp. Spartacus, 3. H. Szalvai SE, Ü. Dózsa. Az I. osztályból kiesett a Miskolci VSC és, a Szolnoki H. Kilián SE. A békéscsabaiak közül ki­emelkedőt nyújtott, mindhárom mérkőzését megnyerte Gyáni, Domucza és Auer. De jó telje­sítményt nyújtott Horváth, Kán­tor, Szojka, Jantyik és Alexi is. * * * A BHSE ifjúsági II. kor­osztályú rangsorversenyén a szalvaisok eredményei. 68 kg (12): 1. Durszt. 72 kg (11): 5. Zsilinszki M. 83 kg (9): 3. Lipták. * * * A szegedi körzeti serdülő­rangsorversenyen hat szak­osztály 89 dzsúdósa lépett tatamira. A Békés megyei­ek eredményei. 35 kg (12): I. Szabó (Elek), 2. Kisföldi (Bcs.), 3. Papp (Bcs.), Bú­kor (E.). 40 kg (11): 2. Un- gor, 3. Pugymer (mindkettő Elek). 44 kg (13): 3. Panda (E.). 48 kg £8): 3. ősi (Bcs.). 52 kg (9): 1. Kéri, 2. Palyik, 3. Halmágyi (mindhárom Békéscsaba). 56 kg (6): 3. Baeszán (E.). 60 kg (8): 2. Brand (E.), 3. Kardos (Bcs.). + 68 kg (3): 2. Dobra (Te­lekgerendás). A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság gyulai csoportjá­nak végeredménye: Felnőttek 1. Vésztő 2. Doboz 3. Bcs. MÁV 4. Körösiad. 5. H. Szalvai 6. Kamut 7. Kétsopr. 8. Gy. Köröst. 9. Kard.-örm. 10. Gyulavári 11. Gerla 12. Dévaványa 13. Sarkadk. 14. Bucsa 15. Tarhos Ifjúságiak 1. Gyulavári 2. Doboz 3. Vésztő 4. Dévaványa 5. Bcs. E. II. 6. Gy. Köröst. 7. Kard.-örm. 8. Kétsopr. 9. Bcs. MÁV 10. Gerla 11. Körösiad. 12. Bucsa 13. Kamut 14. Tarhos 15. Sarkadk. 28 19 6 28 18 6 28 15 5 28 14 7 28 15 4 28 12 9 28 14 5 28 13 4 28 12 6 28 8 8 8 5 5 8 7 4 3 7 3 4 21 29-103 10 60-24 44 72-23 42 74-46 35 62-45 35 62-43 34 64-36 33 59-45 33 69-49 30 49-47 30 57-66 24 38-63 21 41-66 18 36-62 18 31-85 13 28 26 28 22 28 19 28 16 28 15 28 14 28 14 28 13 28 11 28 28 28 28 28 28 * * * 2 ­1 5 6 3 5 7 5 8 4 10 2 12 4 11 6 11 4 17 3 18 2 20 2 20 3 21 7 19 166-18 54 85-26 45 79-25 44 65- 32 37 108-46 35 58-45 32 57-50 30 66- 62 30 50-42 28 41- 90 18 47-93 17 42- 93 14 41-98 14 17-103 11 28-127 11 Nagyszénási TSZSE—Killburg 2—2 (l—i). Nemzetközi barátsá­gos mérkőzés. Nagyszénás, 400 néző. V.: Korim. A megyei I. o. labdarúgó-bajnokság ezüst­érmes csapata a helyenként nagyiramú, élvezetes találkozón nagy küzdelmet vívott a ha­sonló képességű NSZK tartomá­nyi bajnokságban szereplő ven­dégcsapattal, amely végül is igazságos pontosztozkodással zá­rult. G.: Szpisják, Sebestyén (ll-esből), ill. Schakat, Gintautas. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes : Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom