Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-29 / 125. szám
1587. május 29., péntek 0 könyv ünnepén Éévről évre mind kedvesebb ismerősünkként tér visz- sza az ünnepi könyvhét. Hívogató halmok emelkednek a legkülönfélébb témájú művekből, mintegy arra intve a vásárlót és a nézelődőt: a könyvtől és attól a szellemi tápláléktól, mert önmagunkat szegényítenénk, ha az olvasmányokat kiszakítanánk életünkből arra hivatkozva, hogy a napi munka fáradsága után ugyn kinek van kedve olvasni, művelődni... Voltak a könyvnek is nehéz korszakai. A harmincas évek elején máglyák tüze lobbant fel, s a gyújtogatok arra figyelmeztették a világot: csak azt a szellemet tűrik meg, amit a megmaradt, a veszélytelennek hitt olvasmányok sugallanak. Akkor a szellem legjobbjai védekezésül könyvek bástyája mögé húzódtak, abban a csalfa reménységben, hogy védelmet találnak a fenyegetett világban. „írok, mit is tehetnék...” — sóhajtott fel Radnóti Eklógájában, mert ágyúk dörgése és bombák robbanása közben is megjelentek a nyomtatott művek, ismerősen békés tájakra hívogatva olvasóikat, azt sugallva nekik, hogy a jeges telek után fellobban még majd a nyár. Voltak a könyvnek nagy korszakai is. A hódítások kora. A hétköznapi munkában eldurvult eres kezek nyúltak utána, szerszámnyéltől sebzett tenyerek simogatták borítóját, előbb bizonytalan, majd mind biztonságosabb szempárok futottak végig a sorokon, s a könyv készségesen útra kelt, hogy mindenhová eljuthasson, és mindenütt hirdethesse a jó ügyet az irodalom és a tudomány, az ismeretterjesztés és a szórakozás örömét. Akkor már megtanultuk, hogy a könyv leginkább nem bástya, nem védekezés, hanem ablak, melyet a világra nyithatunk, hogy beszökjön rajta a fény, a tudás, az a meghittség, és békesség, melyről az írók mindig is álmodoztak. A könyvek hívogatón nyitották oldalaikat, hogy ráismerhessünk rajtuk önmagunk és a világ jobbik arcára. Aztán társunk lett a könyv, hétköznapi ismerősünk, magától értetődő természetességgel gyűjtöttük, lakásunk tárgya és dísze lett, barátunk, akit napról napra köszönthetünk, aki mindig új és izgalmas híreket mond el. igazi barát; nem önző, hanem a másikat gazdagító. Megtanultuk elválasztani a jót és a gyengébbet, megismertük az írókat, akik jelenlétükkel még hitelesebb, még szebb ünneppé tették egy-egy könyv megjelenését. Számon tartottuk, melyik kelt hosszabb-rövidebb vándorútra ismerőseinkhez, s amikor visszaérkezett, úgy köszöntöttük, mint aki hiányzott, újra a fejünk fölé tettük, végiglapoztuk, s szeretettel üdvözöltük Ivan Ilji- cset, a Thibault-fiúkat. Bébét és a többieket, akik hozzánk hasonló emberek voltak, s azok is maradnak, míg van könyv, és lesz olvasó. A könyvek nem vitatkoznak, csak a kritikusok. A könyvek békében sorakoznak egymás mellett, szívélyesen köszöntik egymást, mert ők bölcsek, és jól tudják, mindegyiküknek megvan a szerepe, a küldetése az emberi életben. Ezt teljesítik, s közben talán el is mosolyodnak a szenvedélyes vitákat hallva, melyek mindig azt bizonyítják, hogy a könyv kihívás is, melynek meg kell felelnünk azáltal, hogy olvassuk, értékeljük, s elgondolkodunk rajta. Most ünnepel a könyv és a könyv ügye. Várakozva figyel, és bízik bennünk, hogy nehezebb időszakunkban sem hagyjuk magára, hiszen most is ad. gazdagít, és teljesebbé teszi életünket. Rónay László Hogyan szórakoznak a gyulaiak? Szolgáltatások a megyei könyvtárban „Közel két éve működik már intézményünk az új épület falai között, s vége felé jár az a megújulási folyamat, amellyel munkaszervezésünket, állományalakítá- sunkat és nem utolsósorban szolgáltatásainkat kívántuk hozzáigazítani az új követelményekhez. Eddig is gondosan számon tartottuk — a változások megfontolásánál figyelembe vettük — a könyvtárosszakma és a könyvtárhasználó közönség visszajelzéseit, melyek sokszor segítették munkánkat. Ezúttal azonban értő, rendszeres könyvtárhasználók és az intézmény vezetői, valamint könyvtárosai találkozását kívánjuk megszervezni észrevételek, javaslatok, kérések és ötletek összegyűjtése céljával. Tisztelettel meghívjuk önt erre a találkozásra ...” Többen kaptak ilyen levelet a közelmúltban a Békés Megyei Könyvtártól. Volt, aki eljött a találkozóra, mások utólag — telefonon vagy személyesen — mondták el tapasztalataikat az intézmény szolgáltatásairól. E meghívás előzményeiről, s a beszélgetések tanulságairól kérdeztük a minap dr. Ambrus Zoltánt, a Békés Megyei Könyvtár igazgatóját: — Olvasóink véleményét általában ismertük korábban is, hiszen minden alkalommal, ha eljönnek hozzánk, lehetőségünk van, hogy megkérdezzük őket, elégedettek-e vagy sem. De kérdés nélkül is jelzik, ha tisztességes a kiszolgálás, vagy ha ezt, vagy azt a könyvet hiába keresték.. . Szerettük volna e közvélemény-kutatásnak szervezett módját is bevezetni, hogy megismerjük bizonyos rétegek könyvtárhasználati szokásait. Túl a szakirodalmon, azokra a speciális vonásokra, igényekre voltunk kíváncsiak, amelyek itt, ebben a könyvtárban jellemzőek. — Beszélne azokról az olvasói rétegekről, melyekkel kiemelten foglalkoznak? — Talán az egyetemistákat, főiskolásokat említeném elsőként. A kérdés mindig az, hogy speciális tanulmányaikhoz megtalálják-e nálunk azt a szakirodalmat, mely számukra az adott vizsgaidőszakban elengedhetetlenül szükséges. Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, több kurrens könyvet anyagi okok miatt nem tudunk megfelelő példányban beszerezni, utólag pedig a mai könyvkereskedelem formái közt képtelenség pótolni e hiányosságokat. Ezt már csak azért is fájlalom, mert úgy gondolom, ha itt a könyvtárban sok pozitív élmény éri ezeket a fiatalokat, akár ezen keresztül is idekötjük őket, biztosabb visszajövete- lük a megyébe. — A másik réteg? — A középiskolások eddig igazából jó könyvtárat, könyvtári szolgálatot nem vehettek igénybe. Nagy figyelmet kell hát szentelnünk rájuk is, hiszen a megye fejlődéséhez sok jó szakmát képviselő, középiskolát végzett fiatalra van szükség. Olyanokra, akik képesek továbbképezni magukat. Ebben segíthetünk mi. A harmadik réteg a nyugdíjasoké. Közülük sokan lelkes és értő használói könyv- tárunknaki ám meggyőződésem, hogy többen tölthetnék hasznosabban megnövekedett szabad idejüket, akár nálunk. Lehet, hogy elébük kellene menni? Lehet, hogy egyéb programokat is kellene biztosítani számukra? Mi mindenesetre mindent szeretnénk elkövetni annak érdekében, hogy még több idős ember legyen a vendégünk. S a legkisebbekről, a gyerekekről még nem is beszéltem. A közeljövőben a Hazafias Népfronttal egy könyvtárhasználati vizsgálatot indítunk körükben, mely bizonyára komoly tanulságokat hoz. — A cél tehát a nemrég összehívott tanácskozáson az volt, hogy így, szervezetten is kikérjék olvasóik véleményét ... — Számítógéppel sokféle adatot, statisztikát megtudhatunk, ám ezek mögött soksok egyéni vélemény húzódik meg, s nekünk éppen erre kell koncentrálnunk. Ezért próbáljuk ilyen és más formákban megismerni az előbb említett rétegeket. A jövőben létre szeretnénk hozni egy tanácsadó, gondjainkban osztozó közösséget is . .. — Végül is, milyen tapasztalatokkal zárult e tanácskozás, illetve az ezt követő elbeszélgetések? — Szerencsére sok örömteli megállapítás elhangzott, de voltak természetesen kritikai észrevételek is. A legnagyobb gond, hogy nem tudjuk biztosítani a könyvkiadásban megjelenő művek gyors beszerzését, s közkincs- csé tételét. Mire egy-egy kötet polcainkra kerül, már elveszti az újdonság varázsát. — A könyvtár kétéves működése alatt több új szolgáltatást is bevezetett... — Célunk mindig az volt, hogy egyre hatékonyabban kiszolgáljunk bizonyos speciális igényeket. Hogy csak egy példát említsek:, nemrég érdekes, didaktikus kiállítást nyitottunk a művészi grafika technikáiról. Tervezzük, hogy e kiállítást igény szerint vándoroltatjuk is. Vagy egy másikról, a legújabb szolgáltatásunkról: április közepe óta készítünk sajtószemlét. Közel 110 magyar nyelvű periodika folyamatos figyelését végezzük, s e sajtószemlét kéthetente eljuttatjuk mindazokhoz, akiknek úgy gondoljuk, napi munkájukhoz széles körű tájékozottságra van szükségük, ám bizonyos okok miatt nem rendszeres látogatói a könyvtárnak. A sajtószemléből — mely bizonyos írásokra hívja fel a figyelmet — kiválaszthatják azokat a cikkeket, riportokat, melyeknek saját területükön hasznát veszik az irányításban, a feladatok szervezésében. A jegyzéken szereplő írásokból, cikkekből 24 órán belül fénymásolatot készítünk. — Élnek-e lehetőséggel az érintettek? — Igen, bizonyítva. új szolgáltatásunk létjogosultságát. (Képünkön: a kiállítás, melyet idővel vándoroltatni szeretnének.) Nagy Ágnes Fotó: Fazekas Ferenc Emlékezzünk régiekre Százhuszonöt évvel ezelőtt halt meg Czigler Untai építész Jenei Kálmán közművelődési felügyelő az irodájában fogad. Nehéz volt összehozni a beszélgetést. Munkája nem az íróasztalhoz köti. Ügy is mondhatnánk: munkaideje nincs — munkája sok van... Azzal kezdem, hogy megismétlem a cím kérdését, tehát: — Hogyan szórakozik ma a gyulai dolgozó? — Pontosabb lenne a kérdése, ha az iránt érdeklődne, hogy mennyit szórakozik? Nos, erre lakonikus választ tudok adni; egyre kevesebbet. — Oka? — Napjainkban a tevékeny embernek egyre kevesebb szabad ideje marad. Szinte kivétel nélkül mindenki végez valamiféle kiegészítő munkát, hogy anyagi jövedelmét növelje. Ezzel megbomlik a „háromszor nyolc” harmóniája: nem beszélve arról, hogy ezek az emberek mind fizikailag, mind szellemileg elfáradnak. Ágyba kívánkoznak, hogy holnapra újratermelhessék munkaerejüket. .. — Mégis..., mi iránt érdeklődnek a leginkább, maradék szabad idejükben? — Erre hadd válaszoljak két szélsőséges példával: a Jókai Színház a közelmúltban mutatta be nálunk az Argentin szimfónia című drámát. A négyszáz bérletből mindössze, írdd és mondd, hetvenen ültek a nézőtéren. . . Az egyik vidéki nagyvárosban fellépő „3+2” együttes műsorát sok ezer ember nézte-hallgatta végig, szinte teljesen megtöltve a sportstadiont, és visszatapsolták a „Kombiné, kombiné, csipkés kombiné. . .” kezdetű, nem is tudom, mit. — önöknek, népművelőknek feladata a dolgozók iskolán kívüli, jellemformáló művelése, nevelése. Mit tehetnek ezért? — Az előbb említett szélsőségek között kell úgy dolgoznia a közművelődésnek, hogy szórakoztató programokkal felrázza, felüdítse a fáradt embereket, természetesen úgy, hogy az igényesség mindig szem előtt legyen. Arra a kérdésemre, hogy a gyulaiak mennyire látogatják a Várszínház rendezvényeit, Jenei Kálmán a válaszért az igazgatóhoz irányított. — Hadd mondjak néhány számadatot: egy nyáron általában a harmincnégy előadást tizennégyezer ember tekinti meg. Évről évre színesedik a repertoár, s az utóbbi években szinte ugrásszerűen megnőtt a gyulai dolgozók érdeklődése — válaszolta a megismételt kérdésre Havasi István, a Gyulai Várszínház igazgatója. Ternyik Ferenc ' Az utókor kedves kötelessége, hogy időről időre megemlékezzen az előttünk járókról, akiktől sokat kaptunk és tanulhattunk. E kötelességünknek teszünk most eleget, amikor megemlékezünk az egykori híres építészdinasztia megalapítójáról, Czigler Antalról, aki 125 éve hagyott el bennünket. Munkái, építészeti alkotásai azonban ma is mutatják szaktudását és alkotói készségét. A Czigler család három nemzedéken keresztül szolgálta a hazai építészet ügyét. Czigler Antal bevándorolt svájci család sarjaként 1767- ben született Szerém vármegye egyik mezővárosában, Cserevitsén. Az utolsó török háborúban jelen volt Belgrád (1789. október 9.) és Szendrő várának ostrománál. E várak bevétele után szülővárosa a katonai szíjgyártó műhely felügyeletével bízta meg. Később a technikai szaknak szentelte magát, és Bécsben tanulmányokat folytatott, majd Pesten a Rókus kórháznál mint másodfelügyelőt alkalmazták. Építészmesteri jogot szerzett. Az 1801-es gyulai nagy tűzvész után gróf Wenckheim Ferenc Gyulára hívta a leégett urasági kastély megújítására. Ettől fogva 60 éven át a Wenckheim család szolgálatában állott. Lakása Gyulán, az egykori Harruckern tér 3. számú ház volt. (Ma az Áfész vas-műszaki boltja van a helyén.) Működési területe Békés és részben Arad, Bihar és Heves megyékre terjedt ki, ahol majd minden nyilvános és más nevezetesebb lakóház, gazdasági épület, templom, kastély az ő műve volt. Nemes szívű, segítőkész ember volt. Az 1817—18-as éhínség idején több száz köböl gabonát osztott ki a szű- kölködők között. A mai 2. sz. iskola bővítéséhez 1819. december 16-án 1000 forintot adott. Igen népes családja volt. Antal építész, Ferenc kovács, János és József tanár Békésen. Az építőművészeten kívül gazdálkodással, különösen szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozott, és több éven át gabona- és sertéskereskedést űzött. Gyulán 1809 tavaszán egy kőre járó szárazmalma és olajtörő malma volt. Jókora vagyona öregségére elfogyott. Szegény emberként halt meg. A halál 1862. május 29-én érte Ökígyóson, és ott temették el. Temetéséről Vidovich György alispán gondoskodott. Építészeti alkotásai közül néhány: gyulai kastély újjáépítése (1801—1803), gyulai ref. templom, torony, parókia épület rendbe tétele az 1801-es tűzvész után (1801—1804), görögkeleti templom (Gyula) megépítése (1802—1812), Erkel tér 1., 100 éves cukrászda (1801— 1802), Városház út 26., The- zarovits-ház — ma a vízügyi igazgatóság (átalakítva 1908-ban), Gyula, Vértanúk útja Bárdos híd — négyívű téglahíd — (1807—1808), Békéscsabán az evangélikus nagytemplom (1807—1824) (társaságában volt Hoffer József óaradi kőműves és Pumberger Ferenc aradi erődítményépítő-mester), Tótkomlós, Luther utca 1 , evangélikus parókia (1830) klasszicista stílusban, Sarkad, Vasút út 2., Almásy- kastély klasszicista stílusban (1829), Mezőberényben, Kö- rösladányban, Dobozon, Szentesen, sőt Herkulesfür- dőn is megtalálhatók alkotásai. Antal fia szintén építész volt. D. Nagy András A Körös Volán teherforgalmi üzemegysége tehergépkocsivezetőket KERES FELVÉTELRE. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Szarvasi út 103. szám. Ami a levélből
