Békés Megyei Népújság, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-05 / 104. szám

1987. május 5., kedd KÉPERNYŐ Kabaréról kabaréra Hol van már az az idő, amikor „a” kabaré jószerével az egyetlen szilveszteri adás volt csupán, a tévében, igaz ki­adósán, kora estétől majdnem kivilágos kivirradtig. Ahogy viszont egyre inkább uralkodó lett az a nézet, hogy micso­da — szinte kínos — dolog tisztán kabaréból állni az év utolsó estjének, úgy szaporodtak a közbeeső időben az ilyen műsorok. Újabban Telekabaré címen havonta, a leg­újabbat — a Megengedett sebességet — pedig mindjárt másnap, május elsején követte a Szeszélyes évszakok, ami szintén hasonló műfaj. Szó se róla, kell a nevetés, kell a derű, kívánjuk, jólesik. Csak pont egymás után? De mivél szép asszonyban kicsi hiba nem nagy kár — hogy én is folytassam a Kálmán Imréék öreg dadájának mindenre kádenciát mondását —, ha nem vártunk többet, még elégedettek is lehettünk. 'Elütöttük az időt. A napsü­téssel szabadba csalt, az elmaradt kerti munkák pótlásába belefáradt népek nyugodtan pihenhettek, a két műsor egyi­ke sem izgatott fel senkit, viszont időnként jóízűt lehetett nevetni. Mint Sándor György produkciójának a kíváncsi kamera részén, vagy a Vitray és az önjelölt parodizálásán, s a lakótelepi lakodalmon még hahotázni is. Antal Imre műsora pedig a régebbi évszakokhoz képest egészen jó volt. Szellemesen indult Gálvölgyi — régebbi — paródiá­jával, A felvonulók kérték cíművel; igazi kabarészám volt remek játékkal A néma ember, s frenetikus burleszk a Benny Hill „mutatványa”. Az igazi mégis — és ezen érde­mes elgondolkozni — a Tom és Jerry című rajzfilm volt, a félholtat is kacagásra ingerlő rengeteg ötletével. Életrajzfilm A színész-, író, zeneszerzőféle művészember iránt a kö­zönség érdeklődése kétféle. Az egyik a művek felé fordul, csak azt nézi, értékeli, mint az alkotó megtestesülését, a másik az emberre is kíváncsi és nem csak művekkel kap­csolatban, hanem a napi, személyes életéről is tudni ákar mindent. Csakhogy a sikeres élet nem biztosítéka a sikeres filmnek, már ha drámai szempontból ítéljük meg, és nem csupán azt nézzük, hogy jó alkalom — mint Kálmán Imre esetében is — a múlt és a kellemes zenei betétek felidézé­sére, illetve beillesztésére. Az operettzene királyának, s ugyanakkor a becsületes, szerény ember sikergazdag éle­tének fölvázolására, mint az Elet muzsikája című magyar —szovjet filmben. De hát más is jár így. Az osztrákok az elmúlt hetekben rendezték meg a Strauss-filmjük világbemutatóját és az óriási költséggel készült film vegyes fogadtatásban része­sült. A gyönyörű díszletek, a fényűző ruhák, a festői szín­helyek, a híres amerikai sztárok — és a csodálatos zene dacára is. A Kálmán-film kiállítására serrr lehet panasz, ha — feltehetőleg — az előbbi pompáját nem is éri el. Va­lami más hiányzik belőle, nem az előbb fölsoroltak, me­lyek végül is csak kellékek, s azok is maradnak összekötő anyag híján. Gobbi Hilda - kötetlenül A Kálmán-film a szép halállal végződött — mert való­ban az, ha valaki az előbb még szólt, s aztán pár perc múlva örökre elalszik —, ez a portré meg azzal kezdődött. Talán nem is indokolatlan, csak nálunk szokatlan halálról beszélni olyan élővel, aki már megette a kenyere javát. Juszt László túltette magát ezen az előítéleten, s így ké­sőbb is sűrűn felmerült az élet és halál kérdése, különösen, hegy tavaly oly sok pótolhatatlan művészünk tűnt el a színről örökre. Ez a fajta indítás, s az eltávozottak emle­getése valahogy rányomta a bélyegét a beszélgetésre, s az a Gobbi, aki sohasem kerülgette a forró kását, még szóki- mpndóbb lett. De milyen is legyen az, akit saját halálának fölfogásáról, a kívánt utolsó szerepéről, vagy az elmúlás utáni helyéről az általa létesített színészmúzeumban, és eh­hez hasonlókról faggatnak? Nyilván, hogy azt mondja, amit épp akkor gondol, pláné, ha még a kudarcairól is érdek­lődnek. Mindezt egyáltalán nem kifogásként említem. Sőt. Ettől lett ez más, mint a megszokott színészportrék, s ez csak jó, mert annyira illett Gobbi emberi lényéhez a művészke­dés nélküli keresetlen őszinteség. S hozzá Juszt László bumfordi álnaívsága, s a halk, de kitartó rá-rákérdezés egyes dolgokra. Olykor ugyan megközelítette a szelíd erő­szakot, de egy biztos, új színt hozott a portréfilmek ripor­teri palettájára. Vas* Márta Figyelem, áramszünet! Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy hálózatépítési munkák miatt Áramszünetet tartunk Békéscsaba külterületén az alábbi helyszíneken és időpontokban: 1987. május 5-én 7.00—8.00 és 15.00—16.00 között, 1987. május 6-án 7.00—8.00 és 12.00—16.00 között az MSZMP Oktatási Igazgatósága mögötti kertekben, Borjúréten, Fényes egész területén, Gerlar—ölyved területén, Pósteleken és Bicerén. 1987. május 5-én 7.00—16.00 és 19-én 7.00—16.00 óráig a borjúréti szivattyúnál a Körös csatorna másik oldalán és a szivattyú melletti kertekben. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni. démasz-üzemigazgatósAg, BÉKÉSCSABA. „LÁTÓ-HÚS” Ballagok kajlaságai „Tanárpanasz: — Gyerekek, ennek a te­remnek nem jó az akuszti­kája. Nagyon visszhangos. — Talán, ha nem a falnak tetszene beszélni.. ért az ember, ha meghal, akkor is küzdjön.” „Mátyás halála után há­rom részre szakadt.” , ,Katona mondanivalója: meg kell dönteni a realiz­must, ha kell, erőszakkal is.” Szeghalomról Mint a rózsahimlő, úgy terjed. Az ára a készítőknek 15 forint, de odaadják 10-ért is. Szerkesztették, poénkod- tak, körmölték, és a sten­cilszobában összefestékezték magukat és egymást a Szeg­halmi Péter András Gimná­zium és szakközépiskola végzős tanulói. A felelőtlen kiadást engedélyezte, és a bulit elviszi az igazgató úr, aki maga is szereplője né­hány kedves sulipoénnak. Filozófiaórájáról adják köz­re például a következő ese­tet: Ákos nagy lendülettel kezd a feleletébe: — Szerintem egyáltalán nem helyénvaló, hogy . ■. — Na — vág közbe Igaz­gató úr — ide figyelj fiam, mondjad a saját vélemé­nyed, én nem szólok köz­be. .. LÁTÓ-MÁS — ez a címe az idei ballagó újságnak. A sete-suta karikatúrák között, mindenféle műfajú „suli­irodalom” helyet kap. A memoriter-turmix, ha nem is él meg, mint önálló vers- elegy, de jó képet ad arról, hogy hogyan férnek össze a fejekben a bebiflázott vers­sorok. Az Utolsó két sor: „De egy se merte mondani / Hass, alkoss, gyarapíts ...!” Színes leírások szólnak az iskolai és a tábori élet vi­szontagságairól Fülig Jimmy grammatikájával és a kuruc kor régies modorában. A ta­nárok az önkéntes tűzoltók rémtörténetéből értesülhet­nek, hogy mi történt a ba- kuci táborban, anno... Van itt toplista, folyamatábrás módszertani dolgozat az ab­lakon átugrás szakszerű mi­kéntjéről, pályázat egy filo­zófiai mondat értelmezésé­re, rigmusok, apróhirdeté­sek és rengeteg dolgozat- és felelettöredék, valamint aranyköpések rakása, amely- lyel Berettyót lehetne re- keszteni (ha már mosni nem sikerült belőle ...)! íme, néhány a húszkaráto­sok közül: „Szélső pádban^ — Mi potyorog itt mellet­tem? — Tanár úr hányja a bor­sót a falra .. Tanárnő: Mit jelent ez a szó: talpalávaló? Szpeni: Józsi! Irodalomórán (a téma A versenyló halála című re­gény) : — Mindig elfelejtem, me­lyik a ló és melyik a gazdá­ja .. .! (Gülszári — Tanabaj) * Változatok Az öreg halász és a tenger témájára: — Az öreg halász tulaj­donképpen víziszörny volt... — Az öreg halász korán kelt, a nap ilyenkor még fe­küdt ... — Mit nézett az öreg ha­lász? — Farkasszemet... * „Kupái Laci: Tanárnő, ki­mehetek a W. C.-re? Tanárnő: Menjél! Vigh Sanyi: Gyufád van? * Oroszórán, a tanárnő: — Hát Sándor, hogy fogod majd azt mondani Száseny- kának, hogy szeretnél vele elmenni? ... * Magyar dolgozatok: „A szabadságharc elbu­kott, ő (Arany) is kihaltnak érzi magát.” „Rómeótól én sokat tanul­tam, és szerintem az igazá­* Végül néhány közismereti bölcsesség, amit a LÁTÓ- MÁS-ból lehet felcsípni: — Ahhoz, hogy a nagy cé­lokat elérjük, küzdeni kell. A küzdés pedig halállal jár. — Marx 1848-ban lett marxista. — Régebben a vén cigány lánggal égett, de most fázik. — Kölcsey gondolata sze­rint, a nép a pusztulás után megérdemelné a jobb jövőt. * És egy az apróhirdetések közül: — Érettségi pillanatain­kat villamosszékre cserél­nénk. * Könnyű az újságírónak szellemeskedni a diákhumor legjavából! Más kérdés, hogy az pedig önzés lenne, ha legalább ennyit nem osz­tanánk meg olvasóinkkal ebből az igazából tőről met­szett, eredeti „tini-dili” gyűjteményből. Ugyanakkor azt sem kell bővebben ele­mezni, hogy milyen direkt módon mutatja be a leg­őszintébb korú fiatalok sze­mével a város- és megye­széli (nem perifériás!) alma mater mindennapjait a ka­maszok „publicisztikája”. A szeghalmiakét nyíltnak, csa­ládiasnak és vidámnak ... Az ilyen tükrök pedig min­den igényes pedagógusnak szükségeltetnek, általában nem hazudnak! Pleskonics András „Amerikából jöttünk... 0 leánykar magyar családoknál Az itt induló cikksorozat­tal a békéscsabai Bartók Béla leánykar kéthetes ame­rikai koncertkörútjáról szá­molunk be. Szólunk az uta­zásról, a hangversenyekről, a fogadtatásról, a vendéglá­tókról. E|fe arról is, milyen­nek láttuk New Yorkot, New Brunswickot és San Franciscót, illetve arról, milyen élményeket, tapasz­talatokat gyűjtöttünk az út során. Hogy éreztük magun­kat, mit láttunk az Ameri­kai Egyesült Államokból ? Műt jelentett a magyar ze­nét, hazánkat, városunkat képviselni a távoli földré­szen — erről is olvashatnak a folytatásos útibeszámoló­ban. Hét óra az óceán fölött Nem túlzás azt mondani, hogy a Bartók Biéla leány­kar tagjai gyakorlott uta­zók. Hiszen gyakran lép­nek fel Békéscsaba határa­in kívül is, nyáron tábo­roznak, részt vettek a Deb­receni Nemzetközi Kórus- versenyeken, és kétszer sze­repeltek már Angliában. Az 1981-ben alakult kórus Ráz- ga József karnagy vezeté­sével szép eredményeket, je­lentős sikereket mondhat magáénak, itthon és .külföl­dön egyaránt. De hiába „gyakorlott” uta­zó ez a negyven lány, még­iscsak nagy izgalom volt azon a hűvös, sötét hajna­lon, április 15-én, szerdán, amikor a városi tanács au­tóbuszával elindultunk Bé­késcsabáról Ferihegyre. Va­jon milyen lesz a repülés órákig az óceán fölött? Itt hagyjuk Európát, az öreg földrészt, két hétre. S ho­gyan fogadnak majd ben­nünket, tetszik-e a műsor a másik földrészen? Aztán né­hány praktikus kérdés: mi maradt otthon? Milyen idő­re számíthatunk Ameriká­ban, az óceáni áramlatok hatása alatti partvidéken? Hoztunk-e elég meleg ru­hát, s készültünk-e a Cali­fornia! nyárra? S nem utolsósorban: ízlik-e majd az amerikai konyha ? A hajnali buszozás után hosszas várakozás Ferihe­gyen, majd végre beszállunk a Boing 737-esbe, ami 8.40- kor indul. Kényelmesen megreggelizünk — hatezer méter magasságban —, s már landolunk is Frank­furtban. Onnan 13.20-kor in­dulunk tovább New York­ba, a 340 személyes Pan Am Clipperrel. (A clipper egyéb­ként eredetileg hajótípus volt, ezért viselnek pilótái ma is a tengerészekére em­lékeztető egyenruhát és sap­kát.) Naponta csak a Fan Am Légitársaság 7 gépet indít Frankfurtból New Yorkba, Washingtonba, Los Angelesbe, San Franciscó- ba, illetve Chicagóba, míg Londonból öt, Zürichből, a Swissair Légitársaságnak naponta 24 járata indul Amerikába. Körülbelül másfél óra re­pülés után hagyjuk el a szárazföldet, a jó öreg Eu­rópát; s ettől kezdve már csak víz látható, ha éppen látható, s nem takarják el a felhők. Az órámra pillan­tok, még (már? Hogy is mondjam, melyik időszámí­táshoz tartozom éppen?) 20 óra 15. Még: a magyar idő­számítás szerint. S még ra­gyogó napsütés, az ablak­üveg meg jégvirágos. A re­pülőgép óriási, két oldalt három-három, középen négy ülés van. Másodosztályon utazunk, előttünk az első osztály, a pilótafülke mö­gött, fölöttünk pedig az osz­tályon felüli rész. Amit nagyjából ebéd időben eszünk, az már jellegzetes amerikai löncs: szendvics, A Szabadság-szobor New York Cityben saláta, gyümölcs. Két filmet vetítenek. (Szerencsénkre még nem tudjuk, hogy a későbbi repülőutakon saj­nos majd megint ugyanezt a kettőt fogjuk ki.) A gép simán száll; nyugodtan le­het sétálni, írni, még szem­pillát festeni is. Még egy jó autó is jobban ráz, vagy le­galábbis himbál sima úton is, mint ez a hatalmas gép a magasban. Pedig néhány­szor erős légörvénybe kerül, ezt a pilótától tudjuk meg, amikor ismételten kéri, hogy kapcsolja be mindenki a biztonsági övét. Úticélunkhoz közeledve egyre többünket izgat, mit láthatunk fentről New York­ból, a hatalmas világváros­ból. Feltűnik, mennyire sza­bályosak, egyenesek a su­gárutak, az utcák, a telkek. A kertek többségében úszó­medencét fedezünk föl; fa­házak, vagy alumínium le­mezzel borított színes há­zak, viszonylag alacsony épületek. Ferihegyről Frank­furton át New Yorkig ösz- szesen 9 és fél órás a repü­lőút, ebből hét órát töltöt­tünk az Atlanti-óceán fö­lött. Amerikai idő szerint 15.35-kor (itthon 21.35) szél­iünk le a John-F. Kennedy Rrepülőtérre, ahol a kórust meghívó Concertworld szer­vező iroda autóbusza és képviselője vár ránk. New Brunswick-i húsvét A busz első négy napi szálláshelyünkre visz: New Brunswickba. A hosszú uta­zás, a készülődés, az izga­lom, az időeltolódás, az át-, állás bizony mindannyiun­kat eléggé igénybe vett. Mégsem tudja senki lehuny­ni a szemét, mert nem aka­runk semmit elmulasztani. Látni akarjuk a buszból is a lakosságát tekintve ma­gyar országnyi New York Cityt. Vég nélküli autóára­dat, ' kétszer négy (néhol kétszer hat) sávos autópá­lyák, elágazásoknál alul- és felüljáró utak, hidak kanya­rodnak, ívelődnek — nem győzzük kapkodni a fejün­ket. Felhőkarcolók: csak egy részük látszik, talán csak 30-40 emelet magasságig, a többi ködbe burkolódzik. A külváros olyan, mint bár­mely európai nagyvárosé: ipari létesítmények és lakó­negyedek váltogatják egy­mást, csak éppen az autótí­pusok mások: csupa széles, hatalmas kocsi. Egyre bel­jebb haladunk, közelebb a belvároshoz. Barna és vörö­ses épületek, Klinker-téglá- ból és vöröshomokkőből ké­szült házak. Bepillanthatunk a híres-hírhedt Manhatten- be, ahol szoros szomszéd­ságban együtt láthatók a pompás felhőkarcolók és a réges régen lebontásra ítélt mocskos-bűzös nyomorne­gyedek a rengeteg szemét­tel, rozsdás autóroncsokkal. Majd elhagyjuk a belvárost, a külső kerületeket is, s megdöbbentő szeméthegyek között halad tovább az utunk. Lám, New York City is szenved a szeméttől.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom