Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
NÉPÚJSÁG 1987. április 4., szombat o A település nevének Sarkad előtagja Sarkad közelségére utal. A -keresztúr névelem azzal állhat összefüggésben, hogy a falu templomát valaha Szent kereszt tiszteletére avatták fel. (Az Árpád korban nemcsak a szenteket, hanem Jézus keresztfáját is urazták.) Sarkadkeresztúr a múlt század közepén (1851) már népes település volt, 1211 lakossal. A századvégi lexikonok 1891-ben 2642 sarkadkeresztúriról tudnak és postahivatalról, valamint postatakarékpénztárról is említést tesznek. A község lélekszáma 1986. január 1-én 2178 volt. Fotó': Fazekas Ferenc Hazai tájakon Talpas ház Baranyában Baksay Sándor, a XIX. század romantikus-népies elbeszélője és néprajzkutatója így ír erről a tájról: „... a szigetvári járást Zselic néven futják be árnyékos erdős halmaikkal; apró falvak és díszes kastélyok tornyai villognak a völgyek százados fái közül, s kolostorromok sárgulnak a tetőkön...” A történelmi viharok és a szívós makacssággal pusztító enyészet azóta — ne feledjük, évszázadnyi időnél is több telt el — romokká változtatta itt, a féltucatnyi településből összeálló Dobsza történeti emlékeit: a hajdani Ceglédszentmiklós kolostorát és templomát, a völgybe- szaladó néhány száz lelkes falvak egykori udvarházait, a régi múlt hagyományos parasztházait. Ám a dobszaiak — úgy tűnik — kifogtak az idők múlásán. Ceglédpusztára a vendégségre magukhoz csalogatott Makovecz Imrével terveztettek Faluházat maguknak, a régi községben, a valamikori Nagydobszán pedig felújították az 1853-ban épített talpas házat. „Nem a ház szerez tiszteletet az urának, hanem az úr a házának...” — ismerték fel az ókori világ bölcsességét. Mert nemcsak rendbehozták a népi műemléknek számító egyetlen „öregtölgyből” faragott építményt, de kikutatták annak történetét gél. Hatalmas tölgyfa törzset hoztak be az erdőből és szekér-hátuljára feltámasztva, nagy fűrésszel és szeker- cékkel talpakká és gerendákká formálták. Egyetlen fából vannak az épület talpai és koszorú-gerendái, hosszúságuk meghaladja a 14 métert. A gerendaváz felépítése után a gerendák közé keményfa karókat feszítettek, és polyvás sárral rakták meg, tapasztották be...” S következik a családfa: a | házat megörökölt fiúnak (Ruzsi Benked Istvánnak) mintegy 18 hold szántója, rétje szállással a falu alatt, és két szőlője volt, egyik a Csertei hegyben, a másik az Őrhegyen. S tovább: egy újabb Benked István részt vett az első világháborúban, s a Piave mellől, sebesülten tért haza a szülői házba. Az utolsó, Benked Ruzsi József 1980-ban halt meg. A „magva-szakadt család” házát a Baranya Megyei Tanács vásárolta meg azzal a szándékkal, hogy eredeti formájában helyreállítva, népi műemlékegyüttesnek és néprajzi gyűjteménynek vesse meg az alapját. Nemcsak a talpas ház született újjá, a régi formákat emlékezetükben őrző mesteremberek által, de berendezésében is az egykori XIX. századi parasztvilág, a tulajdonos Benked-család gondosan megőrzött tárgyainak jóvoltából. A kamrának használt „kis ház” is, a szükséges hozzávalókkal együtt meg- mentődött a hajdani istálló szerszámaival. A telek udvarán a helybeli fiatalok néha táncra perdülnek, dédanyáik és ükanyáik népdalkincsének dallamára. Ilyenkor feltámadnak a múltból megőrzött legendák: a falut a szigetvári Zrínyi-várral titkos alagút kötötte össze... Ami viszont hiteles adat a múltból: 1566-ban a megszálló törökök lebontották Nagydobsza égnek nyúló templomát, s annak köveivel erősítették meg Szigetvárt. Tóbiás Áron is. Az érdem Andrásfalvy Bertalan néprajztudósé, aki így foglalta össze a parasztporta történetét: „A házat 1853-ban öreg Benked András építette rokoni segítségA nagydobszai talpas ház SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomában Sarkadkeresztúr Emlékek a felszabadulásról Polgárőr karszalag Mindig valami különös elfogódottság vesz erőt rajtam, ha szüleim, nagyszüle- im régi kacatjai között matatok. Számukra emlék mindaz, ami felhalmozódott a padláson, a szekrények alján, számomra történelem. Hogy régiek a megsárgult fotók, a viseletes ruhák ez kétségtelen, s az is, hogy számukra hatalmas értéket jelentenek. De hogy muzeális értékük van-e, ezt soha nem tudtam eldönteni... Nemrég a Békés Megyei Múzeumi Szervezet igazgatójánál, dr. Szabó Ferencnél jártam, s beszélgetésünk úgy fordult, Hogy e ki nem mondott kérdésre is választ kaptam. — Gyakran elmosódnak a határok az értéktelen (vagy annak hitt) régiségek és a történeti anyagok között. Tipikus példák erre az 1944. őszéből, 1945-ből fennmaradt tárgyak, dokumentumok. Talán úgy foglalhatnám össze, hogy történeti értéket hordoznak azok a hagyatékok, melyek egy adott időszak jelentős eseményeihez, vagy egy ismert személyiséghez kötődnek. A napi élet szokványos tárgyai is megérhetnek erre, egy levél, egy vonat-, vagy mozijegy, egy igazolvány, egy plakát — mely valamiben első vagy utolsó a történelem folyamán. A kis ember napi életének jellemző tárgyai csakúgy jelenthetnek történeti emlékanyagot, mint a korabeli közigazgatás dokumentumai. .. * * * Hányszor hallgattuk otthon tátott szájjal mi, gyerekek a felszabadulás napjainak történetét. Nővérem egy pesti légópincében látta meg a napvilágot, így még ő sem emlékezhetett *a történelmi pillanatokra. És hány családban mesélnek még így az aprónépnek a háborús időkről, s a felszabadulásról? Ki gondolná, hogy e személyes emlékmorzsák is történeti értéket hordozhatnak. — A legtömegesebb emlékanyag az, ami a fejekben van — sorolta tovább a régmúlt kútfőit dr. Szabó Ferenc — ezek az emlékek sok színt, részletet megőriztek. Persze tudományos hitelességük csak a történeti forrásokkal szembesítve lehet. A legtöbb visszaemlékezés a pártarchívumokban, illetve nálunk található. És máris a téma kellős közepén jártunk, hiszen elsősorban az érdekelt, hogy megyénk múzeumai milyen anyagokat őriznek a felszabadulásról? A gyűjtés ma is folyik. Nincs könnyű dolga a történésznek, hiszen sokan elkerültek Békésből az egykori szemtanúk közül, így a megye határain kívül is legalább annyi írott és hordott forrás található, mint szű- kebb hazánkban. Arról nem beszélve, hogy a nagy, központi gyűjteményekben is érdemleges Békés megyei anyag van. — Megyénk történeti kutatásánál egy sajátos vonásról nem feledkezhetünk meg — folytatta dr. Szabó Ferenc. — Mai területének egyharmada 1950-ig más megyék része volt. így, a felszabadulás időszakára vonatkozó anyagok érdemleges részét Szolnokon, Szegeden, és Debrecenben kell keresnünk. Ezt már csak azért is látnunk kell, mert például a volt Bihar megyei területek történeti eseményeinek merőben más politikai színezete volt. * * * Otthon volt egy vázánk. Gránátból készítette valamikor egy katona. „Frontemlék” — mondták rá szüleim, alkotója névtelen maradt. Most, a múzeumban a váza párját is megtalálhattam. Sokszorosan. Egy-egy remekmű mind... — Megyénkben a felszabadulás időszakára vonatkozó legnagyobb gyűjtemény a mi múzeumunkban van. Ennek oka részben az, hogy a gyűjtőkörünk megyei, részben pedig, hogy több alkalommal rendeztünk itt ezzel kapcsolatos emlékkiállítást. Természetesen, ha valaki a felszabadulással kapcsolatos anyagok iránt érdeklődik, érdemes felkeresnie minden Békés megyei gyűjteményt, hiszen egyedi jellegű — s azt hangsúlyoznám —, nagyrészt személyekhez kötődő tárgyi és dokumentumanyag mindenütt akad. De ha már ide kopogtattunk be, maradjunk a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumnál. Szép gyűjteményük van a kommunista párt 1944-es vezetőinek személyes emlékanyagából. Különösen Szobek András hagyatéka értékes. A felszabadulás helyi és országos eseményei kapcsán érdemes megemlékezni a Gyöngyösi Jánostól idekerült tárgyakról, dokumentumokról is. — Megyénk az újjászületett demokratikus magyar sajtó hazája. Itt jelent meg 1944. október 11-én az első demokratikus újság, az „Alföldi Népújság”, s október 15-én az első kommunista lap, a „Népakarat”. A Vörös Hadsereg arcvonalpoliti- kai osztályának „Híradó” című, a lakosság számára íródott magyar nyelvű kiadványát a gyomai Kner Nyomdában nyomták. Az 1944 novemberében Szegeden létrehozott Szikra Könyvkiadó első könyvpéldányait is itt készítették. E lapok, kiadványok számos példányát őrizzük a békéscsabai múzeumban. Békéscsabán, Szarvason és Tótkomlóson szlovák nyelvű újságok, plakátok is készültek ... Amint a felszabaduláshoz és az azt követő hőskorhoz kapcsolódó emlékanyagokat próbáltuk számba venni, néhány olyan tárgydokumentum is szóba került, melyek még hiányoznak az amúgy igen gazdag gyűjteményből: — A felszabadító harcok emlékanyaga lehetne gazdagabb, bár például Békéscsaba 1944. szeptember 21—i bombázásáról, valamint az ez év végén rendezett gyűlésekről, az MKP vezetőinek korai látogatásáról aránylag jó fotóanyagunk van. Katonaruháink, fogolytáborban, katonaságnál fabrikált tárgyaink — öngyújtók, vázák — gázálarcok és hadd ne soroljam még mennyi tárgyi emlékünk összejött már, ám sajátos módon a második világháborús katonalevelek, naplók szerényebb számban kerültek hozzánk, mint az első világháború írott emlékei. A korabeli kommunista és parasztpárti visszaemlékezések mellett kevés a szociáldemokrata és kisgazdapárti emlékezés. Az akkori postások, kórházi dolgozók, kereskedők munkakörüknél fogva sok mindenről beszélhetnének még, emlékezéseikre nagy szükségünk lenne ... A gyűjtemény gyarapításáról tehát továbbra sem mondanak le. Nemrég Gyulaváriból kaptak szovjet katonákat ábrázoló, baráti sorokkal ellátott fotómásolatokat, melyeknek már csak azért is nagyon örültek, mert a kutatás egyik kiemelt szempontja a lakosság és a Vörös Hadsereg katonái között kialakult baráti kapcsolat dokumentálása. 1945 nyarától az MSZBT jogelődje, a Magyar Szovjet Művelődési Társaság megyei működésének dokumentumai is megtalálhatók a gyűjteményben. * * * Lám: ha családi ereklyéinket számba venném, jó pár fotó, emléktárgy bírhatna történeti értékkel, S hány padlás, pince őriz hasonló emlékeket a megyében ... Jó lenne egy általános nagytakarítás, hogy segítsük a gyűjtést. Most, amíg nem késő — gondoltam, miközben a múzeumi szervezet igazgatóját hallgattam. — A felszabadulás utáni időszak fontos problémaköre, dokumentálandó mozzanata, hogy a megye miként segítette a felszabadult Budapestet és az iparvidékeket élelmiszerrel. A másik ilyen témakör a nagybirtokrendszer szétzúzása, a földosztás. Nem tulajdonított a történetírás kellő jelentőséget a demokratikus hadsereg szervezésével kapcsolatos megyebeli emlékanyag gyűjtésére sem. Pedig a Viharsarok területéről átlagon felül jelentkeztek a- demokratikus hadseregbe. S a fel- szabadulás után újjáéledt ipar tárgyi emlékeit, első termékeit is szívesen őriznénk meg itt az utókor számára, legyen az szójababpörkölő, méznádprés, fatalpú cipő, vagy bármi. „Dögcédula” Hogyan is zárhatnám másként ezt a riportot, ha nem azzal: lássuk hát, mit rejt a „családi múzeum”? Fel- szabadulásunkról 1989-ben szeretnének újszerzeményi kiállítást nyitni, s azt követheti majd a munkásmozgalmi múzeum megnyitásának időpontja. Hátha tehe- • tünk mi is valamit, hogy szűkebb hazánk történetét megismerjék majd a múzeumlátogatók ! Nagy Ágnes Egy váza a sok közül Fotó: Gál Edit
