Békés Megyei Népújság, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-24 / 96. szám

1987. április 24., péntek tek: nyelvi szempontból jól használható könyvek, ifjú­sági és szépirodalom. Mind­össze néhány speciális szak­könyvet nem leltároztunk be. — Említette, hogy egy könyvtárossal indultak... — Ma három főhivatású könyvtárosunk van, illetve január 1-től már négyen va­gyunk. Hiába hirdettem meg az állást, szakképzett mun­katárs nem jelentkezett. Rá­adásul, akik korábban itt voltak, elmentek gyesre. fgy hát újra kezdtem a betaní­tást. Időközben a könyvtá­ri feldolgozás kövételmé- ményei is megváltoztak. A napi munka mellett folya­matosan át kell dolgoznunk a katalógusrendszert. Felnőtt olvasók érkeznek, súlyos kötetekkel. — A főiskolásaink, hu­szonheten iratkoztak be. Itt könnyebben megkapják a szakirodalmat, mint iskolá­juk székhelyén. Egyébként a község lakóinak 23 százalé­ka beiratkozott olvasónk. — A közművelődési könyv­tárak mindenütt igyekeznek a könyveken túl valami mást is nyújtani... — Mi is. Az előtérben év­fordulókhoz kapcsolódó sa­ját kiállításaink láthatók. Nem tudom, mennyire is­meri, hogy az SOS-gyer- mekfalun kívül itt nevelő- otthon is működik. Számuk­ra havonta kétszer, három tanulócsoportban feloldó, tananyaghoz kötődő foglal­kozásokat tartunk: rajzpá­lyázatot hirdetünk, diafil­meket vetítünk. Másokra is gondolunk: járt itt Czeizel Endre, vannalf itt sakkver­senyek, találkoznak a bé­lyeggyűjtők, és a TIT-elő- adások színtere is a könyv­tár. Minden, amit nem tud felvállalni a művelődési ház... — A könyvtár neve: Né­pek barátsága... — József Attilára gon­doltunk még, aki mint gö­rögkeleti vallású, ide, Bat- tonyára járt hitoktatásra. Azután mégis a „Népek ba­rátsága” név mellett döntöt­tünk. A történelem során itt mindig békében éltek az emberek. Az első és a má­sodik világháború idején, és ma is. — Huszonöt éve vezeti az intézményt. Hamarosan nyugdíjba vonul... — Nincs már más vá­gyam, mint mielőbb megta­lálni az utódomat! Kép, szöveg: Szőke Margit Új falukép Úlmosdon Egy kisközség felhívása Az álmosdi Kölcsey-ház olvasóköre és a helyi Búzaka­lász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet „Üj falukép meg­teremtéséért” címmel felhívással fordul az ország vala­mennyi kistelepülésének olvasóköréhez, kisközösségéhez, termelőszövetkezetéhez, oktatási intézményéhez, gazdasá­gi egységéhez. A hajdú-bihari kisközség országos moz­galommá kívánja tenni a települések meglevő értékeinek megmentését, a falukép formálását, szépítését. Ezeknek a teendőknek az elvégzéséhez mindenekelőtt a társadal­mi erők részvételére számít, a szűkebb hazájukat szerető embereket, a lokálpatrióta csoportokat szeretné mozgósí­tani. Álmosd község — amely 1971 óta Bagamér társközsé­ge — az ország keleti határszélén fekszik. A szép fek­vésű, közel kétezer lakosú település két ok miatt is méltó arra, hogy a nemzeti történelem jeles, megbecsült em­lékhelyei között tartsuk számon. 1604-ben itt vívta első győztes csatáját Bocskai István hajdúserege a Habsbur­gok felett. • Irodalomtörténeti vonatkozása pedig, hogy Kölcsey Ferenc itt töltötte gyermekéveit, majd .ide tért vissza tanulmányai befejezése után, hogy az álmosdi négy esztendő alatt első verseivel, leveleivel elinduljon azon az úton, amelynek beteljesedésekor XIX. századi literatúránk, reformkori politikai életünk legtisztább egyéniségévé vált. A hatvanas évek derekán a helyi kultúra néhány lel­kes szervezőjének kezdeményezésére gyűjtéssel, társadal­mi munkával és nem csekély állami támogatás megnye­résével megteremtették a Kölcsey-emlékház létrehozásá­nak feltételeit az ereklyeszámba menő hajlékban. 1968- ban nyitották meg; a XVIII. század utolsó harmadában épült, helyreállított udvarházban helyezték el a korabeli bútorokat, a költő egykori lakószobájában irodalmi em­lékeit, kéziratait. Szimbolikus megoldásnak is tekinthető, hogy az emlékházban helyet szorított magának a községi könyvtár. Az elmúlt közel két évtizedben — az emlékház létre­hozásának sikerén felbuzdulva — ez a hely a falu köz­életi, közösségi középpontjává vált. A könyvtárban a kezdetektől azt is szorgalmazták, hogy a falu minden rétegét megnyerjék, a művelődés ügyét valóban köz­kinccsé tegyék. Szót értettek egymással a könyvtáros és a tsz vezetői, a pedagógus és a népművelő, a szövetkezeti dolgozó és a népfront titkára. Tették ezt a hagyomány- őrzés iránti tiszteletből, szakmai, továbbképzési célból, vagy ahogy a helybéli „kovászemberek” egybehangzón vallják: „szüksége van az embereknek arra, hogy időt szakítsanak az összekovácsolódásra, az egymással való beszélgetésre”. Mit csináltak eddig? Rendszeres egészségügyi felvilá­gosító munkát végeztek az óvodás kordáktól az idősekig, szerveztek olyan tanfolyamot, amely a számítógép al­kalmazásának lehetőségeit tárta fel, összegyűjtötték; s a falu parkjában kiállították a régi mezőgazdasági eszkö­zöket. Saját maguk felépítettek egy nyolctantermes is­kolát, felkutatták és rendszerezték a vidékre jellemző népi gyógyászat emlékeit, a népi ételek receptjeit. Á ter­melőszövetkezet segítségével az ifjúsági ház udvarán szabadtéri játékokat állítottak fel, és ugyancsak a tsz »javaslatára és támogatásával létrehozták olvasókörüket. Itt mutathatta be Lengyel Sándorné — kinek nevéhez a fenti sokféle kezdeményezés közül jó néhány fűződik — a régi ételek elkészítésének furcsaságait, esténként itt ismerkednek az asszonyok a községben készült erdélyi írásos kézimunkákkal. Az olvasókör — amely természe­tesen a Kölcsey-házban működik — ad helyet a politi­kusokkal, írókkal, tudósokkal, iparművészekkel való ta­lálkozásokra, beszélgetésekre. Kölcseyt idézve: „Minden egyes ember, még a legna­gyobb is, parányi része az egésznek, s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is.” Kölcsey mai örökösei a költőhöz méltó módon gondolkodnak, al­kotnak, cselekednek a könyvtárért, az emlékházért, a faluért, az emberek életének, munkájának, művelődésé­nek jobbá tételéért. A közelmúltban megfogalmazott felhívással szeretnék, ha a népességmegtartó erő növelése a jobb közérzet ér­dekében Álmosdon és más hasonló nagyságrendű kiste­lepülésen új zöldövezetek, mezővédő erdősávok születné­nek, gonddal ápolnák a meglevő emlékhelyeket, játszó­terek, tornapályák nyílnának, az üzemek, az oktatási és a közművelődési intézmények között a munkakapcsolat tovább javulna. Az álmosdi példa és felhívásuk remélhetőleg követőkre talál majd. Ehhez Kölcsey gondolatait üzenetként is el­fogadhatjuk: „Az ember egyedül gondolva nem több a magányos vadállatnál, mely élte fenntartásáért zsák­mányt keresve bolyong. Emberi ész és erő csak társaság­ban fejlődik ki.” Maróti István Szó szót követ a battonyai könyvtárban... A könyvtárba mindig érkezik olvasó — A hagyományok? Nép­könyvtári letéti anyaggal in­dult a könyvtáralapítás a községben. 1952-ben kapott Battonya függetlenített könyvtárost, önálló szerze­ményezési joggal — vázolja a kezdeti éveket Szakács István, aki 25 éve, 1962 óta vezeti az intézményt. Napfényes délutánon ülünk az irodában, ahonnan átlát­ni az egytermes könyvtárra. Hófehér falak verik vissza a felülről és oldalról betűző erős .tavaszi napsütést. A színes könyvtári polcok, asztalok, lámpák ragyog­nak. Még a könyvek gerin­cei is — pedig ha közelebb­ről szemügyre veszi őket az ember, bizony némelyikük már jócskán használt. Jól jön a könyvtáros kezemun- kája, aki színes, rajzos áb­rákat illesztett tájékoztatá­sul közéjük. — 1978-ig a- művelődési központban szorongtunk — folytatja a könyvtár veze­tője —, az egyik klubszo­bát használtuk társbérlet­ben. így azután nagy for­dulóponttá vált ez az év — az új épület birtokba véte­le hozta meg az igazi ön­állóságot ... — Aki ismeri Battonyát, tudja, hogy a közelben isko­lák vannak... — Igen, a gimnázium, az 1-es és 2-es számú általá­nos iskola, mindegyik saját iskolai könyvtárral. Általá­ban tanárok kezelték a gyűjteményeket, így elkép­zelhető, hogy. csak korláto­zott időben lehetett igény­be venni. A gyerekek dél­után már mind itt voltak nálunk. Ezért a legjobb megoldást választottuk: át­vettük gyűjteményeiket. Az órákat segítő könyvcsomagot azonban ott tartottuk: a ta­nári kézikönyvtárakét és a szaktantermek munkájához szükségeseket... — Mekkora állományt bo­csáthat ma a könyvtár hasz­nálói rendelkezésére? — Negyvenezer kötetünk, illetve könyvtári egységünk van; könyvek, hangzóanya­gok, diafilmek, bekötött fo­lyóiratok. Hát, igen. Elér­tük azt a mennyiséget, melyre az épületet tervez­ték. Ezen túl jelentkeznek a raktározási gondok. Bár — állapítja meg szomorúan — ma már nem tudunk meg­felelően gyarapítani. 90—100 ezer forintot költhetünk évente, de amikor ma 29 fo­rintról 45 forintra emelke­dett (például) a Képes tör­ténelem ára, és átlagosan 80 forintba kerül egy könyv, könnyen kiszámítható, hogy évente csak ezer, ezeregyszáz kötetnyi lehet a gyarapodás. — Korosztályok szerint mi­lyen az irodalom megoszlá­sa? — Mintegy 25 százaléka áll a tizennégy év alattiak rendelkezésére. Természete­sen az érdeklődő gyerekek használhatják a felnőttek könyveit. Célunk is az át­vezetés. Arra azonban ügye­lünk, hogy krimit itt egy gyerek se kapjon kézbe! — Szó esett már a könyv­beszerzésekről — hogyan alakult a folyóiratoké? — A növekvő skálába sajnos, nem tudunk megfe­lelően bekapcsolódni. Igyek­szünk mindig a leghasznál­hatóbbakat választani, szá­mukat tekintve azonban csökkenteni kényszerültünk. — Battonya több nemzeti­ségű település. Mit tesznek az anyanyelvi irodalom be­szerzéséért? — Nálunk szerb és ro­mán klub működik. Az anya­nyelvi irodalmat ezekben helyeztük el — mintegy 1100—1100 kötet áll rendel­kezésre a két helyen. A könyvtárellátó által kiadott új könyvek szerzeményezési jegyzékből rendelünk, éven­te 10—10 ezer forint érték­ben. Jugoszláviából aján­dékküldemények is érkéz­Gubis—Sarusi/Szarvas Szarvason, a DATE főis­kolai kara nagy előcsarno­kában Gubis Mihály grafi­kusművész kiállítása borzol­ja a kedélyeket (minden va­lószínűség szerint) április 13-a óta. Gubis grafikusi pályája az 1970-es évek közepén indult, az akkor felfutó és kibon­takozó síkkonstruktivista stí­lusban. 1983-ban jelentek meg azok a lapjai, amelye­ken szakított a geometrikus rend matematikailag ugyan a végtelenségig variálható, művészileg azonban önismét­léshez vezető, inkább fogal­makat, mint gondolatokat közölni tudó fegyelmezett rendszerével. Ekkor tépte fel először az egyenes vona­lat — ugyanakkor, amikor a síkkonstruktivista csoport legjobbjai is megérezték a stílus tarthatatlanságát —, s ekkor gyorsultak fel művé­szetének gondolati módosu­lásai. A feltépett vonal idősza­kának csúcsteljesítménye a Stációk (In memóriám Bar­tók Béla) című, Szarvason is látható, 9 részből álló zászlósorozat, másik ered­ménye pedig a kereszt, ket­tős kereszt motívumra való rátalálás. Gubis rendszeresen rögzí­ti tevékenységének fázisait, egy időszak újabb munkái­nak összefoglalását éven­ként mappába rendezi. Ezek a kisméretű szitanyomatok (készültek 1984., 1985., 1986. években) láthatók a szarva­si kiállításon is. A felső sor a tiszta forma, tiszta szín, kemény vonal sorozata, a középső az új motívum meg­találásának, a homogén fe­lületek megmozdulásának sora, az alsó — mint jelen­legi állapotjelző — organikus formákat és szabad, spontán vonalakat mutat. A lapokon a kezdeti, puritán színhasz­nálattal szemben fokozato­san megjelentek a puha, ol­dottabb, kevert tónusok. E grafikai sorozat bemutatá­sa az előzményekről is tájé­koztat, és elvezet a kiállítás nagyméretű textilképeihez, zászlóihoz. Két mű kivételével vala­mennyi textil témája a ket­tős kereszt, legtöbbször fe- hér-piros-fekete színre szo­rítkozva. Egy zászlón — mely időrendben a legutób­bi — a belső kereszt zöld. A téma változatainak nem­csak összegzése, hanem szimbolikus megemelése a triptichonná formált kép­együttes (a kisebb méretű Hármaskép), amely betető­zése a témának. A kiállítóhely közepén két közbülső oszlopra csavarva, két szélsőhöz kihúzva a ki­állítás fő témája: kettős­kereszt elfektetve. A mű szakmai megnevezése objekt (tárgy), az inspirációt maga a terem adta. A kiállítás anyaga és ren­dezése a reménytelennek tű­nő kiállítási térhez jól al­kalmazkodott. A kiállítás megnyitása után a főiskola konferencia- termében volt Sarusi Mihály író-olvasó találkozója. Nagy­számú közönség mellett, a költészet napja jegyében ünnepi hangulatban. Az írót Alexa Károly, kri­tikus mutatta be. Beszélt az indulásról, a régi Mozgó Vi­lágban megjelent első opus sajátos varázsáról, a tehet­ség kibontakozásáról, az út­ról, amit Sarusi megtett ed­dig; A csabai Szajnán, A kaporszakállú nádvágó című kötetek fogadtatásáról, majd a legújabb mű, a Magyar Krisztus sikeréről, s a ma­gyar irodalomban betöltött szerepéről, szintézisjellegé­ről. „A Magyar Krisztusban megtalálódott az a beszéd­mód, amely a személytelen és közösségi történelmet sze­mélyes hangfekvésben, s egyúttal a maga személye­ken túli folyamatos mo­zaikosságában ábrázolni tudta. Sarusi Mihály be­szédmódja attól egyéni, és megismételhetetlen ebben a könyvében, hogy olyan nyel­vet talált, amelynek magas hőfokát a személyes érde­keltség és a részvétel empá­tiája adja, mégis elhiteti, hogy nem Sarusi Mihály be­szél, s nem is valami kró­nikás perszóna... Egy mon­daton belül is változnak a közlésforma grammatikai adottságai és kényszerei — az egyes és többes szám el­ső és harmadik személy — egy mondaton belül is az óhajtó, a közlő, a felkiáltó, a kérdő meg az áhitatos, a káromló, a panaszkodó, meg a lágy és a durva, az önát­adó és a perlekedő modali­tás, a múlt, a jelen és a jövő, az emlékező és emlé­keztető krónikás modor és a jelent átélő részvét hang­ja. .. Sarusit ott látjuk leg­korszerűbb elbeszélőink, Mészöly, Esterházy, Csalog, Nádas, Temesi és a többiek körében.” (KORTÁRS 87/3). Alexa Károly avatott be­vezetései, kommentárai kö­zött elhangzott néhány rész­let a művekből, amit Peté­nyi Borbála nagy átéléssel adott elő, szinte megigdzve az olvasókat-hallgatókat a szövegbe szőtt népdalok gyönyörű tolmácsolásával. Az ankét után nagy csend következett. A tapintatos meghatódás, az áhítat csend­je. Ibos Éva — Kántor Zsolt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom