Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-20 / 67. szám
1987, március 20., péntek NÉPÚJSÁG Magyar—lengyel pártközi megbeszélések Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására március 18-án és 19-én Budapesten tartózkodott Ernest Kucza, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a külügyi osztály vezetője. A lengyel vendéggel Kó- tai Géza, az MSZMP KB tagja, a KB külügyi osztá- jának vezetője szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken áttekintette a pártközi kapcsolatok alakulását, és véleménycserét folytatott a nemzetközi helyzet, továbbá a kommunista és munkásmozgalom kérdéseiről. Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára fogadta a lengyel testvérpárt képviselőjét. Tájékoztatták egymást az MSZMP XIII., illetve a LEMP X. kongresszusán elfogadott határozatok végrehajtásának helyzetéről, a két országban folyó szocialista építőmunka időszerű feladatairól. A találkozón jelen volt Őszi István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Andrzej Za- binski, a Lengyel Népköz- társaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Fülöp-szigeteki merénylet — vizsgálat Corazón Aquino, a Fülöp- szigetek elnöke csütörtökön felkereste Baguio -várost, hogy a helyszínen vizsgálja meg a szerdai, feltehetően ellene tervezett pokolgépes merénylet körülményeit. A fővárostól 210 kilométerre északra fekvő Baguio katonai akadémiáján egy ünnepség főpróbáját tartották, amikor a díszemelvény közelében robbanás történt. A vasárnapra tervezett ünnepségen — a tervek szerint — Aquino asszony is részt vesz. Feltételezik, hogy a pokolgépet az elnökasz- szonynak „szánták”, de a szerkezet valamilyen ok miatt idő előtt robbant. Négy ember meghalt, harminckilencen megsebesültek. Aquino asszony csütörtökön meglátogatta a sérülteket, s tájékozódott a vizsgálat eddigi eredményeiről. Csütörtökön Teodoro Be- nigno elnöki szóvivő megerősítette, hogy az ünnepséget az eredeti terveknek megfelelően megtartják, és Aquino asszony is ott lesz. Szerinte a merénylet végrehajtásával három, általa meg nem nevezett csoport gyanúsítható. A vizsgálatot vezető Jesús de La Crúz dandártábornok viszont nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a robbantásért a kormánnyal szembenálló katonák a felelősek. A tábornok véleményével szemben Rafael Ileto hadügyminiszter csütörtökön úgy vélekedett, hogy a merényletet baloldali fegyveres szervezetek hajtották végre. nEH3EHCKAJt nPABZ »II J szó rf, KŐHÁZ Tofts Nesseben, a brit Orkney-szigetesoport legnagyobb szigetén jó állapotban levő kőházat fedeztek fel, amely a szakembereknek lehetőséget teremt arra, hogy tanulmányozzák egy bronzkori család életmódját. Az i. e. 800-ból származó házat a Bradfordi Egyetem kutatói ásták ki: belsejében majdnem érintetlen kőbútort, szalmával megtöltött ágyakat találtak. Ekenyomokat is felfedeztek. arra, hogy átfogóbban tanulmányozzák az élet fejlődését a földön. ZÖLDSÉGFÉLÉK DAGANATOK ELLEN A szovjet Szahalin-szigetei környezetvédelmi intézet kutatói megállapították, hogy zöldségek — hagyma, káposzta, sárgarépa, kékparadicsom és mások — fogyasztásával megakadályozható a rosszindulatú daganatok kifejlődése. Úgyszintén meg- állapítottták, hogy a daganatok kialakulását megelőző anyagok számára nem ártalmas, ha a zöldségeket felfőzik, megsütik, vagy másféleképpen fogyasztják. A köbéi kísérletek során bizonyos rágcsálók ételébe rákos anyagok mellett zöldségle- veket vegyítettek, aminek következtében lényegesen csökkent a daganatok fejlődése. KOSZTASZ KARIOTAKISZ MUNKANÉLKÜLIEK Munib Brbic szarajevói okleveles fogász öt év leforgása alatt háromszázötven- szer pályázott sikertelenül. Még őt is lekörözte Enver Tuzovic, aki hat éve keres munkát, és azóta különböző munkaszervezetekben négy- százszor pályázott. A négyszázegyedik alkalommal any- nyit sikerült elérnie, hogy megtámadta a Monting — összetett társult munkaszervezet — munkástanácsának a titkári munkakör betöltéséről szóló döntését, és új pályázatot írtak ki. Talán ezúttal több szerencséje lesz, és végre munkába állhat. Mindenesetre a két munka- nélküli máris sikerrel pályázhatná a rekordok könyvében. 840 MILLIÓ ÉVES ÁLLATMARADVÁNYOK A kínai paleontológusok á Kínai Népköztársaság keleti részén, Anhui tartományban több mint 840 millió éves állatmaradványokra bukkantak. Előzetes kutatások során az első többsejtű állatok különböző típusait ismerték fel, ami lehetőséget teremt Az athéni dalszínházban színre vitték Mikisz Theodo- rakisz görög zeneszerző és énekes első művét. A Kosztasz Kariotakisz című opera a huszadik- századi görög irodalom egyik legjelentősebb képviselőjének életét és alkotását mutatja be. A librettó Kosztasz Kariotakisz versein alapul, amelyekhez Theodorakisz eredeti zenét szerzett, görög népi alkotásokból és a mai görög zenéből egyaránt ihletődve. VATIKÁNI DEFICIT A Vatikánban az idén meg kellene húzni a nadrágszíjat. Legalábbis erre szólít fel Angelo Rossi, az egyházi állam vagyonának igazgatásával megbízott bíboros. A La Republica című római lapban is nyilvánosságra hozott, Vatikán valamennyi reszortjának vezetőihez intézett levelében megállapítja, hogy 1986-ban a városállam kiadásai 151 milliárd lírát tettek ki, a bevételek azonban csupán 73 milliárdot. Március végén 15 bíborosból álló különleges bizottság vizsgálja meg a „szentszék” gazdasági helyzetének komolyságát. „Békés megyei nap” Budapesten a Magyar Sajtó Házában Sokan keresték fel a Magyar Sajtó Házában a Békés megyei kiállítást A fórum második részében a meghívott vendégek válaszoltak a szakterületükhöz tartozó kérdésekre. Ezt követően a Békés megyei vállalatok termékeiből élelmiszer-bemutató volt a Táncsics Mihály-teremben, amelyet baráti beszélgetés követett. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat, a Csabai Húsker, a hűtőház, a konzervgyár, a megyei üdítőital-ipari vállalat, a Füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz, a Gyulai Húskombinát, a gvomaendrődi Körösi Sütőipari Vállalat, az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat és a Nagybánhegyesi Zalka Máté Tsz termékei osztatlan sikert arattak. Ugyanezt elmondhatjuk a sajtónapi kiállításokról is, amelyek közül az egyik legnagyobb sikere a lap fotósai riportkép-összeállításá- nak volt. Békés megyei népzenéből a Békés Banda nyújtott át ízelítőt. A megyei izekről — a sajtóház éttermében — Fási Ádám, a gyulai Aranykereszt étterem vezetője és Tercsi József, az orosházi Alföld Szálló főszakácsa gondoskodott. (Folytatás az 1. oldalról) zett, amelyből — a hátrányok és ellentmondások halmozódása miatt — megyénk saját erőforrásai maximális mozgósítása mellett sem tudunk kitörni. A központi irányitó szervek 1980-ban elvi döntéseket hoztak a fokozott ütemű fejlesztés központi támogatása biztosítására. A központi segítő szándék megvalósítását nehezíti az ország gazdasági helyzetének kedvezőtlenebbé válása, az, hogy emiatt a központi segítség csak több ötéves terv végrehajtása során realizálható. A továbbiakban a VII. ötéves terv megvalósítását szolgáló erőfeszítéseket foglalta össze a megyei pártbizottság titkára. Végül a következőket mondta: —Alapvető feladatunknak tartjuk, hogy minél jobban megfeleljünk a megyével szemben támasztott országos követelményeknek, a mezőgazdaságban és az iparban az elvárásoknak megfelelően emeljük a termelést, javítsuk a költséggazdálkodást, a gazdálkodási egységek eredményességét, illetve hozzájárulását a nemzeti jövedelem növeléséhez. Szeretnénk továbbra is jó színvonalú árukkal ellátni az ország és a megye lakosságát, ezzel is hozzájárulni a népgazdaság előtt álló feladatok megoldásához, az életszínvonal megőrzéséhez. A résztvevőket arra kérte, segítsék megyénket, hogy ütemesen pótolhassuk történelmi lemaradásunkat. A bemutatott termékek közül nagy sikere volt a gyomaend- rődi Körösi Sütő- és Édesipari Vállalat termékeinek Plenáris ülést rendezett a megyei KBT Tavaly csökkent a közúti balesetek száma Minden évben március derekán tartja plenáris ülését a Békés Megyei Közlekedés- biztonsági Tanács. Az elmúlt évet értékelő tanácskozó testületi ülést tegnap, március 19-én délelőtt Békéscsabán, a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Otthonában rendezték. A megjelenteket dr. Sajti Imre, nyugalmazott rendőr ezredes, a megyei MKBT társelnöke köszöntötte, • majd Mihalik György rendőr alezredes, az MKBT elnöke fűzött szóbeli kiegészítést a testületi tagoknak előre eljuttatott írásos beszámolóhoz. Bevezetőben Mihalik György emlékeztetett az elmúlt évre célul tűzött feladatokra. Az 1986-os esztendő munkáját elemezve rámutatott: csaknem 9°/o-os csökkenés volt a balesetek számát tekintve, s 18,7°/»-os a csökkenés a halálos baleseteket tekintve az 1985-ös évhez képest. Az elmúlt esztendőben megyénkben 745 baleset történt, s ezek három olyan csoportba sorolhatók, amelyek korábban is döntően meghatározták a megye közúti közlekedésének a biztonságát. Hogy mik ezek? A közlekedési morál balesethez vezető hiányosságai, a kerékpáros-elütések és az ittas járművezetések. A közlekedési morálról nyilván mindenkinek vannak tapasztalatai. Sajnos, még mindig nem mindennapos egymás segítése, a közlekedési szabályok feltétlen elfogadása és alkalmazása. Túlságosan gyakran találkozunk a szabályokat és a többi közlekedési érdeket semmibe vevő, vagy azokat durván megsértő magatartással. Ide sorolható 25, a sebesség helytelen megválasztásából adódó baleset, 31 esetben az előzés szabályainak durva megsértése. 144 alkalommal az elsőbbség meg nem adása, köztük 18 esetben a gyalogosoknak kijelölt átkelőhelyeken, 26 alkalommal az úttesten való szabálytalan közlekedés. 1986-ban a személyi sérü- léses balesetek egyharmada, pontosan 250 volt a kerékpáros-elütés. Közülük 150 okozója volt a balesetnek. Sajnos tavaly is igen sok baleset adódott ittasságból, szám szerint 149. Ezt követően a KBT elnöke a társszervekkel való együttműködést elemezte, majd vázolta a Békés megye középtávú közlekedési balesetét szolgáló megelőzési irányelveket. Szólt azokról a célkitűzésekről, amelyeket a gyermekek, a fiatalok és a felnőttek körében szeretnének megvalósítani. A beszámoló végén az MKBT elnöke a KBT ügyrendjének tervezett módosítását ismertette. A beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítést Bori György, az MKBT tavalyi gazdálkodásáról. A beszámolóhoz öten fűztek kiegészítést. A hozzászólók beszéltek különböző egészségügyi problémákról, a drogok fogyasztásáról, melyek a gépjárművezetést számottevően befolyásolják. Szóvá tették a különféle járművekhez az alkatrészhiányt. ami a közúti közlekedés biztonságát érinti. Szóltak a tanulók KRESZ-oktatásáról, a közlekedési fakultációs képzésről, melynek feltételei az elmúlt esztendőben tovább javultak. A tanácskozó testület a beszámolót, a pénzügyi tervet és a KBT ügyrendjére tett módosító javaslatot egyhangúan elfogadta. A plenáris ülés végén kitüntetések és jutalmak átadására került sor. A Köz- biztonsági aranyérmet nyújtották át dr. Szeberényi Andornak, a megyei tanács közlekedési osztálya vezetőhelyettesének és Bori György nyugállományú alezredesnek, az MKBT pénzügyi szakbizottsága tagjának. A Közbiztonsági Érem ezüst fokozatát kapta Kelemen György, a Szolnoki Közúti Igazgatóság békéscsabai üzemfőnöksége vezetője. Belügyminiszteri dicséretben részesült Máté András, a Szolnoki Közúti Igazgatóság Békés Megyei Koordinációs Üzemmérnökség főmérnöke. A KBT plakettjét öt kollektíva és négy személy érdemelte ki. Többen részesültek tárgy-, illetve pénzjutalomban. A plenáris ülést követően nyitották meg azt a gyer- mekrajz-kiállítást. amely a gyermekek szemével tükrözi a közlekedést. — szekeres — B kategóriás békéscsabai vállalat MŰSZAKI FEJLESZTŐT KERES. Pályázati feltételek: — gépész- vagy agrárgépész-mérnöki végzettség — min. 5 év szakirányú gyakorlat. A pályázathoz szakmai önéletrajzot kérünk mellékelni. Bérezés megegyezés szerint. Beküldési határidő: 1987. április 15. „Idegen nyelv” jeligére a lapkiadóba. ÉRTESÍTÉS. Értesítjük tisztelt tagjainkat, hogy’ lakásszövetkezetünk ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE MEGVÁLTOZOTT. 1987. március 16-tól az alábbiak szerint állunk ügyfeleink szolgálatára: Hétfő, kedd, szerda: 8.00—16.30 óráig. Csütörtök: 8.00—18.00 óráig. Péntek: 8.00—16.00 óráig. LAKÁSSZÖVETKEZET, BÉKÉSCSABA, HUNYADI TÉR 6. SZ.