Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-17 / 64. szám

1987. március 17., kedd Elsőként megyénkben Távoktatási csomag az MMK-ból KÉPERNYŐ Március idusa A tömegkommunikációban mindig fennáll a veszély, hogy egy-egy nemzeti vagy nemzetközi ünnepünk alkalmából a megemlékezések olyan áradatával lepjük meg a befogadót, ami már hatásában a visszájára sül el. Nagy — hi nem is pirosbetűs — nemzeti ünnepünk, az 1841!—49-es abad­ságharc eseményeinek, szellemének és tanulságain ik fel­idézésekor ezt a veszélyt okosan elkerülte a Magyar Tele­vízió. Sajátos eszközeivel elsősorban az utódokban élő ké­pet igyekezett a nézők elé tárni sokoldalúan és változato­san. A világszabadságért küzdő nemzetközi hadsereg egyszerű honvédjeit és a magyar történelem jeles személyiségeit heroizálástól mentesen, a történelmi események valóságos sodrában, a történeteket mélyebb összefüggéseiben is ele­mezve mutatta be műsoraiban. Szerencsés választás volt Hajdúfy Miklós A Klapka-légió című tévéfilmjének újra- vetítése, A „papucsos” Petőfi Sándor című összeállítás új- raidézése. Ám nemcsak ismétlésekre futotta a Magyar Te­levíziónak. A megemlékezések közül az egyik legsikeresebb Nagy György forgatókönyvíró-riporter — valószínűleg még a nyáron forgatott „...Mely ápol s eltakar” című műsora volt, Negyvennyolcas emlékművek, szobrok, honvédsírok Magyarországon alcímmel, amelyben a szabadságharc hét­köznapjainak hőseiről, sok ezer áldozatáról és az utókor emlékezőképességéről nyújtott át egy csokrot. A műsor végigvezetett minket az ország minden olyan pontján, ahol emlékezetes történet fűződik egy-egy negy­vennyolcas sír, emlékmű vagy szobor felállításához. A Szélyes Zoltán rendezte műsor felelősségre ébresztő, em­lékidéző és új ismereteket adó is volt egyszerre. Gyaní­tom, hogy az a néhány gimnazista, akit megszólaltatott összeállításában, az azt a reményt erősítette meg minden nézőben, hogy a negyvennyolcas hagyományok ápolásának — majd másfél évszázad múltán is — megvannak a foly­tatói. A ma megemlékezéseinek is megfelelő teret szentelt a televízió, s mindezt szűkszavúan, elsősorban a képek han­gulata révén tette, mély nyomot hagyva a nézőben .. . Az emlékezésről Az emlékezés az ember legfájdalmasabb, mégis szép és egyik legnemesebb tulajdonsága. Tény, hogy az emlékek mindig megszépülnek, de éppen ezért képesek bennünk olyan építőkockákként tornyosulni, amelyek biztonságot, erőt és példát adnak a mindennapos kudarcok elviselésé­hez. Táplálkozunk belőlük és segítségül hívjuk őket. Ezek a gondolatok sugároztak a Pécsi Sándor-emlék- estből is, amelyet kollégái még — a korán elhunyt — mű­vész születésének hatvanadik évfordulójára készítettek. Emberségének, szakmai tudásának, a bennük élő barátnak állítva emléket. A színházi előadást rendező Huszti Péter olyan szellemidézést vállalt fel, amely rajtuk, a színpadon jelenlevő pályatársakon keresztülszűrve mutatta be az ál­taluk és bennük továbbélő nagyszerű művészt és embert, Pécsi Sándort. Szükség van ezekre a szellemidézésekre! Éppen a to- vábbélőknek. De ez a műsor is megmutatta, hogy a megbe­csülésre, a majdani megemlékezésre méltó élőknek, ha le­het, még ma kell emléket állítani. Hogy legyen — ha már megszületett a mozgókép — később mivel emlékezni ... Ezért örülök mindig a jeles művészeket, írókat és átlag­embereket vallomásra ösztönző portréműsoroknak, mint például az elmúlt héten „A pávás” Domjánnak. Az Ame­rikában élő Kossuth-díjas képzőművész nyolcvan éves. Munkássága megérdemelte, hogy emléket állítsanak neki. Még időben, amit D. Fehér Zsuzsanna szerkesztő-riporter és Soós Árpád rendező idejében, méltó színvonalon meg is tett. Csak köszönet illeti őket érte. Nemcsak épít, rombol is Még mindig az. emlékeknél maradva. A Skót Televízió filmjeit régóta nagy érdeklődéssel figyelem. A Peter Bar- ber-Fleming rendezte filmben, a Wallace-féle poszátákban sem csalódtam. A film egy gyermekkori élmény késői, jel­lemtorzító hatását fogalmazta meg drámai módon. Frank — Ron Bain játszotta kitűnően — egyszer, gyermekkorá­ban átélte, hogy kedves feketerigóját lelőtte valaki. A van­dál pusztítás a madarak iránt érzett túlzott, féktelenné növő aggódássá változott felnőtt korára. Drámája figyel­meztet arra, hogy az emlékek mély sebeket is képesek ütni. Nemcsak építeni, de rombolni is tudnak. B. Sajti Emese Tűzvédelmi tanfolyam a TIT-ben Távoktatás: minden olyan oktatási forma, amelynél a diák és a tanár között a közvetlen személyes kapcso­lat helyett valamilyen tech­nikai eszköz szerepel. Talán még önök is emlé­keznek arra a riportfilmre, amelyben A Hét szerkesztői ausztráliai élményeikről szá­moltak be. Talán másokat is megfogott az a képsor, amely a sajátságosán egyedi ausztrál alsó- és középfokú oktatás módszertanát mutat­ta be: az egymástól sokszor több száz, alkalmasint több ezer (!) kilométerre elhe­lyezkedő farmokon — ma­gyarosan: tanyaközpontok­ban — élő gyerekek rádió adó-vevőn keresztül tartják a kapcsolatot a központi is­kolával, s mi több: a fel­sőbb osztályoknál a hetente- havonta arra járó repülőgép oktatócsomagot hoz, és a feladatok „megfejtését” tar­A magyar szépirodalom, klasszikus zsurnalizmusunk, publicisztikánk és színi kri­tikánk igen jelentős hánya­da kávéházakban született. Költők, írók, újságírók, lap- szerkesztők életük nagy ré­szét ott töltötték, ott alkot­tak, s sokan közülük el sem tudták volna képzelni, hogy otthon, íróasztalnál vagy szerkesztőségi szobában, csendben, magányukban ír­janak. Egyszerűen szüksé­gük volt a kávéházi légkör­re, a nyüzsgésre, a füstös­homályos levegőre, a törzs­vendégek jövés-menésére, az ismerős és ismeretlen arcok­ra, a gesztenyepüré vagy ép­pen a fekete illatára, arra a megszokott, meghitt sarokra, a törzsasztalra. A város ér­telmisége, művészek, politi­kusok találkoztak így; a ká­véház beszélgetőhely, alkotó- műhely, közösségi fórum, életforma volt. S ilyenkor tavasszal, március közepén ugyan ki feledkezhetne meg arról, hogy oly gyakran for­radalmárok gyülekezőhelye, társadalmi megmozdulások kiindulópontja is! A kávéházi újságírásról, a kor híres irodalmárjainak, festőinek, színművészeinek, kritikusainak törzsasztalairól — s egyáltalán a kávéházak jellegzetes, rejtelmes és pó­tolhatatlan atmoszférájáról — rengeteg történet, legen­da él szájon és nyomtatás­ban egyaránt. Kicsit azt a régi idők híres kávéházainak hangulatát idézte a múlt hét szerdáján Orosházán az Al­föld Szállóban megrendezett est, az Orosháza és Vidéke Áfész, valamint a szálló kö­zös rendezvénye. Valami el­talmazó válaszkazettát viszi el az értékelést végző, on­nan sok száz kilométerre le­vő pedagógusnak. — A Heti Világgazdaság című folyóirat egyik novem­beri számában jelent meg egy cikk, és a közelmúltban nemzetközi tanácskozást is tartottak erről a témáról — folytatja a gondolatsort Pete István, a Békés Megyei Mű­velődési Központ munkatár­sa. — A különböző magyar- országi állami programok „sugallatára” döntött úgy az intézmény vezetése, hogy — tudomásom szerint me­gyénkben elsőként; bár or­szágosan is kevés helyütt vezették még be — megszer­vezzük a távoktatást. Néhány adat, amely talán újabb igazolása lehet ezen új forma szükségességének. Franciaországban például száznegyven területi oktatási központ felügyeli, intézi a távoktatást. Az Egyesült Ki­rályságban a prognózisok szerint a következő évre indult — ezt minden részt­vevő érezhette —, Irodalmi kávéház címmel, egy új és sokat ígérő sorozat. Süppe- dős ó-arany fotelok, a falon elegáns falikarok, diszkrét fény, szecessziós plakátok, képek. Ám mégsem elsősor­ban a berendezés adta a le­gendás hírű, izgalmas, kávé­házi hangulatot, hanem ma­ga a program. Az est házi­gazdája, Fülöp Béla beveze­tőjében a sorozat indításáról, céljáról elmondta, hogy ha­vonta egyszer olyan vendé­geket hívnak majd meg az irodalmi kávéházba, akikkel szívesen találkozik az oros­házi közönség; költőket, fes­tőket, színművészeket, köz­gazdászokat, akiket örömmel hallgatnának műveikről, éle­tükről, a világról — vilá­gunkról. A rendezők szándé­ka, hogy ez az alkalmi ká­véház igazi beszélgetőhely le­gyen, ahol szó esik művé­szetről, tudományról, s ahol mindenki jól érzi magát. Az irodalmi kávéház első estjének vendége Sass Ervin költő, újságíró volt. Az írói és újságírói tapasztalattal is rendelkező — s nem utolsó­sorban jóbarát — házigazda nagy tájékozottsággal, böl­csességgel, mégis könnyedén, kellemesen, szórakoztatóan kérdezett, ügyesen, szeren­csésen irányította a társal­gást, fogta át az est prog­ramját. Bemutatta Sass Er­vint, az újságírót, a szer­kesztőt, Az év újságírója ol­vasói cím tulajdonosát. Az újságírás szépségeiről, több évtized tapasztalásairól, hi- vatásszeretetéről, „a nagy felelős játék” megannyi ösz­már a háztartások köznapi felszerelési tárgyai között szerepel a személyi számító­gép; ehhez a megfelelő inf­rastruktúrát is kialakították. Az úgynevezett nyílt egye­tem (ami távoktatású) költ­ségvetésének egyötödét a hallgatók által befizetett tandíj, négyötödét pedig az állami támogatás fedezi, (összehasonlításképpen: ha­zánkban a közművelődésben ~ megyei adat, 1986-ra — az állami támogatás a költ­ségek alig egyharmadát fe­dezi.) A szomszédos Auszt- riában a mi televíziónkból ismert, teletexthez hasonlóan ún. Videotext jelenti a táv­oktatás alapját, amely négyszáz tanfolyami anyagot közvetít; aki úgy dönt, eny- nyi közül választhat. Igen, a választás! A nyugati tapasz­talatok szerint a „hallgatók” egyharmada az, aki vizsgázni is szeretne, vagyis „papírt szerezni”. A többi „csak” is­mereteinek bővítésére, gya­rapítására használja ezt a technikai lehetőséget. szetevőjéről hallhattak az ér­deklődők. Újságírás után költészet következett, mégpedig szín­művész elegáns, hatásos tol­mácsolásában. Ám a vers­mondás előtt Várday Zoltán­tól is életrajzot, színházi ál­lomásokat, emlékezetes sze­repeket, terveket kért a há­zigazda. A költő és a színész életét, egyéniségét felvillan­tó kellemes beszélgetés — „beavatás” — után szólaltak meg az első versek. Szeren­csés szerkesztése ez az est­nek! A sajtó és az irodalom kapcsolatáról, a két műfaj közötti rokon és ellentétes vonásokról folytatódott a társalgás. Illetve arról, ho­gyan hat egyik a másikra, újságírás a lírára, líra az újságírásra, s egyáltalán ho­gyan szól bele az élet az írásba. Őszinte vallomások költői múltról, arról, mi­képp jelent meg és lett fon­tos a vers Sass Ervin éle­tében. Költészet és beszélgetés, lírai és kötetlen vallomások, váltogatták szerencsésen, gazdagítva egymást — új tartalmat, új ragyogást aján­dékozva egymásnak. S ez az est így többszörösen a nagy találkozások estje lett. Ká­véházi beszélgetés irodalom­ról, újságírásról, színházról, művészetről és valóságról. A műfajokon és a találó kör­nyezeten túl egyéniségek, hi­vatások, művészetek, ars poeticák, életfelfogások és gondolkodásmódok találko­zója is. Költő és olvasótábor, újságíró és olvasóinak ta­lálkozója, továbbá, amelynek ráadásul a szülőváros adott Hazánkban mind többet beszélnek a szakmai átkép­zés szükségességéről. Vagyis arról, hogy mindinkább szükség van olyan szakmun­kásokra, akik a termelés szerkezetváltását már-már pillanatnyi rögtönzéssel nyo­mon tudják követni: tarso­lyukban ugyan az alapszak­májukhoz kötődő, de mégis más szakképzettséggel is rendelkeznek, szükség ese­tén „elő tudják venni” azo­kat is. Ezeket a társadalmi­lag és népgazdasági kény- szerűségből szükséges váltá­sokat forintmilliók föláldozá- sával tudjuk csak megolda­ni a napi münkábói kisza­kított szakemberek lassú és kis hatékonysággal történő tradicionális átképzésével. Más: gondoljunk csak, a fel­sőfokú levelező oktatás évek- évtizedek óta egy helyben topogó, kötelmei miatt meg­újulni képtelen kötöttségeire, rendszerére, amelyek így csak a költségvetést növelik, nem sok „hozadék” ellené­ben ... Nos, mindezek fel­oldásának, megoldásának egyik — bár lehet, hogy nem a legüdvösebb — mód­szere a távoktatás. * * * — Nem kevés központi tá­mogatás igénybevételével, ha úgy tetszik, kísérleti jel­leggel hoztuk létre a mi rendszerünket. Aki jelentke­zik, átvehet egyet az egyelő­re csak hat oktatócsomag közül. A számítástechnikát lehet elsajátítani ennek se­gítségével. Programkazetták és szakirodalom található benne a személyi számítógép — Commodore Plus 4 típusú — mellett. Tapasztalataink szerint jó egy hét alatt az, akinek némi számítástechni­kai alapismerete van, jártas­ság fokán megtanulhatja á „szakmát”. Szolgáltatásaink körébe tartozik az is, hogy igény szerint bármelyik vi­déki művelődési háznak is átadunk ilyen távoktatási csomagot. Azt hiszem, ez még csak az a kezdet, amelynek vége szinte belát­hatatlan — alkalmazási le­hetősége akár véletlenszerű­en is illeszkedik a társadal­mi-népgazdasági elképzelé­sek megvalósításához. (nemesi) Fotó: H. Kovács Erzsébet otthont, s ily módon a gyer­mekkorral, az ifjúsággal, az indulással, a szülői házzal, ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal való találkozást is jelentette. Ez pedig kü­lönösen fontos egy olyan köl­tő esetében, aki — Fülöp Béla találó megfogalmazása szerint — „el sem szárma­zott” Orosházáról. A jó vers önmagában jó,- ez régi igazság. De azt sem vitathatja senki, hogy ma­radandóbb élményt, többet nyújt a vers annak, aki a költő életét, sorsát, egyéni­ségét is ismeri. S ugyanez nyilván igaz a beszélgető- partnerekre, a házigazdára és a színművészre is. Vagy­is nem véletlen a nagyszerű műsorvezetés meg a szép versmondás, ha egyszer há­zigazda és színművész közel áll a költőhöz, jellemző a kötődés, az affinitás. A jó barát értő, találó kérdéseire, szavaira „rímeltek” az őszin­te válaszok, egyéniséget, szakmai és művészi hitval­lást, ars poeticát tükröző vallomások. A kötet négy ciklusából előadott, többnyi­re filozofikus és elégikus versek Várday Zoltántól új színeket kaptak, nagyobb fényben, méltóképp ragyog­hattak. Félelmeim, S. szomorú, S. lélegzik, Iskolajübileum, Szép, nagy tüzet, Gyászzene három tételben, Szürreál, a nagyszerű négysorosok, Na­ponta felkelek, Fényképész jött hozzánk, Neved a busz ablakán, Földbe szúrt lán­dzsák és a többi vers eddig olvasmányélmény volt, ma már — a költő egyéniségét ismerő, líráját érző, értő két társ jóvoltából — sokkal több annál. Milyen szép este volt... (N—ri) A TIT Békés Megyei Szer­vezete a Békés Megyei Tűz­oltóparancsnokság szakmai közreműködésével tűzvédel­mi szakvizsga-tanfolyamét indít hegesztők és más, rendszeresen nyílt lánggal járó munkát végzők, gáz- és olajfogyasztó tüzelőbe­rendezések kezelői, valamint „A” és „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó tevékeny­séget ellátó, és e munkákat irányítók részére. A jelentkezők alkalman­ként 4-4 órás foglalkozásra jönnek össze, a TIT megyei értelmiségi klubjában Békés­csabán. Az első alkalommal az égés és a tűzoltás elméle­tével ismerkednek a résztve­vők, majd a második foglal­kozáson többek között a tűzvédelmi felvilágosításról, oktatásról és a tűzvédelmi szakvizsgához kötött tevé­kenységekről lesz szó. A harmadik összejövetelt az „A” és „B” tűzveszélyességi osztályba tartozó munkafo­lyamatoknál előforduló ve­szélyhelyzetek ismertetésére szentelik, végül az ez osz­tályba sorolt helyiségekről, veszélyességi övezetekről, és a szabad terekre vonatkozó általános előírásokról tarta­nak előadásokat a TIT Bé­kés Megyei Szervezete által felkért tűzvédelmi szakem­berek. A tanfolyam konzul­tációval, s záróvizsgával ér véget. Az érdeklődők március 20- ig jelentkezhetnek a TIT megye; szervezeténél. Irodalmi kávéház Orosházán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom