Békés Megyei Népújság, 1987. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-03 / 52. szám
o IZHslUKTiW 1987. március 3., kedd Élénkülő versenytárgyalások öt éve már, hogy az állami és tanácsi pénzekből finanszírozott beruházásokra a megrendelőknek versenytárgyaláson kell kiválasztaniuk a legalkalmasabb vállalkozót. A piaci hatások érvényesítése az építőiparban gyökeres változásokat hozott, és természetesen olyan reakciókat is kiváltott, amelyeket időnként újra jogszabályi keretbe kell foglalni. Ezt tette nemrégiben a Minisztertanács is, és márciustól kezdődően némileg módosította a vállalkozással és a szállítási szerződéssel kapcsolatos, versenytárgyalásról szóló, 1982. évi rendeletét. Az elmúlt időszakban kiderült, hogy a versenyhelyzet jól szolgálta az igényes partnerkapcsolatok kialakítását, és a piaci viszonyok jobb áttekinthetőségét. A módosított szabályokkal még egyértelműbbé kell tenni a megrendelők és a vállalkozók számára piaci helyzetüket, szerepüket, jogkörüket. A Változások egyik legfontosabbika, hogy márciustól a versenytárgyalási felhívást nem az Árszabályozás és Termékforgalmazás című kiadványban, hanem rendszeresen egy országos napilapban kell közzétenni. Ez nem pusztán elvi kérdés, hanem a gyors átfutás révén biztonságosabb lehet a pályázók felkészülése. Annál is inkább, mert attól kezdve egy szakértő bizottság lektorálja a beérkezett felhívásokat, és őrködik azon, hogy ne jelenjen meg félreérthető, semmitmondó, szakmailag helytelen, vagy megalapozatlan közlemény. Lektorálásuk azt is biztosítja, hogy a beruházók ne közölhessenek olyan felhívást., amelyre a felkészüléshez nem áll rendelkezésre minimálisan 60 nap, szállítási szerződések esetében 30 nap. Változatlanul fontos szempont a verseny tisztaságának, a pályázók esélyegyenlőségének védelme. Ennek érdekében a zárt körű versenytárgyalásokról, azok eredményéről a pályázókat egyszerre kell tájékoztatni. A jogszabály alkotói egyébként sokat foglalkoznak a zárt körű felhívásokkal, mert az a tapasztalat, hogy indokolatlanul megszaporodtak ezek a kivételezésre lehetőséget nyújtó pályázatok. Ha például egy tanács a saját építővállalatát akarja előnyhöz juttatni, nem ír ki nyilvános versenyt, hanem a zárt körű ajánlatok értékelése után építőit hirdeti ki nyertesként. Nemcsak a piacfelügyelet dolga, hogy őrködjön a verseny tisztaságán. Azok a pénzintézetek, amelyek hivatalból foglalkoznak a beruházásokkal, szintén jogosultak rá, hogy a láthatóan privilégizált vállalkozókkal kötött szerződéseket ne fogadják el. A piacfelügyelet egyébként márciustól ^nagyobb jogkört kap arra, hogy befolyását érvényesítse a versenytárgyalásokon: szakemberei részt fognak venni az értékelő tanácskozásokon, hogy ahol szabálytalanságot tapasztalnak, indokolt esetben leállíthassák a pályázat folytatását, az ajánlatok felbontásakor. Az érdekelteken kívül azonban mások nem lehetnek jelen: olyan személyek, akik csupán tájékozódni akarnak a piacon kialakult árakról. A vállalkozók már alaposan megtanulhatták a tisztessséges játékszabályokat, a felkészülés pontos módját, a verseny menetét. Éppen ezért márciustól nem lesz lehetőségük arra, hogy, mint korábban, menet közben módosítsák ajánlatukat. Attól kezdve pusztán írásba foglalt, megalapozott pályamunkák versenyeznek, nem lesz lehetőségük áralkura, licitálásra. A verseny természetesen kétszereplős: a megrendelők és a vállalkozók felkészültségén is múlik, mennyire veszik komolyan a dolgukat. Sem egyikük, sem másikuk nem hozhatja olyan helyzetbe a vállalkozást, a megvalósítandó beruházást, hogy minden jogi következmény nélkül visszalépjen. Ennek megfelelően a beruházó szervezeteknek is tudniuk kell pontosan, mit akarnak, mennyi pénzük van a létesítményre; a vállalkozóknak pedig tisztában kell lenniük saját képességeikkel, lehetőségeikkel, teherbírásukkal. Az építési és szállítási versenytárgyalásokról szólva nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy nem csupán beruházó és kivitelező létezik. A műszaki tervek készítői, az alvállalkozók például máig idegenkednek ettől a nyilvános megmérettetéstől, úgy tetszik, a piaci hatásoktól védve, „szélárnyékban” szerzik a munkát. Ahhoz azonban, hogy a verseny igazi célja, a kínálat és a kereslet egyensúlya megvalósuljon, szükség van a beruházási folyamat minden résztvevőjére. Csak így javulhat a minőség, és az árak így tükrözhetik a piac értékítéletét. SZ. K. HÍREK 0 VILÁGGDZDOSQGBÚL OLCSÖBB LEHET AZ ACÉL, MINT A MŰANYAG? Az amerikai acélgyártókat szorongatják a külföldi ve- télytársak és azok az amerikai autógyártók, akik egyre több műanyagot használnak fel az autók előállításában. Az acélgyártók is igyekeznek lépést tartani és azt állítják, hogy az acél lehet olcsóbb is a műanyagnál, ha hatékonyabban végzik a feldolgozását. Sok autóalkatrészt olcsóbb lenne acélból gyártani, mint műanyagból, ha az amerikai autógyárak elérnék a japán vetélytársak hatékonyságát a préselésben és a préselőformák tervezésében — állítja az amerikai vas- és acélintézet, valamint a Michigan Egyetem közös tanulmánya. Ma az átlagos autósúly 55- 60 százalékát teszik ki az acél alkatrészek, de 1990-re ez az arány 50 százalékra csökkenhet, mondta egy tanácskozáson a Chrysler vállalat anyagtervezési főmérnöke. E csökkenés részben tudható be a műanyag alkatrészek, műanyag karosz- szériaelemek számának növekedésével. Az említett közös tanulmány szerint azonban a japán autógyártók nagyjából egyharmad annyiért tudnak préselő berendezéseket gyártani (35 százalék), mint a három legnagyobb amerikai gyár bármelyike (GM, Ford, Chrysler). A japán prések könnyebbek és hatékonyabban használhatók — állapítja meg a tanulmány. rekordnagysagü ÉLELMISZERSEGÉLY Minden korábbinál több élelmiszerrel segélyezte a fejlődő világ rászoruló országait tavaly az Egyesült Nemzetek Szervezete — közölte az ENSZ világélelmezési programjának igazgatója. A program 2 millió 251 ezer tonna élelmiszert szállított 1986-ban és ez a meny- nyiség a világ teljes tavalyi élelmiszer-segélyezésének mintegy negyedét teszi ki. Az ENSZ-élelmiszernck 30 százaléka volt úgynevezett gyorssegély, olyan szállítmány, amelyet a szárazság sújtotta afrikai országok éhező lakosságának küldtek. Az élelmiszer 70 százalékát — a világélelmezési program céljának megfelelően — a dolgozó lakosság táplálkozásának javítására juttatják el a fejlődő országokba. Zömmel belföldre, de szocialista exportra is szállít Ambrózia nevű mézeskalácsából a liun- garonektár békési édesipari üzeme. A süteményből — melyet a képen nyújtanak, formáznak — évente mintegy 250 tonna kerül a hazai üzletekbe potó: szőke Margit Beszámoló taggyűlésről jelentjük Sorsforduló előtt a Oélép Békés Megyei Építőipari Leányvállalata Nehéz, sőt mi több, 20 millió 871 ezer forint veszteséggel zárta a múlt évet a Délép Békés Megyei Építőipari Leányvállalata. Mellbe vágó tény és adat. Mindenekelőtt ez derült ki a beszámoló párttaggyűlésen, amelyen Krizsán György párttitkár ismertette a vezetőség értékelését az elmúlt esztendő politikai és gazdasági munkájáról, tapasztalatairól, s azt a helyzetet, amely 1986 második fél évétől kezdve nemkívánatos vendégként végigkísérte napjaikat: a bizonytalanságot. De lássuk a tényeket. A leányvállalat — amely fontos szerepet tölt be a megye építési igényeinek ellátásában — tavalyi termelési tevékenységét elsősorban a lakásépítés jellemezte, hiszen ez tette ki a mennyiség 80 százalékát. Márpedig közismert, hogy ebből — maximált árak lévén — nemigen lehet meggazdagodni. Tavaly 386 lakást adtak át a megyében. Mégpedig 32 százalékát hiánypótlásmentesen, 61 százalékát — a tárgyévben gyorsan befejezett hiánypótlással. Mindössze 30 lakás hiánypótlása húzódott át az idei esztendőre. Ha nem is sikerült elhatározott szándékuk szerint — minden építkezésen törekedtek a minőség javítására. A termelés összetételében mindössze 20 százalékos volt az az arány — a gyulai kórházi rekonstrukció és a gabonasilók építése —, amely nagyobb jövedelmezőségre nyújtott lehetőséget. A megye 12 településén dolgoztak. Ez viszont a munkások odaszállításának nagy gondját rótta a vállalatra. Nem is kevésbe került, mivel tavaly csak a személy- szállítás költsége 10 millió 300 ezer forintot tett ki. Emiatt és más okok miatt is romlott a munkaidő kihasználása, a munkafegyelem az építkezéseken; gyengélkedett a szocialista brigádmozgalom és munkaverseny. Mert vajon igaz-e az, hogy jól és hatékonyan dolgozni mindenekelőtt fegyelmezetten, műszakilag megfelelő gépekkel, berendezésekkel és eszközökkel lehet? Nos, a leány- vállalat állóeszközeinek 67 százaléka nullára leírt. A szükséges pótlás pénzbe, magas bérleti díjba került. Nem is kevésbe! A felsorolt okokon kívül volt azonban még egy, a legsúlyosabb, a már említett bizonytalanság. A leányvállalat létének, jelenének és jövőjének a sorsa. Röviden: a „mi lesz velünk" napi munkát hátráltató, a szinte minden dolgozót aggasztó kérdés, amely a múlt év közepétől gyötörte az embereket. A kérdés pedig: felszámolják, eladják-e a leány- vállalatot, szükség lesz-e a munkánkra? Nos, szép számmal voltak, akik nem várták meg a fejlemények alakulását, hanem fogták magukat és elmentek. Tavály 414 fizikai dolgozó, zömében szakmunkás, lépett ki, jött 237, az alkalmazottak közül kilépett 55, jött 39. Sokan viszont — elsősorban a középvezetők — úgynevezett várakozási álláspontra helyezkedtek, s ezzel a tudattal többen a vártnál alacsonyabb színvonalon dolgoztak. Nem véletlen tehát, hanem törvényszerű, hogy a beszámoló taggyűlés vitájában is a fenti kérdések voltak elsősorban terítéken. Természetes, hiszen a viharba került hajó utasait és személyzetét sem igen érdekli hasonló helyzetben a természet szépsége, hanem mindenekfelett a saját léte és biztonsága. A felszólalók, márpedig voltak vagy tízen, elmondták: a nehéz körülmények ellenére jobban kellett volna dolgozni és produkálni, mert ebben a leányvállalatban, ha nem is korlátlanul, de több volt a lehetőség. Kinek-ki- nek a lelkiismeretén is múlik, hogy ez lett a végeredmény. Ezen azonban már kár keseregni. Annál inkább, mivel a taggyűlés résztvevőit ennél sokkalta jobban foglalkoztatja a leányvállalat jövője. £[IL Ví> Mi a helyzet? A Délép az anyavállalat saját gondjainak megoldását szorgalmazza. így került szóba korábban a leányvállalat felszámolása, vagy pediglen értékesítése. A legújabb fejlemények szerint az utóbbi valósult meg. Nevezetesen, a leányvállalatot átveszi a Békési Építőipari Szövetkezet, amely — mondják — megállapodást írt alá erről az anyavállalattal. Ezt azonban még meg kell erősítenie az ÉVM-nek és az Okisz elnökségének is. Mindenesetre megnyugtató az, amit felszólalásában Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osztály- vezetője mondott. Többek között arról beszélt, hogy a megyének szüksége van a leányvállalat építési kapacitására. Éppen ezért ebben az átmeneti időben is arra kell törekedni, hogy minél hatékonyabb legyen a termelés és a gazdálkodás. Ami pedig az emberek bizonytalanságérzését illeti, elmondta: az új gazda mindenkit átvesz: (Természetes, s ez egy átszervezéssel együtt jár, hogy különböző munkakörökben előadódhatnak változások.) <iV Mi a legfontosabb? A megszokott, de immár megfakult cégér siratása, vagy gazdasági körülményeinkhez és lehetőségeinkhez legjobban alkalmazkodó megoldás. Ogy vélik, az utóbbi. De úgy, hogy a sorsforduló rögös útja mihamarabb véget érjen. Podina Péter Bízni az emberekben Gazdaságirányítási rendszerünkben volt egy időszak, amikor a tervutasításos módszer érvényesült. Mindent a központban döntöttek el és a gazdaság lelkesen termelte azt, amit Budapest kért. Azután rájöttek. hogy ez a módszer nem jó. mert a helyi önállóság, kezdeményezőkészség, a tartalékok feltárása nem érvényesül kellően. Változott a séma. Jött az új gazdasági mechanizmus, amely az áru és a piac kapcsolatát szerette volna gazdasági építőmunkánk középpontjába állítani. Ekkor gazdasági életünkben egy sor változás tanúi lehettünk. De amikor élénkült az élet, s egyre több termelési tartalék tárult fel, s még mielőtt a piac szerepe kibontakozott volna, ismét szembetaláltuk magunkat egy sor olyan előírással, amely megkérdőjelezte a gazdasági életben korábban hangoztatott önállóságot. Ma ott tartunk, mint 35 évvel ezelőtt, annyi és olyan az előírás. A vállalatok önállósága névlegessé vált, mert újabban még azt is előírják, hogy mi a rendezvény és mi az ünnepség egy-egy vállalatnál, s melyiket mikor lehet tartani — hallottuk a Teszöv legutóbbi elnökségi ülésén. A munkaidő jó kihasználása érdekében is sók intézkedés született. Gyűléseket, megbeszéléseket csak munkaidőn kívül és hétvégeken lehet a jövőben szervezni. Nem tudom, hogy azok, akik ilyen intézkedéseket fogalmaznak, ismerik-e az ország népét. Az elmúlt négy évtizedben azt figyeltem meg, hogy a mi népünk nem nézi a munkaidő kezdetét és végét, amikor eljött a tavaszi munkák ideje, s ha kedvező volt az időjárás; szombaton, vasárnap ugyanúgy dolgozott, mint hétközben. Amikor viszont az időjárás közbeszólt, megtalálta a módját, hogy rendezze gondolatait különböző megbeszéléseken. Megmondom őszintén, tartok attól, hogy a munkaidőalapra annyira vigyázunk, hogy közben elveszítjük a munkára alkalmas hétvégeken sürgető feladataink megoldásához az embereket. De nemcsak a mezőgazdaságban tapasztaltam az emberek részéről ilyen áldozatkészséget. Az iparban is lehet építeni egy- egy felvállalt munka határidős teljesítésére. Amikor az egyik vállalatnál a vezetés odaállt az emberek elé.és elmondta, hogy ez az exportszállítmány miért fontos, nem nézte senki az óráját délután kettőkor, vagy este tízkor. A helyükön maradtak az emberek és tették a kötelességüket. Ezt mifelénk úgy minősítik, hogy munkásbecsület. Vajon építünk-e erre? Ha az emberek ilyen nagyszerűen állnak a munkához — gondolom —, teljesen feles, leges velük szemben bizonyos központi előírásokat hangoztatni. Egy adott üzemben vagy szövetkezetben egyetlen feladat áll az emberek előtt: helytállni a munkában, hogy év végén az elszámolásnál ne kelljen szégyenkezniük. Igen, az elszámolásnál, amikor a tervek teljesülése és a nyereség kerül szóba. Ebből élünk már évek óta, ezt osztjuk fel fogyasztásra és felhalmozásra, ebből hasítjuk ki a központi elvonásokat. Vagyis ennek nagyságáért folyik a munka munkaidőben és azon túl is, ha szükséges, a hétvégeken, a szabad- és a pihenőnapokon. A gazdaságirányításnak is erre kellene jobban figyelni, s előírni bizonyos befizetési kötelezettségeket és azután valójában minden üzem a maga módján, önállóan oldja meg feladatát. A felsőbb szervek csak akkor avatkozzanak be, ha a központi befizetések elmaradnak vagy késlekednek. A piacot tényleg engedjék rá a vállalatokra, szövetkezetekre. A milliónyi előírás helyett kapjanak szabadabb kezet a vállalati tanácsok, szövetkezetek a gazdálkodás szervezésére. Higgyék végre el, jobban megy így a munka, mint állandóan szűk korlátok között. n K
