Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-11 / 35. szám

o 1987. február 11., szerda Hó alatt, hó felett Kötegyánban Viszonylag jó úton, né­hány hóbordán át bukdá­csolva lehet eljutni Köte- gyánba. — Szerencsések vagyunk a Petőfi Tsz-szel — magyaráz­za a tanács vb-titkára, Ba­logh Jánosné. — Jött ez a nagy hó, s ők mindjárt kint voltak az úton, eltakarítot­ták egészen Sarkadig. Így itt a világ végén egy percig sem voltunk elzárva az or­szágtól. — Milyen volt az ellátá­suk? — Észre sem vettük, hogy a tél bármiben is hátráltat­ta volna a lakosság ellátásá­ért felelős Sarkad és Vidéke Afészt. A kenyér, a tej min­dennap menetrend szerint érkezett, a Zöldért, a Fü- szért sem hagyott ki járatot. — Nekünk csak a tv oko­zott problémát, amikor hoz­ta, hogy Budapesten a ke­nyérellátás akadozik — mondja Pallag Sándorné, az ABC pénztárosa. — Megro­hantak bennünket, s min­denki spájzolt. Amikor más­nap jöttek, és látták, hogy újra itt a friss kenyér, lát­tam a kissé szégyenlős arco­kat. Azután a harmadik na­pon már visszaállt a forga­lom a régire. — Hallottam a rendőrség körzeti megbízottjától, hogy ebben a zimankós, hóeséses időben egy-két embernek volt kedve randalírozni. Mi a véleménye erről? — Minden falunak meg­van az ilyen embere — mondja Baloghné. — A jó- múltkorában egyet eltemet­tünk; gondoltuk, megszakad a szól. Tévedtünk. Ezek az emberek újratermelődtek, s azt várják, hogy a rendőr utasítsa őket rendre. A civil figyelmeztetésnek, legyen az a tanácselnök, nem engedel­meskednek. Akkor gondban voltunk, mert a körzeti megbízott éppen nem tar­tózkodott idehaza. Nem vi­tatkoztunk az illetővel, az­után látta, senkire sincs ha­tással, abbahagyta. — Doktor úr! Hallottam, hogy ön Szegedről szárma­zott Kötegyánba. Hogyan ér­zi magát itt? — Már 7 éve élünk itt a feleségemmel. Jól érezzük magunkat. Érzem az orvos­nak kijáró bizalmat, szerete- tet. — Az utóbbi időben volt-e több dolga? — Ha a hidegre gondol, akkor igennel válaszolok. A szokásosnál több helyre hív­tak ki, főleg olyan idős em­berekhez, akik abban á ha­vas, csúszós időben és úton féltek elindulni a rendelőbe. Különben semmi különös eset nem volt. Minden gon­dot megbeszéltünk, és az­után ment minden a régi ke­rékvágásba — mondja dr. Deák Ferenc körzeti orvos. A postán régi ismerősként fogad Kádár Ignác hivatal- vezető. Néhány szót váltunk a hideg, havas napokról, s azt mondja, hogy a posta munkájában fennakadás nem volt. A járat menetrendsze­rűen jött, s vitte a külde­ményeket. A kézbesítés is zavartalan volt. Egy épülettel arrább a ta­karékszövetkezet. Az ügyfe­lek szinte egymásnak adják a kilincset. Nagy a forga­lom. Nagy Dánielné nyugdí­jas már éppen elmenőben volt, amikor megkérdeztem. — Hogyan volt megelé­gedve a téli ellátással? — Volt mindenünk. Nem szenvedtünk hiányt semmi­ben, még a hóban sem. Igaz, egynémelyik ház elől nem lapátolták el, jó ma­gas volt, élvezet volt benne térdig járni. A gyerekkoro­mat juttatta eszembe. Akkor jézuskát csináltunk benne, és meg is hemperegtünk. Most már nyugdíjasok vagyunk, ilyesmire még csak nem is gondolunk. Szórakozásunk is volt. Néztük a tv-t, azután meg mint a megszállottak, vásároltunk. Amikor más­nap, meg harmadnap meg­jött a tej, meg a kenyér, bánkódtunk, mert nem a frisset ettük, hanem a szik­kadtat. Mi vidéki nyugdíja­sok nem dobhattuk a kuká­ba, mint a pestiek. Tudja, amit főztünk, megettük. Kutzera Miklósné, a taka­rékszövetkezeti kirendeltség vezetője a takarékos köte- gyániakat dicséri. — A faluban 1800-an lak­nak, Ojszalontán pedig majdnem 200-an, s a 22 milliós betétet tavaly 5 mil­lióval növeltük, 1 millióval nagyobb összeggel, mint 1985-ben. — Milyen eredménnyel forgatják a kölcsönállo- mányt? — A kistermelés segítésé­re tavaly 600 ezer forintot folyósítottunk. Nem volt többre igény. Annak örül­nénk, ha többen kérnének ilyen célra segítséget. — Ránk is férne — kap­csolódik a beszélgetésbe Fa­zekas László, a Petőfi Tsz háztáji ágazatának vezetője. — Sajnos, az állattartók ér­dekeltsége átrendeződött. Ta­valy 3436 hízott sertés ter­melését integráltuk a háztá­jiból, az idén 2600-ra szer­ződtek. A Gyulai Húskombi­nátnak szállítunk. — Miért csökken a ser­téshizlalás iránti érdeklődés Kötegyánban? — Az okot én abban lá­tom — magyarázza —, hogy sokan azt hiszik1, a paraszt­nak csak annyi esze van, mint ahogyan azt 40 évvel ezelőtt tartották. őszintén meg kell mondani, hogy az utóbbi hónapok intézkedései­vel a sertéshizlaláson elér­hető hasznot tovább csapol­ták. Most már a sertéshizla­lás még csak a családi per­selyhez sem hasonlítható. Azután újítani kellene az ál­lományon is. Tavaly kértünk 150 kocát, kaptunk 40-et, ezek egy része pigmentált, nem olyan minőségű, mint amilyenről beszélnek. De nem is úgy fialnak, mint szeretnénk. Hízóból kiemelt és bebúgatott kocákat kap­tunk. Amelyik koca nem fordult vissza, csak négyet, ötöt fialt. Miért nem lehet ide vagy máshová is jó hírű törzstenyészetből származó kocákat juttatni, amikor megfizetjük azt! Vagy itt van a takarmányellátás. A kocák elfordulnak a vályú­tól, otthagyják a takar­mányt. De hát mi hiába be­szélünk, jelzünk, bennünket nem hallgatnak meg, a vál­lalat pedig csak- a magáét hajtogatja. — A minősítéssel hogyan vannak megelégedve? — Egyáltalán nem meg­nyugtató a kialakuló helyzet. Balogh Imre vágótehenét Gyulán teljesen elkobozták. Két hét múlva értesítették az esetről. Üthettük bottal az egész nyomát. A legfájdal­masabb ebben az, hogy ott azt hiszik, mi elhisszük eze­ket a dolgokat. A múltkori­ban kaptunk egy súlycsök­kentő kobzást azzal, hogy a tehén vemhes volt. Kérem, mielőtt felvásároljuk a jó­szágot, az állatorvos meg­vizsgálja. Ha vemhes, nem engedi vágóra. Hát ezért fordulunk el mind jobban tőlük. Ha nem kapunk be­csületes szolgáltatást, elál- lunk az útjukból, más piacot keresünk, és találunk is. Ta­valy 6000 süldőt adtunk el Nyírmadára. Az idén tízez­ret szállítunk. Tudja, miért oda? Mert ott meghallgatnak bennünket, értékelik a mun­kánkat és elfogadható árat fizetnek. Kötegyánt a hátrányos helyzetű települések közé sorolták. Valóban ebbe a kategóriába tartozik? Ebben testület döntött igen sok szempont alapján. Nem le­het szándékunk tőlük ezt a jogot elvitatni, hiszen in­nen hajnalonként több szá­zan eljárnak dolgozni Bé­késcsabára és Gyulára. Autóbuszjáratok és a MÁV Piroska-, meg kolbászvonata — a járatokat így hívják — utasokkal mindig tömve van. Kevés a kocsi, sokan ké­nyelmetlenül, állva utaznak a napi műszak ledolgozása után. — A kényelmesebb utazás biztosításához nem is egy­szer kértünk segítséget, de Kötegyán messze van on­nan, ahol ilyesmiben állást foglalnak — mondja Balogh, né, a vb-titkár. — De Szabó Bálinték a postán már meg­hallgatnak bennünket. Szer­vezzük is a telefont. Talán őszre vagy jövőre bekötik a községet. Mi már szép sum­mát be is fizettünk. A művelődési háztól né­hány méterre egy épületre felírták, öregek Napközi Otthona, öregek Klubja. Aki az épület túlsó végén ide belép, meglepődve áll, mert egy hosszú munkatermet lát varrógépekkel, mosolygós lá­nyokkal, asszonyokkal. A Gyulai Szabók Ipari Szövet­kezet kötegyáni telepén 23- an dolgoznak Ladányi Já­nosné vezetésével. — Hogyan úszták meg a téli napokat? — Munkával. Nálunk nem volt termeléskiesés. — Hallottam, szombaton­ként is dolgoznak. — Persze hogy dolgozunk. A szövetkezet többletmun­kát vállalt, így januárban kettő, februárban pedig négy szombaton itt leszünk bent. Mi a piacról élünk, akkor kell dolgoznunk, ami­kor munkát adnak. Most kaptunk, meg is fizetnek bennünket, Jövünk és csi­náljuk. Tőkés bérmunkáról van szó. Ha segíthetünk, mi­ért ne segítsünk az ország valutabevételeinek gyarapí­tásában. Ha már a helyi ipari tevé­kenységeknél tartunk, meg­említjük a Petőfi Tsz fa­üzemét és seprűkötő részle­gét. Jelenleg 40-en dolgoz­nak ebben a két ágazatban. Dolgozhatnának 100-an is, de ehhez munkahelyteremtő be­ruházásra lenne szükség. Ha viszont növelnék az itt fog­lalkoztatottak számát, keve­sebb eljáró dolgozó lenne Békéscsabára, Gyulára. A tsz le is mondott az ilyen irányú elképzelésről. Arról viszont nem, hogy a mező- gazdasági termelés feltétele­it tovább javítsa. Ehhez igen jelentős állami támogatást is kap. A VII. ötéves tervben 81 millió forintot költenek a növénytermesztés alapfeltéte­leinek javítására, és a melio­rációra. Az eddigi 70 száza­lékos állami támogatást 80 százalékosra emelték. 1990- re a szövetkezet egész terü­letén — 4500 hektáron — befejezik ezt a nagy fontos­ságú munkát. — Ha mindazt megírja, ami a mi számunkra olyan kedves, hagyjon helyet a kö­vetkező gondolatnak is — mondja búcsúzáskor Balogh­né. — Nagyon örülünk an­nak, hogy* Kötegyánt Űjsza- lontával rövidesen kövesút köti össze. A két község ta­nácsa közös, de ide csak Méhkeréken át vezet onnan az út. Azért is közvetlen szeretnénk megoldani az ösz. szeköttetést, mert az újsza- lontai határt is a mi szö­vetkezetünk műveli. A má­sik pedig az ivóvíz. Van két elapadt artézi kutunk. Állí­tólag a szűrő tönkrement benne, cserélni kellene. Nincs gyűlés, ahol ezt a jó ízű vizet ne kérnék az em­berek. Ha lenne vállalkozó, szeretnénk rendbe tétetni a kutakat. Dupsi Károly daság, meg hogy az állam pénze nem arra való, hogy a termelőszövetkezetek könnyel­műen elherdálják. — És te? — Mondom neki, hogy a tisztelt illeté­kesek éppen harmadjára dolgoztatják át velünk a pályázatot, hogy fél éve már mást sem csinálunk, mint számolunk oda-vissza. A nyugati partner meg, akivel a vásáron félig-meddig megegyeztünk a gép szállítá­sában, már telefonon érdeklődött, mert ked­vezményt is adna, ha vállalkoznánk a re­ferenciaüzem szerepére. Meg hogy azt re­méltük: az új termést már magunk csoma­goljuk. — Erre ő? — Mintha a falnak beszéltem volna. A főkönyvelő cinkosan elmosolyodott. — Gondoltam. — És ennek te örülsz? A főkönyvelő arca még titokzatosabbá vált. — Ide figyelj, amíg te oda voltál, én itt készítettem egy dossziét a kukoricaliszt­üzemről. — Teheted is ad acta, én befejeztem! — Várj! Ma három asszony is volt itt, hogy van-e már felvétel az új üzembe. S akkor nekem hirtelen eszembe jutott a volt csoporttársam... Az elnök a homlokára csapott. — A szomszédból! — Most nevezték ki nemrég. Egyre szélesedő mosollyal bámultak egy­másra. Az elnök nevetni kezdett. — Hát persze! Hogy miért nem is jöttél rögtön ezzel?! Fölugrott. Kirohant. Üveggel, meg két pohárral jött vissza. Kivörösödő arccal koc­cintottak. — Fogjunk össze legalább mi, ötletembe­rek! — veregette meg a főkönyvelő vállát. A főkönyvelő boldog volt. A harmadik üveg vörösbor után az' el­nök intett a pincérlánynak, hogy nyisson föl még eggyel a pesti vendégnek. Az hir­telen kiegyenesedett, felibe hagyta a nótát, és elengedte a főkönyvelő nyakát. — Nem, nem, köszönöm gyerekek, na­gyon aranyosak vagytok, de mennem kell! — Ugyan, kérlek, rendezve a szállásod is! A vendég felállt, nyakkendőjét igaz­gatta. — Nem, nem, gyerekek. De ha minden­áron jók akartok lenni hozzám, egy kis kolbászt... Tudjátok, olyan jó hazait... A főkönyvelő spiccesen göcögött. — De utoljára komám, mert ha tényleg elintézed nekünk a hitelt, megszűnik a kolbászüzem. A vendég komoly képpel válaszolt. — Megígértem, nem? Az elnökhöz fordult: — Ezt meg nevezd már ki elnökhelyettes­nek! Megérdemli. Az elnök bólintott. A búcsúzkodás hosszan tartott a vadász­ház előtt. Végre bekerültek a csomagok is a Lada farába, a főkönyvelő meg a pesti vendég még egyszer összeölelkezett. — Egy jó kis téli vadászatra is meghív­hatnátok! — kiáltott még ki az induló ko­csiból. — Ne félj — harsogta az elnök —, meg­lesz az is! Az új üzemet a következő nyáron avat­ták. Az új elnökhelyettes pesti barátjának főnöke vágta át a szalagot, aki egy héttel azelőtt a köjálosok okvetetlenkedését is le­szerelte. Az avatóünnepség hajnalig tar­tott. Az elnök nem emlékezett rá, hogy*ke­rült haza. Arra ébredt, hogy sötét van a hálószobában. A családja tegnap utazott le a téesz balatoni nyaralójába. Holnap ő is utánuk megy. Ráfér. Tegnap vette észre, hogy remeg a keze. Fölkelt, bekapcsolta a tévét. Valami pénzembert faggatott a riporter. Közben megszólalt a telefon. Elképedve szorította füléhez a kagylót. — Ellenem?... A NEB-hez?... Micso­da?. .. Hűtlen kezelés... Na elmennek a...! Lecsapta a hallgatót. A pénzember éppen azt mondta: — Tévhit, hogy nincs pénz. Van pénz. Csak ötlet nincs, kérem. A gaz­dasági vezetőknek nincs fantáziájuk. Az elnök fölkapott egy csomagot az asz­talról, a képernyőhöz vágta. A kettéhasadt tasakból k?fröccsenő kukoricaliszt púder­ként borította be a készüléket... Kőváry E. Péter Családi tervezők szövetkezete A kedvezőtlen időjárású 1986- os esztendőben is ösztönzőnek bizonyult az az egyedülálló munkaszervezési és jövedelem­érdekeltségi rendszer, amelyet a Baranyában gazdálkodó Bel- várdgyulai Közös Üt Tsz alkal­maz: a családi tervezés rend­szere. A szövetkezetben dolgo­zó ötszáz család minden év ele­jén tervet készít saját tevé­kenységére vonatkozóan, éppen úgy, mint a nagyüzem. A terv tartalmazza a munkavállalás, a várható kereset és kiadás, az eladásra szánt háztáji termékek és az igényelt takarmányok stb. adatait. Ezekre épül rá azután a közös gazdaság terve. A családi tervezés céljára kü­lön nyomtatványt készítettek, s azt egyeztetés után aláírja az illető szövetkezeti tag is és a munkahelyi vezető. Így egyfaj­ta megállapodás jön létre, amely mindkét felet egyformán kötelezi. A családoknak sza­bályszerű folyószámlájuk van a termelőszövetkezetben, arra ve­zetik rá a keresetüket. Év köz­ben csupán annyi pénzt „emel­nek le” róla, amennyi folyó ki­adásaikhoz szükséges, a többit bent hagyják, s azt a nagyüzem forgatja, használja a közösség javára. Nem kell viszont kész­pénzzel fizetniük, ha például takarmányt vásárolnak, valami­lyen munkát vagy szblgáltatást kérnek a gazdaságtól, arra fe­dezetül ott van a folyószámla. Az elmúlt évben az egy főre jutó nyereség 14,3 százalékkal haladta meg az előző évit. Az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat felvételre keres — baromfifeldolgozó, daraboló-, csomagolóüzemébe, valamint vörösáru-, ételkonzervgyártáshoz: női segédmunkásokat — hűtőházi rakodáshoz: férfi segédmunkásokat Felveszünk továbbá: — gépkocsivezető (E—D kategória) — gépkocsikísérő — lakatos — kőműves — elektroműszerész — gépjárműszerelő munkatársakat. Munkát vállaló dolgozóknak magas színvonalú szociális ellátást biztosítunk: — üzemi étkeztetést — igény szerint gyermekük részére óvodai elhelyezést — vidéki dolgozók részére saját gépjárműveinkkel munkásszállítást. Érdeklődni részletes felvilágosítás iránt a vállalat igazgatási és munkaügyi osztályán lehet. OROSHÁZA, OKTÓBER 6. U. 8. TELEFON: 46/125-ÖS MELLÉK. Orosháza

Next

/
Oldalképek
Tartalom