Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-24 / 46. szám

1987. február 24., kedd MNiHMTd Vietnamban jártunk Egy jó TIT-előadás 300 diával Német nyelvű {térkép az egyesített Vietnamról KÉPERNYŐ Meglátni régi ismerőst, mindig örömet, jelent. Barangol­ni ódon városok utcácskáin akkor Is jó, ha mindez csak a képzeletben történik vagy éppen a televízió képernyője se­gítségével. Néha pedig az a furcsaság is megesik, hogy fan­táziánk szülöttei jelennek meg előttünk, méghozzá oly módon, ahogy mások képzelték el helyettünk. Ilyenkor al­kalom adódik összehasonlítani a valóság különböző tükör­fényeit. Cimbora Boszorkányperekről olvasva megdöbbentett, hogy nem csak eretnek tanok hirdetőit, vajákos vénasszonyokat, eset­leg bűbájos menyecskéket küldtek máglyára, de néha álla­gokat is kivégeztek. Számomra legbizarrabb ítélet, amikor egy sertést akasztottak fel, mert „az ördög lakozik benne”. Elképzeltem szegény malackát, amint vasárnapi látványos­ságként a hóhér felcibálja egy fára, s megfosztja ezáltal a böllérkés okozta méltó haláltól. Hasonlóan groteszk jele­nettel kezdődött a Cimbora legutóbbi adása, amely az 1746- os esztendőt idézte, amikor a párizsi parlament a bakó keze általi msgégetésre ítélt egy könyvet. Mosolyognánk az efféle szertartáson, ha nem véresen komoly lett volna az ítélet a könyvek írói számára is. Jól érzékeltette a kort a Cimbora különkiadása, amely a felvilágosodás idejébe kalauzolta a nézőket. Beültettek az „időgépbe” és hipp- hopp, máris jelen lehettünk a Nagy Enciklopédia műhelyei­ben, az irodalmi szalonokban, Voltaire kastélyában és a forradalmat érlelő kiskocsmákban is. Újabb nagy ugrás, és az első magyar irodalmi folyóirat, a Kassai Magyar Múze­um szerkesztőségi vitájának lehettünk szem. és. fültanúi. Megelevenedett Csokonai Vitéz Mihály, aki Martinovitsék kivégzésére emlékezett. Batsányi elmondta a Franciaor­szági változásokra című versét, Kazinczy a nyelv megújítá­sáért buzgólkodott. Ennyi sok szereplő felsorakoztatása csak vázlatosan, tancélból történhet. Ám az okítás jó ügyet szolgált, serkentve a „nebulók” fantáziáját, képzeljék el maguk is, miként történhettek az események. Toledó „Toledóban kétszer kettő négy, Toledóban kell, hogy bol­dog légy” — e bugyuta kis dalocskát dúdoltam, amikor a Történelmi városok sorában Toledót mutatta az NSZK dokumentumfilmje. Jó időkre emlékeztet a versike, akkor hallottam utoljára, amikor a spanyol város utcáin bo­lyongtam. Szívesen bíztam tehát magam a német filmesek­re, idézzék a múltat, fedezzük fel ismét El Greco városát. Hiszen nyilvánvaló, hogy a nagy festő alkotásai a legvon­zóbbak: a Szent Tamás templomban levő, Orgaz gróf mennybemenetele című festményhez zarándokhely módjára özönlenek a látogatók. Háromszázötven éves iszlám uralom emlékét őrzi számtalan épület, a keresztény királyok gaz­dagságát a díszes templomok, V. Károly palotája pedig ar­ra emlékeztet, hogy a Habsburg család Hispániára is kiter­jesztette a kétfejű sas birodalmát. Bő tizenötévé, hogy To­ledóban jártam, akkor még javában tartott Franco uralma. Hivatalos helyeken híven ápolták a polgárháború azon em­lékeit, amelyek a falangista dicsőséget hirdetik. Meglepőd­ve tapasztaltam, hogy a mostani tv-film is éppen azokkal a szavakkal heroizálta az Alcazar védőit, amelyekkel an­nak idején a fasiszta diktatúrát próbálták népszerűsíteni. Mintha még a legismertebb városokról se hallottak volna. Granadáról, ahol Garda Lorcát legyilkolták, Guernicáról, a madridi barikádokról. No, az elferdített információn bosz- szankodni sem érdemes, hiszen a filmen is felcsillant a Taho vize, szikrázott a toledói penge és egy pici ízelítőt is kaphattunk az utcák hangulatából. A nagy ábránd Amikor szombat este a Jean Renoir-sorozatban A nagy ábránd című filmet vetítették, eszembe jutott a közelmúlt egyik tv-riportja, amelyben a Filmintézet vezetéséről lekö­szönő Nemeskürty István arról panaszkodott, milyen fel­becsülhetetlen értékek mennek veszendőbe, pótolhatatlanul. Nem tudják megfelelően tárolni a régi filmeket, ezért meg­fakulnak. S ha ne adj Isten tűz keletkezne, oltani sem le­hetne a nemzeti kincsnek számító kulturális örökséget. Le­másolni, netán sokszorosítani kellene az eredeti kópiákat. Gondolni is rossz arra, hogy A nagy ábránd című alkotás­ból is az az egyetlen példányunk van, amelyet szombat este befűztek a vetítőgépbe. Ezen ugyanis letakarták a kép alsó negyedét a nagy ritkán előforduló feliratozás mi­att. Igaz, Jean Gabin játéka akkor is döbbenetes, ha csak a feje búbja látszik, de a tv-néző mégis több figyelmet, tiszteletet érdemel. (Andódy) Miről ir a Nas Kalendár? A távoli országokról az „ismeretlen föld”, a „nin­csen tovább” magyarra for­dítottan így hangzó latin ki­fejezések is az eszünkbe jut­hatnak. A film, a tévé, a többi hírközlő eszköz igazán még mára sem tudta annyi­ra kicsinnyé zsugorítani a Földet, hogy az valamennyi­ünk képzeletébe beleférjen... Nos, talán ezért is hívta meg a TIT megyei szervezetének földrajzi szakosztálya Zsi­linszky Sándor közgazdászt, hogy a békéscsabai értelmi­ségi klubban tartson diaké­pekkel illusztrált előadást Vietnamról. A név és a fog­lalkozás ilyetén összekapcso­lása bizonyára semmitmon­dó, hiszen Zsilinszky Sán­dort mint az Akvarisztika cí­mű, immár negyedik kiadása előtt álló, méltán népszerű (s nemcsak a díszhalakat tar­tók és -tenyésztők körében!) könyv szerzőjeként, meg­annyi érdekfeszítő előadás interpretálójaként ismerik a fővárosban (lakóhelyén) és az ország majd minden pont­ján. Az utóbbi időben min­den évben visszatérő vendé­ge a csabai klubnak, ahol újabb és újabb „kalandozá­sairól” tart — a természet- védő és a zoológus szemüve­gen át láttatva — élmény­szerű előadásokat. Vietnam: több tekintetben is túl messze van ahhoz, hogy azt állíthassuk, leg­alább alapvető ismereteink vannak erről a távol-keleti, a hatvanas évek híradásai­ból az amerikai bombázások okán a rettenet példaképe­ként ismert országról, amely aztán sok-sok éves kettésza­kítottság után újra egyesül­hetett ... De Zsilinszky Sándor, mint mindenre érzékenyen reagáló turista tette meg 1986. már­ciusában a Hanoi—Hue—Da Nang—Saigon (Ho-Shi-Minh város) útvonalat. Több mint háromszáz (!) színes dia ál­Békéscsabán, a Lencsési lakótelepen három könyv­tár működik. A megyei könyvtár kihelyezett részle­gén kívül a két iskolai könyvtár is igyekszik be­kapcsolódni a lakótelepi közművelődésbe, de az utób­biak elsődleges feladata ter­mészetesen az iskola dolgo­zóinak és diákjainak könyv­vel való ellátása. A Szabó Pál Téri Általá­nos Iskola könyvtárosa, Hi- bácskainé Adamik Emília nagy munkában van, hiszen csak néhány hónapja vette át a könyvtár vezetését, s most a leltári, adminisztrá­ciós dolgokkal foglalkozik. Arra kérem, mutassa be munkáját és a könyvtárat. — Ebben a tanévben kezdtem újra az iskola­könyvtárosi munkát, s most az a legfontosabb, hogy tu­datosítsam a pedagógusok­kal és a gyerekekkel is, hogy a könyvtár megint úgy működik, mint régen. Reg­gel 8-tól délután négyig itt vagyok és várom a kölcsö­nözni kívánó kollégákat és gyerekeket. összesen 9 ezer 100 kö­tetünk van, ebből mintegy 7 ezer a szépirodalom, a többi pedig különféle szakkönyv. Naponta 70-80 diák fordul meg nálunk a 35 osztályból. A könyveken kívül 58-féle folyóiratot. talál polcainkon a kölcsönző, és igen népsze­rűek a tanulást segítő kira­kójátékaink is. A szaktan- termekben is tartunk köny­veket, ezeket az ott órát adó tanáraink kezelik. Jó lenne minél több al­kalommal behozni a tanuló­kat a könyvtárba. Idén már tartottam a kézikönyv és a lexikon használatáról órá­kat, de hasznos lenne néha más tárgyak tanóráit is itt tál közvetített varázs élmé­nyében volt annak része, aki ott volt az előadásán ... Nehéz, majdhogynem lehe­tetlen visszaadni egy átlagos TIT-előadás hangulatát, tar­talmát is. Ha lehet fokozni, ennél is nehezebb Zsilinszky Sándor elmondott élményei­ből, szavaiból olyan jellem­ző részeket keresni-találni, amelyek az egészet jellemzik, s amelyek vissza is tudnák adni előadásinak teljességét. A szinte revűszerűen szí­nes előadás már-már kézzel­fogható közelségbe hozta az ötezer éves kultúrával ren­delkező vieteket, akiknek írásbeliségét — minő ellen­tét! — csupán á XVII. szá­zadban teremtették meg, s mi több: portugálok voltak, akik a kínai írásjelek helyett a ma is használatos latin be­tűs írást bevezették! Elmond­ta azt is, hogy a tatárok Ma­gyarország lerohanása (1241) után tizenhat évvel az ak­kori Vietnamot"“ leigázták. De: a háromezer kilométer hosszú tengerparttal rendel­kező ázsiai ország klímáját nem tudták elviselni, így on­nan hamarosan vissza kellett vonulniuk ... Megtudtuk azt is, hogy az időszámításunk előtti harmadik évezredben a földet elfoglaló vieteknek már akkor harcba kellett szállniuk az északi kínai tör­zsekkel, s annak ellenére, hogy a vietek szinte min­dent tőlük vettek át, a köl­csönös ellenségeskedés elhá­ríthatatlan maradt. De szó esett a ma Vietnamjáról is. Hiába tudja bárki is elolvas­ni a viet írást, beszélni, ma­gát megértetni a helybeliek­kel aligha tudja. Csak egy példa: a déli terület köz­pontját, a mai fővárost, az egykori Saigont mi, magya­rok „hosimin”-városnak mondjuk, amit az ott élők nem érthetnek. Az újkori történelmük legendás alakjá­nak nevét „hotyimih”-nek ej­tik ... tartani, például a magyart, a történelmet- vagy az ide­gen nyelveket. A napközi­sek rendszeresen jönnek köl­csönözni, ezzel próbáljuk szoktatni a legkisebbeket a könyvtár „levegőjéhez”. Mű­ködik egy kiskönyvtáros szakkör, amelynek tagjai indulnak az iskolák közötti városi vetélkedőn. Nagyon fontosnak tartom a figye­lemfelkeltést, azt, hogy tud­jon rólunk az iskola min­den dolgozója és a szülők is. Gyakran javaslom a gyere­keknek, hogy vigyenek ha­Megdöbbenten és érthetet­lenül néztük azokat a diaké­peket, amelyek az európai kultúrán nevelkedetteknek az első ránézésre felfoghatatla­nok : a dzsunkavárosokra, amelyeknek hétmillió „lako­sa” van, a sajátságos „szennyvízhálózat” fotójára, a rizsföldek megművelőire, akik csak és kizárólagosan nők lehetnek ... De az árak­ról, fizetésekről hallottak is különösen hangzottak, hiszen az előadó tapasztalatai sze­rint egy paraszt havi bére 200 dong, amíg egy kerékpár — amely a városokban „a” közlekedési eszköz — ennek tizenötszörösébe kerül, s a földet megművelni egyedül za olyan könyveket is, ame­lyek a szülőket is érdekel­hetik. A lehetőség adott, él­ni kellene vele. A lakótelep másik oldalán, a József Attila Általános Is­kola könyvtárában Turiné Kovács Márta épp egy kis­lánynak segít tájékozódni a polcok között, mikor meg­érkezem. Miután a keresett könyv előkerül, kezdhetjük a beszélgetést. — Hogy lehet, hogy dél­előtt is ráérnek a diákok a böngészésre? képes bivaly ára hatezer dong körül van .... Manapság sokat beszélnek a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat jelentőségé­nek csökkenéséről, feladatai­nak átértékelődéséről. Akik ismerik Zsilinszky Sándort, s akik vele töltötték ezt a hétfői estét, nem csalódtak. S ez a példa azt is megmu­tatja, merre és hová kell in­dulnia, továbblépnie a kon­kurenciák által bizony na­gyon a háttérbe szorított TIT-nek... S hogy ez itt és most „bejött”, arra bizo­nyíték az is, hogy máris meghívást kapott az előadó: januári tanzániai útjáról mi­hamarább „számoljon be” a békéscsabaiaknak. (nemesi) — Nálunk váltótanítás fo­lyik, így délelőtt is van nap­közi, most ők vannak itt. Egyébként gyakran előfor­dul, hogy szünetekben jön­nek be a tanárok és a diá­kok egy-egy szükséges köny­vért. —- Mit tart az iskolai könyvtár fő feladatának? — Elsősorban természete­sen azt, hogy teljesítsük a pedagógusok és a tanulók kéréseit. Köteteink száma meghaladja a 10 ezret, a fo­lyóiratok közül pedig 50-fé- lét járatunk. Évente 90-100 könyvtári órát tartunk, és rendszeres a napközis köl­csönzés. A könyv, a könyv­tár humanizálja az iskolát, ezért olyan fontos beépíteni az oktató-nevelő munkába. A legkisebbeknél kell kez­deni, azzal, hogy rengeteg mesével, játékkal odaszok­tassuk őket a könyvekhez. A felsősöket már az önálló ismeretszerzésre kell nevel­ni. A tanulók egyébként sűrűn látogatják a megyei könyvtárat is, és részt vesz­nek az ottani programokon, legutóbb például janikovsz- ky Évával találkoztak. Mi is tervezünk kiállításokat, író­olvasó találkozókat. — Mi okoz legtöbb gon­dot mostanában? — Talán a helyhiány. Ki­nőttük már ezt a helyiséget, és most próbálunk kiegészí­tő polcokat felszerelni. Iro- gatnivaló is akad bőven, mindent adminisztrálni kell. A szakkatalógus építése is most folyik, és persze az a napi 80-100 gyerek is időt igényel. Beszélgetésünk befejezté­vel indulni készültem, ami­kor Turiné Kovács Márta elővett egy újságírókról szóló kisregényt, és meg­győzően ajánlotta elolvasás­ra. Azt hiszem, ilyen egy vérbeli könyvtáros. Gajdács Emese Megjelent a Nas Kalendár 1987. A kiadvány Jakab Ró- bertné, a Magyarországi Szlovákok . Demokratikus Szövetsége főtitkárának kö­szöntőjével indul. Az olvasó a hazai szlovák nyelvű iro­dalom legjobbjainak — Pa- pucsek Gergely, Kormos Sándor (Békéscsabán is élt és dolgozott), Medvegy And­rás, Hrivnák Mihály, Bár- kányi Zoltán, Kondacs Pál, Fuhl Imre— novelláit, ver­seit ismerheti meg. Érdekes­nek ígérkeznek az irodalmi tanulmányok, s nem vélet­len,. hogy a könyv borítóján nógrádi szlovák népviselet látható, hisz több néprajzi tanulmány is helyet kapott a kiadványban. Lami István Közös kincsünk a népdal és dr. Krupa András A csabai szlovákok húsvétja című ta­nulmánya mellett érdemes elolvasni Gyivicsán Anna a szarvasi szőlőkről és Alt Gyula a Szabolcs-Szatmár megyei szlovákok mai életé­ről szóló írását. A mába ka­lauzol minket a békéscsabai és a budapesti szlovák klub­ház életét bemutató riport is. A szlovákság gazdasági és kulturális életéről mintegy 100 oldalnyi képanyag tu­dósít, és sok érdekességet kínál a Lányok — asszonyok rovat is. Mindezek mellett viccek, karikatúrák, divat, receptek, keresztrejtvény szí­nesíti a szlovák kalendárium oldalait, s a legifjabbakról, a gyerekekről sem feledkez­tek meg a kiadványszerkesz­tői, hiszen meséket is közöl a Megyei Művelődési Köz­pontban és a Szlovák Nem­zetiségi Klubházban kapható Nas Kalendár. Könyvtári óra a József Attila Általános Iskolában Fotó: Fazekas Ferenc Iskolai könyvtárak a lakótelepen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom