Békés Megyei Népújság, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-03 / 28. szám

1987. február 3., kedd NÉPÚJSÁG Kedd Megsimogattam Orion tv- met, s megegyeztünk any- nyiban, hogy nélkülözzük a sztárszerepei. Ami pedig a színeket illeti, vöröses lángban égni egyikünk sem óhajt. Bár úgy tűnik, a robbanás és a lánggal égés még mindig a Color Star- ok előjoga. Ami a más kárát illeti, abból már ennyi eset után a magam részéről levon­nám a tanulságokat, ha a Videoton vezetőinek egyike lennék. Azt javasolnám, hogy minden Color Star- tulajdonosnak adjunk fel­áron egy-egy legújabb márkájú készüléket, ahol nem áll fenn, vagy csak­nem 100 százalékban ki­zárható a robbanás, a fel­lángolás. Mert ugye ma­napság mindenki tudja, ha ég és robban, az kizárólag Color Star. Még mindig kellemesebb benyomást tennénk a vásárlókra — s gondoltam arra is, hogy vevők ezután is kellené­nek —mini igy, amikor csak a pánik harapódzik el újra és újra. Mondhatnánk, futótűzként. —ó —a Megkezdődött a téli vásár (Folytatás az 1. oldalról) Megnéztük kicsit köze­lebbről is, hogyan indult a téli vásár. Békéscsabán, a Skála Divatsarok pultjánál tíz év körüli fiúra próbálják a fehér műszőrme sapkát. Mit szól mindehhez 5? — Hát, jó, csak nekem ki­sebb kéne. Meg jobb lenne, ha mondjuk barna lenne, ez olyan lányos... — Pont az benne a szép, hogy hófehér, fiam! — győzködi az édesanya. — Kinek a szava fog dön­teni? — kérdezem. — Megvesszük. Most majd­nem feleannyiba kerül, mint egy hete. Az Univerzál áruház kon­fekcióosztályán idősödő hölgy nézegeti a télikabá­tokat. Megkérdezem: meg­éri-e most kabátot venni? — Az az igazság, hogy so­kat számít az a 40 százalék, amit az árából elengednek. A régi bundám már úgysem bírja sokáig, kell valami helyette. Szép sötétkék, és a szövete is egész jó. Az ere-1 deti ára 2700 forint, számol­junk csak... Megveszem! Egy fiatal, jól öltözött lány kezében két pulóverrel épp most jön ki a próbafülkéből. — Mind a kettő jó lesz? — kérdem. — Ügy lenne az igazi, ha megvehetném mindkettőt, de az azért túlzás. Melyiket vá­lasszam? Ezt a pirosat már rég kinéztem magamnak, és most egész olcsó lett, a fe­kete viszont jobban tetszik. — Hogyan fog dönteni? — Azt hiszem, elviszem őket. Legfeljebb kérek va­lakitől kölcsön... (gém) — A GYOMAI FA- ÉS ÉPÍ­TŐIPARI SZÖVETKEZET bútorrészlege a következő öt évben jelentősen növelni sze­retné tőkés exportját. A szö­vetkezet hárommillió forint értékben vásárolt gépeket Nyugat-Európából a termelés növeléséhez. — VÁGÓGALAMB-EXPORT. Az ország vágógalamb-ex­portjának felét 60 áfész a Mezőkovácsháza és Vidéke Áfész szervezésében bonyo­lítja. A galambokat a ko­vácsházi áfész baromfifel­dolgozójában készítik elő a külföldi útra. Májusban újra lesz nagyterem A múlt év végén a Békés Megyei Művelődési Központ első emeleti nagytermének mennyezetéről leszakadt 2 négyzetméternyi vakolat. Az eset annál is inkább ijesztő volt, mivel a békéscsabai építmény felújítása nem sokkal korábban fejeződött be. Igaz, ez a nagyterem mennyezetét nem érintette, félő volt viszont, hogy újabb jelentős költség- és időigé­nyű munkálatok várnak a megyeszékhely fontos köz- művelődési intézményére. Benedicty Gyula, a megyei tervező vállalat. statikus szakfőmérnöke szakvélemé­nyében megállapította, hogy a nagyterem mennyezetének tartószerkezete biztonságos, felújításra nem szorul. — Két okra gondolhatunk ilyen esetekben — mondja Benedicty Gyula. — Egyrészt az évtizedekkel ezelőtti va­kolásra a födémet nem ké­szítették megfelelően elő, másrészt, a sarokházat két oldalról határoló utcák for­galma, s ezáltal a rezgések ereje rendkívül megnőtt, s ez az öreg vakolatot meg­gyengíti. A nagyterem azon­ban használható mindenféle funkcióváltás nélkül egy új vakolás után. Mint Pál Miklósáétól, az MMK igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a városi tanács költségvetési üzeme a na­pokban elkészíti a vakolás költségvetését, és hamarosan elkezdik a munkát. A műve­lődési központ első emeleti nagyterme remélhetőleg már májusban újra otthont ad a rendezvényeknek. A Dél-alföldi éggtg* Magazin mai műsora Ma este 6 órakor a tele­vízió 2-es csatornáján je­lentkezik a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának Dél-al­földi magazinja. Felelős szerkesztő Gellérfy László, a műsor vezetője Sári Zsu­zsanna. A mai műsor, a far­sang jegyében készült. Archív felvételekről eleve­nednek meg az egykori dél­alföldi népszokások. Farsangi mókázást ígér a Szegedi Sza­badtéri Játékok rendkívüli bemutatója is. Lesznek persze komolyabb témák is: riport a Békés megyei műemlékcsárdákról, egy lajosmizsei szakácsról, akitől megtudjuk, hogy ho­gyan készül a hamisítatlan farsangi fánk. A műsor te­lefonszáma: (62) 12-715. Amatőr filmesek szemléje Az elmúlt hét végén Szen­tesen az ifjúsági és úttörő­házban rendezték meg a dél-alföldi amatőr- és videó­szemlét. A bemutatóra 34 amatőrfilm és 16 videóprog­ram érkezett. A legértéke­sebb munkák, a riport- és a dokumentumfilm-kategóriá- ban születtek, hiányoztak viszont a — korábbi évekkel ellentétben — az animációs és a néprajzi filmek. A zsű­ri értékelése szerint néme­lyik alkotás szerepelhetne a kábeltévé, sőt még a Magyar Televízió műsorán is. Vasárnap a déli órákban hirdettek eredményt, s ez­után vetítették le a nyertes filmeket. Jól szerepeltek a Békés megyeiek. Harmadik lett a szarvasi Kutas Ferenc és a békéscsabai Máthé Fe­renc, a békéscsabai Solaris amatőrklub pedig tárgyjutal­mat kapott. A nyertesek — így a két Békés megyei amatőr filmes is — alkotása­ikkal indulhatnak a Pécsen, április 9. és 12. között meg­rendezendő országos feszti­válon. — PUSZTAFÖLDVÁRON a helyi általános iskola úttö­rőcsapata megrendezte a ha­gyományos kisdobosok mese­mondó versenyét. A ver­senysorozat következő része a kulturális seregszemle. Február végén csapatkarne­vállal zárul a téli rendez­vénysorozat. — halálos balesetek.- a bét végén az országban 33 sé­rülése« közúti közlekedési bal­eset történt. Közülük 3 volt ha­lálos, 10 súlyos és 2D könnyű sérülései. Akombákom címmel rendhagyó irodalomóra előzetes bemu­tatására került sor hétfőn délután Békéscsabán a megyei könyvtárban. Szeli Ildikó és Mészáros Mihály, a Békés Me­gyei Jókai Színház művészei mai magyar költők verseit és megzenésített költeményeit adták elő a 10. számú általános iskola első és második osztályos tanulóinak Fotó: Gál Edit Vonalban voltunk Tegnap délután még a szokásosnál is gyakrabban csengett telefonunk, és este 7-ig több mint száz telefonáló mintegy 300 kérdést tett fel. Nem/véletler^ hiszen az autóbusz-közlekedés sokakat érint. Vándor Pál, a Körös Volán igazgatója és mun­katársai igyekeztek röviden, velősen minden kérdésre vála­szolni, sűrűn jegyzeteltek, hogy a felmerült ötletekre még visszatérhessenek. /Tegnap délután megállapíthattuk, hogy az emberek elégedettek a Volán munkájával, s különösén elis­meréssel adóznak a dolgozók elmúlt hetekben tapasztalt helytállásával, néhányak figyelmes, körültekintő munkájá­val. |Több hasznos észrevétel is elhangzott, például a békés­csabai helyi járatok menetrendjét illetően, néhány helyközi járat (Kétegyháza—Gyula, Szabadkígyós—Békéscsaba) reg­geli túlterheltségéről, s a telefonálók foglalkoztak — többek között — az utastájékoztatással, a táblák kivilágításával, új megállóhelyek létesítésével, a buszok és az utazóközönség időnként zavaró zajával, a gyulai buszpályaudvar tisztasá­gával és még hosszan sorolhatnánk mi mindennel. Mind­ezekre február 9-i, hétfői számunkban részletesen visszaté­rünk. Az elmúlt hét végén Gyulán a TIT-klubban 16-an vizsgáz­tak gépírásból. 1983-ban indítottak először gépírótanfolya­mot, s azóta 150-en végeztek. A 75 órás képzés után, akik sikeresen vizsgáznak, oklevelet kapnak. Nemcsak Gyuláról, hanem a környező településekről is érkeznek hallgatók. Többségüknek a költségeket a munkáltatójuk fedezi. A kép előterében a Szabó ikrek, Róbert és Károly — alig tízéve­sek — azért jelentkeztek a tanfolyamra, mert később számí­tógéppel is szeretnének foglalkozni. A tanfolyam vezetője, Pereiné Rozsos Gizella elégedett volt a tanfolyam hallgatói­nak felkészültségével Fotó: Béla Ottó Pályázat amatör zenekaroknak A KISZ KB kulturális osz­tálya, a Magyar Rádió szó­rakoztatózenei osztálya, a Magyar Televízió Mitiők- szerkesztősége, az MHV Bra­vó főszerkesztősége, az Or­szágos Szórakoztatózenei Központ, az Országos Köz- művelődési Központ zene-, táncosztálya és a hajdúszo- ■boszlói VMK Pop-Rock-Jazz országos amatőrpályázatot hirdet. Várják minden olyan zenekar jelentkezését, ame­lyik állandó hivatásos (ŐRI, Filharmónia) működési en­gedéllyel még nem rendelke­zik. Pályázni lehet demonst­rációs magnókazettán bekül­dött három számmal, illetve maximum 15 perces műsor­ral, melyből legalább kettő legyen saját szerzemény. A legjobb 15—20 zenekar 1987. június 26—28-án or­szágos döntőn vesz részt. A Magyar Rádió itt helyszí­ni felvételt készít és a .leg­jobbakat stúdiófelvételre hívja be. Az MTV Mitiők- szerkesztősége bemutatja ezeket az együtteseket. A győztessel a Magyar Hang­lemezgyártó Vállalat kisle­mezt ad ki. Az első nyolc zenekar részt vehet a sal- góbányai rocktábor munká­jában, melynek vezetője Victor Máté lesz. Az OSZK segíti a szakmai felkészülést és a legjobbaknak mene­dzselési támogatást nyújt. A pályázatokat 1987. április 15- ig küldhetik el az Országos Közművelődési Központ ze­ne-, táncosztályának címére: Budapest, Corvin tér 8. —cs —e — HONVÉDELMI KLU­BOK. A januári honvédel­mi klubtitkári értekezleten értékelték a klubok múlt évi működését. Jó minősítést kapott a geszti, a mezőgyá- ni, a sarkadkeresztúri hon­védelmi, valamint a sarkadi rádiós klub. A politikai ne­velőmunka eredményessége szempontjából kiemelten jó­nak értékelték a sarkadke­resztúri Szalvay Mihály és a sarkadi gimnázium hon­védelmi klubját. II szerelem sokféle Az asztalt egy órával ezelőtt szedte le a pincér. Azóta újra megtelt, annyira, hogy az imbolygó felsőtestű férfi ahányszor rákönyököl, megbillennek az üvegek és a poha­rak, A két asszony ilyenkor kapkod a dülöngélő üvegek után. Az asztaltársaság negyedik tagja hatalmas méretű férfi, akin mintha nem fogna az ital. Torka helyén felte­hetően egy nagyméretű lyuk tátong, mert ha megemeli po­harát, úgy tűnik el belőle az ital, mintha lefolyóba öntené. A két nő sok rövidet és az est frissebbik részét maga mögött tudva, indulna már. Menne a hatalmas testű is (minek maradjon, berúgni úgyse bír?). Az imbolygó felső- testű azonban újra rendel. Asszonytársa tiltakozik, a má­sik asszony is kérőn néz rá, hiába. — Csend, asszonynak csend a neve a férfiak dolgában! — jelenti ki a mondat tartalmához méltó határozottsággal, s a már felálló nőt visszarántja a székre. Az előbb még tiltakozó asszony megsértődik, igyekszik kezét kiszabadítani, s morog valamit arról, hogy neki 4- kor kell kelni. A részeg arcán feltűnik valami megbánás­féle. Elengedi pz asszony kezét, szúrósan belenéz cimborája szemébe, s könnyes-rekedt hangon megszólal: — Te Laci, én ezt az asszonyt úgy szeretem, de úgy sze­retem, hogy gyilkolni tudnék érte. út HÍREK MA: BALÁZS NAPJA A Nap kél 7.09 — nyugszik 16.47 órakor A Hold kél 9.24 — nyugszik 23.03 órakor ÉVFORDULÓ Kétszázharminc éve szüle­tett Kitaibel Pál (1757—1817) botanikus, polihisztor termé­szettudós, egyetemi tanár. A balneológia magyar út­törője 150 ásványvizet elem­zett. A Természettudományi Társulat gondolatának első hirdetője, a századforduló legnagyobb magyar termé­szettudósa volt. IDŰJÓRDS Hétfőn kissé enyhült időjárá­sunk, hajnalban ugyan még-'az előző napokhoz hasonlóan igen hideg volt, —2i, —ZZ fokot mér­tünk, délután azonban már —II fok fölé emelkedett a hőmér­séklet, ekkor —7, —8 fok volt. Változást jelentett az időnként megnövekvő felhőzet is — adta a tájékoztatást Mojdisz István, a Békéscsabai Meteorológiai Ál­lomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területé­re ma estig: nyugaton, délnyu­gaton erősen, máshol változóan felhős idő várható. Legfeljebb egy-két helyen fordulhat elő ónos szitálás, hószállingózás. Párás lesz a levegő. Többfelé várható köd, amely napközben csaknem mindenütt feloszlik. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet délnyugaton —7 és —12 fok, másutt általában —16 és —21 fok között alakul. A legma­gasabb nappali hőmérséklet ál­talában —3 és —8 fok között, a tartósan ködös vidékeken —1» fok körül valószínű. Hírügyeletünk ható, a tele­fonszámunk : Hírügyeletes: 19 óráig hív­27-360 Ungár Tamás — ÜGYFÉLFOGADÁS. Bé­késcsaba Város Tanácsán februártól így alakul az ügyfélfogadás. Hétfőn reggel 8 órától este fél 7-ig teljes ügyfélfogadás a ta­nácsházán, szerdán reggel 8 órától este fél 7-ig teljes ügyfélfogadás (reggel 8-tól délután 4-ig a tanács épüle­tében, délután 4-től este fél 7- ig az adócsoport helyiségé­ben, az István király tér 1 —3. alatt), pénteken reggel 8- tól délután fél 4-ig a ta­nácsházán, szombaton reg­gel 8-tól 12 óráig az adócso­port épületében van teljes ügyfélfogadás. — A CSORVÁSI Vörös Ok­tóber Vadásztársaság 30 fős taglétszámmal mintegy 8200 hektár területen gazdálko­dik. Együttműködési szerző­dés alapján tagjai a Kis- pánapáti Béke Vadásztársa­ság területén szarvasra, vad­disznóra vadászhatnak. Du­nántúli sporttársaik csorvá- si fácánra, nyúlra, őzre lő­hetnek a szezonban. — TELEFONDOKTOR. Ma délután 2-től 3-ig hívható a telefondoktor a 24-011-es számon. A téma: üdülés té­len. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések: v Balog Jenő és Labanc Katalin, Horváth Mátyás és Dobi Tímea (Mezőhegyes). Születések: Szűcs Gábor és Bódis Ildikó fia Gábor Sándor, Sós Lajos és Nagy Margit Hona fia Lajos. Kis János és vári Mária fia Bertold János (Murony). Hoff­mann Tibor és Baranya Róza fia Tibor (Mezőberény). Szllasi István János és Kiszel Magdol­na fia István. Mihácsi Dániel és Lakatos Mária fia Dániel (Me­zőberény) . Halálesetek: Szalontai Gábomé Lukács Zsuzsanna, Baji Ilona (Kamut). SARKAD Házasságkötés: Varga János és Farkas Maria. Halálesetek: Tüsér Ferencné Varga Mária. Fazekas Istvánná Lovas Julian­na.

Next

/
Oldalképek
Tartalom